Regisztráció Blogot indítok
Adatok
terszim

0 bejegyzést írt és 130 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Férfi blog Nem is értem 2011.11.27 16:11:00
Matolcsy legfrissebb szavaiból az derül ki, hogy jogász kormányunk az állam jövő évi költségvetési stabilizálásától reméli a gazdasági felemelkedést. Ennek érdekében folytatja a gazdaság szereplők agyonverését, úgy a vállalkozásokét, mint a fogyasztókét. Tényleg…..
terszim 2011.11.30 19:10:48
@waszabi: A fényképed alapján nem túl valószínű, hogy fiatalabb lennék nálad. Viszont én már túl voltam minden költségcsökkentési lehetőségen, és ezért a bevételnövelést választottam. Ehhez többet tanultam és többet dolgoztam, és most végre lett eredménye (pont úgy, ahogy az tanácsoltam neked és másoknak is). Én őszintén gratulálok az általad elért eredményekhez is, bárcsak több ilyen ember lenne. Előítéleteim pedig jellemzően nincsenek, illetve ami van, azokon kedvező tapasztalatok esetén könnyen túllépek.
terszim 2011.11.30 21:22:08
@waszabi: Teljesen jogos amit írsz, minden szavával egyetértek.
Én is azt hiszem, hogy nem a jelenlegi adóbevételekkel van a probléma, hanem a feleslegesen nagy állami adminisztrációval. Arra valóban nem érdemes többet keresve többet adózni. Viszont nagyon komplex a probléma, és nagyon nehéz rá jó, gyors és hatékony megoldást találni. Nyilván a versenyszférában már bizonyított menedzserek legalább kritikus tömegének (bocs az ilyen bokrosi szóösszetételért) állami szférába való átültetésével, megtartásával és hatékony ösztönzésével ez megoldható lenne, de ez jelenleg teljesen elképzelhetetlen. Néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha néhány, előttem példaképül álló üzleti szférában dolgozó vállalatvezető (ezek nem közismertek, de dolgoztam ilyen emberekkel, bennük maximálisan megbíznék) venne át állami kulcspozíció(kat), milyen gyorsan és hatékonyan talpra állíthatná az állami adminisztrációt (hacsak nem gyűrné maga alá egy palotaforradalom az alatta dolgozó, megszokott munkatempóra áhítozó tömegtől). De erről sajnos még álmodozni is felesleges, teljesen reménytelen, hogy megvalósulhatna. Más módon viszont semmi esély a gyors változásra. A lassú változáshoz viszont generációváltások sora, teljes szemléletváltás kellene a magyar emberek sokaságában (ahogy írtad is, még mindig élnek a régi berögződések).
Egyébként én ezért is mondom azt, hogy sokkal fontosabb a saját boldogulásunkra koncentrálni, az sokkal hamarabb adhat sikerélményt. Persze azért jó, hogy itt vagy Te, aki felhívod a figyelmet az ilyen jellegű problémákra. Írjál még sok hasonló posztot! : )
terszim 2011.11.30 21:31:33
@newtehen: Nem, tévedés, én ezt egy pesti külkerületi családi házból írom, amit forinthitelből építettem (jól írtam, tehát nem építtettem!). A hitelt pedig abban az időszakban évente előtörlesztgetve (és közben sokat spórolva, dolgokról lemondva) vissza is fizettem, amikor mások bőszen vették fel a devizahiteleket autóra, plazmatévére, karácsonyi ajándékra és utazásra. A szülőktől pedig azt a szemléletet kaptam, hogy tisztességes, tanult és szorgalmas emberként kell élni, és a jómódot becsületes munkával, szerény életvitel mellett, takarékoskodva érjem el. Ezt ezúton is köszönöm nekik. Ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok.
 „Forró ősz”, „megszorításokra készül a kormány” „megbukott a  matolcsyzmus” - ilyen és ehhez hasonló lózungok vezették be a sajtóban annak beismerését, hogy milyen tévútra is futott a kormány. A kénytelen fiskális restrikció…..
terszim 2011.09.18 21:23:06
terszim 2011.09.18 21:59:08
@penumbra1984: "Milyen mentalitásod és elképzelésed van a világról, ha azt hiszed, hogy aki rosszul keres az biztosan nem tanult eleget, illetve a tanulás meg képzés az automatikusan jobb fizetéssel is jár?"
Nyilván van kivétel, de szerintem 90%-ban az van, hogy aki rosszul keres, az nem tanult eleget (vagy nem szorgalmas), a tanulás és a képzés pedig 90%-ban jobb fizetéssel is jár. Ha te ennek az ellenkezőjét próbálod meg szajkózni és elhitetni, az iszonyúan kontraproduktív. Remélem, a környezetedben a szerencsétleneket nem azzal vigasztalod, hogy "Lusta és buta vagy, de nem baj, egyszer majd gazdag leszel" vagy pedig "Felesleges tanulni, úgysem lesz semmi haszna!" Úgyhogy légyszí ne gyere ilyen demagóg dumával, nagyon jól tudod, hogy inkább igaz az én állításom, mint a tied! Természetes, hogy nem mindig igaz, de 90%-ban igaz (legalábbis az én családomban)! Édesapám fizikai munkás, de hihetetlenül szorgalmas, a szakmájában nagyon meg is becsülték, meg is lett a haszna. Én tanultam, mint a gép, ráment a fiatalságom, munka mellett másoddiplomáztam, de meglett a haszna. Szorgalom és kitartás mellé már nem volt szükségünk se szerencsére, se protekcióra! Bárki utánunk csinálhatja, nem tilos.
terszim 2011.09.18 22:12:30
@Táskás Tóni: Igazad van, nagyon sok intezkedés finoman szólva is vitatható, ad hoc, rosszul kivitelezett, és rosszul kommunikált. Biztos, hogy sokat lehetne írni az elkövetett hibákról. Amit én írtam, azt inkább az egykulcsos adó általános értékeire, magatartásformáló hatásár értettem.
Hosszú ideig vártak a devizahitelesek a kormány mentőcsomagjára, melyet végül az Országgyűlés 2011. június 20-án fogadott el. A 7 pontból álló csomag része a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló jogszabály, melynek értelmében a svájci frank…..
  A koreai etnews információi szerint a Samsung belefogott a korábban már prototípusként bemutatott 7 incses Super AMOLED képernyő építésbe. Az 1024 x 768-re tuningolt kijelző konkrét gyártása hamarosan meg is kezdődik, és ha hinni lehet a feltételezéseknek, akkor…..
terszim 2011.08.03 13:53:19
@plumpy80: "incses" helyett valóban jobb lenne a "hüvelykes". Szerintem ezt a szót kerested.
Budafok nagymértékben a Törley családnak köszönheti, hogy bor- és pezsgőkultúrájáról lett ismert, mégis hagyja tönkremenni a család sírboltját. Belógtunk, körülnéztünk, fotóztunk. Kép: Wikipedia / Civertan..
 „Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király! Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!” Nahát, nahát, lehet, hogy a duna tévések a legtökösebb…..
Budapesti parkmustránk második állomása a II. kerületi Mechwart liget a Margit körút és a Keleti Károly utca találkozásánál, a 4-6-os villamos és a 11-es és 111-es buszok megállójánál. Úgy 5 éve lehetett, hogy egy esküvőn voltunk a kerületi Önkormányzat épületében,…..
terszim 2011.07.04 21:32:09
@kaaz: "Szerintem ez nem igazi park, csupán a mögötte meghúzódó II. kerületi önkormányzat "reprezentatív kaputérsége"."

Pont ezt gondoltam én is, mikor ott jártam, viszont emellett nagyon is használhatónak, szépnek, jól sikerültnek és kultúráltnak tartom. Nagyon örülök, hogy megcsinálták, és hogy ilyenre csinálták.
Az edzőterem az a hely, ahova a testünket edzeni járunk. Illetve, még többen nem járnak - különböző okokból és kifogásokból kifolyólag. Szegény pedig méltatlanul kapta ezt a mumusszerepet. Mivel manapság viszonylag kevesen cipeljük haza a lenyilazott antilopot, emelgetjük a…..
terszim 2011.04.17 09:03:49
@Szöszkeboszi: A horgászatnak is vannak olyan formái, amik nagyon mozgásigényesek és iszonyatosan le tudja fárasztani az embert. Ilyen pl. az ún. pergetés (más néven ez villantózás, wobblerezés, stb.), ahol az ember folyamatosan dobja-visszahúzza a műcsalit és ezt nem mindig ugyanott teszi, hanem a nap folyamán óriási területet jár be a folyó/tó mentén. Ehhez hasonló megerőltetést jelent a legyezés is, ami gyakran a sekély folyóban/patakban való sétálást is jelent a folyamatos dobásokon kívül! Nem beszélve arról, ha az ember csónakból horgászik, és a horgászhelyre evezve jut el. : )

Szóval a horgászatnak is vannak nagyon megerőltető formái (ezeket akár hagyma is űzheti/űzhetné).

Amúgy hogy ontopic is legyek, az edzőterem mellett alternatíva lehet az otthoni multifunkciós kondigép / futógép / lépcsőzőgép is (persze kell nekik egy kis hely). Egyébként otthon, ha lehet, még unalmasabb lehet az edzés! Mindenesetre én pl. már régóta nem járok konditeremben, hanem otthon csinálom. A futás, biciklizés, focizás, és persze a horgászat mellett (télen ezek helyett).
„Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem." Lázár János különös okfejtése már ma estére ellenzéki össztüzet és komoly médiafigyelmet kapott – s feltehetően ez csak a kezdet. Sok…..
terszim 2011.03.20 09:25:49
@dbeata: Nagyon igazad van.
terszim 2011.03.20 10:19:06
@Teremszolga: Igen, ez az, ami még nyár elejéig valamennyire kitartott, de aztán gyorsan feledésbe is merült. Kár érte.
IDDQD Heti retro: Warcraft II 2011.02.17 15:30:00
Jól megszívattam magam a múltkori szavazással, sokáig nem tudtam, hogy a Doomra vagy a Warcraft II-re készüljek. Ráadásul mindkettő igen ismert és szeretett játék, olvasói elvárások az egekben, omg, omg. Végül a Warcraft II nyert, aminek a történetéről egyébként meglepően…..
terszim 2011.02.17 22:31:01
@Dr. Fred Edison: Szia, én is emlékszem rá, az volt a neve, hogy Diplomacy. Nem pedig Scenario, ahogy valaki korábban írta. Nagyon jó stratégiai játék volt. Unokatesómmal mindmáig szoktuk emlegetni. Tényleg barna volt a Monarchia színe a játékban.
Agyrém! A Kedves Vezér és az Öszödön, pardon, Siófokon alkotmányt rögtönző közvetlen vazallusai most azt találták ki, hogy plusz szavazati jogot adnak a gyermeket nevelő szülőnek. Ami kapásból azt jelenti, hogy vannak első- és másodrangú állampolgárok, mert van, akinek a…..
terszim 2011.02.13 10:11:21
@Loona: Én az adócenzust is támogatnám.
terszim 2011.02.13 10:12:18
@Loona: Én az adócenzust is támogatnám.
terszim 2011.02.13 10:22:21
@Le_Penseur: Jó, igazad van, emiatt tényleg nem fog több gyermeket vállalni az ember. Inkább csak szimbolikus jelentőségét látom, hogy elismerik a társadalomban az igazi értéket.
A bank ügyfele néhány hónappal a válság kirobbanása előtt döntött úgy, hogy eladja a meglévő lakását és vásárol egy új ingatlant. A pénzintézet „úgyis csak vagy egy évre kell” alapon a legkedvezőbb kamatozás mellett kínált jen alapú lakáscsere hitelét…..
terszim 2011.02.10 10:26:26
@maat: Pontosan. Hiába rossz nekik a túl erős saját valuta, önmaguk nem tudják azt befolyásolni, mert a jen menekülési valuta nagyon sok ország és sok befektető számára (pontatlanul is voltam az előző kommentemben, ahol tartalékvalutát írtam, jobb szó a menekülési valuta) és ők ellensúlyozzák a japánok gyengítési próbálkozásait. Amúgy sok eszköz már nincs a japán jegybank kezében, mert szinte 0% az ottani alapkamat (nincs már hová csökkenteni, azaz nem tudják tovább gyengíteni).
Általános iskolában valószínű mindenki gyártott moebius szalagot, a csíkra vágott papír megtekerésével és összeragasztásával, majd örömmel nyugtázta, hogy megalkotta a végtelen jelet három dimenzióban. Ha a végtelent nem is, de a térbeli modellezést mindenképp használták…..
Minden rossz következménye ellenére egy előnye azért mégiscsak van az öngondoskodáson alapuló magánnyugdíjpénztári rendszer szétverésének: az államadósság mintegy 1400 milliárd forinttal csökkenni fog.  Kormányplasztiknő büszke, balra (szélső) el, néző tapsol,…..
terszim 2011.02.03 22:25:24
@terszim: bocsánat... "valótlat" helyett "valótlan"
terszim 2011.02.03 23:26:41
@s17: Köszönöm a választ. Abban tényleg igazad van, hogy az elrontott kommunikáció miatt sokan érezhetik azt is, hogy akkor most az állami TB miatt nem kell külön is gyűjtögetni. Másik részük viszont tényleg most döbbent csak rá,hogy mennyire fontos az öregkorukra félretenni.

Az egyéni számlákban szerintem is max. az a jó, hogy legalább egyértelműen látszik, ki mennyit tesz a közösbe (nem úgy, mint '97 előttig). Az önkéntes manyupok szerintem nagyon jól jöhetnek ki, mert a kötelező manyupok megszűnése miatt sok új tagjuk lehet, és a cafeteriákon keresztül is a jelenleginél több pénzt áramoltathatnak oda a dolgozók (az előrelátóbbak hamar rá fognak jönni erre).

Egyébként amit írsz a virtuális számlák általad elgondolt működéséről, az pontosan az, amit én is írtam a jövő generációval kapcsolatban: ha sokan lesznek, és sok befizetés lesz akkor az f(X) kedvező lesz, ha kevesen lesznek és kevés aktuális befizetés lesz, akkor kedvezőtlen lesz a kifizetési f(X) függvény. Pont emiatt kell arra helyezni a hangsúlyt, hogy a jövő generáció nagy, erős, okos és sikeres legyen. :)
A tegnapi határidő lejárta után napvilágot látott, hogy kicsivel több, mint százezer fő vállalta „önként”, hogy kiközösíttetik az állami nyugdíjrendszerből (illetve egyéb szociális juttatásokból) „most és mindörökké”. Nincs kétségünk afelől, hogy…..
Hiába, hát hiába vártam két hónapot a méltó csapásra, Klapka Györgyöt valaki visszatartotta attól, hogy az általa alapított irodalmi lapba vezércikket írjon. Pedig sokkal izgalmasabban kezdődhetett volna ez a lapkritika. Nemrég tört bele a bicskája a szintén nyugatos…..
Eddig egy milliárdos csak úgy tudott bekerülni a médiába, ha összejött egy modellel, vagy egyenesen playmate-tel. Demján Sándor azonban most megmutatta, hogy lehet ez másképp is csinálni, és még Kiszel Tündével sem muszáj együtt mutatkoznia.Csak el kell indulna egy…..
Varánusz A jövő elkezdődött 2010.12.20 08:00:00
Emlékszünk még erre a szlogenre 2002-ből? Akkor maga Orbán Viktor sem hitte, hogy nyolc évet kell várnia a beteljesülésére. De most itt van - aktualizálva mondhatjuk: itt az idő! - és kormányunk példát mutat az eljövendő szép új világból annak tényleges eljövetele előtt.…..
terszim 2010.12.20 22:25:40
@kolbászoszsömle: Köszönöm szépen. A szókapcsolat maga oximoronnak tűnik, de a wiki alapján ez lényegében a liberalizmus "lassított" változata.

Csak hogy kicsit ontopic is legyek: magam részéről sajnálom, hogy Tölgyessynek sem lesz saját műsora, szerintem is túlzás az ilyen mértékű médiakontroll. Magam részéről betudom a témát a "kormány elcseszett intézkedései" listámba.
terszim 2010.12.20 22:28:29
@Fabius: OK, köszi, már túl vagyok rajta.
 Tegnap arrról írtunk, hogy Rogán Matolcsyékat leiskolázó kommunikációját csak Orbán Viktoré lesz képes túlszárnyalni. És tényleg. Ma bemutatták a miniszterelnök nyugdíjasoknak írott levelét.  Orbán elképesztő pofátlansággal kifinomult profizmussal próbálja…..
terszim 2010.12.12 14:40:59
@NemzetköziKockázatközösség: Teljesen igazad van. A ma emberének azt kéne végre felfogni, hogy nem a nyugdíjrendszeren kell aggódni, hanem azon, hogy legyen családja: Neveljen fel - még ha vért izzad miatta is - két vagy három gyereket, mert azok fogják őt eltartani, ők fogják pörgetni a gazdaságot (ők fogják fenntartani az árakat, ők veszik majd a részvényeket, ők veszik igénybe a szolgáltatásokat, ők fognak fogyasztani). Az egész probléma abban rejlik, hogy a ma szülőképes korú emberei nem vállalják be a gyerekeket. Pedig most láthatóan ezt igen erősen támogatja az adórendszer.
terszim 2010.12.12 14:45:14
@igényes: Vicces... : ))) Persze manapság inkább borítékoló gépekkel megy ez, de lehet, hogy valamelyik ismerősnél most pont van szabad kapacitás a gépein. : )
terszim 2010.12.12 14:58:54
@ó jaj: :))) Hát igen, lehet, hogy tényleg ő a mi emberünk... : ) Nála most van is szabad kapacitás, hiszen a célját már elérte. :)
Ezen a sztorin igazából nincs mit kommentálni. Az afganisztáni amerikai nagykövet panaszkodik a magyar tartományi újjáépítési csoportra (PRT), hogy csak a túlélésre játszik és nem lép fel a Baglanban elszaporodott ellenállókkal szemben. A távirat szép kereken tartalmazza, hogy…..
Piroslap A Moody's hülye 2010.12.07 12:04:00
Hazánkat tegnap leminősítette a Moody's. Ami gyalázat. Először is honnan tudná a pénzügyi elemző intézet, hogy mi van nálunk? Ne gyere nekem azzal a szoci érveléssel, hogy kiszámolták…Mindenkit meg kell, hogy nyugtassak, a kiváló kormányzatunk gondolt erre is, január…..
terszim 2010.12.07 16:59:45
@ZX: És ha nem elveri, hanem itthon fekteti be pl. a mostanság éppen elég olcsó részvényekbe? Vagy állampapírt vesz belőle, ezáltal javítva a jelenleg rossz külföldi/belföldi adósságstruktúrát? Vagy éppenséggel környezetvédelmi beruházásba fekteti, magyar vállalkozáson keresztül csökkentve a magyarországi CO2 kibocsátást? A gazdagok közül sem mindenki idióta!
Erős ellenzék van születőben. Persze nem én látom így, hanem Gyurcsány Ferenc meg az az 1-2 ezer ember, aki képes volt arra az aljas dologra, hogy az utcára ment politizálni. Mert ugyebár "a politikának a Parlamentben a helye". Nem, ezt nem én találtam ki... Ki emlékszik…..
terszim 2010.11.04 12:29:01
@bierkamp: : ))) A nyugdíjas forradalom jön? Majd pont ezek a lerobbant Pető Iván-félék fogják megdönteni a kormányt?

Miért nem voltak fiatalok, aktív dolgzók tömegei a rendezvényen (akiket igazán érinte az MNYP vita)? Miért volt 60 felett az átlagéletkor a tüntetésen?