Adatok
ChristineK
0 bejegyzést írt és 1428 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az év végi ünnepi időszak az egyik az évben, amikor rengeteg külföldön élő magyar látogat Magyarországra. Ilyenkor mindig érdekes olvasni, milyennek látják ők az országot, érzékelnek-e változást, és ha igen, akkor milyet. István benyomásai nem voltak túl pozitívak. ..
ChristineK
2024.01.15 19:05:58
Mindkét végét megtapasztaltam a dolognak. Sok mindentől függhet milyennek látjuk a kis hazánkat. Az aktuális lelkiállapotunktól kezdve az utazás okáig sok dolog befolyásolhatja. 2003-ban 3 év Kanada után mikor haza kellett költözni én végtelenül szürkének találtam Budapestet. Bárhol szívesebben lettem volna mit otthon. Traumatikus volt és több mint két évig minden követ megmozgattunk hogy újból elhagyhassuk az országot. Meg is fogadtuk a fiammal hogy minket oda csak dobozban.... Aztán az élet úgy hozta hogy 2022 novemberében, 18 év távollét után pár napra ugyan, de mégis csak haza kellett utaznom. Szó szerint rettegtem az úttól és nem azért, mert az utolsó szálat készültem elvágni kis hazánktól. De mégis...nagyon jó volt. Igazi nosztalgia vonat. Sajnáltam eljönni. Annyira hogy következő nyáron hazavittem nyaralni az egész családot. Élni már sose költöznék haza. De turistaként, megfelelő mennyiségű pénzel felfegyverkezve Budapest gyönyörű. Még a kevésbé frekventált részekre is érdeklődve néztünk, mert annyi a változás.
A határátkelés sok egyéb mellett általában az ember személyiségére is hatással van. Külföldön élve változik (vagy legalábbis változhat) az identitásunk, ami óhatatlanul magával hozza a kérdést: miként hat a költözés a nemzeti identitásra? Öt-tíz év külföldi élet kevésbé tesz magyarrá minket?..
Egyre gyakrabban van olyan érzésünk, mintha Magyarország (vagy legalábbis az ország egy nagy része) lassan teljesen más valóságba csúszna át, mint Európa többi része. Mintha lassan már azok is elfogadnák az egyébként normálisnak nehezen nevezhető jelenségeket, akik nem értenek egyet az…..
ChristineK
2022.11.21 10:42:43
@Csodabogár: Anno mikor otthon éltünk nekem is rengeteg negatív tapasztalatom volt a városban mászkálva. Épp ezért tartottam is a látogatástól. De most valahogy rendben volt minden. Lehet csak szerencsém volt, nem tudhatom. Lehet függ attól te is hogy állsz a másik félhez. Nekem a köszönés a kérem és köszönöm természetes minden helyzetben. Angolok közt élve az ember megszokja hogy akkor is elnézést kérek, ha az én lábam taposták le. :))
@Golf2: Valóban nem hiányzott úgy igazán. Pontosabban: ami hiányzik azt már rég nem találom ott meg mert meghalt, lerombolták, megváltoztatták. Nincs miért hazamenni, ezzel az utazással lezárult minden szál.
@Golf2: Valóban nem hiányzott úgy igazán. Pontosabban: ami hiányzik azt már rég nem találom ott meg mert meghalt, lerombolták, megváltoztatták. Nincs miért hazamenni, ezzel az utazással lezárult minden szál.
ChristineK
2022.11.22 08:23:25
@Csodabogár: Ez nálam sincs másképp. Sose fogom azt mondani hogy én brit vagyok. Brit állampolgár igen, mert az egy procedúra, meg van brit útlevelem, de ez csak papírmunka lélekben vagy mentalitásban sose leszek igazi brit. Még ha bizonyos szokásaikat könnyű is átvenni. Külföldön élő magyar vagyok, aki nem jár haza mert nincs miért hazajárnia. De az anyanyelven mindig magyar lesz, ezen a nyelven írok, ezen a nyelven gondolkodom, ezen álmodom. Csak épp sose akarok már Magyarországon élni.
Gabi több mint egy évtizede él Angliában, ahol igazán alulról küzdötte fel magát, hiszen takarítóként kezdett. Aztán teljesült az álma, amiről kiderült, mégsem az, hogy végül vegyen egy nagy levegőt és megtalálja a hivatását...
ChristineK
2022.09.12 08:50:27
Furcsa érzés lehet sok év elteltével visszatérni egy olyan városba, ahol az ember hosszú időt élt. Csodabogár esetében ilyen hely a svájci Zürich, ahová ráadásul azzal utazott el, hogy talán ez lesz az utolsó látogatás. Vajon hogyan sikerült a kiruccanás?
A Tonhalle..
ChristineK
2022.07.05 08:57:12
A parlamenti választás ismét sokakban előhozta a külföldre költözés vágyát (ez már nem az első alkalom, hogy aztán némi idő elteltével visszaálljon az alapállapot). Legalább ilyen érdekes, milyennek látják a Magyarországhoz fűződő viszonyukat a már hosszabb ideje külföldön élők. Közéjük tartozik…..
ChristineK
2022.05.02 15:52:17
@SzZoole: :))) De az előbb még azt akartad, hogy megtaláljon. Most akkor mégse? :))
ChristineK
2022.05.02 15:58:46
@SzZoole: :)))
Alighanem a világ legszebb temetői közé tartozik az amerikai Savannah városának temetkezési helye, mely ráadásul rengeteg érdekességet is tartogat az odalátogatóknak. Köztük volt P. Elliot is, aki meg is írta élményeit...
ChristineK
2022.04.22 06:45:49
ChristineK
2022.04.22 12:35:54
@P.Elliot: Közel laktunk hozzá, de nem mellette. Viszont ott volt a nagymamám "munkahelye". Nyugdíj kiegészítésként ugyanis a kertjében nevelt virágokat vitte ki oda árulni nap mint nap. Mivel a hétvégéket és az iskola szüneteket nála töltöttem így minden nap vitt magával évekig. Csak én ugye unatkoztam kis gyerekként a temető kapuban ácsorogni, ezért bejártam bóklászni, bámészkodni, játszani. Csöndes, nyugis gyerek voltam ezért el se zavartak sose, én pedig élveztem hogy egyedül fedezhettem fel az egészet. Jó volt az a csend és nyugalom ami ott volt. Máig szeretem emiatt a temetőket és nem félek a lakóiktól sem. :)
Többet megengednek-e ma a gyerekeknek a szülők, mint régebben? Meg lehet-e állapítani a kort abból, ki mennyi bőrönddel utazik? Ezeket a kérdéseket feszegeti posztjában P. Elliot, akinek írásában megjelenik egy titokzatos Olivia és egy jóképű cowboy is...
ChristineK
2022.02.01 19:25:17
@P.Elliot: Azt már régóta tervezem, de még nem sikerült elkezdeni. Egyszer eljön majd annak is az ideje. Csak azt sajnálom, hogy egyik költözéskor a naplóim oda lettek. Az jó kiindulási alap lett volna.
ChristineK
2022.02.02 18:19:55
@P.Elliot: Idén már mi sem akarunk úgy itthon ülni, mint az elmúlt két évben. Egy darabig lehet ezt csinálni, de egy idő után megőrül az ember tőle.
ChristineK
2022.02.02 20:59:19
@P.Elliot: Remélem rendbe jön az após társ. Sajnos az oltástól függetlenül is vannak akinek nem jól alakul.
Igazad van, nem vakon kell nekivágni a dolgoknak. Ha teheted olyan kiránduló helyeket válasz ami inkább kültéri, nem zárt tér. De neten már mindennek utána lehet nézni indulás előtt én nem csak azt tervezem meg hogy hova menjünk és mit nézzünk meg de hogy hol lehet parkolni, vagy hol van mosdó azt is. Szóval jól ki lehet szűrni azt is hová érdemes menni és ott mire lehet számítani. Itt nálunk sok helyen előre kell bookingolni és korlátozzák a látogatók létszámát. Persze a nyár még messze addig még sok minden változhat.
Igazad van, nem vakon kell nekivágni a dolgoknak. Ha teheted olyan kiránduló helyeket válasz ami inkább kültéri, nem zárt tér. De neten már mindennek utána lehet nézni indulás előtt én nem csak azt tervezem meg hogy hova menjünk és mit nézzünk meg de hogy hol lehet parkolni, vagy hol van mosdó azt is. Szóval jól ki lehet szűrni azt is hová érdemes menni és ott mire lehet számítani. Itt nálunk sok helyen előre kell bookingolni és korlátozzák a látogatók létszámát. Persze a nyár még messze addig még sok minden változhat.
Amikor az ember már külföldön él, egy fokkal könnyebb dolga van, ha új lakásba költözne, ám még ilyenkor is érhetik váratlan és nem feltétlenül kellemes meglepetések. Ilyenekkel szembesült a Prágában élő Karel is (aki legutóbb a nagy pogácsa-rejtélyről írt)...
Boldog, békés, szeretetteli karácsonyt nektek, bárhol is éljetek a nagyvilágban! Kommentben megírhatjátok, hogyan töltitek az ünnepeket, küldhettek képet emailben (hataratkelo@hotmail.com) vagy a Facebook-poszt alá. Csak ne felejtsétek el odaírni, hol készült. Judit tavalyi, ausztráliai képével…..
ChristineK
2021.12.25 08:09:53
Mindannyian nagyon várjuk már a karácsonyt, a találkozást családtagokkal, barátokkal, különösen igaz ez akkor, ha az embernek határátkelőként kevesebb alkalma van minderre év közben (pláne, ha a család több országban szétszórva él). Szóval várjuk a karácsonyt ezekben a Covid sújtotta időkben, de nem…..
ChristineK
2021.12.19 12:09:42
@P.Elliot: Jó arcot is kötni a névhez. :) Neked is boldog ünnepet! Ami a meséket illeti, az Ezeregy éjszaka nagyon régi mesegyűjtemény. Eredetileg az 1600-1700-as években kezdték el lefordítani franciára, angolra és más nyelvekre és a kor szokásai szerint nem csak fordították, de át is költötték egyben, mert az eredeti túl nyers, barbár és helyenként pornográf volt. Az újabb fordítások az évszázadok során mindig alakították az adott ország és a fordító kulturális, vallási és iskolázottsága szerint.
ChristineK
2021.12.19 14:00:42
@P.Elliot: Sajnos a legtöbb kiadás más és más meséket tartalmaz, így ha az adott mese címét nem tudod, akkor nem biztos hogy megtalálod. Esetleg ha emlékszel a könyved borítójára érdemes az alapján keresgélni.
Mi nem szoktunk ajándékozni, mert egyikünk sem szereti a meglepetéseket.
Mi nem szoktunk ajándékozni, mert egyikünk sem szereti a meglepetéseket.
ChristineK
2021.12.19 17:02:05
@P.Elliot: Igen, az ünnep nálunk is az együtt töltött időről szól inkább. Az ünnepi ebéd, az együtt mozizás, társasozás, nagy beszélgetések. Bár ez utóbbi nálunk megvan hétköznapokon is. A tárgyi dolgokat megveszi ki-ki magának. Van "karácsonyi pénzünk" amit mindenki megkap novemberben és költse amire csak szeretné.
A régi tárgyak gyűjtése nagy össznemzeti sport az Egyesült Államokban. Egészen fantasztikus dolgokat is lehet találni néha, de a lényeg nem is ez benne, hanem a körülötte kialakuló közösségi élet. A közösségi kertek egészen egyedi hangulatú világa után P Elliott most ezt a gyűjtőszenvedélyt…..
ChristineK
2021.10.18 12:14:40
@P.Elliot: A kalap előtti galériából az utolsó képen ami van.
ChristineK
2021.10.18 12:34:05
@P.Elliot: Tőlem azt kérdezted melyik az amelyik nekem is is megvan. Erre válaszoltam. :)
ChristineK
2021.10.18 12:51:50
@P.Elliot: Nem az epres, hanem az utolsó képen lévő horgolt teritőcske. Nekem olyanom van.
Egészen csodálatos világba kalauzol P Eliott írása. Egy templom által működtetett közösségi kertbe, ahol egészen nagyszerű figurákkal ismerkedhetünk meg. Igazi élmény a poszt, nem is beszélve a fényképekről!..
ChristineK
2021.09.19 12:41:08
@P.Elliot: Igen itt is sokan elkezdték a covid miatt. Bár az időjárás errefelé nem kegyes ha zöldséget akarsz termelni. A virágok jobban bírják. :)
ChristineK
2021.09.19 13:23:22
@P.Elliot: Remélem lesz valaki aki elvállalja hogy összefogja az egészet. Te nem érzel kedvet hozzá?
Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2011. augusztus 16-án indult útjára a Határátkelő. Belegondolni is őrület, mennyi minden változott ez alatt az egy évtized alatt mindannyiunk életében, miközben egy dolog biztos volt – reggel ott lesz a friss poszt. Van tehát mit ünnepelni, ám az örömbe kis könny is…..
ChristineK
2021.08.17 07:53:13
@kék madár: Nem csak ide futottak be a trollok de privátba is. Más is kapott? carinhoso.blog.hu/2021/08/16/sirfelirat_518
ChristineK
2021.08.17 08:36:23
@Határátkelő: Bocsi. Töröld ha gondolod.
A kérdésre sokféleképpen lehet válaszolni, és a válasz is sok mindentől függ persze. Ha a nyitottságot úgy értjük, hogy mennyire hajlandók a magyar családok külföldi gyereket befogadni, akkor a helyzet kifejezetten jónak tűnik...
ChristineK
2021.08.11 08:19:51
@Golf2: Szerintem is.
Nem akármilyen történet következik ma, ha Ed és Dóri sztoriját kalandosnak nevezzük, akkor még nem mondtunk semmit. Már eleve az ötlet (lakókocsival költözni Nagy-Britanniából Magyarországra) nem szokványos, az út Franciaországon, Olaszországon és Szlovénián keresztül pedig pláne nem lett az...
ChristineK
2021.07.27 09:40:39
DJ-ként dolgozni sokkal inkább szerelem, mint komoly megélhetés a Svájcban élő András számára, aki azonban nem adta fel azt az álmát, hogy egyszer eljöhet az a nap, amikor a munkája is az lesz, amit szívből szeret csinálni...
ChristineK
2021.07.22 09:46:05
@Csodabogár: "mit csinál egy DJ ötvenen túl?" Megmondom én. Poptarisznyát. :))
ChristineK
2021.07.22 10:15:20
@Golf2: Az is 50 fölött van. Amúgy meg legtöbbször a '80-as évek zenéit nyomja ami nekem pont bejön.
Egy-két éve komoly divat lett, hogy (elsősorban a mediterrán országokban lévő) a teljes elnéptelenedés által veszélyeztetett települések kínáltak szinte ingyen házakat. Mostanában kevesebb ilyen ajánlatról olvasni, most viszont a dél-olaszországi Calabria tartomány állt elő egy érdekes…..
ChristineK
2021.07.14 09:39:50
@dikusz.: Az se tett jót a programnak hogy azokban a falvakban legtöbbször nincsen már semmi, se egy bolt, se gyógyszertár, orvos, posta semmi az égadta világon.
Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy Magyarország a világ közepe, aztán külföldön élve kiderül, hogy ez nem feltétlenül van így, olyannyira, hogy már az is jó, ha el tudnak helyezni minket a térképen...
ChristineK
2021.06.20 16:50:53
@SzZoole: Igen. :)
ChristineK
2021.06.20 17:04:12
@SzZoole: Sajnálom, de kedd délelőtt a diabéteszes nővérrel lesz randevúm. :)) És csak "hosszúlépést" főző kávéfőzőm van. :)
ChristineK
2021.06.20 18:02:55
@SzZoole: Mit szól? Kidob az ajtón hogy menjek már. :)))
A kérdés nagyszerű és elgondolkodásra késztető, és már csak azért is érdekes, mert nemrégiben ugyanez merült fel a baráti társaságban. Szóval Steve kérdésfelvetése úgy szól: ha nem lenne semmilyen gátja, hol élnél legszívesebben? Az ő válasza kissé meglepő, de a magunk részéről nagyon szimpatikusnak…..
ChristineK
2021.06.17 10:33:02
@SzZoole: Hát ez az, hogy mivel a körülmények másképp alakultak, pont ezért nem tehettem meg. Családdal/gyerekkel nem kívántunk illegális bevándorlók lenni.
ChristineK
2021.06.17 13:26:07
@SzZoole: Nem, valóban nem voltunk azok.
ChristineK
2021.06.17 15:07:03
@SzZoole: Olyat én is ismerek. :))
Betegnek lenni a legszínvonalasabb egészségüggyel rendelkező országban sem öröm, márpedig az Egyesült Királyság közegészségügyét a legnagyobb jóindulattal is nehéz lenne oda sorolni.
(Fotó: pixabay.com)..
ChristineK
2021.06.06 17:51:24
@SzZoole: Nem. Ha ötféle gyógyszert írnak fel akkor ötször 9 fontot fogsz fizetni. Ezt az utóbbi hetekben sikerült kitapasztalnom. A kapott kártyával viszont minden recept ingyenes.
ChristineK
2021.06.06 19:18:51
@SzZoole: Gratula az eredményekhez!
ChristineK
2021.06.07 10:04:40
@tildy[UK]: Nem, egyenlőre nincs szó róla.
Nem minden a pénz, kikapcsolódni például nélküle is lehet, pláne, ha az ember olyan nagyvárosban él, mint London. Szóval mi lenne, ha ma kicsit eljátszanánk a gondolattal, ki mit csinálna, ha szabadideje ugyan lenne, de pénze mellé nem?..
ChristineK
2021.05.23 09:57:33
@nyuszigonosz: Május 26.-án lesz az árverés.
ChristineK
2021.05.23 10:14:42
@SzZoole: 45 ezres induló árral? Hoooogyne kétszer is! Ja. nem. :))) Amúgy ha már mindenáron telefonfülkét akarnék venni van ott a kínálatban olcsóbb is.
ChristineK
2021.05.23 10:43:54
A "Miből élnek a magyarok Svájcban?" sorozat mostani részében Csilla Enikővel beszélgetett, aki a szerelme után költözött Svájcba és bár a szerelem elmúlt, az ország iránt érzett vonzalom nem. Így aztán maradt és légiutaskísérőként dolgozott...
ChristineK
2021.04.29 10:20:52
@CsillaCH: Az írott szövegből ez nem derül ki.
Egy érdekes projekt amolyan bevezető posztját olvashatjátok ma. A Svájcban élő Csilla ugyanis a járvány alatt gondolt egyet és megkeresett szintén az országban élő magyarokat, hogy meséljenek az életükről, mi mindennel kellett szembesülniük a kinti élet során. A sorozat terveink szerint a…..
ChristineK
2021.04.15 09:49:04
@fhdgy: +1
Mindig veszélyes dolog egy nép kapcsán az „átlagról” beszélni, hiszen azt sem tudjuk megmondani, milyen egy „átlag magyar”. A holland Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján azonban egy ottani tévéműsor megpróbálta a lehetetlent. Mit ne mondjunk, elég érdekes kép alakult ki…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz