Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jazmine

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Bevezetés   Mint azt már Dworkyll olvtárs itt és itt kellően kifejtette, az igényes elektronikus olvasnivaló alapja a megfelelően előkészített alap dokumentum. A kellően elszánt, sok türelemmel, kísérletező kedvvel és rengeteg idővel megáldott ember képes profin…..
jazmine 2017.12.08 22:06:45
@Dworkyll: Köszi, épp ezt mondtam, hogy hagyjuk az epub3-t, a kolléga kipróbálta a figure-t, hanyagoljuk.
Régóta pörgünk azon, hogy a magyar könyvpiac milyen anomáliákkal terhelt, a túlméretezett nagykereskedőktől a későn kifizetett kiadókig. Sokan vizionáltak mindenféle apokalipsziseket, de elsősorban a névsor másik végéről, az Alexandrától várták a bedőlést. Ehhez képest…..
jazmine 2015.03.22 11:43:42
@Dworkyll: Igen, erre gondoltam, hogy mikor lejárt, akkor mi lesz a könyvekkel.
Fordított szemelvények örököseinek teljesen esélytelen a követés; elvileg van erre hivatalunk ;)
Kedves barátaim az Úrban, zárjuk ezévi rendes szépségversenyünket. A közönségeredményeteket magatok is megtekinthetitek. Ha nem is szárnyalunk a kereskedelmi tévézés fizetős SMS gyűjtő magaslataiban, így is sikerült 360+ szavazatot kapnunk, amit én mindenképpen pozitívan…..
E-könyv olvasók Spotifydalom 2014.12.23 05:37:52
Intro Az elmúlt hetekben igencsak felpörögtt az ekönyvek körüli hírgyártás, ami alapjában véve üdvözlendő. Az már kevésbé, hogy a hírek, kevés kivételtől eltekintve kimerülnek az anomáliák mantrázásában. Anomáliák vannak, ez tény. De a rájuk adott magyarázatokkal,…..
E-könyv olvasók Lopásetika 2014.12.09 11:13:51
Diszklémer Nem vagyok jogász. Az itt következő fejtegetések a személyes véleményemet tükrözik, nem pedig a hatályos jogszabályok szerint előírt magatartásformákat. Mindent tudó sem vagyok. Minden észrevételt és kiegészítést szivesen veszek. Intro Egy jó barátom küldte az…..
Mottó: „Gazdagságot zabált, most aztán kihányja, testéből az Isten újra kihajtja. Vipera mérge volt, mit magába szívott, és ami megöli, kígyó fullánkja lesz. Nem nézhet vidáman olajpatakokra, sem a tejjel-mézzel tele folyamokra. Visszaadja, amit nyert, nincsen örömére, s mit…..
Sokan példát vehetnének erről a blogról. Egyfelől szent őrültek gyülekezőhelye (és ebbe magamat is beleértem) másfelől ha vannak is vérmes véleményütközések (azok pedig vannak) a legtöbbször abból is konstruktívan jövünk ki. A minap volt egy kis vitánk az egyik poszt…..
jazmine 2014.11.02 12:06:53
@Dworkyll: Mire gondolsz? Többkörös a könyvkészítés és menet közben beépítik a jegyzeteket a munkába, konkrétan mintegy tesztelési ciklusokként működik?
jazmine 2014.11.05 15:53:31
@Olman: nem minden matek könyv, amiben van képlet :)
A LaTeX-et én pl. szeretem, ez a konverter csak kész könyvet alakít át vagy szimpla képletet is?
Mert pl. a WIRIS készít MathML és LaTeX kódot is, ha ez utóbbit gyorsan át tudom alakítani xhtml-be, elvileg nyert ügyem van - amennyiben a karakterek majd jól jól jelennek meg.
Szerkesztői előszó Mindig jó érzés új hangokat üdvözölni a blogon. Fogadjátok sok szeretettel konyvKodR sorozatát. Olvtársunk még Max barátunkon is túltesz, amikor a csúcsokat ostromolja. És bár jól van ez így, remélem nem szorulunk ezzel holmi elitista…..
Köszönve Komavary olvtársnak, ideje beszámolnunk az Amazon őszi (menetrend szerinti) termékpaletta-frissítéséről. A nagy iPhone6 - Note4 bejelentésháború árnyékában talán elsikkadna, pedig vannak érdekességek. Agyő, gombok A belépő szintű Kindle-ről is eltűntek a gombok,…..
jazmine 2014.09.22 14:41:15
@Dworkyll: de, lenne értelme a színes képes jegyzeteknél (ugye :)), az orvositól, a kémiáin át az agrárig. És hátrány, hogy (itthon) kapható nincs, Kindle e-ink eleve nincs.

Lapozás: népszerűsítő ea. után volt, hogy beleestem a kétségbe, mert megfagyott a cucc rendesen, azóta nem is viszem a sajátom/nem adom ki a kezemből. A PW2-t nem tudom tapasztalatból, h mennyivel gyorsabb, a sima PW-vel kapcsolatosan volt olyan visszajelzés, hogy (okostelcsihez/tablethez viszonyítva) lassú. És persze, az olvasás eleve lassabb tevékenység, mint az appok pörgetése, de a hallgatók között vannak, akik emiatt sem vesznek.
jazmine 2014.09.25 19:03:28
@Dworkyll:

A 60 md egyrészről túl bő (gondolom benne van a Blikk, a tankönyvek, kötelezők stb. - és a dísznek vett könyvek) másrészről szűk.
Ez utóbbi alatt értem, hogy nincs benne:
-könyvkölcsönzés (személyközi és könyvtári)
-egyéb (legális) nagyobb terjedelmű olvasás (lsd. szabad gyűjtemények, szakirodalom).

A szakirodalom alatt gondolhatunk az open access szabályzott tartalmakra (DOAJ, DOAB) és a különféle szabad licenc alatt terjedőkre (pl. CC, GNU).

Egyfelől pl. az egyetemi hallgatók egy része kevesebbet olvas. Másrészről már pl. egy autószerelő sincs meg rendszeres szakirodalom olvasása nélkül.

Én 4x-sen is "olvasás-párti" vagyok, de még így sem nagyon teszem be a lábam könyvesboltba irl. Pedig nem olvasok kevesebbet, mint 20 éve, sőt.
Kedves barátaim az Úrban, soha nem volt az ekönyv-ÁFA egy kellemes téma, és a dolgok jelenlegi állása szerint egyre kevésbé lesz az, ezért aztán célszerű egy kicsit átnézni és összefoglalni, hogy mi is a nagy helyzet, és hogyan fog változni. 1. Kezdetben vala az EU…..
Vettetek már részt olyan beszélgetésben, amiben valaki szent rémülettel mondja egy kötetről, hogy de hát azt a metróplakátokon hirdetik? Tudtátok meg hónapokkal később, hogy egy titeket érdeklő könyv megjelent, csak sehol sem jött szembe? Beszélgessünk már egy kicsit a…..
jazmine 2014.09.22 14:33:51
@Dworkyll: Ezért is kérdeztem, mert kb. ebben az évben eddig is többször lebegett, hogy változik-marad stb.
Mondjuk kétségtelen, nem egy szavazatgenerátor döntés lenne, de akkor is...
jazmine 2014.09.22 14:51:41
@jazmine: No, épp ezt írja az MKKE:
" A Federation of European Publishers-hez tartozó európai könyves szervezetek a bírósági döntés ismeretében azt mérlegelik, mi a leghasznosabb és legcélravezetőbb mód arra, hogy az elektronikus könyvek kedvezményes adózásának lehetőségét a kormányok elfogadják, törvénybe iktassák. A Frankfurti Könyvvásáron tartott FEP-közgyűlésnek ez lesz az egyik fő témája. Arra kérlek Benneteket, ha az e-könyvek adókedvezményével kapcsolatosan bármilyen jó szakmai érvetek, javaslatotok van, legyetek kedvesek megírni."

Szóval, legyetek kedvesek :)
Talán közhelyszámba megy, hogy az e-könyvnek olcsóbbnak kell  lennie, mint a papírnak. Van egy ilyen közhiedelem, hogy mivel nincs egy anyagi manifesztáció a kezünkben, csak valami virtuális bithalmaz, amit ráadásul gyakorlatilag költség nélkül tárolhatunk és másolhatunk, akkor annak az előállítási…..
Ez akar lenni a gyerek, bármilyen formában próbáltam is célozgatni rá, hogy hát ez a két csoport nem igazán metszi egymást :-)))))))))))))))))) Úgyhogy végül is miért ne, egyszer mindenből kell egy első, lehet, hogy ő lesz az első focista agysebész. Vagy agysebész focista? Tegnap…..
Na, idén megpróbálunk gyorsabbak lenni, mint tavaly, aki tud és érdekli a téma, csődüljön le a jövő hétre Veszprémbe, számos izgalmas előadás várja téma irán érdeklődőket. Ehran olvtárs összeszedte az ekönyv-közeli témákat 2012. 04.11. 15:00, B terem Péterné Czakó…..
Az elmúlt héten többen szóvá tették, hogy Ők nem olvasták a labor posztját, ezért nem tudták, hogy pontosan milyen olvasmányélményekkel kell, hogy a laborra rendelkezzenek. A hallgatói laborkártya kezdeményezés kb. olyan, mint amikor a magyar tanárod rákérdezett, hogy "a…..
jazmine 2012.03.15 15:23:03
Ez a poszt a ott folytatódik, ahol a feb. 29-i előadást befejeztük, őse a tavalyi Gyönyör a tömör poszt. Aktuális, hogy a "elit képzést" felvevő hallgatók soraiban immár felütötte a fejét a kétségbeesés. Olyan jelekben nyilvánul ez meg, mint például: "nem…..
jazmine 2012.03.10 19:48:26
@Rosti21: hát az nem tegnap volt, amikor ezt írtam :)

Ha maga a könyvtár nincs meg, akkor talán a kernel források nincsenek csomagból, de az nem is kell, úgyis a kernel.org-ról rántottuk le. A /boot-ban ha szétnézel. ott is lehet esetleg, itt lehet olyan neve, hogy "config-mindenféle kiadás és verzió számok"

esetleg a /proc-ban is lehet config elejű a futó kernel kapcsán.
szinkron: "Vissza? Soha!" http://www.imdb.com/title/tt1217613/ Battle Los Angeles Választott címünk arra utal, hogy ha már felvettük a "válogatott képzést", akkor ne adjuk le, sőt teljesítsük sikerrel! Ez az első labor posztja, ahol beszedjük az első…..
jazmine 2012.02.20 21:29:19
@jakaba: remek! S ennek ugye az a poénja, hogy ha a két "exportod" beteszed a .profile-ba (vagy .bashrc-be, vagy .bash_profile-be, attól függ milyen rendszeren vagy) onnantól amikor parancssorban dolgozol mindig a trükkös printf fog menni. Ha rendszergazdaként a /etc/profile-be teszed, akkor minden júzernek ez a trükkös printf-je lesz.

Természetesen magában a glibc-ben is módosíthatsz, de nem érdemes széthekkelni magad alatt a rendszert, használjátok a két mutatott exportot.
jazmine 2012.02.27 21:23:20
@mamenyaka: mert az általad "if(felt) ut"-ként használt while(felt) ut break; konstrukciót ki tudod váltani abs()-al?
A DE IK Prog2, programozás bevezető kurzusát támogató címbeli intézményt most megszervezzük! Párhuzamosan ez a poszt a nyolcadik előadás és labor posztja is. Prog2 labor labdarúgó-bajnokság, PLB Figyelj, mert a határidő közeli, lásd a kiírást a könyvben! 1.3.1.1.2.Prog2 labor…..
jazmine 2011.10.28 22:04:54
@Joe89: nem lehet, hogy eleve van "mvn3" parancsotok, csak nem próbáltátok?

Más: ha az Apache-tól letöltitek, szerintem annyi elég, hogy

- kicsomagol, bin-je a PATH-ba előre:
export PATH=/home/???felhnevem???/???idetettem???/???Maven???/bin:$PATH

tehát előre az új Maven, a hármas

- meg persze a JAVA_HOME mutasson a jdk könyvtárára, ne a bin-jére
export JAVA_HOME=/home/???felhnevem???/???idetettemajavat???/???jdk???
„The 600 series had rubber skin. We spotted them easy. But these are new. They look human. Sweat, bad breath, everything. Very hard to spot.”T E R M I N A T O RA mai laboron már (informatikus majdnem**) olyan fejlett ágenseket készítünk, amik analógiái az idézet "Cyber…..
jazmine 2011.10.05 20:22:58
@Logos: ha ez az első lépés megvan, majd jelezzetek és jön a finomhangolás

Repó elkékít:
-------------

nbatfai@hallg:~$ mkdir /home/nbatfai/demo
nbatfai@hallg:~$ mkdir /home/nbatfai/demo/arany
nbatfai@hallg:~$ svnadmin create /home/nbatfai/demo/arany

Ezen dolgoztunk eddig magányosan:
---------------------------------

nbatfai@hallg:~$ mkdir /home/nbatfai/eddigmagam
nbatfai@hallg:~$ echo "Ez az Arany.java forrása." > /home/nbatfai/eddigmagam/Arany.java
nbatfai@hallg:~$ more /home/nbatfai/eddigmagam/Arany.java
Ez az Arany.java forrása.

fel a repóba:
-------------

nbatfai@hallg:~$ svn import eddigmagam file:///home/nbatfai/demo/arany/eddigmagam -m "Initial hack"
Adding eddigmagam/Arany.java

Committed revision 1.

szerver izzítása:
-----------------
nbatfai@hallg:~$ svnserve --daemon --listen-port=2011 --root=/home/nbatfai/demo/arany

checkout
--------

nbatfai@hallg:~$ svn co svn://hallg.inf.unideb.hu:2011
A hallg.inf.unideb.hu:2011/eddigmagam
A hallg.inf.unideb.hu:2011/eddigmagam/Arany.java
Checked out revision 1.
Ez a második hét (labor és előadás) posztja. Főleg focizni fogunk, de a labor elején, hasonlóan az első héthez, megismételjük a Prog1 második laborjának a feladatát, de most a megoldást ne C-ben, hanem Javában adjuk meg. Ehhez a Javát tanítok (1.12. példa - Titkosítás kizáró…..
jazmine 2011.09.24 20:02:08
@phloriaN: ez a kód hogy töri fel? Ez csak ellenőrzi, hogy jó-e a kulcs, de hol az a kód, ami a kulcsot is megtalálta a titkos szöveg megfejtéséhez?
Némi segítséget ad ez a poszt a szóbeli felkészüléshez.A következő "módosító" (finomító) javaslataim az aktuális, a 2010/2011 tanév második félévére vonatkoznak. A tételsor megtalálható a kurzus térképen (flash).Általános megjegyzésekI-IV feltételezi, hogy a…..
jazmine 2011.06.16 19:01:37
@kismenar: bocs., vagy két napig nem voltam a hídon, de szerencsére converter átvette a parancsnokságot.

nehogy.fw.hu/wp-content/uploads/Prog1_5.pdf-n 2. fólia a felhasználási engedély...

referencia típus alatt a... sikerült kivenni amúgy a tankönyvet? Talán írtam a Neptunban, hogy jött 5 példány. Indulásként a nehogy.fw.hu/wp-content/uploads/Prog1_5.pdf 6,7,61,62 fóliák példái tiszták?

A V/4-hez a Móriczka rajz: nehogy.fw.hu/wp-content/uploads/Prog1_5.pdf 36,37
jazmine 2011.06.16 19:11:40
@converter: igen a V/36 ábra kell oda, és persze a 37-en a kód is jól jöhet :)

A referencia típus kapcsán a 4. említett fólia példái előkerülhetnek. A referencia típust a paraméterátadás oldaláról megfogni szerencsés lehet, de nem árt, ha általában is tud a vizsgázó beszélni erről az új típusról. ("tervezési mintában" referenciát használni már az ötösre aspirálónak érdemes: )

Referencia típusra visszatérve, ha a könyv nincs meg (ami nem jó...! mert van szabad: webpac.lib.unideb.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=469668&pos=2 ) akkor pl. egy gyors webes tűzoltásra: www.tankonyvtar.hu/informatika/objektum-orientalt-080905-105
GazPömpöllér & co Drámaszakkör 2011.02.18 13:22:00
Merthogy az is van, visszaolvastam kicsit saját magam, mert annyira ráérek, és felfedeztem, hogy nem kapott elég hangsúlyt a beszámolómban az én drága legkisebbik gyermekem, aki amellett hogy szép és édes és okos és mint tegnap felfedeztem, tudja kezelni a számítógépet, és…..
A labdarúgás szimulációs jelölőnyelv a gyakorlatban. Közeleg csapatod mindent eldöntő mérkőzése? Kutasd magad a szakmai lehetőségeket: ki játsszon, hol játsszon, mit játsszon? A FerSML platform célja egy olyan szimulációs környezet (egy új XML nyelv és az azt feldolgozó…..
jazmine 2010.07.06 20:39:38