Adatok
sza5bp
0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Néhány gondolat A fényképes és videós útleírás sajnos nem úgy valósult meg ahogy szerettük volna, de ez nem a mi hibánk, útközben nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre, valamint a helyi rendszerek lassúsága miatt a képfeltöltés szinte lehetetlen. Ezeket utólag otthonról…..
A mezőnyt a Ráktérítő táblánál értük utol. Itt egy könnyű feladat várt ránk: milyen nyelven van a Ráktérítő felírva a táblára? Angolul és magyarul!! A mai feladatsor munkalap nélkül próbáljuk…..
6. nap A mai napot viszonylag kipihenve kezdtük. Reggel sátorbontás, pakolás, eligazítás, majd konzervből reggeli. A kemping udvarából későn tudtunk kisorolni, elvesztettük a konvojunkat. Egyedül vágtunk neki a feladatoknak. Az első feladat nem messze volt az úttól. Egy…..
Mai reggel megint korán eljött. Fél egy előtt még nem kerültünk idáig ágyba. Első feladatunk mára, hogy átlépjük az Angol csapat egyik tagját a folyosón, aki tegnap este úgy berúgott, hogy még reggel sem tudott felkelni a földről. Testes fiú volt, így a társai egy…..
A Szászvári Rally Team tegnap 23.15 perckor mobiltelefonon jelezte, hogy utolsó utáni pillanatban elérték Almeríában a kompot és útban vannak Afrika felé.A kompon jobb híján a székeken aludtak, és ma reggel 8-kor már jött az sms hogy partra szálltak Marokkóban. A…..
A fiúkkal minden rendben, eddig terv szerint haladnak a dolgok. Az autó bírja, igaz néhány alpoki szakaszt ki kellett hagyni, de helyette a csapat tett egy tiszteletkört a Monte Carlo-i utcai Forma1-es pályán. Elmondásuk szerint legalább akkora nézettségük volt, mint az igazi…..
A Felvonulási téren gyülekeztünk a reggeli fagyban. Elvégeztük az utolsó simításokat, felraktunk még néhány matricát, ellenőrizünk mindent.Ezután rögtönzött 3WD bemutatót tartottunk a nézelődőknek és az Origo riportereinek, akik később cikkükben leopelezték Passatunkat. A…..
A versenyautónk alapja egy 1982-es évjáratú Volkswagen Passat 1.6 TD kombi. Az átalakítást a hátsó futómű megerősítésével kezdtük. Ez a munka elég sok időt és energiát…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ez így nagyon "ott" volt. Végigolvasva a feljegyzéseiteket, mintha az Indiana Jones-t nézné az ember a moziban...
Köszönjük a beszámolókat, a fantasztikus eredményhez pedig szívből gratulálunk!!!
"Jó-kupec" vénátok van, megy nektek a vásározás is, még ha ez most fájdalmas is volt...
Az, hogy a visszarázódás a hétköznapokba fájó lesz, az biztos, de néhány kimerítő -személyes- élménybeszámoló színesebbé teheti. Várjuk!
Have a nice flight to Hungary! ahogy az öreg busman is mondja:-)