Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pityou

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Annyi szép falu, város, ország meg kontinens van, muszáj neked itt autókázni? És itt lakni? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Pityou 2012.02.29 11:05:30
Úgy látszik ismét kell a nézettség a Totalcarnak gyorsan összedobott Sipos úr egy szubjektív szempontból összeállított cikket, hangzatos címmel. Tavaly év elején is ez ment, különböző közlekedési problémákkal, valahogy ez az év eleje idén sem más. Sokan leírták előttem a lényeget külhoni jó példákkal is alátámasztva. Egy nagyon fontos dolog ami miatt sérül a környezetünk és ezt úgy hívják KÉNYELEM, ha pedig a saját kényelmünkről van szó az már ÖNZŐSÉG határát súrolja, feszegeti, átlépi. Erő-ellenerő, hatás-kölcsönhatás , ismerős ugye? Minden mindenre hatással van, örök klasszikus mondás. Autózni jó ülve eljutunk ahová szeretnénk kényelmesen a világot kizárva. Cserébe adunk a környezetünknek: zajt, mérgező gázokat, port (a fék betéteké az igazi gyönyörű), ártalmatlanításra váró veszélyes hulladékokat. Egy jó dologért ezer rosszal fizetünk, nemcsak másoknak magunknak is, hiszen ami itt keletkezik az eljut a föld más pontjaira is. Lehetne itt írni az ökológia lábnyomunkról és bolygónk letartó képességéről a végtelenségig lehetne elemezni a hatásokat az élővilágra de vissza a cikkhez. A kényelem miatt aki megteheti autóba ül egyedül(!) és okokat/ürügyeket keresve bizonygatja miért jó ez (x idővel hamarabb elérek ide vagy oda stb, stb.) A-ból be legrövidebb út az egyenes. Számít-e az annak aki a guruló zenedobozával halad, hogy ahol éppen jár ott is emberek élhetnek? Szinte fel sem tűnik, a lényeg csak a célállomás. Pedig Budapest belvárosa ezekkel a gyönyörű épületekkel nem ehhez a forgalom mennyiséghez és minőséghez lett tervezve, ehhez szűkek az utcák, ergo a forgalom áteresztő képessége kicsi tehát a mai kor igényének nem igazán felel meg. Az épületek állaga így fokozottan romlik, kereskedelem megszűnik aki teheti menekül ki a zöldbe. Igazi gettó szellembelváros. Miért jó ez? Kinek jó ez?
Hosszú idők óta nem igazán történt környezettudatos fejlesztés Budapesten, sajnos. Ami az elmúlt években elindult az a források hiánya és a rendelkezésre álló támogatások szűkössége miatt sokszor ad hoc módon történik, ezért érezni azt, hogy egy-egy változtatással rosszabb lett a forgalmi helyzet. Ami jelen formájában igaz is hiszen szűk keresztmetszetek alakultak ki és nem kínálnak járható alternatívát az átmenő forgalomnak. Pedig a nyugat-európai példákból lehetne okulni nem is keveset. Mi a fontosabb a pillanatnyi személyes érdekem vagy a hosszútávú fenntarthatóság? A Közösségi vagy Tömegközlekedést lehet fikázni a Budapesti színvonaláért, de látható e-nélkül nem lehet élhető a város. Abba belegondoltak-e azok akik ilyeneket írtak, hogy fel nem szállnának metróra villamosra stb., mert...., ha mindenki így gondolkodna vajon lehetne-e közlekedni Budapesten és hogyan? A müncheni példa, a prágai jól tükrözi, hogy a város élhető marad és jobb életminőséget kínál az ott élőknek és vonzó hatása van a kereskedelemre, turizmusra is. Hosszú-hosszú évek elmaradt fejlesztéseit nem lehet egy szempillantás alatt pótolni, de kell és égetően fontos. Addig is kellő önmérséklettel erőforrásainkkal a lehető legtakarékosabban bánva, az egymás iránti tisztelettel és szeretettel már sokat tehetünk egy élhetőbb világért. Még valami, az Andrássy út esetében már a 19. században gondoltak az itt élőkre fából készült (kockák) az útburkolat a lovak patái ne csapjanak nagy zajt és a föld alá száműzték a villamost is. Sőt a felszíni villamosközlekedésnél alsó áramszedős megoldást alkalmaztak hosszú időn keresztül a városkép védelme érdekében.
Pityou 2012.02.29 11:38:11
@streetsta: Én ilyet nem írtam, hogy bűn a kényelem. Úgy látszik te sem láttad meg az összefüggéseket abban amit én írtam :). Semmi baj. Sipos úr cikkével annyi a bajom, hogy nagyon szubjektív, szerintem lehetett volna még hozzá kutatni adatokat gyűjteni esetleg ebből adódóan az ő koncepcióját is felvázolni, viszont igaz, hogy vitaindító hatású. Egy nagy baj van itt "baszom a rezet" a gép előtt írogatok a semmiért, mert sajnos a mi kis véleményünk lassan már csak itt számít. Nem vagyok haladás ellenes, de azt látni kell, hogy az erőforrások "ész" nélküli használata nem csak jót tesz a társadalmaknak, hanem voltak/vannak/lesznek negatív hatásai. Ezért az ember, az egyén is felelősséggel tartozik tetteiért. Sok kicsi, sokra megy szintén ősi közhely. Amit ma megtehetsz, tedd meg holnap is stb. stb. Csak azt akartam megvilágításba helyezni, hogy bármennyire is "szar" a helyzet, bármennyire nem történnek vagy lassan nagy változások nem épülnek meg fontos beruházások, azt a kicsit ami tőlünk telik tegyük meg annak érdekében, hogy kellemesebb környezetben élhessünk együtt-egymásért.
TComment Rejtett hiba gyere elő! 2012.02.23 06:15:00
Öt szervizt, ugyanennyi hibakódtároló-törlést és egy teljes gyújtótrafó-garnitúra cserét túlélt a Check Engine lámpa. Pedig pofonegyszerű volt a megoldás, csak kicsit túrni kellett hozzá. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Pityou 2012.02.23 09:19:47
ugyanígy jártam a Suzuki Swift euro2-es motorjával. Ez még a pillangószelep állás érzékelő potméteres megoldású (lemez szelepdeknis) nem a léptetőmotoros. Itt egy vákuum által is befolyásolt alapjárati vezérlés van. Egyszer csak egyre nehezebben engedte vissza az alapjárati fordulatot. Innen lett gyanús a dolog. Érdekes módon az olaj a légszűrőház alján jelentős részben kicsapódott és csak a negyedik hengernél lett olaj sárosabb a gyertya a peremnél. A gyertya miatt szelepszár szimmeringre gyanítottam. Mesterem türelemre intett és megkezdődött a hibakeresés. Utolsó gyanús elem volt párszázforintos kartergázszelep. Itt külön dekni nélkül is cserélhető (párszázas tétel). Mivel állítólag ez nem jellemző típus hiba Suzukiknál ezért nem is gyanított rá végig lett mérve minden egyes kapcsolódó egység a befecskendezés szabályozásban (lambdaszonda, fojtószelepállás érzékelő (potméter), alapjárati elektromos kapcsoló szelep, EGR szelep) ezek mind jók voltak, emisszió is. Az egyik hozzászoló írta az EGR szelepet de az nem a szelepdekniben van beépítve, hanem a kipufogó gáz visszavezetésben. Annak is van egy hibája ha megszorul és félig nyitott állásban marad nem zár vissza. A pico- scope valóban jó dolog nálam is bevetésre került, de én úgy tudtam, hogy nem lehet vele kompressziót mérni konkrét érték szerint, mivel itt gyújtás oldalon és vezérműtengely szöggyorsulás változásából építi fel a grafikont ezért csak egy kiválasztott henger 100% vesz és a többit mutatja meg hány százaléka az eltérés ahhoz képest. Nálam elég trágya értékek jöttek 100%, 20%, 60%, 80% ha jól emlékszem. Külön kompresszió és veszteségmérésnél 100-adokban volt mérhető a különbség. Jó játékok ezek a euro2 és a feletti rendszerek. Ha valaki nem ismeri a működésüket a szabályozási mechanizmust azok könnyen lékre futnak. Az injektor.hu Égő Ákoséknál is sok tanulságos eset olvasható. Sajnos a Hibakód olvasás is olyan, mint az álmos könyv, sokszor nem az aminek oda van írva
, hanem következtetni kell belőle. Még egy történet. Iveco Stralis 2007.01. kiadású vontató. 2007.08. Légkondi fúj hideg levegőt. Dél-Anglia St-Austell Victoria ipari park. Hiba kód kiolvasás OBD-n keresztül. Nagynyomású szelep hiba, kisnyomású szelep hiba még az ablakmosó folyadékszint kritikus érték alá csökkenését is regisztrálta másodperce pontosan! A lényeg az angol kiolvasta és széttárta karját, hogy nekik nincs eszközük nyomáspróbához és nem foglalkoznak klímával. 1 héttel később Santa Carlos a la Rapita kis spanyol üdülőfalu Valencia. Iveco márkaszerviz kb az 50-es években épülhetett istálló jellegű tsz javító műhelyszerű korhű 20x20-as műkő burkolat. Bejáratnál 1 köbméteres tartályban a légkondi feltöltő folyadék (HFC 134) csővezetékkel nyomásmérőórával, csatlakozóval kiépítve. Mondom mi a probléma. Ember jön, nitrogéngázos palackkal nyomáspróbázni. Kérdezem diagnosztikai műszer? Ez a dignosztika, mondja. A briteknél hibakódot olvastak. Erre legyint egyet. Rácsatol. Sziszegett is a hőcserélő felől. Akkor hőcserélő csere, 1 nap. Neki állt lebontani a burkolatot kívülről egy pár perc és egy Sancho Panza fizimiskájú szerelő odajött, pár szó spanyolul a kollégával és rácsatolják újra. A hőcserélő csonkjánál sziszegett/szökött el a gáz. Egy 6-os csavar fogta a csonkot és némi sziloplaszt! Gyárilag! Csonk kivesz, O-gyűrű csere, visszarak, szilopalszt, csavar, szárad vár. Nyomáspróba Ok, feltöltés gázzal, befújt léghőmérséklet ellenőrzés 5C fok, ok. mehet. Nem is volt gond utána. Ilyen ez a bicikli.
Béla hitelestül szerette volna lepasszolni autóját, mert már nem bírja a részleteket. Igenám, de az új vevő sem szeretné, ha aztovább emelkedne, viszont fix törlesztőre csak a régi tulaj jogosult:Én is egy vagyok a hülyék közül, akik svájci frank alapú hitelre vették az…..
Pityou 2011.08.16 14:00:09
1. Hitelről van szó. A hitelátvállalás ma Magyarországon nem működik és nem is működött legálisan a pénzügyi szektorban.
2. Ha a bank felajánlja a fix havi törlesztőre átállást és ennek megfelel az eladó (általában ingatlan fedezet kell) akkor utána mehet a közjegyzői megoldás. Közjegyzői akkor is lehet ha svájci frankos de akkor már macerásabb de nem lehetetlen. Ez sem mai dolog. Olyan szürke. Tehát az eladó és a reménybeli vevő elmennek egy közjegyzőhöz ahol szépen ledokumentálják, hogy milyen részletekben mennyi ideig fizeti ki a vevő a gépkocsit, annak használati módjáról stb.(elő-adásvételi szerű) A szerződésben szerepelni fog ha csak egyetlen részlettel is elmarad azonnali inkasszót kérhet az eladó tehát a fennmaradó tartozás egyösszegű azonnali kifizetését. Ami hátrány, hogy a gépkocsi az eladó nevén marad a használathoz szintén közjegyzői dokumentum lesz.
2. Meg kell tudni mennyi a tartozás. Ha a gépkocsi forgalmi értékénél kevesebb és a vevőnek van valamennyi készpénze ami fedezné a fennmaradó hitelt, akkor foglalóként megkapva tehermentesíthető a gépkocsi a hitel kifizetésével. ezek után pedig a vevő olyan hitelt vesz fel rá amilyet akar.
3.Olvasni tudni kell.
4. Ha akar még új autót venni de nincs pénze és nem akar így járni akkor ott a lízing. Kicsit drágább de átvállalható!!! A lakás esetén is a lízing átvállalható minden további nélkül (ha lesz aki átvállalja).
5. Nincs új a nap alatt. Annyit vásárolj amennyit a tárcád elbír.
Belsőség A nagyapa Kadettje 2011.05.11 15:53:00
A szülőknek nem volt autója, így válhatott meghatározó élménnyé a nagypapa Kadettje. És ne feledjék: a buli napja közeleg... Nagypapám vett 1994-ben egy piros színű, 1986-os E Kadettet, 1,6-os dízelmotorral, tetőablakkal, Hollandiából. Mivel szüleimnek nincs autója, ő…..
Belsőség Minden napra új gumit! 2010.12.08 07:30:00
Rettegők, stréberek, buzgó mócsingok, rohanjatok téligumiért, különben biztos halál vár rátok. Mindenki más hallgasson a józan eszére. Vélemények az azonos című írásunkról...
Pityou 2010.12.08 12:03:12
@dansun: A skoda téli gumikkal "csodákra" képes. Egy jó barátomnak még pár éve volt egy pipec 120-asa zsír új téli "jó év" gumikkal. Sík úton 25 centis hóban simán utat tört (alföld) az utcájukban. A következő lépésben a szomszéd kőműves tranzitját húzta ki. Ha nem látom nem hiszem el. Miután egy kis segítséggel ( kézi megtolás) megmozdult a tranzittal szépen erőlködés nélkül kihúzta a főútig.
Pityou 2010.12.08 12:10:15
@ZF2: Ilyet már olvastam, hogy száraz hidegben a nagy márkák abroncsi elvéreznek a fékpróbán a kínai jobban teljesített (lásd ADAC teszt). Még egy hátrány van a téli a gazdaságosság egy kis többlet fogyasztás van belőle. Nem tudom miért kopott el olyan gyorsan neked de ott a futómű körül is szét kellene nézni. A Cseh és szlovák télik nekem alig kopnak. Bár az is igaz Suzuki nem tömeg. Anyámnak 8 éves a télije még repedés sincs rajta 7 mm profil mélység (jó ha van benne 30000km) de jövőre le kellene már cserélni hiszen a gumis szakma szerint csak 6 év és kuka (Bár a nyáriakra igaz lehet).
Pityou 2010.12.08 12:17:57
@Pepe135: Igazságod félig ott van. A titok a centirózásban rejlik. A gumik is kopnak ha nem satu fékezel ha nem pörgeted a kerekeid akkor is. Kap eleget a futóműtől az úttól. Tudod Te is ha nincs kiegyensúlyozva rendesen (nem biztos hogy érzékeled az autón) akkor a kerék adja a sallerokat a kerékcsapágy szilentcuccok fékeknek stb). Ha nem is vagy egy vadállat keveset jársz szerintem akkor is 2 évente egy centirozást megér. Elméletileg évszakváltáskor (téli-nyári kerékcsere) mindig meg kellene tenni.
Belsőség Kedves, integető barmok 2010.11.17 06:50:58
Tényleg jó emberek, akiket nem akarnék megbántani. De muszáj, mert egyre rövidebbek a nappalok. Vélemények az azonos című írásunkról...
Pityou 2010.11.17 12:12:19
@newtehen: Nézzük az utas ki és beszállása az nem forgalmi ok. Ez igaz. Akkor mi ha nem forgalmi ok? Műszaki okok vagy egészségügyi vagy forg-i okok vagy külső tényezők miatt lehet megállni. Ha nem szállsz ki a gépkocsiból bármelyik lehet. Tiltja valami? Nem. Nézz utána kérlek szépen. Megállhatsz lemondhatsz elsőbbségedről úgy, hogy a mögöttes forgalmat rövid időre akadályozhatod is. De nem veszélyeztetheted! Jelentős torlódás esetén a forgalomba besoroló elsőbbséggel nem rendelkező gépjármű vezetője az elsőbbséggel rendelkező jármű vezetőjét akár akadályozhatja is de nem veszélyeztetheti. Más kérdés ha csattanak szinte bizonyíthatatlan. Az elől haladó gépkocsitól a követési távolság megtartása és nincs gond. Türelem és kész nem lesz nehéz.
Pityou 2010.11.17 12:57:16
@newtehen: Megállás. Amit írtál az igaz de a megállás fogalmát is keresd meg legyél szíves. A megállás tilalma nem vonatkozik a forgalmi okból történő megállásra az nem megállás, mint ahogyan az elsőbbségről való lemondásért történő megállás sem az.
Pityou 2010.11.17 12:58:29
@newtehen: Pontosan nézz utána kérlek. Mi a megállás fogalma.
Ezt szokták mondani a himi-humi szakértők. A lustaság, a tapasztalathiány, a felületes ítélkezés miatt gondolják így. Az én szerepem kicsit megvédeni a veteránautókat, és még rémisztőbbé tenni magát a veteránozást. Vélemények az azonos című írásunkról...
Pityou 2010.05.19 13:42:41
@tükörfúró: Nagyon jó az iskola példa! Gratulálok! Egy kis adalék hozzá.
Mit oktatnak az anyóülésből kiesett "jogosítványt szerezni akaró" jelölteknek? Mi a hatósági vizsga anyaga? Kis módosításokkal az ami 40 éve is volt még jobban lezüllesztve. Innentől fogva nem kell csodálkoznunk. Kb. olyan ez, mint a lyukkártyás és a Commodoros basic nyelv oktatása lenne informatika órán ezt kérnék számon vmilyen szinten de majd java-ban dolgozol ha levizsgáztál, mert ezt már nem alkalmazza senki. Jó példa erre: A karburátoros, adagolós, diagonál abroncs és társai típusú kérdések. Ma már nincs az életben veteránosok tudják nekik van. Alapja ezek voltak a mai technikának is, egy mérföld kő, de már túlhaladtuk.
Pityou 2010.05.19 13:48:17
@Tie: Na haragudj a személyeskedésért, de annyi időnek lennie kell. vagy kacsában végzed dolgod menet közben (magad alá szarsz?)? Oké hajtás-pajtás profit meg minden. Akkor egy "kukás" tasakot 80L-t összehúzó zsínorral a tetején. Abba gyűjtheted 1 hónapig. Ha be néz vki vagy a cégedtől vkit vinned kell az még sem annyira kellemetlen.
Pityou 2010.05.19 13:55:31
@Bambano: Persze de normál használat odafigyelés mellett nem következik be annyira hamar a karosszéria fáradás. Illetve azt is nézd meg, hogy az új autók sem annyira haj de jaj de merevek jó példák közül egy íme: karpark.blog.hu/2009/01/03/elfenekelt_fabia
Belsőség Ez elment vadászni... 2010.05.17 21:03:00
... Sztyopa pedig úgy gondolta, ideje kipróbálni, mit mutat a pöpec Patrol talajon. Beöltözött off-roadba: fehér cucc, pitonbőr lépő, napszemcsi, aztán hajrá, le a tópartra! Pörgött forgott a délceg, orosz vitéz, de a nagy örömködésben megfeledkezett két apróságról:…..
Pityou 2010.05.18 13:03:19
A T-150K valójában nagyon tehetetlen egy mezőgazdasági szörnyűség. Ahogy az előttem hozzászólók írták, vontatónak készült. Az MTZ traktorok lazán kenterbe verik szántás és vontatás tekintetében is. Hiába az erő ha nem tudod átvinni. A Rába Steiger 2-dik generációs Steiger amerikai traktor licensze harckocsi váltóval, Rába motorral (MAN licence) mely az Ikarusokban(fekvőváltozatban) és a Rába teherautókban is volt. A Rába Steiger sincs Diffizár! A T-150K-ban nem tudom, hogy van-e, ha van is bekormányozva összkerékkel kikapcsol tutira. Hogy miért nem segített a patrolos? Kis tömegű vontatásnál nem kell rásegíteni, mert csak nagyobb bajt okozhat. Volt már rá példa az amatőr nyomta, mint süket az ólajtónak és amikor tapadása lett megcsókolta a traktor hátulját a skoda 105-el. Csak lesett, hogy ez hogy történhetett. Ha nagyobb mentés zajlik ott már komolyabb vontatók, csörlőkkel vesznek részt ott sem kell "rásegíteni", hiszen pl. egy kamion mentésénél a precíz kiszámított mozgás a súlypont(ok) megtartása rendkívül fontos. A lánctalpas pedig egy DT-75-ös lehetett ha jól láttam Sz-100-nak kicsi. A DT-75 csak fele teljesítményű mint a Kirovetz de a nagy tapadás(lánctalp) miatt csodákra képes. a laza ingoványon vigyázni ha nincs szilárd felület akkor iszonyatos nehéz megmozdítani az elakadt gépet(eket). Tsz idő (80-as évek vége) Ősszel cukorrépa hordáskor egy pótkocsis MTZ elakadt a szántóföldön (kb. 15-17t). Rába steiger elé szintén zenész. Még egy Rába azzal is elült 3-an voltak már a pácban. Még 2 nagy John Deere kellett, hogy a kompánia elmozduljon a holtpontról.
Pityou 2010.05.18 15:26:17
@Tie: A csörlőzésnél igazad van. Ott könnyítesz, gyorsítasz a folyamaton. De azok akiket még nem húztak ki a bajból és pánikszerűen csak nyomják, azokat az embereket jobb megnyugtatni, hogy semmi gond csak kormányozzon és minden rendben lesz. Főképp ha erőfölényben, tapadásfölényben vagy (ahogy Te is írtad) pl. árokból kihúzás.
Kozmikus a hideg: mínusz 4 fokban vártam a taxit a Gubacsi úton, ahol a Crazy Mama Music Pubban Tim "Ripper" Owens koncertjét tekintettem meg. Nagy élmény volt - akinek jelent valamit a Judas Priest, az tudja, miről beszélek. Ráadásul teljesen egyedi volt az élmény, mert Ripper egy egészen…..
Pityou 2010.03.06 10:29:13
Üdv Néktek!

Eddig lelkesen olvastam a bejegyzéseket a hozzászólásokat átfutottam, de ezt most végigolvastam. Úgy látom megosztott az olvasótábor ami az események eddigi tükrében nem is csoda. A rómaiak is tudták már, hogy a csata/háború után okos a hadvezér. Ez örök közhely/röhej marad és az is, hogy az emberi hülyeség határtalan. Az első igazán nagy törést/döbbenetet a "kamionos találkozó" okozta bennem. Először az a baleseti összefüggéseket próbáltam keresni. Persze mindenhez balesethez két hülye kell, még ha az szabályosan várakozott és lezárva volt pl. egy parkoló helyen (minek állt ott, ugye?). Ami remélem nagy tanulság volt a kamion nem autó nem olyanok a paraméterei ezért ha észlelitek főképp ilyen "hó és jég között", hogy agresszív nagy vas közeledik akkor takarodó le az útról menjen ha hülye haljon meg. Nem voltam ott tudom nekem ez jött le, hogy miért nem engedte el Zsolti, ha már féltett még ki nem fizetett kincsét hozza haza. Ami pedig most kezd derengeni a svéd eladó. Miért is gondolta meg magát? A motorfelújítás miből is állt? Itt az átverés. Svindlerség mindenütt van. Hiába Svédország, hiába jólét és egyéb. Az Öreg azért nem adta el a pénzes és lehet, hogy szintén svéd mókusnak, mert ha az rájön akkor neki vége, mint a botnak, fizethet, mint a katonatiszt. A kasztni még hagyján, de a motor tuti nem volt felújítva. Ha féléve újították fel a gyertya motortartóbak a karbi stb nem tűnt volna fel az igényes svéd felújítóműhelynek? Balkáni szopós borz szindróma ismét szívóágon. Az olajnyomásról annyit ha igaz amit itt ír valaki hogy egy új autónál a kritikus érték 0,3bar alatt van akkor minden ok. Dízelnél már gondolkozunk ilyenkor 1 bar alatt kompressziót mérünk ha ok olajszivattyú csere, ha nem ok motorfelújítás. Ez a motor valószínűleg felújításra vár féléve. Ez van. Egyet kell értenem azokkal akik azt írják nem szabad többet kockáztatni, vonatra fel vagy trélerre vagy dobozba és irány a hazai pálya. Még egy a klasszikus átverésekhez ami már az elején szemet kellett volna szúrjon nekem gyanús is volt de last minute úton volt a csapat mire az olvasóközönség elé került. 1.Az eladó meggondolja magát a csóró licitálónak mégis odaadná, 2. 4 napja van elvinni, mert elutazik. Egyszer úgyis hazajön? Addig lett volna idő leszervezni az idő is jobb lett volna. Biztos nem kapkodtam volna. A másik a Katis verzió a'la Csíkós módra. Svédországi magyar klánnal ledumcsizni egy autót Stockholm környékén szükséges "repair kitt"-tel. 2 repjegy Kati Zsolti ki. Dömsjöö autó elhoz Hamburg Vonatra fel és irány haza. Ezt kellene kiszámítani mennyi az annyi. Utólag okos vagyok. Eddig is izgultam értük ezután is fogok. Okos, balesetmentes jobb utat hazafelé így vagy úgy!
Kedves BKV-figyelő! Tegnap (01. 28.) dél körül haladtam a Keresztúri úton a 97E járaton, amikor a busz nyeklett egyet, kicsit megdőlt majd félreállt. A sofőr egy mondattal zárta az esetet: "Ennek kampó." Aztán kicsit odébb gurult a felnin, hogy ne zavarja a forgalmat. Az…..
Pityou 2010.01.29 08:05:03
Igen várható. Nem csak a HIDEGBEN. A BKV-nál csak futózott abroncsot használnak. Ez azt jelenti, hogy egy lefutott abroncsra újra vulkanizálnak egy új futófelületet. Tehát felújítják. A Felülettel nincs is olyan nagy baj bár elég jól kopnak. A gond és ez tudott dolog, az alapanyag. A gyártónak gondos röntgen és ultrahangvizsgálattal kellene meggyőződni még a futózás előtt az abroncs szerkezeti állapotáról.Ez Drága dolog ám. Ezért kihagyják és ha jól tudom kis hazánkban nem is kötelezik erre őket. A Michelin cég is kínál "green x" néven saját futózott gumikat a újjal egyező garanciális feltételekkel. A michelin árban és minőségben is drágább, tehát BKV vezetésénél szoba sem jöhet. A leszakadó futó felület, mint baleseti forrás. Az úttestre kerülő, mint a képen is látható futófelület, éjszaka, és/vagy nagyobb forgalmú úton a mögöttes forgalomra jelent veszélyt. Aki ráfut, főképp szgk esetén mintha légpárnán irányíthatatlanul sodródna érzése lesz és ha van szembe jövő akkor a mindenható irgalmazzon nekik. Ha járda mellett halad a busz és ott gyalogos van akkor a hanghatás egy jó kis halláskárosodás esetleg komolyabb sérülés egy leszakadó darabtól. Nem jó ez így. Egyszer még nagyobb baj lesz ebből. Levelet az NKH-nak és a BKV-nak is továbbítsátok. Az ügyet szinten kell tartani, mert sorozatos nem az első eset, sőt nyomást gyakorolni, hogy jogszabályban rögzítsék személyszállításban csak tömlő nélküli új abroncsok legyenek felhasználhatók.
-Mondta egy rendőr olvasónknak akinek autóját egy BKV busz törte össze. A buszvezető először észre sem vette, hogy kanyarodás közben (az ívet levágva) összezúzta a Passatot. Olvasónk rádudált, a vezető leszállt a buszról, majd azzal vádolta meg az autóst, hogy Ő ment bele.…..
Pityou 2009.11.20 09:16:35
Attól, hogy két lámpa van nem biztos, hogy 2 sáv is. Ha nincs felfestve útburkolati jel, 2 sávosnak csak akkor tekinthető az úttest ha sávonként legalább 3m széles hely van. Itt úgy tudom ez nincs meg. Hiába 1 uirányú az utca. A másik csak egy haladási irány van. Innentől kezdve egyértelmű. Legalábbis szerintem. A másik ha előttünk nagyobb terjedelmű jármű halad számítani kell arra, hogy kanyarodáskor nagyobb íven fog fordulni, ezért akár a mellettünk lévő sávot is igénybe veheti. Ilyenkor fokozott óvatossággal segítenünk kell a manőver befejezéséig. Nem elsurrani a belső íven, mert odapasszírozhatnak. Érdemes kipróbálni, teherautóval, busszal főleg pótkocsival, csuklóssal. Hipp-hopp meg van a baj. Ugyanis nem csak jobbra kell figyeljen a a kanyarodó hanem balra is egy másodperc a bal tükörben egy besurranó egy pici holttér és kész a baj.
Amikor 26-on voltam tavaly nyáron egyszerűen megoldottam a problémát. Középre beáll. mellém senki így nem volt gondom besorolni igaz Margit-híd felé mentem tovább, de ha vissza a Vácira kanyarodik valaki akkor is jó módszer az eleje igaz jobban átlóg a mellette lévő sávba de a hátuljával prímán lehet zárni a szöget így elkerülhető a baj.
Nagyon jó példa ez a levél a tolerancia hiányára a szabályismeret hiányosságaira "az egy bolond százat csinál" esete (egymás után go). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülés nem történt. A teherautók és buszok a barátaink hirdeti sok helyen a matrica a monstrumok hátulján. Segítsük őket, hiszen lehet, hogy azt az árut szállítják amit holnap megveszünk, vagy a munkatársainkat szeretteinket. Nem jókedvűkből teszik ez a munkájuk. Egy kis segítség, empátia pénzbe nem kerül. Aki teheti próbálja, milyen ezekkel a járművekkel kanyarodni, ha csak a rutin pályán is.
Pityou 2009.11.20 09:36:33
@Buszvezető:

Egyetértek veled, Te diplomatikusabban fogalmaztál nálam, hiszen egyikünk sem látta az esetet. Valóban nehéz bizonyítani ki volt ott előbb, ezért még fontosabb a türelem és egymás segítése. Pár hülye másodperc nyerése miatt egy óra, napok, hónapok és rengeteg pénz na és a legrosszabb emberéletek veszhetnek oda! Egymás segítése, egy kis odafigyelés, ingyen van!
Ennek ellenére azt mondom ha csak lehet még felfestett burkolatnál is főleg szűk egyirányúból kanyarodva a buszokkal, tgk-val (tengelytáv és szélességfüggő), zárjuk a szöget, középre beáll és nincs vita ki ért oda hamarabb egyértelmű és a tolakodásra is kisebb az esély. Persze attól, hogy hülye volt valaki ne halljon meg, ha észreveszi a másik stop és gyere mentsd az irhád. Volt fordított eset Békés megye egyirányú utca csuklós áll a felfestett jobbra kanyarodó sávban mellé érkezik egy volvo balra jelez. A kolléga számolt a gyorskilővéssel (a volvo részéről)de az mégsem volt elég gyors és a 280-assal megbontotta az oldalát. Ő vitte a balhét. Pedig a buszok hátulján ki van írva, hogy vigyázz kanyarodáskor 1-1 méter. Ez nem zavarja a szgk-osakat simán mellé sorolt és igen nehéz lett volna bizonyítani ki volt ott előbb. Sajnos, mint írtam mások helyzetébe nem igazán gondolunk bele, ahol én elférek elfér más is, gondolják sokan.
Sok kritika éri a BKV-s járművezetőket amiatt, mert időnként a megállókba rosszul vagy egyáltalán nem állnak be. Sokan akkor is szidják őket, amikor az autósok és a rosszul kialakított megálló miatt nem tudnak rendesen megállni. Olvasónk -egy járművezető- most képeken mutatja…..
Pityou 2009.08.28 08:38:48
Régebben volt egy bejegyzés mely a 17-es villamosról írt, hogy egy terepjárós néni közel parkolt a villamos sínekhez, órákra bénítva meg ezzel a villamos forgalmat. Rendőrség ki majd szabálysértési eljárás. Egy posztoló írta, hogy Norvégiában Osloban utazott hasonló szituáció a villamos kétszer csengetett, majd villamos vezető ki fényképez, visszaül elhalad picit zúz, megáll újra fénykép és el. Nálunk. Ha a megálló előtt áll szabálytalanul valaki, centizve de sikerül a beállás és egyhe sérülést okozunk akkor a gépkocsin (pl tükör törik enyhe de drága) az a károkozó sara nem a szabályszegőé. A másik Bkv mozgásban magazin XI. évf 7. szám 7. oldal alul Egy baleset margójára. Dr Tabár Lajos cikke. Ha nem lehet végrehajtani a megállást a megállóban a bkv szabályzata szerint meg lehet tenni a megállón kívűl is, olyan helyen mely a le és a felszállók biztonságát nem veszélyezteti. Ennek ellenére, ha a kedves utast sérülés éri (pl. leszálláskor kifordul a bokája) az a gépkocsivezető felelőssége. Ráadásul a biztosító is csak a megállóban felel/fizet az utasokért. Tehát most légy okos Domonkos! A probléma nem új keletű Nagytéténytől Óbudáig, Soroksártól Újpestig lehetne sorolni a példákat a rosszul kialakított megállókra és a folyamatos szabálytalankodókra. Még a 405-ös Ik-kal ellátott vonalakon (pl. vár 16, 16A) is van rá példa, hogy nem lehet fizikailag beállni a megállókba. A blog bejegyzéshez még egy pár szót. A képek kicsit kevesek mutatnak, gondolom a pilótabácsinak nem volt ideje menetközben kiugrálni "teljes alakos" fotókat készíteni. Semmi baj, mert az utasok különben "lelőtték volna". Szabadnapon/szabadidőben is vissza kellett volna menni és a beálló kollégákat fényképezni mindenféle szögből, hogy egyértelmű legyen a laikusok számára is és nem laikusoknak is, mert így csak a szélvédőn előre látunk ki, nem látjuk a betört csuklót és a tábla mögött szabálytalanul várakozókat. A probléma megoldása pedig nem az illetékes szervek/hatóságok egymásra mutogatása hanem az összefogás és áldozat hozatal lenne (pénz, kivitelezés). Addig csak az egymásra mutogatás fog menni. A bkv már jelezte a problémát, de nem a hatásköre, az fkf-nek, az önkormányzatnak nincs rá kerete, ideje, embere, a minisztérium pedig nem módosítja a Kresz-t. Ez van így szeretjük.
Pityou 2009.08.28 08:58:21
@Fritzii: Nagyon jó a példád. Ezeket és hasonlókat kellene összegyűjteni és fényképpel dokumentálni ahol már a kialakítással baj van. Ez megfejelve a szabálytalankodókkal= Kész Káosz.
Jut eszembe a legelső fénykép ahol egy Laguna lóg be a tábla vonalában. A belső szabályzat valóban azt mondja ki, hogy elvágólag a megállótábla vonalában kell megállni. Ámbár ha megálló eleve "rosszul van kialakítva én sem viszem fel az "orrát" a tábláig (tolat, kiáll?) hanem előtte állok ahogy biztonságosnak ítélem meg. Jó példa 155-ös autóbusz(régi 28-as) zugligeti út végállomás. Egy kanyarban a külsőíven csatlakozik be a megálló párhuzamosan a kanyarutáni egyenes szakasszal. Úgy kell elképzelni, hogy a kanyar külső ívén túl elhelyezkedő területet, mintha a kanyar előtti és utáni egyenes utakat meghosszabítanánk és ezt a három szög alakú területet lefednénk. A megállóval nem lenne baj. A járdasziget (a megálló) a kanyar végénél az egyenes szakasz kezdeténél ér véget. Ide tették az autóbusz megállóhely táblát. A sárga "fűrészfog" is innen indul félig belógva a sávban. Nem mertem még ott várakozni. Inkább a kanyarívétől hátrább biztonságosabb, csupán 2 méter. Sajnos fotóm nincs róla, de aki járt már ott az biztosan látta. Ez is csak 1 a sok közül.
Győri-e a Szlovákiában, Csehországban vagy más helyen előállított keksz vagy piskóta? Lehet mondani, hogy a Győri csak a márkát jelöli, de akkor is bosszantó és szégyen, hogy az ismert márkanév alatt külföldről behozott szarokat forgalmaz a Kraft.Kismackó, Pilóta…..
Pityou 2009.08.07 09:24:21
Kedves Mihály!

Ébresztő! Úgy látom, kezded érzékelni mi is ez a fene nagy piacgazdaság, mi a "multinacionalitás" és a lokálpatriotizmus lényege. Mivel fiatal vagy érdemes lesz körbe nézned a világgazdaságban, mikor is kezdődött ez az egész. Az előőtem szólók szépen leírták a lényegét. Ne háborodj fel annyira. Ellen példák is vannak. Magyar multi cégek pl.: OTP, MOL, CBA. A környező országokban mindenütt jelen vannak ha nem is saját márkanévvel (lásd Szlovákia: MOL=Slovnaft). Erre még Te is büszke lehetsz/vagy, ugye? Elmesélem első meglepetésem az életben amit én éltem. 1980-ban kigurult édesapám a szegedi merkur telepről az új Trabant 601S-ünkkel. Valahonnan jó pénzért szerzett rá vadi új Continental gumikat. A German high tech-en, MADE IN FRANCE felirat szerepelt. 2 trabinkon teljesített összesen 14 évet 1994-ben cseréltük le az abroncsokat. Csak a cserekor tűnt fel újra. Mondtam is a Gumisnak, hogy micsoda jó abroncs volt ez, hiába a franciák tudnak vmit. Ő meg röhögött, hogy a Conti az német. Ide az van írva "France". Ekkor esett le, lásd Suzuki, Opel. Tini fejjel büszke voltam, hogy minket választottak termelésük színhelyéül és egy kicsit Magyarország is részévé vált a termelésnek. A mobilom most is "magyarországi", azaz itt összeszerelt Nokia, de attól még nem magyar termék, a Nokia nem hazai cég csak logisztika és a profit miatt van jelen (hatékonyság).
Durva példa a közel múltból. 2008 január 4. Ausztria Bécstől alig 100kmre egy kis falu mellett a határban Szalmát raknak 2 magyar kamionra 11,5-t (összesen 23t). Az egyik "vasat" én is vezettem 4 kézben). Amíg a CMR-t írjuk rakodás után a fülkében a gazdát kérdeztem, hogy hová megy a cucc. Hollandiába egy farmra (nem papírgyár vagy cellulóz feldolgozó!). 1500km és 2 nap ott vagyunk. Hollandia "tanya" tehenészet. 11,5t 800Euroért gurult le plusz az osztrák bauernek amit fizetett a szalmáért. Ez ám a hatékony termelés. Alomért a szomszédba menni! Itthon meg minden adott és mégis a tej felvásárlási ár a béka segge alatt van finoman szólva! Vagy Kender (nem vad, hanem ipari) Belgium franciaország É-i részéről) 1100-1500km után Spanyolország Tortosai cellulóz feldolgozóba megy. 20-24t kender/kamion. Még egy utolsó példa. Szeszesitalok Anglia-Franciaország állandó utaztatás logisztika és jövedéki adócsalás Calais-London. Volt olyan, hogy elvittem Londonba egy log-i cégnél kirak. A targoncáss 2 rámpával arrébb egy lengyelhez már nyomta is be a cuccot. Kiváncsi lettem. Mutatom a lengyelnek a CMR-t ezt innen idehoztam. Ő pedig mutatja a papírkáján a címet amit a CMR-re ír majd és viszi oda, érdekes az én feladóm volt. Normális dolgok ezek? A környezetszennyezés csúcsa, de anyagilag megéri profit van rajta.
A csehek is sírhatnak szegények amióta Continental megvette a Barum-ot az sem cseh remek. Romániában készül. Még az abroncsokon is rajta van. A Skodáikon Cseh Barum van, ami Romániában készül és egy Német anyacégnek profitál. Ismered a Benetton termékeket? Fuvaroztam nekik is (mint alkalmazott). Magyarország, Románia, Bulgária, Románia. Ezekben az országokban megy a késztermékek gyártása. Treviso megye Olaszország Catena de Villorba. Benetton Logisztikai és fejlesztési központ. A környék településein nyersanyag előkészítő üzemek dolgoznak (szövetek , bélésanyagok gyártása stb.) , a szövetalapanyok Afrika, Kína és Távol-Keletről jönnek. Kamionba be elvisz 800-3000km-re egy varrodába. Lerak. Onnan összeszerelt ruha felrak irány Villorba. Ez így megy amíg jobbat nem találnak az olaszok.
Az összefogás, a bérmunka csak a profitmaximalizást szolgálja. Nincs benne semmi egyéb jótétemény nem "emberi".
Az érem másik oldala is tudatosan van felépítve. A fogyasztói társadalom. Főképp itt nálunk és keleten. Alacsonymunkabérek szerényebb vásárlóerő. Olcsóbbat, gagyibbat viszik, mint a cukrot. Ha csalódnak akkor is visszamennek és csak ott fognak vásárolni. A kelet-eu-i fogyasztó hiper-árérzékeny és nem nagyon érdeklik az összefüggések, nem fűti "nemzeti" öntudat. Magyarország Agrár állam (volt). Ma már alapvető élelmiszerek sem állnak rendelkezésre (Lásd tejtermékek, hús) a hazai fogyasztás kielégítésére hazai forrásból. Szándékosan tönkretették ügyes manipulációkkal, így a termelők piaci alapon (felvásárlási árak/termelési költségek) hagytak fel az előállítással. Az élelmiszeripar a hazai privatizáció első körében került eladásra. A multi megvásárlók, gyorsan és hatékonyan építettek és építik le a még meglévő egységeket (lásd Nagykörösi konzervgyár, Cukorgyáraink!, Tejfeldolgozók, malmok, stb...). Visszaút? Csak nagyon drasztikus, erős radikális beavatkozással lehetne (államosítás).
Hosszan írtam. Sajnálom én is ami itt történik és a környező világban de ez kőkemény kapitalizmus és itt az profit menti érdekek diktálnak. Nem könnyű, de minél többen ismerik fel a tőke "csúnyábbik" oldalát annál nagyobb az esély a változtatásra, ha nem is durva eszközökkel (pl vásárolj hazait, hazai termelőtől, közvetlenül).