Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Liv

0 bejegyzést írt és 237 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Éppen itt az ideje, hogy újból elővegyük a médiatörténeti klasszikust, amikor Rákay Philip (akkor még csak Philip) a Viva Televízióból kiszivárgott, titkos felvételeken elküldi a picsába a tini csajokat, akik olyan sötétek, hogy levelet mernek írni egy…..
A spoiler az egyik leggecibb dolog a földön, képzeljük el, hogy beülünk a Hatodik érzék című Bruce Willis filmre, és a 23. percben mögöttünk megszólal egy gyökér, hogy "höhö, Bruce is halott, már tegnap láttam". Ilyenkor az ember a Doom-ból idéz fel ütősebb…..
Kezdjük az esti ajánlót az m1 Bestseller című műsorával, ezen a héten Arthur Phillips a vendég, aki a kilencvenes éveket nálunk töltötte, és itt szerzett élményeit megírva máris eséllyel pályázhat állítólag a legújabb amerikai próza mestere címre. Böcsülettel megvallom,…..
Hát igen, várható volt, hogy a Daily Show is le fog csapni miniszterelnökünk coming outjára, Jon Stewart nem szokta az ilyen magas labdákat kihagyni. (Mellesleg Stewart második lett az M0-ás hídszavazáson, tehát szakértője kis hazánknak) A videóban ugyan a beszédből pont nem azt a…..
Néha érdemes korábban hazamenni, és kihagyni a kocsmázást, tegnap délután például kifejezetten jól szórakoztam a hörgő Verebesen, ahogy nyálcsorgatva ült a CKM Bikini Team (az m1 szerint bikinikommandó) tagjai között a Napkelte ismétlésében. A szilikoncsöcsök és…..
Lesz még szó a 10 legjobb szezonvégről, legyünk most egy kicsit gecik, és nézzük először a legrosszabb sorozatvégeket. A nyájas olvasótábortól további javaslatokat várunk comment formájában.   Angel - Habár Joss Whedon már korábban megkapta a…..
A tévésorozatok rajongói számára a lehető legszarabb érzés az, amikor x óra/nap/stb beinvesztálása után a rohadék tévétársaság vállat vont, és lekapja kedvenceinket a képernyőről. Éppen ezért a pilotszezonban az ember megpróbálja belőni, hogy kábé mit érdemes elkezden,…..
A Drót első két évada itthon is elérhető DVD formájában, a harmadik még várat magára (gondolom ez első kettő eladási adatai sem döntögettek csúcsokat), miközben a tengerentúl már a negyedik szezon is megkezdődött vasárnap, és megvan a megrendelés a befejező, ötödikre is.…..
Félreértés ne essék, nem akarom én itt a miniszterelnök vagy pártja kollektív farkát a kis számmal illetni, se kutyám, se macskám egyik sem, de ez a fletózás tegnap este a Fábry Showban kissé unalmas volt. Mert nem baj az, ha valaki cinkeli a kormányt, tegye, annak idején Hofi…..
Élő adásban hagyta el Pokorni Zoltán az ATV stúdióját Kálmán Olga műsorában. A kegyetlen műsorvezető előbb azzal kedvetlenítette el az egyébként galamblelkű Pokornit, hogy mindenáron reagáltatni akarta Orbán Viktor nyilatkozatára, miszerint megindulunk, hujhuj, lóramagyar. Hát ő meg nem akart…..
comment:com Mesesajt indul 2006.09.13 06:25:00
Magyarországon 1957 óta van televízió. Anettka, Győzike és Vágó István egy 49 éves szerves fejlődés eredményei. Mégis méltatlanul keveset foglalkozunk azokkal, akik Kádár-alattvalók millióit informálták, nevelték vagy szórakoztatták. A Comment:com Mesesajt sorozatában…..
Liv 2006.09.13 09:16:39
comment:com Taki bácsi emlékére 2006.09.12 10:00:00
Aranyos kis műsor indult az MTV-n hétfőn. Az ötlet rém egyszerű és magától értetődő, olyannyira, hogy a Cool TV-n már jó ideje megy Taxid címmel egy hasonló, de elég szerencsétlenül túlspilázott produkció. Cirkál egy bekamerázott taxi Budapesten, abba különféle polgárok…..
comment:com Kevesebb szünetjelet! 2006.09.13 06:30:00
Van az a mottó a Nők Lapjában, amitől mindig idegbajt kaptam, hogy „Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk.” Urbán Pali bácsi a múltból előrekiabálva megtanított vágyakozni az után, ami az enyém. Urbán Pali bácsi az Tükör magazin 1964. június 9-i számában…..
Ötéves évfordulót ülünk, ilyenkor mindenki megemlékezik mindenről, és van aki óvatosan filmet is forgat a dologról, mint az ABC tette azt egy új minisorozattal. (A meghatározás kissé csalóka persze, mert egy kétrészes filmről van szó, de ez a hivatalos terminológia szerint már…..
comment:com Csintalan visszatér! 2006.09.08 12:10:00
Már alig várjuk. Főleg, amióta láttuk a rövid, de a kábeltelevíziós piacon egyedülállóan látványos, tizenöt másodperces reklámot, amiben a tűzből jön, (Hol volt eddig? A purgatóriumban?), és végül cafatokra robban. CS2. A kommunista csinovnyik visszatér, hogy a kamerák…..
Látták azt a dokumentumfilmet, amelyikben Hermann Göring a libanoni romok mellett sétálva ítéli el az izraeli agressziót? És azt, amelyikben Sztálin könnyezve beszél a holokauszt tragédiájáról? Ugye, nem? Bezzeg a Naplóban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke…..
Senki ne kérdezze, miért, de szombat délelőtt fél tizenkettőkor megszólalt a Kossuth a konyhai kisrádión. Pár perccel később rákerestem, a Lehalászás című műsor ment. Csak azért akartam tudni, hogy mit hallgatok, mert pont egy olyan blokk közepén sikerült a közszolgálati…..
Jön az ősz, egyre több hír érkezik a tévéktől az új évaddal kapcsolatban, ideje hát számba venni, hogy mit kap a jónép szeptembertől szórakozás gyanánt. A kertévék várható programjára jellemző tendencia, hogy sokéves vonakodás után belátták: az amerikai…..
A helyzet komoly: tokás szalonfasiszták üvöltenek forró nyálat fröcsögve, röghöz kötött idióták tombolnak, már csak egy kiadós lakosságcsere-egyezmény hiányzik, hogy tényleg 1947-ben érezhessük magunk, de talán éppen ezért kéne végre egy jót röhögni ezen az a…..
Liv 2006.09.01 11:59:25
" Igen...
A törökök alatt volt a magyaroknak önrendelkezése és ráadásul a magyarok nem szálltak szét a szélrózsa minden irányában."
Akkor nem... de mondjuk később igen :)

Minden amcsi film stáblistájában van legalább egy magyar név (meg egy zsidó is :)

"Horvátország és Erdély esete más, nem is vitattam. Ott mindig volt bánság, fejedelemség, elszakadás, csatlakozás stb. Ez a felvidékről nem mondható el."

Nem, de én nem is konkrétan Szlovákiáról beszéltem, hanem általában a környezetünkről.

"A szláv történelem télleg más és hosszabb is, persze. De akkor most Szlovákiáról vagy valamiféle pánszláv egyesítésről beszélünk? "

Én egyikről se.

"Miért zavarjuk őket. Mert a szerbekkel horvátokkal akarnak egyesülni?! hehe"

Gondolod. Persze van olyan, hogy "a népek önrendelkezési joga", na de mindegy.

"Nem vetettem el a zsidók történeti jogait. "
Itt nem is rád gondoltam.

"De akkor sem lehet összehasonlítani a magyaréval."
De. Össze lehet. Nyilván vannak különbségek.

Egyébként meg nem az ok itt a lényeg, hanem a következmény: hogy minket nem szeretnek a szomszédos népek. Ahogy a zsidókat se az arabok. És ahogy ott az arabokat összefűzi a zsidóellenesség, úgy itt a környező országokat összefűzi a magyarellenesség. (Még szerencse, hogy nem fegyveresen.)

És még egy: ahogy nálunk "zsidózás" van és hasonlók, ott kint "magyarozás" van.
És nálunk általában az van felháborodva legjobban/leghangosabban a "magyarozáson", aki itt szeret "zsidózni", "cigányozni".
(Már írta valaki, hogy a fantomképen szereplő kopasz, gallértalandzsekis, bakancsos illetők nálunk is vannak elegen...)

A zsidók ott kint egyedül vannak az arab gyűrűben. Itt meg mi vagyunk egyedül...
comment:com Gusztáv és kora 2006.08.29 13:03:00
1966-ban az Élet és Irodalom köszöntötte névnapja alkalmából, az Esti Hírlap pedig rendszeres riportokban számolt be a készülő epizódokról. Lúzersége dacára ennyire közkedvelt volt, és az emberek is szerették, nem csak a szerkesztőségek. Ő volt Gusztáv, a kalapos, zakós…..
Ülünk reggel, egyik kezünkben a pirítós, a másikban meg a maciméz, a tévében pedig éppen Jockey Ewing nyilatkozik a benzináremelésről. Nem, nem Larry Hagman, hanem Jockey, texasi kalapban, és még meg is jegyzi, hogy az egészről nem a konvergencia-program vagy a közel-keleti…..
comment:com Moslék a sitten 2006.08.24 09:30:00
Írtunk már róla mi is, sztárolták ezerrel, ez folyt a csapból is - itt a Szökés, a tavalyi évad egyik meglepetés-sorozata, az ártatlanul elítélt testvérét a sittről kimenekítő Michael Scofield története. Az RTL egy-két promója elég otrombán lelőtte az első rész végének…..
Nem is egészséges bulvármagazin az, amiben nincs horoszkóp, bár ennyi erővel üresen is lehetne hagyni egy oldalt, aztán mindenki addig nézhetné, amíg meg nem látja benne a jövőt egy lottóötössel.  Viszont köszönet a Vidék ízének, a Szabad…..