Regisztráció Blogot indítok
Adatok
radiosite.hu

47 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A HEROE (Helyi Rádiók Országos Egyesülete), mint a legnagyobb taglétszámú rádiós szakmai és érdekvédelmi szervezet, az alábbi közleményben hívja fel a figyelmet a tervezett reklámadó negatív hatásaira, amelyek közvetlenül érintenék a vidéki rádiós piacot. A helyi…..
A zalaegerszegi Studio FM 96.3 maga kérte a jogosultság megszüntetését a Médiatanácstól a nehéz gazdasági helyzete miatt, és szilveszterkor el is hallgatott. A piliscsabai FM 107.4-en adó Zöld Hullám Rádiónak pedig lejárt az engedélye. Ők szerették volna folytatni, a…..
Állítólag több embert, köztük egy lányt is megvertek a biztonságiak a 89.5 Music Fm szilveszteri partyján, melyet a Lights Off nevű cég rendezett. Többen a West Balkánhoz hasonlították a helyzetet - igaz, ez nyilvánvaló túlzás, szerencsére nem halt meg senki. A szervezetlenség…..
Sajtóinformációk szerint a Médiatanács állítólag visszavonta a Tilos Rádiót a budapesti 90.3 MHz-es frekvenciapályázatból kizáró határozatát. A mindeddig szinte példátlan hatósági döntés mellett a többi tender kapcsán is vannak fejlemények. Először a Cink írt erről…..
A két népszerű online adó stílusa eltérő ugyan, de jól kiegészítik egymást. A megállapodás két síkon mozog: egyrészt a két csatorna keresztpromócióval népszerűsíti egymást, másrészt az együttműködés a közös, tematikus műsorokra is vonatkozik. A retro dalokat és…..
emTV.hu Bochi újra az éterben 2014.10.02 22:10:00
Két év és egy hónap kihagyás után, október elsejétől újra az éterben hallható a hazai reggeli rádiózás legnagyobb mikrofonmágusa, Bochkor Gábor. A rádiós István Dániel és Pordán Petra társaságában, a 89.5 Music Fm reggeli műsorában, az Önindítóban ébreszti a…..
emTV.hu Három éves a Fresh FM 2014.10.01 13:20:00
2011. október 1-jén indult el a Fresh FM hivatalos adása az interneten. A rádiót azzal a nem titkolt céllal indították, hogy a fiatal és tehetséges médiát hallgató egyetemisták, középiskolások teret kaphassanak professzionális környezetben, egy jó csapatban. Mint közölték,…..
emTV.hu Hivatalos: Bochi visszatér 2014.09.21 11:00:00
A 89.5 Music Fm felkérte, Bochkor Gábor pedig pár nap gondolkodás után igent mondott! Leigazolta tehát a műsorvezetőt a csatorna, október 1-jén már kezd is az Önindítóban, Istenes Bence helyén, várhatóan a két eddigi műsorvezetővel, István Danival és Pordán Petrával…..
emTV.hu Buddhista rádió indul 2014.09.19 15:30:00
Szeptember 22-én reggel hatkor kezdi meg a műsor sugárzását hazánk első buddhista rádiója, a Buddha FM. A csatorna egyelőre csak online lesz hallgatható. A műsorok alkotói a magyarországi buddhista közösségek és a Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola tagjai. A…..
Októbertől másfél hónapon át Dél-Afrikából szól a Class FM népszerű reggeli műsora. Ez igazi szenzációnak számít, hiszen még sosem volt rá példa, hogy egy piacvezető rádióműsor ilyen hosszú időn keresztül jelentkezzen egy másik kontinensről. A Morning Show stábja…..
Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2014. szeptember 10-i hatállyal Kápolnai Andrást nevezte ki a cég új vezérigazgatójának. A szakember 2006 óta dolgozik a cégnél, az elmúlt években lakossági és távközlési, illetve stratégiai és üzletfejlesztési igazgató…..
Október 1-től Istenes Bence az egyre sokasodó televíziós munkáira fókuszál, ezért elbúcsúzik a 89.5 Music Fm reggeli műsorának stábjától és hallgatóságától. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem tudom a "későn fekvő" tévézést a "korán kelő" rádiózással…..
emTV.hu Tovább szól a Rádió 24 2014.08.01 09:00:00
Újrapályázott és újra nyert Dunaújváros egyetlen helyi rádiója, a Rádió 24. A Médiatanács pályázatán megszűnt konkurensük, az El-Do Rádió egykori üzemeltetőjével versenyeztek és a hatóság döntése értelmében újabb tizenkét évig használhatják a 102.9 MHz-et. A…..
John Dahlbäck neve megkerülhetetlen az európai elektronikus zenében: a 29 éves svéd fiatalember nevéhez olyan óriási top slágerek kötődnek, mint a Blink, az Everywhere, vagy a We Were Gods. A producer nagyságát jól mutatja, hogy megannyi más kiadó mellett a Defected, a Toolroom…..
Profi rádiósok és profi sportolók küzdöttek meg egymással a Telekom-Teqball, immár nemzetközi bajnokság döntőit megszakítva a Balaton Soundon. Míg mások a felhők mögül újra kibukkanó napot élvezték a Balaton Soundon, a 89.5 Music Fm Délutáni RoadShow-jának két, mindenre…..
A Norvég Civil Alap támogatásai miatt a közösségi rádió projektjét is vizsgálja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, de a Tilos kíváncsi arra, miért gondolja úgy a hivatal, hogy ehhez joga van – írta egy hete a Hír24. A Tilos Rádió honlapján közölte: a Norvég Civil Alaptól…..
Az MTVA a más rádióknak értékesített rádiós hírblokkok összeállítására egy külső céget kért fel: a közmédia évi nettó 42 millió forintot fizet ezen a jogcímen a Strategopolisnak, Giró-Szász András kormányszóvivő volt cégének, amely a Fidesz-frakciónak is…..
Igéző címmel indított rovatot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízásából a Mária Rádió a Kossuth Rádió reggeli műsorsávjában. A csatorna emellett hamarosan elindítja ceglédi adását is, a 88.3 MHz-en. A reggel öt órai hírek után a Mária…..
Felhívással fordult a magyarországi rádiók és televíziók szerkesztőségeihez a köztársasági elnök a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. Áder János közleményében azt írta: "az auschwitz-birkenaui haláltábort 1945. január 27-én szabadították fel, és bár…..
emTV.hu Bajban a Civil Rádió 2014.01.19 08:00:00
Akár meg is szűnhet a mindentől és mindenkitől független, közösségi Civil Rádió. A fővárosi csatorna közleményében úgy fogalmaznak, végveszélyben vannak. A politikát okolják az állításuk szerint lehetetlen működési feltételekért. Létrehoztak egy microsite-ot is, ahol…..
A hallgatók szavazatai alapján a Nickelback lesz a Juventus Rádió vendége november 8-án. Most már hivatalos, hogy a két hamarosan koncertet adó világhírű fellépő közül a kanadai együttesre érkezett több szavazat, és ezért ők lépnek fel élőben a Juventus Rádió reggeli…..
Ismét őrült ötlet pattant ki a Morning Show készítőinek fejéből: bebizonyították, a föld alól is képesek előteremteni, amire a hallgatók vágynak. Hazánk legnépszerűbb reggeli műsora a Class FM nagyszabású játéka során ugyanis egy értékes autó társaságában…..
A hétvégi magyar Forma 1-es futamon ezúttal is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakemberei gondoskodtak az esemény biztonságos lebonyolításához szükséges rádiós hírközlési rendszerek megfelelő működéséről, és a frekvenciasávok biztosításáról. Az…..
Két év után váratlanul küldték el a Class FM Morning Show népszerű hírolvasóját, Kőváry Anettet. A hírt a rádiós a Facebookon osztotta meg követőivel, rajongóival, akik értetlenül fogadták a bejelentést. Kőváry a rádió indulása óta hírszerkesztőként dolgozott.…..
A 89.5 Music Fm programigazgatójaként sorra keresi fel a helyi és online adókat F. Zsolt, akinek valójában semmi köze a rádióhoz. E-mailben veszi fel a kapcsolatot a kiszemelt cégekkel mixeket, támogatókat, buliszervezést ígérve. Azt állítja magáról, hogy komoly szakmai múlttal…..