Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bizottsagiirnok

2564 bejegyzést írt és 594 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Olvasom a 444.hu-n, hogy október elsejétől már csak a szomszédok engedélyével lehet airbnb-zni Józsefvárosban. Azaz, itt nálunk. Fene se tudja, én valahogy vegyes érzelmekkel vagyok ezzel a dologgal, több okból is. Egyik "unokatesóm" airbnb-zett itt a nyócban azzal a lakással, amit örökölt, és nem…..
Egy zsákutcába. Erzsébetvárosban egyes utcákban új parkolási rendet vezettek be. Az autósok számára akkor tudatosodott mit is jelent ez, amikor megváltoztatták a ferde parkolást kijelölő felfestések irányát. Eleinte voltak, akik rövidebb, hosszabb manőverezéssel – az…..
bizottsagiirnok 2015.05.15 06:43:03
Mi lenne, ha a képviselő blogolás helyett megkérdezné azokat, akik ezt kitalálták, megcsinálták, hogy mit tapasztaltak, aztán megkeresné például a kerékpárosklubot, majd esetleg javasolna valamit. Mivel több kerületben vezettek be változtatásokat, akár szét is nézhetne, hol miről mi a vélemény. (A javaslatban jó eséllyel járdaoszlop és új járdaszegély is benne lenne, de hátha más okosság is felmerül.)

Az biztos, hogy egy ilyen rémes poszt hozzáadott érték nélküli, viszont erősen egymásnak ugrasztós. A képviselő azt gondolhatja, tett valamit, pedig valójában hangyafütyinyit sem, sőt...

Mondjuk ha ezt átírná, máshol keresne kapcsolatokat a megoldáshoz mint a kommentfolyam, akár még el is indulhatna ez az egész jobb úton. De ez az ő sajtja, nem a kommentelőké.

Konkrétan nekem autósként és bringásként is kétséges, hogy működő megoldás-e az új parkolási rend, de ettől még nem írnék röviddel a bevezetése után egy ilyen szösszenetet. Azaz újságíróként, bloggerként, aktivistaként akár igen, ha annyira bosszantana. Képviselőként meg önmagában pótcselekvésszagú, amin nem segít a "ki mit javasol" kérdés sem a nem túl nagy olvasottságú blogbejegyzést követő olvasók/kommentelők fele. (Egy csöppet mélyebbre menve: simán lehet véleménye valakinek úgy, hogy nincs receptje a megoldásra, ezt számon kérni szokásos pártpolitikus-trükk. De mehetünk akár még lejjebb.)
Skóciából hazaérve valahogy nincs kedvem elmerülni az itthoni szarban, röviden vagy hosszan írni a vérgeci Kocsis-kommunikációról, ahogy a szocik aljadékságáról sem, meg az sem hoz lázba, hogy a kerület évek óta tartó pusztulását nyilvánosan szagolgassam. Csinálok mást,…..
Csaknem egy hét kellett, hogy visszaszokjak, Orbán hétvégi beszéde még csak megütött, "akar a franc erről írni", gondoltam, a nyugdíjügy körüli vitában nyilvánosan újraéledő Botos Katalin már Antall József mellett is butaságokat képviselt, így az sem hozott lázba, amikor a…..
A mi polgármesterünk. Most épp egy überparaszt interjúval próbálja butítani a jónépet. Pár éve készült vele egy hosszú anyag, mostanság nagyon jó lenne valahol elolvasni azt is...
Az ne feledje, hogy a röghöz kötés, a halálbüntetés, a nők szervezett alávetettsége, az érdekházasság rendszere, és még ezer dolog sokáig volt, ezek némelyike bizonyos társadalmakban bizonyos ideig akár még értelmezhető jól működőnek, bár erős fenntartással élnék. De…..
Ma, az ENSZ kábítószereellenes világnapján mutatták be a Müsziben a "A szoba a nyolcban" című filmet, illetve a TASZ és a KÉK Pont közös kezdeményezését, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a nemzetközi tapasztalatokra, amelyek más országokban segítettek…..
Egyetértek azzal, hogy amit Iványi Gáborral és a nevéhez köthető mindenfélékkel csinálnak az állami döntnökök, nagyon nem jó. Ebből számomra még nem következik nevének és munkásságának bearanyozása. Ugyanis amit ő csinál, szintén nagyon erősen vitatható,…..
bizottsagiirnok 2014.07.16 08:18:55
Sok anyag egy ügyről itt: www.bszf.hu/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=62

Úgy tudom, készül egy honlap, amire minden elérhető infót feltesznek a Wesley-ről.

Nem akarok én sejtetni, de véleményem lehet, 25 éve látom a munkát, ami végeznek. Ennek nincs köze az egyházhoz, van köze a "hogyan bánunk egymással" kérdéskörhöz.
Ne az OTP-nél vezessen számlát. Vagy mehet egy ügyben négyszer, mire elintézi. Nagyon fura a rendszerük, mintha itt felejtődött volna valami ósdi, ellentmondást nem tűrő, egyáltalán nem ügyfélbarát működés...
Ezzel a műfajjal szokásszerűen kevés ember él kishazánkban. Több mint egy évtizede Lovas István pötyögött heti egyet a Demokratába. E sorok írója egy téli szombaton kicsit elámulva olvasott bele a Tallózóba, ahonnan megtudhatta, hogy egy hete ő volt a címzett, ráborították a…..
Ma valamiért azt gondoltam, tájékozott leszek a hétvégén, így a heti választ és a narancsot is támogattam egy-egy lapárral. Az előbbinél Szőnyi Szilárd és Stumpf András is gyomorremegést okozott, utóbbinál Kunhalmi Ágnes interjúja után becsuktam a lapot. Aztán most látom a…..
Ez a videó elég brutál, érdekel Pásztor úr mit is talál ki válaszként. Meg az is, hogy miért nincs a miskolci sztorit kísérő cikk a 444-en (miközben tegnap ott jelent meg az utóbbi sok év egyik legfontosabb közéleti anyaga, csak a szart nem törli a jó). ..
A pride előtt, alatt és után elkövetett bénázásaikra ezt a sajtóközleményt bírták kiszusszanni magukból. Ebben néhány vicces dolgot ecsetelnek, például lelaikusoznak mindenkit, meg a fogalmazó "nem tekinti vitathatónak", hogy mindent jól csináltak. Arra nem térnek ki, hogy…..
Úgy lóg a majomteve érpataki polgármesteren, vármegyéseken, parlamenti molinósokon és társaikon a demokratikus együttélés kulturális és egyéb szabályrendszere. Persze másokon is, de ők hiperaktívak, és büszkék arra, hogy - saját logikájuk szerint - módfelett ravasz…..
Itt egy jó írás a pride menetkísérőinek koordinátorától. Meglepően nyugodt. Úgy tűnik, sikerült a legguzmisabb helyen megpróbálnom bejutni, feledhetetlen élmény lett a jutalmam. Részletek az anyagban, a majomteve (érpataki főbohóc) mellett indultam a játékba...
Amikor egy vezető tisztségviselő hajléktalan ügyfeleket kérdezget arról, szerintük milyen döntés segítene a helyzetükön, meg amikor a stábjával együtt kimennek az elhagyott mezőre, hogy beszélgethessenek kunyhóban élőkkel is. Kár, hogy mindezt nem hazai csúcsfej csinálta,…..
Csepreghy helyettes államtitkár úr nagyjából ezt akarta elmondani ezekben a percekben a norvég civil pénzek körüli háború mai csatájában. Amit nagyon röviden kifejtett, az vagy igaz, vagy nem, mindenesetre valamennyi érdekességet (újrapontozás, nem pontszám szerinti bírálás,…..
Itt egy honlap, ahol informálódhat, filmet nézhet, gondolkodhat, aláírhat, együttműködhet. Drogügyben...
Vagy rongyok, de ez lényegtelen is. A fontos az, hogy a kerületi szocivezető által fenntartott oldal és a kerületi önki face-oldala is varázslatos hely. Ezekről ugyanis képes eltűnni olyan kérdés/megjegyzés, ami feladatteljesítést kér számon. Törlő rongy(ok) kéz a kézben. Az…..
Februárban ment az első e-mail a szomszéd önkormányzatnak, hogy a Lenhossék utcában a járda egy szakaszon hadgyakorlatra alkalmasabb, mint sétára. Azóta magyarázzák, hogy részben kész, részben kész lesz, meg hogy mi minden akadályozza a munkát. Ma elbocsátottam az illetékes…..
Orbán Putyin-szopása is szép kép, de amit Hernádi maga mond Ábel tanácsadójáról, annak ügyész feleségéről, és reménybeli -azóta bekövetkezett - felmentéséről, ha lehet, egy nagy lépéssel még rosszabb. Minek amerikai maffiafilmeket nézni, amikor itt a mi főolajosunk kerek…..
Századvéges főszerkesztő, aki még nincs egy éve a székben, friss, bivalynagy akarat, kormányháború, és itt is a nap sztorija (eredeti helyén már elérhetetlen). Vagy mégsem? Gazdasági lap éves beszámolót értelmez, tényfeltár. Ez eddig azért jobbára sikerült.…..
Sorkatonaként hajnalban mondvacsinált egészségügyi indokkal Pestre jöttem, azt elintézvén egy gyors otthoni civilbe öltözést követően elmentem a Hősök terére. Késő délután vissza a laktanyába, emésztgetve a nagy különbséget a bent és a kint között. És jött még több…..