Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gnózis

6 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ennyi asszem belefér pénteken. A balos tévé egyik darlingja, Kálmán Olga, aki az ATV után egy elég határozottat fordulva a HírTV-n folytatta, annál a Simicskánál, akit az atv-n még nem szeretett annyira (itt egy interjú, erről is beszélt); szóval miután Kálmán Olga a Visszarendeződés Napján megkapta…..
Gnózis 2018.11.16 12:32:46
@Budapest legelnyomottabb embere: de reménykedtek, hogy nem. Te nem így voltál vele???
Az előző bejegyzésben azt próbáltam meg bemutatni, miként állhat elő olyan helyzet a 2010-es választás után („első forgatókönyv”), hogy a Fidesznek kétharmados parlamenti többsége legyen. Röviden azt mondhatnánk: nehéz, de nem lehetetlen. Egy politikai…..
Gnózis 2013.07.12 16:26:45
@break: Sajnos későn...
Az alábbi, kissé zavaros történetet a Zugügyvéd azért teszi közzé, mert a különböző, gazdasági társaságokba történő üzleti befektetések műfaját igen csak félre tudják értelmezni néhányan. Az alábbi ügyben nem derül ki, hogy kölcsön volt, opciós üzletrész…..
Azt gondoltam, megírom, mit tartok a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért mozgalmak tárgyalásairól. Szanyi kapitány Azt gondoltam, megírom, hogy a nagy…..
Gnózis 2013.01.03 10:24:32
@Edomer.:

Sajnálatos, hogy még mindig vannak hozzád hasonlatos "eccerű" emberek, akik úgy vélik, hogy a jelen világ minden világok legjobbika.

"A mennyeknek országa a lelki
szegényeké, akik önmagukban
semmit nem találnak, amire
hagyatkozhatnának.
Teljesen világos előttük,
hogy ők Jézus
nélkül semmik, és semmijük
nincs. Minden erőfeszítésük egy
Istennek tetsző élet után
kudarcba fulladt. Ők búslakodók,
akik bűneik nyomorúságán
sírnak. Így lesznek szelídek,
másokkal szemben jogaikhoz
nem ragaszkodók. Csendben bele
tudnak törődni mindenbe, mert
az Istentől való igazságot
éhezik. Önmagukban semmiféle
igazságot nem lelnek. Ez
másokkal szemben irgalmassá
teszi őket, ami által tiszta
szívűek lehetnek, semmihez nem
kötve, semmihez nem
ragaszkodva, hogy mindent
Istenben találjanak meg. "

Máté 5:2-12
Zsolton úgy szeretne behajtani az MKB Euroleasing 1,3 millió forintot, hogy egyszer majdnem átvállalta egy autóhitel fizetését üzembentartóként, de aztán mégsem. Az autó hiteléhez nem kellett kezes, őt pedig soha nem jegyezte be az önkormányzat. A bank egyedül az üzembertartói…..
GFG Blog Győzhetnek-e a magyarok? 2012.09.03 07:50:49
„Éppoly felnőtt vagyok, mint egy angol, / vagy mint bármelyik fia bármelyik / Öreg, nagy népnek, dicső hatalomnak” (Szabó Lőrinc: „Kis nép fia”)   Van egy helyzet. Ma a régi status quo képviselőinek hangja hangosabb, mint az új, még életerejét gyűjtő…..
Bontják a mellettünk lévő kisváros főterét, mert az eddigi aszfaltburkolatot felváltja a térkő. Na, most aki ki akarja találni, melyik városkához lakom közel, annak gyakorlatilag semmilyen támpontot nem adtam, mert meglehetősen népszerű ma a térkövezés. És igen, valahol…..
Gnózis 2012.07.24 14:34:23
@sikertelen kiégett frusztált:
Csak nem személyesen Simicska urat tisztelhetjük Önben?
Vagy simán egy magyar állampolgár. Aki persze - amint az kiviláglik - sikertelen, kiégett és .. ja igen: frusztrált (nem frusztált).
Horn Gyula volt miniszterelnökről nem sokkal az 1994-es, első ügynöktörvény elfogadása után kiderült (illetve szélesebb körben ismertté vált), hogy 1956-ban pufajkás volt. Azokra vadászott, akik felkeltek Magyarország elnyomása ellen, akikhez mérhető hősei hazánknak azóta sem…..
Gnózis 2012.03.28 15:18:43
@hill billy:
Politikai bűn? Ez is egy vélemény.
Gnózis 2012.03.28 15:19:59
@Helyes Írás:
A következmények nélküli ország.
Gnózis 2012.03.28 15:20:40
@Helyes Írás:
A következmények nélküli ország.
törökgáborelemez 439. A B-terv 2012.02.22 21:50:00
Az Európai Bizottság mai, példa nélküli, állítólag konszenzussal meghozott döntését nehéz lenne a szokásos érvekkel magyarázni. A testület közel felét jobboldali, néppárti politikusok alkotják: ebben az ügyben a baloldali-liberális összeesküvésre való hivatkozás biztosan…..
Gnózis 2012.02.23 09:46:29
Gondolom, sokan ismerik a tanulságos mesét a rókáról és a skorpióról. Valahogy így szól: „Egy skorpió sétált a folyó partján, át akart jutni a túlsó oldalra. Egyszer csak meglátott egy rókát, odament és megkérte, hogy vigye át a hátán. A róka ellenkezett: - Ha…..
“Kizárt, hogy az MSZP és a Fidesz informális pénztárnokai hellyel-közzel ne működtek (működnének?) együtt vitatható ügyekben” – állította közelmúltban megjelent cikkében Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök-pártelnöktől – aki esetében kizárt, hogy…..
Rájöttem! Magyar Nemzeti Bank 2011.07.04 09:00:00
A Magyar Nemzeti Bank egyetlen, az egyszerű ember számára is hasznos tevékenysége, hogy negyedévente meghatározza az alapkamatot. Bár nem kell túl sok ész egy fél százalékos változtatáshoz, mégis mindig úgy állítják be, mintha ennek valami hatalmas jelentősége volna.Ez azonban…..
Serbia Insajd A vojvodinai lány 2011.06.30 11:15:00
Mlada vojvođanka tetovirala! Haj nek se čuje čuje, haj nek se zna! Dér Heninek új tetkókája van. Nagyon érdekes. Jó, bizonyos szempontból az. A Csantavéri születésű csillagsztár ugyanis azt tetováltatta alkarjára: Војводина. Szerbül, cirill írással, úgynevezett…..
törökgáborelemez 377. A hitel 2011.06.26 09:52:56
„A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért”– mondta Orbán Viktor idén április végén. „Nem ismerünk a történelemben példát arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi embert sikerült a…..
Gnózis 2011.06.27 09:25:22
Olvasom az újságban, ahogy Megyesi Gusztáv kifigurázza azt a törvényt, és lassan elterjedő gyakorlatot, hogy a szociális segélyekért bizonyos, igencsak magánügynek számító dolgokat ellenőrizhessenek az önkormányzatok. Megyesi szépen szembesíti a polgármestereket és…..
Hagytam már masszőzt faképnél, de volt olyan is, hogy engem hagytak ott, mint szentpál a románokat.Negyvenes, amolyan sokat látott, a férfiakról mindent tudó hölgyemény, nem túl szép, de legalább vállalt arccal.Úgy hirdette magát, hogy okleveles masszőz. A szentélyében az egyik…..
Gyurcsány, Mesterházy, Puch, és a modern, európai értelemben vett rötyi      Az MSZP nem a baloldal. Az MSZP utolsó esélye a megújulásra viszont valóban a baloldal esélye – csak másképp. A baloldal igazi esélye az, ha az MSZP végre végleg eltűnik a színről.…..
Elolvastam egymás után két hírt, és lehet, hogy hülyeség, de összefüggést vélek felfedezni közöttük.Az egyik szerint a Médiahatóság nagyon durván megbírságolta az RTL Klubot a VV4 miatt, a másik szerint pedig szombaton este megcserélik a Csillag születik és az Alekosz…..
 A politika bizonyos szempontból hasonlatos a csapatsportokhoz. Minden csapatsportágban - nálunk elsősorban a szeretve utált és szidott fociban - kialakul az adott csapat mögötti szurkolótábor, amely hol kisebb ha csapatnak rosszul megy) vagy nő, ha a csapat jól szerepel. A…..
 A közelmúltban megjelent közvélemény-kutatási adatok alapján egyértelműnek látszik, hogy miközben a Fidesz egyre gyorsuló ütemben veszíti el választói bázisát, az MSZP, mint jelenleg egyetlen komoly alternatívaként megjelölhető baloldali párt ebből semmit nem tud…..
Gnózis 2011.05.10 21:05:50
@Paladdin: Tétényi egy jó szándékú és becsületesnek látszó (a mai politikában persze már ez is nagy szó) "civil", de nem elég karizmatikus éppen ezért nem lehet mögé pártot szervezni. Ez persze ne jelenti azt, hogy egy a fenti módon gründolt pártban ne lehetne akár meghatározó személyiség is.
Egyelőre azonban úgy tűnik, az általam elképzelt pártot Gyurcsány próbálja felépíteni. Ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban.
Vitába is szállnék Ceglédi Zoli írásával, meg nem is. Azt írja: ...egy párt dönthet úgy, hogy megvádolt tagjait, tisztviselőit, politikusait magára hagyja, mosakszik és elhatárolódik. Főleg, hogy alappal gondolhatjuk úgy, hogy igaz az a gyanú, mely szerint Hunvald komplett…..
Gnózis 2011.05.09 20:31:11
Mostanában elég sűrűn tapasztalom, hogy sok önkéntes "köz/blog/író" igyekszik Gyurcsányt a Fidesz ásta gödörben tartani azzal, hogy intenzíven lapátolják rá a földet. Mondván, ne hagyjuk, hogy az öszödi megent erőre kapjon és (idézem: "az ország élére kerüljön, ami azt hiszem senkinek nem lenne jó Gyurcsányon kívül".
Kedves Fedor! Ebben valszeg többen nem értünk veled egyet.
Erős meglátásom szerint Gyurcsányból szándékosan csináltak bűnbakot, lévén, hogy ez rendkívüli mértékben leegyszerűsítette az ellenzékben lévő Fidesz kommunikációs stratégiáját. Elég volt és még ma is sokszor elég Pilátusként rámutatni bárhol bármikor: Ecce homo! Ő a bűnös mindenért! S "a zemberek" máris lohol a keresztért: feszítsük meg.
Sokszor sok helyen ajánlottam, itt is megteszem: nem árt időnként bizonyos dolgokat pár lépést hátrébb lépve, messzebbről megvizsgálni. Ilyen Ferencünk szerepe is az elmúlt 6 év történései kapcsán. Ma Mo első számú közellenségeként kezelik azok, akiknek
1. ez az érdeke,
2. akik boldogan találták meg benne legfőbb "liberálkomcsi" ellenségüket és végül azok
3. akik önálló gondolat híján ez utóbbi kettőnek bármit bármikor elhisznek.
Nem gondolom, hogy Gyurcsány maga lenne az ördög és ezt majd a történelem a maga hosszú átértékelési folyamatában hiszem, hogy meg is erősíti.
Kétségtelen, hogy a történések rajta is nyomokat hagytak és a valamikori nagy debatter mára kissé vesztett előadói stílusából és előadásmódja hagy némi kívánnivalót maga után. De a cél, amely ismét a politika színpadára szólítja több, mint a hatalom maga: ma ugyanis nincs egyetlen olyan politikai erő sem az országban, amely eredményesen vehetné fel a harcot a jelenlegi politikai-hatalmi elittel, az arrogáns, a nép nevében korlátlan hatalmat gyakorló, de a népet végső soron mélyen lenéző narancsuralommal.
Ha pedig az MSZP jelenlegi vezetése révén nem képes a népszerűségben egy centit sem feljebb jutni és egyetlen magyar választót sem meggyőzni arról, hogy a következő választáson a párt alternatívaként szóba jöhet, akkor valóban csak két megoldás van: vagy teljes vezetőváltásra van szükség a pártban vagy pedig egy új, valódi baloldali alternatívaként szóba jöhető pártot kell létrehozni. Erre pedig ma a magyar baloldalon kizárólag egyetlen ember képes: Gyurcsány Ferenc.
Bárkinek bármennyire is fáj.
Gnózis 2011.05.10 09:59:19
@Fedor: Nos, ha már válaszolnom kell: nem tartalak fideszesnek és az ominózus kiragadott mondat nem a bloggolónak szól. Te csupán a lapátolók egyike vagy, motivációidat viszont nem ismerem.
Ahogy TótaW mai írását olvastam, közel az a véleménye erről a témáról mint az enyém. Mégpedig elsősorban a tekintetben, hogy a mai MSZP ugyanaz mint a tegnapi és a tegnapi MSZP miatt bukott Gyurcsány akkorát, a,ekkorát bukott. Nomármost ha a mai MSZP nem változik a tegnapiból holnapivá, akkor kár arról beszélni, ki lehet a következő választások nyertese.
De vajon ki az aki képes arra, hogy a beágyazódott sleppet kitakarítsa a pártból? Mesterházy? Ugyanmá!
Emlékeztetnélek arra, hogy Gyurcsány aláírásgyűjtése kapcsán nagyarcú Szanyi a Ma reggelben kifejtette, hogy ő nincs ellene annak, miszerint az MSZP elnökét közvetlenül válasszák, de a leendő elnöknek ne legyen arra joga, hogy maga válassza maga mellé az elnökség tagjait. Ugye nem kell elemeznem, mire is ez a félelem. Pedig mindaddig, amíg Szanyik, Szekeresek, Lendvaik és társaik néznek vissza ránk a csoportképekről a mai MSZP nemhogy nem tűnik modern európai pártnak, de azt kell mondanom inkább a tegnapelőtti retro hangulatot idézi.
Kinek jó ez. Neked igen?