Regisztráció Blogot indítok
Adatok
emarcell

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Túlságosan is egyértelmű volt a helyzet ahhoz, hogy mélyen áttanulmányozzam a Messiások című megakiállítás művészeinek listáját. A debreceni Modemnek az olyan kihágások után, mint a Kis magyar pornográfia, nyilván elő kellett állnia valamivel, ami simogatja a közönség…..
Hónapokkal a Műcsarnok-kiállítás megnyitója előtt egyértelmű volt, hogy az Aviva képzőművészeti díj a szezon egyik legszórakoztatóbb képzőművészeti eseménye lesz. Az ötmilliós jutalom egyik jelöltje, Mécs Miklós például már az elején bombát akart robbantani, folytatva…..
Sugár János hívta fel a figyelmünket, hogy különös módon február 12-én, csütörtökön, azaz posztunk megjelenésének napján több hétnyi kulturálódásra, pezsgőzésre és pogácsázásra való kiállítás nyílik Budapesten. A jelenség nyilvánvalóan valamilyen különös…..
Drága Olvasó! A terveink közt szerepelt, hogy indulásra feltöltjük most induló blogunkat az ország néhány új és furcsamód lehengerlő küllemű épületének kritikájával, ahogy tettük egykor itt. Bemutatunk pár izgalmas, magyar street artos csoportot. Aztán közzé tesszük…..
emarcell 2009.01.25 08:33:33
Csak nagyon ritkán szoktunk külföldi városok apró-cseprő ügyeivel foglalkozni, de az Urbanista külpolitikai rovatának vezetője azzal rontott be szerkesztőségünkbe, hogy ezt muszáj megírni. Blogunk népes szerkesztői gárdája gyors szavazás után (1234:4321 arányban) úgy…..