Adatok
Kentaur67
0 bejegyzést írt és 372 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A napokban került a kezembe a tekintélyes és népszerű amerikai hadtörténeti magazin, a nem túl meglepő című Military History 2016 januári száma, melynek címlapjáról Erwin Rommel tábornagy néz farkasszemet az olvasóval, s ezek a provokatív szavak láthatók: Csalás (csaló) volt-e Rommel? A Sivatag…..
Kentaur67
2016.01.05 06:12:25
@Rammjaeger83: Annyival kiegészíteném, hogy mivel Sztálin vetélytársat látott Zsukovban, így azért elég hamar kitolták a hatalomból, és valami névleges posztot kapott Sztálin haláláig. (A Vörös Hadseregen és a párton belüli viszonylagos népszerűsége megmentette a kivégzéstől vagy a Gulágtól, pedig ahogy emlékszem, jónéhány köztörvényes disznóságot is elkövetett.) Egyébként én benne látom az ideális szovjet tábornokot: adott a cél, érd el bármi áron, a(z állományt érintő) veszteség pedig nem számít.
..
Kentaur67
2012.12.07 01:00:53
@az_igazi_trebitsch:
Imádom, amikor amatőrök fotosopoznak, így, f-fel :-)
Még az alap „tisztasági” retus is csak módjával, például a jobb mellén, illetve a melle és a köldöke között félúton levő anyajegyeket sem szedték le.
Szóval röviden: ha nem szóltál volna, bölcsc maradtál volna.

2012.12.07 01:09:20
@thEListener:
Na, a másik Okostojás!
Te se dolgoztál még életedben profi fotós képeivel. Hadd áruljak el valamit: nagyon sokszor még a kültéri fotózást is bevilágítják lámmpákkal, többel, több felől, ugye, milyen meglepő. Másrészről a tárgyalt fotó valószínűleg nincs bevilágítva, ha megnézed a hölgy árnyékát, teljesen rendben van a csípőn látható csúcsfény.
Mi lenne, ha a jövőben csak olyan ”fotosopozna” aki élesben is csinált már néhány retust, és lehetőleg nem a Bivalybasznádi Szószátyár részére?
Nézd már meg, hogy merről jön a fény! (Ami ugyw)

2012.11.28 00:26:21
..
Kentaur67
2012.10.02 13:56:51
@Egy Igazi Önkéntes Rendőr:
Kösz, hogy megkerested az eredetiket, ez teljesen igazolja az általam idefirkantottakat :-(

A lottózás hőskorában nem csak pénzt, de tárgynyereményeket is sorsoltak. A lakások és autók mellett állítólag még fél disznót is lehetett nyerni Az elmúlt hetekben mindenki arról kérdezget, hogy lottózom-e. Nem. Pedig most nagy a nyeremény - jön a győzködés. Miért, egy…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Egy lengyel romboló kalandjai a MVH-ban
2012.07.14 06:00:00
Történetünk a brit flotta ifjú büszkesége, a Bedale romboló vízre bocsátásával kezdődik, a szárazdokkból Scapa Flow vizébe 1941. májusában csúszott le a sólyáról a méltóságteljes hadihajó, ekkor még brit zászló alatt és HMS, Őfelsége Hadihajója besorolással. A hajó klasszikus feladatokat végzett…..
Kentaur67
2012.07.24 02:20:32
@Minorkavidor:
Ha valakit érdekel a ”lengyel kérdés„, érdemes elolvasnia W. S. Churchill művét: A második világháború-t. (Nobel díjat kapott érte az öreg.) Ebből kiderül, hogy az angolok speciálisan álltak a lengyelekhez,ugyanis őértük léptek be a mádodik világégésbe, egyfajta személyes ügynek tekintették Lengyelország függetlenségét.
Churchillnek hihetetlen morális problémát okozott, hogy Joe Bácsi (Sztálint hívták így Roosevelttel levelezésükben) láthatóan saját érdekszférának tekintette Lengyelországot, amit az angolok semmiképp nem fogadhattak el. Valószínűnek tartom, hogy ha a választók nem küldik el az öreget pihenni, Lengyelország is jobban járt volna. De ugye, a történelemben nincsen ha.
OFF
Egyébként a fent említett művet – amely gyakorlatilag egy (háborús) napló – ajánlom mindenkinek, mivel egyrészt hihetetlen izgalmas a kulisszák mögé látni, másrészt rengeteg olyan információ van benne, ami így utólag meglepő. (Pl., hogy a Szudéta területek átadása azon túl, hogy tovább növelte Hitler étvágyát, és igazolta számára, hogy pofátlansággal és fenyegetőzéssel bármit el lehet érni, azért is hiba volt, mert a Skoda művek hadipari kapacitása megegyzett az angolok akkori TELJES hadipari kapacitásával.)
ON

Lampião, a brazil puszták szemüveges Rózsa Sándora
2012.07.19 08:00:00
A nagyformátumú betyárok igazából nem voltak sokan, világhírre kevesen tettek szert, talán csak Rózsa Sándor, Billy a Kölyök, Jesse James, Rinaldo Rinaldini és egy szemüveges fiatalember Brazíliából, Lampião magyarul a "Lámpás". Nehéz a hírhedt banditák kegyetlenségi…..
Kentaur67
2012.07.24 01:48:17
Csak annyiban kapcsolódik a poszthoz, hogy Brazília és bűnözés:
www.youtube.com/watch?v=ycEzYiTy0A8&feature=related
Rió, favellák és a tisztántartásukra létrehozott speciális egység. Nem Hollywood, hanem brazil film, és a banális cím ellenére nem rossz, még ha valószínűleg nem dokumentum értékű is.

Szögyi mai története annyira komplex, amennyire csak lehetséges: van benne alkohol (bőven), külföldi bajtárs (egy fő, de legalább bevállalós), művészeti alkotás (szabadtéri szobor), sőt, majdnem (gruppen)szex is. Hát kell ennél több egy eltávon levő katonai főiskolásnak?Mikor…..
Kentaur67
2012.02.03 23:45:10
Kentaur67
2012.02.03 23:55:24
Ennyit az emlékezetről, 23 év távlatából
:-(
www.szoborlap.hu/14521_no_galambbal_zahony_tar_istvan_1966.html?f=photo&id=82485
Megmertem volna esküdni, hogy fémszobor és sellő volt, a google szerint viszont kő/mészkő/akármi, és galambreptető.

2012.02.04 18:33:50
@Bigjoe(HUN):
Bocs, el kell, hogy szomorítsalak: nyuszi voltam. :-)
Illetve ez ennél kicsit bonyolultabb volt, mert a HM-nek sem volt igazán hatásköre felettünk, a Katonai Szállítási Főigazgatósághoz tartoztunk, az meg közvetlenül a VSZ hasonló szervéhez.
Emlékszem, egyszer egy tudatlan VÁP-os hangya minden jóindulatú figyelmeztetésem ellenére begyűjtött minket a Keletiből. (A katonámat elengedtem üdítőért, ők meg megfogták, hogy nincs a fején a sapek, aztán persze már az én hajam is rögtön hosszú volt szerintük és így tovább sorjában, mind a négyünkben találak kivetnivalót.) Hiába mutogattam nekik a menetlevelünket, beszállítottak, aztán a Petőfiben kezdődött a cirkusz, amikor mondtam, hogy márpedig én se a fegyvert, se a tizenkét tárnyi lőszert nem adom le nekik, ha gondolja, csukjon le azzal. Végül az ügyeletes tisztnek kicsit gyanús lett, hogy ilyen katonákat még ő sem látott, aztán a menetlevelünket nézegetve volt annyi esze, hogy megkérdezte, melyik laktanya, ki a felettesünk, amire mondtam, hogy inkább a Katonai Szállítási Főigazgatóság ügyeletesét hívja, adok hozzá számot: civil vonalast, HM-vonalast, vasútit, amit parancsol. Élvezet volt nézni, ahogy a őrnagy a telefonnak bokázott, az ordítás meg simán kihallatszott a készülékéből, életemben először és utoljára hallottam, ahogy lebasznak egy őrnagyot a fülem hallatára, az utolsó mondat pedig olyan volt, mintha hájjal kenegettek volna: ”Ha az életben még egy ”szákis„ őrséget feltartanak szolgálatban, kiheréltetem az egész tetű vápos bagázst.„ :-)
A vége az lett, hogy kárpótlásként a VÁP-osok fuvaroztak minket Miskolcra a Bocskai laktanyába sűrű bocsánatkérések közepette.

Plakátpropaganda 7.0 Lépj be a seregbe!
2012.01.15 07:00:00
Akik eddig figyelemmel olvasgatták, nézegették az amerikai háborús plakátokról szóló minisorozatot, feltűnhetett, hogy eddig csak a legfontosabb haderőnem plakátjai hiányoznak. Úgy van, a U.S. Army, vagyis az amerikai szárazföldi csapatok posztereiből következik most egy…..
Kentaur67
2012.01.31 11:36:12
@vén betyár: :-)))))
Kentaur67
2012.02.03 18:41:24
@teddybear01:
Majd Afganisztánban megint belefutottak ugyanebbe a problémába: a magasabb pontokról – márpedig ott akad néhány – egy PKMSz-szel át lehetett lőni a PSzH-k tetejét, és az afgánok erre elég hamar rá is jöttek.

Rossz kedve van? A hangulata rosszabb, mint egy süllyedő tengeralattjáró? Majd’ szétrobban a feje a gőznyomástól? Merő atomkatasztrófának érzi az életét? Legszívesebben a föld alá menekülne? Ne keseregjen! Mi tudjuk a megoldást! Mi visszaadjuk szárnyait! …..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Vakhit és terror 1. - Baruch Goldstein, a hebroni mészáros
2011.12.19 08:30:00
A vallás, a hit az egyik legnagyobb erő, ami képes átsegíteni az ember a legnagyobb nehézségeken is. De amint a történelem szomorú tapasztalatai mutatják: az eltorzult, félreértelmezett vallási parancsolatok, a hittételek kiragadott, kiforgatott értelmezései, a vallások…..
Kentaur67
2011.12.27 15:41:00
Kentaur67
2011.12.27 17:35:52
Kentaur67
2011.12.27 18:05:00
@Plieur:
Ezeket a ”béke-előkészítő„ próbálkozásokat épp az EU, az USA és (kisebb részben) Izrael próbálja finanszírozni, csak erről nem sokaknak van tudomása errefelé. Ami számomra nagyon „érdekes”, hogy a palesztinok jelentős része viszont tisztában van ezzel, ennek elennére mégis köpködik azokat, akik a napi megélhetésükhöz, a mindennapjaik minőségének javításához a segélyek egy (nem kicsi) részét adják. Egyébként tanulságos, hogy az arab államok a nagy szolidaritás közepette inkább a szájukat tépik, és elég csekély a valós anyagi segítség. (Persze, nem fegyverekre gondolok.)
www.independent.co.uk/news/world/middle-east/arabs-will-help-palestine-after-200m-cut-in-us-aid-2364718.html
articles.cnn.com/2000-11-23/world/arab.aid_1_arab-governments-arab-league-arab-summit?_s=PM:WORLD
www.forbes.com/sites/forbesleadershipforum/2011/09/19/why-israel-and-the-u-s-should-support-palestine-at-the-u-n/

www.fas.org/sgp/crs/mideast/RS22967.pdf
(a 9. oldalon van egy kimutatás 7 évre visszamenőleg.)
Egyébként teljesen igaza volt a kopasznak: ha valaki csak a láncait vesztheti, akkor harcolni fog. (Legfeljebb nem az ellen, aki a nyomorát okozza, dehát senki nem tökéletes.) Akinek van veszteni valója, az viszont hamarabb elkezd azon gondolkodni, hogy mégis jobb lenne a molotovkoktél helyett egy sörösüveget szorongatni (Hátha Allah épp nem néz oda.)
Csak ugye a történelem, a hagyományok, az értékrend nem erre mutatnak irányt. Látható, 40 év henyélés után nálunk sem megy egyik napról a másikra a kapitalizmus (és a demokrácia) építése, a többség még mindig az államtól várja a segítséget.
Az arab világban (főleg a törökök által megszállt részeken) ennek különösen nagy hagyománya van, illetve nálunk elképzelhetetlen szerepe és hatalma van a törzsek és családok vezetőinek, a kádiknak, vallási vezetőknek. Ezen népek történelme során SEMMIFÉLE demokratikus hagyományt, mintát nem lehet fellelni. Évezrede a vezető egyszemélyi döntése a törvény, akit nem választottak, hanem beleszületett a pozíciójába, vagy baksissal kineveztette magát stb. Másrészről igaz az is, hogy egyfajta posztfeudális viszonyokból nem várható néhány évtized alatt egy működő demokrácia kialakulása. Erre írtam, hogy nem véletlen, hogy az izraeliek minden vonatkozásban irritálják a környező arab népeket. Szerintem, mint minden más országban, a kulcs itt is az oktatás fejlődése lehet(ne), csak az erősödő iszlám fundamentalizmusnak meglehetősen más a véleménye az oktatandó tárgyakról (Korán), mint az egy modern államban elvárható lenne.

75 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete:Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két…..
Kentaur67
2011.12.15 00:23:33
@maretz:
Nos, látom, jókora utángyújtással, de idetalált néhány tajparaszt bányamély mélymagyar bunkó is.
Tessék olvasgatni, tanulni, még senkinek nem ártott meg. Egyébként is kevés ellenszenvesebb idióta van, mint az, aki semmit nem tud a világról, és kicsi falucskája alapján kialakult kép alapján mond ítéletet mindenről.
Gondolom, hogy mivel ilyen okos vagy és ennyi mindent tudsz a nyelvekről, nem fog gondot okozni az alábbi linken levő cikk elolvasása és ÉRTELMEZÉSE:
www.economist.com/blogs/johnson/2010/06/counting_words
(Ha már arra jársz, ovasgasd a kommenteket is, hogy némi fogalmad legyen arról, egy forumon miképp illik kommunikálni.)
Elmagyarázhatnám neked azt is, hogy szavaink jelentős része nem magyar (finnugor) eredetű, hanem szép lassan felcsipegettük az alatt az idő alatt, amíg a többi sztyeppei nép végigzavart minket a Kárpát-medencéig, majd az itt élő – nagyrészt szláv – népektől vettünk át egy jelentős szókincset, főleg a mezőgazdasg terén. Jött a latin, a német, a török, vannak francia eredetű szavaink, és ma már rengeteg angol eredetű.
”A magyar nyelv szókincse a szótöveket tekintve kb. 21%-ban finnugor eredetű[9], az összes toldalékos szóalakot is beleszámítva azonban 80-90%-os arányt kapunk. Emellett számos iráni, türk, szláv, latin, német, francia, olasz, angol, és török eredetű szó található nyelvünkben.„
(↑ A nyelv és a nyelvek, ISBN 963-05-7959-6, 134. o.)
Erről ennyit.
De nézzük az aktív szókincs MÉRETÉT!
„A legnagyobb magyar–idegen szótárak 120 000 szót tartalmaznak.”
Vagyis még erősen túl is becsültem a méretét
(A nyelv és a nyelvek, szerk. Kenesei István. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 963-05-7959-6, 77. o.)
És egy link az angol nyelv szókincséről:
hvg.hu/kultura/20090610_az_angol_nyelv_szokincse
”Az internetes termékek és szolgáltatások legújabb generációját jelentő Web 2.0 angol kifejezést nyilvánította az angol nyelv egymilliomodik szavává szerdán az angol nyelv használatát és fejlődését nyomon követő austini kutatóintézet, a Global Language Monitor (GLM).”
Szóval, vitatkozz velük. És ez egy kétéves cikk, azóta még nőtt is.

2011.12.15 00:33:09
@bandigyerek:
Csak tudnám, hogy mire fel írtad a kis felsorolásod, mert nem tudom kötni egyetlen korábbi kommenthez sem?
Másrészt:
Nem ártana, ha tanulnál egy kis jómodort, mert attól, hogy sértegetsz másokat, még messze nem lesz igazad. Szerintem társadalmilag sokkal hasznosabb lenne, ha a virtuális közélet szennyezése helyett szépen hazaballagnál az internetkaféból, és kipróbálnád a legközelebbi női hozzátartozóddal az orális szex örömeit. Azt viszont nyomatékosan kérném, hogy a szexuális örömszerzés konvencionálisabb formáitól szigorúan tartózkodjatok, mert az emberiség elleni bűn lenne egy ilyen selejtes génanyagot, mint te, tovább szaporítani.

Vendégposzt - A Dakar, Izrael elveszett tengeralattjárója
2011.07.14 08:00:00
A zsidó naptár szerinti Adar hónap hetedik napja minden évben kiemelt fontosságú az izraeli hadsereg számára (is). Ekkor van ugyanis Mózes próféta halálának évfordulója. Miként Mózes sírhelyét is csak az Úr ismeri, Izraelben ezen a napon emlékeznek meg azokról a katonákról, pilótákról és…..
Kentaur67
2011.07.14 18:15:58
@CyberPunK:
Dugovics Titusz nem érdemel semmilzen jelzőt, ay a XVIII. század végi szélhámos, aki a DT történetét kitalálta, onnan eredeteztetve nemességét, leginkább a csaló jelzőt.
Nem akarlak elszomorítani, de rengeteg „köztudott” hazugság van jelen napjainkig a magyar történelemben.

2011.07.14 18:17:54
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Vendégposzt - Hírszerzési sikerek és bukták a hidegháborúban
2011.07.07 08:00:00
Ma ismét új szerzőt köszönhetünk a Lemilen. Super 64 mai előadásának témája a hidegháború egy kevésbé ismert, de magyar vonatkozásokkal is bőven felszerelt hírszerzési eseménysora lesz. Az egyedi stílusú írásban minden megvan, amire csak vágyhatunk: szó lesz atom-aknákról, szovjetekről,…..
Kentaur67
2011.07.09 18:38:42
@BatkaManó:
Ezen gondolatmenet alapján a teljes akkori — ezen ügyben érintett — magyar hírsyeryés hayaáruló, hiszen dollármiliókat fizettek olyan indformációkért, amelyeknek ay ország semmi (az oroszok annál több) hasznát nem vettük.
Jól értettelek?

2011.07.10 02:28:58
@Bélabáttya:
Blablabla blablabla...
Még mindig nem tudjuk, miért kellene Belovaira mint hazaárulóra tekintenünk. Közmegegyezés, hogy a tárgyalt időszakban megszállás alatt, diktatúrában éltünk. Nem kell túl sokat gondolkodni azon, hogy amit tett, az segített ezen diktatúra és megszállás megszüntetésében. Persze, ennek elismeréséhez néhány itt kommentelőnek (legalább magában) el kellene ismernie, hogy a rossz oldalon állt...
Erre nincs szükség, ezt senki nem várja tőletek, de legalább annyi elvárható lenne, hogy tiszteljétek egy ember emlékét, aki — veletek, velem ellentétben — az életét kockáztatta azért, hogy mielőbb végetérjen a negyvenéves rémálmunk.

Történelem mindenkinek
Nagy albánok sorozat: Kasztrióta "Szkanderbég" György I. rész
2011.07.07 18:00:00
Viszonylag régen volt már, hogy az albán történelemmel foglalkozó sorozat első része megjelent , így elnézést azoktól, akik vártak a folytatásra. Nem is részletezném túlzottan az ott leírtakat. Hősünk születése idején (amelyet 1405-re tesznek, de lehetett bármikor 1403-1412…..
Kentaur67
2011.07.09 18:20:16
Érdekes dolog az emberi gondolkozásmód. Az elmúlt pár évezredben igen sok olyan eszközt találtunk ki, mellyel hatékonyan és gyorsan sebezhetjük, gyilkolhatjuk, vagy épp kínozhatjuk egymást. Rengeteg időt és energiát fektettünk ezek tökéletesítésébe, azaz, hogy minél…..
Mivel az utóbbi időben domináltak a fajsúlyos, már-már komor témák - szolgálati nyugdíjtól a nukleáris balesetekig - úgy éreztem, hogy ideje elővezetnem egyik régi kedvencemet, ami az előttünk álló hosszú hétvége kezdeteként (remélem) könnyed szórakozást…..
Kentaur67
2011.03.12 05:14:25
@ScoTTThun:
Barátom, meg tudnád nekem mondani (google nélkül, mondjuk a TV előtt ülve) a nigériai valuta árfolyamát? Vagy az új-zélandi valutáét? Esetleg a jüanét? Ugye, ugye! Ők sem tudják a többi, számukra nem oly nagyon lényeges ország nemzeti fizetőeszközének aktuális árfolyamát.
Ja,egyébként meg tudod mondani a dollár árfolyamát? Na, látod, ez van.
Barátom, meg tudnád nekem mondani (google nélkül, mondjuk a TV előtt ülve) a nigériai valuta árfolyamát? Vagy az új-zélandi valutáét? Esetleg a jüanét? Ugye, ugye! Ők sem tudják a többi, számukra nem oly nagyon lényeges ország nemzeti fizetőeszközének aktuális árfolyamát.
Ja,egyébként meg tudod mondani a dollár árfolyamát? Na, látod, ez van.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Vendégposzt - Nukleáris katasztrófák 1.0
2011.03.10 10:00:00
Papírzsepi kolléga most induló posztsorozata az atomenergia (többé-kevésbé) békés célú felhasználása kapcsán azokat a katasztrófákat elemzi, amelyek az elmúlt évtizedekben jó párszor beletették az ideget az emberiség tájékozottabb (és mennyiségi szempontból minden…..
Kentaur67
2011.03.11 02:53:18
@laverdasfc:
Jobboldalt, az oldal tetején olvashatod a blog alapítóinak hitvallását:
”Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen.”
Nekem szimpatikus ez a hozzáállásuk, ezért olvasom minden posztjukat. Ha megnézed, a többi anyag is hasonló stílusú, mégis az egyik legolvasottab blog, szóval tartok tőle, véleményeddel kisebbségben maradtál.
Papirzsepi:
gratulálok, megírtad az első olyan atomenergiával kapcsolatos cikket, amelyet sikerült (élvezettel) végigolvasnom. Az ilyen egyszerű lelkek számára, mint én, kb.ez az az arány, amely még nem riaszt el az olvasástól.

Bűntelen bűnhődés: A portugál inkvizíció 3.0
2011.03.08 08:00:00
Eredeti terveim szerint a három inkvizíciós poszt egy-egy hónap különbséggel követte volna egymást (az első tavaly szeptember 13-án, a második október 13-án jelent meg), de ezt nem tudtam megvalósítani, elsősorban azért, mert egy, a témához közvetlenül kötődő, XVI. századi…..
Kentaur67
2011.03.08 12:54:39
Nos, Ace22 barátunk megrázta magát, és sorozatának december elején megígért harmadik részét (pontosabban: a harmadik rész első fejezetét) máris a Lemilblog olvasóközönségének értő és kritikus tekintete elé terjeszti. Ha az ilyenkor szokásos csúszópénzt anyagi ösztönzőt…..
Kentaur67
2011.03.01 18:04:41
@taser:
Úgy tűnik, kissé elvakult vagy a 1911 kérdésében.
Nem véletlenül cserélték le Berettára, annak ELLENÉRE, hogy nem akármilyen cirkusz volt belőle, ugyanis a nagy patrióták nehezen viselték, hogy egy olasz csúzli messze jobb, mint egy nemzeti legenda. Annyira nehezen, hogy kissé szabálytalanul kiírtak egy újabb tendert, és mit ad isten, megint a Beretta nyert.
Tudod, errefelé nem úgy döntenek ezekről a dolgokról, mint odahaza, amikor az Antal kormány döntése értelmében a Jericho helyett azért maradtunk a szar Paránál, hogy nehogy csődbe menjen a FÉG. (Pedig az érintett rendőrök a próbák után „szerelmesek” voltak a néhány kiadott Jericho-ba.)
Szóval az USA-ban a tendereken kiadták a fegyvereket csapatpróbára, és a Beretta verte az összes vetélytársát. Végül a Beretta létrehozott egy gyárat Amerikában is, hogy ne lehessen senkinek több kifogása a szerződés ellen.
Egyébként nem hiszem, hogy létezik jobb fegyver és rosszabb fegyver. Mindig attól függ, hogy mik a preferenciák, milyen súllyal esnek latba egyes tulajdonságok. Van, akinek a megállítóerő a fontos, van, aki ennél fontosabbnak tartja, hogy ne kelljen 5-7 lövésenként tárat cserélnie, van, aki a könnyű és nem feltünő viselhetőséget preferálja stb.
Évekig egy ősöreg Brayardom volt a könnyű rejthetőség miatt (nem hátrány, ha nincs engedélyed :-) unblinkingeye.com/Guns/Bayard/bayard.html
mondjuk manapság ehhez hasonló fegyvernek a dél-afrikai Vectort CP1-et tartom, aránylag kicsi, könnyű, mégis 12 9mm-es lőszer fér bele.
world.guns.ru/handguns/hg/safr/vektor-cp1-e.html
Nem véletlen a Glock-ok népszerűsége sem, az izraeliek is nagyot alkottak a Deasert Egla-jükkel, de vannak olyan csodabogarak is, mint pl. az USA-ban sem tartható Calico-k.
Egyébként hidd el, már az USA-ban sem olyan nagy a nimbusza a Colt 1911-nek.
Más téma.
Mivel korábban egy, a fegyvertartással kapocsolatos vitában sokan hivatkoztak az USA fegyvertartási szabályaira (számtalanszor annak ismerete nélkül), bemásolnék egy (abngol nyelvű) hasznos linket a témában:
www.handgunlaw.us/

2011.03.01 18:05:43
Kentaur67
2011.03.01 19:31:16
@Rosszindulatú Vászka:
Én sem állítottam, hogy a Desert Eagle hadipisztoly lenne.
Nem titok, hogy a Jericho CZ75 alapjain épült, ám az izraeliek sokat tökéletesítettek, javítottak rajta, nem véletlen, hogy elég eltérő a két fegyver elismertsége. A sportcélokról meg annyit (amennyiben ezt a Jerichora is értetted), hogy én anno — vendégként — a Rendőri Ezrednél próbáltam ki, elég meggyőző volt, és a hivatásosok is kifejezetten jó véleménnyel voltak róla. Egyébként 8 országban rendszeresítették.
A FÉG-gel kapcsolatban: az általam említett történet a 90-es évek eleje (utaltam is rá: Antal kormány), szóval akkoriban sajnos még napirenden volt az esetleges életben tartása. Egyébként nem igazán értelek: leírod, hogy mennyire szarul teljesített a FÉG, hogy nem piacképes, majd azt, hogy kár érte. Ebben speciel nem értünk egyet.

2011.02.28 04:35:33
A Himalája olyan tulajdonságokkal bír, mintha eredetileg a Micimackó című regénybe tervezték volna. Az utazó a hegységben járva egy idő után észreveszi: a csúcsok közé vezető út sokkal könnyebb, mint az, amelyik kifelé visz onnan. Pont mint Nyuszi lakása. Utunk Zangla…..
Kentaur67
2011.02.28 04:12:09
Hallgatom a híreket és nem tudom, csak nekem tűnt fel a kísérteties hasonlóság, ami az 1989 decemberi romániai, illetve a mostani líbiai események között fennáll? Utcai zavargások, terroristáknak nevezett titokzatos mesterlövészek a tömegbe lőnek, majd eltűnnek, a vezető…..
Kentaur67
2011.02.24 18:10:54
@Sonko:
Azt azért leszögezhetjük, hogy senki nem számított arra, hogy a tüntetések ilyen szinten eszkalálódni fognak.
Naponta beszélgetünk erről egy libanoni származású barátommal, aki ugyan az elmúlt néhány évet az USA-ban töltötte, de sokáig élt Libanonban, Cipruson, Szaud-Arábiában, élt és dolgozott Jementől kezdve az arab világ nagyobb részében, szóval képben van, kellene lennie a dolgokat illetően. (Ismerte pl. Rafik Haririt, a Szaúdi uralkodói család számos tagját — vannak néhányan :) — stb.) Mindezek ellenére számtalanszor megjegyezte, hogy még egy héttel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy ilyesmi megtörténjen.

Meglátogattam a papot, aki aggódó arccal nézte a tévéhíradót.- Forrong az arab világ. Előbb Tunézia, majd Egyipptom (így mondta, nyújtott p-vel) most meg Líbia. Szerinted mi lesz ennek a vége, fiam?- Passz. Lehet, hogy demokratizálódnak, mint mi itt Kelet-Európában…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Döntően.
Elég, ha valaki elolvassa Churchill II. VH-s visszaemlékezéseit, ahol többször is tételesen sorolja az amcsik és a kanadaiak által nekik, és az oroszoknak szállított töméntelen mennyiségű hadianyagot.