Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nEjmEd

10 bejegyzést írt és 205 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Olvasom, hogy a BBC elállt a hajdan népszerű Halló, halló! című sorozat új változatának bemutatásától arra hivatkozva, hogy a komédiában szereplő nácik „egyes nézőkben rémületet keltenének” és „sokak érzékenységét sértenék”. Noha a „remake”-jelenség is megérne egy misét, ezúttal nem erről szólnék,…..
nEjmEd 2016.08.16 15:54:08
Reakciós reflexiók Brexit 2016.06.24 09:11:41
Minap egy kedves barátom előállt egy kérdéssel: „És mi lesz, ha a britek kilépnek az Európai Unióból?” „Mi lenne?” – feleltem. „Huszonnegyedikén ugyanúgy felkel a Nap, mint huszonharmadikán.” Felkelt. Itthon, Magyarországon verőfényes napsütésre ébredtünk. Nem tudom, Londonban milyen az idő. Olvasom…..
Örülök, hogy elolvashattam ezt a cikket, mert tanúja lehetettem a magyar politikai újságírás egyik mélypontjának. Korábban két ízben is foglalkoztam azzal a morális és stiláris színvonaltalansággal, amelyet ez az „újság” képvisel – először egy „ételkritika”, majd egy „nekrológ” ürügyén –; ma már…..
Tegnap éjjel a tudatalattim végezett szőnyegbombázást rajtam. Álmomban kenyeret akartam sütni. Már otthon gyúrtam a tésztát, mikor rájöttem, hogy nincs élesztőm. Nagyon fontos lett volna, nagyon szerettem volna kenyeret sütni (nem tudom, talán vendégeket vártam, ez momentum…..
Pixilláció Betegség vége 2015.01.26 14:18:33
Három napig nyomtam az ágyat minden eredmény nélkül. Se rosszabb nem lett, se jobb, testem ugyanabban a kimerült tespedségben maradt, képtelelnül bármilyen irányban elindulni. Egy kis lázat összehozhatott volna legalább, hogy elégesse aminek nem kellene bennem lennie, de még csak ezt…..
Lehet utálni a négyes metrót, meg azt is ahogy készült, de azt mindenkinek el kell ismernie, hogy pompásak lettek a megállói. És ez nem csak az én véleményem, hiszen az Architizer A+ Awardson a finalisták közé került a 4-es metró két állomása is. Mégpedig a Gellért téri…..
Előző albérletem egy volt orosz tiszti lakásban volt, a ház előtt pedig egy furcsa vasdarab volt a földbe süllyesztve. Különös, hogy így meghagyták, mert már már senki sem használta. Egyes darabjait, ha akarják, sem tudták volna, mert már beleaszfaltozták nagy részüket a…..
aeon flux csillagok, csillagok 2013.12.11 08:00:00
Kellett már a reform. Világéletemben tízes skálán osztályoztam (mióta osztályozom), és jól is éreztem magamat ezen az intervallumon mozogva, még úgy is, hogy a "tíz-per-hét" és tsai leírás matematikailag messzemenőkig helytelen volt. Aztán az elmúlt 1-2 évben valami…..
nEjmEd 2013.12.13 13:36:59
Radiohead, Blur és Massive Attack videók után a Szexi dög hozta meg az áttörést Jonathan Glazernek, hogy aztán négy évvel később egy bukás (Születés) után el is tűnjön a mozi világából. Most azonban, kilenc évvel később sikerülhet a nagy visszatérés, méghozzá egy minden…..
Ha korunk két legnagyobb komikusát, Will Ferrellt és Zach Galifianakist összeeresztik egy filmbe, akkor abból csak jó sülhet ki... Vagy mégsem? A Képtelen kampány ugyanis sok sebből vérzik, ezt be kell ismernem. Ám ennek ellenére sem tudok lesújtóan nyilatkozni róla. Lehetne ez…..
Geekblog Csak Isten bocsáthat meg 2013.07.23 06:00:00
A szélsőségesen megosztó, a cannes-i vetítésen álló ovációt és fütyülőkórust szimultán bezsákolt Csak Isten bocsáthat meg kapcsán mindenfelé Nicolas Winding Refn előző munkáit, a Valhalla Risingot és a Drive-ot, meg David Lynch-et emlegetik. Nem is értem, hogy járhatnak…..
A cartoonbrew megírta, hogy egyik kedvenc animációs rendezőm új egészestés filmmel fog jelentkezni. Bill Plympton, aki még most is maga rajzolja összetéveszthetetlen stílusú filmjei képkockáit, közösségi támogatással fogott bele a projektbe. A tavaly bemutatott legendás…..
Guillermo del Toro valóra válthatta saját (és feltételezhetően milliónyi más kisgyerek) álmát, amikor közel 200 millió zöldhasúból elkészítette a Tűzgyűrű című filmet, amiben óriási, emberek által irányított robotok küzdenek szintén óriási, egy más világból…..
  Christian Larson - Valtari (the valtari mystery film experiment, film #14) Nem lennék jó újságírónak, mert nem leszek most sem naprakész. Egy tavalyi filmélményemről adok számot, ami mostanra ért meg bennem. 2012 december 7-9 közötti hétvégén minden kontinensen (igen, az…..
A filmkritikusok, filmes újságírók gyakorta dobálóznak a szakzsargonnal, az angol kifejezésekkel, közben észre sem veszik, hogy ezek valaki számára kínaiul vannak. De én, Lisztes, a hős most egy csokorba szedtem nektek azokat a szavakat, amikkel mostanában rengetegszer találkozhatsz,…..
Rusznyák Csaba írásának szinte valamennyi állításával egyet tudok érteni, miként a Trónok harca 03x09 epizódja által keltett közfelháborodást is komikusan buta reakciónak tartom. Mégis úgy vélem, hogy az egyébiránt kiváló cikk legfontosabb tétele sajnálatos módon téves:…..
Markus Imhoof - More Than Honey Teljesen el vagyok ragadtatva. Gyönyörű dokumentumfilm, ami tényleg közel hozza a nézőhöz a méhek világát. Érdekes, nagyon komplex, széles spektrumban vizsgálódik, sokat markol, és nem is fog keveset. Nem szájbarágós, nem akar senki felett pálcát…..
Sokan fellélegeztek, mikor kiderült, hogy Lars von Trier új extremitása, az egy nimfomániás nő kalandjait feldolgozó Nymphomaniac nem készült el időben a Cannes-i Filmfesztiválra. A megkönnyebbülés oka elsősorban a rendező tavalyelőtti magatartása volt, amiről még a mai napig…..
Tobias Lindholm - Kapringen, 2012 Egy ismerősöm jóvoltából részt vehettem a Kapringen premier előtti vetítésén, amit a Dán Nagykövetség szervezett a Puskin Moziban. Tették ezt minden bizonnyal a kultúrmisszió miatt, de a film témája is jó ürügy volt arra,…..
Szeretjük a mozit. Tiszteljük a filmeket, és azokat a nézőtársakat is, akik hozzánk hasonlóan jegyet váltanak rájuk. De ezzel úgy tűnik, nem mindenki van így. Mesélj nekünk a legrosszabb mozis élményeidről, amiről nem a film tehetett! Alapvetően azt vallom, hogy a…..
Shane Carruth - Upstream Color [2013] A mindig a vesztes csapatnak drukkoló ember mentalitásával rendelkezem, szóval az elismerést már megkapó, várt vagy körülrajongott alkotásokkal szemben negatív prekoncepcióim vannak. A rendező fülszövege is rémes volt. Ha maga az alkotó nem…..
A tegnapi Titanic-menü: Csacsogó New York-i fiatalok és néhány elveszett élet keresése, avagy az amerikai független film ellenpólusai. Hogyan kövessünk vadidegeneket? (How to Follow Strangers, 2012) In medias res: érdekes volt, hogy a film rendezője az amerikai független film…..
Ricky Rijneke - A csendesek [2013] A csendesek megtekintése után az első gondolatom az volt, hogy az emberek azért félnek beülni egy szerzői filmre, mert tudják nagyon jól milyenek ezek a "köldöknézős művészfilmek" mostanában. S annak ellenére, hogy adott helyen és időben…..
Woody Allent talán nem kell bemutatni senkinek, az öreg még 80-hoz közel is csak úgy ontja magából a filmeket, legutóbb pedig az Éjfélkor Párizsbannal még egy újabb Oscar szobrocskára is futotta a meglepően magas nézőszám mellett, amin kétségkívül sokat dobott a cím romantikus…..