Regisztráció Blogot indítok
Adatok
_ng_

0 bejegyzést írt és 506 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az öntözésnek is van tízparancsolata (olvashatják korábbi írásunkban), de ennek felemlegetése mellett szeretnénk  néhány tanáccsal is szolgálni az eddig aszályosnak bizonyult időjárást látva. A vetést követő időszak általában megköveteli a mesterséges öntözést, lássuk, hogy mire kell ügyelni közben.…..
_ng_ 2019.04.25 16:58:01
@anonymouse.: Igen, onnan (szó szerint), ahogy az a forrásmegjelölésből is látszik. Illetve... várj csak...
Két hét telt el a 3-as metró északi szakaszának átadása óta. Tarlós István átadta, a városlakók pedig birtokba vették a felújított állomásokat. Néhány napig vártam a részletesebb beszámolót, a felújított állomások építészeti bemutatását, de hiába. Aztán úgy döntöttem, hogy további várakozás helyett…..
Rózsaszínű álmok napi 300 méter autópályaépítésről és a vasvillák kemény valósága kísérte az első magyar sztráda születését...
A legutóbbi ghánai moziplakátos Nerdblog-összeállításnál megkaptuk, hogy a rendszerváltás előtti hazai poszterek is kaphatnának egy ugyanilyen összeállítást. Hiszen ott is van nem kevés olyan szörnyszülött, ami az eredeti filmekkel látványosan nincs semmilyen kapcsolatban. Ezek egy része ma már…..
_ng_ 2018.01.29 09:02:33
@-Szűcs Gyula-: "a Vissza a jövőbe című klasszikust Spielberg-filmnek írta harsogó betűkkel"
Ő volt az egyik executive producer (főproducer, befektető vagy mi a kánya).
Mixie Becsapós csomagolások 2018.01.24 13:25:06
Valószínűleg sokunkkal előfordult már, hogy nem éppen azt a terméket kaptuk, mint amire a csomagolás alapján számítottunk. Jellemző, hogy néhány márka szeretné jobbnak és szebbnek feltüntetni termékét, mint amilyen valójában, de vannak, akik kissé túllőnek a célon. Ezért nem árt mindig…..
GerillaGasztro NEMO 2017.06.16 06:48:01
Több kedves ismerősöm javaslatára tértem be a helyre. Sok blogon, egyéb helyen reklámozott halétteremről van szó, a halat én pedig nagyon kedvelem. A kiszolgálás a helynek megfelelő, udvarias, kedves fiatalos, nagyon jó érzékkel azonnal lecsaptak rám, leültettek, kaptam étlapot. Az árakat kár…..
Egy végiggürizett hét után jól esne a tudat, hogy minden munkával töltött percet honorál a cég. Ez a valóságban viszont egyáltalán nem így van, rengeteget dolgozunk ingyen. Ráadásul a nőket ezen a téren is nagyobb hátrány éri. A csárton azt láthatod, hogy az OECD országokban hány óra munkát nem…..
Egyre többen látják, értik, legalábbis érzik, hogy az olimpiarendezés nem az olimpia rendezéséről szól. Hanem rólunk, a magyar társadalomról...
A múltkori rendeléssel alaposan kirámoltuk a Banggood EU raktárát. Rátaláltunk ezekre a pulcsikra is, amik a képek alapján nagyon jónak tűntek. Gondoltuk, az menő, ha lesz blogos "munkaruhánk", úgyhogy rendeltünk belőlük is...
Amennyiben nem a hülye iráni film nyer, akkor minden bizonnyal a Toni Erdmann fog. A Tannát nyilván azért választották be, mert fel kell tölteni a két esélyest körbevevő három helyet, hogy úgy nézzen ki, igazságos versenynek nézünk elébe. A Tannát még tavaly láttam a Titanicon, és már akkor se…..
_ng_ 2017.02.19 17:50:55
Viseljük őket, eszünk bennük, vagy egyenesen megesszük őket, de sokszor fogalmunk sincs, mit is jelentenek a világmárkák nevei. Persze végül is mindegy, hogy a Häagen-Dazs tényleg dán-e, vagy hogy miért írják furcsán az Under Armourt. Ugyanakkor sokszor nagyon érdekes sztorikat…..
_ng_ 2017.01.03 14:17:50
@cardiobascuralis 3: Bizonyára elkerülte szíves figyelmedet, hogy a cég amerikai, ott pedig az "armor" betűzés dívik. Lásd még: color/colour, favorite/favourite stb.
Nem is gondolnák, hogy az Amerikai Egyesült Államok is bekerül, a világ legtudatlanabb országainak toplistájába. De vajon ki lett az első?      ..
_ng_ 2016.12.26 12:39:28
Édesistenem...

Gondolom, ez a forrás:
www.independent.co.uk/news/world/world-most-ignorant-countries-index-ipsos-mori-poll-survey-a7481196.html

A felmérésben 40 országból 500-1000 embernek tettek fel néhány kérdést a saját országukról (népesség, egészségügyi kiadás mértéke, saját tulajdonú lakással rendelkezők aránya, a muszlimok aránya az országon belül stb.).
Mint egy falat kenyér, úgy kell Orbánéknak minden külföldi terrormerénylet. Ilyenkor lehet fontoskodni, eljátszani a nemzet megmentőjét. Aprópénzre váltani ártatlan emberek halálát a politikai tőzsdén.  Minden nap főnyeremény nekik, amikor nem Matocsy, Tiborcz, vagy a félanalfabéta Mészáros Lőrinc…..
Este nyolckor kezdődik és 10-kor ér véget az idei Való Világ döntője az RTL II-n, amit vagy a kissé együgyű, de jólelkű Soma, vagy a sokat vetkőző sültbolond Vivi, vagy esetleg a semmilyen Gina nyer majd meg. A mi tippünk Soma, úgy, hogy Gina esik ki az első menetben. Tessen szavazni, ingyen…..
Az édes lépes méz a legtöbb ember számára ínyenc finomság, folyékony arany, azonban ezért a finomságért a méhek fizetik meg a valódi árat, hiszen munkájuk gyümölcsét elveszik tőlük...
Otthonaink tervezésekor talán egy álomszerű köd rakódik ránk, s igyekszünk a kínálkozó lehetőségek közül személyiségünknek és a funkcióinknak a legmegfelelőbbet  kiválasztani. Ugyan ez egy nem könnyű és nem rövid folyamat, de amikor végre a részletek egésszé állnak össze, úgy érezzük, jólesően…..
Ugye, mennyire meg szoktunk sértődni, amikor a nagyképű nyugatiaknak tökmindegy, hogy Bukarestbe vagy Budapestre jönnek? Vagy milyen felháborodottan szoktuk mesélni, hogy a bunkó amerikaiak/franciák/akárkik nem találják Magyarországot a térképen? Tanulságos lenne ilyenkor egy felmérés, vajon hány…..
Azt hittem idén már elengedhetem ezt a dolgot az ősz beköszöntével, de sajnos nem tehetem, mert ma megint megbotránkoztam az egyik aluljáróban. És miért is? Mert egy fiatal srác fekete cipőhöz fehér vastag sportzoknit vett fel, persze háromnegyedes nadrágban, és közben azt hitte, hogy iszonyú jól…..
Nem rasszista, csak az iszlámot, a fanatizmust nem bírja. Mentségére legyen mondva, hogy ő két dologról beszélt a ma reggeli Mokkában - arról, hogy a nyaralása alatt kirabolták, illetve arról a reptérről jött haza, ahol másnap öngyilkos merénylők robbantottak, de Demcsák és Szebeni a török kalandra…..
Legutóbbi menő helyes csalódást okozó posztunk egy kézműves kávézóról szólt, ezúttal egy egész franciás hangulatú családias reggelizőhely-étterem hagyott nem túl például állítható nyomott egy olvasónkban. (Fotó: Balkányi László / We Love Budapes) Tisztelt Homár Szerkesztők! Ilyen pofátlansággal…..
Kínos, de egyben elképesztően vicces baki a NatGeón: a Morgan Freemannel készített, Isten nyomában Morgan Freemannel című sorozatuk első részének képe alá a technika ördöge egy másik epizód hangsávját keverte, ami olyan (gyerekes vagyok, tudom) vicces jeleneteket eredményezett, mint a fenti,…..
_ng_ 2016.04.04 15:07:23
@alex4: "Én meg akartam nézni, de elfelejtettem (na, majd megnézem mikor ismétlik) - igaz, nem tűnt volna fel ez a baki, mert úgyis az eredeti hangsávval néztem volna... "
 
Én, ha ilyesmit akarok nézni, forgatok magamnak egyet...
Ahelyett, hogy kidobnánk bármit is, hasznosítsuk újra. Ezzel nemcsak sokat spórolhatunk, hanem még a környezetünket is védjük. Most mutatok néhány szuper trükköt, hogy lehet újrahasznosítani az üres kólás, vagy sörösdobozokat.  ..
Ha a mai események után bárkit megkérdeznének, hogy kik tolongtak a Nemzeti Választási Irodába reggel: kopaszok. Most hogy kik ezek a kopaszok, meg úgy általában mit akartak, az nem ide tartozik, viszont elég nehéz volt letagadni, hogy volt egy pont, amikor úgy nézett ki a folyosó, mint a…..
Minél kisebb a konyhád, annál inkább szükséged van jó ötletekre, amelyekkel teret nyerhetsz. Például még a  mosogatótálca alatt is lehet több-kevesebb helyet találni.   Vagy a felső szekrények alatt. Az alsó pultsor és a felső szekrények között elég 45-50 cm-t hagyni, így máris újabb helyek…..