Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sieddie

0 bejegyzést írt és 289 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hamarosan mozikba kerülő új magyar nagyjátékfilm, a Kárpáti György Mór rendezte Guerilla kapcsán érdemes felidéznünk történelmünk egyik legfontosabb időszakának, az 1848/49-es szabadságharcnak az eseményeit. A visszaemlékezést ezúttal azonban egy kétely megfogalmazásával tesszük.  Az első…..
sieddie 2020.05.11 19:04:11
Folytatása:"A második lehetőség teljesítését pedig csak attól a cégtől lehetett volna várni, amely a jámbor óhajtásokat valóra váltja.

A hadtörténelemben akadnak ugyan lángeszű hadvezérek, akik csapataik számbeli kisebbsége ellenére sorozatosan győzni tudtak; de sehol sem akadunk szabatos méretekre és formulákra, melyek alkalmazásával, a hadiszerencsét nem is említve, előre ki lehetne számítani valakinek a hadászati lángeszét, aztán a viszonylagos csapathiánynak egy bizonyos adag hadvezéri lángésszel még kiegyenlíthető maximumát. Sőt, ha feltesszük, hogy ilyen méretek és formulák akadnak a hadtörténelemben, és mi rendelkezünk azzal a képességgel, hogy helyesen élhessünk velük, nos, akkor bizonyára elkerülünk csapatvezéreink kiválasztásában jó néhány sajnálatos tévedést, de annak a kedvező aránynak állandósítása, melyben eddig haderőnk vezetői az osztrák hadvezéreket hadiszerencse vagy tehetség dolgában fölülmúlni látszottak, ezután már nem függött tőlünk, hiszen az ellenséges fővezéri pálca herceg Windisch-Grätz tábornagy kezéből báró Welden táborszernagy kezébe került.* Az utóbbinak hírneve ugyan, már ahogy akkor táborunkba eljutott, inkább az írót, mint a hadvezért illette, mégis az az osztrák hadseregre nézve gyászos fordulat, amely az 1848. decemberi helyzettől az 1849. áprilisi helyzethez vezetett, meggyőzött minket arról, hogy herceg Windisch-Grätz tábornagynál kedvezőbb ellenfél aligha kerülhet az ellenséges hadsereg élére, sőt még hozzá hasonlóan kedvező odakerülése sem valószínű.

Úgy látszott tehát, hogy helyzetünk az osztrák fővezényletben történt változás után utóbbi győzelmeink ellenére elgondolkoztatóbbra fordult, mint volt, nem is említve április 14-ének ránk nézve végzetes következményeit.

De ha ezeket figyelembe is vettem, mégis rá kellett ébrednem, hogy az ellenséges haderő rövidesen várható nyomasztó túlsúlyának valószínűsége miatt tulajdonképpen mindegy ránk nézve, herceg Windisch-Grätz tábornagy vagy más áll-e az ellenséges haderő élén. Az osztrák fővezéri poszton végbemenő változás azok után a vészjósló kijelentések után, amelyeket az április 26-án foglyul ejtett osztrák katonáktól hallottunk Magyarország létének kérdésére nézve, jelentéktelen mellékkörülménnyé zsugorodott.

Hadifoglyaink elbeszélése szerint tisztjeik az örökös visszavonulás közben azzal a biztatással vigasztalták őket, hogy már úton van ellenünk az orosz hadsereg, és az osztrák most csak azért vonul vissza, hogy annak Magyarországra való betörését bevárja.

A derűlátók megmosolyogták ezeket a kijelentéseket, és szándékosan terjesztett rémhíreknek tartották. Megvallom, engem is váratlanul értek ezek a hírek, mert azt is inkább elképzeltem az osztrák kormányról, hogy ha már a monarchia megmentése rendkívüli áldozatot követel olyan okok miatt, melyeket felsorolni is fölösleges, könnyebben fogja magát rászánni Olaszország kiürítésére, mint idegen segély kérésére. De az a tény, hogy a kijelentések váratlanok voltak, még nem tette őket hamissá azoknak a szemében, akik elég elfogulatlanok voltak végiggondolni, hogy az osztrák tisztek már csak hadseregük jó hírnevének féltéséből is átallották volna elszontyolodott legénységüket egy idegen hadsereg segítségének reményével vigasztalni, ha nem kapják ők is ugyanezt a vigaszt a tábornokaiktól, azok pedig a bécsi miniszterektől.

Egy percig sem kételkedtem már benne, hogy az orosz cár Magyarországon be fog avatkozni.

A derűlátók azt mondták, hogy ebben az esetben Anglia, Franciaország, a Szárd Királyság, Észak-Amerika, egész Németország, Törökország stb. rögtön hadat üzen az orosz császárnak. De ha ennek a felfogásnak április 14. előtt még lehetett is némi valószínűsége, feltűnően gyors elterjedése ez után a nap után számomra csak sajnálatos tanúbizonyságul szolgált, hogy a politikai szédelgés ragálya mennyire elterjedt már hazámban. Különben pedig az olyan ügy védelmezője szemében, amely egy harmadik beavatkozása miatt bukik el, vajmi közömbös, hogy utólag a harmadik beavatkozásának jogosultságát egy negyedik vagy ötödik tagadja-e vagy sem.

Az orosz beavatkozást és vele a haza végveszedelmének kísértetét fölidézni – ahhoz értettek az április 14-i debreceni törvényhozók; visszaparancsolni viszont a kellő varázsige híján már nem tudták. Ezt ugyanis derűlátó jóslataikkal nem pótolhatták; azokat a tátongó sebeket sem tudták eltüntetni, melyekből lelki szemeimmel hazámat elvérezni láttam; nem tudták elvakítani a józan belátást sem, mely előtt álomképként foszlott szét a bizalom annak az említett gondolatnak elképzelhető voltában, hogy az ország alkotmányát külső és belső ellenségei (azaz a debreceni törvényhozók) ellenére megmenthessük."
Férfi - és apaszervezetek közös állásfoglalásukban bírálták az Isztambuli Egyezményt amiatt, hogy az diszkriminálja a férfiakat. Alighanem tevékenységük eredményeképp is az elmúlt időszakban a sajtó több esetben is foglalkozott azzal, hogy az Isztambuli Egyezmény hogyan érinti a férfiakat. Ennek…..
sieddie 2020.04.16 12:12:11
@math0: 1) van, amikor az embereket különbözőképpen kezelik, mert vannak valódi különbségek emberek között, és ennek releváns kapcsolata van a különböző kezeléssel, és ezzel nem különböztetnek meg hátrányosan senkit, hanem érdemeik szerint kezelik az embereket

És mi az érdem?Ki dönti el?Te?Mi a hátrányos megkülöböztetés?Érdem-e utcát takarítani aminek eredménye a tiszta utca?Érdem-e lemenni este 11 kor bzös csatornába lemenni dugulást lehárítani és két tömbnyi ember szennyvíz gondját megoldani,vagy 8-16-ig könyvelni?

Érdem-e olajat kitermelni a tundra közepén,hogy az emberek nyaralni tudjanak menni,ami miatt csomó C02 lesz a levegőben?Ha pedig nem megy segova nincs turizmus nincs bevétel?Csomó ember szegény lesz..Ha nem megy nyaralni,nem piheni ki magát stresszes lesz,romlik munkája beteg lesz.Ha pedig nem stresszes nem kell annyi orvos,agyturkász elveszítik az állásukat.Mi érdem?

Sokat kell még tanulnod...
sieddie 2020.04.16 14:29:05
@math0: Ki nyom el kit,pszichológia tanulmány,hivatkozásokkal egyebekkel:

www.libri.hu/konyv/nikita_d_coulombe.nincs-kapcsolat.html

Megspórolom neked a gépelést.Ez az ember is hülye idióta
sieddie 2020.04.16 14:55:05
@math0: Háát mint mondtam van mit tanulnod.Ha valakit elnyomnak stresszes lesz,stressz beteggé tesz,ami rövidíti az élettartamot pl.öngyilkos lesz,magas stressz magas pulzus szám miatt hamarabb tönkre megy a szíve.Ráadásul szerinted több az erőszak,gyilkosság akkor férfiaknak kellene több ideig élni.

Az nem egyfajta elnyomás,hogy azt közvetítjük a nőknek,hogy ne szüljenek,mert milyen az,csak htb vagy?Az nem lehet életcél,hogy gyerekeket neveljen?Miért kell minősíteni?

Érdemekről annyit,hogy Vajna Tímea többet keresett meg mint egy ápolónő egész életében ezek szerint ápolónőnek lenni nem érdem.

Miért kell úgy tenni mintha férfi és férfi közt nem lenne óriási vagyoni különbség?Aki nemzetközileg sikeres ebben globalizált világban nyilván sokszorosát fogja keresni egy árufeltöltőnek.Ha arra kondicionáljuk nőket,hogy ne szüljenek hanem karrier akkor ki fog szülni.Csórók béranyaként nesze neked egyenlőség.Miért nem papolsz arról,hogy fiút vert az anyja?Nagy egyenlőség bajnok vagy hierarchizálsz megint.

Nagyon infatilis gondolataid vannak,sértődött kamasz lehetsz kamuprofillal.Ha pedig felnőtt vagy,akkor nagyon gáz...
Itt a Papríkató sorozatunk nyolcadik része! Ti kérdeztetek, papok megválaszolják! 'Mi a véleményed az evolúcióról?' Emlékeztek még, mikor a Campus Fesztiválon megkérdeztük, hogy ha egy kérdést tehetnél fel Istennek, akkor mi lenne az?  Két egyetemi lelkész vállalta, hogy a legjobb kérdéseket…..
sieddie 2020.02.04 22:20:32
@turbólyuk:
Akkor lenne pár kérdés:
1,Átmeneti fajok. Fokozatosan alakultak ki a fajok, de kambiumban egyáltalán nem ez figyelhető meg.
2.Előnyös tulajdonság. Igen kérdéses. Azt állítja, hogy előnyösebb tulajdonságú egyed kiszorítja az előnytelen. Ez a törzsfejlődés motorja. Egyszerű baktériumokból fejlődött ki minden. Ezzel két gond van nincs régészeti bizonyíték rá, sőt modell sincs, hogy mi lehetett az, hol létezhetett. Másik probléma az, hogy ezt feltételezve kedvezőtlen helyeken egyszerű élőlényeket nem, csak magasabb rendűeket kellene találni. Ez sajnos pont fordítva baktériumok űrben, extrém sós, savas, hideg és meleg környezetben is élnek. Ez zárójelbe tesz minden előnyösnek gondolt tulajdonságot.
3.Evolúció motorja a versengés. Ez egyed szinten és rövid távon szemlélve igaz lehet, de hosszú távon már nem. Az egyedek táplálék láncot alkotnak és életközösséget. Kivágsz egy esőerdei fát és vélemény az orchidea, hangyák madarak majmok stb. Adott faj léte más fajok lététől függ. Önszabályozó folyamat, ha felborul jön az összeomlás.
4.Az evolúció tökéletes magyarázatokat tud adni gén terjedésről, de annak okáról plusz gén információ eredetéről nem ad magyarázatot.
5.Faj fogalmi meghatározása nehéz sok esetben. Pl. Vírusok
6.Azt a problémát nem tudja kezelni, hogy más törzsbe tartozó, hogy tud szaporodni a másikkal. Igy oda lyukadunk ki, hogy kevés egyed van és nincsenek átmenetek. Kevés egyeddel az gond, hogy van egy kritikus egyedszám ami alá csökken a populáció beltenyésztetté válik és emiatt kipusztul.Fokozatosság, hogy van?
7.Másik probléma szervek kialakulása. Láttál már videókat erről. Ezzel annyi a gond, hogy kivétel nélkül egy szervre koncentrálnak miközben az egész rendszer változik. Vitatkoznak pl. Szem kialakulásának, de önmagában egy szem semmit nem ér, ahhoz kell idegpálya, agy ami feldolgozza, agynak kell oxigén akkor légzőszerv és tápanyag is kell hozzá akkor már emésztőszerv is kell hozzá. Ezek nem szimpla dolgok és ez maguktól jöjjenek létre egyszerre és müködőképesen. Háát.
8.Leszármazási fa probléma. Alapvető gond az, hogy az elmélet régészeten alapul,ami elsőre ránézve nagy erőssége.Csak azt ne felejtsük el, hogy pl. Kontinensek vándoroltak és a föld hány százaléka van feltárva teljesen. Erősen megkérdőjelezhető, hogy ezek a minták mennyire reprezentatívak, mert mindenki azt feltételezik, hogy igen azok. Érthetően: mondjuk lehet volt ember 10 millió évvel ezelőtt is, csak azok a lelőhelye megsemmisültek a kontinens vándorlás során.
sieddie 2020.02.05 23:10:44
@Zabalint: Ha nem baj nem idézek csak a pontokat írom.
1.Elvileg vannak átmeneti fajok. Ez hipotézis, nem pedig tény. Evolúció azt állítja, hogy átmeneti fajok vannak, akkor igazolni kell. Lehetre nem lehet alapozni, mert ebben az esetben minden teremtés történet, monda is játszik,tehát nem vagyunk előrébb.

2.Sivárabb környezetben előnyösebb az egyszerű létforma. De kedvező környezetben mi helyzet. Melyik előnyösebb ahol élsz az emberi létforma vagy baktériumi létforma. Kezed tele van bacival, őt is szabályozza környezet eltartóképessége téged is. Hosszú nyak zsiráfnak mert elér egy csomó levelet, de hátrány amikor iszik.
3.Senki nem mondta, hogy önszabályozó folyamat örökké tart. Ez hipotetikus lenne. Természetes szelekcióra utaltam. Nyilvánvalóan egy faj eltűnése még nem okoz gondot, de jól a határ, értsd melyik fáj eltűnése omlasztja össze az ökoszisztémát jó kérdés. Létért való versengés Darwin tételének egyik alapja, márpedig az élőlények nagy része kapcsolati hálóban vannak, létük más fajokétól függ.
4.De ha az első lépés nem tiszta az elméletnek, akkor már nem lehet elfogadni,mert zárójelbe tesz mindent. Ha kezdetben volt egy teremtő entitás akkor joggal tehetjük fel kérdést, hogy nem hozott létre mást virágot vagy egy fát stb. És itt jön az a probléma, hogy DNS vizsgálat alapján csak 98%-os pontossággal tudjuk megmondani, hogy ki a szülője adott embernek. 2%-os a hiba határ akkor évmilliók léptékben és generáció számban mekkora lehet. Ugyanakkor genetikai hasonlóság nem feltétlen jelent rokoni kapcsolatot. Pl. Élhet egy hasonmásom és szüleink teljesen mások. Mutáció fajon belül van elvi lehetőség még van. Akkor különféle taxonok közt is lehetséges. Ne feledd elfogadtad, hogy nincs meg mindegyik átmeneti faj maradványa és lehet durva mutáció, akkor el is dobhatjuk leszármazási fát.
5.De mű címe a fajok eredete. Miről beszélünk, ha meghatározni se tudjuk mi a faj. Minek az eredetéről beszélünk.
6.Meg kellene tudni határozni, hogy mi a faj, különben nem tudunk beszélni hibridekről. Különösen mondjuk egy holociklikus ám szaporodó egyedeknél mi hibrid, mi faj.Általános iskolai megfogalmazás áll maradva az ivaros részt tekintjük egy fajnak az ivartalan értelmezhetetlen. Ivartalanból indulok ki akkor az ivaros rész már hibridizáció.
Másik amint említetted, hogy kihalnak fajok,akkor megint ott járunk, hogy mi előnyös tulajdonság. Kihalnak madarak akkor a szárny előny vagy hátrány? Evolúció során fajok változnak pont ez a lényeg, akkor ha folyamatában nézem, akkor nincs előnyös tulajdonság, mert a mutáció eltünteti. Nincs létért való küzdelem sem, mert mindegyik meghal és a mutációk miatt génjei sem maradnak fenn. Tudom radikális, de a tények ezt mutatják.
7.Igen az egész rendszer változik összhangban ráadásul vannak öröklésmenetek. Akkor a véletlenszerűséget kizárhatjuk. Ha véletlent pakliban hagyjuk akkor megint dobhatjuk sutba a le származási fákat, hisz akkor lehet baktériumból egyből madár, madárból béka, békából egyből elefánt véletlen ilyen mintázatot adna, de szilvamagból nem lesz imádkozó sáska. Kérdés adott, hogy ezen törvényszerűségek hogyan keletkeztek, erre megint csak hipotetikus választ lehet adni. És megint recseg-ropog az elmélet.
8.Mintának reprezentatívnak kell lennie, mert a leletek igazolják elméletünk helyességét. Ha pl. találnánk egy 100 millió éves homo sapiens maradvány újra kellene gondolni leszármazási fát. Rengeteg fajbesorolást át kellett írni. Az ember Afrikából származott és most a legújabb leletek szerint Ázsiából. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy mennyire ingatag ez az elmélet és nem tény. Legnagyobb baj, hogy emocionális kérdés is átszövi kezdetektől ez pedig nem segít a valóság feltárásában. Nézd meg mennyi érzelmi vihart vált ki most is.
Gyakran felvetődő kérdés mind a történelem-kedvelők, mind a történészek körében, hogy az 1552 -es nagy török támadásban, - melynek legvégső célpontja a Felvidék kapujának nevezett Eger várának elfoglalása volt - mekkora létszámú török sereg vett részt. A szakértők egyik része Tinódi Lantos Sebestyén…..
sieddie 2019.12.12 13:20:16
@Hegge Balázs: Ez a mártírkodás,hogy hagytak kivérezni.Keress rá,hogy mennyi háborút vívtak ellenük és többször betörtek Ausztriába is.Ha valakire haragudhatsz az a franciák lehetnek ugyanis Buda visszafoglalásánál a törököknek,franciák segítettek megszervezni a védelmet.

Csak egy csatát említek Lepantot,ahol európai összefogással nyertek,de a törökök secperc alatt ujjá építették a flottát és az eredeti célkitűzésekből semmi sem valósult meg.Keresztes háborúk,meg Hunyadi János féle háborúk se tuták megtörni.

És akkor nem beszéltem még Luxemburgi Zsigmond hadjáratáról ő se bírt a törökkel.

Gondold el,hogy te vagy Német-Római császár.Ott van a reformáció,parasztlázadások és ott vannak ugrásra készen a franciák.Törökök elleni hadjárat sikere erősen kérdéses,könnyen beleszaladhatsz egy durva vereségbe,de elég az, ha haderőd jelentősen megcsappan,hogy tartod meg a meghódított területeket és franciák rögtön neked ugranak.Ezt megkockáztatni hááát.És volt olyan időszak amikor a Habsburgok 5 fronton vívtak csatát..

Lehet szidni a Habsburgokat,van is rá ok,de csak ők verték ki a törököket innen.Milyen elnyomók voltak,izé meg hozé.Na meg lett Trianon,szétverték a Monarchiát.És hova juttotunk?Ide...A térség Európa legszegényebb régiója az utód államok,Ausztria köszöni szépen meg van...Sok okos....
A kérdést többször felvetődött már, legutóbb ebben a posztban, most Eszter írta meg Dániából, hogy mi az, amiért ő Magyarországra költözne – illetve talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy mi tartja vissza a hazatéréstől. Neked mi kellene ahhoz, hogy hazaköltözz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com…..
Emlékszel arra az érzésre, amikor azért aggódsz, hogy a gyereked vajon haza ér-e egy hétvégi buli után? Arra, amikor álmatlanul forgolódsz az ágyban, nézed az órát, figyeled az ajtóhoz vezető lépteket, azt, ahogy fordul a zár és belép? Akkor megnyugszol és egy sóhajjal végre elalszol. Nem számít,…..
sieddie 2019.06.22 12:57:37
@Pipas: Akkor végképp nem értem,hogy miért harcoltak/harcolnak az egyneműek házasságáért?Ha eredetileg nem úgy lett kitalálva...

És ha nem találta ki senki akkor honnan jött? Becsapódott egy meteorittal?

Ha jobban tetszik házasság alatt nő és férfi kapcsolatát értették ez volt a szokás jog.

Többire nem válaszolok,mert nem ide tartozik...Kutya veszettség,kutak,szülés ne haragudj,de ez,hogy jön ide?
sieddie 2019.06.22 13:23:27
@Pipas: "Nos, az evolúció nem így működik. Nagyon is könnyen előfordulhat, " feltételezésekkel,képzelgéssel értelmetlen vitatkozni.Ugyanis ez nem bizonyítható és nem cáfolható,gondolom nem tudod konkrétan megnevezni azon őseimet ahol előfordult ez.Én meg cáfolni nem tudom.Lapozzunk.Ha édesapád homokos lett volna akkor te nem lennél ez pedig tény.

"Nem rúhnak ki a munkahelyedről azért, mert heteró vagy és elvárják, hogy te sem rúgd ki őket azért mert homokosok. Nem gondolják, hogy a beállítottságod miatt üldözést vagy büntetést érdemelsz és elvárják, hogy te is így viselkedj."

Nagyon sajnálom azt,aki emiatt rúg ki embert.Vannak viselkedések ami mást zavarnak.Meglöknek a villamoson vagy nyakadba tüszentenek, téged más zavar,engem megint más.

"Nem várják el, hogy elfogadd a normáikat, azt várják el, hogy elfogadd az egyenlőséget mint normát, amit ők is elfogadnak."

Ad abszurdum amit mondasz. nő+férfi miként egyenlő nő+nő/férfi+féri ez nem egyenlő.Külön kifejezés van egyikre külön másikra.Külön van meleg olimpia,szépségverseny felvonulás a nagy egyenlőség fényében,akkor ki troll?Szerintem eldönthetetlen.Ez nézőpont kérdése.

És nehogy azt hidd,hogy engem nem ért igazságtalanság vagy méltánytalanság.Kit nem?
sieddie 2019.06.22 13:27:56
@Pipas: Ne haragudj leléptem sok mindent keversz.,hivatkozol a Bibliára, én házasságról beszéltem mint szokásjogról.Elbeszélünk egymás mellett,így pedig nehéz.
Na, ez most rendhagyó lesz. Az Indexen ma megjelent epizódkritikámat toszom be klasszikus hogyvolt helyett, de kicsit felturbózva, hogy legyen valami extra kontent is. Ha a fogadtatás pozitív, lehet róla szó, hogy bizonyos sorozatoknál a hogyvoltokat kritikával ötvöző hibridposztokká…..
sieddie 2019.05.15 09:19:41
@Duke Silver: Ez teljesen így van,hogy nehéz összefogni.Én azt akartam kihozni a dologból,hogy megszűnt vastrón,megszűnt város,tulajdonképp nincs miért harcolni későbbiekben,hisz ezért városért,vastrónért történt minden,de ez mind megszűnt. Westeros ura hét királyság urának mondhatta magát,de mivel Dany lemészárolta a lakókat porba nyomta az egészet,így egyelőre csak a serege maradt,.Azonkívül,hogy ez egy örült tett a hatalomért,valós életben komoly gondok merülnének fel.Ki élelmezi a sereget?Ki építi újjá?Nem tanácsos ott maradni hisz romokban van az egész nehezen védhető..
sieddie 2019.05.15 10:49:16
@Zacskóstej: Szerintem Joni leszúrja Danyt.Erre sárkány bekapja Jont, de páncélja idült hasmenést okoz neki,hascsikarások közepette véltelenül fejbe veri Tyrion aki jól meghal.Hasmenés meg elviszi a sárkányt végső leheltével meg elégeti maradék sereget.Se Targaryenek,se Lannisterek nincs se város se trón,se jogos örökös.

Vagy felébred Ned Stark azt mondja,hogy nem kéne ennyit innom, nem álmodnék ennyi baromságot és elmegy.

Viccet félretéve kérdés az,hogy igazi lezárást akarnak vagy sem.Ha igazit akkor ne legyen egy Targaryen sem,egy Lannister sem a sárkány sem, maradék sereg sem életben.Nincs trónkövetelő a város is megszűnt,tehát vége a régi birodalomnak.Véleményem szerint ez lenne a tényleges lezárás.

Más esetben,miért hagyják pont itt abba?Ha pl Dany vagy Jon marad trónon mehetnének tovább az intrikák,ügyeskedések trónért....
Ötödik epizóddal folytatódott az HBO-n a Westworld című sorozat. Posztunkban spoileresen tárgyaljuk a rész eseményeit...
sieddie 2018.05.23 18:22:13
Nekem nagyon vontatott a film, kezd unalmassá válni hulla hegyek hova legyek -gyilkolászás. Nincs feszültség,nincs miért nézni lassan embereket lenyomták Maeve, valami elcseszett hipnotizőr tehát nincs ellenfél,Dolores egy rebootolt T1 terminátor hiába lövöd nem hal meg, ott sincs kivel harcolni.Moralizálgatás mikortól lehet embernek tekintetni egy robotot embernek,vagyis mi tesz végső soron emberré minket, filozofikus vonalnak is annyi.Folyik a trutyi Bernard füléből,de beoltják oszt jó napot.Amúgy mit vesztenénk karaktere eltűnésével?Semmit.Dolores is be van rágva,hogy asszongya mennyiszer meghalt és ezért gyilkolászik.Na de őt összefércelik, ha egy ember kap a szeme közé golyót akkor annyi.És ő egy szemvillanás alatt atomtudós lehet,- egy táblagép simi az egész-más meg gürcölhet akármennyit nem tud elérni arra szintre.

És elérkeztem a legirritálóbb baromságra, mi túróért kell katonailag kezelni a dolgot?Ott volt az a jelenet,amikor egy igazság bajnokát csinált Bernard egy semmirekellőből és mesterlövészt.Ennyi kellene öcsém, egy táblagép és szépen elindulok te agyilag zokni leszel 5 cm-ről is mellé lősz.Maeve-el is meg lehetett volna csinálni problem solved.

A nagy csavar az lesz,hogy:valamelyik android Ford lesz.Értelmet nyerne,hogy az öreg leölte magát és MIB fickó próbálkozása, amikor öreg fószer (delos) agyát/személyiségét igyekezett egy androidba átültetni sikertelenül.Tippem Dolores vagy Abbernaty lesz.Abbernaty azért esélyes mert nagy mennyiségű titkos kód van beletáplálva ami miatt furán viselkedik.Az öreg halála így értelmet nyer,mert sikerült átmenteni magát egy androidba és lázadás során ki tud észrevétlenül menekülni az öreg.
    Ma van a Nemzetközi Nőnap  Ilyenkor szoktak a férfiak hirtelen észbe kapva átadni egy szál virágot közeli hölgyismerőseiknek. Zoltán nevű barátaikat meghívják egy sörre. Aztán megnyugodnak, hogy ők minden tőlük telhetőt megtettek, és a dolgok épp úgy mennek tovább mint addig.   Ritkán jut…..
sieddie 2018.03.09 11:52:11
@Klesk: index.hu/gazdasag/allas/2018/02/06/a_nemet_munkasok_kiharcoltak_a_28_oras_munkahetet/

"Ahogy a munkaadók képviselői közül is volt, aki szerint a szakszervezet a "tűzzel játszik", "Pandora szelencéjét nyithatja ki"."

Szerintem püroszi győzelem.Ez még inkább annak az irányába löki a vezetést,hogy automatizáljanak mindent.Melós egy re kevesebbet akar dolgozni,akkor automatizáljunk mindent amit lehet.Saját maguk alatt vágják a fát hosszú távon.
sieddie 2018.03.09 11:54:08
@Klesk: Megoldják alapjövedelem és/vagy Jetson rajzfilmbeli munka,nyomogatsz egy gombot.
A Hír24 infója szerint Rékasi Károly kedden, a 22. kerületben szenvedett motorbalesetet - az információt később a Barátok közt sajtósa is megerősítette. A portál infói szerint a baleset elég komoly volt, a színészt a Honvédkórház intenzív osztályán ápolják, és az…..
sieddie 2015.06.30 17:47:46
Jobbulást kívánok!

@Pic: (8) Tilos elõzni:

e) útkeresztezõdésben és közvetlenül útkeresztezõdés elõtt, kivéve

- ha a forgalmat rendõr vagy fényjelzõ készülék irányítja és az elõzés az úttest menetirány szerinti bal oldalának igénybevételével nem jár,
- ha a jármû fõútvonalon vagy olyan más úton halad, amelyen elsõbbségét jelzõtábla [16. § (1) bek. u) pont] jelzi.
- körforgalmú úton,
- ha a jármûvel csak jobbról szabad elõzni [(4) bek.].
sieddie 2015.07.01 22:56:34
@MikeBoy: Arra akartam reagálni,hogy index ide vagy oda bizonyos esetekben nem lehet előzni.
Elsiklottál afelett,hogy megkezdte-e manővert a sofőr.A fotó alapján igen mert teljesen el van fordulva a kocsi, de ez csak tipp, vannak akik ezt jobban tudják megítélni mint én.Szóval könnyen igazad is lehet.

Egyébként személy szerint kerülöm az ilyen szitukat (kereszteződésnél való előzést), mert emberek vagyunk és hibázunk.Ugyanis nem született meg az a sofőr aki nem felejtett volna el legalább egyszer indexelni..
Akkor te is tagja vagy annak a rétegnek, amely még emlékszik arra a korszakra, amikor nem volt internet, nem fonta be a mindennapjainkat az azonnaliság érzése. Mit veszítettünk el a felgyorsult világban és mit nyertünk vele? (fotó: flickr.com / Ron Reiring) Nagyjából az 1985 előtt…..
sieddie 2015.06.24 14:11:28
@GERI87:" Szóval, ha jól értem, nem baj ha vannak hülyék akiknek a faszbuk a "megoldás" a szociális és kapcsolati problémáikra, és egyre inkább mindenki számára, nem baj ha az egy hazugság lesz, egy ál megoldás...
Ez komoly?"

Mint mondtam születnek értelmi fogyatékosok.Nekik lehet ez a megoldás,de ez azért nem csak erről szól hanem egy régi ismerősödet is el tudod érni ezáltal.Vagy van aki mozgás képtelen,és ezen keresztül tartja a kapcsolatot az ismerőseivel.Hülye okos reláció ezért nem áll fenn.

Félelmed alaptalan abból szempontból, ha mégis megoldás és mindenki happy hol a baj?Ha pedig "álmegoldás", akkor úgyis varázsát fogja veszíteni és megy a történelmi szemétdombra.
sieddie 2015.06.24 14:19:06
@sieddie: Virtuális és a tényleges valóság aránya bomlik fel.Nem lesznek butábbak vagy okosabbak az emberek.

Egy példa:
Miért vagyunk itt emberek?Számtalan megközelítést lehet elérni és mindenki saját esze, hite szerint fogadja/utasítja el az adott elméletet.

Ne feledd most is virtuális teret használjuk..
sieddie 2015.06.24 15:14:02
@GERI87: Figyelj aki önmagát akarja futtatni vagy tét nélkül akar feszíteni.Az nem tech probléma hanem lelki.Ilyen lelki beállítottságú ember majd keres más utat.Pszichés gond.

És mire mit és mennyit használsz pszichéd/attitúdöd határozza meg.Egy kés önmagában csak egy kés míg nem használja valaki.

Facebook is ilyen...
Az Én, a robot című filmben Will Smith karaktere azért gyűlölte a gépeket, mert egy korábbi autóbaleseténél, mikor egy tizenéves kislánnyal együtt a vízbe zuhant, a segítségükre induló robot gyors kalkulációja alapján az ő megmentésének volt nagyobb esélye, így ő tovább…..
sieddie 2014.08.08 08:44:44
@lydocain: És ha féktávon belül lép be gyerek???10 km/h ről fékezni is bizonyos távot tesz meg a gép megállásig, úgy esik el hogy feje kocsi kerék alá kerül..10 km/h is sok..ha pedig az is sok akkor mi értelme kocsival menni...
És ha gyerek szomszédod/keresztgyerek/uncsitesó/rokon/saját???Robot nem mérleggel....
És mi van ha két robotautó ütközik ki a felelős???Gyártó,üzembetartó(pl nem viszi megfelelő időközönként szervízbe)??
Orbán  postusványosi beszéde kapcsán sokan sok mindenről írtak, sokan helyes módon kritizálták azt. Sokan írtak a demokrácia végéről, ami hát köztudottan nem most kezdődött el, és nem is olyan nagy mérföldköve ez a beszéd a diktatúra építésének. Ezért én nem erről…..
sieddie 2014.08.01 20:06:56
@Brendel Mátyás: Na kezdünk haladni:
Gyarmatbirodalom nem feltétlen szükséges tehát hozzájárul..Egy fejlett ország elnyomja gyengébbet.Ezt elismered,akkor miről beszélünk??Az már más kérdés, hogy miért alakul így...Észak- tengeri kereskedelem monopóliuma nem arról szól,hogy másokat elnyomunk.

Liberalizmus meg nem arról szól, hogy egyenlőség..Hogy érvényesül az egyenlőség elve ember?Arra mutattam rá,hogy mások kizsákmányolásán.
Ne istenítsd már II világháború előtti Németországot.Demokratikus Németország 1929-re csődbe ment. Jött Hitler szerencsétlen zsidókra fogta,módszeresen elkezdte őket likvidálni és kirabolni.Gondolj bele 1000 eur mai áron egy millió esetén 1 milliárd euró.És akkor nincs beleszámítva,hogy csóró Jürgen átveszi Kohn üzleteit üzemét és nincs beleszámolva,hogy Kohn dolgozhat saját üzemében egy tál káposztalevesért...Lerohanták s
sieddie 2014.08.01 20:48:42
@sieddie: Lerohanták a saar vidéket, Sziléziát az ipar miatt. Liberális eszmék mellett, hogy fér ez meg...

Egyenlőség

Orvosaink kimennek dolgozni, ergo ugyanolyan felkészült mint egy német.Unióban vagyunk mégis töredékét keresi itt egy magyar.Miért nincs közös minimál bér?Az itt megtermelt profitot miért viszik ki osztiba?

Tudom demagógul hangzottak fenti kérdések de egy liberális társadalomban ilyen nem történhetne meg. Szal nem életszerű mint ideológia..

"Bocskai nem. az a Rákóczi nem II. Rákóczy Ferenc. Magyarország vesztesége eltörpül a németországi veszteségekhez képest."

Bocskay háború vallásháború is volt egyben hisz protestáns hajdúk alkották serege gerincét.Sok történész 30 éves háború részének tekinti emiatt és harminc éves háború háborúk,békék (lübeck,nikolsburg,stb)sorozata volt.Mivel háborúk más nemzetek között zajlott (cseh pfalzi háború,dán-holland).150 évig Habsburg-török párhuzamos háborúk.Két konfliktust összesítve értékelni félrevezető,helyesen arányaiban mérhető.Olvas korabeli (1681-1692) közötti beszámolókat,Hódoltság területe gyakorlatilag néptelen volt.Katonai őrségeken kívül szinte nem volt semmi.Habsburgok komoly erőfeszítéseket tettek a nem lakott területek betelepítésére.NR területen hol volt ekkora mértékű pusztítás...Másrészt 30 évig tartott 120 év volt pihenni, törökhöz képest.
És Bethlen nem István hanem Gábor,Rákóczi nem I.Rákóczi Ferenc hanem György.Miért adsz olyan neveket a számba amiket nem írtam?

"nem. Magyarország a Habsburg Birodalom része volt, már ugye a három részre szakadt ország harmada, és a habsburg királyok NR császárok voltak, de Magyarország nem volt a NR birodalom része, vagy gyarmata"

Ez megint kötekedés részedről mert VI.Károly NR uralkodó volt amikor nem volt 3 részre szakadva az ország...
Nem volt NR része, ezért volt Habsburg gyarmat.Neki fizetünk adót?Igen.Ő rendelkezett felettük.Igen.Végvári vitézek alul voltak fizetve (rendszeresek voltak a tartozások) Igen.Erőszakkal tartották fenn uralmukat.Igen (Wesselényi összeesküvés,Thököly felkelés).II.József magyar jog szerint nem volt trv-es király?Igen (nem koronáztatta meg magát).
Hiába verte rommá Zrínyi téli hadjáratban tönkre törököket.Vasváron mégis megalázó békét kötöttek...
Hányszor nézte Habsburg haderő,hogy esik el egy erősségünk...
sieddie 2014.08.01 20:53:17
@sieddie: Jelentéktelen gyarmatok??
Izlés dolga,de csak mit értesz jelentéktelen dolgon:

Gyarmatok
Afrika
Német Délnyugat-Afrika • Togoföld · Kamerun · Német Kelet-Afrika • Német Witu-föld
Óceánia
Német Új-Guinea (Vilmos Császár Terület · Bismarck-szigetek · Német Salamon-szigetek · Mariana-szigetek · Német Marshall-szigetek · Palau · Karolina-szigetek · Nauru ) · Német Szamoa

Koncessziók
Kína
Kiautschou • Tiencsin • Hankou

II.világháború előtt
Szilézia,Cseh-morva protektorátus,Ausztria...
Mi itt a Ténytárnál hiszünk a szabad véleménynyilvánításban, amelyet véleményünk szerint mindenki számára biztosítani kell. Hiszünk abban is, hogy véleményünket - legyen szó bármilyen kisebbségről, vagy bizonyos témában eltérő véleményű, esetleg világnézetű emberek…..
sieddie 2014.07.31 09:26:00
@sieddie: megjavítja mosógépedet ami elromlik...
helyette: ami elromlott...
sieddie 2014.07.31 10:03:22
@tisztapista: Amiket leírsz másodlagos dolgok, nem az a fontos hogy pl elesel az utcán jeges úton, akkor legyen aki felsegítsen,ne kelljen várnod egy napot leletért, ne kelljen fél évig várnod egy műtétre, h a szomorú vagy legyen aki megkérdezze mi baj miben segíthetek?

Nem az számítana, hogy ha segítesz másikon, akkor ha még 1 perc erejéig egy mosollyal több menne az utcán? Ez jobb/baloldal kérdése?Szerintem emberség...
sieddie 2014.07.31 10:17:16
@csepke: Senki nem ellenség csak a tettek...
Ellenség az, amikor egy tanárt ver egy diák és egy osztály végignézi és kamerázza, és senki nem szól/tesz ellene..
Ellenség az amikor egy állami beruházást rosszul kiviteleznek,senki nem tesz ellene...
Ellenség az, amikor melós egy állami beruházást úgy hajt végre, hogy jó van az, ne javítsd ki nem a tied...
Ellenség az, amikor szemetel valaki az utcán és többi arra járó ember az ő szemetén kénytelen keresztül gázolni,
Ellenség az, amikor felhasítja bőr ülést és emiatt emberek százainak kell bőrfoszlányos ülésen utazni...
Ellenség az, ha nincs pénzem és az orvos bár meg tudna menteni,mivel nincs pénzem hagy meghalni...
Ellenség az, amikor kiérkező orvost a beszámítható állapotban lévő beteg megtámadja...
Ellenség az, amikor oltani igyekvő tűzoltókat bántalmazzák tettileg és szóban.
Ellenség az, amikor katona csecsemőt öl...
  Ma a grundfutball kifejezés sokszor pejoratív értelemben köszön vissza. A speakerek kedvenc szófordulata rendezetlenek tűnő sok emberes játékhelyzetekre, amelynek kimenetele kérdéses. És mi társul ma az akadémia, a futball - akadémia fogalmához a képzés csúcsa, a futószalagon…..
sieddie 2014.07.26 16:49:22
"Grundképzés" fölött eljárt minden tekintetben az idő.Grund arra volt jó, hogy technikás játékos váljon az emberből, de a mai világban ez édes kevés.Nincs idő cselezgetni, egy pár test /induló csel és másra nincs idő.Felgyorsult játék,elég megnézni iramot, ott volt idő átvenni/megtolni/körbenézni/passzolni.Mai korszerű labdarúgásban miközben jön labda,már nézem mit csinálok,amint hozzám ér a labda rögtön cselezek/passzolok vagy megindulok különben 3 védő ugrik nekem.Közben figyeljem azt is hogy mikor hova kell futnom,hol helyezkedjem, hol álljak. Ezt nem lehet grundon megtanulni.Teljesen más képességek szükségesek mint Puskásék idejében.Utolsó labdavirtuóz Ronaldinho volt.Ő volt azaz ember aki mindent meg tud csinálni a labdával.

Úgy várunk el eredményeket,hogy igazából nem szeretjük művelni.Senki nem háborodott fel,hogy megszűntek a pályák.Ha annyira szeretjük focit, miért nem szólt ez ellen senki?

Másik probléma az, hogy hiába nevelünk tehetségeket.Nem tudjuk megtartani, nem tudunk top fizetést adni (10 millió euró nagyságrendű), mivel az a mentalitás sincs, hogy nem baj fizessetek annyit amennyit tudtok, legyek legjobban fizetett játékos a csapatban, így legjobbjaink elmennek külföldre. Nyilván ez nemzetközi jelenség,hogy kis kluboktól elcsábítják a nagy klubok a tehetségeket.Így azok maradnak kezdőnek, akik igazából cserepadra vagy arra sem jók.Nem maradnak itt azok példák, akiktől tanulni lehetne,akikkel versenyezni kellene a csapatba kerülésért.(Bayern Munchen ktsgvetése 500 millió euró magyaré jó ha 1/30-a)
Ráadásul kuparendszer jelenlegi finanszírozása is ezt az állapotot "akarja" stabilizálni.(Nagy csapatok megveszik kis csapatok tehetségeit, így tovább jutnak kupákban,így több pénzt keresnek, ezáltal állandosul a szakadék).Nem véletlen, hogy 23 éve nem nyert trófeát kelet-európai csapat.Azóta francia/spanyol/német/angol/olasz ötösből avatunk Bl győztest.Az előtti időszakot nézegetve volt skót/svéd/portugál/görög/holland stb. döntős/nyertes.
Arról nem beszélve, hogy megfelelő infrastruktúra sincs kiépítve,klubok tulajdonosi háttere sem stabil/esetlegesek (önkormányzat,kormányzati szektor, politikai széljárástól függő pénzügyi források).Ez azért is gond, mert ki követel meg egy hosszú távú tervezést, és annak végrehajtását?De példa analóg a nagy csapatra, jó utánpótlás edző, utánpótlásért felelős ember nem fog 130 ezerért itt dolgozni amikor külföldön többszörös (20-30 szorosát megkapja)

És akkor nem beszéltem, jegybevételek (min 20 euró kinn egy nemzetközi szintű csapat hazai meccse, itthon már 10 eurós kiemelt helyre szóló jegy sok).

Egyszóval, marha drága sport ez. És akkor olyan emberekből meríthetek aki 10 évvel kevesebbet élnek mint nyugat európai társaik, vezetők több betegségben....Egyébként miért tragédia ha nincs focink, megáll a Föld, összeomlik a világ???
Történt, hogy a Bocskai István Társaság kezdeményezte egy Bocskai-szobor felállítását Budapesten, a Március 15-e téren. Ha van történet, ami első blikkre abszolút nem ígérkezik izgalmasnak, akkor az ez. Adott egy, a társadalom minden rétege által mélyen tisztelt, négyszáz…..
sieddie 2014.07.26 10:38:38
@egyenlítő: Március 15-i felkeléskor szó sincs, Habsburg ellenességről, csupán reformokról.Habsburg-ház trónfosztása 1849 április 14-én lett kimondva....

Egyébként teljesen jogos.Ne állítsunk szobrot Bocskainak,Bethelen Gábornak,Mátyás királynak..stb mert sikeres emberek voltak.

Ünnepeljük 56-ot,elbuktuk, felelősségre vonás sem történt.

Ünnepeljük 48-at,elbuktuk, terrorért senki nem lett elítélve.

Ünnepeljünk minden rosszat, mert ha sikereinkre emlékeznénk csak, akkor még elhihetnénk, olyan marhaságokat, hogy nehéz helyzetből is van kiút, meg képesek vagyunk nehéz helyzetből is kikászálódni, meg egy sikeres nemzet vagyunk hisz több mint 1100 éve meg vagyunk....
Biztos mindenki olvasta már azokat a felvetéseket, hogy legyen ingyenes a fővárosi tömegközlekedés, mert ha többen utaznak tömegközlekedéssel (továbbá csak tk.), akkor kevesebb lesz a dugó, kevesebb lesz a szmog, egészségesebbek lesznek az emberek és végül, de nem utolsó sorban a gazdaságot is…..
sieddie 2014.07.16 19:52:46
@A megvalósult amerikai ólom..:Fizetni kell...Sofőrök ingyen dolgoznak,áramot,üzemanyagot ingyen kapja a cég?Nem.Csak akkor X adóból fogják finanszírozni.És nem látom azt a felelősségteljes, érett viselkedést,hogy minél kevesebbe kerüljön fenntartása rendszernek.Ennyi hiány ennyi, majd megyünk az államhoz "bőröndökkel" pénzért.
Uh most kevesebb lett hiány?Uh, gyorsan költsük el mert akkor végén még kevesebb pénzt kapunk.Mindegy mire csak legyen elköltve.Legfeljebb kifestjük az irodákat 1 éveben 3-szor.
Bár tévednék....
sieddie 2014.07.16 19:55:52
@sieddie: Ingyen BKV,ingyen ez,ingyen az nem más mint szemfényvesztés, kádári rossz beidegződés.
sieddie 2014.07.16 20:14:05
@A megvalósult amerikai ólom..: Nem spórolna egy petákot se, ha elérné célját ingyenessé tétel.Több jármű kellene, több sofőr szerelő,több járműparkoló,nagyobb javítóüzem.Gyorsabban kopnának az ülések, sűrűbb forgalom miatt pályatestek is.Igen kétséges lenne spórolás.Ha meg összezsúfolod az embereket akkor meg kerülni fogják a tömegközt. és alternatívákat keresnek,így visszaérkezünk a kiindulási ponthoz.
Isten létezésének kérdése több évszázad óta foglalkoztatja a filozófusokat és a teológusokat. Néhány hónappal ezelőtt két európai matematikusnak egy számítógépet, és az osztrák matematikus Kurt Gödel kapcsolódó tételét felhasználva sikerült matematikailag…..
sieddie 2014.07.13 13:07:55
@Brendel Mátyás:
Ugorjak le Shönherz koliról,inkáb burzs dubaiból onnan mégis csak szebb a kilátás és működőképes ejtőernyővel tudod természeti törvény=isten akarata.Miért hiszed,hogy érdekel az ilyen vélemény?

Maradjunk leugrásnál.
Ha valaki leugrik végeredmény szempontjából nem mindegy.Ugyanannyi idő alatt ér földet ha kiszámítom,vagy csak Isten akaratának tulajdonítom végeredmény ugyanaz.Lényeg ugyanaz, aerodinamikai törvények, és gravitációs gyorsulás határozza meg az esést.Ha tudok róla ha nem.Ha isten akarata vagy tömegvonzás?Lényegen nem változtat.
Tudomány meglévő folyamatokat tud elemezni.Gravitációs gyorsulás törvényeit illetve aerdinamikai
törvényeket nem változtathatod meg.

Na de ez meg waste of time again, ugyanarról beszélünk csak más szavakkal, ezt akartam előzőleg is elmondani, de elég nehezen fog az agyad.Amiről nem tehetsz és nem tehetek...
sieddie 2014.07.13 13:10:26
@Brendel Mátyás:
Tudományos szempontból miért zöldség?
Talán nincsenek kutatások az élet hosszabbításra?

csá
sieddie 2014.07.13 16:52:25
@Brendel Mátyás:
"miért ejtőernyővel? ez egy tudományos ismeretekre alapozott találmány. csak nem feltétlenül megbízol a tudományban?!

meg természetesen azt is elhiszed a tudománynak, hogy van gravitáció"

Nem kell ehhez tudomány elég tapasztalás.Nem tudomány hozta létre az univerzumot és gravitációt csak felismerte és elmagyarázta,hogy működik, hogy keletkezik.Ha leesik egy berendezés az űrből és tudósok megértik,hogy működik, az nem jelenti az, hogy tudomány hozta létre.

Hawkins is ezt mondja részecske,robbanás bolygók,élet.Semmi köze tudománynak,mert nem volt Föld és nem volt tudomány, ehhez csak felismeri milyen törvényszerűségek alapján ment végbe (mi isten akarata hívő szemmel).

"Lehet, hogy a tudomány téved, és nincs gravitáció, vagy nem mindig van, vagy nem mindig úgy működik, vagy lehet, hogy néha az ejtőernyők nem működnek. de ha ezen spekulálsz, abból nem fog kijönni semmi, hogy akkor most mit gondolj igaznak, és mit csináljál."
Ebből azt következik, hogy jelen igazságok csak korlátozott mértékben igazak,így ha jön újabb bizonyítás pl.einstein tévedett hamarabb el tudom fogadni.Illetve folyamatosan fejlődni kell.Ha felállítok egy elméletet akkor azt igenis meg kell próbálni cáfolni, mert így van esély arra, hogy az elmélet végleges bizonyítást nyerjen, illetve meg van presszió az elmélet csiszolására.

"Genetikus alapon villám szórására képes emberekre nincsenek" Még.Pedig technikai-tudomány i háttér adott.Hanem is rögtön villám szórásra de elektromos emberek lehetnek.Elektromos angolna hunter szerv genomja ki emberbe be és voila kész is az elektromos ember.
Más kérdés,hogy ennek realitása semmi,mert értelme nem sok, de elvileg létrehozható reprodukálhatók ilyen emberek.
Ha más élőlény mérgét "termelő" (Bacillus thuringensis) kukorica valóság, elektromos ember miért ne lehetne ezt megvalósítani? (elvben, gyakorlatban oltári baromság lenne belekezdeni)
De Zeusz csak egy elvont példa volt.Azt akartam bemutatni, hogy egy dolgot lehet két szemüvegen keresztül nézni.
Másképp fogalmazva hiába létezne valóságban Zeusz mai tudósok egy halhatatlan,villámokat szóró ember lenne nem Isten.
Semmiből nem lehet valami, ergó halhatatlansága villámszórása tudományosan leírható,magyarázható lenne.
És hallhatatlanság is létezik
A hydrák olyan édesvízi állatok, melyek nem poszt-mitotikus sejtekből állnak. Mivel sejtjeik folyamatosan osztódnak, ez kiszűri a hibákat és a mérgeket a szervezetből. Megállapították, hogy a hydrák sejtjei nem öregednek és ezért biológiailag halhatatlanok, bár az még nem ismert, hogy hogyan képesek a telomerek rövidülését megakadályozni.

A Turritopsis nutricula egy apró medúzafaj, mely életciklusa végén képes visszaalakulni kezdeti, azaz polipformájába, ahonnan gyakorlatilag újrakezdi az életét.
Az utóbbi évtizedekben, különösen az utóbbi években sorra jelennek meg olyan felmérések, cikkek, sőt könyvek is, amelyek a vallás és az ateizmus demográfiájáról szólnak, és egyre több olyan adat van a kezünkben, amelyekből lassan, de egyre nagyobb biztonsággal egy olyan kép…..
sieddie 2014.03.23 12:47:32
@Brendel Mátyás:
Ne beszélj mellé Matyi.Korreláció két változó közötti összefüggést nézi.10% ateistánál 90% valláshoz tartozik egy békesség érték.

Sokat ér korrelációd, ha van 5%- nál békés (1,5) és instabil (3,5) ország.Ezt magyarázd meg, ne mellé beszélj.

Városlakó példa megint mellébeszélés. Tanulmány azt mondja, hogy városlakó jövedelmek magasabbak.
Nem azt mondja,hogy azért magasabbak a jövedelmek,mert városlakók...
Arról nem beszélve,hogy egyre többen költöznek ki agglomerációba, mert túlzsúfolt a főváros.
Mire alapozod, hogy a békesség és vallás arány lineáris arányban vannak?Mire alapozod?Mert lineáris korrelációval számolsz.....Forrás?

"Vallás instabilitást okoz"- ergo Ukrajnában is vallás háború van.Ölik egymást a papok??

Idézet általad linkelt forrásból (olvasd el mit linkelsz):
iii) szocratesz.uw.hu/anyagok/nemeth_simon/jegyzet9_halora.pdf

A társadalomtudományi kutatásokban lényegében csak sztochasztikus kapcsolatokkal találkozhatunk. Ez annak köszönhető, hogy a társadalmi folyamatokat általában több tényező is befolyásolja, mely tényezők az adott két változó kapcsolata szempontjából ZAJként, HIBAként jelentkeznek.

Sztochasztikus kapcsolat ÁTMENET a FÜGGVÉNYSZERŰ kapcsolat és a TELJES FÜGGETLENSÉG között; az egyik ismérv szerinti hovatartozás a másik ismérv szerinti hovatartozás valószínűségét határozza meg.

Fogadalmi templomos rész problémájára mindig nem reagálsz,csak kötözködsz.Csak egy És akkor mi vannal?-Ennyi telik tőled? Gondolkodj el rajta..

"A postomban 0,5 körüli feletti korreláció van."Hát igen 0,2 feletti ami másutt gyenge korrelációnak felel meg,kénytelenek erősnek elfogadni, mert akkor nem lenne miről okoskodni.

A korrelációértékből a kapcsolatra vonatkozó
következtetés (Guilford, 1950):
0 : nincs lineáris kapcsolat
0 - 0 .2 (-0.2 - 0) : gyenge, majdnem hanyagolható kapcsolat
0.2 - 0.4 (-0.4 - -0.2) : biztos, de gyenge kapcsolat
0.4 - 0.7 (-0.7 - -0.4) : közepes korreláció,jelentős kapcsolat
0.7 - 0.9 (-0.7 - -0.9) : magas korreláció, markáns kapcsolat
0.9 - 1 (-1 - -0.9) : nagyon magas korreláció, erős függő kapcsolat

Egyébként megint pontatlan vagy:

Personal freedom 0,41

Pont ezért vall kudarcot az ilyen számítgatás.
Outlinerek azt bizonyítják hogy az adott érték más tényezőktől függ.És ha ezen faktorok kerülnek túlsúlyba, erősödik meg hatásuk,lesznek critical mass
akkor rögtön borul ez a post.

4-5 komoly outliner van-
Olvasd el az összefoglalót ő tényező piramisról beszélsz, te meg csak a vallásról.

Ennyit erről, elég volt ebből depis, hibáktól hemzsegő blogból.Tele vagy gyűlölettel itt a vallást, más blogodon mást ostorozol.Érzelmileg elfogult vagy és képtelen a normális társalgásra.Ezért butázol,hogy kudarcaidat másra kend, vallásra vagy adott politikus(ok)ra.

Gondolom ez kifogod törölni, mint megrögzött demokrata.

Lassan többet írok hibát, mint amennyi cikk.

Eltippliztem..
sieddie 2014.03.29 01:08:30
Figyelj Iq teszt!

A korrelációd eléri a 0 pontot 65-nél prosperitásnál.70-nél és 80 nál is van érték amit az egyenesed szerint nem létezik.Ergo lineáris korrelációval nem leírható.

Én sehol nem állítottam, hogy a jobb oktatás determinisztikusan ateizmust okoz, sehol nem állítottam, hogy csak az okozza.
"Azt tudjuk, hogy a jobb oktatás, a műveltség összefügg az ateizmussal. "
"E két tényező között más összefüggést nem tudnék mondani."

Sehol nem állítottam, hogy csak a vallás játszik szerepet az instabilitásban.

"
Politikai instabilitás) Ez látszik a legerősebb faktornak. A vallás úgy látszik instabilitást okoz."

"Legerősebb faktor (összefüggés), de nem csak ez okoz, de vallásra nézve rossz." Akkor most okoz vagy nem?
Politikai instabilitás mint a Vatikánban...Itt meg már visszatáncolsz:"ez a mi esetünk. az ateizmus, a prosperitás, a békesség és az oktatás között biztos, közepes, jelentős kapcsolat van. ennyi nekem elég."

Sehol nem állítom, hogy csak az ateizmus számít a prosperálásban. Amit állítottam, hogy a sztochasztikus összefüggés utal egy nem kizárólagos kauzális kapcsolatra. Hogy melyik irányba, azon lehet vitázni, ld fent, jól nem tudsz kijönni belőle.
"Vagy az ateizmus okoz jó dolgokat, vagy a vallás nem az igazsága folytán, hanem ópiumként népszerű a népnél. Mivel itt sok dolgot mértek fel, nehezen tudok egészen más tényezőre gondolni."

Nincs iránya Iq teszt.. Vedd már észre: ember is meghal +90 fokban hiába van kenyere vize.Hiába van ateista vagy vallás túlsúly, ha polgárháború van..

Egyébként honnan kreáltad békesség indexet mert pontozásos rendszer van.Hogy jött ki?

www.visionofhumanity.org/sites/default/files/2013_Global_Peace_Index_Report.pdf

És akkor ez hülyeség jelentésben?

Three key factors have been associated with the negative
trend:
• Internal peace indicators measuring safety and security
have deteriorated, including an increase in the number of
internal conflicts.
• The peace gap between countries under authoritarian
regimes and the rest of the world is becoming larger.
• Countries that suffer from recession have decreased in
peace at a greater rate than the rest of the world

Egy rohadt szó nincs a vallásról,szerintem írj nekik.Elvégre neked van igazad.

Másik,hogy wikipédia-s hivatkozásod, 2006-os adatokon alapul IQ teszt.Dislexia vagy figyelmetlenség?Vagy csak elvakít a gyűlölet?Vagy állandó?

Kép alatti szöveg:

Atheist, agnostic, nonreligious, irreligious, religiousness populations by country or area for 2006 as percentage of total population.
sieddie 2014.04.02 23:50:15
Nem válaszolsz csak sértegetsz.
Iq teszt!Szerintem ne erőlködj társadalom tudomány
elemzésekkel:Buta, felkészületlen és képzetlen vagy hozzá, hiába gondolsz mást az vagy!

Bapista cikkedhez gratulálni tudok 0,05 -ös korreláció
"társadalom tudományokban ökölszabály, hogy 0,2 fölötti érték már korreláció" Ott el sem éri.Agyrém.

"Sehol nem állítottam, hogy csak a vallás játszik szerepet az instabilitásban. Sehol nem állítom, hogy csak az ateizmus számít a prosperálásban."

Te még is lineáris korrelációt használsz.-segítek értelmezni vallás arány x mennyiséggel nő békesség/prosperitás x-el csökken/nő.Ha más is befolyásolja akkor nem lehet lineárisan leírni.

Vatikánban sincs instabilitás,ergo lineárisan le sem írható.Vallásosok közt normális eloszlás fgv-hez hasonlót kapnánk, te ezt állandónak tekinted.

Másik amiről sikerült elterelned a szót,pedig legfontosabb.
Ki az ateista ki a vallásos Amerika térkép szerint egy középszint.
A felmérés a szerint zajlott,hogy vallásosnak tartja magát az illető, hanem akkor ateista.Itt kezdődik a bibi

religions.pewforum.org/maps#

www.gallup.com/poll/109108/Belief-God-Far-Lower-Western-US.aspx

www.patheos.com/blogs/friendlyatheist/2009/01/30/top-10-mostleast-religious-states-in-the-country/

Ergo van egy csomó ateista aki hisz Istenben/felsőbb lényben (Universal Spirit)

Ez a Brendel-féle paradoxon.

Eredmény megértése rém egyszerű:

Vallásos?

Nem.

Miért?
Nem vagyok felekezeti tag,nem vagyok megkeresztelve, nem fizetek egyházi adót, nem járok templomba.

Hisz Istenben/Felsőbb Lényben?

Igen.Igaz nem járok sehova,meg nem csinálok semmit mint említettem,de hinni attól hihetek benne.

Szóval ne erőlködj, nem megy ez neked, Iq teszt.

Gondolom kitörlöd,Iq teszt mint a demokrácia bajnoka...
(Az idézet valóban a könyvből van). Thomas Paine "The age of reason" c. könyve egyrészt klasszikus valláskritika, másrészt egy meglepő konstellációt jelenít meg: Paine ugyanis nem ateista, hanem deista, ennek ellenére maximális mértékben keresztény ellenes, és a keresztény…..
sieddie 2014.03.06 00:21:49
@sieddie: bérház 3 emeleti erkélyén egy öreg néni," nem fogod látni" hisz arra koncentrálsz- vezetésre koncentrálsz
sieddie 2014.03.06 17:52:04
az a baj veletek, ateistákkal, hogy butákok vagytok, és ezért vagytok ateisták

1)Dns-e meg egyezik és kémiai összetételükben nem azonosak, ujabb probléma, mert dns, hordozza azt az információt,mely alapján szintetizálódnak a sejtek.Akkor miért különbözőek,hisz DNS- ugyanaz.Kiindulási pont ugyanaz crossing over után válnak szét a sejtek környezete ugyanaz (anya teste,hormonjai) mégis más az eredmény.
2)Vigyázz a százalékokkal ,mert főemlősökhöz képest az emberi dns 2%-kal tér el.
3)Ez triviális dolog,de nem válasz kétségtelen,hogy adrenalin fagyott állapotban,teljesen mást okoz illetve vörösvérsejt is fagyott állapotában nem segít sokat.Kihagytad az izomereket..

erre így egy ateista magától nem jön rá:! ti ennyire hülyék vagytok?! nektek ezt a szátokba kell rágni?! te iskolában nem figyeltél?! nem hallottál arról hogy a DNS alapján szintetizálódik az össze testi sejted?Kémiai fizikai reakciók alapján.Kémiai- fizikai törvények szerint, kétéltű dnsből nem fejlődhet emberi.

4)Triviális amit írsz.Persze, hogy nem lenne ugyanaz,de ha meg egyezik szerkezetük,akkor ugyanazt teljesítményt adják le,ugyanakkor erőhatásnál törik el a tengelyük,megegyezne a hajtóanyagjuk, tehát ugyanúgy reagálnának azonos dolgokra.
Kétfejű egy petéjű sziámi ikreknél mégis máshogy reagálnak.Két személyiség.Pedig térben és időben környezeti hatások is ugyanazok, dns ugyanaz.

5.És a szűrő miért arra szűr amire?Matek helyett miért nem fizika,érdekel.Adatfeldolgozót beprogramozod, de agyunkat tudatunkat mi programozza be?Remélem érted már dilemmát...

mondom, ti ateisták hülyék vagytok, ezért vagytok ateisták.
sieddie 2014.03.07 00:36:39
@Brendel Mátyás: a sejtben nem minden szintetizálódik, és nem minden a DNS alapján. a DNS különösképpen nem határozza meg a mennyiségeket.- "mert hülye vagy nem igaz az állításod" hanem minden dns-ből szintetizálódik, akkor áruld már el, hogy megy klónozás és ne rugozzunk rRns-en meg mRns-en.Test-szervek-szövetek- sejtek relációt elmonjdam?Sejtek képződése meizis mitozis,kromoszóma gén, meg van?Áruld már el hogyan képződik (rns virusokat leszámítva) egy sejt dns nélkül, mert ez nagyon új biológia nekem

már az anya testében sem ugyanaz, hisz a két iker nem tud ugyanabban a pozícióban lenni. később meg pláne.
sziámi ikerek esetében sem?

már hogyne lenne válasz. a struktúra más. a struktúra a két ikerben nem pont ugyanaz. a struktúrát a DNS nem teljesen határozza meg.

Hanem ugyanaz miért hasonlítanak egymásra?

akkor a buta kérdésedre triviális a válasz. és ezt már magad is beláttad.-
Még mindig nem értesz..Ha ugyanaz mechanizmus alapján készültek ugyanabból az anyagból.Akkor miért nem szeretik minda ketten pl. a mákosgubát

Evolució és környezet.Hmmm...Evolúció egyik fő bizonyítéka közös örökítőanyag DNS.Spontán vagy indukatív mutációval jöttek létre fajok.Akkor ujabb ez határozza meg szűrőt.DNS változás,tehát a DNS

"sötét vagy, mint egy elhagyatott bánya."

wikipédia triviális megint,kutya dns-ből nehezen gyártódik emberi fehérje.

A hírvivő RNS vagy mRNS az RNS-molekulák azon csoportjába tartozik, amely a sejtekben a legkisebb arányban fordul elő. Ezek a molekulák a fehérjeszintézisre vonatkozó információkat FORDÍTJÁK LE a "DNS" -ről, majd ezt a fehérjeszintézis helyszínére, a riboszómákhoz szállítják. AZ mRNS-en TÁROLT INFORMÁCIÓ MEGHATÁROZZA,HOGY A KÜLÖNBÖZÖ AMINOSAVAK MILYEN SORRENDBE ÉPÜLJENEK BE A POLIPETIDLÁNCBA, VÉGEREDMÉNYKÉPPEN A FEHÉRJÉKBE. Az mRNS e hírvivő (messenger) funkciójáról kapta a nevét.
Nyilván ismered hélixet, transzkripciót, aktiválást,transzláció ami lehet eukarióta és prokarióta,iniciációt,elongációt,terminációt

tanulj, hülye ateista, ne vitatkozz azzal a kevés tudással és ésszel, amid van!
Ha a rossz hiteleket újabb fedezetlen pénzekkel mentik ki, azzal hosszú távon csak tetézik a bajt. Egyszer kellene bátornak lenni és elfogadni a csődöt?Az emberi természet valamiért olyan, hogy mindig a kisebb ellenállás felé halad, vagyis azt az utat választja, ahol kevesebb…..
sieddie 2014.03.02 09:53:43
@bankvezér: "Ez egy ördögi kör, amiből nincs kiút, vagyis a rendszerben egyre több fedezetlen pénz, egyre több hitel lesz, aminek nem is lehet más a vége, mind ismétlődő válságok és összeomlások."

Ez a fejlett kapitalizmus természete."

Ez rendben, de morális szempontból igencsak kifogásolható, hisz bizonyos emberek tuti nem tudják visszafizetni.Akkor mire volt ez sok írás,hogy devizahitelesek így-úgy,amikor egyébként a rendszer része.Aki nem tudja visszafizetni,akkor azt lerabolják tulajdonképpen, mert csőd helyzetben elárverezik mindenét.Rendszer szintű csődnél, meg jönnek forradalmak lsd most Ukrajnát.

Másik morális dilemma az,hogy miként érvényesül demokrácia?Ez a cég túl nagy, nem mehet csődbe, mert akkor sok ember elveszíti az állását,munkanélküliség, szociális háló stb. Kis cég tönkremegy ki menti meg?Senki.Elengedi hitelt egyeseknek más meg fizesse?Hogy van az akkor,hogy minden ember egyenlő jog szerint.Akiket megmentettek, milyen tanulsággal jár az egész,ha gáz van megment az állam?Kádár idején volt ilyen gondolkodás..

@Diorella Queen:" Valami oka van annak, hogy a pluszpénz egyre kisebb hatással van a reálgazdaságra"

Ennek oka csökkenő hozadékok törvénye.Másik az,hogy kialakult gazdasági rendszerekben nagyon kevés az igazi produktív munka.Vegyünk egy autógyártást, alapanyagokat ki kell bányászni, alkatrészeket össze kell rakni, ki kell szállítani.De van könyvelő,contoroller,hr-es,marketinges,logisztikusok és egyéb mindenféle vezetők akik nem gyártanak semmit, csak rendszert tartják fenn.Arról nem beszélve,hogy szélvédőt Lengyelországban,kasznit Új-Zélandon, motort USA-ban gyártják és Kínában rakják össze.Agyrém ott kezdődik, hogy USA-ban legyártják motort, és visszaviszik ugyanazt a motort, gépkocsi formájában.Számszakilag,pénzügyileg igazolható,de még is csak agyrém.Akkor nem beszéltünk arról jelenségről,hogy pl.Magyarországon, udvaron dagonyázó "drágább" mint a több ezer km-ről behozott.

Fent példákból azt akartam,kihozni,hogy ezért van fedezetlen pénz, ha termelést nem fokozod, akkor nincs fedezet.Ha pedig növeled termelést,(egyre több inproduktav ember kell könyvelő-pénzügyes,pügyi osztályvezető stb. mellett több bányát nyitsz,több épületnek több hely kell,több fát termelsz ki),akkor természetes világ helye egyre fogy...
Másik valóban a népességnövekedés.Föld korlátozott erőforrásokkal rendelkezik.Minél több ember van a Földön annál kevesebb jut egy főre.Pl.kőolaj arany,termőföld, vitakérdés,hogy mennyi áll rendelkezésre,de mértéke konstans, nem megújuló.