Adatok
csAlonzó
0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
![](https://m.blog.hu/ha/hamster/image/.external/.thumbs/2fb7836028624f6a79e8693ed9f5edc6_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A jelek szerint az elmúlt hónapokban egy kő alatt éltem (esetleg szatyorban), mert teljesen elment mellettem, hogy az archive.org nem csak elkezdte összegyűjteni az univerzum összes C64-es programját, hanem rögtön böngészőből használható emulátorba is bedolgozta őket. Nekünk csak annyi a teendőnk,…..
csAlonzó
2019.01.01 21:47:21
A Giana Sistershez kapcsolódóan érdemes megemlíteni, hogy legalább 10 pályacsomag készült a játékhoz, a Boulderdash után tehát a legtöbbet hackelt C64-es játék volt. Volt egy Construction Kit is, azzal készült egy csomó (pl. Frank's Horror Trip), bár az általunk készített pályákat a program magától nem tudta összerakni, azt csak gépi kóddal tudjuk megoldani.
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/2e4fa29851211b4564db223f7fd94826_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Történelmi évad volt ez, a döntőbe ugyanis három olyan előadó jutott be (Stolen Beat, USNK, Tamáska Gabriella), akik közül egyik sem tud énekelni. Ehhez képest ugyan mindegy volt, ki nyer, de a rend kedvéért:
a USNK nevű formáció lett a 2018-as X-Faktor nyertese.
ByAlex mentoráltjai (a nagydöntőbe…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/2ed360bcf1117c6562129e14a998cc7f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A 64. Eurovíziós Dalfesztivált jövő májusban rendezik Tel-Avivban, és perszehogy mi is részt veszünk rajta de hogy milyen nótával, az majd csak A Dal 2019-es kiadásából derül ki. A műsor, amit Nagy Nemzeti Dalválasztónak is nevezhetünk, kicsit átalakult, legalábbis ami a zsűrit illeti, ketten, Both…..
![](https://m.blog.hu/us/usubufood/image/.external/.thumbs/bf2e67fa8e9d494016aa5a380c9830fd_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Az escolart az egész világon szeretik, tehát az európai országokban is megtalálható, így hazánkban is. Az escolart több néven is ismerik: fehér húsú tonhal, olajhal, Hawaii olajhal, Hawaii vajhal, kígyómakréla és közönséges vajhal.
Magyarországon, vajhal néven ismerik,és a…..
csAlonzó
2018.01.24 18:43:26
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/9a21244c302caf33056add2ecfa05a4a_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Ha van olyan, hogy NER-kompatibilis metálzenekar, az a Leander Kills, ami immáron másodjára szerepel a nemzeti dalválogatón, de először kampányolt élő adásban kormányszlogennel. Nem tudom, Köteles Leander énekes miért gondolja azt, hogy egy ilyen énekes hogyishívják a legjobb platform arra, hogy…..
csAlonzó
2018.01.21 08:57:33
csAlonzó
2018.01.21 09:26:57
@Morello: Jó lenne az országot kirántani ebből a maradi feudális béklyóból, amibe a Fidesz taszajtotta.
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/2413d5bac1cd4fc4cf1141562e1c3058_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Még soha nem nyert külföldi előadó a magyar X-Faktorban, de együttes sem, ma ezt is megéltük. Gáspár Laci volt a mentoruk, tehetségkutató-veteránok, a cseh-szlovák közös X-Faktorban már van egy második helyük. Kár, hogy minden előadásuk tökegyforma, és legfeljebb egy bárban, liftzenének vagy…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/96bb5b2c3ae2b4203c7879e942313830_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Három óra 45 perc. Az előre jelzett műsoridő volt az első jele annak, hogy az X-Faktor első élő adásával nem kéne foglalkozni. Ez öt sorozatepizód zsinórban, az elmaradásod tetemes, legyen eszed. Oké, csak belenézek, és megyek. Aztán amikor a nyitóképben Kiss Ramóna a pizsama alatt láthatóan…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/247ad816eefc28409be56238cc3a6776_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Pápai Joci nyerte A Dalt, a közmédia éneklős műsorát, amivel az is eldőlt, hogy ő indul Magyarország színeiben az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elődöntőket betegség miatt kihagyó Tatár Csilla visszatért a beugró Rátonyi Kriszta helyére, de lényegében nem változott semmi. A győztest a döntőben…..
csAlonzó
2017.02.18 21:54:49
![](https://m.blog.hu/eu/eurofaktor/image/.external/.thumbs/d722fd7a4b0531718341c9035398c7ff_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Írnám én, hogy tegnap megszavaztuk Pápai Jocit és az "Origo"-t az idei Eurovíziós indulónknak, csak hát eleve nem tehettünk mást, mivel a zsűri top négyese kettő híján szöges ellentétben állt a miénkkel, a nézőkével, sőt, Tóth Gabit, a hatalmas közönségkedvencet be se tették közéjük. Joci és a dala…..
csAlonzó
2017.02.19 14:21:23
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/7351d3b4791ff75c207f0bb7f9850cda_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Eldőlt, hogy a két elődöntő második ádásából melyik az a négy előadó, aki csatlakozik az előző négyhez, hogy végül a döntőben dőlhessen el, ki indul az idén Kijevben megtartott Eurovíziós Dalfesztiválon. A mostani dalok egy fokkal jobbak voltak, mint az előzőben, de azért erősen furcsa, hogy néha…..
csAlonzó
2017.02.12 09:51:44
@Droli: Hanem szavaznak helyette Kállay Saundersre. Akinek a dala sokkal rosszabb, mint pl. Szabó Ádámé.
csAlonzó
2017.02.12 12:28:34
@szociál: Ettől függetlenül a csajra süllyesztő vár, már nincs semmi karaktere. A győztes boglyashajú legalább picit érdekes, eredeti volt, persze csak abban a csúfos mezőnyben.
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/f861bf94038d639d90d90deac72e0162_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Elérkezett A Dal az első elődöntőkhöz, ami rögtön azzal kezdett, hogy a lebetegedett Tatár Csilla helyére Rátonyi Kriszta ugrott be a Petőfi Tévéről. Ez amúgy még kicsit dobott is a műsoron, minden más azonban pont olyan nyomasztó, mint amennyire nyomasztó A Dal a kezdetek óta...
csAlonzó
2017.02.11 17:31:42
@KukuxuBucsu: nem tud a lehengerlő stílussal és műpoénokkal előadott véleményed meggyőzni. Inkább ilyen szöveg, mint a szokásos váltsuk meg a világot, legyünk önmagunk kliséhalmaz, amikért te csápolsz.
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/26ac3f31338faea07e95672f565435b7_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A múlt héten Sixx azt írta, hogy a Dalra kevesebb szükség van, mint pék faszán a stanclire, ezek után mégis mi mást mondhatnék én róla? De ne írjuk le előre a köztévé showműsorát, ami vállaltan nem azt tűzte zászlajára, hogy megtalálja azt a dalt, ami a legjobb esélyekkel képviseli Magyarországot az…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/200a39d560eafc1477416c719d31d468_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Ősz, elmúlás, barát elvesztése, rokon gyászolása, fájdalom, kín - nagyjából erről szólt A Dal első válogatója, már ami a szövegeket vagy a nótákat felvezető interjúkat illeti, és persze ezek után nem lehetett azt várni a műsortól sem, hogy igazi mulatási legyen belőle. Pedig, és ezt a magyar…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/42fcac11819057ee669d26143961fbe3_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Kell is, hiszen az első, szombat esti (19:30, Duna TV) adás fellépői nem igazán emelik meg az ember vérnyomását:
Benji,
Calidora,
Csondor Kata,
Henderson Dávid,
Leander Kills,
Rocktenors,
Roma Soul,
Singh Viki,
Spoon21,
The Wings
A produkció bezzeg odateszi magát, legalábbis ez derül…..
csAlonzó
2017.01.10 18:06:36
@szociál: Tóth Andi dala nagyon gyenge. Nem értem miért erőltetik ezt a kislányta bagzó macskákra hajazó énekhangját.
csAlonzó
2017.01.11 01:26:19
@Jozsef Janos Hoffmann: Namert aztán Demjén a kappanhangjával, vagy Presser a mormorgásával nem gagyi. Bartóknak meg Kodálynak pedig semmi köze egy ilyen könnyűzenei műsorhoz.
Azért, mert valami régi, nem lesz jobb.
Azért, mert valami régi, nem lesz jobb.
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/9a0035661e722d68388239e2d1bfbe94_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Nem a szavazatokkal kell manipulálni, a szavazókat kell terelgetni...
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/8e12b103bcb9437c11a1052059656f0e_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Gáspár Laci azt mondta, úgy érezte magát a tegnapi napon, mint egy lagzi vagy disznóvágás napján, mármint az izgalmat értve, legalábbis remélem, mert hogy jövök én ahhoz, hogy a nagy nap tiszteletére a halántékára cikkcakkot, a szakállába stratégiai fontosságú szüneteket nyíratott mesterember…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/4175fa66098547c5fddccd314533b715_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Nem sokáig húzza az RTL Klub az idei X-Faktort, a szokásos tízhetes “döntőzés” helyett hét hét alatt letudják az egészet. Jó, ha számolt az ember egy kicsit, akkor látta, hogy a november 5-én induló élő adásoknak karácsonyig ki kell futniuk (a döntő ennek megfelelően december 17-18-án lesz) Ehhez…..
csAlonzó
2016.11.02 18:48:52
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/0a7446af38c9a1759692215759237212_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Nem jutott be az élő adásba a The Wedding at the Slaughterhouse nevű grindcore zenekar, mert az X-Faktor egy tévéműsor, aminek van kereskedelmi értéke, és abba nem fér bele, ha hetente (vagy legalábbis az első héten mindenképpen) egy hosszú hajú, szakállas pali földöntúli hangon hörgi a mikrofonba…..
![](https://m.blog.hu/assets/core/img/apple-touch-icon.png)
Belefutottam egy ilyenbe:
Aztán rájön az ember, hogy már nincs hová hazamenni. Ha akarna, akkor sem
Szuper hír! Mibe, hogy MSZP-SZDSZ-es? Folytassuk:
Vérmes öregasszonyok
Bezzeg, amikor 2002-2006-ban az MSZP győzött velük, az rendben volt...
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/16cb0c770a6be3c66ca88d28ddfbdcf2_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Túl vagyunk a táboron, aminek ugye a jelentősége a nyáj további, drámai ritkítása, illetve, legalábbis a vasárnapot tekintve mindenképpen, hogy sikerült-e egy az egyben megverni a Sztárban sztárt, mert az évben először, de nem utoljára ténylegesen is egymásnak feszült a…..
csAlonzó
2016.10.24 14:42:11
![](https://m.blog.hu/ho/hogyvolt/image/.external/.thumbs/f3a273b5d462748d7eb27cc22d80bc4c_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
„Ezt kell csináni e! Produkció!” – Győzike óta tudjuk, és mennyire igaza volt/van: mert így kell egy szórakoztató műsort összerakni. Jó hangokkal, nyamvadt napilapokban címlapozható háttérsztorikkal, ordenáré röhögéssel, no meg szombat este lévén frankó (záró)bulival.…..
Nyugati Fény
Ellenzék, ki a Házból! Ne asszisztáljatok tovább a demokrácia színjátékához!
2016.10.10 14:46:10
![](https://m.blog.hu/ny/nyugatifeny/image/.external/.thumbs/77e6dbcdfc671768c88043f97b72a540_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Na végre... – ez volt az első gondolatunk, amikor megláttuk az Index hírét arról, hogy a Demokratikus Koalíció azonnali hatállyal felmondta az együttműködést a NER-rel, kivonult Orbán álparlamentjéből, és lemondott minden képviselői juttatásról.
Nem az önigazolás miatt, de mi itt a Nyugati…..
csAlonzó
2016.10.11 19:38:30
@kavezacc: Ne hívjuk már jobboldalinak a korrupt és elvtelen tolvajkormányt. Köszönöm.
![](https://m.blog.hu/fi/filmbook/image/.external/.thumbs/895f631385ad30142743b93e4a34df2f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Tegnap éjszaka érkezett a hír: Meghalt Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer. Bevallom, egy fél percig azon tűnődtem, ki az a farok, aki már megint ezzel a hülyeséggel eteti a népet. Az öreg halálhírét az elmúlt öt évben négyszer lebegtették be, a legdurvább három éve volt, amikor KÉT teljes napig…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/4f14038505e2300143c5881f78e06a28_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Soha nem dolgoznék gyerek-tehetségkutatóban. Nem mintha felmerült volna a nevem, egyik kertévé sem evett meszet, nem vagyok kameraképes sem fejben, sem véleményben. Élőben nehéz kiszedni a basszameget, ugye. De ha kérnének, akkor sem. Azért nem, mert nem tudom, hogy mondanám meg a nyolcéves,…..
![](https://m.blog.hu/co/comment/image/.external/.thumbs/ae1a5ca927ce0b37d0c34eb74f70fdd5_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A Blikk infói szerint teljes az X-Faktor zsűrije, a korábban bejelentett Tóth Gabi - Gáspár Laci páros mellé két fiatal énekest kerítettek, ByeAlexet és Puskás Petit, ezzel kialakult minden idők legfiatalabb X-Faktor-zsűrije. Az első három évadban a Keresztes Ildikó-Geszti Péter-Malek Miklós-Nagy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz