Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fezoGT

0 bejegyzést írt és 365 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Heti merítés 2015.03.15 08:28:06
Digó limó (Aki már olvasta az eddigieket, ugorjon benne az Elvtársak, elvtársnők bekezdéshez ;) Gyönyörűséget foltot sikerült csinálni rá, amikor lekerült a kocsi, a műszerfal elég vehemensen tiltakozott, olyan lámpák is elkezdtek világítani, amiről nem is tudtam, hogy…..
De néha a porschés is. Meg a passatos phaetonos. Sőt, olykor autó se kell hozzá, hogy ugyanebből a halmazból kerüljön elő valamilyen jelző, mondjuk a cinikus. Könnyed péntek délutáni parasztnéző, mert nem csak videókat kapunk, de olykor ilyen képeket is, pár sor körítéssel.…..
fezoGT 2015.03.14 17:18:44
@Desmond77: hát a VR6 még engem is lehagyna, nemhogy egy mutyukit. Velem már Smart(!) is próbálkozott a Róna utcában, kis híján sikerrel mert a röhögéstől először beestem a műszerfal alá de aztán félig megsimogattam a pedált. Pár perc múlva lámpánál mellém ér mert ismét 2 sávos lesz az út, valamit magyaráz (felhúzott ablakon keresztül) részemről kéjes vigyor...na mondom akkor második menet csak most jobbról, majd fogta magát és elindult a teli piroson úgy ahogy van, persze keresztbe nem jött senki mert még mákja is van az istenbarmának. De hogy ezek honnan teremnek elő! :)
fezoGT 2015.03.14 17:25:26
@Pepejoe: ST202 (gen6 kereklámpás)
fezoGT 2015.03.14 21:22:45
@Desmond77: a Behinderte még hagyján, de néhol van külön Frauenparkplatz is. Ezzel a kiírással a frankfurti reptéren találkoztam először tavaly hazafelé jövetben, mivel hamar kiértem mondom elsétálok megnézem az-e ami. Hát valóban, dupla (ha nem 3x) akkora helyek a normálishoz képest, széles fordulók, elefánt nagyságú útbaigazító feliratok. Próbálnák meg itthon, lenne nagy nyivákolás TASZ meg EBH meg minden részről hogy micsoda diszkrimináció mán. Pedig hát...
Belsőség Heti merítés 2014.12.14 09:22:43
Néhány GTV-ből leszűrt tapasztalataim laza halmaza Hitemre mondom, hogy NINCS SOK MŰSZAKI PROBLÉMA AZ AUTÓVAL!!! Akkor se, ha régi Alfánál ez sok szakértő kollega számára abszolút hihetetlen. Na persze én is csak a hatodik ilyen autómra mondok ilyet, az elsővel (másodikkal,…..
Belsőség Heti merítés 2014.11.09 08:37:00
Egy álom, ami könnyen elérhető! Jelenleg is szerelőnél tartózkodik-ugyan is annyi olajat evett ami hihetetlen volt 2,és fél hét alatt teljesen megevett mindent ami benne volt. Szerényen lopakodó Feroza Csak a kezdet volt..féltengelyek horribilis összegbe kerül, utángyártott…..
fezoGT 2014.11.09 20:59:13
@supernem: Stílus kérdése az egész, költeni meg ugyanúgy kell az újra is csak ezt szeretik sokan elfelejteni. Én most cseréltem le a 20 évest Lancert egy hasonló korú Celicára és tojok rá hogy nem zöld plakettes :)

Emellett baromira kiváncsi vagyok hogy a ma leginkább ajnározott (ezüstpapírba csomagolva minden eladható ugye) downsized kisturbós Eco-biszembaszom kocsikból 5-6 év múlva mennyi fog még gurulni...amellett hogy alig adnak élményt (közvetlen gázreakció hol van már) és még intenzíven lopkodják is őket.

Szerencsére gyártanak még nagyköbcentis szívót is de aggasztó a trend...
fezoGT 2014.11.09 22:11:59
@Aranyba mártogatott étnyúl: a kompromisszumos megoldásokkal (pölö hogy az előbb felsorolt elromlásra különösen hajlamos alkatrészeket kihagyják) nekem sincs bajom. De sajnos az átlagbéla nem gondolkodik csak vásárol :) Merthogy a fritz is megveszi ugyanezt a zűrhajót...igenám, csak az le is cseréli 3 év után még mielőtt bexarna rajta vmi.
fezoGT 2014.11.09 22:42:22
@Aranyba mártogatott étnyúl: sztem a régi nagyvasakhoz való kötődés onnan is ered hogy ez az időszak lassacskán el fog múlni és ezt nehéz tudomásul venni. A gőzmozdonyt is megsiratták anno aztán vhogy csak túléltük hogy már nincs. A 2000 után legyártott példányok nagy eséllyel már a youngtimer kort sem fogják megérni.

A csóróság amúgy qrvára gáz, mondjuk itt Bpn annyira nem csap arcon, viszont tavaly-tavalyelőtt volt szerencsém végigtekerni az Alföldi Kéktúrát, aminek a nyomvonala konkrétan minden második faluba betér. Olyan romokat kénytelenek az emberek üzemben tartani hogy nyugaton a fakabát a helyszinen elásna autóstul ha meglátna...
Tartottunk egy hosszabb szünetet és lám, még mindig nem javult meg a magyar közlekedési morál. Olyannyira, hogy egyes autóstársaink akkor sem próbálnak viselkedésükön javítani, amikor átlépik az országhatárt. GP egy ilyennek már a rendszámát is megjegyezte, mert amit ez a…..
Az ember lassan hozzászokik, hogy ezt az országot egy maréknyi gengszter vezeti, akik között aránytalanul felülreprezentáltak az ideggyógyászati esetek. A vezetés második vonalát gátlástalan politikai karrieristák, a harmadikat pedig lelkes, de dilettáns idióták töltik be. Ennek…..
Autózva az országban tapasztalom, hogy lassacskán kezdik megtanulni az autósok, hogyan kell a körforgalomban közlekedni. Ritkább már a kihajtáskor nem indexelés, nagyjából tisztában vannak az emberek azzal, kinek van elsőbbsége, legtöbb helyen ezek a csomópontok jól működnek.…..
Péntek délután váratlan sajtóközleménnyel lepett meg minket az NFM, amelyben a KRESZ módosításáról számolnak be. Lényegében négy ponton változik a szabálygyűjtemény: a saját ingatlan előtt parkolás, a lézerblokkolók, radartetektorok használata, a mentősáv és az…..
fezoGT 2012.08.26 13:26:42
@toce: az M7est inkább meg kellett volna épiteni a másik oldalon is 3+1 sávra és nem lenne gond. Hely, idő és pénz is volt rá, csak akarat nem...
Nem csak egyes magyar autósok képesek néha bicskanyitogató módon parkolni, a kazah kollégák legalább olyan rosszak, sőt... Bizonyítékunk is van. Hatalmas népszerűségnek örvend Kazahsztánban egy honlap, a nemes egyszerűséggel csak „Úgy parkoltam, mint egy seggfej" („Я…..
< E-Tanú > Nem a vonatnak tilos 2012.08.07 16:09:58
A blog történetének az eddigi legdurvább felvételét tesszük közzé egy olvasónk segítségével. A Vosonic GV6300-as kamerájával Kemecse határában rögzítette, ahogy négy autó is átmegy a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti síneken. A helyzet mondhatni mindennapos.…..
fezoGT 2012.08.08 10:31:52
@Karipapa01: csukják le akkor amikor áthaladt a szerelvény Dózsa György u. fölött, onnan kb 1 perc míg odaér és amikor áthaladt akkor nyissák is föl. Az utascserét pláne úgy hogy utána nem is az átjáró irányába megy tovább a vonat nemtom mi a hóhérnak kell megvárnom ebben az agyondigitalizált világban. Érdekes, máshol meg tudják oldani és nincs is baleset...

Persze megvárom, nyilván megvárom, mert életem nekem is csak 1 van mint ahogy a pirosnál is megállok hiába nem jön senki keresztbe. De az rohadtul tud idegesiteni amikor vki nem megfelelően dolgozik meg a pénzéért. Ami itt beömlött a vasútba az elmúlt 20 év alatt adóforint formájában ezeket simán meg lehetett volna oldani. Mint ahogy a lassan 40-50 éves mozdonyokat is lecserélni nem pedig még 23szor felújitani.
Azt oké, hogy ahol a csöveket fektetik nem autózhatunk. De miért kellett így megkavarni mindenhol a forgalmat? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
fezoGT 2012.08.02 22:06:10
@Rocko-: úgy naponta, olyan du. 5-6 körül szoktam tehát kb a csúcsban és csak néha látom bedugulva akkor is csak a 86os vagy a ki/be parkolók miatt. Ami annyit jelent hogy a 3-ik lámpán már átcsorgok, próbálnám ezt meg a rkp felől. De ha tele is lenne feljebb még mindig ott a Bartók Béla a maga 2 sávjával...

mindez persze a belső részre értettem, a külső szakasz az télleg be tud állni rendesen
fezoGT 2012.08.02 22:27:53
@Rocko-: ott elég gyakran vált is a lámpa. Amúgy én is imádok egy zölddel végigveretni a városon de anno bőven kivettem a részem a Hungária krt közlekedéséből persze csúcsban és persze még az M0 keleti megnyitása előtt...na az igazi nagyhalál volt ha a 10. lámpán átmentem már hurráhangulat, vhogy ez maradt meg viszonyítási alapnak
fezoGT 2012.08.02 22:53:01
@Rocko-: ebben nem kételkedem, de azért van ződhullám, csak meg kell találni :) for igzempül:

Váci út
KönyvesK-Hungária krt (persze csak akkor ha nem kacsáznak előtted 50-el)

és azért biztos van még, kár hogy a nagykörútit elcseszte dávidka

Andor u-Szerémi sarokról kikanyarodva nem1x simán el tudtam már jutni a Reitterig egy lámpával, vagy max a Mester utcai fogott meg. Persze nem du. 5-kor de azért nem mondanám rossznak és nem kell hozzá gyorshajtani sem (na jó a hídon azért oda kell csapni a lovak közé).

Vidéken (köztük szülővárosomban is) viszont eszméletlen bénázásokat látni, a kivétel talán a 3as Miskolcon átmenő szakasza
Ezek után csak az a kérdés, naponta hány autóst büntetnek feleslegesen a parkolóőrök. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
fezoGT 2012.07.25 10:24:09
@Negotiator: ha télleg 5-10 perc alatt végzel akkor javaslom a 4indexes megoldást (persze ugyanúgy szabályosan beállva), ennyi időt ki szoktak várni a csőszök is, ha meg tovább tart akkor persze illik venni jegyet...sztem alapjában jól ki van ez találva
Már jó ideje hőségriadó van, én is igyekszem minél több időt vízparton tölteni. Ez a meleg mindenkit kivesz valamennyire, eleve nehezebb odafigyelni, ingerültebbek is vagyunk. Meg tudom erősíteni Richárd tapasztalatait, tényleg találkozni az általa leírt sofőrtípusokkal. Igaz a…..
fezoGT 2012.07.10 01:02:53
@Alikam: szvsz ez nem csak rutin kérdése. Pont az ilyen zűrős és gyakran beduguló helyekre mint az M7 kell a 3 sáv, hogy még nagy forgalomban is a belső azért haladós maradjon és be tudjon állni vmilyen hozzávetőleges rend. A hazai viszonyokat tekintve nagyjából 3 sebességcsoportot tudok elképzelni:

kamion+busz+egyéb lassú (70-90)
tötymörgős-spórolós (100-120)
haladós (130+)

2 sávon egyszerüen fizikailag nincs elég hely. Persze ez csak akkor igaz ha bedugul. Míg 3 sávra szépen eloszlik, nyilván lesz ott is feltartás de mennyiségében jóval kevesebb és minőségében is más (nagyon nem mind1 hogy 130ról 80ra vagy 110-re fékezve sorolsz ki)
fezoGT 2012.07.10 20:14:27
@dr. Bubó: ó pedig már azt hittem te vagy az a rendes gyerek aki takarítja előttem az utat a belsőben és emiatt tudok mindig végigrongyolni 160-al :D de most hogy látom te inkább a külsőben vitézkedsz...

amúgy meg majdcsak szép lassan megszokják a zemberek a 3sávot mint anno a körforgalmat, bár az ott történtekről is szép nagy posztot lehetne írni
fezoGT 2012.07.10 20:17:32
@dzsaszper: tudtommal ott se lehet előzgetni egymást nagyvassal, bár újabban meg szokták oldani ezt bárhol a leállósáv igénybevételével, aztán ha pont ott állsz lerohadva akkor bízzál benne hogy észrevett...
Tisztelt Cím! Arra keresném a választ, hogy ma Magyarországon miért hunyunk szemet afelett, hogy munkajogilag a legnagyobb csalók a közmunkásokat foglalkoztató közintézmények és önkormányzatok?A közmunkások nagy részét nem a papíron lejelentett munkakörben alkalmazzák, ezzel…..
fezoGT 2012.07.01 18:31:30
@No_Fidesz_No_Problem: sztem nem a kisnyugdíjakra gondolt itt Tzp, hanem a 15-20 év irodai tespedés után "nyugdíjba" vonult ex-katona, rendőr és egyéb tisztek által hazavitt komoly 250-300k-s vagy még nagyobb összegekre. Na ezt kéne úgy hirtelen megharmadolni-negyedelni, vagy csak egyszerüen a rákba visszazavarni az összeset dolgozni, amúgyis a többségük aktívkodik mert hát 40 évesen az embernek még bőven van ereje. Mindjárt össze is jött a 30% plusz, mellesleg a megspórolt összegből lehet emelni a fenti 85e-s átlagot és még mindig qrva sok marad.

Na jó, kivettem a biliből... :)
Mirkóczki Ádám Jobbikos képviselő szerint a jelentősen enyhített ítélet miatt "felháborodott a szakma, a sportvilág és minden jóérzésű ember: egyedül a gyilkosok elégedettek". (Megjegyzem, a mai magyar politikai elit egyik legfőbb jellemzője, hogy mindig az emberek…..
Sajnos léteznek olyan alakok, akik mindenáron bele akarnak valakibe kötni, egy ilyet fogott ki imitto is. Lehet, hogy máshol felidegesítették vagy csak rossz napja volt, de ez abszolút nem menti fel az alól, hogy ő nem tartotta be a szabályokat és még ő kötözködik. Ráadásul, ha…..
fezoGT 2012.05.02 11:14:02
@Moleman: azon a környéken sajnos nem nagy mutatvány rossz arcokba belefutni, még csak tekerni sem kell hozzá, elég felülni a 24esre vagy a 923ra...
fezoGT 2012.05.02 15:31:30
@KariKa: arról nem is beszélve ha a 2 kínainak bármi baja lesz és kiderül hogy nem voltak bekötve, szép kis eltiltás elé nézhet a kolléga

Ezek az esetek akkor jók ha céges furgonnal vagy. Há'bocsi igyekeztem de sajjjnos nem tudtam megállni, itt tessék aláírni... :)
Nem is olyan régen még arról volt poszt, hogy az autósok nem használják a csepel-szigeti gerincutat. Már akkor is gondoltam, nem sokáig marad ez így, az autósok megszokják, aztán előbb-utóbb megjelennek itt is a hülyék. Heti rendszerességgel járok erre, és már többször láttam…..
fezoGT 2012.04.25 13:46:39
@Peterpapo: epic fail!

egyébként ezen az amúgy nyugodt környéken látni néha vicces dolgokat, legkeményebben a 105ös busz szokta csapatni ha késésben van, amit a Béke tér és a RKK között néha levág azt tanítani kellene :)
fezoGT 2012.04.25 15:08:44
@Never: azért nem teljesen fekete-fehér ez, az okés hogy szembejönnek de baromira nem mind1 h milyen messze van és mennyivel jön az illető.

Nyilván szükséges némi rutin meg ismerni kell a kocsit hogy milyen fordulaton mennyire húz de azért nem ördögtől való dolog ez. Forgalmasabb főutakon meg szinte mindig van szembejövő...
fezoGT 2012.04.25 16:34:44
@Never: a pályán köztudottan mindenki szembejön :)

Én leginkább azon tudok leakadni amikor kimegy vki előttem előzni és nem meri nyomni neki, pedig az autó kiadná, persze csak akkor ha nem 5ösben kezdene 90ről gyorsulni. Jóhogy fél óráig tart a manőver és közben szemből is odaérnek.

Az hogy mögötte más is szeretne menni az nem érdekli, legfeljebb majd szívnak a többiek még 20 percet amíg adódik egy újabb luk...
Gerinctelen dolognak tartom, ha valaki az általa okozott karambol után a felelősséget nem vállalva elhagyja a helyszínt. Ezen a tényen az sem változtat, hogy Gáspár autója nem sérült meg nagyon, bár szerintem egy lökhárító javítás sem olcsó egy fiatalabb (ha jól látom)…..
Keddi posztunkra reagálva küldte el levelét Alpár, miszerint érdemes másik szemszögből is megvizsgálni az autópályán letolós "játékot". És tényleg, nem feltétlenül az a hülye, akit utolérnek a belső sávban. Ha nincs hely hova kimenni (általában a kamionok hosszú sora…..
fezoGT 2012.04.16 20:48:14
@jelentéktelen alak: sokan példálóznak a nyugati poroszos renddel, látni is, de azért az roppant érdekes h amint beteszi ide lábát Hegyeshalomnál (kerekét) egy német/osztrák/stb. autós hirtelen megbolondulnak azok is. Akkor most hogy is van ez?

A feljelentgetősdi meg ha jogszerű is, nem véletlenül megvetés tárgya, ugye nem is olyan rég még tömegsportnak számitott kis hazánkban. Súlyos emlék, kell még vagy 50 év amíg kikopik.

Amíg viszont azt látni hogy a többszörösen visszaeső, jogsi+kfb+műszaki (és ezek kombinációja) nélkül közlekedő, akár a hatóságra is rátámadó egyedeket nem emelik ki sőt továbbot intenek, addig ne várd hogy bárki is beálljon a sorba. Pedig ilyen esetekben egy kis autó elkobzás megspékelve némi adóhatósági vizsgálattal hamar rendbe tenné a dolgokat...
fezoGT 2012.04.16 21:40:08
@jelentéktelen alak: ez mondjuk igaz, lehet török/román/albán is, relatíve sokan dolgoznak kint...