Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tábornok tizedes

0 bejegyzést írt és 197 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lezárult a szavazás a 2011-es Goldenblog versenyen. A Spotter Blogger - története során először nevezett - az "Egyéb blogok" kategóriában indult, ahol 11 szavazattal a 306 induló között a 110. helyen végzett. Mindenkinek köszönöm a blogomra leadott szavazatát,…..
A rossz időre való tekintettel (viharnap - ld. lejjebb) kaptok ma estére is egy kis olvasnivalót - ezzel ezt a szomorú júniust talán elviselhetőbbé téve. Ildikó anyuka gondolta úgy nemrégiben, hogy SZMK-s (Szülői munkaközösség) levlistájáról pellengérre állít pár…..
„Nem azért jöttem Magyarországra, hogy a Turullal dolgozzak. Véletlenül vettem észre a szobrot, amikor busszal a Budai hegyekbe tartottunk. Egyébként a Szoborpark szobraival foglalkoztam, ott kinn töltöttem minden időmet” – mondta az Indexnek Liane Lang brit…..
Megcsaltalak Unatkozott mellettem 2009.06.17 10:00:00
Az oldal design átalakítás alatt áll. Egy évtizede vagyunk együtt a feleségemmel. Második házasságom, elsőből egy gyerek, ebből egy másik. Ez nagyon nagy szerelem volt. Nehezen jöttünk végleg össze, megszenvedtük. Aztán teltek az évek együtt. Nehezen csiszolódtunk össze, sok…..
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntetik ki Nagy Lászlót, aki június 8-án egy budapesti szórakozóhelyen megverte Molnár Tamást, az Anti Fitness Club énekesét. „Nagy László mindannyiunknál többet tett a magyar kultúráért” - indokolta…..
Máté az évekkel ezelőtt megszüntetett Neptun rendszer fejlesztői által elnyelt sms-díjakról írt nekünk, amit neki eddig sajnos nem sikerült visszaszereznie. Másnak sikerült vajon, vagy a sokmilliós befizetést elnyelte a sötétség? Az egyetemi tanulmányi rendszerben 3 évvel…..
Tábornok tizedes 2009.06.17 19:31:23
A mostani per kapcsán utaltam egy 1996-os bírósági ügyre, amely egy Patrice Vic nevű szcientológus öngyilkosságával volt kapcsolatos. Erről íródott egy könyv is, amely a tárgyalásokon elhangzottakból idéz. Íme pár gyöngyszem:   Arra az emberre gondolok,…..
Tábornok tizedes 2009.06.17 17:53:07
Kánikula van, lesz is még egy ideig. Ilyenkor a jól behűtött rozéknak, könnyű fehéreknek van idejük. Meg a fröccsnek. Már akinél. Sokszor hallom, hogy művelt alkoholista nem iszik fröccsöt, mert a jó bort nem rontjuk el, a rosszat meg úgysem tudjuk feljavítani még szódával sem.…..
A Pittsburgh megcsinálta a bravúrt, amelyre eddig csak két csapat volt képes. A Stanley-kupa-döntő 7. meccsén idegenben nyert, ráadásul a címvédőt győzte le. Története 3. kupagyőzelmét ünnepelte. Talbot volt meccs hőse, duplázott, győztes gólt lőtt. A Pittsburgh 2-3-as…..
IdegenNyelvŐr A mumus a spájzban 2009.06.07 18:00:00
Sokan sokfelé hangoztatják, hogy mi, magyarok milyen hátul kullogunk az idegen­nyelv-tudási rangsorban – sajnos teljes joggal. De valahogy mégsem történik semmi, legalábbis semmi látványos vagy mérhető: európai viszonylatban még mindig nagyon kevesen beszélnek…..
Tábornok tizedes 2009.06.07 23:39:45
Fontolgattam már egy ideje egy olyan rovat indítását, amelyben a képek dominálnak. Szemrevaló tárlatok létrehozását valamely témakörben. Federer történelmi győzelme adta a végső lökést ahhoz, hogy a NézőTér sorozatcím alatt az ötlet megvalósulásba menjen át. Rengeteg…..
Moderátor: Sziasztok, mutatkozzatok be. Magyarósi Csaba: Helló, stevejobs vagyok. Szűcs Ádám: Helló, stevejobs vagyok. Moderátor: Na várjatok, nektek tök ugyanaz a nevetek. Hogy van ez? SZA: Úgy, hogy ketten írjuk az Appleblogot a megszületése óta. Most azonban úgy döntöttünk,…..
Emlékeztek, mit írtam tegnap, amikor megjelent a fotó az egymás mellé pakolt új, meg régi iPhone-ról? Hogy a hír alapjául szolgáló infó persze soványka, but van még idő a WWDC-ig, és a következő napokban bizonyára megismerünk egy rakás mocskos részletet. Hát pont csak…..
Rájöttem! Mozgólépcső 2009.05.29 10:51:00
A metróállomásokon használják, hogy minél gyorsabban le lehessen jutni a föld alá és vissza. Budapesten megfigyelhető, hogy soha nem működik az összes, egy mozgólépcső mindig áll, általában éppen "javítás" alatt van, a rengeteg utas pedig egymást tapossa össze.…..
Tábornok tizedes 2009.05.29 12:44:05
Na tessék, én megmondtam, én ugye megmondtam (mondjuk volt, hogy egészen mást mondtam), a Microsoft ma hivatalosan is bejelentette, hogy érintőkijelzős mp3-lejátszót dob piacra. A Zune sorozat legújabb darabja pont úgy néz ki, mint a netet az elmúlt hetekben ellepő fotókon, és…..
Tábornok tizedes 2009.05.27 19:19:32
@Szendvics János: háháháhá, decc rájt mály frend
Lehet ennél mélyebbre süllyedni? Itt van egy gyönyörű, hiperszexi negyvenes nő, egy világsztár, a 90-es évek divatikonja, és egyszercsak fogja magát, és szerződést köt a SPAR-ral (igen a szupermarketlánccal), hogy a Beauty Kiss (biztosan sokat gondolkodhattak a…..
UPDATE!!!Pólós Feri beélesítette a webshopját, ahol mindenféle kanyar nélkül tudtok rendelni tardás pólókat! Itt és mostantól csak itt! Végre kikukázhatjátok a kamu D&G partipólóitokat, meg a bálás kínai edhárdikat! A Deutsch Viktornak tartozott egy csávó egy elég…..
A Deutsch-ot nem könnyű ám kirobbantani otthonról. Egyszer valami faszkalap megpróbálta, de az ötperegyes baszom konzervdobozba házilag barkácsolt robbanóanyag túlmelegedett egy kurva hosszú sorompónál, aztán a csávó, ahogy hasajtott be a zöld ladával Tardára, bámm. A…..
Tábornok tizedes 2009.05.10 10:24:16
A Hungarian Cycle Chic fáradtságot nem kímélve, 6 női és 4 férfi elődöntő után végre kihirdethette, ki volt a legszebb legsikkesebb, legstílusosabb lány és a legszebb legsikkesebb, legstílusosabb férfi – olvasóik ízlése szerint – az áprilisi bringás…..
Már indulásakor sem volt botrányoktól mentes az SZDSZ EP-választási kampánya, ám a magyar liberális párt rátett egy lapáttal: csütörtök reggeli sajtótájékoztatójukon olyan plakátterveket mutattak be, amelyek biztosan sokkolják a választókat. „Nem volt más…..
Tábornok tizedes 2009.05.07 23:45:29
Vannak pillanatok az életben, amikért érdemes volt megszületni. Ezek jellemzően túlmutatnak önmagukon, és olyan nagyobb összefüggéseket világítanak meg, amiknek hála megértjük az univerzum működését, születésünk célját, a budapesti tömegközlekedést.Katarzist okoznak.Hogy…..
Tábornok tizedes 2009.05.06 14:23:01
@Zaftos szatira: es meg a faszuk is hosszabb 13.3"-al
Nem tudtunk megbirkózni a győzelmi kényszerrel, mondta a magyar szövetségi kapitány az osztrákok elleni 0-6 után. Az ellenfél mestere szerint az első gól nagyon jókor jött. Lars Bergström osztrák szövetségi kapitány: "Ha egy csapat 3-szor veszít sorozatban, nem könnyű a…..
Ausztria rettenetesen megverte Magyarországot. Az első harmadban is halványabbak voltunk egy kicsit a vártnál, a közbülsőnél gyengébbet nagyon régóta nem láttunk. Az osztrákok többet lőttek a kapunkra – 60-28-ra nyertek ebben a mutatóban –, hatszor be is találtak.…..
Tábornok tizedes 2009.05.01 17:07:52
Tábornok tizedes 2009.05.01 18:21:57
Tábornok tizedes 2009.05.01 18:23:58
Látjátok, én megmondtam! Az iPhone a világ legjobb telefonja. A világ legjobb telefonja. A LEGJOBB. Megdönthetetlen. Madarat szült a terhes férfi. Ez tény. A JD Power felmérése legalábbis azt mutatja, hogy a tulajdonosok az Apple mobiljával a legelégedettebbek, öt kategóriából…..