Regisztráció Blogot indítok
Adatok
feiticeiro

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
sorok között A dollár alkonya 2013.04.29 19:19:00
Nem csak néhány amerikai állam vezetői aggódnak a dollár miatt. A FED lazítási politikája kikezdi az amerikai fizetőeszköz nemzetközi tartalékvalutaként betöltött szerepét is. A Conclude közleménye szerint a BRICS-országok március végi, a dél-afrikai Durban-ben tartott…..
Mandiner blog Petőfi hava 2013.03.17 07:17:00
Így szombat éjfél felé, amikor ezt írom, és amikor az összes létező híradó visszanézése miatt vagy nyolcszor hallottam Harangozó Tamástól, hogy „a kialakult helyzetben”, amikor alacsonyan szállnak a minőségi állami szolgáltatásokra szuperérzékeny blogbejegyzések, amikor…..
feiticeiro 2013.03.17 16:20:41
@Mr Falafel: miert is kell a kormanynak meteorologiat jelenteni??? haaat ezt jo lenne tudni, kerdezd meg oket errol! :DDDD most mekkorat szoltal fel se fogod :)
A héten távozik Simor András a jegybank éléről. Mivel a sajtó csak dicséri szakmaiságát, és elhallgatja hibáit, most vegyük elő a kritikus szemüvegünket. Simor neve az utóbbi fél évben összeforrt a kamatcsökkentés ellenzésével. Ő volt az, aki már az első alkalommal azt…..
Óriási siker! Gigamega frenetizmus! Az EU-s tárgyalások eredménye nyomán a magyar gazdáknak nincs okuk arra, hogy hátrányosan megkülönböztetettnek képzeljék magukat, "amit egyébként joggal gondoltak magukról a megelőző hét évben", mert az egy hektárra jutó támogatásuk…..
Magyarország az államalapítás pillanatától kezdve a nyugati határaival szomszédos német nyelvterülettel került szoros kapcsolatba, a nyugati világnyelvek közül tehát Magyarországon a németnek vannak a legrégibb, legszerteágazóbb és legmélyebb hagyományai, de nem…..
LangyiRandi Apák és fiúk 2012.11.12 00:57:10
Kezdjük egy pálinkával, nem, inkább kettővel, akkor talán elviselhetőbb lesz az este. Havonta egyszer elhozom az asszonyt étterembe, egyrészt nem kell azt a moslékot enni, amit otthon összegányol, másrészt így legalább letudom a szexet. A kulináris élvezet legalább olyan…..
Érdekes írás a mai, mert szerzője, Ádám úgy ment ki Angliába, hogy a szakmájában fog elhelyezkedni és ebből nem is engedett – no és persze a megfelelő anyagi háttér is a rendelkezésére állt.. Két hónap után úgy tűnik, megérte ragaszkodni az eredeti…..
feiticeiro 2012.08.09 10:24:27
@tomfree: nekem az volt az utolso csepp a poharban, mert valahogy ugy ereztem, nem is igazan akarnak valtoztatni a helyzeten, vagy csak a rossz iranyban. meg ha szeretnek is segiteni nekik, pl tanacsot adni abbol a szempontbol, amihez ertek, vagy onszervezodni es velemenyt nyilvanitani, nem hallgatnanak meg, hanem csinalnak a sajat maguk demagog hulyeseget esztelenul, amig a falnak nem mennek. kb ez is tortent.
Nemcsak Orwell világában dúl a demokrácia, hanem kicsi hazánkban is. Eddig is sejtettük, hogy nem minden gyermek születik egyenlőnek, de most már tudjuk is – már az első években sem mindegy, kinek milyen (és mennyire) funkcionárius a papája vagy a mamája, a luxus együtt jár a…..
feiticeiro 2012.08.05 15:16:17
@online távmunkás: voltak elitovodak, de nem is azzal van itt a baj, hnm h olyan allami felsovezetokkel kivetelezik az allam (nemtom, maganovi-e ez pl) akik egyertelmuen ki tudnak fizetni a havi 90et, ha nagyon akarnak. es nem azert jar ez a benefit merh allami alkalmazottak, hnm mer... de innen talan neked is egyertelmu mar, miert kicsit valoban duhito ez a kis sztori. aminek persze a masik fele a magyar ovodaugyi helyzet botranyos mivolta sok regioban :P sok fiatal baratomnak ez az elmeny az elso, amikor szembesulnek azzal a tennyel, h a gyerekuk n tudja ugyanazt megkapni mint xy-e csak azert mer ok nem nyaltak eleg (jelen esetben fideszes) s*gget/nem eleg gazdagok. sz*r erzes, na.

az, hogy a felzarkoztatasi programok (nemtom melyikekre gondolsz btw, ha a temahoz kapcsolodo tamopos dolgokra pl, akkor nincs igazad szimplan) 2000-2008 kozott nem hoztak meg a vart sikert az en fejemben azt jelenti, h szarul csinaltuk oket, nem azt h nem kellenek. mer ugyanis arra tenyleg vannak bizonyitekok h voltak helyek es idok ahol mukodtek.
Ennek a vendégírásnak az a története, hogy a Facebook oldalunkon valaki "nyomasztó" filmet keresett, más valaki ezt ajánlotta, megint más valaki megírta. Értitek? :) Utóbbit varin-nak hívják és ezúton is köszönjük neki.   Megan is Missing (2011)   Rendezte:…..
A helyzet változott meg, nem mi – ezzel indokolta tavaly év végén egy emlékezetes interjújában a kormány IMF-politikájában bekövetkezett fordulatot Orbán Viktor. Politikai értelemben kétségtelenül kalandos hónapok teltek el azóta, és bár a tárgyalások órákon belül…..
feiticeiro 2012.07.17 12:35:18
biztosan sokan irtak mar, de most nekem is le kell, mert szerintem ez a poszt elegge hat nem tul okosra sikeredett - mar ha nemcsak tisztan a rovidtavu politikai ertelemben vett gyozelmet mint celt vesszuk szamitasba es azt melle nem feltetelezzuk, hogy a magyar tarsadalom hulye.

''Aki tehát még emlékszik mások és saját korábbi mondataira, rögzítheti: a kormány az elmúlt fél évben megúszta, elkerülte a rossz és rosszabb közötti választást.'' - ez azt feltetelezne, hogy a ''rossz'' es a ''rosszabb'' payoffok idotol (es a megallapodas idejetol) fuggetlenek, de ez nem igy van; ugyis ki lehet ezt fejezni, hogy ennek az idonyeresnek ara van, ez a taktika okozza a gazdasagpolitika komolytalansagat. Ha hirtelen itt lesz a baj, sokkal nagyobb aldozatokat kell majd, hogy hozzon az orszag emiatt a politikai taktika miatt, masreszt ha meg nem kovetkezik be a baj, akkor meg a nagy kapkodassal es a gazdasagi rend folyamatos megzavarasaval csak alaastak a kozep - es hosszutavu novekedesi alapokat. Nem lehet elvarni pl hogy mukodhon a ''nesze, itt egy kis adocsokkentes, fogyassz, he'' mechanizmus, ha az ember azt latja, hogy a donteshozok maguk is talonban tartjak az IMFet mint a mumust, aki netan holnap ha eljon (mert lefekszik majd inkabb neki a kormany), elveszi azt a penzt, amit odaadtak ma. Ezzel a taktikaval csak dobaljak ki az ablakon a penzt, es a velejaroival (pl MNB gyengitese) novelik a kockazatokat (mivel intezmenyeket rongalnak meg, nemcsak a mait!).

Masreszt meg TG mintha bevette volna ezt az utolagos mitosz-alkotast - ez a politika, ha netan vmi krach beutott volna pl januarban, nagyon csunya helyzetbe hozta volna az orszagot - a kormany orosz rulettet jatszik, egyaltalan nem felelossegteljes politikusokra vall ez. Szerintem szimplan arrol van szo, hogy nagy a kaosz, es sokadszorra kerultek olyan helyzetbe, amire nem szamitottak, es a matolcsysta iranyzat keptelen adekvat valszokat adni, ezert ezekben a helyzetekben a belso ellenzek kapja kezhez ezekben az epizodokban a kormanyt, de csak rovid idore, amig a szirenak el nem hallgatnak es ujra ''rend'' nem lesz.

Persze ha azt feltetelezzuk, h a magyarok nem kepesek felmerni, hogy ennek a hintapolitikanak ara van (nem kicsi, es igazabol ez vezet az onallo gazdasagpolitikara valo lehetoseg teljes elvesztesehez, mer mondhatnak akarmit, senki sem hisz nekik), meg nem merik fel, hogy ha baj lesz, akkor a kormany miatt sokkal nagyobb, mint kellene, akkor igen, az opportunista politikus szamara ez a strategia mindenkeppen nagyon jo, vszeg optimalis. Hat, ha ez igaz viszont, akkor Isten ovja Magyarorszagot, mert masra nagyon nem szamithatunk, leg a kormanyra biztos nem.
Emlékszik még valaki Jean Monnet-re? Vagy Robert Schumanra? Ők voltak azok a vezető francia politikusok, akik a háború után az Európai Egyesült Államokat megálmodták. Egy olyan gazdaságilag és politikailag egsséges Európát, amely az akkor domináns Amerikai Egyesült Államok…..
  Orbán Viktor 5.0? 7.0? 12.0? Magyarország legtapasztaltabb, sokat próbált politikusa 1989 óta már ki tudja, hányadik korszakát nyitotta meg a 2012-es évértékelőben. A miniszterelnök időközben semmit sem felejtett, de valamit megtanult. Az idei évértékelő beváltotta az…..
feiticeiro 2012.02.07 23:58:57
kicsit méltatlan a poszt a mandinerhez szerintem, remélem ez csak a kivétel; csak 2 dolog:

"Ezek voltak 2010 óta is az Orbán-kormány legfontosabb, alapvetően jobboldalinak mondható törekvései"

érthető, hogy egyes, ilyenfajta demagógiára fogékony rétegeknek (leépített szocialista nehézipar volt munkásai pl) a "termelő gazdaság támogatása" értelmezhető lózung, de szerintem egyrészt semmiképp sem jobboldali, és kiváltképp destruktív valami - ki nem támogatja a "termelő" gazdaságot (amit most is gondolom ilyen vulgármarxista módon definiálunk, mint az előző kétévben végig)? Nem értem, hogy kerülhetnek bele ilyen dolgok, az igen unalmas elmúltnyolcévezéssel együtt egy mandiner cikkbe mint "jobboldali törekvések", "pillérek". Arról nem is beszélve, hogy vszeg több kárt csináltak a "termelő gazdaságnak" mint hasznot, de ez már lehet persze vita tárgya (?).

Az is gáz, hogy egyértelműen negatív következményekkel járó döntéseket (és ezeket előre lehetett látni, max nem hallgatták meg azokat akik értettek a dolgokhoz - lásd KT) a cikk legitimál OV beszédével együtt; mintha a bankadó és sok más dolog "szükséges rossz" lett volna - NEM, csak a másik út politikailag még kellemetlenebb lett volna rövid távon (is?) a fidesznek, és nem merték felvállalni.

--- egy felelőtlen ember/politikus meghamisítja a jobboldali krédót, emellett átírja az elmúlt 2 év történelmét a szemünk előtt, és a mandiner nem szól semmit, hanem csak szépen bólogat. sajnálatos. a klubrádió engem nem bántott, de ha ti is csinovnyikok lesztek ... ennyire... hát az már tényleg baj.

persze szerintem egy csomó dologban amúgy sincs igaza a posztolónak (pl. mi ez a nem-változtat-kormányzatán-szentimentalizmus? ja, biztos ez a legfontosabb, h a matolcsy ülhet-e még egy kicsit ottan, ha már beszélni nem szabad neki... miért nem lehet leírni a lényeget - hogy már kétszer megbukott a gazdaságpolitikai agenda), de az egy másik dolog, azon lehet vitatkozni, de amikor már nem lehet valakivel, mert meghasonul, na az már baj.
Orbán és BarrosoForrás: hirhatter.huKOMMENTÁRHa az EU a végsőkig elmegy Magyarországgal szemben, tevékenyen részt vállal az ország gazdasági összeomlásában, és ezzel végső soron az európai politikai kultúra alapjait kérdőjelezi meg és tovább rombolja az egyébként sem…..
feiticeiro 2012.01.05 23:48:00
a poszt kicsit túlságosan "hungarocentrikus". az EUnak vannak pénzügyi korlátai, és pl mások is igényelnek segítséget; ráadásul egy pénzügyi segítség utáni bukás (nem képes visszafizetni a hitelt/püi fertőzés terjedése) 2szeresen rossz lenne az EUnak mint szervezetnek. Leegyszerűsítve egy 2szer 2es "mátrixban" fel lehet írni a payoffokat, ahogy az EU szerint reális; lényegtelen, h mi az "igazság", ők eszerint játszanak (első EU, második Mo/OV).
c d
c 1,1 -2,-1
d -1,-2 -1,-2

ha nem látják, h OV kooperál, nem érdekük pénzt adni. szerintem mondjuk az idő haladtával inkább az a kérdés, hogy mennyi az a "kooperáció-mennyiség", ami mellett az EB úgy gondolja, biztosított a hitel visszafizetése és a fertőzés megelőzése.

@Hörcher Ferenc: csak a jajjgatáshoz; (i) hitelminősítőktől akkor is kaptunk jelzéseket; (ii)más volt az "information set" - 2007ig a piacon senkisem gondolta, h világméretű püi válság lesz, kiszáradnak a piacok stb - akkoriban mindenki a "Great Moderation" utáni örökös gazdasági növekedést vizionálta 2009be is; (iii) Európa azért jajveszékel most jobban, mert oka van a saját izéjét is félteni, ha mi bajba kerülünk. Fura, h ön ezekkel nincs tisztában, de hozzászól a témához.

Magyarul Orbánék tudják, h baj van, mégis hülyegyerek módjára viselkednek. Mer dilettánsok, azért - az egész policy egy káosz; amit meg a fejükbevesznek és véletlenül véghez tudják vinni, az meg egyértelműen hülyeség (a közhiedelemmel ellentétben kevés dologban egyezik meg két random közgazdász, de azokban a dolgokban, amiket OV és MGy szétizélt, na azokban igen). A másik gárda ezt nem csinálná, sőt figyelemreméltő intézményeket hozott létre pl KT, ami most ooolyan jól jönne a külföldi elemzőkkel szemben, már ha a kormány állításai igazak persze.
Ha olyan köztársasági elnöke lenne az országnak – nem is lenne példátlan, az előző például biztosan ilyen volt -, akit a haza sorsa jobban érdekel, mint megválasztóinak vélt vagy valós politikai érdeke, akkor az újévi beszédében nem a kitartásról, a jó irány…..
feiticeiro 2011.12.31 23:55:05
csak a posztra. a politikai kultúra magyar demokrácia stb szempontjából teljesen igaza van a posztírónak; ugyanakkor szerintem "önmagától" a rendszer szerintem most beépített káros elemeit nem lökné ki magától sokkal rövidebb idő alatt, mintha bizonyos értelemben mindent újrakezdenénk (ami a legrosszabb eshetőség szerintem, ha egy leplezetlen külföldi kéziirányítás-szerű dolog jönne be).

A másik (közgazdász lévén számomra fontos) dolog, hogy az "jótanulói engedelmesség", külföldi független receptek sokkal hamarabb visszaállítanák a bizalmat EUrópa és Magyarország gazdaságpolitikájával szemben. Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája sajnos nemcsak 4 évre jár káros (nagyon káros) hatással közgazdász szemszögből. Példának vegyük a mnyp-i rszr megszüntetését; az egy dolog, hogy elvették a pénzét az embereknek és az elvárt jövőbeli profitját a biztosítóknak (amiért ők befektettek ebbe a rendszerbe); ami történt az hatással van arra a képre amit ezek a befektetők kialakítottak az országgal kapcsolatban, és ezt nem lehet helyrehozni egy kormányváltással sem. Ha a következő kormány, felismerve, hogy az orbán által hátrahagyott nyugdíjrszr nem fog működni (vagy nemlesznek nyugdíjak, vagy egyre többet kell áldoznia a társadalomnak) megpróbál újra mnypat létrehozni, a gagzdasági szereplők emlékezni fognak erre a kockázatra (t.i. hogy majd 10 év múlva jön egy OV aki megint elzavarja őket), és ennek eredményeképpen csak drágábban lesz majd hajlandó beszállni a buliba. Ezt a költséget biztos vok benne, h OV és MGy nem kalkulálta bele a számításaiba. Pedig ez a legsúlyosabb mind közül - és ez a tényező kb minden (egyébként szerintem önmagában is hibás) gazdaságpolitikai döntésnél megjelenik. A legdurvább persze a jegybanktv hatása lesz. OV még nem látott sok "igazán nagy" spekulációs támadást, ha sokáig játszik a tűzzel, akkor fog.

Szóval a "gazdasági alrendszer" (vagy vmi ilyesmi) hatása szerintem ezekben az időkben hatalmas a politikaira, és ezt TG elfelejti. Mánpedig annak meg külső garanciák nagyon jót tennének. Amint egy professzorom mondta nemrég (L. Christiano), nem az IMF pénze kell elsősorban a lényegi dolgokhoz mint pl a növekedés, hnm a pénznek a feltételei.
8ker Kövön üldögélt 2011.10.04 13:39:00
 Terjednek a szabálysértési viccek a neten - és várhatóan egyre több lesz belőlük. Olvasd végig, érdemes!Remélem, tettét megbánta, és soha többé nem tesz ilyet.:)..
feiticeiro 2011.10.04 18:12:22
@Laura Spirulina: már elnézést, de tudtad, hogy hova költözöl, miért vettél ott lakást? Szegény, csak ott tudtál venni? cserélünk? mer én pl nem ott vettem, de még így is szívesen beköltöznék. egyébként meg azt hiszem te egy másik dologról beszélsz; közterületen vizelni eddig sem lehetett, meg azért meg hoznak ilyen hülye rendeleteket a "csövesek" nem fognak eltűnni. vagy te komolyan azt hiszed, hogy ez segít valamit, és nem csak egy nevetséges látszatintézkedés/parasztvakítás az egész? és igen, kicsit azért gáz, hogy olyanok rovására csinálják mindezt, akik nem tudnak védekezni.
feiticeiro 2011.10.04 18:17:53
@Laura Spirulina: ja, és én meg 7-9 éve töltöttem napjaim nagy részét a kerületben, és sokkal rosszabb volt, mint most. a másik meg az, hogy a hajléktalan kérdés a kétezres évek végéhez képest talán nem a hajléktalan emberek miatt lett rosszabb, hanem mert nincs munka; ilyenkor kicsit több ember kerül utcára (már ha erre gondoltál). ami egyébként nem jó nekik.
Hát igen, Fradika kell, Corvinus nem – foglalta össze tegnap a rektor tájékoztatója közben egy mögöttem álló hallgató a fejleményeket. A kétségtelenül populista ízű megközelítés már csak azért is pikáns, mert bizonyára valami hasonló (a foci helyére állami…..
feiticeiro 2011.05.06 00:07:52
@Ordnassac: economics képzés, ha szűkebb is, van az eltén, business valóban nincs.

azért TG mintha nem lett volna itt az utóbbi 1 évben: ez a kormány sosem hozott szakmai érveket nyilvánosan (azon kívül, h pénzt kell megtakarítani - de sosem magyarázták el, hogy miért épp ez a módja lenne a jó az államadósság csökkentésének) - mintha OVnek v vkinek lenne egy benyomása az életről, mint egy mesebeli székely bácsinak, és akkor aszerint cselekszik.

Az egymástól túl különböző egyetemek (akárcsak a vállalatoknál) lehetséges, hogy a költségek és a hatékonytalanság növekedésével járnak majd (ez a Dunamelléki izé például biztos). Ha tényleg spórolni akarnának, annak vannak egyszerűbb módjai is.

Azért megnézem majd, hogyan osztják fel a Közgáz vagyonát (és adósságait). mellesleg: szegény Orbán Ráhel, a papa miatt most biztosan páran nem szeretik...

De simán lehet, h ez a közgáz bezárása is csak ilyen felháborító csont, amin rágódni engednek minket, mint a vármegyék meg a gyerekek után járó szavazati jog, így a többi intézkedést könnyebben átverhetik;
Teljes a képzavar az osztrákoskodó magyar Kaiser szalámigyárban. A tavaly előtti sikeren felbuzdulva március 15-re idén is felkokárdázták húsipari termékcsaládjukat. Sajnálatos, hogy logójukon Ferenc József király somolyog, aki éppenséggel leverte a szabadságharcot. Csoda, hogy…..
 Az io9 készített egy összeállítást a valaha volt tíz legmenőbb űrhajóról, ami scifikben szrepelt. Nézzük a listát, a kommentekben meg lehet vitatkozni, hogy melyik maradt ki és melyik került érdemtelenül előkelő helyre. A másik kérdés, hányat ismertek a felsorolt…..
  Az új médiatörvény elleni tiltakozás az utóbbi néhány napban a racionalitás világából gyorsuló ütemben költözik át az irracionalitás terepére. Mintha egymást licitálnák felül az újabb és újabb megszólalók, egyre erőteljesebbek (és bántóbbak) a…..
Kivételesen semmit sem írok. Csak idézek. Egy méltatlanul elfelejtett részletet egy fontos parlamenti vitából. 2010. szeptember 13-án, az őszi ülésszak első napján a kormányfő „alkotmányos szokásainknak megfelelően” szót kért, hogy “tájékoztassa a magyar…..
feiticeiro 2010.12.15 00:20:55
Mindamellett, hogy Orbán félelme, amivel végül megokolja ezt az agyrém intézkedést hülyeség, azért ha engedjük, hogy az idézetek befolyásoljanak minket, akkor legalábbis két politikai hiba történt.

Ami kicsit kiábrándító nekem, mert elég súlyosak voltak. Egyrészt egy külpolitikai - ki kellett volna várni az Unióval, nem előre szaladni, és a görög válság másnapján könnyítésért esedezni; nem kell közgazdásznak lenni, h megértsük, miért. Másrészt meg ami itthon folyik, hogy mindenkit hülyének néznek, illetve hogy már véglegesen visszatért az elmúlt 8 év cinizmusa a közéletbe (sőt), ez nekik a legrosszabb, mert minden ilyen NER-es "lelkesítés", amiben a fidesz tradicionálisan jó volt btw csak szarul jöhet ki (lásd nyugdíjas-levelek OV-tól).

Eddig csak azt hittem, hogy a fidesz csak szakpolitikai kérdésekben gyenge, amúgy legalább érdekérvényesítésben és "kommunikációban" jó; rá kell jönni, hogy ez már nem igaz. Cserébe megkapjuk persze a jó hírt: OV nem bolondult meg, a stratégia jó előre át van gondolva. csak az akár fontos részletek, mint pl az első akcióterv készülnek teljesen elsietve. Emellett persze a gazdasági csodavárás ás a Nagy Hazárdjáték, amire az egész van építve, tovább növeli a bizonytalanságot (de ez már alap).

Egy biztos: most csak növelték a tétet (a jövőnk) egy dupla vagy semmi játékban az engedélyünk és az odds-ok tisztázása nélkül. Ez nyugtalanító már önmagában is, de azért is, mert sokat mutat a kormány emberekhez való hozzáállásából.