Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Don Quixote de la Ferko

0 bejegyzést írt és 4510 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A jobboldali média hónapok óta nyomat egy hazugságot az "SZDSZ adósságáról". Az SZDSZ ugyanis egy törvény alapján a Fideszhez hasonlóan hitelre vette meg az államtól addig kedvezményesen bérelt irodáit. Amikor a párt tavaly befejezte a működését az összes megvásárolt…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.22 10:18:12
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ezt írtam, láthatóan meghaladta a képességeidet a mondat értelmezése.

" Gyorsan letakarította valami fidesz csinovnyik."

Szeretem, amikor a fidesz csinovnyik pillanatok alatt bebizonyítja, hogy ebben a világban csakis fidesz csinovnyiknak alkalmas a 30 alatti IQ-nak köszönhetően.
Te szerencsétlen droid, nem azt írtam, hogy orbán volt, hanem azt, hogy egy hozzád hasonló agyatlan híve.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.22 10:41:12
@Mária:

Mondatod második fele igaz, ez valóban a fejlesztők hibája.
Többek között ez is egyindok arra, hogy az informatikusokat kevesebbre értékelem mint egy egysejtűt. Agyilag pontosan azonos szinten állnak.

Mondatod első fele viszont azért hazugság, mert ezeket a módszereket kizárólag a fideSSjobbik maffia bérbloggerei alkalmazzák, genetikailag kódolódott beléjük a csalás, hazugság és a bűnözés. Te vagy rá a legjobb példa, hiszen te is hazudsz.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.22 14:55:34
@DezInf:

Csak szólok gyökér linktolvaj komcsi, hogy éppen saját magaddal vagy egy hasonló kommunista társaddal levelezel.

Nagyon elaprózod az erődet, mi lesz veled este, amikor a csüngőhasú mocskos tolvaj csúti vajda oltára előtt kell számot adnod a mai seggnyalásról.
Bala ismerősének anyukáját egy 20 ezer forintos nyeremény igéretével rántották be termékbemutatóra, ahol fél óra alatt megkapta az OTP-hitelt a halom túlárazott kacatra: Hadd meséljem el mi történt egy győri barátom anyukájával, szegény elég félénk, ha velem csinálják,…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.21 11:03:01
@kovi1970:

Ne törődj azzal, hogy a törvény mondja. Maradj a mutyis sekélyes világodban.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.21 11:25:27
@Narancskommunista:

Csisztu elvtársnő és az "öröksége".
Don Quixote de la Ferko 2014.02.21 13:03:12
@Narancskommunista:

"Viszont nem egy fiatal, diplomás, és egyébként egyáltalán nem buta embert ismerek, akik ennyire nyilvánvaló csalásnak nem, de kicsit kevésbé nyilvánvalónak már bedőlnének."

>>>>>>>

Csisztu. Kapis? Ennél többet nem segítek, nagyon tupíroztad magad, gondoltam ennyi is elég.
Kísértet járja be Kelet-Európát: a naiv sületlenség kísértete. Rousseau szerint az ember alapvetően jó, csak a kultúra, intézmények rontják meg – ez a bűnök, bajok, szenvedések forrása. Mára ez a tétel sokkal specifikusabb lett, eszerint az ember alapvetően demokrata, rajong…..
-Jó napokat, öregsrác. Csak nem jól hallom, hogy elhagyni készülsz azokat a népsanyargató multis férgeket? Ideje volt már. Valójában már öt éve is ideje lett volna, sőt, késő lett volna - ki nem állhatom a multikat, a fejvadászok meg a normális cégek pedig marokra szórják…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.21 09:05:57
@talpi:

Pontosan ezért van igaza Tibikének. Vagy ismerősön keresztül jutsz álláshoz, vagy nem jutsz. Ennyi.
---
Ja, láthatóan megint vannak olyanok, akiknek nem megy az irónia.
A magyar nép a világ egyik legpesszimistább csoportja. A kimutatások szerint nálunk egyértelműen félig üres a pohár, miközben a pesszimizmus és kilátástalanság mély bugyraiban vagyunk kénytelenek szenvedni olyan országok embereivel egyetemben, ahol népi szokás a polgárháború,…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.20 14:34:48
@Narancskommunista:

"A dolog ugyanis úgy néz ki, mint ha vesszük a digitális jeleket, legyen 0 és 0,5 V között 0, 0,5 és 1 között 1 a jel jelentése. Ha 0,49 V-os jelet kap egy ismétlő, akkor még gond nélkül továbbítja, ha viszont átmegy 0,5 fölé, akkor már hiba van, mert azt hiszi az ismétlő, hogy 1-es jel, és azt továbbítja."

Jaj. Szerintem ebbe ne menj bele mélyebben, nagy a képzavar. Pontosan ezért határozták meg az átmeneti szintet.
TTL technika legalapvetőbb tulajdonságai. Maximális szint, amit még 0-nak érzékel, 0,8V.
Minimális szint, amit még egynek érzékel, 2V. A kettő között nem kapcsol. Ennyire egyszerű.
Ne gyere azzal, hogy 1V-os tápfeszültségnél más, az arány mindig marad.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.20 14:40:48
@high up!:

"Egyébként röviden és tömören: a magyarok legnagyobb hibája, hogy valmi nem stimmel a genetikájukkal. "

Röviden és tömören. A török uralom végére Magyarország szinte teljesen kiürült. A Szöged környéki lápvidék és az északi régiók kivételével szinte mindenhol betelepített ősökkel büszkélkedhetünk, tótokkal, svábokkal, oláhokkal, szlávokkal, szlovénekkel és a többivel, akiknek a földesurak a letelepedésért cserébe sok évre szóló adómentességet, házhelyet, olcsó földbérletet adtak. Szóval hagyjuk az ezeréves magyarságot, genetikailag már sehol nincsenek.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.20 14:46:48
@sanyix:

Ne idegeskedj narancskomcsi, csak magadat húzod fel vele.
A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum sorvezetőként segíti a kormánypárti politikusok kampányát. Íme, a központi beszéd vázlata. Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Rezsi. Rezsi, rezsi, rezsi. Simon, rezsi, rezsi. Rezsi, Simon, Simon. Simon, rezsi,…..
Hány évig használható egy mai mobiltelefon? Mennyi ideig bírja egy mai autó? Egy mosógép? Egy TV? Könnyű észrevenni: Ma már nagyon kevés az olyan "tartós fogyasztási cikk" ami valóban tartós lenne. A miérteket pedig könnyű összekötni pár társadalmi változással. Legalábbis…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.19 19:21:34
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Azt csak a buták hiszik, hogy akkora különbség van a fogyasztáson, amiből 5 évente lehet új hűtőt venni.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.19 19:49:37
@Válasszunk:

1. Nem baromság, te nem érted.

2. A GDP 3 éve nem a válság miatt esik, hanem az idióta fidesznyikek miatt. Te is az lehetsz, hasonlóak a gondolataid, süt belőlük a tudatlanság.

3. Senki nem mondta, hogy már készen vannak, megint figyelmetlenül olvastál. Ez a jövő. Hűtőt ennek ellenére nem fognak vele szállítani, ezt csak te vizionálod, mivel láthatóan kevered a sok apró kiszállítható tárgyat az 5 - 10 évente vásárlandó hűtővel. Ez megint butaság volt részedről.

4. Bloggertől nem kell tanács. A kereskedőé sem érdekel, tudatlan idióta általában mindegyik, a blogger is, a kereskedő is. Erre pont te vagy a legjobb példa.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hideg és hideg között mi a komfortkülönbség? Emlékeim szerint a hűtő feladata a tartósítás alacsony hőmérséklettel, én erre használom.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.19 19:52:23
@Sandor Akarki:

Ne küzdj, nem fogja megérteni. Pont ma vettem egy mosogatógép szivattyút, az össz problémája egy kb. 20 forintos szimering volt, amit nem lehet cserélni, mert a blogoló szerinti észlényeknek ez a jó. Így 6000 forintom ugrott a valós 20 forintos hibával szemben, és ezek a szerencsétlenek arról győzködnek, hogy milyen baromi jó, ha kevesebbet fogyaszt 3 %-al.
Vicces kis újságot adott kezünkbe a jó szerencse. Le is akadtunk íziben a Heti Válaszról, meg a többi agyhalált okozó csicsás narancsos lapról, a Csali névre keresztelt A/4-es papirusz ugyanis hasonlóan mutatja az irányt, mint a pártközpontból irányított társai. Ezt ráadásul…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.18 17:51:12
@maxval a gondolkodó birca:

Jogos. A szektás agymosottak séróból vágják a dogmáikat.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.18 17:51:25
@maxval a gondolkodó birca:

Jogos. A szektás agymosottak séróból vágják a dogmáikat.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.18 17:53:09
@Firk:

Megnevettettél.

Egyház, amelyik pont úgy adózik, mint Gipsz Jakab villanyszerelő.
Mit tolsz, jó az anyagod.
Múltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A kereszteződés északnyugati sarkán még állt a Weisz áruház épülete, szemben a…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.17 09:43:48
@Generic Jingle:

Arrafelé volt a HM2. Miután akkoriban köztudott volt, hogy ami szögletes katonáéknál, azt gurítják, ami kerek, azt viszik, sikeresen előállt az a szituáció, hogy parancsnoki sofőrnek a vidéki bakákat tették meg, így eljátszotta az egyik a Lehel - Dózsa sarok és Nyugati pu. viszonylatában a visszafelé úton előadott tökéletes eltévedést. Őzikén keresztül jött a rinya, hogy menjen érte valaki, mert nem talál vissza.
Az időkapszulát eredetileg 2000-ben kellett volna kiásni, de egy komolyabb tereprendezési projekt után az ötletgazdák egyszerűen már nem tudták pontosan beazonosítani a helyét. Most megnézheti a felfedezéséről szóló dokumentumfilmet. Filmrészlet következik! A négyméteres…..
Mindannyian sok időt töltünk különböző épületekben: irodaházakban, üzletközpontokban, ipari létesítményekben és persze otthon. Néha azonban előfordul, hogy a hétköznapi munkavégzés vagy bevásárlás egyik pillanatról a másikra katasztrófába csap át. Földrengés,…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.14 19:27:34
@Hyster:

Gyönyörű volt.
Még valami?
Don Quixote de la Ferko 2014.02.14 19:28:15
@Hyster:

Ja, bocs, nem olvastam el. Ha eddig nem értetted meg, azután sem fogod.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.14 20:40:11
@Hyster:

Feleslegesen keménykedsz, miután láthatóan nem érted a leírtakat kevés vagy. Még mindig nem magyaráztad el, hogyan találod meg a a fél emelet magasságba összeomlott 10-20 emeletben a sípot, a 32 szomszéd nappalijával összeolvadt fürdőszobában a vízcsapot, és a tőled 28 méterre 86 köbméternyi homogén törmelék mögötti szekrényben a kesztyűt.

Ha kevés az agyad ahhoz, hogy felfogd mit jelent egy összedőlt épület, akkor nézd meg a fotót, amit az origó mellékelt, és utána ugass, hogy jössz ki belőle. de hiteles magyarázatokkal, ha lehet, a seggfej hőbörgésed és buta menekülésed nem érdekel.
"A magyarok értékrendje" címet viselő korábbi bejegyzésem folytatásaként, a második részben megpróbálok mélyebb betekintést nyújtani a sokszor egymásnak is ellentmondó értékrendjeinkre. Teszem ezt abban a meggyőződésben, hogy az Életben a legfontosabb önmagunk megismerése…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.14 18:02:45
@Anonymus Gesta Hungarorum:

Mert 100 méteres síkfutásban azt hasonlítod a 10 méterről indulóval, aki 80 méterről indult. Hamisak a kezdőadatok.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.14 18:34:09
@Anonymus Gesta Hungarorum:

"laza halvány fingja nincs a szerzőnek a "legvidámabb barakk" kifejezésről,"

Innen indulj el másodszor is. Ha nem tudod összekapcsolni őket, akkor felesleges magyarázni.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.14 19:26:42
@Anonymus Gesta Hungarorum:

Jó nekem az alacsony ló is. Ha nem érted az összefüggéseket, miért írogatsz statisztikáról?

Segítek:
"legvidámabb barakk"
"különböző indulási pozíciók" (ne keresd, nem idézet, összefoglalás)
"nem összehasonlítható adatok" (ne keresd, nem idézet, összefoglalás)
Tovább görgetjük az Econovum Akadémia-ügyet. Ezúttal tizennyolc, a magyar állami vagy az üzleti szférában bármikor vezető szerepet betöltő embert találtunk, aki az innen szerezhető, „MBA” diplomaként megjelölt képesítést nyilvános önéletrajzában, vagy más helyen…..
A vállalkozói lét szöges ellentétben áll az alkalmazotti élet sok szempontbeli gondtalanságával. A magyar társadalom (és általában minden társadalom) két csoportra oszlott. A két csoportot leginkább összefoglaló jelző mind életstílus, életfelfogás és az élethez való…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.11 14:55:09
@1001nappal:

Van. Vállalkoznék, van is rá megfelelő tőke, de amíg a mocskos csúti tolvaj valamelyik seggnyalója rosszul kelhet vagy nem kap pinát éjjel a kupiban, és a hatalmának köszönhetően keresztülhúz bármilyen vállalkozási formát, addig esély nincs, hogy bármibe is pénzt tegyek.
Rémlik a trafikmutyi?
Pénztárgépmutyi?
Játékgépmutyi?
Komplett kereskedelmi és gazdasági iparágakat tettek tönkre, hogy a csókos takonygerincű fideszistákat hozzák helyzetbe.
Régen minden jobb volt? Na ne röhögtess! Valamelyik este belenéztem Dennis Hopper és Bob Hoskins 1993-as Super Mario-filmjébe, és leestem a székről a vinnyogva baszdmegeléstől, amikor a megboldogult Dennis Hopper mangahajú, őrült zsarnokként hajtotta uralma alá a gyíkemberes…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.11 12:28:29
Bármit is gondolunk az Együtt-PM aktivistáinak Sándor-palota erkélyén végrehajtott, a paksi bővítés ellen szervezett performanszáról (a magam részéről helytelenítem ezt a fajta - pragmatikus szempontból erőtlen, a megfogalmazott célt esetlegessé és komolytalanná tévő -…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.11 10:51:49
@braue:

Igen, lelőnék. Megnyugodtál?
Kétlem, hiszen a genetikai hulladék fideSS droidok csak akkor hőbörögnek a lelövés ellen, ha fideSS hívő a célpont, ha normális emberre kell lőni, akkor az nekik nem okoz nagy problémát. Amikor a "békés", autókat gyújtogató, üzleteket romboló fideSS-es tomboló tömegbe lőnek bele gumilövedékkel, az már főbenjáró bűn.
Így már érted, hogyan csináltál hülyét magadból a buta hasonlatokkal?
Don Quixote de la Ferko 2014.02.11 11:30:23
@braue:

Teljes nyugalomban küldöm el a gyökér fideszeseket oda, ahová valók.
Ha a szóhasználat nem tetszik, az a te bajod.
Ne agyalj azon, kinek hajtok, csak feleslegesen veszed el az erőforrásokat a létfenntartó rendszeredtől, veszélyes lehet.
Ahelyett, hogy saját működéséről számolna be a szegedi hallgatói önkormányzat, Török Márk az orosz oktatáspolitikában merül el hivatalos blogján. Kár, hogy mindezt nem annyira saját kútfőből teszi, mint ahogyan azt feltünteti, és most mindenkinek a saját…..
Több helyről is megkaptuk, és pont aktuális is a dolog, meg orosz félrefordítás úgyis ritkán van, tehát íme: Innen van: http://hungarian.ruvr.ru/2014_02_07/Veget-ert-az-olimpiai-jatekok-megnyitoja/ Az egész szöveg érdekes fordítás, de ez a "gimnazista" a csúcs. Jó, nem…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.09 09:23:26
Sárkányfűárusnál megrendelés nélkül elkezdtek bekötni egy mindenes előfizetést a T-sek, miután telefonon beszélt az egyik ügynökükkel: Az Önök szerint korrektnek minősül-e az alábbi eset: egy saleses munkatársuk múlt héten csütörtökön megkeres, hogy van egy remek…..
Naiv ügyfelet megállította az egyik biztonsági őr az OBI-ban, és pozitív meglepetésben volt része: Lehet, hogy a sok ekézés után az OBI a fogyasztókhoz való hozzállásán próbál javítani, vagy egyszerűen csak jó napjuk volt, mindenesetre egy kellemes apróságot szeretnék…..
Don Quixote de la Ferko 2014.02.07 13:46:35
@fagyospityóka:

Visszajöttek azok a régi szép idők, újból a balkánhoz tartozás a cél.
Don Quixote de la Ferko 2014.02.07 16:59:03
@fagyospityóka:

Az már megszűnt. Az eszme a lényeg, és a határtalan lenyúlás.