Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kexi

0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
BESZÁMOLÓ A március 4-iki elnökválasztáson, ahogy az bizton kijelenthető volt, Vlagyimir Putyin győzelmet aratott. Azonban kemény kihívásoknak kell megfelelnie az elkövetkezendő években. Politikai stabilitást kell teremtenie, úrrá kell lennie a gazdasági problémákon és meg kell…..
Múlt hét végén Dmitrij Medvegyev orosz államfő szimbolikus lépésre szánta rá magát. Hivatalos twitter fiókjának nevét megváltoztatva KremlinRussia helyett ezentúl MedvedevRussia néven publikál mikroblogján. Elemzők szerint ez változtatás Medvegyev önállósodásának egyik…..
Az utóbbi három-négy napban rengeteg különböző hírt, pletykát, elméletet lehetett hallani arról, hogy az orosz Szurgutnyeftyegaz megvette az osztrák OMV-től annak 21%-os Mol részesedését. Ráadásul a folyó piaci árnak a 1,9-szeresét fizették érte. Ezek a tények már alapjában…..
kexi 2009.04.10 16:46:35
@Nash vs. Keynes: Nem akarlak meggyőzni, csak a tényeket igyekeztem összeszedni.
"Ha félreteszem Zbigniew Brzezinskit"- nem lehet, hiszen Ő volt eddig az USA kormányzat fő stratégája.
"akkor sem értem miért jó nekünk bármilyen egyoldalú függés." - egyáltalán nem jó, de ki beszél itt egyoldalú függésről? Az oroszok el akarják adni a gázukat. Ha Eurűpa nem veszi meg, akkor mit csinálnak vele? A csövek tranzit országokon mennek keresztül - ki kontrolálja, hogy ott mi lesz velük, megmarad e a nyomás stb. Mindez tárgyalások és megegyezések kérdése. Persze, ha továbbra is előítéleteink vannak és nem vagyunk hajlandók megbékélni azzal, hogy egyenlő felekként kezeljük egymást, akkor megmarad a gyanakvás. Szerintem nekünk pl. az jó, ha a kiüresedett gázlelő helyet átépítjük tározóvá, és megállapodva az oroszokkal jó pénzért innen szállítjuk - közösen akár(?!) - a környező országokba.
"két kőkemény kapitalista blokk védi az érdekeit, ahol azok nem összeegyeztethetőek. Hát emiatt van itt sokakban egyfajta gyanakvás az oroszokkal szemben."- De, miért csak az oroszokkal szemben? Csak meg ne támadjuk őket! Voltak akik megégették már magukat Moszkva altt! Miért nem békülünk már meg? Többször leírtam már ebben a vitában is, hogy az utóbbi 7 évben a fideszes russzofob nulláról az utóbbi évek normális együttműködésével 14 milliárd USD-re növekedett a két ország árúforgalma. Ez közvetlenül és közvetve 1 millió munkahelyet jelent. Miért kell ezt veszélyeztetni?
Ami a The New York Times cikkét illeti: régen íródott. Azóta már Amerikában is más szelek fújnak Most volt a G20, Obama ki akar egyezni az iszlámmal, lehet, hogy atom mentes világban is megegyeznek stb. Az nem lehet, hogy csak mi magyarok ragadjunk bele a múltunk előítéleteibe...
kexi 2009.04.11 11:10:14
@sorhajóhadnagy: Azért szólok csupán, mert kétszer is érdeklődtél: nem erre a blogra való a TGM cikk. Ne rontsuk el ezt a kiváló blogot.
A feleségem azt mondja, hogy inkább Gogolt olvassunk (pl. a Holt lelkek 6. fejezetét!) mint TGM-t, ha az orosz helyzetről akarunk tájékozódni.

A szóvirágok cirádáiról nincs mit mondani, a lényeg pedig nem a "jel-cinizmusban" van.
kexi 2009.12.06 19:43:15
@ineralisi: "Én azt hallottam, ez a Vologya ezt évekig magolta egy bizonyos iskolában" - de legalább járt iskolába. Aki ezt a förmedvény írta, az pedig analfabéta maradt.

Nyeznajkának részben igaza van. Ilyennek se öngyújtót, se gyufát nem szabad a kezébe adni!
Nyilván találkoztak, hiszen Orbán (sőt: Szijjártó Péter!) azt mondta, és Orbán (sőt: Szijjártó Péter!) sosem hazudik. És mint a jobb közösségi portálokon, ha valaki megjelöl, hogy ismer, csak akkor lesztek közös ismerősök, ha ő is visszajelöl, az orosz fél is…..
kexi 2009.11.30 10:12:22
@sorhajóhadnagy: gratulálok! Az érvelésed tökéletes. De... az OV-val kapcsolatban azért többről is szó van.
Szerintem fel kell tenni azt a kérdést: miért nem állt meg annál az egyszerű ténynél, hogy ott volt és kész!? Miért csinálta a pr-kampányt ?
Ezt úgy hívják, hogy "ki akarta játszani az orosz kártyát". Három összefüggése van: 1. "Ha nem tudod megakadályozni- állj az élére". Ismert szokás. Ezzel bemutatható, hogy szóba állnak vele. 2. A kis- és középvállalkozókat maga mellé állítani. "Ha rám szavaztok, én kiviszlek benneteket a nagy orosz piacra - megmondtam a Putyinnak! Gazdaggá teszlek benneteket, nem úgy mint a szocik! 3. A baloldali szavazókat - akik szerinte, zsigerből orosz-imádók - rávenni, hogy mellé álljanak, mert már OV meg a Fidesz sem russzofób.
A "vacsora" erre is válasz volt.
kexi 2009.12.04 13:02:34
@Nyeznajka: azért nem lehet a félmosoly, mert nem csak hazudnak, hanem manipulálják is a közvéleményt. Íme:

Stier Gábor a Magyar Nemzetben írta: „Orbán Viktor szentpétervári meghívásának a ténye egyértelműen jelzi, hogy Moszkva már leírta az MSZP-t, s a választások utáni időszakra készül. Ezt jelezte egyebek mellett a kormányközi vegyes bizottság budapesti ülésének lemondása és a korábban beharangozott Balázs–Lavrov külügyminiszteri találkozó látványos elmaradása is.”
Ezzel szemben: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Balázs Péter 2009.12. 02-án találkoztak és – megírták a magyar és az orosz Külügyminisztériumok honlapján (de a magyar újságok nem!) - „eszmecseréjükön a magyar-orosz kapcsolatok újraindításáról, fellendítéséről tanácskoztak. Megállapodtak, hogy a közeljövőben összeül a magyar-orosz gazdasági együttműködési bizottság, magyar részről Oszkó Péter pénzügyminiszter vezetésével. A találkozón megkezdték továbbá a magyar kormányfő moszkvai látogatásának előkészítését, valamint folytatták újabb külügyminiszteri találkozó előkészítését. Szergej Lavrov élénken érdeklődött a spanyol-belga-magyar EU-elnökségi trió terveiről, különös tekintettel a magyar elképzelésekre. Egyetértettek abban, hogy a két ország együttműködését nagyban gazdagítja kulturális értékek kölcsönös megismerése. Ezzel kapcsolatban Lavrov külügyminiszter megerősítette Medvegyev elnök különmegbízottjának magyarországi látogatását.”
kexi 2009.12.04 18:49:18
@Nyeznajka: persze épeszű nem olvas ilyet, de a magyar politika, sajnos ma erre épül. Ezek a manipulációk nem a még elviselhető (félmosoly!) kategóriába tartoznak, hanem a büntetőjogi "megtévesztés" címszó alá.
„A múltat már Isten se másíthatja meg. .. csak a történészek” – tartja a mondás. És ha másításról, vagy hamisításról túlzás is lenne beszélni, szép példáját látjuk annak, mennyire különféleképpen lehet prezentálni, egy hetven évvel ezelőtti, a…..
kexi 2009.09.15 14:43:49
@P_o_c_a_k_o_s: Csak kibujt a szög a zsákból! Szerencse, hogy a gyűlölködő átkok nem fognak.
kexi 2009.09.17 19:17:21
@P_o_c_a_k_o_s:kinek mekkora az "agya" - ne vitassuk, főként így látatlanban. A stílus azonban jellemző. Azt gondolom minden normális ember érzékeli: ki szítja a gyűlöletet, és ki szeretné a világot a maga sokrétűségében láttatni!
Ami a gyilkosokat illeti - főként P_o_c_a_k_o_s értelmezésében - sajátos: aki vele nem ért egyet, az a gyilkosokat védi. Bravó! Szerencsére az ilyen szélsőséges elemekről előbb-utóbb lehull a lepel, vagy mint már írtam is "kibújik a szög a zsákból".
Ami szeptember 17-ét illeti: az amerikaiak visszavonták a rakétatelepítési szándékukat: ez az igazi hír! Ez a jó a lengyeleknek is.
kexi 2009.09.29 17:58:02
@szergej-szergejevics: valószínüleg tudsz oroszul - ha szergej-szergejevics vagy - és el tudod olvasni Gorbacsov interjúját a BBCRussian.com -on (de az inosmi.ru is lehozta). Ebben megtalálod a magyarázatot a kérdésedre.
Úgy látszik Dmitrij Medvegyev megirigyelte Putyin újságírói sikereit és saját maga is cikkírásra adta a fejét. Bár ő nem külföldi lapba publikált, és művének fogtatása is sokkal kevésbé volt viharos, Medvegyev is igen komoly témát választott. Dmitrij Anatoljevics …..
kexi 2009.09.17 14:21:02
Annyira kiváló ez a poszt, hogy érdemes egy kicsit tovább meditálni az ügyről. Hiszen a zseniális képen látható mihalkovi-cáriparipa megbotlott, és nem biztosan az ül a nyeregben, akinek a kezében van a kantár. Bonyolódik a helyzet.
A medvegyevi cikkel egy időben még három stratégiai megnyilatkozás volt (csak a legfeltűnőbbeket számításba véve!). Putyin találkozott a Valdaj-Club részvevőivel és több összefüggésben is beszélt a modernizációról. Medvegyev tartott egy nagy "vitaindítót" a "Modern állam és a globális biztonság" című nemzetközi tanácskozáson Jaroszlavban (ott volt Prodi, a francia miniszterelnök, a volt NATO főtitkár stb.). Putyin magyarázó szöveget tett közzé a jövő évi költségvetés tervezethez.
Mindezekből - és a hozzájuk kapcsolható egyéb körítésből - az olvasható ki, hogy vagy nincs egység a modernizáció lényegét és irányait illetően, vagy "munkamegosztás" van a különböző érdekcsoportok ütköző nézeteiből támadt feszültség levezetésére.
Kicsit leegyszerűsítve. Putyin szerint saját kihasználatlan erőforrásait kell mozgósítani, "diverzifikáció" legyen a fő irány, és Kelet-Szibériát, a Távol-Keletet kell felzárkóztatni. Szó sem lehet külföldi hitelek felvételéről, van elég forrás és tartalék, amelyre támaszkodni lehet.
Medvegyev megnyilatkozásaiból elsődlegesen a számítástechnika, az informatika, és általában a technikai, technológiai újdonságok "szeretete" árad. Szerinte legyen a gazdaság "innovatív" és ehhez "szükség van az európai, az amerikai, az ázsiai országok pénzére és technológiájára".
A harmadik fő fejlődési irány a partner országokkal kialakítandó mélyebb integrációs kapcsolat. Ebben egyetértenek, de az ütemet és a "kivel kezdjük"-öt illetően érzékelhető vita van. Putyin a "vámuniót" szorgalmazza, már 2010 jan. 1-től: Belorusszia, Oroszország, Katahsztán között (ide csatlakozhat, ha "megtér" Ukrajna is, és később a többiek). A WTO-ban már ilyen formációban lépnének föl. A G-20-on Oroszország már a Vámuniót képviselné. Medvegyev kisebb falatokban nyelne. A francia miniszterelnöktől pedig szivesen hallgatta, hogy itt az ideje az EU és Oroszország integrációjának!!!!
Ezeket a kristályosodó pontokat árnyalják azután az olyan érdekességek, mint, hogy a Duma előtt nem a miniszterelnök, hanem az elsőhelyettese Igor Suvalov állja a "sárdobálást" a krizis kezelésével kapcsolatos beszámoltatáson. A nemzetközi pénzügyeket kezelő pénzügyminiszterhelyettes Szergej Sztorzsák (akit korábban kis időre bekaszliztak за взятку)most jelentetett meg egy könyvet, arról, hogy miként vesz fel Oroszország a jövő évtől évi 20 milliárd USD hitelt a nemzetközi piacon .rian.ru/videocolumns/20090911/184645664.html
S mindezek csupán morzsák a rendkívül gyorsan és erőteljesen sodródó globális folyamatokban.
     "...az összeset le kellene dózerolni a p*csiába. A k*rva oroszok itt raboltak, öltek, erőszakoltak. Rohadék ruszkik."Nem, ez nem a hétvégi Szabadság téri tüntetésen hangzott el. De elhangozhatott volna, mint ahogy hallottam elhangozni ilyen vagy olyan…..
kexi 2009.07.18 13:19:06
Kezd érdekessé válni a vita. Eddig Volk szimpatikus posztjára megérkeztek a helyzetet minden oldalról elemző - de eltérő szemléletű - válaszok. Az így vagy úgy elkötelezett olvasó azonosulni tudott egyikkel vagy a másikkal. Nagyából kiderült miért kell, hogy megmaradjon az emlékmű, és az is, hogy milyen agymosáson mentek keresztül azok, akik ezt nem értik, vagy nem fogadják el.
A vita ezzel szépen le is csendesedhetett volna, ha ... nem szólal meg egy merőben új hang, Zigié.
@Zigi: Azt írod: "Árpádsávos zászlót pedig jellemzően a radikális jobb oldal tüntetésein használnak. Nos ez az a politikai oldal, amely ellentétben a jobbközép erők elvakult oroszellenességével, és a balodal szolgai, törleszkedő és megalázkodó oroszbarátságával szemben, valóban hajlandó Oroszország érdekeit figyelembe venni, és valóban hajlandó egy racionális alapokon nyugvó, a két fél kölcsönös megelégedését és bizalmát szolgáló új oroszpolitikát kialakítani és folytatni". Miről is van szó? 1. Az "árpádsávos"radikális jobboldal mindkét fél megelégedésére szolgáló oroszpolitikát fog folytatni!? Az a népség, amelyik tudatosan azért használja az árpádsávot(már nem csak zászlóként!) mert ez a szimbólum (és az egyenruha, a gárda stb.) kifejezi, hogy "Magyarország a magyaroké" stb, mind azt, amit a nyilasok, a magyar fasiszták a II. világháború előtt, közben és a már biztos vereség tudatában is használtak - többek között - a "ruszkik" ellen. 2. Ez a neofasiszta jobboldal azt gondolja, hogy az oroszok már elfelejtették a szálasisták propagandáját és a mai szövegeikben nem veszik észre az azonosságokat? Pedig nem így van! A jobb oldal szokásos russzofobiája ugyanúgy káros Magyarországnak, mint a az új magyar nyilasok antiszemitizmusa, rasszizmusa, cigánygyűlölete, és nacionalizmusa, sovinizmusa, irredentizmusa. 3. Természetesen vannak "oroszbarát" magyarok is. Ha végig gondoljuk az utóbbi évek történéseit - pl. a hidegháború lezárását - akkor azt is mondhatjuk, hogy vannak oroszbarát németek, franciák, amerikaiak, olaszok stb. Ha nem esünk egymás torkának, ha együttműködésre törekszünk, és nem a sérelepolitika, a revans-vágy vezeti a gondolatainkat, akkor akár partnerek vagy stratégiai szövetségesek is lehetünk.
Az együttműködés Oroszországgal biztosan nem a gyűlöletre épülhet,ezért nem lehet esélye sem a magyar russzofób (úgymond!)jobbközépnek, s főként a nyilasok szimbóliumait, használó "radikális" jobboldalnak a partneri fogadtatásra.
kexi 2009.07.19 11:15:10
@Zigi: Azt feltételezed, hogy ha álbalos csomagolással leplezed a mondanivalód lényegét, akkor már szalonképes is lehetsz? Hát, nem!!!
1. Először azt írod, hogy "árpádsávos zászlót pedig jellemzően a radikális jobboldal tüntetésein használnak". Majd másodszorra csúsztatsz egy nagyot, és már a történelmi hagyományokra hívatkozol. A gond pedig éppen abban van, hogy a jelenlegi magyar szélsőjobb azokra emlékezve, és azoknak a nézeteit felidézve használja szimbólumaként az árpádsávot, akikről azt írod, hogy "idegen érdekeket kiszolgáló...bábállam alakulat"-ként működtek.Biztos vagyok benne, hogy a magyar emberek döntő többsége észreveszi a lényegét ennek a zagyvaságnak. Itt nem hagyományőrzésről, hanem a szálasista-nyils ideológia és törekvések reinkarnálásáról van szó. S ezt sokáig nem lehet simulékony mellébeszéléssel, csusztatásokkal elfedni.
2. Szóval "fasizmus csak Olszországban létezett"?! Ez annyira történelmietlen, és ellentmond mindannak, ami a gyakorlatban történt a XX. század második felében, hogy nincs is értelme szót fecsérelni rá. Az azonban, amit a mai antiszemiták, cigánygyűlölők,irradenták,soviniszták "védelmében" felhozol, világos magyarázat a neofasiszta ideológia természetére. Részletekbe nem bocsátkozva: a külpolitikai törekvéseket is meghatározhatja pl. az antiszemitizmus, vagy a sovinizmus, de a forrása ott keresendő, amikor pl. disznólábakat tesznek a nyilasok rémtetteire emlékeztető cipők emlékműjébe a Duna-parton!
3. Ami az oroszokat illeti: valóban mindenkivel tárgyalnak, akivel az érdekeik érvényesítéséért szükségesnek látják (lásd: Molotov- Ribentropp paktum), de nem ideológiai alapon,nem azért mert elfogadják a másik fél ideológiáját, hanem a saját érdekeik érvényesítésének lehetőségéért.
4. Azt biztosra lehet venni, hogy nem lesz a jelenlegihez hasonló, vagy ugyanaz a viszony Magyarország és Oroszország között, ha a russzofób jobboldal kerül nálunk ismét hatalomra, s főként akkor válhat tragikussá, ha a fideszesek koalíciót kötnek a neofasiszta jobbikosokkal!
kexi 2009.08.31 22:14:41
@petraeus: többször elmondtuk már ebben a blogban azokat az érveket, amelyek azt támasztják alá, hogy miért nem lehet megmásítani a történelmet, és nem lehet átértékelni a II. világháború lényegét. Mégis megjelennek ismét és ismét azok a nézetek, melyek szerint pl. " a szovjet elnyomas alol felszabadito hos magyar csapatok" vonultak be Ukrajnába. Ezzel az aljas ideológiai métellyel küldték a halálba Horthyék a II. magyar hadsereget, hírdetve, hogy a "kommunizmus" ellen harcolni szent ügy.
Térj már észre tisztelt petraeus,hogy sem Horthyt, sem Szállasit, sem az összes többi fasisztát nem lehet tisztára mosni. Az a tény pedig, hogy az antifasiszta koalíció - és benne a legtöbbet tevő Szovjetunió - megsemmisítette a fasizmust Európában (és Magyarországon is!)hőstett volt, ami megérdemel egy emlékművet. A németek ezt már belátták, a normális magyar emberek is.
Medvegyev sportos szabású zakót és fekete inget öltött magára, nyakkendő nélkül. Ez ruhatárának második leglazább összeállítása. (a leglazábbat Afrikában (!) viselte: fekete póló, fekete széldzseki).* A videó hátteréül ezúttal nem a Kreml egy ünnepélyes termét…..
kexi 2009.08.13 14:48:11
Barátaim! Kissé messzire mentetek. Nyeznajka arról írt posztot, hogy Medvegyev nyílt levélben (otkrütoje obrassényie)fogalmazta meg a véleményét a jelenlegi orosz-ukrán viszonyról, arra való tekintettel, hogy az új nagykövetet miért nem küldik (egyelőre!) Kijevbe. Ti pedig már arról értekeztek, hogy miként és mikor rohanják le az oroszok Ukrajnát. Tipikusan hidegháborús felfogás. Így még Juscsenko csapata sem fogalmaz, pedig már megszületett a válasz (Vera Uljancsenko, az elnöki adminisztráció titkára tollából?!), és a nacionalista szervezetek meg bocsánat kérést is követelnek. Szerintem itt egészen másról van szó. (Nem részletes történelmi áttekintéssel, csak a mostani helyzetet közvetlenül kiváltó tényezőket érintve):
1. Azóta, hogy Putyin világossá tette az általa vezetett Oroszország viszonyát a "Máltai Megállapodáshoz", - vagyis a hidegháború eredménye döntetlen és a világ ügyeinek intézésében az USA-nak és Oroszországnak egyenlő jogai vannak - az akkor hatalmon lévő konzervatívok héjjái (főként Brzezinski!)az USA-ból elindították azokat az akciókat, amelyek célja volt Oroszország lehetőségeinek korlátozása a posztszovjet területeken. Így alakult ki az a helyzet, hogy Ukrajna a "kaukázusi krétakör" álapotba került. (ismeritek Brecht gyönyörű drámáját!) A kör közepén Ukrajna, és az egyik irányba az USA húzza (az EU csak besegít), a másik irányba pedig Oroszország. Eddig azonban egyikőüknek sem sikerült Ukrajnát kimozdítani a saját dillemáiból.
2. Az amerikai elnökválasztás után a viszonyok változóban vannak. Úgy tűnik az USA "elengedte" az ukránok kezét (vagy nem húzza magafelé a korábbi erővel). Az új NATO főtitkár már világossá tette, hogy ugrott a NATO tagság, az EU tagságról már régen nincs szó stb. Obama nem ment el Ukrajnába, csak az alelnök símogatta meg (vigasztalta meg!)az amerika barát ukránok fejét. Az oroszok pedig tovább markolják a "körben" lévő ukránok kezét, de nem rántják magukhoz őket, megvárják (persze sürgetik is!), amíg maguktól kilépnek a két országot elválasztó körből és csatlakoznak a formálódó új integrációhoz.
3. Mert közben szerveződik a "Vámunió". Tegnap volt Moszkvában az az összejövetel, ahol bejelentették a kazahokat, a beloruszokat és az oroszokat magábafoglaló szervezet megalakulását hívatalosan 2010. január 1-el. (ezt most nem részletezném, de megér egy posztot!) A Vámunió azonban az ukránok nélkül nem az igazi. Megvárni már nem akarják, de a 2010. január 17. elnök választás után ki nem mondottan is érzékelhetően számítanak Ukrajna részvételére.
4. Az utóbbi időszak fejleményeiből (Kirill metropolita ukrajnai turnéja, a "gázháború", a medvegyevi levél stb.) ez a következtetés vonható le.
kexi 2009.08.13 16:34:19
@mig8: Az "erő felmutatása" nem egyenlő a "katonai beavatkozással". Az ukrán helyzet semmiben nem hasonlít a grúz ügyekhez. Ukrajna nem alkalmaz(hat)katonai erőt olyan szférában, amelyik az oroszokat is érinti. Érdemes áttanulmányozni a Kirill ukrajnai látogatásának mozzanatait, hogy világos legyen: itt (pravo)szlávokról van szó mindkét oldalon.
A történet - szerintem - valóban arról szól (a lényeget illetően!), hogy Ukrajna része legyen a "Vámuniónak". A világban zajló folyamatok, ugyanis affelé visznek, hogy több polus köré szerveződő integrációk hálója alakul ki. Oroszország az egyik polus, és szervezi maga köré az integrációt (egyelőre vámunióként), mert enélkül egyedül maradna, s ez a gyengeség jele lenne. (erre a legjobb példa a VHO-ba történő belépése-felvétele körüli huza-vona). A perspektívát abban látom, hogy 2010-től már nem az EU tárgyal Oroszországgal, hanem a Vámunió (élén egy nemzetek feletti szervezettel: Putyin!); és a G-8, -20 helyére is a nagy integrációk lépnek, mert csak így lehet becsatornázni a kisebb országok érdekeit is.
Felettébb népszerűek az olyan posztok, amelyek azzal foglalkoznak, miképp tud egy honlap minél nagyobb olvasottságot elérni, minél előkelőbb helyet elfoglalni a Google találatai között és még sorolhatnám. Nos, íme a biztos siker kulcsa, a bölcsek kövének receptje: legyen az ember…..
kexi 2009.04.23 10:36:58
@vzoli13: "Oroszorszagban nem sok minden valtozott az elmult evtizedekben..ugyanugy kemenyvonalas terrorista diktatura van.
Nem en talalom ki, ez az orosz kollegam (nyizsnij novgorodi) velemenye."

Érdemes mást is olvasni a nyizsnij novgorodi kollega véleményén túl! Ez az egész blog arról szól, hogy mennyit változott Oroszország az utóbbi évtizedben. Persze nem minden, s főként nem úgy, hogy mindenki szeresse. Egy biztos, hogy nincs "terrorista diktatúra". Aki ilyet mond, az nem tapasztalta meg a terrorista diktatúrát, ill. lusta arra, hogy reálisan értékeljen, ill. azt gondolja így lehet elriasztani az embereket Oroszországtól.

Ideje váltani!
Képzeljük el, hogy van egy énekesnő, aki egyszerre Koncz Zsuzsa, Cserháti Zsuzsa és Honthy Hanna. Nemzedékének szócsöve, elementáris hangi adottságokkal megáldott és úgy viselkedik, mint egy született primadonna. Mert az is. Ő Alla Pugacsova, aki április 15-én, hatvanadik…..
kexi 2009.04.21 15:21:32
@Glafira Ivanovna: A vers gyönyörű. Engem Ady, "Elbocsájtó szép üzeneté"-re emlékeztet. A szerelem - szerintem - létező, van, de "увы!" nem nyilvánítható ki, nem valható be, vagy már "elbocsátatott".
Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy nem értünk egyet minden pontjában sem az orosz állásponttal, sem a cikk írójával. Magyarországnak vitathatatlanul szüksége van a gázforrásainak diverzifikációjára.  De azzal a ténnyel, hogy Gyurcsány éppen Moszkvában - ráadásul…..
kexi 2009.03.14 09:00:53
@DRtorgyi: Ennyire nem lehetsz drTorgyi! Ezeknek az uraknak semmi közük nem lehet ahhoz, ami Moszkvában történt, mert - biztosan olvasod őket! - annyit mocskolják az oroszokat, hogy számításba sem jöhetnek. S ez lehet a MI tragédiánk, ha nem vigyázunk...
kexi 2009.03.17 16:09:09
@BéLóg: Sokáig tartott míg kitaláltátok miként lehet menteni Orbánt és viszonyát az oroszokhoz. De, nem jó! '998-ban ugyan defolt volt az oroszoknál, de 2000-tól már tudtak fizetni, és fizettek is. Ettől az időtől megindult a nyugati tőke is hozzájuk és gyorsan szilárd helyzetbe jutottak. A fideszes kormány pedig russzofób módon politizált és mindenről lemaradt. Ellenzékben pedig felégetett minden kapcsolatot azzal a mocskolódással, amit tegnap is hallhattunk a némethzsolttól. Velük csak veszíthet Magyarország ebben az irányban is. Jól gondolja meg mindenki aki a "népbarátoktól" várja a megújúlást. Milliónyi munkahelyet veszíthetünk miattuk a keleti piacok ellehetetlenítésével!
kexi 2009.03.18 15:24:47
@BéLóg: Ez nem az én stílusom, ez már hit vita akar leni. Szerintem maradjunk a tényeknél. Az általam felsorolt tények és érvek azt a következtetést támasztják alá, amit megfogalmaztam az országunk jövőjéről: ha ruszofób érzelmi alapon sérelem-politizálás jön, akkor az nekünk nagyon káros lesz. Jelenleg jól állunk: 14 milliárd USD az árúforgalmunk az oroszokkal, s ez a világválság időszakában szinte mentőöv! Ha ez megszűnik, mert olyan politikusok jönnek, akik (s ezt már megtapasztaltuk!) nemkívánatosnak tekintik az oroszokat (Orbán és társai), akkor mégnehezebb lesz...
Talán a kezdődő üldözési mánia jele, de lassan az lesz az érzésünk, hogy az államigazgatásban mindenkinek az Indexel kapcsolatos sajtóközlemények írása a kedvenc hobbija. Tegnap Szilvásy Miniszter Úr brigádja alkotott nagyot, ma viszont egyenesen Daróczi Kormányszóvivő Úr…..