Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kérész

11 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szálka Rácponty 2009.05.13 11:30:00
Van egy halétel, amit duzzogva eszek, ha elémkerül. Na jó, ízlik is, mégsem készítettem még soha. Valahogy olyan kínnal-kiagyalt ételnek tűnik, biztosan vendéglősök találták ki, és romantikus szakmai okból egy kisebbséghez kötötték. Persze, nem ismerem a rácok szokásait,…..
Szálka Brutál 2009.04.28 12:04:00
Az energofish egy egészen durva "horgász" végszereléket forgalmaz. A felirat alapján arra tipplehetünk, hogy más országokban is forgalmazzák. Egy biztos, Magyarországon tiltott eszköz, mivel többször annyi horog van rajta, mint a megengedett.A neve: Extra Six Mini…..
Szálka Hullám 2009.04.02 21:09:00
Ha horgászok beszélgetnek, akkor a halak és a vizek mellett szinte mindig előjön a vizek kirablása is. Nemcsak a "hagyományos" horgász-halász érdekellentétről beszélek. Az orvhalászat, orvhorgászat az, ami ma már a természetes vizeken magától értetődő jelenség. Az,…..
A fokgazdálkodás szót manapság sokszor hallani, az ártéri gazdálkodással együtt. Nézzük meg egy kicsit halas szempontból a dolgot. Mivel a fokok elsődleges hasznosítása egyértelműen a halászat volt. Az ártéri gazdálkodás többi ága csak a halászat mellett kapott…..
Szálka Mit esznek a halak 2009.03.12 23:08:00
Pontosabban: mit meg nem esznek a halak. Nem újdonság, de kevés helyen esik szó a piros szívogató márnáról. Ez a kis aranyos elég speciális étrenden van, bőrbetegségeket eszik, szó szerint. Eredetileg Irak és Irán termálvizeiben élt, és a helyi lakosok bőrbetegségeit eszegette…..
Szálka Kikötő 2009.03.05 14:54:00
Ha összehasonlítjuk a Tisza-tavat és a folyót Köre alatt, látjuk, hogy kikötő szempontjából óriásiak a különbségek. Míg a tavon egymást érik a kikötők, kempingek, addig a folyón lefelé alig találunk horgászcsónakunk tárolására alkalmas kikötőt. Így azért nem kell…..
Szálka Csongrádi gondolatok 2009.02.24 21:18:00
Úgy néz ki, hogy a Szálka nem tud szabadulni a témától. Néhány gondolatot én is hozzáfűznék. A csongrádi duzzasztó ismertetése jelenleg kb. olyan, mint egy gyógyszerreklám, ami a potencianöveléstől a körömbenövésig mindenre jó. Hihetőbb lenne, ha az előnyöket és…..
Szálka Viza 2020 2009.02.12 13:26:00
A viza Magyarország őshonos vándorló halfaja volt. A középkorban a viza és a többi tokféle halászata jövedelmező tevékenység volt. A többmázsás óriási példányokat külföldön is értékesítették, Bécsben vizamészárszékek működtek, onnan szállították tovább…..
Szálka Kormorán 2009.02.04 22:28:00
Brehm: Az állatok világa c. mű a következőképpen írja le madarunkat:Valamennyien falnak, amíg csak tudnak s még teli gyomorral is mohón kapnak a zsákmány után, ha szemük elé kerül. Csakis azért pihennek, hogy ismét halászhassanak és falhassanak és csupán addig nem zabálnak,…..
A horgászok kelléktárának régóta része a csúzli. Az etetőanyag-gombócok pontos bejuttatására használják a szabadkézi dobótávon túlra. A versenyhorgászok 50-60 méterre is pontosan lőnek vele. Nagyon sok gyártó kínál horgászcsúzlit, méret, lövőtáv, szín és egyéb…..
Már korábban beszámoltunk, hogy a hullámtér rendezését végre fogják hajtani az adott szakaszon. Konkrétumok nélkül az ember arra gondolhat, hogy kikotorják a Tiszát, letarolják az ártéri erdőt, hiszen ezzel javul a vízszállítás. A szakemberek meg nem így fogalmaznak:…..
Szálka Gáthajtási 2009.01.15 16:44:00
A Kötivízig nem volt szívbajos, amikor a 2009-es gáthajtási árát kitalálta. A tavalyi árat 171%-kal megdobta. Aki esetleg nem tudná, hogy mi a gáthajtási, hivatalos neve: Éves engedély védtöltésen történő közlekedésre. Ugyanis ha valaki megveszi a horgászengedélyt, az nem…..
Kérész 2009.01.15 23:46:12
@Megsz: A lustaság fél egészség.:) Mondjuk nyáron általában reggel 3-kor indulok, nem esne jól 60km tekerés. A Tisza innen 60km, ezzel nincs mit csinálni.

De másik esetet mondok. Ilyenkor menyhalazni este járok, azt sem tudom elképzeni, hogy ma este pl. jól esne akár csak 5km biciklizés.

Bár az eredeti téma mégsem ez volt, hiszen a jegyárakról szólt. Azt jogosnak tartjátok, hogy több, mint két és félszerese lesz valaminek az ára, amiért a csereszolgáltatás nem nő, hanem csökken?