Regisztráció Blogot indítok
Adatok
clior

0 bejegyzést írt és 106 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár a környék átlagárainak háromszorosába kerül, tényleg egészen elképesztő belső terekbe pillanthatunk be, ebben a Hévíz közeli finn rönkházban. Ahogy azt egy skandináv stílusú háztól el is várjuk az egész letisztult és nagyon világos. Számunkra egy gerendaháztól…..
Új videóval jelentkeztek a Kormányváltás erői. Az Orbán-rezsim károkozása egy percben című műalkotás az MSZP, az Együtt és a DK csatornáján is elérhető, tehát alighanem közös szellemi teljesítményről van szó: Az egyperces hosszúságú, az Orbán-kormány okozta…..
Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen megszűnt a jogállam. Korábban hihetetlennek nevezhető intézmények és döntések születnek (és ezek nyomán megengedhetővé válnak olyan rég elfeledett képességeink,…..
Az Európai Unió csak azokat a határokat bontotta le, és azon különbségeket szüntette meg, amelyek a tőke útjában álltak - a többi, a tőkének kedvező nemzeti különbözőséget éppen hogy fenntartja. Horváth András ügye nem csak arra mutatott rá, hogy a politikai elit és az…..
clior 2014.02.03 08:14:57
Azert nem teljesen hiszem el az elcsalt osszegeket..., minden hivatalnak erdeke fenntartani a szerepet es kimelni fontossagat.
A legfobb bun, hogy a politika tarsat es "legalitast" kapott a holdudvaraik fenntartasahoz az Afa csalasokon keresztul, kulonben miert ne tettek volna mar meg az egyszeru lepeseket az Afa csalas megszunteteseert? Nem lehet Afa csalast vegezni ha a hivatal reszerol ezt nem tamogatjak az aktualis politikai erok reszerol. Amikor egy kiutalas/atvezetes is ellenorzesek utan tortenhet meg kisosszegeknel, akkor mikent lehet elmenni amellett, hogy valaki nyereseges es a forgalmanak jelentos reszet a hazai piacon szerzi be, megsem fizet Afa-t? Csak ugy ha valakik szemet hunynak.
Tetszik, hogy nagy NAV csoportok most mar nemzetkozi/hatarokon atnyulo csoportok kergetnek kismokusokat mikozben egesz Europaban folytatjak a teveknyseget es leginkabb a politikaba kerul vissza a penz.
Hazug rendszerek es a "fejlett tarsadalmak" teljes bukasat vetiti elore amikor igy gyarapodik a politikai leit mikozben adok sokasaga/megtakaritasok egyszeri sarcolasa, rekord munkanelkuliseg es szegenyseg van a szavazok kozott. Nem kell latnoknak lenni, hogy ennek a vege: csak egy rendszerszintu eges lehet. A kerdes csak az, hogy mikor? Az biztos, hogy ha keslekedik akkor nagy lang lesz, mielobb tortenik annal kisebb lehet a puszitas.
Amikor a szabadtoke aramlas alatt azt ertik, hogy egy FIAT elhegyja a sajat orszagat es elmegy olyan helyre ahol nem is termel es ott adozik ahol vegkepp semmi tevekenyseget nem vegez es ez torvenyes akkor mar nagy bajok vannak a szemlelettel is, mindekozben hangoztajtak a "problemas allamok" sarcolasi terveit a betetekre. Persze ezen hangok onnan erkeznek ahonnan a tokeelvonas, szegenysegbe taszitas/tartas a legerosebb.
Az Afa onmagaban hibas adonem, de ha mar szukseges mertektelen politika penzehsege, akkor talan az USA-ban mukodo rendszert kellene alkalmazni ahol kitalaltak, hogy mikent lehet megszuntetni a kiskapukat es talan nem kell sok ertelem ahhoz, hogy erre szamos lehetoseg akad. Pont ugy mint a jovedeki adok kergetese is ostobasag az elvezeti cikkek eseten, sokkal egyszerubb es hatekonyabb lehetosegek akadnak, de persze az sem all a politikai erdekekben.
Köztudott, hogy az első tesztekből messzemenő következtetéseket még nem érdemes levonni, de tény, hogy a Red Bull Racing teljes kudarccal zárta jerezi programját, és a másik két Renault motoros istálló, a Toro Rosso és a Caterham sem gyűjtött túl sok kilométert. Az energiaitalos…..
Hihetetlen, de igaz, a Hírtévé még mélyebbre ásta magát a mocsárba azzal, ahogy péntek 17 órás híradójában "bizonyítékokkal" állt elő.A Hírtelevízió érzékenyen reagált azokra a visszhangokra, amelyek a köteles bekiabálás hangsávjába történő beavatkozás…..
Drasztikus szabályokat vezetnek be az adósokkal szemben A lánctartozások és az adóssághalmozódás elkerülése érdekében lépnek hatályba új szabályok 2014-ben. Az új Polgári Törvénykönyv márciusi hatálybalépését követően mind a privát, mind a vállalkozói szférában…..
Ahogy a frissen megvett Fiat Ulysse-t vittük Szentendréről az M0-on, pár dolog kiderült. Például, hogy nem rosszabb, mint amilyennek elsőre tűnt. A mosatásnál kiderült, hogy sehol sem ázik be, és hogy a kilencvenes évekből, franciáktól származó, sötét színű autókkal…..
clior 2014.01.11 20:51:43
@paveway:
nekem a futas alapjan nem ez az ijeszto, hanem az ahogy valahol ezt a vasat taroltak -letettek-...
Ha gazdaja lenne ennek is es a sok egyeb szidott vasnak, akkor talan mas lenne a helyzet. Nekem a masok altal egekbe emelt vasakkal volt problemam es a szidottakkal nem akadt eddig semmi. Akkor most mi a helyzet? Belenyultam?
Hiába állították elő itt a Magyar Néphadsereg lőszerigényének csaknem a felét-, a nagyszámú selejt miatt a katonaság csak ritkán vette át a termékeket. Az egykori Tömegcikk (Andezit) Művek Nemzeti Vállalat déli bejárata (Fotó: Kizmus Szabolcs/Hadsz)..
Mert sokat és jól dolgoznak, nem keresnek kifogásokat, és megbízhatóak – ezeket az érveket nem én mondom, hanem azok az angol üzletemberek, vállalkozók, akiket a határátkelőkkel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezett a bevándorlók irányába mutatott elfogultsággal cseppet sem…..
clior 2013.12.22 14:39:22
@Mirjam2:
Ilyenkor erdekes a gondolat..., ki a franc beszel itt a segelyekrol? Aki azert megy kulfoldre azt a tengerbe zavarnam, igaz itthon is.
Arro lbeszelek, hogy visszazarnak a munkaero piac elott a kaput. Az a kettos merce es az is, hogy nyelvtudashoz kotik. Akkor esetleg minden tagorszag eloirja, hogy az adott orszag nyelven kelljen beszelni??? Nem allitom, hogy nincs erre szukseg, de ha mar EU akkor legalabb a harom alapjogot tartsuk tiszteletben mindenhol!
Tartok tole, hogy ez ismet egy hazai kommunikacio, hogy menjetek kulfoldre segelyert emberek..., eddig en nem tudtam, hogy kulfoldon igy osztjak a segelyeket, de elgondolkodom talan :)
A Váci utca helyre pofozása nagyon klassz dolog. Meg úgy általában tetszik az, amit Belváros-Lipótváros a közterületekkel művel az utóbbi években. De azokat a képeket, melyeket Jackonod töltött föl a Párizsi utca új burkolatáról, kicsit hümmögve fogadtam. Olyan ez, mint a…..
Drága Olvasóim!   Mint tudjátok, a rendőrség házkutatást tartott az ex-NAV-os Horváth Andrásnál, melynek során a nyomozók magukkal vittek minden olyan dokumentumot, amely az ügyben Horváth kezében bizonyítékként szolgálhatna. (Igaz, tették ezt „elismervény ellenében”…..
clior 2013.12.21 20:51:56
A gond ott van, hogy a masik oldal sem kulonb semmivel es amig ezek ketten elbohockodnak, addig az orszag nagyon tavoli jovoje is a szakadek melyen fog kapalozni. Ott kapalozik bizony es mi nezzuk ahogyan a cirkuszt ezek megtermetik. Mindketto oldal a rendszervaltasnak mondott idoktol a mennyire rossz allapotban atvettekrol papol, de egyik sem tesz mast mint megszorit es vagyonkat halmoz fel valamint valasztasi koltsegvetesekkel hulyitik a nepet aztan kiderul, hogy ismet rosszul allunk. Semmi nem valtozott az elmult 24 evben, azonos szinezetuek a hatso iranyitok, azonos korokbe kerulnek a vagyonok, ujabb es ujabb adokkal/jarulekokkat/sarcokkal haladunk az idoben. Az orszag pedig csak sullyed a sajat mocsaraban. Sikerul a ketto oldalnak egymasnak ugrasztani az embereket akik elhiszik, hogy egyik vagy masik oldal mas, maskent tesz vagy eppen az orszagert esetleg a kisemberert tesz valamit is. Nem tesz egyik sem semmit csak toltik a sajat es a holdudvar zsebeit.
Jon egy ember aki megunja az egesz mogott zajlodo politikai jatszmat es kiborul minden. A hatalom pedig jo idoerzekkel megaldva az unnepek elott szereli le a joembert, mert ilyenkor mindenki massal van elfoglalva. Ha szerencsejuk van akkor az unnepek alatt elcsendesedik minden es folyhat tovabb a szenny.
Rajtunk mulik, hogy osszefogunk-e es veget vetunk ennek a fertonek es kicsereljuk a politikai elitet. Nem szabad szavazni, hiteltelenne kell tenni a politikusokat. Mas bekes ut nincsen a valtashoz, minden mas esetben csak novekedik az ellentet az emberek kozott melynek a cirkuszi mutatvanyosok orulnek, mert addig ok nyugodtan lophatnak es erosodhetnek.
A NAV mint a gazdasagi nacizmus megtestesitoje kihirdeti, hogy 5.600 esetben kert kulfoldi hatosagtol adatokat a csalasok velemenyezese miatt. Talan 10-20 esetben kellett volna vizsgalodni es tisztabb gazdagabb allamunk lenne...
Ahogy arra számítani lehetett, az RTL Klub X-Faktor című műsora továbbra is a magyar televíziózás Halálcsillagjaként zúzza le az ellent, és zsinórban negyedjére lett az év legnézettebb tévéműsora a 18-49-es kereskedelmi célcsoportban. Tudjuk, még hol van az év vége, de…..
Bringáznál a buszsávon, netán behajtanál szemben az egyirányúba? Lerohadtál, és vontatjátok a kocsit az autópályán? Ne tedd, tilos, ahogy sok más dolog is. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
TComment Hol trafizzunk? 2013.12.11 06:01:05
Ön is fog fizetni gyorshajtásért, hiába szabálykövető. Elmondjuk miért. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
clior 2013.12.11 10:00:33
Volt egy korabbi cikk amkor a teljes kitereleses ellenorzest boncolgattatok..., kaptam hideget/meleget a hozzaszolasomert emiatt most tomorebben...
A baleseti statisztikak hazugok mivel rendszerint "nem az ut es latasi viszonyoknak megfelelo...", ettol a mondattol minden baleset lehet a gyorshajtas kovetkezmenye, pedig ez igy hazugsag es a munka aloli kibujas indoka. Nem kell kivizsgalni, nem kell felulbiralni egy adott utszakasz tablazasat, muszaki allapotat, kivitelezeset.
A hazai balesetek nagy resze az utviszonyok/utallapotok miatt kovetkezik be, rossz utvonalvezetes, menekulo helyek hianya, keskeny uttestszelveny. A legfobb baleseti ok az emberi tenyezo, a fogyelmetlenseg, sulyosabb esetben az onkenyes szabalyertelmezes.
A hazai gyakorlat teljesen a gyorshajtas kiszuresere epul mivel abbol van bevetel. Most is kimondm, minden ebben resztvevo rendornek emberi tisztessegbol kellene eloszor orakat vennie es akkor onmaga is maskent itelne meg a helyzetet.
Ott kellene kezdeni a rendorseg kozlekedesi moral javito munkajat, hogy a balesetmegelozest a folyamatos tajekoztatassal kezdene: mondjuk napont hallnank egy KRESZ szabalyt..., de ami meg fontosabb lenne: jobbra tartasi kotelezettseg betartatasa, korforgalom hasznalatanak betartatasa, nem megfelelo sebessggel haladok (kozlekedest akadalyozok) kiszurese, iranyjelzo hasznalatanak elmulasztasa, elsobbseg kikenyszeritoinke kiszurese... Ezekkel jobb lenne a kozlekedesi moral, persze ilyenkor kozvetlenul kellene az autosokkal erintkezni ami mar munka es nem lehetne elbujva tenni ezeket, amikor is szemelytelenul fotoznak es majd a kollegak kuldik a csekkeket.
Valljuk meg a politika torvenyesitette a rendori semmittevest, tisztan latszik a torekves: nem szamit a rendori tekintely csak a bevetel legyen meg. Azon is erdemes lenne elgondolkodni, hogy miert lassit mindenki 20-40 km/h-val kevesebbre a megengdett sebessegnel amikor meglatja a rendorautot, miert teblabol teljesen szabalytalanul minden autopalyan a rendorsegi jarmu (megkulonbozteto jalzes nelkul) a leallo savokon? Miert fordulhat elo, hogy rendori jelentessel ellentetben a biztositok mas dontest is hozhatnak? Talan a rendoroknek is jo lenne elgondolkodni azon, hogy mielott a polgarokat csaljak meg nem kellene a sajat hivatasukat hitelesebbe tenni? Ezt annak okan irom, hogy a rendori rakciok minden esetben a parancs vegrehajtasara vonatkoznak, de kerdem en ha mar elhivatottsagra hivatkozik valaki, akkor miert nem a rendert van elhivatva ha mar az a neve?
A kovetkezo gondolatom inkabb kisse a jovobe mutato: sok helyen a parkolooraknal a rendszamot is beirjuk, az utakon kamerak vannak, a gyari GPS-ek kepesek minden adat rogzitesere... Valojaban hmarosan eljutunk oda, hogy nem is kell meroauto es rendor, mert a kamerak es a keszulekek megandak minden adatot a szabalysertesrol??? Erro lis erdemes lenne egy nagyobb cikket osszedobni.
Ha nagyon szar szóviccel erősített képzavarral szeretnék élni - hát hogyne szeretnék, ez az egyik erősségem -, akkor azt mondanám, Széles Gábor mint egy XXI. századi Ikarus túl közel merészkedett a naphoz és lassan elkezdett felpuhulni a szárnytollakat tartó viasz a…..
Az USA-ban szinte államonként eltér a Rezesováéhoz hasonló törvénysértések büntetőjogi értelmezése. Az alábbi ítélet november 12-én, az arkansasi Hope városában született. John David Coe részegen hajtott bele a Nevil család autójába, ami az ütközés következtében…..