Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ladaf@n

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Check-in Három óra Lillafüreden 2015.03.02 11:31:19
Lillafüred szerintem az ország egyik legszebb települése, ami éppen ezért turisztikai szempontból is kiemelkedően fontos. Kiskoromból mindig úgy emlékeztem rá, mint a helyre, ahol az a gyönyörű palota van a tóval és a vízeséssel, és ahol nagyon finom pisztrángot ettünk.…..
Mifelénk máshogy néznek a szocialista országokban gyártott motorokra. Jók voltak, szépek voltak, de ott a múlt idő jele: a világ megváltozott, dédelgessék csak őket a veteránosok. Igaz, itt a rendszerváltás után szükségből mindent átépítettek, háztáji barkáccsal…..
Hülye suzukis, már megint. Folyton beleakadok ebbe az állatfajba, hogy színváltós legyen tőlük a fejem. Aztán meg azoktól, akik az ilyenek miatt általánosítanak. Ubulnak is egy agyatlan idióta jutott ki nemrég, akinek némi nézeteltérés után épp előtte tartotta a napi rendes…..
… mondta teljes nyugalommal és kicsit sajnálkozón az egyenruhás hölgy. Talán még az angyalföldi vasútállomás lepukkadt és kies rakodóvágányai is elpirultak egy kicsit ekkora szigor hallatán. - Tessék csak, nyugodtan. - válaszoltuk neki Árpáddal szinte egyszerre. A…..
Belsőség Lada in the air 2009.01.20 15:45:00
Gergő olvasónk adta meg a kezdőlökést, hogy az utóbbi időben méltánytalanul hanyagolt Lada honlapjára nézzek. Mert a Lada homepage király. Egyszerű, mint a faék, semmi flash, semmi dinamikus katyvasz, kattintasz - ott vagy. Kizárólag a lényegi információkra hagyatkozik,…..