Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pacalvadász

26 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Cikk a HVG-ről itt. Korábbi Pacalvadász beszámoló itt. Mindenki tegye meg a tőle telhetőt. Köszönjük!..
Szép napot!Szomorúan olvasom, hogy Razirap kolléga még nem evett kakashere pörköltet, úgyhogy ide kívánkozik egy kis megemlékezés a Bábolna Étterem nevű műintézményéről, ami az M1 autópálya Budapest felé vezető oldalán ékeskedett, a 94-es km-nél. Ma McDonalds van…..
Jó napot! Hosszú szünet után adunk jelt megint magunkról, pedig itt történnek a dolgok, csak sajnos nem étel-ital fronton. Azért persze ott is: beindult az autós-motoros-hétvégikirándulós szezon, ami egyet jelent azzal, hogy olyan helyekre is eljutunk, ahová egyébként nem…..
Jó Étvágyat! Ezt a hetet ezennel kinevezem a Csárdák Hetének, ami abból áll, hogy Pacalvadász kolléga csárdával kezdte, én pedig csárdával zárom a heti ténykedést. Azt már egy párszor kifejtettem, hogy nem nagyon kedvencem az M6-os sztráda, most Dunaúj és Batta között…..
Jó étvágyat!Sokszor előfordul, hogy egy-egy helyen autózva rendszeresen belebotlok valami vendéglátóipari egységbe, de mivel vannak már ott más, bejáratott helyek, ezért nem kockáztatok. Ehhez legalábbis az kéne, hogy ne legyek nagyon éhes, de ez ritkán valósul meg. Legutóbb…..
Pacalvadász LEGO kifőzdék 2011.01.13 07:59:00
Jó reggelt! Mivel Razirap kolléga mostanság Minirazirappel foglalkozik evés helyett, én meg annyira lemaradtam a helyek megírásával, hogy már nem emlékszem, milyenek is voltak, ezért lopott anyaggal tartanánk fent az érdeklődést. Íme a LEGO kifőzdék, hogy a műanyag…..
Jó étvágyat!Lehet, hogy már kicsit unalmas, hogy megint Győr következik, de oda vagyok retúrban, és többnyire ott ér utól az ebédidő is. Legutóbb pedig pont az egyik kollégám mondta be a helyet, hogy az ipari parkban van egy Szolgáltatóház, annak az aljában pedig olcsó menü. Az…..
Jó étvágyat!Úgy alakult, hogy eljutottam az Amerikai Egyesült Államokba, és ugyan már ennek magában nagyon örültem, de nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy itt ez a blog, amire termelni is kéne valami, mert mostanában elég gyér a felhozatal. Másrészt olyat ettem, amit még soha.…..
Jó étvágyat!Mindjárt lelőném a poént az elején: az elmúlt egy év legjobb pecsenyés helyét találtam meg egészen véletlenül! Történt ugyanis, hogy Pápa felül közelítettem Győrhöz a 83-as úton, amikor Gyarmaton áthaladva egy lemez tábára festett feliratra lettem…..
Persze erről marhára megfeledkeztünk, igazából január 23-án volt, de majd utólag kitalálunk valami ünneplést.Köszönjük mindenkinek a támogatást, a főuraknak a kiszolgálást, a jó séfeknek a finom kajákat!..
 Szent Antal Fogadó, Zalabér Jó étvágyat! Hogyan máshogy időzíthető egy Budapest-Körmend retúr, mint a piros riasztással tarkított leghavasabb hétvégére? Naná, hogy ekkor mentünk le pár ígéretes autóalkatrészért. Hogy a csajok se maradjanak ki, azért…..
Jó napot!Remélem, mindenki kiheverte már a karácsonyi zabálást, és bevásárolt virslivel meg lencsével holnapra. Amíg nem lesz 2010, addig egy korábbi tapasztalatot osztanék meg a kedves olvasókkal.A szóbanforgó étterembe rendszeresen ellátogatunk évek óta. Ennek egyik oka a…..
Jó napot!Csapjunk is egyből bele: "Pécs egyik legrégibb étterme, ahol Szinbád is szívesen rendelt volna egy pacalt."  - írják magukról. A hely pedig nem más, mint a pécsi Csillag vendéglő, ami a mellékelt ábra szerint kiváló üzlet. Lássuk, igazolták-e a…..
Jó napot, jó nótát a jó ebédhez!Bár Tatabányán viszonylag sokszor járok, elég ritka az az eset, hogy kint kajálnék a városban. Most viszont szomorúan szembesültünk a ténnyel, hogy a meglátogatni kívánt ételadó egység a tulajdonosok vitája miatt bezárt…..
Jó napot!A legutóbbi poszt kissé negatív hangvételűre sikeredett, pedig így is kimaradt ez-az. De a Pacalvadász nem nyugodhat bele, hogy hazánk turisztikailag felkapott helyein oda nem illő színvonalú kaját mérjenek, ezért pár ismerősömmel a hétvégén bevetettem magam a…..
Jó napot, jó étvágyat!Csak szolgálati közleményként bocsátanám előre, hogy van lektorunk, csak folyton eszik munka helyett, ezért a helyesírás egyelőre olyan, amilyen. De úgysem ez a lényeg!Továbbá én is úgy jártam a nyáron, mint blogtársam: mire feltöltöttem a gépemre a…..
Szép jóestét kívánok!Mára rendhagyó beszámolóval készültem, de ilyen adatott csak meg, úgyhogy erről írok.Tény, hogy nem egyszerű bejutni a komplexumba, mert vagy ott kell dolgozzon az ember, vagy belépőkártyája kell legyen, vagy valakihez célzottan kell menjen, aki aztán…..
Jó estét!No, mivel Razirap jól megsz...ta Szigetszentmikin, ezért valahogy kompenzálni kellett!Ma úgy esett, hogy Krakkó felé hajtottam a gépkocsit, amikoris délután 1 felé Donovalyba érkeztem. Gondoltam, kicsit levegőzök, beálltam hát a nagy parkolóba. Mit látnak szemeim: minden…..
Pacalvadász Koci falatozó - Győr 2009.03.25 13:31:00
Jó napot kívánok!Régen jelentkeztem, erre egyetlen mentségem az irdatlan mennyiségű, úgynevezett "hozott anyag", amelyet az asszony készít otthon, és másnap a vállalati kiskonyhánkban lehet elfogyasztani. Két hete ez megy.Ma viszont Győrben jártam, 1 után pedig már…..
Pacalvadász Club Oliva - Budaörs 2009.02.28 12:56:00
Tisztelt Olvasó!Megpróbálom most feledtetni az előző post okozta megrázkodtatásokat, és egy igen kellemes helyről adnék leírást, amely szintén Budaörsön van.A hely "Club Oliva" névre hallgat, a Puskás Tivadar u.2. szám alatt, azaz a Pannon mellett található. Ez…..
No, evezzünk hát vissza magyar vizekre! Ígértem, hogy a Flonyó után leteszteljük a szemközti épületben található "Étterem büfé" elnevezésű egységet. Más neve nincs a helynek, de nem is fontos.A XI. kerületi Temesvár és Kondorfa utcák találkozásánál lévő…..
Pacalvadász A "Flonyó" 2009.02.11 22:03:00
Alias Szent Flórián étterem, Budapest, XI., Temesvár u.Eddig valahogy nem is esett le, hogy a melóhelyhez ilyen közel van ez a számomra kultikus hely (Razirapnek meg még közelebb). Miért kultikus? Úgy esett, hogy fiatal koromban a szemben lévő mittudoménmilyen elektronikai gyár egyik…..
Pacalvadász Pocakos lakatos 2009.02.08 11:16:00
Itt nem gyakran találkozni öltönyös-nyakkendős bizniszmenekkel. Nincsenek kiskosztümös csajok. Amúgy a környéken irodák sem. Ez a Pocakos lakatos, a budapesti Soroksári út és a Kén utca sarkánál. Hivatalosan Kén u. 1., de a bejárat a Soroksáriról van éppen. Gyakorlatilag…..
Jó Étvágyat!Ha már a kedvencekről esett szó, nem tudom kihagyni a fent említett "műintézményt". Budaörsön, a Kamaraerdei úton található a Manó Panzió alatt kialakított egyszerűen berendezett menza. A parkolással nincs gond, az udvaron kívül is van hely…..