Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szájhar Mónika

0 bejegyzést írt és 67 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pontosan 74 évvel ezelőtt született meg a Sárkány, ennek alkalmából vegyünk elő pár érdekességet róla. #1 Bruce Lee filmes karrierje rettentő fiatalon, 3 hónapos korában kezdődött, hála apjának, aki vándorszínész volt. A sokat betegeskedő gyerek első komolyabb…..
Minden nagyobb zenekarnak meg van az a nagybetűs slágere, amit akkor sem tudnának már 20-30 év után rosszul játszani, ha direkt ez lenne a céljuk. Na, a Guns N' Roses pont nem ilyen, mivel a lassan a kiránduló ovisok közé tévedő szipus hajléktalan megbecsülésével rendelkező Axl…..
A Filmvilág júliusi számában olvasható, Dumaszínpad című cikkemben leírtakat szeretném illusztrálni néhány YouTube-os videóval az ott megjelent korszakolás szerint. A videók angol nyelvűek, a megértésükhöz elengedhetetlen az angol nyelv ismerete. 1. KezdetekA televízió…..
Az érzékek megzavarására alkalmas jelenet következik. Kopogó léptekkel érkező, lenge, fekete csipkébe bújtatott érzéki nő mélyen búgó hanggal, aki hamarjában megmutatja, mivel büszkélkedhet. Zsupsz, le a földre, voilà. A jelenet a háló fülledt falai közt folytatódik.…..
Szájhar Mónika 2012.06.26 18:48:09
„Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt.”(„Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen.”)Johann Tetzel dominikánus búcsúcédula-árus szólásmondása – 1507. Nemrég megszületett az új törvény az…..
Szájhar Mónika 2011.07.27 08:32:50
Mandiner blog Apoliticus 2011.07.25 07:01:00
  Az elmúlt néhány hónapban talán szándékosan is, de távol tartottam magam a nagypolitika történéseitől: a híreket csak futva olvastam át, tévét nem néztem és offline sajtóterméket is csak nagy ritkán vettem a kezembe. Ellenben a blogvilág különböző szereplőit a…..
- Ma van az Egéralátét alá rohadt kávéfoltok világnapja.- 1025-ben ezen a napon vitték először Búvár Kundot bébiúszásra.- 1443. július 16-én hajtották végre az első reneszánsz kori kísérleti atomrobbantást Firenzében.- A nap mondása: „Bimbóudvarrról ne egyél…..
Szájhar Mónika 2011.07.18 00:55:03
Autóbalesetben elhunyt Ryan Dunn, a Jackass egyik szereplője, a szakállas pasas, aki arról volt híres, hogy még 2002-ben, az MTV extrém valóságshow-jánal első moziváltozatában játékautókat dugott fel a seggébe. Jó mélyen. Ha erről nem ugrana be, kiről is van szó, ő volt az is,…..
Szájhar Mónika 2011.06.21 08:29:29
Bordán Lili (Battlestar Galactica) után újabb magyar színésznő kapott kvázi főszerepet egy Észak-Amerikában készülő sorozatban: Osvárt Andrea a Transporter-franchise (A szállító) sorozatváltozatában lesz állandó szép arc. A 12 részes sorozat a Cinemaxnál forog majd, a…..
Pedig még csak nem is szeretem a Stones-t annyira. Sírok rajta, komolyan. (Nincs apropója, csak úgy.) ..
ProgBlog Orbán Viktor harakirije 2010.09.05 21:18:00
Hát kérem, ezt is megértük!Kötcsén, a Polgári pikniken csak a jobboldalhoz köthető sajtóorgánumok lehettek jelen. Azon a pikniken, amely a „Nemzeti kormányzás” címet viselte!Na, akkor ezt most bontsuk ki!Van egy kormány, mely magát „a nemzet kormányának”…..
Szájhar Mónika 2010.09.06 00:27:36
@fynndafrail: asszem nem. Következő tipp?
Van egy klasszikus Leiter Jakab a magyarítások történetében, a Roger kapitány, ami az évek során egyre kevesebbszer, de kitartóan felbukkan a tévékben-híradásokban. Az eredete a jóég tudja mikorra tehető, mindenesetre az oridzsinál elkúrást elkövető fordító annak idején a…..
Van bennem némi félelem a mozikkal kapcsolatban, nem tehetek róla, aggódós típus vagyok. Gyerekkorom óta nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy lassan elfogy minden ötlet, nem tudnak már mit mondani nekünk, eltűnik az eredetiség a vetítővászonról. Ha jobban meggondoljátok, ez a…..
Szájhar Mónika 2010.07.23 13:42:38
@Bobzen: a szokásos hangminőségromlástól eltekintve nézhető, de ha tehetitek inkább eredeti nyelven nézzétek (már ha adják úgy valahol)
Szájhar Mónika 2010.07.23 13:53:21
@MTFUN: ha pl. az amazonról rendelem, házhozszállítással együtt sokkal olcsóbb, mint itthon
Heterónak lenni jó. Öröm és büszkeség. Szeptember 4-én fel is vonulhatnak a heterók az Andrássy úton, hogy kifejezzék, milyen pompásan érzik magukat a világban. Illetve, hogy kifejezzék: pompás közérzetüket némiképp zavarja, hogy a melegek is jól érzik magukat. A szervezők…..
Szájhar Mónika 2010.06.14 15:35:23
@Advocatus_Diaboli: téged cseztettek valaha azért, mert hetero vagy? Akkor megtudnád, hogy "miért kell ebből ekkora hűhót csinlni".
Szájhar Mónika 2010.06.14 15:41:48
@Advocatus_Diaboli: George Michael, ha annak idején a wham-es karrierje kezdetén elmondja, hogy buzi, ma nem biztos, hogy itt tartana. Az a wc-s történet sem lett volna akkora probléma pl. egy hetero párral. Mellesleg a zsenialitásuk egy része is annak az állapotnak köszönhető. Lásd még Elton John és sokan mások. Ugyanakkor biztos lehetsz benne, hogy nem kevés problémájuk volt ebből az állapotukból az életben. Kicsivel több, mint mondjuk a barnáknak... vagy pl. a progmatosoknak ;)
Szájhar Mónika 2010.06.14 15:48:37
@Advocatus_Diaboli: "Igen. Mégpedig homók lejsnáltak érte, pedig nem krédztem a véleményüket."

:D gondolom ez rendszeres probléma volt gyermekkorodtól kezdve hosszú éveken át :D

vagy ha esetleg mégsem, akkor gondolj bele, hogy nekik meg de :/
A híd lezárása után nagy felhördülést okozott, hogy az ideiglenes átkelőnek kijelölt déli járdán hatóságilag betiltották a biciklizést. A döntés össznépi ellenállást váltott ki a budapesti kerékpárosok körében, akiknek erős hivatkozási alapot adott, hogy az Andrássy…..
Nem nagyon macerálták a rendőrök eddig a járdán kerékpározókat, a többség nem is tudja, hogy lehet-e a gyalogosok között kerekezni, vagy sem. A tisztázatlan helyzet részben a fővárosi vezetésnek is köszönhető, hiszen a budapesti kerékpárutak jelentős része a járda…..
Sokáig azt hittem, hogy a Szemben a sötétséggel című vámpíros-kardozós-tokás Seagal alkotás lett a gitározó koleszterin hero abszolút mélypontja. Hol van már a fénykor, amikor Erika Eleniak lengette neki a csöcseit az Úszó erődben. Hát Steven Seagal tud ennél mélyebbre…..
Szájhar Mónika 2010.03.06 21:49:44
@ozirisz: :) úgy értettem, hogy 4 féle fekete öve van (az kb. olyan, mintha 4 féle diplomád lenne) + többszörös karatebajnok
Szájhar Mónika 2010.03.06 21:59:02
@Nyers Fa: a heroinos info honnan? A fején nekem max annyi látszik, hogy meghízott, megöregedett.
Subba Pinainas Update!! 2009.10.27 16:56:00
Lássunk egy kis mocskos infót a Pinainasról (Benkő Dániel sameszáról van szó), orion tollából:A netes videókat nézve döbbentem láttam, hogy Benkő mellett egy faszkorbács arc is közreműködik eme cirkuszban, őt Pálnak hívják...Pálról saját sztorim van, személyesen is volt…..
Ha a paprikaspray már elég fojtogató, akkor kisebb-nagyobb tömegdemonstrációkon még mindig szokták az ő nevét skandálva hergelni a rendőröket. Az RTL Klub főzőműsorba hívta, a Hot pedig a halott rendőr családjának barátját is felhívta, hogy ne csak egy DJ legyen, aki almás…..
Gábor egy szomorú, de úgy tűnik nem egyedi esetet oszt meg velünk. Leveléből kiderül, hogy sok tanár érzi magát másodrendűnek az iskola miatt, ahol tanít, holott végzettsége, képzettsége és szaktudása alapján teljesen egyenrangú a jobb iskolákban dolgozó…..
Szájhar Mónika 2009.09.18 19:26:07
@Môžeš mi pomôct'?:
Gondolom ezt csak provokációnak szántad, de ha mégsem: az egyházi iskolák semmivel sem jobbak a többinél, sőt. Tudnék mesélni érdekességeket, álszent, perverz, szadista tanárokról, elmebeteg diákokról. Járasd csak oda a kölködet, én tuti nem fogom.
Azt hiszem nem én vagyok a Discovery-n futó, az Orange County Choppers családi vállalkozás mindennapjait bemutató sorozat egyetlen hazai rajongója. A motorokhoz cseppet sem értek, de az a megszállottság, szakértelem és kreativitás, amivel a műhelyben a legkülönfélébb, egyedi…..
Szájhar Mónika 2009.08.14 13:57:59
kisfilm:
www.huffingtonpost.com/2009/08/13/orange-county-choppers-un_n_258563.html
1 (5órás) feltöltéssel kb. 100km-t fut
ára: 1000000$
Melissa Brandts egyáltalán nem akart mókust fényképezni, ő csak a pasijával közös képet szeretett volna a kanadai Banff nemzeti parkban. Beállította önkioldóval a Minnewanka tó partján a fényképezőgépét, a mókus pedig két lábra ágaskodva belepofátlankodott a képbe. A pár…..
Másfél éve ismertem meg Benit.Csak egy "ártatlan kis" egyéjszakás kalandnak indult, amikor elmesélte nekem hogy 8 éve párkapcsolatban él, akkor abban a pillanatban ki szerettem volna esni az autóból és csak egyre az járt az eszembe h bármennyire is tetszik, nem kellene…..
Szájhar Mónika 2009.08.06 14:23:48
@georg 48: :) nem gondoltam, hogy jót írsz, de megtetted
és mégvalami:
"Persze titokban arra vágyom, hogy egyszer majd engem választ és nem kell már többet várakoznom." - Ennek az esélye a 0%-hoz konvergál.
Szájhar Mónika 2009.08.06 15:04:31
@F.house: akkor már szeksz...

@123456789asdfghjkl: neked meg azt kívánom, hogy így nézzen ki a gyermeked mesekönyve, majd ez legyen az első (és utolsó) szó, amit kimond
Szájhar Mónika 2009.08.06 15:05:34
@Factori[an]: rád biztosan nincs
Sziasztok!Nekem is van néhány "problémám". A barátommal 3 és fél éve ismerkedtünk meg neten keresztül. Minden szépen és jól indult. Hetente találkoztunk 3-4 napot, mert ő Pesten lakik, én meg vidéken. Akkor még a gyakorlatomat töltöttem, meg készültem az…..
Szájhar Mónika 2009.08.04 14:34:09
@mazochista vérnyúl: mondasz valamit, fogalmazás, helyesírás, iq... kísérteties
Szájhar Mónika 2009.08.04 15:20:18
Szájhar Mónika 2009.08.04 15:34:03
@Tarkin kormányzó:
Újfent el kell hogy mondjam, az én statisztikám (és a baráti körömé) teljesen mást mutat, Piroskánál a pont.