Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jó Estét

2 bejegyzést írt és 1077 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szocializmusban óriási népszerűségnek örvendtek az autónyeremény-betétkönyvek, amikkel a szerencsések a Merkur-lista és hosszú évek várakozása nélkül válhattak mondjuk Zsiguli vagy Wartburg tulajdonosokká. A gépkocsi piac megnyitása aztán betett ennek az üzletágnak, de…..
Feltehetnénk találóskérdésnek, hogy mi ez a fenti képen, de inkább eláruljuk, hogy a guminyomás-ellenőrző rendszer (TPMS) szenzora, és egyáltalán nem így kéne kinéznie. A pöcök tönkretételével vádolt cég tagadja, hogy náluk deformálódott volna el, ami persze simán lehet  igaz, de azért az eléggé…..
Szél Bernadett nem mond le. Mert ők mindent jól csináltak. Kivéve a kommunikációt. Minden más rendben volt és van. Akárcsak Orbán újabb kétharmada. Amit – ahogy azt korábban megjósoltuk – neki és az LMP-nek köszönhet...
Kevés nemzet van úgy oda a szinkronért, mint a miénk. Régen még volt is okunk, hogy büszkék legyünk rá. Egy szinkronra heteket szántak. Elsőrangú fordítók dolgoztak rajtuk a legnagyobb műgonddal és színészlegendák vették ki a részüket belőle. Ma már futószalagon készülnek olyan tempó mellett, ami…..
Van az úgy, hogy az embernek bekattan valami kisgyerekként, de annyira, hogy aztán a fél életét ennek a csodálatosan vonzó dolognak szánja. Ezek azok a vágyak, amiknek teljesüléséből  családi legendák és filmek születnek, vagy olyan orbitális csalódások, amiknek a kiheveréséhez  egy másik fél élet…..
Jó Estét 2017.05.30 17:43:25
@KaTe: az a baj 40 felett en mar felek a bringan :(
Jó Estét 2017.05.30 17:50:29
@stakeholder Manyecs: de fogajunk h felsz is :D
A Wizz Air régi vendég a Homáron, az Erstének meg mostanában, mintha bérelt helye lenne, ezúttal közös alkotás született. WizzAir-Erste hitelkártya csapda (gerinctelen reptéri üzletkötővel) Tisztelt Tékozló Homár szerkesztőség, A történetem egy születésnapi ajándék római repülőút okán…..
  Újabb kihívások elé néznek a munkaadók az Z generáció munkapiacra lépésével! - Jelenik meg egyre több cikkben, tudományos értekezésben, és munkaügyi, vezetői konferenciák kedvenc témájává is vált az erre való felkészülés halaszthatatlansága. „Az 1920 és 1939 között születettek az…..
Tegnap óta új kedvence van a kommentelőtársadalomnak, egy láthatóan és hallhatóan elég, izé, egyszerű debreceni csaj, bizonyos Megyeri Csilla, aki a helyi Alföld tévé Púder című adásaival lett ismert, ráadásul nem is kurrens tartalmakkal, hanem évekkel ezelőtt leadott, de a netre csak most feltolt…..
Jó Estét 2017.02.10 22:18:55
Sörgeek A "Csíki sör" effektus 2017.01.30 12:41:13
Megint napok óta téma a neten az Igazi Csíki Sör, ugyanis kiírták a Facebook oldalukra, hogy bezár a bazár, mert a csúnya gonosz Heineken elérte a célját és be kell zárniuk. Ismerősen hangzik? Nem véletlenül. Egy cikk formájában fakadok ki és próbálom arra bíztatni az embereket, hogy próbálják meg…..
Cikkcakk Te járnál nagyapáddal? 2017.01.25 10:07:35
Amikor Pestre megyek, egyre többször fordul elő, hogy velem hasonló korú huszonéves lányokat látok kézenfogva sétálni Andy Vajna-féle Dagobert bácsikkal. Nem akarok pálcát törni senki felett, hiszen ezek a lányok nyilvánvalóan a két szép szemükért jöttek össze "nagyapjukkal" és nem azért, mert…..
Jó Estét 2017.01.26 00:20:04
@lpburny2015: csodalatosan osszefoglaltad a gondolataimat :)
A kép forrása: Menhely Alapítvány (A fotó illusztráció) Ma hajnalban rekord hideget mértek. Budapesten is. Kihaltak az utcák, már napok óta alig teszik ki a lábukat otthonaikból az emberek. Már persze azok, akiknek van hol laknia. Az aluljárókból is eltűnt rengeteg otthontalan, még azok közül is…..
Jó Estét 2017.01.09 13:48:56
@Advanced Flight: majd olyasmire reagalj legkozelebb amit allitottam, ha mar kirakod a nevem a hozzaszolasod elejere, koszi.
Jó Estét 2017.01.09 15:20:11
@Advanced Flight: rendkivul pengeeles a kovetkezteto kepesseged, pont annyira, mint a szovegerto kepesseged :)
Jó Estét 2017.01.09 17:51:34
@Kovacs Nocraft Jozsefne: csokolom tessek elolvasni a hozzaszolasaim :)
Csendesen ugyan, de Vona Gábor bejelentette: az LMP-vel együttműködve akarnak kormányt váltani. Ez ugyan elsőre nagyon vicces, mert a két párt együtt sem éri el az MSZP és a DK összesített támogatottságát, de azért a mondatnak mégis van jelentősége. Az ATV reggeli műsorában megtörtént a comint…..
Reggel rengeteg nehézséggel kell szembenéznie az embernek: nem elég, hogy ki kellett mászni a meleg ágyból, indulni kell munkába, de még a kocsi szélvédője is lefagy. Ha a felsoroltak közül kettővel nem is lehet mit kezdeni, legalább az utóbbinál spóroljuk meg a kellemetlenséget. Ehhez nem kell más,…..
Jó Estét 2016.11.23 10:03:29
@subwoofer1: szivembol szoltal :)
Lepaktált a kormánnyal az LMP. Szél Bettiék megegyeztek Orbánnal, hogy kipótolják neki az elveszített parlamenti kétharmadot, így a Fidesz-KDNP-LMP-trió a jövő héten megválaszthatja az Alkotmánybíróság új elnökét és tagjait. (fotó: 24.hu) A fideszes maffiarezsim hetedik éve rombolja a jogállamot…..
Ha valakinek kétsége lett volna, hogy az LMP hova tartozik, itt az újabb bizonyíték. A Lehet Más (??) a Fidesszel és a KDNP-vel megegyezve biztosítja a kétharmadot alkotmánybírók választásához. Mindig is össze volt nőve, ami összetartozott. Miközben az igazi ellenzék nem csupán kormányváltásról,…..
Hogy a házasság intézménye kiüresedőben van a nyugati civilizációban közhely. De mi van az esküvővel? Miért van az, hogy bár sok esküvőn és lakodalmon voltam, egyiken sem tudtam jól érezni magam? Az esküvői szertartás egyidős a házasság intézményével és bár eltérő kultúrák eltérő rítusokat írnak…..
Vannak tapasztalt, géplekésésben verhetetlen utasok, a legnagyobbak be is számolnak a hőstettükről, leginkább a Homáron - köszönjük is nekik az inspirációt ehhez a poszthoz. De egy fergeteges lemaradáshoz nem kell túl szofisztikáltnak lenni, mi is néhány tök egyszerűen kivitelezhető megoldással…..
Jó Estét 2016.09.19 09:07:05
@vaki78: egy idoben havonta tobbszor repultem Nemetorszagba (Hamburg, Ddorf) es az online chekinemmel vegigbattyogtam a gepig, ugyhogy senki nem kerdezte ki vagyok.

Amugy Pesten egyik ismerosom nem engedtek jogsival utazni (ferfi), de a 21eves cicis kislany kolleganomet meg gond nelkul felengedtek vele :D
A fapadosok ezer jogcímen próbálnak pénzt lehúzni az utasról, de van pár szolgáltatás, amit mindenki kénytelen kínálni. Összevetettük, hogy ezeket melyik ultra mennyire használja ki utaskopasztásra. Az biztos, hogy ebben is igen szoros a verseny a Wizz Air és a Ryanair között.   Az ultra fapadosok…..
Jó Estét 2016.09.04 20:45:25
@Darth Revan: mert ugy gondoltuk a kuponnal jo lesz es csak utolag neztunk utana. De ez a marhakaram ferihegyen vagy a b-rol a marhavagon buszok amugyis eleg meggyozoek h fizessek esetleg tobbet egy lufthansara vagy BA-re...
Jó Estét 2016.09.05 10:18:06
@wrstjnethn: jaj mar vartam hogy mikor jon elo az elso megkeseredett fotelhuszar :) Remelem most kicsit jobb lett az eleted, hogy valakinek a kepebe vaghattad h hulyeseget csinalt ;) Orulok h megint sikerult oromet okoznom ;)
Világhódító missziónk során, miközben megpróbáljuk a jónépet felvilágosítani a homoszexualitásról, sokaknál már a meleg szónál elakadunk. “Nem melegek, hanem BUZIIIIIIIIIIIIIIK!” Hogy számukra is biztosan átmenjen a tartalom, a továbbiakban én is a buzi szót fogom használni. A nembuzik általában…..
Folytatódik a Drágám, add az életed!, a TV2 celebpárokkal rendezett vetélkedője. A második évad is ugyanolyan lesz, mint az első, a párok hölgytagjai licitálnak, míg a pasik végrehajtják a feladatokat. A műsorvezetői poszton van változás viszont, hiszen Ábel Anita mellé Till Attila került. Az új…..
Mi legutóbb a reptérre mentünk taxissal. Az elején tök szimpatikus srác volt. Ernyővel várt minket a zuhogó esőben, közvetlen volt, vicces. Aztán egyre émelyítőbbé vált a dicsáradat, amivel fényezte magát, a kocsiját, a szolgáltatását. Lendületét ráadásul az is csak picit törte meg, hogy egy…..