Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csikocska

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sziasztok! Mint ahogy azt mindannyian tudjuk, vannak emberek, akiket ha isten nem ver bottal, maga keresi a botütést. Ez mit jelent jelen alanyunkra nézve? Egyszerű a válasz. A Pierott Stúdió 2010 óta teljesen meg van hibbanva. Amióta teljes mértékben belekurvultak a Narutoba, azóta sorra hozták meg…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
csikocska 2021.09.14 08:22:22
Én ezt az egyiptomi témájú FPS játékot először egy DCCD CD lemezen betöltve próbáltam ki, egész jól élveztem a többféle fegyverrel lelőni az anubisz fejű ellenségeket.
Még többet játszottam volna vele, de akkoriban annyira obszkúr játék volt, hogy az ismerősi köreimben nem volt senkinek sem teljes verzióban.
A kétezres évek közepében aztán rátaláltam a teljes verzióra egy mára eltűntnek nyilvánított retro videojáték torrent tracker oldalon belül (Underground Gamer), az 5. pályáig eljutottam, de amikor nem volt számomra nyilvánvaló, merre kell haladni, ráhagytam.
Több mint egy évtized után már elég jókor tették elérhetővé a Powerslave játékot Steam-en és GoG-on egyaránt. Én a GoG változatot vettem meg, mert én a DRM-mentesség miatt kedvelem leginkább.
A Raze source port-on belül indítottam el és úgy nagyon jól irányítható egérrel. Egész jól élvezem a különféle boss szörnyek legyűrését és a különféle kapcsolók által megnyitható útvonalak keresését. :)

Számomra a játékkonzolos verzió annyira kimaradt, mivel sosem tudtam, hogy Sega Saturn és Sony Playstation konzolokra is megjelent a minden téren különböző verzió.
Kíváncsi leszek, hogy az év végére esedékes remake-je mennyire lesz szórakoztató.

Ha egy sivatagos környezetben játszódó pályát megengeditek leírni, a Jazz Jackrabbit Dos-os játék azon pályája (Turtemple) nálam olyan szinten felejthetetlen mind felépítés, mind zene terén. Akárhányszor indítom el a zenét akár a játékon, akár a Youtube-on, olyan kellemes nosztalgikus érzés fog el. :)
Így bizony, ez nem csalás, nem ámítás: rátaláltam egy vadonat új, 2020 áprilisában kiadott HEAVY TROOPERS albumra. (egyetlen valamirevaló képet találtam csak róluk, ezt is az Internet legsötétebb bugyraiban, úgyhogy úgy nézzetek erre a képre!) Egy bizonyos orosz torrentoldalon kutattam egy…..
A címben feltett kérdés kissé álnaivnak tűnhet, hiszen mindannyian sejtjük, hogy egyáltalán nem mindegy, melyik nemhez tartozik az egyedülálló ember. A társadalom mindig is másképp nézett a hajadon (pártában maradt) nőkre, mint az agglegényekre – utóbbiakat általában nem sajnálták, maximum is…..
csikocska 2020.09.08 23:03:40
@Reactor: Értem, szóval nem csak a videojátékok múltjának a kezdetét keresed, hanem más dolgokat is tanulsz, amiket úgy jellemzően nem szoktak csinálni az átlag férfiak (főleg a varrásra és a gyerekgondozásra gondolok).
Annyira sajnálom, hogy eddig csak követelőztem olyan videókat, amikről még semmilyen állapotot nem vagy hajlandó másokkal tudatni, (és nem rosszból) valahol én voltam olyan szinten zaklató, hogy már a magánéletedet is számon kértem rajtad.
Előtte még nem is tudtam, hogy már a lánytestvéreidnek segítesz ott, ahol tudsz, még a gyerekük születése után is.
Azért tényleg nem minden fenékig tejfel az élet (amit mindig mutatni próbálnak az amerikai romantikus filmekben), azonban nem mindegy, hogy mennyire akar társaságban lenni akár ismerős, akár ismeretlen helyeken.

Már értem, hogy a Zdoom fórumoldalon miért nem akarsz se velem, se másokkal folyton üzengetni. Azért, mert inkább fontosabb neked a meglévő családtagjaiddal állandó jelleggel jó kapcsolatot fenntartani, mint mindenféle jött-ment embereknek segítséget nyújtani és bármiféle dolgot elmagyarázni.
Amiket ott a fejedhez vágtam, azokat akkor írtam tavaly ősszel, amikor még nem gondoltam arra, hogy a bemutató videók szerkesztése mellett mást is csinálsz. Nem kell, hogy megbocsáss nekem az úgymond kéretlen trágárkodásaim, mivel már úgy is kellően eleget segítek az italboltban és a többféle fajtájú díszmadár folyosóin belül.
Kedves olvasók! A kommentekben többen is kérdeztétek, az elmúlt két hétben miért nem került ki új poszt. Ennek az az oka, hogy a vírushelyzet kirántotta az eddig biztos talajt a lábunk alól, és egyik pillanatról a másikra kétségessé vált a blog jövője. 15 év nagyon sok idő, és sok munkánk van a…..
csikocska 2020.07.26 23:51:32
@Reactor: Teljes mértékben igazat adok neked a munkavégzéssel kapcsolatos tényedben.
Akárhol végez (legyen akár családi, akár baráti körben benne lévő) munkavégző, sosem lesz kellőképpen annyi fizettsége, mint egy érthetetlenül felkapott és a tényleges munkát le sem tojó celebnek. Akármennyire is próbálja egy átlagember még a lelkét is beleadni a munkába, azt a felettesek és a főnök sosem fogják azt értékelni, hogy mennyire beleadóan végezte a munkát, hanem hogy milyen mennyiségű pénzt kapott a termékek eladásából.

A videojátékok használatával pontosítást írok:
A számítógépre elérhető játékokat manapság már inkább külön-külön játékfiókokon keresztül szükséges elindítani (a Valve-nál Steam, az Electronics Arts-nál az Origin, az Ubisoft a Uplay a Blizzard cég pedig a Battle.Net használható), de nem csak kényelmi funkciók miatt kell egy-egy indító keretprogram, hanem valamennyi jelen évtizedben elkészült videojáték mentését a felhőben tárolja.
A videojátékokat, különösen a Steam nevű, a Valve által fenntartott launcherre elérhetőeket, legtöbbször online teszik megvásárolhatóvá. Amit írtál a lemezes változatokkal kapcsolatban, az csak 5 évvel ezelőttig volt így, mert manapság a dobozos kiadások lemeze mellett van egy aktiváló kulcs, amit a telepítés elején kell beírni az ingyen regisztrált fiókba belépve.
Egy videojáték online példánya jóval olcsóbb, mint egy pár papírfecnivel, tokkal és borítóval ellátott fizikai példány, mivel külön szállítási díjjal sem kell számolni.
Egy játék online vásárlásához bankkártya vagy PayPal fiók szükséges, utóbbit pofonegyszerű kezelni, de a regisztrálás előtt rendkívül nehezen feltörhető jelszót kell társítani a PayPal fiókhoz.
Akármennyire akarsz a lokális fájltárolás mellett tartani ki, azért egy-egy adattároló felhőszolgáltatás olykor életmentő lehet, főleg ha nagyon fog kelleni egy-egy többször is elővenni kívánt film/sorozat/alkalmazás.
Ha neked semennyire sem létszükséglet a közösség által készített extra tartalmak, a játék trófeák vagy az automata frissítés, akkor nyugodtan játsszál csak a teljesen offline játékokkal, de egyre kevesebb játékhoz lehetséges úgy módosításokat használni, hogy még egy fityinget se kelljen fizetni a használatukhoz (Binding of Isaac Rebirth, Terraria, Forager, csak hogy néhány példát felsoroljak arra, hogy a kalózpéldányok tulajdonosai mennyire szívni fogják a fogukat, ha nem úgy akar működni egy további tartalombővítést kínáló mod, mint a legálisan játszóknál).
Sziasztok! Kis késéssel ugyan de itt a legújabb videó amiben egy ismert játék legelső animeadaptációját mutatom be! Jó szórakozást! ..
A jövő nője szép, tökéletes testtel rendelkezik, intelligens, kiváló beszélgetőpartner és tampon helyett töltőt dugdos magába. Ezt tudjuk, de vajon hogyan fognak hozzá meg a megváltozott társadalmi körülményekhez viszonyulni a manginák?..
csikocska 2020.03.09 00:36:58
@Reactor: Hát kedves Reactor!
Legalább ne állíts olyat, amiről a volt és jelenlegi videó nézőid nem tudnak!
Amióta te Lalee-val csináltál egy interjút, azóta egy még biztatóbb hírt sem voltál hajlandó bebaszni más blog.hu-s oldalon belül.
Én már lelkiekben lemondtam a te állítólag előre felvett videóidról, mivel te magad sem tudsz olyan hihető magyarázattal előállni, hogy mi lehet fontosabb egy-egy nagyon ismert és kevésbé ismert videojáték áttekintésére szolgáló videó szerkesztésénél.
Már veled is ki van a faszom, ugyanúgy, mint Dancsó "Geci" Péter azon cselekedetével, hogy egyre több filmkritika videót tesz priváttá a Videómánia YT-csatornán.
Ha még olyannyira biztos dolgot sem tudsz a te egyre kevésbé látogatott blog Lambda Team oldaladon kívül közzétenni, hogy "még nem tettél le az animáció kísérlettel és a piaci tetrisz gépek felvételével", addig ne is várd el, hogy azok, akik eddig voltak türelmesek, el hiszik neked ezt a töménytelenül sok szarságot, amiket írogattál a másodlagos YT csatornádon, valamint a havonta használt blog.hu fiókodon belül.

Inkább neked kéne leállnod a nálad jobb felszereltséggel rendelkező Youtuberek cseszegetésével és alaptalan vádaskodásával, különben megütöd a bokádat bazira.

Biztos, hogy több bizalmat nem fogok neked megadni az idei évben és az azt követő években. >:-#
csikocska 2020.03.09 22:30:40
@Szubrina: Igen, egy hűséges rajongója voltam.
Küldözgettem megannyi ingyenes letöltési lehetőségét valamennyi játéknak/alkalmazásnak, emellett közvetve segítettem neki bejutni az NCore-ba, ahonnan megannyi filmet és sorozatot tud letölteni bittorrent kliens programmal.
Nem tudom, mi a jó fenéért, de amióta az NCore-ban nagyon benne van, velem nem hajlandó üzenetet váltani egy közösségi oldalon belül sem. Ezért haragudtam meg rá.

Elvileg megtanult volna alapfokú animációt, valamint bemutatott volna a Sonic játéksorozat 2D-s részeit, de egyiket sem volt képes megcsinálni több mint 6 év alatt.
A szavazás állása szerint, úgy döntött egy maréknyi ember, h legyen kontaktcsere (igen én is kontaktlencsének olvastam, pedig én írtam). Nesztek, befejező epizód, mert "jóból" is megárt a sok. Ott fejeztem be a történetet, hogy a váratlan és gyors szex(<-link) után el kellett rohannom dolgozni,…..
csikocska 2020.03.08 10:02:57
@Reactor: ha már elvileg minden cuccod ott van a Google fiókodon, megkérhetnélek arra, hogy elküldöd a Heavy Trooper garázsegyüttes zeneszámait tartalmazó linket a GMail-es címemre?
Tudod, én a GMail-en keresztül leveleztem veled még tavaly előtt, amikor még mindenkinek voltál hajlandó erről meg arról véleményt írni, még nekem is, az egyik volt néződnek, aki még annyi esélyt adott neked a bizonyításra...
Így tanév vége felé hadd kérdezzem már meg, hogy melyik pedagógiai irányzathoz tartozik a „mit csináltál, hülye gyerek?” és a „ki köpött a vödörbe, a k..va anyátokat?” Bence tágra nyílt szemmel néz rám, amikor szembesítem az osztályterem ajtajára felragasztott, ember méretű táblázatban felvésett…..
csikocska 2020.03.01 18:46:49
@Reactor: Most kivételesen, teljes mellszélességgel minden általad leírt szavaddal egyetértek a magyar oktatást illetően.
Már a középsulis időszakomban tapasztaltam azt, hogy hiába szerettem volna számítógép karbantartó mester szakra beiratkozni a mindig jó indulatú édesanyámmal, kellett ahhoz egy középfokú angol nyelv érettségi.
Én a kémia, a biológia és az angol nyelv órákon szerettem a legjobban lenni, mert ott a tanárnők kinézetre nagyon tetszetősek voltak és kellőképpen sok tananyagból tudtam hasznosítani, ám a többi kötelező tanórát pokolként éltem meg. A magyar irodalom és nyelvtan tanárnőm (aki nem elég, hogy öreg volt, még ellenszenves is volt) úgy pikkelt rám, hogy meg akart buktatni engem az érettségi vizsgára. Szerencsére a biosz tanárnő felajánlott, hogy az általam választott téma tartalmának a szóbeli elmondásával átmehetek a biológia érettségi vizsgán. A középfokú matematika tananyagok első látásra annyira nem voltak egyértelműek, külön kellett egy tapasztalt tanárhoz korrepetálásra járnom a jegyek javítása érdekében.
Engem nem érdekel, hogy milyen költők, írók által lett a magyar nyelv megújítva vagy hogy mennyire volt jelentős a trianoni békeszerződés hatására a kelet-magyarországi területek elvétele a szomszédos államok által, mert hogy nem az én életcélom volt a professzori diplomára való törekvés.

Az egyik Csongrád megyei kollégiumra azért kellett költözzek be minden hétköznap, mert a heti rendszerességgel bepiáló édesapámtól sosem volt nyugalmam. Az eddigi legutóbbi szakképzésem időtartamán belül megint csak olyan dolgokra tanítottak engem, amiknek az életben nem vennék hasznát. Már ott határozottan éreztem azt, hogy nem teljesen mennek rá arra, hogy értékes tudással lássák el a nebulókat, hanem hogy teljesen elvegyék a kedvüket a főiskolára/egyetemre való továbbtanulásra.

Ha így halad tovább az oktatás kis hazánkban, elég nagy szar helyzetben leszünk a tőlünk nyugatabb égtájakon lévő országokhoz képest.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
(Egy csúnya szembetegség miatt napokig nem tudtam vágni, ezért a karácsonyra szánt kontent kicsit csúszik, elnézést. Boldog ünnepeket mindenkinek.) Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
csikocska 2020.02.08 17:27:04
@Reactor: Nem értem, hogy mennyi ideig tartana neked elmagyarázni, hogy mi olyan baromi nagy kunszt van a ZDoom fórumoldalon belül elküldött üzenteimet elolvasni?
Jó neked az, hogy így teljesen magukra hagyod az olyan volt nézőidet, akik már 6 éve hogy vártak valami másféle videojátékról videót tőled?
Ezzel a nemtörődömséggel nem csak hogy egy átlagos ember nem fog téged komolyan venni, de egy olyan 1-200 ezer feliratkozós magyar Youtuber sem, akivel tehetnél egy próbát a közös videózásra.

Ha nem lett volna FreddyD, aki felügyelte a Rossz PC Juniorok oldalt, akkor te sem lennél valamennyire ismert személy a magyar Youtube közösségen belül...
Zoltán igen érzékletesen megírt kálváriája kellemes olvasmány, kár hogy a végén nincs ott a happy end, vagy legalábbis egy halvány reménysugár. Olvasónk az ajándékba szánt notebook-ot időben próbálta megvenni, de azzal, hogy a Telekom flottás ügyfele, minden reményét elvesztette arra, hogy…..
csikocska 2020.02.06 09:10:46
@Reactor: És akinek nincsen pénze, hogy elköltözzön a magyar oligarchák országából, az vitesse magát valamelyik haverjával, aki tegyük fel Német Államban él jó ideje és elég jól keres vagy mi a francot csináljon?

Már jó hosszú ideje, hogy érdemi helyzetjelentés nem volt a Game Over játékbemutató sorozatoddal kapcsolatban. Talán már te is érzed úgy, hogy nincs értelme a Youtube-on folytatni a videózást vagy talán valami speciális dolgokat tervezel a Tristania 2-höz, amihez hasonlót még más Doom motor alapú játékmódosításokban sincsenek?
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
via GIPHY Bármilyen körültekintően is vásárolunk, vannak azok a helyzetek, amiket nem láttunk jönni. A webshop rendben van, nem találunk rossz véleményt a kereskedőről sem (kivéve, hogy tavaly nem volt együttműködő, na), aztán valahol, valami mégis elcsúszik. Olvasónk rokona a kinaimobilwebshop-ról…..
csikocska 2019.12.21 21:51:36
@Reactor: most kivételesen nem kötekedni akarok veled (de tényleg!), de vásároltál valamilyen műfajú videojátékot a saját játék fiókodra online?
Én már 2 éve hogy olyan videojátékokat vásárolok több különböző szoftveráruházból, amikről úgy gondolok, hogy megéri teljesen legálisan használni. Például a Minecraft (amely az érthetetlenül sokat szidott Microsoft céghez tartozik hivatalosan), Terraria, Stardew Valley és hasonló indie játékokat teljesen komplikáció mentesen tudtam vásárolni PayPal-on keresztül és egyszer sem vették el köcsög barmok a fiókjaimat, főleg mert elég összetett jelszavakat állítottam be a belépéshez.
Már 4 éve, hogy nem használtam DVD lemezeket archiválásra, mert rájöttem arra, hogy teljesen jól kiváltja egy felhőmentést is alkalmazó Steam fiók a kihasználatlan optikai lemezeket. Nem csak az achievementek miatt jó egy biztonságos fiók, hanem mert bármelyik gépnél belépve lehet ott folytatni, ahol abbahagytam egy-egy adott játékot.
Vannak játékok, amelyeknek készültek közösségi oldala, de legális példánnyal kell rendelkezni (ilyen a The Binding of Isaac Rebirth) a használatukhoz.
cs89
"Helló! Arra van vmi szabályozás, h a vendéglátóipari egységnek kell-e (nyilvános) wc? - szegezte nekünk a kérdést jk nevű olvasónk, amire azon túl, hogy előkerestük a videót a wc-tematikájú tajvani kávézóról (ahol az üzemeltetők válasza egész biztosan  egy nagy és határozott igen), rákérdeztünk a…..
IDDQD Checkpoint Mini #106: Dune 2019.08.19 22:26:12
(Disclaimer: valami hiba volt a felvételnél, amit utómunkában sem tudtam kiszűrni, ezért az első öt perc picit recsegős. Elnézést a technikai malőrért.) Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja.…..
csikocska 2019.08.27 10:42:55
Én ezen Dune videojátékot akkor próbáltam ki, amikor még olyan tapasztalatlan kisgyerek voltam, nem igazán értettem az angol nyelvű szövegeket.
Középfokú angol nyelv érettségimmel már értelmezni tudom akár regény hosszúságú szövegeket is. Majd ha lesz valamennyi szabadidőm, belefogom venni magam az egész Dune franchise történetébe és újból próbát fogok tenni a Dune videojátékkal is.

@Reactor: Én már azóta küldtem neked GMail-en és a ZDoom fórum oldalon belül is 2 végső üzenetemet, remélem minél hamarabb elolvasod.
Már olyan csalódást okoztál nekem a több mint 5 éves eltűnéseddel, hogy már nem is akarok többet várni a te állítólag előre felvett videóidra.
A nálad fiatalabb Youtuber srácok tőled tanulhatnák el, hogy semmit nem kell írni/szólni a Youtube-on kívül eltöltött időtöltés közben.
Már azt sem hiszed el, hogy mennyire szarul esett nekem, hogy mindig csak magadra tudsz gondolni minden blog.hu-s megnyilvánulásod közben.
Inkább mehetnél el a halál bránerére, mint önkéntes tartalékosnak egy katonaságba.
IDDQD Éljenek a lemmingek! 2019.06.16 12:53:25
Ünnepeljük a nyár beköszöntét egy kis biológiával: a Lemmings segítségével mindent megtudhatunk a föld alatt igen kegyetlen életet élő kis lényekről. A fejlesztő DMA Design útja a világsikerig ugyan minden volt, csak nem egyenes, ettől csak érdekesebb lesz a sztori, amely egy helyi számtech-klubból…..
csikocska 2019.07.02 23:00:21
@Reactor: Hát igen, én kipróbáltam azt a Lemmings paródia játékot, amit egy abandonware oldalon találtam, hát egy néhány pálya után ráuntam.
Én szinte mindegyik Lemmings játékot kipróbáltam, kezdve a Sega Megadrive-ra megjelent verziótól az újabban megjelent Android-os Lemmings-szig, ahol minden cselekedet energiába kerül (és persze legalább pár órát kell várni, hogy használni lehessen újból energiát).
Készült egy 2,5D-s Lemmings Revolution is, amit hát persze hogy nem lehet legálisan beszerezni legálisan.
A Lemmings 3D (amely megjelent Dos-ra, Sony Playstation játékkonzolra és Sega Saturn-ra) nem volt olyan rossz, mint amennyire rühellik a rajongók, egy néhány alkalommal kell megszokni, hogy egy manó szemszögéből kell az egérkurzort a megfelelő irányba vinni, hogy a megfelelő irányba terelgesse a társait.

A ZDoom fórumon már több mint 10 üzenetet küldtem neked. Ráérsz majd elolvasni?
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
csikocska 2019.01.06 19:04:40
@Reactor: A Ducktales platformer játék csak a Nintendo 2 konzoljára jelent meg, az NES-re és a Game Boy-ra. Én az előbbi verzióval tudtam játszani, amikor még a sárga kazettás Nintendo játékok vásárolhatók voltak a piacosoknál, én egészen jól élveztem végigvinni mind az 5 pályáját. Szinte minden titkos helyét könnyen megtaláltam és el tudtam érni a nagy kincsesládához Glomgold előtt.
Viszont Steam-re megjelent egy remastered változata több mint 5 évre, ott azért csak muszájból betették a beszélgetős átvezetőket, ahol nem mozog a szájuk a szereplőknek (pedig már a jelen évtizedben meg kellett volna hogy oldják ezt).
Szegasztok! Ritkán megyek fel Crunchyroll nevezetű internetes oldalra, viszont amit láttam, nem kicsit arcpirító volt. Ugyanis a Crunchyroll készített egy "listát", melyen országonként mérte 2018 legkedveltebb animéit. A lista nem kicsit…..
Karácsony előtti rohanás van, este meg céges buli, ezért előrelátó módon bekészítettem egy konzervposztot. Úgyis régen volt toplista, jöjjön a tíz legbosszantóbb játékklisé (a PC Guruba pár éve írt egyik cikkem reciklálásával). Sablonokat, túlságosan ismerős…..
csikocska 2018.08.15 23:23:54
@Reactor: Ezt a klisét még én is ismerem, a Portal című belső nézetes logikai játék sorozatban is szinte fehér építőanyagokból épültek a termek.

Te egyáltalán olvasod az üzenteimet vagy úgy csinálod, mintha nem is akarnál olvasni?
Már rohadtul unom, hogy te egyre jobban ejtesz át engem.
IDDQD Vége a warezolásnak (?) 2009.11.12 10:59:00
Az Xbox 360 gyakorlatilag a warezelők melegágya - a DVD-meghajtó egy hibáját kihasználva nevetségesen könnyű volt úgy megberhelni a gépeket, hogy azok lejátsszák a másolt játékokat. Aztán jöttek a fejlesztett, új cégektől származó meghajtók, de ezeket is heteken belül…..
csikocska 2018.07.22 20:59:41
@Reactor: Igen, Reactor, ha annyira benne vagy a warez dologban, tudnod kéne, hogy a Denuvo nevű másolásvédelmi technológia 2014 óta van alkalmazva, főleg azon videojátékoknál, amelyeket nagy nevű játékkiadók használják. Bár manapság azt is feltörik a szoftverkalózok, főleg a népszerűbb multiplayeres és singleplayeres játékokat törik fel.

A ZDoom fórumon belül még egy üzenetet küldtem, számomra nagyon fontos lenne, ha elolvasnád még idén.