Regisztráció Blogot indítok
Adatok
proletair

67 bejegyzést írt és 2084 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrég írtam róla, hogyan keveredett bele Amerika a II. világháborúba. A hadkötelezettséget már 19140-ben bevezették és elkezdték az alakulatokat feltölteni - de tudták, hogy egy demokráciában lelkesíteni is kell a népet a harcra. Erre szolgáltak többek között a színes plakátok. Az első plakát…..
Hazánk első nagy uralkodódinasztiájáról, az Árpádokról mindannyian tanultunk a történelemórákon, haladóbbak még egyik-másik haditettükre is emlékezhetnek, hiszen Koppány legyőzésétől Búvár Kundon át a muhi csatáig igen sok minden megtörtént az alatt a 300 év alatt, amíg a keresztény Magyarországot…..
proletair 2020.04.23 11:21:10
@Persevant:
Azok az angol fejezetcímek egy-egy jól sikerült stratégiai számítógépes játék címe. Remélem segítettem :)
proletair 2020.04.23 12:42:05
@Véegy:
Az a Csák Ugrin akiről írsz, kalocsai érsek volt. Fejszobra ott van a gödöllői Kálmán herceg szobor talapzatán (az a szobor amúgy eszméletlen jól néz ki)
proletair 2020.04.23 13:12:44
@Véegy:
Nem lőttél nagyon mellé, mert volt Ugrin nevű esztergomi érsek is, csak ő nem a muhi csata hősi halottja. Azt a szobrot meg tényleg érdemes körbejárni. Gyerekkorom nagy rejtélye volt, hogy mit keres egy ilyen impozáns és iszknyú vagány lovasszobor Kálmán hercegről Gödöllőn az agrártudományi egyetem előtt.
Dacolva családja és kora elvárásaival életét az emberek ápolásának és gyógyításának szentelte. Előkelő úrikisasszonyból lett a fronton életekért küzdő ápolónővé, akire ma az ápolói hivatás iskolateremtő úttörőjeként és a betegellátás egyik megújítójaként emlékezünk. Erős és empatikus nőként küzdött…..
Szerintem a törzsolvasók jelentős hányadának nem kell bemutatnunk a Felderítőblogot. A Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör állandó publikációs felületeként működő blogon számos olyan poszt olvasható, amelyek tematikája nagyon közel áll a Lemilblog irányultságához és…..
proletair 2020.04.05 21:30:12
@rdos:

"Ép ember ép ésszel ép gépből nem ugrik ki."

:)
Április elseje hagyományosan a bolondok napja, mi is eresztettük már el itt a gyeplőt párszor a blogon, tessenek csak visszaolvasni ezt, ezt vagy éppen ezt itt. noha a világ most szörnyű problémával áll szemben, és egyesek szerint ilyenkor azért nem illik viccelődni, mások szerint pont így,…..
proletair 2020.04.02 13:26:19
@gigabursch:
Ne csigázz, írjad idefele :)
proletair 2020.04.02 17:47:55
@meatclone:
Semmiképp sem gondoltam volna szamárra.
proletair 2020.04.02 19:29:32
@meatclone:
Javítva
(ilyen az ha éjjel kettőkor szerkesztek posztot :) )
A tízmillió karanténszakértő és epidemiológus országában elég kockázatos erről a járványügyi kényszerintézkedésről írni, de mivel az elmúlt napok koronavírusos témái (és konteói) között kiemelkedő helyet foglaltak el a főváros lezárásának lehetőségeit taglaló topikok, úgy éreztem, hogy a…..
proletair 2020.03.14 16:07:54
@Hívő hitetlen:

"Rendvédelmisek szakmai fóruma". Na így se hívták még ezt a blogot... De ott a blog címe, a mottója, és jobb oldalon fent a blog rövid leírása, és akkor világos lesz minden. Remélem.

Nincs mit tagadni, úgy a szerzők, mint az olvasók közt vannak egykori egyenruhások.

A kritikát már olvashattuk Tőled, most szívesen olvasnánk a Te megoldásodról, ötletedről.
A történelemben számtalan híres és sikeres mesterlövész tevékenykedett, hősies tetteket, hihetetlen eredményeket és meghökkentő áldozatszámokat elérve. Rendszerint mozdulatlanul megbújva, jól kiválasztott rejtekhelyekről tüzeltek ellenségeikre és gyakran egy - két kilométer távolságból likvidálták a…..
proletair 2020.03.01 19:23:39
@Pervenimus:
nem véletlenül nem tudjuk a neveiket. A Spec.Ops katonák személyazonosságára eléggé ügyelnek, idehaza is. Se arc, se név, hogy ne legyenek beazonosíthatók. Ellenben az a két lövés hitelesített, és nincs is aki vitatná, még Craig Harrison se. Nyilván a szűk szakma tudja kik voltak.

Viszont Zajcevet kijavíthatnád, mert tényleg nem ő volt a legeredményesebb szovjet mesterlövész, "csak" a legismertebb. (Aki nem mellesleg a Szovjetunió Hőse is)
proletair 2020.03.01 22:48:50
@HK417:
Gunnery sergeant. Tradícionális rendfokozat, ma már semmi köze az ágyúkhoz. Kábé úgy kell érteni, mint a magyarban a szakaszvezetőt. Annak sincs köze a szakaszvezetéshez. A "gunny" csak a tengerészgyalogságnál használt elnevezés az amerikai haderőnemeknél.
Jelenleg a világ legnagyobb haditengerészeti flottáinak listáján az Egyesült Államok és Kína után az orosz flotta következik, mely leginkább Vlagyimir Putyin utóbbi években mutatott haderő-fejlesztési politikájának köszönhető. Napjainkban az orosz haditengerészet legütőképesebb egységeit 1…..
proletair 2019.12.23 12:52:22
@Nancsibacsi: @Kopasz Szuzukis:

Mindenki, aki nagy repülőgép-hordozót fejleszt, tisztában van azzal, hogy a potenciális elleségei mivel rendelkeznek, amivel egy ilyen hordozót veszélyeztethetnének. Amint lesz valami olyan csudafegyver, ami egy ilyen kötelék közepén hajózó hordozót veszélyeztet, azt mindannyian észre fogjuk venni. Egyelőre viszont az van, hogy az amerikaiak fejlesztik a hordozós képességeiket, míg az oroszok nem mutatak be semmi olyat, amivel éremben veszélyeztethetnének egy ilyen hajót, vagy a kötelékét. Amíg nem publikálnak egy sikeres tesztet, addig senki sem jelentheti ki teljes bizonyossággal, hogy az oroszok képesek lennének az US Navy elleni sikeres harcra.

@Solo.: Az oroszok talán Iránnal tudnának szövetkezni, de az iráni haditengerészet semmiféle jelentős képességbővülést nem hozna. A kínaiak meg szerintem az oroszok helyére pályáznak a glóbuszon, és nem valószínű hogy szövetkeznének velük. (Fegyverkezésben is az oroszok előtt járnak: saját vadászgépfejlesztések, saját építésű repülőgép-hordozók, saját katonai űrprogram, stb)
proletair 2019.12.23 12:52:44
@Pervenimus:

A Belgorod egy Oscar-II tengeralattjáró, és 1994-ben kezdték el építeni, szóval nem egy új konstrukció, és még nem is fejezték be, talán 2020-ra végeznek, ha lesz rá pénzük. Talán ezért sem "tud róla" a NATO.
A jelentős fejlesztésekre az előző hozzászólásomban ott vannak a számok: az elmúlt 20 évben 13 tengeralattjáró, amiből 8 eleve dízel-elektromos üzemű.

Az, hogy az orosz vezetők éppen milyen sci-fi fegyvereket halucinálnak, az messze van a valóságtól. Ha majd lesznek tesztek, azokról eredmények, akkor lehet komolyan venni az orosz fegyverfejlesztéseket. Az oroszok semmiféle előnyre nem tettek szert a felszín alatti hadviselésben. Egyszerűen sem a számok, sem a technológiai fejlettség nem támasztja ezt alá.

Kicsit úgy érzem, túl van misztifikálva ez az orosz hadiflotta dolog.
proletair 2019.12.23 20:45:58
@Argus_:
Senki nem írta, hogy nem vesz tudomást az orosz haditechnikai fejlesztésekről. Csak annyit, hogy ezeknek a fejlesztéseknek nincs igazi nyoma, semmit nem lehet ezekről tudni, és biztos vagyok benne, hogy a NATO nagyon is foglalkozik ezekkel. Az biztosan látszik, hogy a NATO és külön az USA annyira nincs betojva ezektől (vagy ha terveznek valamit ezek ellen, arról nem nyilatkoznak)
Azt kijelenteni, hogy az orosz "robothajókkal" az oroszok előnyre tettek szert, na szerintem az a nagy "dőreség".
Az első H145M helikopterek már novemberben megérkeztek, azóta két újabb gép szintén Magyarországra repült a gyárból. Így már négy többcélú könnyű forgószárnyas sorakozott fel december 13-án a szolnoki repülőtér hangárjában, hogy hivatalos átadási ünnepélyt tarthassanak az alakulatnál. A Magyar…..
A múltkori szavazáson több, mint 55%-kal végzett az első helyen a "Mi lett volna, ha az 1917-es bolsevik forradalom megbukik?" téma (a voks végső eredményét ide kattintva nézhetitek meg). Ígéretemhez híven elolvastam néhány cikket, interjút és eszmefuttatást, s ezek summázatát tárom most -…..
proletair 2019.11.28 12:28:49
@Hari Seldon 2:

Ez nem olyan.. ez egy visszatérő troll, egy skizofrén, szociopata Tourette-szindrómás nyomorult. Minden blogon ezt csinálja, van egy rakás nick-je, ezekkel szennyezi az internetet. Társadalmi, és egyéb hasznot nem hajt, érdemben hozzászólni a fentebb felsorolt betegségei miatt nem tud. Egy kullancs. Egy atka. Írtani való.
proletair 2019.11.28 16:00:15
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Fogalmam sincs, hogy az ki. De talán nem is lényeges.
proletair 2019.11.28 16:26:41
@omron:

Nem egyszerű, ha az ember termeli a GDP-t, és nem ül egész nap a gépe mellett. És úgy se egyszerű, ha egy ilyen lárva ezer nicket gyárt le, és azokkal jön vissza mindig. Mert az olyanoknak van erre idejük.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom az alternatív történelmi műveket, lett légyen az regény, film, sorozat vagy bármi. Tudjátok, ez az a "mi lett volna, ha..." műfaj, amitől a történészek nagy része sikítófrászt kap, de ez legyen az ő dolguk. Egy évvel ezelőtt már írtam egy (elég szép…..
proletair 2019.11.21 14:21:32
@gyalogbaka:

Hát... beleolvasva annyi tényszerű tévedés van azokban a "cikkekben" (amit egy lelkes olvasó írt), hogy nem hiszem, hogy komolyan felhasználható, még egy ilyen játékos elmélkedéshez se. A legfájóbb hibák főleg a haditechnikai dolgoknál bukkanak fel. Plusz mintha kimaradt volna néhány fontos dolog. Na de mindegy.
proletair 2019.11.21 21:59:03
@gyalogbaka:

A téma alapból nem új, azt már jóideje kutatják, hogy a Szovjetunió háborúra készült. Az eddig adatok alapján azt tervezték, hogy hagyják a németeket kivérezni nyugaton, és utánna megtámadják, és elmasíroznak párizsig. Erre a tervre több hadijátékot is szerveztek. De ezt a cikksorozat durván továbbgondolja. Azt pedig kiagyja, hogy a nagyhatalmi farokméregetés egyik eszköze a hadiflotta volt akkoriban, aminek a szovjetunió híján volt. A haditechnikai részek pedig nem csak pontatlanok, de sok helyen hibásak is. A legtöbb adat természetesen tény, de ebből egy lightos konteót szeretne a szerző tényre kihozni, pedig nem is igazán kellene konteóznia.
A Lemilblog olvasói tudják, hogy nem szoktunk csak úgy orrba-szájba szolgálati közleményekkel dobálózni, de mivel az elmúlt napokban sok tucat, ugyanarról a témáról szóló levelet és üzenetet kaptunk, nem tehetjük meg, hogy ezeket szó és reakció nélkül hagyjuk. Ugyanakkor nem kívánunk parttalan…..
proletair 2019.11.18 17:21:07
@djdanif:
Van egy zárt csoport, ahová emberek azért írnak, mert nyugis körülmények közt tudnak csevegni. Tehát nem nyilvános. A rosszindulatú rágcsáló is screenshotot kellett hogy csináljon, mert nem tudott onnan osztani. Viszont nem törölt ki neveket, profilképeket, és nem is kért engedélyt az érintettektől.
proletair 2019.11.18 18:48:54
@djdanif:
Én is értem már így.
De itt nem ez volt.
proletair 2019.11.18 19:37:45
@djdanif:

Ezek szerint, ha valaki a zárt csoportba "beférkőzve" képernyőmentéseket csinál, majd egy másik, nyilvános oldalon azokat megosztja az a FB szerint oké? Aúú
Harminchárom évvel ezelőtt az emberiség egyik legnagyobb atomkatasztrófája - mely a Szovjetunió ukrajnai területén, Pripjaty városa mellett, Csernobil közelében a Lenin atomerőmű 4-es reaktorában történt 1986 április 26-án éjjel 1 óra 23 perckor - örökre megváltoztatta az emberek gondolkodását az…..
A második világháború végével az USA hadereje vált a világ legerősebbikévé. Légiereje a legkorszerűbb volt, szárazföldi haderejében szolgáló katonák a világ legjobb felszerelésével rendelkeztek, haditengerészete pedig átvette Nagy-Britanniától az elsőséget. A US Navy több repülőgép-hordozóval…..
proletair 2019.10.23 17:58:11
@Szőrös Kaméleon: Igazad van, javítom.
Lazarbibi TOP 10 időgép 2019.09.20 23:00:03
Többször lerágott csont, de még mindig folyamatosan gyártják az időutazós filmeket. Soha nem unja meg a nagyérdemű, állandóan eladható kategória. Az időgép a mozgókép „édestestvére". Mindkettő 1895-ben született, H. G. Wells is ekkor írta meg korszakalkotó regényét, és sikerének köszönthetően az…..
proletair 2019.09.22 11:51:49
@gigabursch: Gondolom azért maradt ki ,mert ott nem időgép van, hanem "csak" zavar az időben. Amúgy igen, az egy zseniális scifi.
Másfél hónappal ezelőtt feltettem a Lemilblog olvasóinak a (csak részben költői) provokatív kérdést, hogy mitől kiváló és hatékony egy hadsereg. Nem csalódtam bennetek: a parázs vitákkal is tarkított kommentfolyamban számos érdemi és informatív hozzászólás született, amikért köszönet jár. A nyári…..
proletair 2019.08.30 09:31:14
@Pierr Kardán:

"Az USA hadserege pusztán méretbeli fölénye miatt tűnik erősnek, egy-az-egy elleni küzdelemben bármelyik arab ország lepusztult hadserege leverné őket, mint vak a poharat."

Ezt az orbitális csacsiságot... hát komolyan, ez már a Poszt Kommentje, ha nem az évadé :D :D
Nyugtass meg, hogy nem te vagy Vadai Ágnes ezen nicknéven :D
proletair 2019.08.30 12:32:47
@Equalizer.:
Felétek meg a jómodor és/vagy a felfogóképesség tök ismeretlen dolog? Értem én, hogy szeretnéd ha valahogy megmaradna itt a digitális fingszagod, de attól, hogy te tudod, hogy a műveltségi teszteken a tényeket mérik (?) te még egy műveletlen bugris troll maradsz.
proletair 2019.08.30 12:45:37
@Equalizer.: Jó, hát én értelek, hiszen kommentekben fikázódni sokkal könnyebb, mint mondjuk egy olyan posztot megírni, amihez nagyképűen hozzászólsz. Bár nyilván sokkal összetettebb, magasabb színvonalú posztokat is tudnál írni... Csak hát ugye nem. De legalább olyan hozzászólást tudnál produkálni mint fentebb @AkosJaccik: kolléga.
Amint azt törzsolvasóink már tapasztalhatták, mai posztunk szerzője egyszerűen imád listákat készíteni, amikkel aztán pofátlan módon provokálja olvasóit, vitára ösztönözve őket. A hadvezérekről, szárazföldi csatákról és fegyverekről szóló posztok után úgy gondolta, hogy milyen jó ötlet lenne…..
Az előző részben megismerhettük Kanada, Spanyolország, Egyiptom, Svájc, és Argentína 2. világháború utáni vadászgépfejlesztéseinek történetét. Mint azt láthattuk, egyáltalán nem volt egyszerű dolog korszerű harci gépet megtervezni és legyártani, nem is sikerült mindenkinek. A most következő részben…..
proletair 2019.07.10 19:44:29
@warr:
Voltak német tervek, amit egész egyszerűen átvettek a jenkik. Ilyen volt például a Douglas F4D Skyray, ami nyilván már fel lett kicsit tuningolva az akkori technológiával. A kísérleti X jelű repülőgépek közül a Northrop X-4 Bantam kifejezetten az Me-163 Komet alapján készült, még úgy is, hogy a Nortrop a csupaszárny specialistája volt. Szintén a Komet alapján készült a britek de Havilland DH.108 Swallow gépe. Az X-5 az Messerscmitt P.1101 alapján készült, szinte ugyanaz a konstrukció. A Kaman helikopterek rotorelrendezése a német Flettner találmánya. Most hirtelen ezek jutottak eszembe, de biztos van még pár olyan német terv, ami végül nem a náci Németországban lett befejezve.
proletair 2019.07.14 09:58:16
@korxi:

Ez a repülőgép szétbontás dolog nem egyedei. Ott voltak a kanadaiak, akik az Arrow összes elkészült példányát elbontották. De az 50-es években idehaza is az volt a beteg elgondolás, hogy ami gépet kivonunk a rendszerből, azt be kell olvasztani. Az a fura, hogy maradt abból a korból kiállítható példány.

Hasonlít ez a dolog az autókhoz. Ha elöregszik a tulajdonunkban lévő autó, eladjuk, vagy visszük a bontóba. Senki sem gondolkodik OT-s rendszámban...

A jugó tervek annyira nem egyediek, a brit és amerikai kísérletek sokkal "durvábbak" voltak, az F7U Cutlass vadászgép még mai szemmel is futurisztikus. Az más kérdés, hogy a "hagyományos" sárkányszerkezet a legkevésbé problémás.
A katonai repülőgépgyártás komoly dolog. Számtalan hír szól fejlesztésekről, fejlesztések közbeni buktatókról, néha ép ésszel fel nem fogható összegekről, amit egy-egy modern katonai repülőgép fejlesztése, gyártása felemészt. A haditechnika története tele van olyan repülőgépekkel, amikre irdatlan…..
proletair 2019.07.08 22:05:34
@gigabursch:

Biztos voltak páran, de talán a "legismertebb ismeretlen" magyar repülőgéptervező a Brazíliában élő Kovács József mérnök, akinek a legismertebb alkotása az EMBRAER Tucano turbólégcsavaros kiképző és könnyű csapásmérő gépe.

www.novaer.ind.br/fab-delivers-title-of-commendator-to-joseph-kovacs/
proletair 2019.07.09 16:27:02
@Kopasz Szuzukis:
Az elfogó vadászgépek fejlesztésével állt le az USA, és Nagy Britannia is. Az előbbinek az F-106, az utóbbinak az EE Lighntning volt az utolsó elfogóvadásza. A Jaguar nem kifejezetten vadászgép, mint ahogy a Tornado eléggé módosított és nem túl nagy darabszámban gyártott változatát (Tornado ADV) nevezhetjük csak vadászgépnek. (Vadászgép itt az, ami egy másik repülőgép elleni harcra van tervezve)
Az F-14 légifölény-vadásznak készült, de később megkapta a bombázáshoz szükséges módosításokat is. Az F-15 szintén, de itt sokkal jobban sikerült a csapásmérő képesség kialakítása. Az F-16 és az F/A-18 eleve multirole gépnek készült.
IDDQD Checkpoint Mini #103: Nox 2019.06.21 23:41:25
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Törzsolvasóink tudják, hogy mi itt a Lemilnél imádjuk a listázást (ebben is hasonlítunk egynémely, sportot kedvelő magyar politikushoz) és az ehhez kapcsolódó szavazóposztokat. Sorozatunkban foglalkoztunk már kiemelkedő hadvezérekkel, a papírformát felrúgó ütközetekkel, történelemformáló…..
proletair 2019.06.18 15:26:37
@Veder1: A D-Day nem egy csata volt. Egy elég átfogó hadművelet, több, egymástól jól elkülöníthető helyen, nagyjából egy időben. A partraszállás ezernyi hajóval támogatva, és a légideszant hadműveletek a levegőből. ÉS igazából döntő sem volt, mert a németek akkorra már elveszítették a háborút (ha nem sikerül akkor partra szállni, akkor később sikerül)
A valaha volt legnagyobb atomkatasztrófák egyikének történetét feldolgozó HBO-s minisorozat nem véletlenül lett az IMDB-n fénysebességgel, minden idők legjobb sorozata. Sokkoló, gyomorforgató, végtelenül feszült, minden pillanatában érdekes és mélyen emberi drámát kaptunk a csatornától...
Az oroszok már a spájzban vannak; Csak egy maradhat; Bunkó vagy, Bugsy; Fussatok, bolondok; Why so serious; This is Sparta – néhány filmes szöveg, ami mára szállóigévé vált. A felsorolt idézetek gyakran tűnnek fel a neten mémek és kommentek formájában, valamint baráti beszélgetések során is rendre…..
proletair 2019.05.18 22:11:57
proletair 2019.05.19 00:00:58
Azt a közhelyt mindenki ismeri, hogy a háborúk jelentős lökést adnak a haditechnikának (is) és minél tovább tart egy háború, és minél több a résztvevő ország, annál több új fegyver és haditechnikai eszköz jelenik meg a frontokon. Gondoljunk csak az első világháborúban a…..
proletair 2013.03.14 12:23:38
@Fredddy:
Volt valami tiltó egyezmény a gyalogsági taposóaknákat illetően is, ennek ellenére mi bőszen gyakoroltuk a GYATA telepítését. És nem csak sorkatonai alapkiképzésen, hanem jóval később is.
proletair 2013.03.14 16:06:29
@molnibalage:
1995-2001
proletair 2019.05.03 21:28:45
@Sics68:
Nem találom a pontatlanságot. Azt sehol sem említettem, hogy a hagyományos bombavetés pontos lett volna, az pedig, hogy a bombacélzás folyamatosan javult arra ékes bizonyíték a háború utáni konfliktusok, ahol a gépek hagyományos bombák ezertonnáit szórták, a második világháborús célzásnál nagyságrendekkel pontosabban. A hagyományos bombázásra tervezett háború utáni gépek (például B-58, B-45, B-66, vagy a B-52) sokkal pontosabban szórta a hagyományos bombáit, mert már nem csak optikai célzást alkalmaztak, hanem elektronikait is. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kifejezetten zuhanóbombázóknak tervezett gépek hamarabb koptak ki a légierőkből, mint hogy az irányított bombák (lézer, gps pláne) elterjedtek volna. Én csak annyit állítottam, hogy a második világháború végével a zuhanóbombázók kihaltak. Ja, és nehézbombázókról szóló rész nincs a posztban...
Bár idődről időre előkerül a világmédiában a legerősebb és legnagyobb hadseregek kérdése, valójában állandó változást mutat a helyzet, hiszen az egyes nagyhatalmak különböző mértékben fejlesztik vagy éppen hanyagolják el katonai potenciáljaikat. A sorrend tehát mindig változik, még a legelső 10-15…..