Regisztráció Blogot indítok
Adatok
onopapa

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó nagy terror lehet a hazai élelmiszerboltokban, ugyanis nem először kapunk olyan, a munkakörülményekre panaszkodó levelet bolti eladóktól, amit bájos módon elkeseredett vagy felháborodott vásárlók nevében írnak nekünk. Kedves Elkeseredett vásárló, irtó cselesek vagyunk és…..
Remek, hogy vannak olyan Homár-olvasók, akik ha kell, személyesen is fellépnek, ha szorult helyzetbe került külföldit látnak. FaBRIK a kisföldalattin lépett akcióba, egy brit házaspár oldalán. Egyikük jegye nem volt kezelve, meg is kapták érte a magukét, pedig FaBRIK sokkal több…..
Az alábbi levél igazi kincs, Tamás írta egy szekszárdi biciklibelsőről, és az egyik leghangulatosabb írás, amit 2010-ben kaptunk. Jöjjön tehát a csodás panasz, amit kizárólag a lendületes stílusa miatt rakunk be, hiszen a konkrét ügyről elég hézagos információkat közöl:…..
onopapa 2010.05.06 09:47:42
Boti cipője 2 hét alatt kilyukadt, pedig szerinte egyszerűen csak járt benne. Innen pont úgy néz ki, mintha műanyag kismotoron száguldozott volna hónapokig, de abból kiindulva, hogy ez egy 47-es cipő, ezt nem tartjuk valószínűnek. Na de mit csináljon a naiv ügyfél, ha eleve olyan…..
Igaza van Andreának, a lapok eddig alig írtak azokról a tízezerekről, akik önhibájukon kívül éppen a vulkánkitörés után repültek volna. A törölt járatok miatt óriási a káosz, a Homár egy barátja a méregdrága Japánban rekedt, ahol egyes légitársaságok biztosítanak…..
A Lidl típusú olcsó szupermarketek egyik bájos vonása, hogy mindig árulnak pár teljesen értelmetlen, de mélyen leértékelt szerszámot. A sör és a pulykasonka mellé bármikor beugorhat egy jutányos forrasztópáka, vagy napelemes, magától úszkáló műkacsa. JamiCot a fent látható…..
A Magyar Posta szolgáltatásait igénybe venni lassan felér egy extrém sporttal, most pl. Erika gondolta azt, hogy a Budapestről-Londonba ajánlottként feladott diplomája egyszer csak megérkezik hozzá. De hiába, a küldemény még Magyarországon eltűnt, ő meg diploma nélkül maradt.…..
Az OTP gyorsítva válaszolt a kisebb késedelemmel letiltott bankkártyájú társasháznak:Rendkívül sajnáljuk, amiért egy egyedi ügyintézői figyelmetlenség miatt elmulasztotta a bank a társasház kérésének teljesítését. Az OTP Bank a társasház haladéktalan és teljes körű…..
onopapa 2010.03.26 13:53:39
"Lehetne ezt másképp is csinálni, jó kedvvel, normálisan, felelősséggel a munkát végezni. Úgy minden jobb lenne itthon" - mondja BS, és ebből a tapasztaltabb olvasók már ki is találták, hogy fiatalkorú levélíróról van szó. Igazán Naiv Ügyfelünk osztálytársnője…..
A Homár együttérez a pánikrohamos naiv ügyfelekkel, nincs is jobb egy kiadós  vércukorszintsüllyedésnél. Varganta egy tévesen átutalt összeget szeretett volna egyik számlájára átteni a másikról az Erstén belül, de úgy tűnik, az ördögi komplexitás miatt ez hetekig is…..
Az egy dolog, hogy mindannyian tudjuk, a magyar szuper- és hipermarketek és egyéb nagyáruházak MINDIG csalnak az árleszállításokkal, méghozzá úgy, hogy az "eredeti árnak" nem az akció előtti valós árat írják be, hanem a valaha volt legmagasabbat, vagy egyszerűen egy…..
Most kaptuk meg az Invitel válaszát a halott ügyfelüknek kiszámlázott havidíjról és büntetésről szóló posztunkra. Elismerik, hogy az eljárás érzéketlen volt és hibáztak, amikor kötbért követeltek, ezért annak megfizetésétől eltekintenek, mi pedig megint egy kicsit…..
Pali jóhomáros önbüntető naivügyfélként újfent az Auchanban vásárolt, ahol mitadisten megintcsak egy pénztárgépből kifelejtődött akcióba futott: Alig egy hónappal az Auchan-átverés kalandom után: Más termék, ugyanaz a recept. Energiatakarékos fénycső, akciós (700 Ft), a…..
GT nehezményezi, hogy hiába szeretett volna sztereó rádiós telefont venni, sem a szolgáltató, sem a gyártó oldalán nem talált erre vonatkozó egyértelmű információt. Végül megvette és persze nem azt kapta, mint amire számított. Nem nagy dologról van szó, mindössze egy alsó…..
Tudtad? Kreativitás elmélet! 6. 2009.05.22 11:56:00
A mostani részben, mit ad Isten, mutatunk egy fotót, egy olyan tárgyról, amelynek nem teljesen egyértelmű a funkciója. Az olvasónak azt a feladatot szánjuk, hogy találjon ki valami frappáns/ötletes/poénos funkciót az adott eszköznek, és ossza meg velünk komment formájában. Nem…..
onopapa 2009.05.27 16:28:21
Olvasóink talán ismerik, vagy maguk is játszottak régebben lapozgatós kalandregényekkel. Kockadobással alakítjuk ki karakterünk ügyességét, életerejét és szerencséjét, majd döntéseink alapján egyik pontról a másik pontra kell lapoznunk (pl. attól függően, hogy balra megyünk…..
Tudtad? Most mutasd meg! 2009.04.25 12:22:00
Ha már ilyen kreatív csapat verődött itt össze, mi lenne ha megmutatnátok mit tudtok kihozni az alábbi képből? Nemrég találtam és fogalmam sincs, hogy mi akar ez lenni. Most frappánsan azt kellene mondanom, hogy az aki a legjobb poént gyártja a képhez, az nyer valami monumentális…..
onopapa 2009.05.07 17:43:40
Tudtad? Kreativitás elmélet! 2009.04.27 19:51:00
Hetente megjelenő sorozatunk első részét látjátok. Ezentúl ugyanis minden héten amíg van rá érdeklődés közreadunk egy fotót, egy olyan tárgyról, amelynek nem teljesen egyértelmű a funkciója. Az olvasónak azt a feladatot szánjuk, hogy találjon ki valami…..
onopapa 2009.05.07 17:39:20
Tudtad? Kreativitás elmélet! 2. 2009.05.01 15:27:00
Nem bírtunk várni egy hetet, így ismét itt van egy tárgy, amiről lövésünk sincs hogy mi lehet. Az olvasónak ismét azt a feladatot szánjuk, hogy találjon ki valami frappáns/ötletes/poénos funkciót az adott eszköznek, és ossza meg velünk komment formájában. Nem feltétlenül a…..
onopapa 2009.05.07 17:38:04
Tudtad? Kreativitás elmélet! 3. 2009.05.04 18:00:00
Először is hadd köszönjem meg az előző részhez érkező komment áradatot. Bevallom, nem vagyunk hozzászokva ehhez a „rengeteg” hozzászóláshoz, de nagyon örülünk neki, csak így tovább.Tehát ismét itt van egy tárgy, melyhez funkciót kellene rendelni. Nem…..
onopapa 2009.05.07 17:34:44
Lenyűgöző, hogy a T-nél ilyen magabiztos és a munkáltatójában ennyire bízó szerelők dolgoznak, akik szerint kizárt, hogy a hiba náluk legyen, mert náluk hiba soha nincs. Ez a hozzáállás sajnos a levél végére kicsit megrendelül, a szerelő tegezésbe és leszaromozásba csap. A…..
Ezt a posztot csakis házas vagy elvált Naiv Ügyfelek olvassák el, a többiek ugorjanak. A probléma ugyanis szélsőségesen egyedi, de hátha van valaki, aki személyes tapasztalat alapján tudja, hogy eleve reménytelen-e a selyemfényezés, vagy Á-ék jártak ügyetlen ötvösnél. Régóta…..
onopapa 2009.04.14 11:54:18
Sz@rjál sünt!
M.I. fájdalmas története túl sokadszor emlékeztet minket arra, milyen jó lett volna annak idején felszabadítani a távközlést a Matáv rémuralma alól. Ehelyett az utódcég egyik szolgáltatásáról (ADSL) másikra (kábelnet) váltás is heteket vesz igénybe, másik szolgáltató…..
onopapa 2009.02.23 14:38:31
A Deák tér forró hely faji identitás szempontjából. Itt zsidózta le egyszer ordítva egy ellenőr a Homár egy barátját, aki a világon csakis a zsidókra jellemző módon szakállt visel. És itt teljesít szolgálatot egy másik fajkutató szakember, aki olvasónk, Szilvia, és még…..
onopapa 2009.02.23 10:25:38
Khm... ha nincs jegyed és nincs pénzed, ne használd a BKV-t! Pénz nélkül taxiba sem szállsz be, vagy igen? Pénz nélkül a boltba sem mész be vásárolni. Vagy igen? Jegy nélkül a moziba sem mész be. Vagy igen? Satöbbi! A BKV-t nem kötelező használni! Van két lábad! Menjél gyalog, vagy ahogy akarsz! Ha meg bliccelsz, vállald a következményeit! Hogy messze van a végcélod gyalogosan? Ki nem sz@arja le? Ha pofán vág az ellenőr mert blicceltél (igénybe vettél egy szolgáltatáást, amiért nem akarsz vagy nem tudsz fizetni!!!), akkor ne csodálkozz! Az étteremben is lepofoznak, ha fizetés nélkül akarsz távozni, ha meg előre bejelnted, hogy nincs pénzed, de enni akarsz, be sem engednek. Könyörgöm miről beszélgetünk???? Ez csak az én véleményem és nem vagyok BKV-s! Persze ettől még én is utálom őket, de hát ez a dolguk! Persze én nem félek tőlük, mer' én is 180 vagyok és 120 kiló :) oszt jól megfejelem őket...
Nem tudjuk, hogy Barna Krisztina nem torrentkirálynő-e. Ő azt mondja persze, hogy nem az, sőt egészen szerény internetezési szokásai vannak, mégis ott tart, hogy felmondták a mobilnetes szerződését, sőt elvették a család két telefonját is, és mostanra már 233 ezer forintos…..