Regisztráció Blogot indítok
Adatok
os2_fan

0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Immáron több, mint egy éve, hogy az emberiség történetének második legtávolabbra jutó űrszondája is elérte a Naprendszer (egyik) határát. Mondhatni, ideje volt már, főként ha figyelembe vesszük, hogy 42 évvel ezelőtt indult el hosszú útjára. A Voyager űrszondá(k)nak azonban nem csak a Naprendszer…..
os2_fan 2019.12.24 23:29:12
RICHARD MATHESON SZENÁTOR: Ismeri ezt, Fox?

FOX MULDER: Ez Bach, a Harmadik Brandenburgi verseny.

RICHARD MATHESON SZENÁTOR: Második.

FOX MULDER: Jó, hogy nem beugrató kérdés volt.

RICHARD MATHESON SZENÁTOR: Tudja, hogy mi a jelentősége ennek a darabnak?

FOX MULDER: Nos, ha jól emlékszem középiskolai tanulmányaimra, Bach a polifónia mestere volt...

RICHARD MATHESON SZENÁTOR: Ez az a zenedarab, amit a Voyager magával vitt. Az első. Négy és félmilliárd év múlva, amikor kimerül a Nap energiája, és végül elnyeli a Földet, ez a muzsika még akkor is ott lesz. Négy és félmilliárd év múlva is utazni fog. Természetesen, csak ha addig nem veszik az adást. Képzelje el Fox, ha egy másik civilizáció meghallja ezt, biztosan azt gondolják, csodás hely lehet ez a Föld. Szeretném, ha ez lenne az első találkozásunk egy másik bolygó lakóival.

FOX MULDER: Tudom, hogy cserben hagytam. Ön kockázatot vállalt azzal, hogy támogatott. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem tudott megmenteni minket. Ha jól sejtem már közel jártunk. De hogy mihez, azt nem tudom.

RICHARD MATHESON SZENÁTOR: Szereti Bachot, Mulder?

FOX MULDER: Élek-halok érte.

RICHARD MATHESON SZENÁTOR: Akkor hallgassuk meg újra. Biztos vagyok benne, hogy már hallott a mikrohullámú figyelőszolgálatról.

FOX MULDER: Ami a földönkívüli jeleket észleli. Leállították.

RICHARD MATHESON SZENÁTOR: El kell jutnia a rádióteleszkóphoz Arecibo-ba, Puerto Ricoba. Amennyire lehet, visszatartom őket, de szerintem legfeljebb 24 órája van. Utána viszont biztosan útnak indul az Ufónyom Megsemmisítő Osztag. Ők bármit és bárkit megsemmisíthetnek.

FOX MULDER: Na és mit keressek?

RICHARD MATHESON SZENÁTOR: Kapcsolatot.

(X FILES s02e01)
Nekem nincs kedvencem Beatles tagom. Együtt szeretem őket. Pár hónapja ismét elkezdtem hallgatni a lemezeiket, és azt vettem észre, hogy a kevésbé ismert dalok sokkal jobban tetszenek mostanság. Rákerestem ezekre a dalokra, mindegyiket George Harrison énekli vagy írta. A napokban végeztem egy…..
Mottó: Mégis, kinek a szemétdombja? ♣ Magyar tragédia: gyakran előfordul velem, hogy egyes hírekbe beleütközve, nem tudom eldönteni, hogy nevessek vagy inkább sírjak-e, talán mindkettőt egyszerre, esetleg szakaszosan osszam be, hogy kitartson a következő hasonló hírig, de azt hiszem ezzel a…..
A papíralalpú becsekkolás annyira bosszantóan mozzanata volt évekig a repülővel utazásnak, hogy csoda, hogy nem söpört végig a földön egy eleme erejű sóhaj a megkönnyebüléstől, amikor az appok megjelenésének köszönhetően végre az enyészeté lehetett ez a végtelenül macerás és felesleges, papírpazarló…..
os2_fan 2016.08.23 14:47:42
Úgy látszik itt mindenki gyökér és nem érti a posztoló problémáját. Nem tudjuk, hogy miért nem nyomtatta ki a beszállókártyát, nem tudjuk, hogyan szerezte a repülőjegyet, hogy nem vett tudomást a beszállókártyáról, de NEM EZ A LÉNYEG.
Így járt, ezt tudomásul vette és ezek után semmiféle segítséget nem kapott, sőt félretájékoztatták és még jól le is húzták. Miért nem lehet ezt érteni?
Egyet értek a posztolóval. A beszállókártya nyomtatás a nép sanyargatása.
Így is, úgy is sorba kell állni az check-in pultnál, poggyász-, repülőjegy- és útlevélellenőrzéshez. Mi a ráknak nem lehet valamelyik helyen azt a nyomoronc papírt kinyomtatni. Hagyjuk már, hogy nincs jogosultsága, meg hogy levonják a fizetéséből. Hagyjuk már a papírspórolást. Telenyomják hirdetésekkel az A4 oldal többi részét, nem is lehet máshogy kinyomtatni, csak festék és papírzabáló hirdetésekkel együtt. Valamiért olyan a rendszer, hogy az embert erre rákényszerítsék. Valamiért olyan a rendszer, ha már utasként elhibáztad (pl. tapasztaltan vagy repülésben és nem olvastad el a szabályokat sem) akkor feltétlenül duplán szívjál, az emberséges megoldások kizárásával. Valamiért olyan a rendszer, hogy a légitársaság még véletlenül se motiválja a saját dolgozóit a szerencsétlen balfék utas segítésében, hanem inkább a lehúzásában.
Jártam már úgy, hogy éppen rendszerhiba miatt 1-2 órába telt a beszállókártya nyomtatás, mert állandóan visszadobta valami hibaüzenet miatt. Az ember komolyan nem érti, hogy miért lett ez külön műfaj tizenöt éve, amikor bevezették mindenhol. Sokkal több a hibázási lehetőség. Semmi kényelmi nincs benne. Akinek fontos, hogy kiemelt helyen üljön vagy extra szolgáltatást vegyen igénybe, az csinálja otthon, nyomtassa és hozza magával, egyébként pedig részemről békén is hagyhatnának vele.
Augusztus 20-án a magyar államalapítást ünnepeljük, azt a folyamatot, melynek révén a magyarság beilleszkedett Európába és a X század kezdetére a középkori keresztény országok által illetve a pápaság részéről is elismert, önálló, szuverén országgá változott. Az esemény azért is óriási jelentőséggel…..
Hatalmas szenzációnak számított a Depeche Mode elő prágai koncertje, 1988 márciusában. Akkor sokan nem tudták: a zenekar teljesen véletlenül lépett fel a kommunista Csehországban, majd néhány hónappal később turistaként is felkeresték a cseh fővárost...
os2_fan 2016.02.21 23:59:41
@usb2.0: Ezt a fajt szocreál esztétikát csak egy bizonyos korosztály értékeli :)
os2_fan 2016.02.22 00:00:48
@usb2.0: fajta
os2_fan 2016.03.20 11:00:29
@usb2.0: Természetesen nem szocreál a Károly-híd, a macskaköves út vagy Kafka sírja.
A többi viszont az: pályaudvar váróterem, a vörös csillaggal díszített stadion épület. Martin és Dave a lemezbolt kirakatánál valamint a lepukkant telefonfülke.
Az, hogy a gyorsbüfénél Anton belekomponálja a sorban álló sofőröket is.
Nos, ezek gyöngyszemek.
Nem szokványos, nem középszerű.
Nekem azért elképesztő, mert Anton elhagyta a 80-as évek csillogását, a nyálkás harsányságot, amivel ezeket a popbandákat szokás volt fotózni, helyette inkább fogta és elvitte őket a lepukkanásba, a melankóliába és a sivárságba. És mindez mégsem lesz sivár vagy ócska.
Személy szerint úgy vagyok a Star Wars filmekkel, mint a tökfőzelékkel. Nem rajongok érte, de ha elém kerül, könnyedén elfogyasztom. Nyilván ez egy borzasztó hasonlat volt, én meg borzasztó rossz enciklopédikus tudással rendelkezem a Csillagok háborúja univerzum tekintetében. Nincs is hát kizárva,…..
os2_fan 2015.12.08 16:40:24
@Mikro: Ne aggódj! Az információhiányos 80-as években évekig Leilát gondoltam én is :-)
os2_fan 2015.12.08 18:08:41
@Circus: Mikor volt ez, hogy láthattad? Azaz, mikor voltál 6 éves? :-)
Keddtől a régi gát helyett új hídon lehet megközelíteni az egyik legkedveltebb francia nevezetességet, a  Mont-Saint-Michel szigetet. Az autósok kora leáldozott, aki szeretne eljutni a szigetre, a jövőben gyalog vagy busszal teheti meg. A híd csak egy eleme volt egy nagy fejlesztési programnak,…..
Az örök dilemma. Milyen ruhát kellene felvenni vendégként az esküvőre illetve az azt követő lagziba? Bár bonyolult választásnak tűnik elsőre, hidd el mégsem az! Induljunk ki a legfontosabb tényből. Ha meghívottként részt veszel az örömteli eseményen, semmiképpen sem…..
Filmrajongókként gyakran panaszkodunk, hogy manapság egyre kevesebb eredetiség lelhető fel a filmekben. Legtöbbször a klisék halmozására negatívumként tekintünk, de bizonyos filmekben olyan jól idomulnak a cselekményhez, hogy egyáltalán nem zavaróak. Tulajdonképpen az is…..
Évtizedeken át - talán az 1973-as átalakítás óta? - díszelgett a svábhegyi fogaskerekű vasút városmajor végállomásának peronja felett ez a hirdetőtábla: Mindig furának tartottam, hogy baloldalt valószínűleg a régi (1929-es) SLM/Ganz szerelvény pótkocsiját látjuk - csakhogy azok sárga-fehérek…..
Az első amerikai űrhajósok kiválasztásakor a résztvevők leginkább a pszichológiai vizsgálatokon és az azokat végző agykurkászokon akadtak ki. Gus Grissom szerint már-már zaklatásszámba ment a dolog. Sokak szerint Gus volt a legesélyesebb arra, hogy elsőként a Holdra lépjen, ő…..
Néhány nap alatt a második komoly csapás érte a zenei világot: Donna Summer múlt heti halála után nem sokkal az énekesnőnél mindössze egy évvel fiatalabb Robin Gibb, a legendás Bee Gees tagja is elhunyt. Mindketten a rák áldozatai lettek, és valószínűleg mindkettőjük neve…..
Az On The Spot riporterei, Cseke Eszter és S. Takács András kedd este a Budapesti Corvinus Egyetem zsúfolásig megtelt nagyelőadójában beszélgettek az egyetemistákkal. A két fiatal digitális újságíró a világot járva készíti doktumentumfilmjeit. Most meséltek. A kezdetekről,…..
TComment Óratekerők 2011.12.07 08:47:00
Mit lehet tenni, ha kiderül a nem valós kilométeróra-állás? Van esélyünk arra, hogy kiderüljön az igazság? A jogszabályok és a törvények az egyik oldalon, a gyakorlat és valóság a másikon.Mai cikkünk blogposztja. ..
os2_fan 2011.12.07 10:32:32
@malenykij polgar: Csak a kötelező műszaki vizsga és az időszakos átvizsgálás alkalmával látott szervizt. Egyszer volt olyan, hogy tartós külföldi távollét miatt fél évig nem használtam, utána a féken kellett állítani. Amúgy kutya baja és én is nagyon vigyázok rá.
os2_fan 2011.12.07 10:33:20
@tamaska: Valóban nem tervezek egyelőre megválni tőle. De ha mégis így alakul, alighanem hülyének fognak nézni.
os2_fan 2011.12.07 10:47:14
@ommm: Köszi! Remélem, így lesz.
Édes istenem, mit nem adtam volna 1991-ben a Prince of Persia C64-es változatáért! De akkor ez elérhetetlen álom volt, egy lehetetlen vágy, a 8-bites nyomorultak Carmen Electrája, hiszen az Amiga-verzió sem volt hajlandó megmozdulni plusz memória nélkül. De húsz év után úgy tűnik,…..
Az a jó a Magyarországgal kapcsolatos pletykákban, hogy azok akár igazak is lehetnek: mivel tőlünk nyugatabbra azt sem tudják, hogy létezünk, nem vesztegetik az időt hazugságok kitalálására, a körülöttünk lévő országok meg nem erősek a pletykagyártásban, így általában…..
Egy holland ekönyveket terjesztő oldal, a bol.com véletlenül tette ki az új Sony ekönyv-olvasóról a képeket. Azt még nem tudni, hogy mikortól lesz kapható az új olvasó, de valószínűleg 165 euró körüli áron lehet majd megvenni. E-inkes lesz, wifis, 2 GB memória lesz benne, 6…..
os2_fan 2011.08.30 16:53:25
Nekem Sony olvasóm van, könyveket olvastam ki a kütyüvel. Nagyon szeretem. Azért döntöttem a drágább Sony mellett, mert:
Kindle azt csinálja az ekönyv szabványokkal, mint az Apple anno az elektronikus zenei formátumokkal, hogy saját szabványt talál ki és azt nyomja, közben a készülékeik nem kompatibilisek más, már korábban kitalált szabványokkal, formátumokkal. AZW formátumú könyvek csakis az Amazonon vásárolhatóak. Ez jó az Amazonnak, de miért jó a vásárlónak? Nincs verseny.
Napjainkban elterjedt lett a PDF, számos előnye van. Olyan szövegeket is egyszerűen PDF-be lehet tenni, amelyek eredetileg nem tölthetők le. Az a minimum, hogy egy ebook reader képes legyen felhasználóbarát módon kezelni a PDF formátumokat mindeféle kiegészítő konvertáló programok nélkül. A Kindle enyhénszólva viccesen kezeli, amellyel a felhasználókat rákényszeríti, hogy mindenféle kiegészítő programokat használjanak a normális kezeléshez, pl. margó levágó. Egészen nevetséges! Ehhez képest a Sony olvasók simán áttördelik a PDF szöveget, hogy a képernyőhöz legyen igazítva és még a szemed sem folyik ki, ha olvasni szeretnéd.
Akárhogy is fáj, az igarági szabvány egyelőre még az EPUB (és nem a AZW). Mo ugyan még gyerekcípőben van az ekönyv áruházak tekintetében, de itthon is az EPUB van egyelőre támogatva, a világban pedig annyira elterjedt az EPUB, hogy a legtöbb irodalom ebben a formátumban érhető el.
Az érintőképernyő talán flancolás, de azzal is lehet lapozni, akárcsak a hagyományos könyvet és nem utolsósorban dedikáltathatod is a kedvenc könyvedet a szerzővel. Én megtettem.
És igen, számos média fájlt is lejátszik, hallgathatod a kedvenc zenéidet vagy akár egy hangoskönyvet.
Tudatos vásárlóként a Wifi és 3G opcióra egyelőre nincs szükségem, de elfogadom, hogy a világ ebben az irányban halad.
Sajnos a magyar helyzet az, hogy a kiadók rettegnek az ekönyvektől az online kalózkódás miatt valamint meglehetősen igazságtalanul 25%-os ÁFA van rajta, ami szintén nem kedvez a formátumnak.
os2_fan 2011.08.31 10:16:17
@beavereater: Nem látom, hol írtam, hogy a PDF ekönyv formátum, de ha mégis, nyilvánvalóan nem ez a lényeg, hanem hogy képes legyen hókuszpókusz nélkül kezelni.
Persze, hogy olvassa a Kindle a mobit, mivel ez a formátum is az Amazoné, amióta az Adobe eladta. A kiadók fizetnek ezért az Amazonnak.
A kérdés az, hogy az Amazon miért nem úgy gyártja a Kindle-t, hogy képes legyen varázslatok nélkül olvasni a doc, rtf, pdf, epub formátumokat. Naná, hogy a kizárólagosság kedvéért. És ez valahogy sosem számít, ha a dizájn vonzóbb. Ez a komoly tanulság.
Norman Cook, azaz Fatboy Slim Southern Fried névre hallgató kiadójának neve sok elektronikus zenében otthon lévő embernek ismerős, azonban mostanra egyéni érdekek miatt is fontos lett a cég: a kiadó ugyenis felfigyelt a nálunk már jól ismert Slap In The Bass duóra. Nemrég már…..