Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pmobilTB

0 bejegyzést írt és 147 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ismét rendhagyó a mai válogatás. Különleges, mert egyrészről újra kizárólag magyar képeket tartalmaz az MTI Fotóarchívumából, másrészt a decemberi nagy sikerű, hasonló válogatás után most ismét teljesen szubjektíven válogattam. Csak úgy, ami megtetszett, érdekes, vagy amiről eszembe jutott…..
Ugyanaz az író, rendező, operatőr és zeneszerző jegyezte a második magyar tévésorozatot, mint az elsőt, A Tenkes kapitányát. Annyi köze volt emennek a jelen valóságához, mint amannak a múltéhoz. A gyerekeken kívül mindenki tudta, hogy a laktanyák világa egyáltalán nem olyan. De amilyen népszerűtlen…..
pmobilTB 2020.02.23 09:11:44
@JTom: Ernyei azért ment Nyugatra, mert nem akart a barátja, Hollós István ellen vallani (akivel egy autós sportegyesületbe tartoztak), amikor azt meggyanúsították autóalkatrész-feketekereskedelemmel (ma röhögnénk egy ilyenen). Ernyeit választás elé állították, vagy vallomást tesz, vagy bevonják a nyugati útlevelét. A leghelyesebb erkölcsi döntést hozta, szerintem.
Ismét eltelt egy év, és újra eljött a visszatekintés pillanata. Nemcsak a blogon, hanem Facebookon is aktívak voltunk, igyekeztünk sok érdekes tartalmat megosztani veletek. Számos gondolatébresztő és ritkán látott fénykép került ki az idővonalra a 12 hónap alatt. - Írom ezeket a bevezető sorokat már…..
Néhány kép a Getty kimeríthetetlen képtárából. Sosem látott képek a zschopaui MZ-gyárból és az eisenachi Wartburg szerelőcsarnokából. NDK autó- és motorgyárak,1968-69...
pmobilTB 2016.12.21 10:04:03
@trainmodeller: Mert nem Eisenachban szerelték őket össze? ;)
pmobilTB 2016.12.21 12:12:56
@trainmodeller: ;)
www.youtube.com/watch?v=K5g8oa4lR3o

Az alváz maga amúgy Gotha-ban készült, onnan szállították át szerelésre Eisenachba.

Egyébként azért annira nem unikum az ilyen jellegű "szétszórt" munkafolyamatos autógyártás. Az Audiba több mint 10 évig szállították a Németországban összerakott kasznikat, fődarabokat. Sőt ugye vannak olyan autógyárak, ami sima építő kittekből (ne kis szériás angol roadsterekre gondoljatok, ha nem normál autókra) csak összeszerelnek, nem bejön a lemez kigurul az autó jellegűek.
Bálint fiammal autóztunk hazafelé a szokásos szombati gimnáziumi felvételi előkészítőjéről, álltunk a Rákóczi úti dugóban, amikoris figyelmes lettem egy ma már mind ritkábban látható, csodás jelenségre. „Odanézz, az a szörnyűség a legérdekesebb autó, amit látsz,…..
pmobilTB 2015.01.14 09:58:30
@Balt: Az Opel gyár Gliwicé-ben volt/van.
pmobilTB 2015.01.14 10:45:48
@pizo: Van hozzá még eredeti Daewooo-s prospektusom. Nem érdekel? :D
pmobilTB 2015.01.14 12:19:56
@bari-kád: A Tarpant átdolgozva továbbra is gyártják Honker néven.

www.honker.com.pl/index.php/honker-4x4-opis-modelu
Egyik ismerősöm hívta fel a figyelmem arra, hogy Robin Williams milyen érdekes személyként marad fenn örökké a filmes világban. Kiemelte, hogy ő az a színész, akivel kapcsolatosan szinte minden nézőnek van egy nagy filmes élménye, még akkor is, ha az éppen adott mű nem tartozik a…..
Wartburgot láttunk South Parkban.Nem viccelünk, tényleg.Na jó, mégis viccelünk.Először is tisztázzuk, hogy South Park nevű hely tényleg létezik Colorado államban. Igaz, csupán Fairplay egy sarkában, egy 1880-as állapotában helyreállított bányászvárosként. Nos, ettől…..
pmobilTB 2014.03.15 19:09:58
@deak.atti: Tegyük hozzá, hogy a kombinak sincs kongó hangja, ott szerintem az üvegszálas kaszni elemek csillapítják ezt a hatást. 4T-nél meg teljesen ki van herélve az ajtóban található gyári kátrány lapokkal.

A melós autóm ma délelőtt:

kepfeltoltes.hu/140315/IMG_7181_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/140315/IMG_7173_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/140315/IMG_7176_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Pénzszűke? Drága alkatrészek? Vagy csak egyszerű hanyagság és leszarom-tabletta? Romok a város közepén, gazda nélkül. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Kíméletlenül fújt az arcunkba a metsző, viharos szél, a szemüvegünkre csapódott fel a vízszintes eső. Az a fajta idő volt, ami ellen a kabát, és a sapka sem véd. Sipossal másodpercekig ki se akartunk szállni az ólmeleg autóból, mert már onnan látszott, hogy a telefonban jónak…..
Belsőség Mások élete 2013.08.15 18:42:03
2006-ban készült A mások élete című német film, főszereplője egy keletnémet Stasi-ügynök, aki egy ellenzékivé váló írót figyel meg. (Zirig Árpi egy rövid interjút is készített az írót játszó,  motorimádó  Sebastian Koch-hal.) Nem spojlereznék, aki nem látta még, és…..
pmobilTB 2013.08.15 22:00:00
@streetsta: CBG-679 :)

kepfeltoltes.hu/130815/IMG_7054_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Akaliban a Lala büfé az, amelyik közelebb van. Ismerősünk mesélte, hogy előző nap látták a tulajt, amint úgy vitt ki a vendégeknek két korsó sört, hogy közben a cigi lógott ki a szájából, és a hamu simán beleesett a sörbe. Szóval van ami nem változik....

A másik büfét nem próbáltuk, inkább kimentünk kétszer Udvardiba, a Huszárba. Csak az meg nem olcsó.

Lehet, hogy vasárnapra jó volt az idő, de én hétfőn reggel 6-kor már dolgoztam, és addig szerettem volna kialudni magam. Este 7-kor csomagoltunk el, akkor még tépte a sátrat a szél rendesen. Kár hogy a tavalyi Alsóörsöt is elrontotta a rossz idő, pedig egész jó kis bulik szoktak lenni.
pmobilTB 2013.08.15 22:29:42
@dennisthemenace: Nem akarok átcsapni gasztro-blogba, de azért még elmesélem a fent említett műintézménnyel kapcsolatban egy kis anekdotát.

Első nap beülünk vacsorázni, jön a tulaj, akin - hát mit mondjak - látszott már hogy nem volt szomjas, és hozzánk szól, de csak ennyit:

- mit hozhatok?

Válaszom:

- Hát mondjuk így első kanyarban egy étlapot, ha lehetne.

Rendeltünk egy 2 személyes Lala tálat, 4000 pénzért, az hagyján, hogy én egyedül megettem volna - nagy étvágyú vagyok, nem tagadom - de állítólag volt rajta rántott gomba is. Na most volt rajta valami panírozott kocka, de hogy az mi volt a jóisten tudja. Se íze, se bűze, ha felvágtad a belsejét, kb a halzsírra hasonlított, de ugyanennyi erővel lehetett volna Alien-tojás is. :)Másnap Balatonudvardiban itallal együtt fizettünk 4100 Ft-ot egy cigánypecsenyéért, és egy paprikás csirkéért, amivel jól is laktunk, és finom is volt. De jövőre megpróbáljuk a streetsa által említett helyet is.
pmobilTB 2013.08.15 22:31:04
@streetsta: Ja, hogy már nem hatottunk az újdonság erejével! :D (Egyébként dagadt a májam a kép, és az aláírás láttán is)

Na majd jövőre elvisszük és felállítjuk a Skif elősátrát is, látszódjon a fejlődés! :D
TComment Átéltem a katasztrófát 2013.03.15 17:39:50
Az Átéltem a katasztrófát című cikkünk kommentposztja. Kérjük, ezúttal is kerüljék az indulatos megnyilvánulásokat, és az alaptalan vádaskodást. ..
pmobilTB 2013.03.15 18:09:36
@Leadfoot: Örülök, hogy más is hasonlóan látja a dolgokat.

A közútkezelők, rendőrök, mentők, tűzoltók most is kint vannak, tisztelet illeti őket, a sok fotelhuszár meg légből kapott kétes információkra alapozva ítélkezik. Én csak arra akartam rávilágítani, hogy azért az emberek is gondolkozhatnának.

Haver szobatársai és hazaindultak tegnap este 7-kor Győrből Bakonyszombathelyre. De már este 7-kor is szakad a hó, mondták, hogy gáz van, akkor minek indultak el? Périg jutottak, és ott éjszakáztak a buszon. Szóval talán gondolkodni kéne.
pmobilTB 2013.03.15 18:12:04
@HaCS: Nem. Németeknél is van Stau, ott is állnak akár egy napig a pályán, még is gondolkoznak, és kulturáltan viselkednek. Ha beteg miért nem maradt otthon, vagy ha már mindenképpen mozognia kellett mert az élete múlik rajta, akkor miért nem vett elég gyógyszert magához? Újfent jelzem EGY HETE ezt szajkózta a meteorológia. Akinek ez kevés idő volt felkészülni, avval nem tudom mit lehetne még csinálni.
pmobilTB 2013.03.15 20:01:32
@rőfos84: 5 nagy ellenség van. Az egyenes, a derékszög, a hideg, meleg és a mindenkori magyar kormány. :)
Tudják-e melyik az az egyetlen, magyar – nem oktató-, és nem versenyfilm -, amely kizárólag autókról szól? Sokan talán nem ismerik, hiszen elég rég készült, a címe: Kár a benzinért! Igazából nem egy filmről van szó, hanem négy és félről, amelyeket a narrátor, Kibédy…..
Takács Dénes barátom, klubtársam ismert wartburgos személyiség, keze alatt mindenféle Wartburg megfordult és elkészült már – olyan is, amilyenről Eisenachban álmodni sem mertek. Idén visszatért a gyökerekhez. Abszolút. Meséljen erről inkább ő. A szerk. Ültetve,…..
pmobilTB 2012.08.17 16:44:03
Jövőre most már nekem is el kéne mennem. :) Akaliból viszont hiányoztatok!

@trainmodeller: Délben hengerfejeztük Piroska blokkját, valószínűleg a sok állásban megpunnyadt a vízpumpa csapágya, aztán eddig bírta. Kapott egy felújított hengerfejet, és olyan csöndes lett a blokk, mint ha 0 km-es lenne.
pmobilTB 2012.08.17 18:06:49
@trainmodeller: Az ékszíjnál levő oldal csapágya esett szét még vasárnap, csak most volt idő foglalkozni vele. A blokk még mindig alapméretes, szép a fala - kicsit a dugó tető kokszos volt de kit érdekel - egyedül a hengerfejben dolgozott már egy kicsit a fagyálló. A Piroska blokk ugye a megfőtt blokk helyett lett, viszont utóbbinak mindene új volt, úgy hogy azt raktuk rá át. Mondom most valami elképesztően halk lett, a szép autómban nincs ilyen csendes blokk.

P21-Ferivel egyeztess ez ügyben. Adjak elérhetőséget privátban?
A Totalcar TV nyári, szezonzáró műsorára nagyon büszkék vagyunk, így is engedjük a nagyvilágba: a gyermek felnőtt, elengedtük a kezét. Képi világunkat az OMG Visuals zseniális munkatársai (nem mellesleg kitűnő cimboráink) vették kezelésbe és sokszor mi is csak néztünk, mint…..
Miközben Tibby Kirgizisztán egyhavi GDP-jét költi el épp az E28-ra, folyamatosan azzal oltogat, számoljam már ki, mennyit költöttem az E32-re az elmúlt két évben, és ebből hány kilométert sikerült megtenni. Szívemen viselem lelki békéjét, és ha az nyugtatja meg, hogy van nála…..
Hát ezt is megértük. Családunk mindenkori biztos tartóoszlopa, a feleségem 190-es Mercije, máshogyan mondva - az „újautónk” is megérte a félmillió kilométert. 432 ezerrel vettük 2006 márciusában, tehát mi tettük bele a gyűjtemény közel egyhatodát. Így nézett ki…..
pmobilTB 2012.04.15 22:47:20
@kolompar: Ott látom bukni a dolgot, hogy ha napi használatos az autó, akkor a ki be állásokkal minimum szellőzik annyit, pláne -10 fokban, hogy ne legyen nedves bent a levegő.

Nekem így volt 10 évig az autóm, semmi baja, rozsdafolt max a kőfelverődések miatt van rajta. Ja 2002-es Toyota Corolla.
pmobilTB 2012.04.16 00:19:33
@Csikós Zsolt: Ezt nem is vitatom. :) Én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy a kollega azt írta, hogy napi használat + fűtött garázs, és emellett nagy bent a levegő páratartalma.

Na már most ha napi használatban van az autó (értsd ez alatt hogy reggel melóba kiállok, haza jöttem délután/este beállok) akkor az ajtó nyitogatásokkal, pláne mínuszban, kellően áthűl, és átszellőzik a helység, nem hiszem, hogy trópusi pára lenne bent. Plusz ugye egész nap utána kint szellőzik valahol a kocsi, és mi közben közlekedek akkor is szellőzik a kaszni (tudom meg koszolódik is).

Szóval csak a napi használat párás garázs ellentétet szerettem volna csak érzékeltetni.

Toyota most lett a múlt ősszel letakarítgatva, ki alvázvédőzve,a lengőkarokon, és a fékcsöveknél rozsdált kissé. Nem azt mondom hogy egy Toyota örökké tart, de nem is rozsdál úgy mint egy nagypók. :)

Egyébként van öreg autóm is garázsban (Wartburg 353w Tourist), de ő csak a nyári napokon bújik elő.
Illetve van egy másik, őt most hajtottam a télen, igaz amikor hozzám került se volt gyári állapotú, de most a tél igen csak bele harapott a lemezek alatt. :)

kepfeltoltes.hu/120416/402585_241969082557679_100002337677545_531356_201847131_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/120416/431112_241969139224340_100002337677545_531357_832423982_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
pmobilTB 2012.04.16 07:28:17
@midnignt se - kitiltotta az ommm:
Nem azt írtam, hogy elporladt a kezedben, hanem hogy felületi korróziós.
Igen, elértünk oda, hogy a sima aszfaltos vagánykodás kutyát nem érdekel. Az extrém motorosok újabb és újabb trükköket eszelnek ki: egyik a bütykös gumival felszerelt sportgépek műfaja, amelyekkel valóban elég keményen csapatnak úttalan utakon. Julien Welsch egy Triumph Street…..
TComment Made in Csepel 2012.03.09 08:01:40
Nincs átverés a címben, ez a Volvo nagy eséllyel tényleg a Csepel Autógyárban készült. Igaz, ma már a jó édes anyukája sem ismerne rá. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
A hóesést lehet szeretni, meg nem szeretni. Akinek nem kell eltakarítani, vagy nem töri össze miatta magát, esetleg kocsiját, az általában szereti, hiszen szép látvány, mennyei nyugalom lesz úrrá mindenen, hiszen elnyeli a hangokat, minden lelassul, az autók is csak vánszorognak, és…..
...itt, hirdesd meg máshol! A csodás helyen ripsz-ropsz fiatalodik egy kicsit, nyilván óracsoportot kellett cserélni időközben. Az új tulajdonos mindenképpen jelentkezzen, kíváncsiak vagyunk a magyarázatra.   ..
pmobilTB 2012.02.15 18:20:22
@dhrbikes: A 10 éves Toyota Corollámban 68 000 km van, első tulajos. Mi hahaha? :)
Válság? Hol itt a válság? Tíz hozzánk érkezett levél közül háromban ez a kérdés szerepel: első autómat venném, milyet szabad? Nos, nekihasaltunk a témának, árkategóriánként összeállítottunk egy-egy csokrot. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..