Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aszterixagall

0 bejegyzést írt és 441 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindannyian ismerjük azokat a rajzfilm szereplőket, akiktől kiráz a hideg. Egyszerűen utáljuk őket és a vesztüket kívánjuk. Ennek számtalan oka lehet: kapzsiság, önzőség, hatalomvágy vagy csak szimplán a belső gonoszság. Ideje volt már, hogy listába szedve lássuk őket, élen a legaljasabbal.  [Akik…..
Új vendégszerző-csapatunk a Hihetetlen Történelem névre hallgat, mostantól gyakran olvashatjátok majd rövid, de felettébb érdekes történeteiket a blogon, sőt podcasteket is meghallgathattok tőlük, az elsőt mindjárt ma! - Jtom Mai bejegyzésünk azt a hihetetlen második világháborús történetet…..
Kevés dolog vált annyira evidenciává a biológia tankönyvek evolúcióról szóló fejezetében, mint a pikkelyek és tollak (és persze a szőr) homológiája. A madarak hüllő-rokonságának egyre pontosabb feltárása, a tollas dínókra való rácsodálkozás az elmúlt évtizedben mind-mind segített ezt a homológiát…..
aszterixagall 2016.09.05 10:33:26
@gojibogyo:
Kéttőből szárny lett, a másik kettőt meg török gyerek megvágta.
Jó pár évvel ezelőtt, a blog hajnalán, az egyik legizgalmasabb és legfelkapottabb kérdés a biológiában az volt, hogy a különböző fajok (alfajok) morfológiai sajátosságai miképpen alakulnak ki a fejlődés során. Az evodevo tudománya - mert arról van szó - azóta kicsit kiment a mainstream divatból, de…..
aszterixagall 2016.01.23 12:50:23
@I_Isti:

Mindegy, hogy milyen bonyolult a rendszer, a lényeg az, hogy van input (mutáció) és van output (fenotipikus változás). Mivel az evolúció nem gondolkodik, csak próbálgat - variálja az iputot és teszteli az outputot - ezért teljesen mindegy, hogy a kettő között mi zajlik le. Egy bizonyos input egyértelműen megfeletethető egy outputnak és ennyi elég. Az embriológia ez evolúció számara balck-box. Tudom, hogy nem intuitív a dolog, de kérlek próbál átgondolni.

A termodinamika második főtételének megsértése? Már nagyon sokán leírták, hogy miért nem sérül ez az élettel, ebbe most nem mennék bele.
Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása. Az arab híradások alapvetően kiegyensúlyozottan, a tények közölésére szorítkozva tudósítanak a Kölnben történtekről. De mit gondol az esetről az arab internet népe? Tipikusnak mondható szemelvények az egyik legmeghatározóbb arab hírportál, az aljazeera.net kölni…..
aszterixagall 2016.01.11 11:07:43
@bbjnick: Ez tényleg egy érdekes kérdés.
aszterixagall 2016.01.11 11:17:09
@Jean Sol Partre:

Tényleg elképzelhetetlen az, hogy egy a kultúra, amiben felnevelnek, hatással van az értékrendedre? Teljesen kizárt az, hogy vannak olyan társadalmak, amelyek olyan dolgokat vallanak helyesnek, amit mások elfogadhatatlannak vélnek? Lehetetlen, hogy van olyan kultúra, amiben a demokrácia vagy mondjuk a vallásszabadság nem érték, sőt kerülendő dolog?

Mondhatom én erre az értékrendre, hogy nem tudom elfogadni? Mondhatom, hogy veszélyes az én társadalmamra? Lehet, hogy a jelenlegi migránsokra ez nem áll, de elvben elfogadod, hogy van ilyen?
aszterixagall 2016.01.11 11:40:45
@Jean Sol Partre:

Lehet, de az nem befolyásolhatja a jelenlegi döntéseinket. És igaz az is, amit már leírtak mások: a háború másik eset. Itt arról van szó, hogy emberek tudnak-e békésen együtt élni hosszú távon, és arról, hogy feladjuk-e az európai értékrendet vagy sem. Ne értsd félre, nem a keresztény értékekről beszélek - bár azok is nagyban hozzájárultak az előbbihez. És végképp nem a magyar kormány értékrendjéről.
A lóháziasítás egyik eredménye a különböző fajták minta-diverzitása, ami ha nem is annyira látványos, mint mondjuk kutyák esetében, de mindenképpen figyelemre méltó. Nem is kerülte el a genetikusok figyelmét, akik az utóbbi pár évben számos mintázat-típus genetikai okát feltárták.  Most az egyik…..
A Burger King a közhiedelemmel ellentétben nem egy cég, főleg nem jogi személy, hanem egy mítosz. Ez elég unalmasan hangzik, azért előre vetítem, hogy nemsokára szó lesz idegen lényekről és titokzatos parazitákról is. De nézzük először a Burger Kinget. Persze, hogy van a cég…..
aszterixagall 2016.01.08 18:38:25
Jókora késéssel került nyilvánosságra, hogy arabnak mondott fiatalemberek − közülük egyes előállítottak, eddig nem cáfolt német lapértesülések szerint menedékkérők, de kétség nélkül migrációs hátterűek − tömegesen garázdálkodtak és nőket molesztáltak szilveszterkor Kölnben, a Hauptbahnhof előtti…..
aszterixagall 2016.01.06 22:07:37
@GNDL:

Kollektív bűnösség nincs, de valószínűségi kérdések vannak. Vegyünk egy példát. Ha tudod, hogy a pápuák bizonyos százaléka fejvadász és ölni fog, de nem tudod megmondani előre, hogy ki veszélyes és ki nem, akkor mikor mondod azt, hogy pápua nem jelenhet meg a te közösségedben. Ha tudod, hogy 10 százalékuk potenciális gyilkos? Ha 20? Azt mondod, hogy 99 százaléknál is beengedsz mindenkit? Komolyan kérdezem. Ha azt mondod, hogy nem, akkor alkalmazod a kollektív bűnösség elvét, és bünteted az ártatlan egy százalékot.

Kérlek írd le, hogy mit gondolsz erről.
aszterixagall 2016.01.07 10:28:42
@GNDL:

Hagyjuk már a kormányzatot, a kérdésemnek semmi köze nem volt hozzá. A kollektív bűnösségről beszélünk. A feltételezésem szerint nem tudjuk, hogy melyik pápua fejvadász, de tudjuk, hogy 99 százalékuk az. Beengeded őket vagy sem. Bünteted az egy százalékot vagy sem?
Ismét jöhetnek a Kádár-kockák, az építészek kiakadtak – olvasható a Népszabadság Online cikke azzal kapcsolatban, hogy a Lázár János által meghirdetett Nemzeti Építészetpolitika keretében típustervekből lehet majd építkezni, hogy egy-egy település házai mutassanak…..
aszterixagall 2015.11.11 10:42:17
@Counter:

Ok, értem, köszi. Ez így teljesen rendben van. Nem bízom sem a "hatóság" sem az "emberek" ízlésében, de amíg mindenki eldöntheti, hogy milyen - adott esetben rettenetes - házat a épít a telkére, addig jók vagyunk :)
Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása.   Kedves Újságírók, kedves Véleményvezérek, kedves Érdeklődők! Az alábbi tíz kérdésből álló tesztsor segítségével megtudhatjuk, van-e elég ismeretünk ahhoz, hogy véleményt fogalmazzunk meg az iszlámról. Az elmúlt időszakban…..
(#cb10_retro születésnapi sorozatunkban szakmabeli olvasóinkat kértük meg, hogy írjanak pár sort, mi az, amit fontosnak tartottak/tartanak a blogban. A második poszt Hoffmann Gyula, a Pécsi Tudományegyetem evolúció, fejlődésbiológia és genetika tanárától származik.) A…..
Critical Biomass Kritikus tíz év 2015.10.31 11:49:03
Már beharangoztam korábban, de most azért mégis durván hat leírni: ma pontosan tíz éve, hogy létezik ez a blog. Tíz év az nagy idő, nem csak már-már, hanem konkrétan történelmi távlat. Nemcsak abban mérhető (bár számomra természetesen leginkább), hogy azt a bizonyos első…..
aszterixagall 2015.11.02 20:54:29
@dolphin:

Igen, igazad van. A jobboldal, főleg az USA-ban inkább tudományellenes, mint a bal. Érdekes egyébként, hogy GMO kérdésben mégis a konzervatív oldal az (megint csak az USA-ban) amelyik mintha a tudomány oldalán állna. Ennek persze valószínűleg inkább pénzügyi okai vannak, de mégis. Érdekes az is, hogy az amerikai szkeptikusok, mit pl. Michael Shermer nem is nagyon piszkálják a témát, talán azért mert a jellemzően baloldali/liberális közönségük nem nagyon lelkesedne. Mit gondolsz?
aszterixagall 2015.11.02 22:30:55
@dolphin:
Ezt még nem láttam, de meg fogom nézni. Köszi!
1. Használj olyan nyelvészeti torzszüleményeket, mint a „ciszheteró”, és az öt egyetemi és jogvédő haverodon kívül senki nem fog érteni. Főleg használj ilyeneket, ha amúgy költő vagy. 2. Tegyél úgy nyugodtan, mintha a veled ellentétes véleményen lévők egyszerű, hülye…..
Boross Péter aggódik. Aggódik, mert "az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába", ráadásul ezeknek az embereknek másak "a biológiai, genetikai adottságaik is". Sok minden miatt lehet okkal aggasztónak találni a napi többezer menekült érkezését…..
aszterixagall 2015.08.22 23:13:33
@Pipas:

Az hogy felsorolunk bizonyos tulajdonságokat, amelyeknél kölönbségek vannak a "rasszok" között, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy tetszőleges tulajdonságra nézve (intelligencia) azt következtetést vonhatjuk le, hogy abban is egész biztosan különbségek vannak. Mint természetesen tudod, az emeberi faj kivételesen egyöntetűnek számít genetikai szempontból, más fajok jóval változatosabbak, mégsem feltételezzük a proiri, hogy eltérés van a különböző populációik között a kognitív képességek szempontjából. Lehet, hogy van, lehet, hogy nincs, de nem kell következtetésekre hagyatkoznunk, ha meg is viszgálhatjuk. Ahogy az embernél is, és amennyire én tudom az ilyen viszgálatok nem tudtak semmilyen eltérést meggyőzően felmutatni.
Folytatódik a feministák háborúja azok ellen, akik azt a halálos bűnt merték elkövetni nő létükre, hogy kikérték maguknak a minden nő nevében mantrázott férfiellenes szövegeket és a privilégiumok követelését. A Nők a Feminizmus Ellen nevű kezdeményezés követőit előbb…..
Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása. Egyáltalán nem teoretikus, hanem valódi kérdés: miközben a muszlim férfiak tetszés szerinti ruhát hordhatnak, a mi normáink szerint elfogadható-e, hogy a hozzájuk tartozó számos muszlim nőnek Európában is úgynevezett burkát, az egész…..
aszterixagall 2015.08.03 14:28:39
@Lord_Valdez:

"Erre a kérdésre a válasz, hogy elfogadható, ha nem kényszerítik rá. Amíg szabad akaratából teszi, addig az államnak nincs dolga az üggyel."

Igen, de pont az a kérdés, hogy mi van akkor, ha megjelenik egy csomó ember, akik szerint az államnak igenis van dolga az üggyel, és ennek megfelelően fognak szavazni.
Liberatórium Over the rainbow 2015.07.29 08:00:00
Most, hogy vége a szivárványos őrületnek és az internet visszanyerte a korábbi színét, én is szólnék pár szót. Az amerikai legfelsőbb bíróság határozata után, az amerikai "családbarát", vagy "keresztény" szervezetek elkezdtek tanakodni, hogy hol ronthatták el. Az egyikük…..
aszterixagall 2015.07.31 07:21:54
Sokan a kérdést tárgyalók közül, anélkül hogy tudnának róla a biológia egy olyan területére tévednek, amit mindig is heves viták jellemeztek. Nevezetesen a csoport-szelekció vs. egyéni szelekció kérdéséről van szó. Amikor azzal érvelünk, hogy a "...amelyik faj nem képes a reprodukcióra, az kihal..", akkor az előbbi mellett tesszük le a voksunkat, holott eléggé elfogadott dolog, hogy ahhoz, hogy a csoportszelekció működhessen, nagyon speciális feltételeknek kell teljesülniük. A legtöbb esetben egy olyan tulajdonság, ami hasznos az egyénnek, de árt a fajnak el fog terjedni a populációban, még akkor is, ha ez esetleg a populáció összeomlásához vezet.

Az ember történetesen olyan faj, ahol viszonylag gyakran teljesülnek azok a bizonyos feltételek, de legtöbbször nálunk sem.

Emellett, ha már csoport-szelekcióról beszélünk, akkor azt is szóba kell hozni, hogy sok olyan faj van, amelyeknél egyes egyedek terméketlensége vagy "nem szaporodása" egyértelműen a csoport szaporodás stratégiájának része. Példák amelyek szóba jöhetnek: terméketlen dolgozók a társas rovaroknál, fiatalok szaporodásának megakadályozása társas ragadozóknál, esetleg menopauza az embernél. Még egyszer, ezek csak akkor működnek, ha megvannak a csoport-szelekció speciális feltételei. De ha meg vannak, akkor egyáltalán nem az az általános szabály a biológiában, hogy szaporodjon mindenki minél többet, mert az jó a fajnak.

Ha már előrángatjuk a biológiát, akkor vegyük egy kicsit komolyabban. :)
A menekültügyi kérdés fokozódik, és ha valaki úgy érezné, hogy a történelem ismétli önmagát, az nem a véletlen műve. Ennek oka persze nem valami misztikus erő vagy a sorsszerűség. Egyszerűen az emberek még mindig nem vonták le azt a tanulságot, hogy a kollektivista megoldások…..
aszterixagall 2015.07.14 23:22:59
@stoic79:

Ezt nem értem:

"Ennek egy speciális esete, amikor kijön egy társadalmi csoportra, hogy mondjuk 70%-uk bűnöző. Itt érdemes megemlíteni, hogy statisztikában teljesen mindegy, mennyi az átlag, az egyedi mintára az semmilyen információt nem tartalmaz."

Nem értem, miért nem számít, hogy mennyi az átlag. A tigrisek 99.99%-a kibelez, ha a közelükbe megyek. A lovak 0.01%-a lerúgja fejemet, ha közelükbe megyek. Ha választanom kell, akkor inkább egy lovat közelítek meg. Tévedek? Esetleg félreértem, amit írtál?
aszterixagall 2015.07.15 12:34:57
@Bresalio:

"nem kezdeményezhetsz egy olyan tigris Egyén ellen erőszakot, aki még nem belezett ki senkit bizonyíthatóan, olyan alapon, h "mivel tigris, ezért nagy eséllyel kibelezős a fajtája""

Ok, ülsz az erdőben a faludban. Kilép a fák közül egy tigris. Még sohasem láttad ezt a példányt. Ő csak szépen lépeget, egyenesen a kunyhód felé. A Kezedbe puska van. Mit teszel?
Churchillnek tulajdonítják a következő mondást: „Három közgazdásztól kértem szakvéleményt, és négy tanácsot kaptam. Ebből kettőt Keynes úrtól.” A napokban Le Figaro párizsi napilap négy Nobel-díjas közgazdásztól kérdezte meg, hogy mit ajánlanak a görögöknek:…..
aszterixagall 2015.07.10 22:09:29
Bocsánat, minden tiszteletem mellett, azt hiszem van itt egy kis tévedés. Vagy inkább kettő.

A tudomány, miután feltárta, megértette, modellezte az általa vizsgált terület műkődését, azután igenis jóslatokat tud tenni arra vonatkozóan, hogy adott kiindulási feltételek mellett, milyen események várhatóak. A fizikánál egyértelmű a helyzet. Newton modelleket alkotott, amelyek leírták töbek között a gravitáció működését, majd ezekkel a a modellekkel olyan jóslatokat volt képes tenni, amelyeket még ma is elég pontosnak számítanak ahhoz, hogy mondjuk rakéták, vagya műholdak röppályáját állapítsák meg velük. Tehát pl jóslat a következő is: ha erre és erre lövöd ki a rakétádat, ilyen és ilyen sebességgel, akkor pontosn itt és itt fog kikötni a Föld másik oldalán. Ha egy centivel is eltér ettől, akkor az elmélet nem helyes.

Ha a közgazdaságtan nem ad jóslatokat, akkor nem tudomány. Ha egy közgazdasági modell nem ad jóslatokat, akkor nem tesztelhető és nem falszifikálható, tehát nem tudományos elmélet.

A másik dolog: ezek a jóslatok nem arról szólank, hogy mi helyes és, hogy mi nem az, hanem arról, hogy ha bizonyos kimenetelt szeretnénk kapni, akkor ezt és ezt kell tennünk. A közgazdászok nem mondják azt, hogy mondjuk a stabil növekedés helyes dolog, csak azt <rják le, hogy ha stabil növekedést akarunk, akkor adott körülmények között mit kell tennünk.

Mindezek mellett, igen, a közgazdaságtan nagyon sok területen nem tart ott, hogy érvényes modelleket tudjon felmutatni. Törkevéseiben mindenképp tudomány, de sok területen egyszerűen meg nem elég fejlett. Mondom ezt egyébként közgazdászként.
aszterixagall 2015.07.12 06:45:40
@sztd:

Igen, és pontosan innen tudjuk, hogy a Newtoni modell valódi tudományos elmélet. Jóslatokat ad, amelyekről eldönthető, hogy pontosak-e vagy sem.
Ma emlékezünk a "mássággal" szembeni gyűlöletre és az LMBTQ emberek elleni diszkriminációra -- ma van a Nemzetközi Homofóbia és Transzfóbia Ellenes Nap. Ez alkalomból tíz magyar nagykövetség intézett felhívást a magyarokhoz ezzel a mottóval: Your gender is your business. I only…..
aszterixagall 2015.05.18 09:27:01
@F.M.J.:

Minden harag nélkül mondom: az evolúcióról alkotott elképzeléseid nagyon leegyszerűsítettek, emellett persze, hozzák a középiskolás szintet. No offense, nem is kell ebben mindenkinek nagyon elmélyülni. Ha érdekel a dolog, szívesen írok bővebben arról, hogy hol találom tévesnek, amit írtál.
aszterixagall 2015.05.18 14:37:45
@F.M.J.:

Semmi gondom azzal, amit a toleranciáról írsz, nagyjából egyet is értek.

Az evolúcióbiológia okfejtést érzem kicsit leegyszerűsítettnek, méghozzá a következők miatt:

1. A tudomány, így az evolúciótudomány is leíró és nem előíró tevékenységek. Az, hogy a "gyenge elpusztul a természetben" az égvilágon semmit nem mond arról, hogy hogyan helyes bánni a gyengékkel

2. Az egyedek célja nem a fajfentartás, még csak nem is a túlélés vagy a szaporodás, hanem a génjeik átörökítése a következő generációkba Ennek eszközei lehetnek a túlélés vagy a szaporodás, de ha ezek a célok konfliktusba kerülnek a végső céllal, akkor az utóbbi fog érvényesülni. Hogy jön ez ide? Találós kérdés: egy kiváló mézgyűjtő méh génjei hogy kerülnek át a következő méh generációba, amikor ő maga terméketlen? Ha ez megvan megyünk tovább.

Bocs tényleg csak akkor akarok többet írni, ha érdekel. Ha nem, akkor ne válaszolj, nem fogok megsértődni. :)
aszterixagall 2015.05.19 09:18:05
@F.M.J.:

Továbbra is fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a természetes kiválasztódás az egyed vagy a gén szintjén működik és nem a faj vagy csoport szintjén (általában). A "fajfentartás" ebben az értelemben csak egy következménye annak, hogy az egyedek a génjeiket tovább örökítik. Nem kell tehát amiatt aggódnunk, hogy a homoszexualitás jelenléte hogyan hat a csoport vagy faj túlélésére/evolúciójára. Ha feltesszük, hogy a homoszexuális hajlam örökölhető, akkor azt kell megmagyaráznunk, hogy miért van egyáltalán jelen? Hiszen az egyszerű magyarázat szerint a melegek nem szaporodnak, tehát ezek a gének villámgyorsan el kellene hogy tűnjenek a populációból. Mégis jelen vannak. Miért? Látnunk kell, hogy ha tisztán öröklődésről van szó, akkor a kultúra, a "torz, szabados értékrend", az "erkölcsi válság" nem ad magyarázatot.

Lehetséges magyarázatok:
1. Maguk a melegek nem szaporodnak, de ellenkező nemű rokonaik olyan szaporodási előnyt élveznek, ami ellensúlyozza ezt a hátrányt azon gén szempontjából, ami a homoszexualitást okozza ('A' meleg férfi-> nincs utódja. 'B' hetero nő, 'A' testvére -> 4+ utódot hoz a világra, amelyek 50% eséllyel hordozzák az adott gént -> a gén fennmarad, adott körülmények között akár terjedhet is. (méhek -> terméketlen dolgozó, termékeny rokona - a fiatal királynő - hordozza azokat a géneket, amelyeket a dolgozó. Bár maga a dolgozó nem fogja ezeket továbbadni, de ha olyan tulajdonságokat kódolnak, amelyek sikeressé teszik a családot, akkor az több királynőt tud felnevelni és a gének elterjednek.

2. A kérdéses gén nem kódolja egyértelműen a homoszexuális beállítottságot, csak növeli a valószínűségét. Más tulajdonságokra is hatással van azonban, amelyek egy heteroszexuális rokonban kifejeződve szaporodási előnyöket biztosítanak. (Egy teljesen légből kapott példa: a gén amellett, hogy növeli a homoszexualitás esélyét, javítja a 'művészi érzéket' - gondold tovább, innnen már egyértelmű)

Ha jobban érdekel a téma érdemes mondjuk ezt:
en.wikipedia.org/wiki/Kin_selection

vagy ezt:
www.youtube.com/watch?v=d3Y69ipNtmo
A GDP-növekedésünk forrásai: - csökkenő -- ám agyontámogatott, tehát hosszasan nemzetgazdasági veszteséget produkáló -- külföldi beruházások termőre fordulása, az egyenleget csak a Jóisten tudja, - rezidens külföldi (multi) működőtőke és tőkepótlás, - multik magyar…..
Örülünk, Vincent? Tabuk nélkül 2015.05.09 23:03:54
          Orbán Viktor szerint egyetlen kérdést sem lehet tabuként kezelni. Tényleg? Megmutatom milyen, amikor nem kezeljük a kérdéseket tabuként.          1. tabu:    A magyar egy tehetséges nép, különleges észjárással.         Benedetto Croce-val szólva:…..
Konzervativizmus – alapelvek Itt nincs lehetőség a szellemtörténeti pozicionálásra és vitára, talán elég annyit leszögezni, hogy a konzervativizmus alapvetően szkeptikus a programszerű és doktriner módon erőltetett emberi megoldásokkal (social engineering) szemben, tiszteli az…..
  A magyar társadalom legnagyobb elnyomószervezete az állam és a politika. Az élősködés nagyságrendje meglátszik a jövedelemelvonás mértékén, az állam működési kiadásain (kis híján eléri az oktatásra és egészségügyre fordított tételek összegét!), a központi…..
aszterixagall 2015.05.04 12:29:49
@nevetőharmadik:

Az esküdtbíróságról két dolog:

1. Szerintem tudatosítja a polgárban, hogy a feladata nem ér véget azzal, hogy választ néhány embert, akik majd megalkotják szabályokat.

2. Ha nem vagyunk teljesen "poroszok" akkor tudjuk, hogy nincs olyan szabály, ami tökéletes támpontot ad azzal kapcsolatban, hogy mi számít bűnnek és mi nem. Amennyire értek a joghoz, jelenleg nálunk leginkább a bíró az, aki ezt eldönti. De ha már valamennyire szubjektív ez a döntés, akkor bízhatjuk a "társadalomra" is, vagy az abból vett véletlenszerű mintára. Végső soron az írott jog a társadalom igazságérzetét kellene, hogy leírja valamilyen többé-kevésbe egzakt módon.

Lehet, hogy a fenti gondolatmenettől egy-két jogász a falat kaparja, nekem mindenesetre ezt jelenti az esküdtbíróság, és ezért tetszett mindig is a gondolta.