Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gviki

0 bejegyzést írt és 95 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2009.01.08. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Krétakörblog A művészekre semmi szükség? - Schilling Árpád írása 2011.05.02 17:11:00
Művészeti vezetőnk Demján Sándor hazai üzletember véleményére reflektált a HVG Life & Style magazinjában. Demján a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem…..
gviki 2011.05.11 21:25:03
@MaD:
Szerintem nem gondolta ezeket komolyan. Ne már, hogy komoly felnőtt ember azon elmélkedjen nyilvánosan, hogy mi szükség a művészekre, mi szükség a kultúrára. Hallottunk itt már persze olyat is, hogy mi szükség a balneológusokra (az illető szerint ők a bálnatenyésztők, - bah! ekkora barmot, és különben is: a bálnákat amúgy sem tenyésztik, hanem vadásszák)
Szóval én utoljára iskolás koromban gondolkodtam azon matek lecke fölött, hogy ugyan, mi szükség a matematikusokra, én nagyon jól ellennék nélkülük is. Na de kérem, hova vezet ez?
Ilyen alapon még sok mindenre, sok mindenkire nincs szükség, elsősorban említhetjük ezt a kedves bástyablogolót, akit ide belinkeltél, Dehát, ez gyakorlatilag a fasizmus, mit szépítjük. Csak emlékeztetnék az "öntudatos, munkás-paraszt vs. kártékony értelmiség" mesterséges ellentét szítására a kommunizmus alatt. Nincs erre semmi szükség, most különösen nem, amikor a földdel készülnek egyenlővé tenni a magyar kultúrát vö. olyan nyilatkozatokkal, hogy eztán csak két-három propaganda .. jaj, mit beszélek: történelmi filmet fognak készíteni, ja, és az ezüstmedvének meg coki; vagy a Fesztiválzenekar körüli botránnyal - és a zenei oszkár is bekaphatja.
Egyébként az esztergályos-színész, amire a bástyás blogoló céloz realitás: én pl. ismerek gyakorló gyógyszerészt, aki zongorakoncerteket ad, vagy itt van pl. Mondok Yvett, aki a Zeneakadémia valami menedzsere civilben, de ugyanakkor magánénekesként is fellép - legutóbb itt nálunk az Angyalföldi Művelődési Központban láttam a Varázsfuvolában.
A zeneiskolánkban, ahová a gyerekeim hegedülni járnak - jaj, mi borzalom, kimondani is szörnyű, de ez van: zenét tanulnak - gyakran elolvasom Kodálytól azt a mondást, hogy az életen át lehet menetelni úgy is, mint egy sivatagon, de miért is kéne, ha virágos rét is lehet a sivár lét a zene által, és ők, a zenepedagógusok azon fáradnak, hogy minden gyermek ezen a virágos mezőn éldegéljen. (Nem pont így mondta, de ez a lényeg). A művészet nem csak pedagógiai eszköz - és milyen sikeres méghozzá - , hanem terápia is. Gyógyít.
A művészet: kulcs az örökkévalósághoz. Azért alakult ki sok-sok ezer évvel ezelőtt, mert az ember nem akarta elfogadni azt a könyörtelen tényt, hogy haladó. A művészet a halál legyőzésének eszköze.
De persze a halált úgy is le lehet győzni, ha valaki zombiként vegetál.
gviki 2011.05.12 21:29:32
Krétakörblog Panodráma bemutató a Trafóban 2011.03.07 18:08:20
Szóról-szóra címmel ezen a héten mutatja be a Panodráma a Trafóban a 2008-2009-es, magyarországi romák elleni támadássorozattal kapcsolatban megjelent híradásokból, az érintettekkel készített interjúkból készült előadását. Bővebb információk az előadásról itt. ..
gviki 2011.03.17 09:28:51
Sziasztok, régen beszéltünk, de nyomon követem az eseményeket!
Tehát: ezt nagyon szerettem volna megnézni, de mikor a férjemnek felvetettem, azt mondta, hogy ő képtelen az öt éves kisfiú tragédiáját még egyszer átélni, ezért ne is kérjek tőle ilyet, mert nem jön velem. Sajnos ennek hatására elgyávultam, és én sem mentem el, viszont egyfolytában azon gondolkodom, hogy Magyarországon, ahol állítólag minden, a társadalmat érintő borzalmat azzal intézünk - vagy nem intézünk - el, hogy agyonhallgatjuk, ha az egyes egyének szintjére bontva képzeletbeli interjúkat készítenénk, hány embernél derülne ki, hogy csak azért hallgat, mert a történtek puszta megidézése is olyan sajgó fájdalmat okoz, annyira szívbemarkoló, hogy arra nincsenek szavak. És, mondanám szívesen, ha csak az érzelmeimre hallgatnék, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell - persze, hogy miért nem lehet, az más kérdés, nem a szavak hiánya, hanem a kín miatt, de hát tudom én, hogy a felvilágosult, civilizált európai polgárnak kötelezettségei vannak: nem hallgathat csak az érzelmeire, nem szaladhat el, mert a dolgokról beszélni kell, a szavakat ki kell mondani.
Reméljük, most már melegszik az idő, fújnak majd a böjti szelek, és végre kitavaszodik, rendesen.
üdv:
viki
Krétakörblog hamlet.ws a vörösiszap-károsultakért 2010.12.14 12:29:00
December 19-én (vasárnap) 15:00-tól a MU Színházban lesz látható a hamlet.ws, amit ezúttal jótékonysági céllal tűz műsorára a színház, a "FÜGGETLENÜL egyMÁSért" rendezvénysorozat keretében. A kezdeményezés célja, hogy a független színházi társulatok…..
gviki 2010.12.23 20:21:37
Krétakörblog A szabadulóművész apológiája - színház, koncert, kiállítás és DVD bemutató a Bázison 2010.01.24 12:15:00
Január 28-30-31-én, 18:00 órai kezdettel, egyedülálló előadássorozattal zárul a Krétakör közel másféléves alkotói periódusa. A szabadulóművész apológiája című, tavaly tavasszal megvalósított városterápiás akciósorozat köré szerveződő művészi reflexiók egy…..
gviki 2010.02.02 13:12:36
...rögtön az elején akkor leszögezném, hogy én a csütörtöki előadást láttam, de nem éreztem magam arconcsapva, vagy megijesztve, csak amennyire muszáj. Én mindig örülök, ha valamit élőben látok, tőlem három méterre, ilyenkor diadalmámorban ugrál bennem a voyager, szeretek a buszon is hallgatózni, étteremben nézelődni, belelesni mások életébe; most is, mintha lukat fúrtam volna a falra és átnéznék a szomszékékhoz, vagy mint amikor gyerekkoromban időnként arra ébredtem szombat reggeleken, hogy a mellettünk lakó nő férje hazajött Jugoszláviából, ahol tudósító volt, vagy mi, és most bepótolják az egész hónapot, aztán mikor a lépcsőházban találkoztunk - csókolom Magdi néni - erősen kellett arra gondolnom, hogy a szomszéd néni szomszédnénisége legyen meg, ne egy dévaj, szexéhes nőszemélyé ... a személyek regiszterei, ugye...
Azért most örültem, hogy egyedül voltam, könnyebb ezt magányosan.

Meg azt sem feszegetném, hogy valóság kontra fikció, mert ez tévút - valami a színpadon (vagy hol) nem attól lesz hiteles, hogy ez mind pontról pontra így történt, és persze hiteltelen sem lesz egy teljesen kitalált történet. Meg jobb is, ha az ember nem firtatja az ún. igazságot, mert könnyen belegabalyodik és úgy jár, mint Grecsó Krisztián földijei a Pletykaanyu megjelenése után (bár, itt nem másokat teregettek ki az alkotók, hanem magukat, de a mechanizmus ugyanaz, illetve mit is beszélek, ott sem a szomszédok lettek kiteregetve, csak ők gondolták úgy...). Tehát semmi sem pont olyan, mint a valóságban, mégis megérint, mert hiteles, mert magamat látom, meg még millió másik anyát vagy házastársi kapcsolatot, ahova beférkőzött az a bizonyos "harmadik".

Mögöttem, mikor vége volt és felgyulladt a vilany, egy lány rögvest leszögezte a párjának,hogy mennyire csalódott, mert ez kb. egy közepes jegyesoktatás volt. De miért is ne? Szeintem is jobb lenne,ha nem olyan valaki tartaná a "jegyesoktatást", aki még sosem élt együtt senkivel, és nem is fog, és még sosem szült neki senki gyereket, és nem is fog. Az én gyerekemnek már nem lesz Családi kör (nekem még volt), de ilyen még lehet...

A Cenerentola különös választás, ha azt akarjuk, hogy a valakik, akiknek játszunk "ne csússzanak el a szimpla komédia" irányába. Mert nem komédia ugyan, de opera buffa, ahol a végén happy end van, mint ahogy az alcím szól: "...avagy A jóság diadala", tehát a végén vidámak vagyunk, feloldódunk, és ha egyszer már el vagyunk távolítva mesterségesen a saját - igenis, saját - történetünktől a kezdeti felütéssel, akkor engedjenek vissza minket - erre jó a nevetés, saját magunkon nevetgélünk, amikor szuszog a szaxofon. Egyébként is az a személyes tapasztalatom, hogy ha az ember brutalizálva van nézőként, akkor belekapaszkodik mindenbe, bármibe, amin kuncogni lehet, ennyiben, és csak ennyiben kapcsolódnék a Jég c. előadással kapcsolatos felvetéshez. Lehet, hogy a Hamupipőke rossz helyen van befejezve, mert a szegény lány elnyeri álmai hercegének szerelmét, a rosszak csak azért nem bűnhődnek, mert a szegény lehány jófej és megbocsájt nekik - non piú mesta..."most minden bajnak, szenvedésnek már vége" - , aztán nyilván elmennek nászútra. És akkor most kezdődhet a történet: két hét után hazamennek, otthon van néhány kifizetetlen számla a postaládában, csetres a mosogatóban, meg gyerek a hasban. Kezdődhet az élet.

Egyébként sziasztok!
Gubucz Viki
gviki 2010.10.06 13:05:50
@GabriellaSZ:
Ez nagy-nagy öröm! Gratulálok!
Minden jót Nektek:
v.
Krétakörblog Új Néző - mától Szomolyán 2010.08.20 12:48:00
Bár egyelőre még az Ároktőn eltöltött két hétről sem adtunk hírt, szerda óta már Szomolyán dolgozik tovább stábunk a Káva Kulturális Műhely drámapedagógusaival és az anBlokk társadalom- és kultúrakutatóival közösen. Addig is amíg utolérjük magunkat, és szokásunkhoz…..
gviki 2010.09.22 09:36:33
Sziasztok.
Mostanra mindent elolvashattunk, megnézhettünk - amit lehetett - az Új Néző programról, hogy mi történt Szomolyán és a többi érintett faluban.
Nagyon súlyos kérdéseket vetett fel ez a projekt. Hogy belevágjak a közepébe: én ezt a programot az integrációs politika részeként - is - kötelezővé tenném. Leszakadó térségekben, munkanélküliség-, szegénység- és kilátástalanság-őrölte falvakban, ahol cigány-magyar ellentétben fejeződnek ki a konfliktusok indítanám ciklikusan, vissza-visszatérve mindig a helyszínekre, éveken keresztül, követéses vizsgálatokkal, és természetesen összekötve a szociális, mentálhigiéniás, pedagógusi szakmákban dolgozók munkájával, meg persze jogászok, rendvédelmi szakemberek és a többiek közreműködésével, komplexen kezelve a helyzetet.
Sajnos szerintem nem csak arról van szó, hogy kisebbségi, integrálandó versus többségi integráló társadalom. Nem csak az integrálandókkal van "baj", hanem sajnos azzal a közeggel is, ahová integrálnák őket. Ugyanis ez a közeg kezd szétfoszlani. Ha nincs öntudatos polgár, "felnőttkorú" személyiség, ami - aki - alapköve, építő eleme lehetne egy közösségnek, akkor hogyan épül fel egy öntudatos közösség, aki helyrerakta a múltját és úgy dolgozik a jelenben, hogy van elképzelése a jövőbeli perspektívákról? Márpedig a szegénység, a munkanélküliség, a "jövőtlenség" először a személyiséget kezdi el lebontani módszeresen, kíméletlenül kikezdi, mint rozsda a pengét - először csak a személyes rituálék maradnak el: reggel nem kelünk fel, nem mosunk fogat, nem ágyazunk be , csak ülünk a széken, és nézzük, ahogy "telik a kurva élet" (Sátántangó), és aztán bomladozik, foszladozik a közösség is - eltűnnek a közös értékek, hagyományok, megfogalmazott célok, az öntudatosság.
Nagyon szomorúnak tartom, de bizonyos mértékben megértem, ahogyan a helyi értelmiség prominensei - gondolok itt pedagógusokra, iskolaigazgatóra - hozzáállt a kérdéshez. Nehéz helyzet, hogy benne vannak a probléma közepén, hiszen ők is ott élnek, de ugyanakkor kívülről is kellene látniuk a helyzetüket, a saját közösségük helyzetét. Ez nem könnyű, és folyamatos értékelést, és nem csak a külső tényezők vizsgálatát, hanem önvizsgálatot is igényel, és szilárd értékrendet. Ha ezek az emberek nem állnak oda az ilyen kezdeményezések mellé, akkor - leszámítva a részsikereket - kudarcra lesznek ítélve ezek a remek projektek, véleményem szerint.

Zárójel: Nyár elején Bérben (Nógrád) a postahivatalban azt kérdezte az ügyintéző a férjemtől, hogy a sajátja-e a bankkártya, amivel bement pénzt felvenni. Könnyedén, rutinosan, pókerarccal. Abban a pillanatban nem is érzi az ember ennek a kérdésnek a tragikumát. Csak amikor kijön, gondolkodik el azon, hogy mit is kérdeztek tőle. Hogy ez az egy kérdés vegytisztán mutatja az egyik legsúlyosabb problémát, amivel a falvak szegényeinek szembe kell nézni: az uzsorások hatalmát, az áldozataik kiszolgáltatottságát.

Nagyon-nagyon fontosnak tartom ezt a kezdeményezést, ami itt történt.
üdv
viki
gviki 2010.10.06 13:04:10
@Gulyás Marci:

Szia Marci, igen, igazad van, de az, hogy én csak egy aspektust vetettem fel, nem jelenti azt, hogy ne tudnék még két-három másikat, de azt vesse fel más, ne én. Nem akarom telekommentelni a blogotokat (jóko jut eszembe).

Mikorra szerveztek valami találkozót, előadást stb. a Bázisra?
üdv:
v.
Krétakörblog Figyelő interjú Schilling Árpáddal 2010.07.19 20:27:29
"Színvak lokálpatriotizmust szeretnénk" címmel közölt interjút a Figyelő Online művészeti vezetőnkkel. A riporter Bihari Ádám volt, a cikket itt olvashatjátok el...
gviki 2010.08.07 21:07:37
gviki 2010.08.25 18:42:16
Krétakörblog Ma este Schilling Árpád az M1-en 2010.05.09 11:37:17
A ma esti Kultúrházban 22:50-től kezdődően Winkler Nóra fog beszélgetni Schilling Árpáddal  a héten megjelent, Demokrácia-játszóház című dolgozata kapcsán. Beszélgetőtársa Eszenyi Enikő. ..
gviki 2010.05.11 09:24:58
Sziasztok.
Megnéztem én is az ominózus beszélgetést. Azt hiszem, egy tévéműsorba ennyi fér bele. Akinek felkeltette a téma az érdeklődését az persze után tud nézni, de az nagy macera, mert sok összeffüggő szöveget kell elolvasni és még képek sincsenek...
Már az elején elcsúszott a dolog, szerintem egy más irányba, amikor Eszenyi azt mondta, hogy nem is érti Árpád felvetését, mert a Szovjetúnióban is milyen jól működött a színház, teltházas előadások stb. Amúgy nálunk is az átkosban, felállva tapsoltak a III. Richárd egyes jelenetein, meg az Ember tragédiáján, és még lehetne sorolni, nyilván, mert a színpadon - akkor is, ha tűrtek és tiltottak - azért ki lehetett mondani azt, amit a civil életben nem biztos. Tehát a színháznak volt egy ilyen funkciója, ami persze a nagy demokráciával elveszett, mert ma már mindent ki lehet mondani. A színháznak most más feladata lenne, amit nem tud beteljesíteni, mert nincs is felismerve ez a szerep.
A műsorvezető - én sajnos nem ismerem a hölgyet egyébként, hogy erről vagy másról milyen ideológiák mentén gondolkodik, mert ez az első Kultúrház c. műsor, amit megnéztem; ezt is csak itt az interneten - valószínűleg nem nagyon értette, amit Árpád mond, de már az is szép teljesítmény, hogy egyáltalán párbeszédet kezdeményezett a cikk kapcsán.
Én most per pillanat azt érzem, hogy a kortárs pedagógia - maradjunk akkor a TIE-nél - nagyon is sokakat érdekel, azt is mondhatnám, hogy túl sokakat, ugyanis tavaly szeptemberben jelentkeztem be a Marczibányin működő TIE programra - 9-11 ésveseknek szólóra - és akkor azt mondták, hogy fullon vannak, előjegyzéssel működnek, és nem biztos, hogy a félévben még sorra kerülünk. Most azonban május van, úgyhogy ez az év eltelt anélkül, hogy a gyerekek egyszer is ilyen élményben részesültek volna. Én csak egyszerű szülő vagyok, aki az osztályunkat szerettem volna lehetőséghez juttatni - tehermentesítve a tanító nénit - de ez nem sikerült. Nagyobb kamaszoknak még úgy-ahogy vannak programok, de ez a korosztály teljesen kiesik a látómezőből, nincsenek rájuk szabott TIE társulatok, előadások.
Valamikor azt gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ez mondjuk havonta összejönne. De nem jön össze évente sem. Szerencsére a tanítónénink drámapedagógus is: ez több, mint a semmi.
A pécsi eseményekkel kapcsolatban, miután végigbogarásztam a sajtót, az jutott eszembe, hogy nem feszül itt egy ellentét? Ez a társadalmi performansz a pécsieké volt, az ő közösségüket hivatott építeni, nekik segített felismerni, hogy mi az, amire büszkék lehetnek, ami az összetartozást erősítheti, és gondolom leginkább azoknak felejthetetlen, akik benne szerepeltek (és az ő családjuknak, barátaiknak). Ugyanakkor viszont véleményt azok mondanak, akik országos sajtó útján értesültek róla. Országos viszonylatban egész máshol vannak a hangsúlyok, mintha a helyi relációkat nézem. Vagy máshogy látjátok?
gviki 2010.05.11 18:56:18
Nem is arról van szó, hogy nem lett volna érdekes a pécsi akció, mert nyilván az volt - bár az is érdekes, hogy kinek miért érdekes - és pláne nem arról, hogy ne lett volna "művészet", sőt, hanem valószínűleg - én sajnos nem voltam ott, ezért mondom, hogy valószínűleg - lehetett érezni, hogy ez itt nem valósult volna meg a helyi civil erők nélkül, illetve itt most ők voltak fókuszban, hogy ez nem így történt volna, ha Szegeden, Hódmezővásárhelyen, vagy Kölnben vonultok fel, mert most a pécsiekért akartatok valamit tenni, ez az ő ünnepük volt. Tehát ez nem baj, hanem éppen ellenkezőleg. De elképzelhető, hogy épp emiatt az úgynevezett kívülállónak ez a fajta plusz - hogy ez itt most az övé - nem volt meg. De ez miért is lenne baj? Ha egy művészeti esemény vállaltan közösségépítő, helyspecifikus akkor nem baj az, ha vannak olyanok, aki ebből profitálnak, mert bennszülöttek, viszont vannak olyanok, akik külsősként szemlélik az akciót. Pl. én megmondom őszintén, kicsit irigykedtem a IX. kerületiekre, hogy a Szabadulóművészben ők kiemelt helyet kaptak. Azon gondolkodtam - nem mintha tősgyökeres XIII. kerületi lennék - mi lenne, ha Angyalföldet, az angyalföldi polgárokat csinálná meg így valaki.
Egyébként szoktam olvasni a régi, száz évvel ezelőtti népszínműves hagyományokra, amik valami hasonlón alapulnak, tehát a közösség maga állít színpadra valami művet, ami tulajdonképpen az ő kis közösségükből merít, saját problémákat dolgozott fel, és pl. jelmezeket, díszleteket úgy állítottak össze, hogy körbejárták a falu házait, a padlásokat, milyen régi ruhákat, tárgyakat lehet felhasználni. Tehát mindjárt egy néprajzos gyűjtőmunkáját is elvégezték. Verőcén pl. van egy márványtábla ami annak állít emléket, hogy azon a helyen mittudomén száz évvel ezelőtt színészek a helyi polgárok bevonásával készítettek színi előadásokat, és ez visszatérő hagyomány volt a faluban. Tényleg hihetetlne, milyen aktívak voltak, lehettek régen a polgárok. Mostanság örülünk neki, hogy van iskolai gála, amire kibéreli az iskola a művház színpadát, és a gyerekek produkciókkal állnak ki a színpadra - mindenfélével, színdarab, zene, tánc. És persze nem csak arra a felvonásra veszek jegyet, amiben az én gyerekem szerepel, mert az egész rettenetesen érdekel. A mi gyerekeink. A mi iskolai közösségünk.
A legutóbbi Színház c. folyóiratban pedig egy egész hosszú írás jelent meg arról, hogy mit is csinált legutóbb - Anyalógia, tehát még nem Pécs - a Krétakör, úgyhogy valóban: egyre többet fognak írni és beszélni a Krétakörről.
gviki 2010.05.11 19:00:02
Krétakörblog A feltámadás reményében 2010.04.09 23:25:00
Húsvétkor jött föl ez a pár sor, a kollégák meg azt mondták, rakjam ki. Hát, íme. Állítólag úgy 2000 éve keresztre feszítettek egy embert, akinek valakik lejegyezték az üzeneteit. Állítólag ezekre az üzenetekre alapozva jött létre egy világvallás. Állítólag a vallásra…..
gviki 2010.04.16 15:01:44
gviki 2010.04.20 10:19:25
Máté, én azt hiszem, értem, mit akart Alfőmérnök a házassági hasonlattal. Hogy tudniillik ha szereted a házastársad, akkor kifelé, egy társasági beszélgetésen, vagy pláne teljesen idegeneknek nem ekézed. És ez kéne, hogy működjön a honfitársaink viszonylatában is. Ott téved viszont, szerintem, hogy azért, ha kettesben vagyunk a párunkkal, akkor - megfelelő formában - igenis fel kell vetni a problémákat, mert ha örökké elhallgatjuk, akkor egy ponton túl robban, és már nem a problémára koncentráltan. Tehát ha az ember kellően ideges, és ennélfogva beszűkült tudatállapotú, akkor már nem az adott problémás viselkedés stb. lesz a "beszélgetés" (vita, veszekedés, egymás ölése stb.) tárgya, hanem magát a személyt, a másik embert illeti ítélettel.Szülőknek azt szokták javasolni, hogy ha valamit rosszalkodik a gyerek, akkor ne azt mondják, hogy "rossz vagy", hanem hogy ezt most rosszul csináltad, tehát a tetted a rossz, nem te magad, ellenkező esetben súlyos károkat szenved a személyiség, ami az önértékelést illeti. Amikor Alfőmérnök dühbe jön, akkor nem azt mondja, hogy hülyeséget mondasz, hanem hogy Te magad vagy hülye. Ezt nem lehet szerintem megengedni.
Na, most visszatérve a kiindulóponthoz, nagyban: ha mi magunk, magyarok mondjuk magunkról és magunknak, hogy itt vagy ott hibáztunk, ezt vagy azt rosszul látjuk, csináljuk, akkor ezzel szerintem nincs semmi baj. Mert ez megfelel a fenti példában a házastársak négyszemközti beszélgetésének, és a továbblépésben, fejlődésben szerintem nélkülözhetetlen. Ha nem ismerjük fel a hibákat, nem próbálunk szembenézni velük, akkor esély sincs a kijavításukra. Akkor az történik, mint azzal az alkoholbeteggel, akinek már gallyra ment az egész élete, családja, körülötte minden üszök és hamu, de ő még mindig nem látja, hogy gond van, nem is lehet megbeszélni vele, hárít mindent, elvonókúra megemlítése is agressziót vált ki belőle.
Szeretnék visszatérni Alfőmérnök cigánybűnözéssel kapcsolatos fejtegetésére. Szóval a "cigánybűnözés", mint fogalom, kádárista rendőrségi statisztika kozmetikázására kiötlött csinálmány. Azért ezt nem kéne etalonként emlegetni. Egy modern demokráciában szemétdombra való. Régen lehetett már az, mikor ez úgymond tananyag volt, akkor is szerintem max. a rendőrtiszti főiskolán, mert jogi egyetemen kriminológiát tanítanak, nem nyomozástechnikát (kriminalisztikát) - legfeljebb spec.koll. keretében. De az lássuk be, nekünk is fájt volna, ha Ausztriában egyetemen tanítják, hogy mik a "magyarbűnözés" specifikumai, mert már a "magyar ne lopj" bolti felirat is annyira gáz...
Tény az, hogy a mélyszegénység, a funkcionális analfabétizmus - amelyből adódóan munkaerőnek alkalmatlan százezrek tengetik nyomorúságos életüket segélyből - a gettósodás nagyon nagy arányban érinti a cigányokat (de nem kizárólag őket!) Én nem vennék vissza Máténak abból a kijelentéséből, hogy identitásuk erősítésére szükség van. A probléma pont az, hogy a régi szokások, életmód, hagyományos szakmák eltűntek, a modern európai szellemiség pedig nem "tört be" a helyére. Egy szeminárium keretében néztem meg Bódis Kriszta egyik filmjét - Romani Kris - , mely békés megyei - anyagilag jól szituált - cigányok hagyományos cigánybíróságáról szól. Az első részben egy kellékszavatossági ügy került "tárgyalásra" (eleve beteg ló adás-vétele a betegség tényének elhallgatásával) a második részben menyasszony-szöktetés egy olyan esküvő meghiúsulásával, amibe a szülők több millió forintot öltek bele (ki viselje a károkat). Na most, még kb. húsz év, és ez - ez a fajta hagyomány - teljesen eltűnik. Ez is. Ezekkel együtt porlik szét a cigány-identitás, ezzel együtt pedig az önbecsülés. Jelenleg szerintem a cigányság nagy része ott áll a kurva nagy semmi kellős közepén. Kb. a középkorban megrekedtség állapotában, alkalmas szellemi vezetők, saját papok, tanítók - akik azért az amerikai feketéknek voltak - nélkül. A putrikban valóságsókon szocializálódó, motiválatlan, szüleiket dolgozni, alkotni, teremteni (mindegy, minek nevezzük)nem látó, már egy-két éves korukra behozhatatlan hátrány felhalmozó gyerekekből álló generációk nőnek fel. Ha abba nő bele egy ember, hogy körülötte tespedtség, rendetlenség, igénytelenség van, akkor egyszerűen nem lesz szeme arra, hogy ezt észrevegye. Fel sem merül, nemcsak a változtatás hogyanja, de miértje sem. Nagyon jó barátnőm - elképesztő műveltségű bölcsész - sziklakertjét időnként én szoktam rendbeszedni. Mindig nagyon hálás, mert, mint mondja, neki egyszerűen nincs szeme, hogy észrevegye a gyomokat, az aránytalanságokat, a metszés hiányát stb. Mert nem ebben nőtt fel. Vagy másik példa: apukám. A hírekben arról hallott, hogy valamelyik faluban a hepatitisz járvány a higiéniai hiányosságoknak köszönhetően ütötte fel a fejét, és a megoldásként azt "találták ki" szakértők, hogy hát latrinát kell ásni és nem a kert végébe kell járni. Valaki még azt is kitalálta, hogy erre uniós pénzt lehet pályázni. A cigányok közölték is, hogy majd ásnak, ha megjön az uniós támogatás. Édesapám teljesen felháborodott, és közölte, hogy ha ő minden budiépítésnél - mert már csinált néhányat - az unióra várt volna, akkor nem lennénk sehol. Na most. Apukám többdiplomás ember, akinek nem derogál a fizikai munka. Nincs benne értelmiségi gőg sem, barátai között egyaránt van operaénekes, tanár, kovács, hordókészítő, vállalkozó, borász, lakatos. Elsőgenerációs értelmiségi, alföldi, de persze én már Budapesten születtem. Apukám egész életében folyamatosan épít, teremt, tanul (hatvan éves korában szőlész-borász bizonyítványt szerzett, igaz, már harminc éve ez a hobbija, csak szerzett róla egy papírt is). Körülötte rend van. Lomokat ugyan gyűjt, mert mindig jó lesz valamire ez vagy az, de gyönyörű, boltíves lomtárakat épít sóskúti mészkövekből a kertben a ház folytatásaként. Egyszer azt találtam neki mondani - még kicsi voltam - hogy ha nyernék a lottón, akkor nem kéne többet ennyit dolgoznia. Mire ő rámnézett, és azt kérdezte, hogy ha nem lenne munka, teendő, csinálnivaló, akkor mihez kezdene? Mit csinálna egész nap? Ő, a szülei, a nagyszülei így nőttek fel. Mindig volt kapcsolatuk a földdel és a munkával. (Anyukámmal ugyanez a helyzet, szülei kulákok voltak, ő is elsőgenerációs). És így nőttem fel én is. Apukám nem érti meg, hogy az a képesség, a munkához valóhozzáállás, az életről való tudás az ugyanolyan készség, mint számolnitudás, vagy olvasás. Kicsi kortól kell fejleszteni, és a szülők tanultságával arányos a gyerek ilyen képességének alakulása. Hogy hozzá képest egy cigány, akiben fel sem merül az igény a latrinára, nemhogy megépítse azt, mekkora hátránnyal él ebben a társadalomban. Ha a környezetünkben egy ilyen ember van, akkor ott még mondhatjuk, hogy ez csakis az ő hibája. De ha egy komplett társadalmi réteg, több százezer, vagy millió ember? Könnyű rákenni a szociológusokra az egészet, azért a döntéseket nem ők hozták, hiába tárják a döntéshozók elé a tanulmányokat, felméréseket, ha szarva van a fejükre. Azért az nem megy, hogy nem fogadom meg a tanácsokat, javaslatokat, látszatmegoldásokat viszek végbe - nagy csinnadrattával telepfelszámolok stb - , aztán ha balul sülnek el mégis a dolgok, akkor rákenem a háttérben dolgozó szakértőkre.Van egy ismerősöm, aki a csőrögi roma gyerekeket tanítja (tanította). Ezzel a településsel a szegregáció-integráció problémája mentén sokat foglalkoztak pár éve, mindenkit meghallgattak az égvilágon, az ombudsmantól kezdve a minisztereken és államtitkárokon keresztül mindenki odament, jól kifejtette a médiának a véleményét, egyedül a konkrét tanítót nem kérdezte meg senki, hogy mégis ő mit gondol. A "gyerekei" - merthogy szívvel-lélekkel mellettük állt mindenben - mintha egy másik bolygón élnének, annyira más problémáik vannak, mint a középosztálybeli fehér gyerekeknek egy fővárosi iskolában. Volt, aki azt sem tudta, hogy hány éves, stb. Nem az volt a kérdés, hogy legyen-e házifeladat otthonra, vagy ne, vagy milyen módszertannal kell tanítani az "a" betűt. Hanem pl. az, hogy napokig nem tud iskolába menni, mert anya jó esetben dolgozik - valahol - , apa esetleg börtönben, és a kisebbekre kell vigyázni, akiket "természetesen" helyhiány miatt sem bölcsődébe, sem óvodába nem vesznek fel. Szóval a településen a cigány gyerekeket kirakták egy omladozó épületbe, és megkapták ezt a bizonyos tanítónőt. A szegregáción a fenti halatmasságok természetesen teljesen felháborodtak. Azt azonban senki nem nézte, hogy a gyerekek imádtak iskolába járni, mert imádták a tanítójukat, aki az alkalmatlan tankönyvek helyett, amelyek nyelvezetét még az egyetemet végzett szülőkkel rendelkező gyerekek is alig értenék, Varró Danit tanított nekik. A példátlan szegregációt megszüntetni hivatott döntés szerint a gyerekek osztályát - ha jól tudom, végrehajtott döntésről van szó - szétszedték, kettesével hármasával betették őket különböző iskolák "fehér" osztályaiba - kitéve őket a zaklatásnak - szétrobbantva a jól összeszokott közösségüket. Ez egy nagyon jó példája volt annak, hogy hogyan lehet teljesen alkalmatlanul hozzányúlni dolgokhoz, és hogyan lehet az egyébként kizárólag üdvözítő integráció zászlaja alatt rombolni. Mert egyébként félreértés ne essék, rettenetesen fontosnak tartom a jól kivitelezett integrált oktatást, mind az SNI-s versus "normál" nevelési igényű, mind a "jótanuló" versus "gyengébb képességű", mind a különböző kultúrkörökből jövő gyerekek tekintetében. A szegregált iskolarendszer gyakorlatilag megágyaz egy interetnikus konfliktusokkal terhelt társadalomnak.

Én ezeket gondolom - sok más mellett - a cigányokról. És nem azt, hogy milyen szaguk van, amit a konzervatív költők blogjában lehet olvasni.

Azért én is szívesen venném, ha Misi kifejteni a véleményét Schilling által felvetett kérdésben, ugyanis most nehezen, de visszafogtam maga, hogy ne írjak rögtön arról, amire szerintem ő gondol. Szóval várjuk meg, míg válaszol.
gviki 2010.04.20 12:51:54
Krétakörblog VÁNDORISTENEK - színházi társasjáték 2010.03.27 23:35:00
A Vándoristenek nem színházi előadás, hanem hónapok óta, Kárpáti Péter vezetésével zajló műhelykísérlet, amely március végén ér abba a fázisba, hogy alkotók és szervezők szeretnék megmutatni az érdeklődőknek.A kerettörténet szerint él egy ember Agárdon (Nagy Zsolt) a…..
gviki 2010.04.02 20:19:29
Valahogyan a "gyilkosos" ("maffia") játékhoz hasonlított - ha mond ez valakinek valamit. Szerintem aránylag ismert játék, én sokat játszottam egyetemistaként.
Maga az alapmotívum, hogy minden szereplőnek van feladata, amit csak ő tud, aztán egyre több minden derül ki maga és a többiek számára is, ahogy haladunk előre.
De, basszus, engem itt legjobban az előzmények, a felkészülés érdekelt volna. Hogy pl. hogy jutott el az egyik játszó lány oda, hogy azt mondja a végén a beszélgetésnél, hogy majdnem nekiment a Terhes Sándornak, azért is ment ki a szobából, mert, mint mondta, voltak itt már előzmények. Szóval, vannak itt bizonyos ajtók, amiket jó lenne kinyitni. De persze ez az ajtó - előttem - zárva. Asszem, ideális Judit lennék, legalábbis ami az ajtók mögé benézés óhajtását illeti. A Szabadulónál is, nem titkolom, az egyik kedvenc részem volt a levelezés.
üdv
v.
gviki 2010.04.05 11:21:18
A játékosok körben ülnek. A játék elején kisorsolják - mindenki húz egy cetlit -, hogy kik lesznek a gyilkosok, ki lesz a felügyelő, kik az ártatlanok. A húzás eredménye szigorú titok! Ha pl. tizenkét, vagy több játékos van, akkor abból kb. háromnak kell lenni gyilkosnak, egy felügyelő van - az mindig egy - a többiek ártatlanok. Van egy játékvezető, aki mindent tud, kívülállóként vezeti a játékot, de információt nem adhat senkinek. A játékban nappalok és éjszakák váltakoznak. A játékvezető a cetilik kihúzása után közli, hogy eljött az első éjszaka. Mindenkinek le kell csuknia a szemét. A játékvezető most felszólítja a gyilkosokat, hogy nyissák ki a szemüket, egyedül ők. A körben ülve mindenki látja, hogy ki a gyilkostárs. Jelekkel, halk artikulálással, mutogatással, kacsintással stb. megbeszélik, hogy kit ölnek meg az ártatlanok közül. Vigyázniuk kell, mert a csendben minden hallatszik. Már itt az elején egy egész stratégiát megbeszélhetnek, hogy milyen elv alapján, milyen sorrendben, stb. gyilkolják a polgárokat, de az is lehet, hogy ad hoc gyilkolnak éjszakánként. A gyilkosok a játékvezető számára is egyértelműen mutatnak rá a leendő áldozatra. Ezután a játékvezető (j.v.)felszólítására becsukják a szemüket, majd a j.v. felszólítja a felügyelőt, hogy nyissa ki a szemét, és kérdezzen. Természetesen csöndben, mutatva kérdez. Rámutat valakire, a kérdése mindig az, hogy az illető gyilkos, vagy ártatlan. A játékvezető bólintással, fejrázással válaszol. Ekkor a felügyelőnek van egy olyan információja, ami a ártatlanoknak nincs. A gyilkosok nincsenek tisztában a felügyelő kilétével, rájuk nagy veszélyt jelent. A felügyelő nappal az áldozatokat segíti, de úgy, hogy a gyilkosok ne sejtsék, hogy többet tud, mint egy sima ártatlan. Az is lehet, ha már eleget tud, akkor felfedi magát, és megnevezi, hogy szerinte kik a gyilkosok, illetve ki az, aki biztos ártatlan. Vagy hisznek neki, vagy nem, de ő éjszaka már biztos, hogy meg fog halni, a gyilkosok nem engedhetik meg maguknak, hogy életben hagyják. Most kicsit előreszaladtam, szóval ott tartottunk, hogy a felügyelő kérdezett, a j.v. bólintott. Felügyelő is becsukja a szemét. "és eljött a reggel, meghalt x.Y." - közli a játékvezető. Akit bejelentettek, hogy meghalt, nem mondhat semmit! Ez a nappali kivégzésekre is áll. Tehát eljött a reggel, meghalt valaki éjszaka - ő már kiesett - ekkor elkezdődik a találgatás, kombinálás, stb, hogy kik lehetnek a gyilkosok. Az ártatlanok a felügyelő személyét meg sem próbálják kitalálni, hiszen az értük dolgozik éjszaka, a legnagyobb titokban. Ha a közösség úgy ítéli, hogy x vagy y nagyon gyanús, akkor szavaznak a j.v. felszólítására. A szavazással az ártatlanok nappal megölnek valakit, akiről úgy gondlják, hogy gyilkos (többségi szavazás van). Lehet mondani védőbeszédet, és persze ha a gyilkos gyanúba keveredett, akkor minden erejével megpróbálja ezt hárítani, másra kenni, hazudni stb. Ha hisznek neki, és eltántorítja a lincselő tömeget a szándékától, akkor éjszaka tovább gyilkolhat a társaival. Ha nem, akkor meghalt, és marad két gyilkos. Sajnos nyilván legtöbbször ártatlan hal meg.
A játék elején még nincs sok a közösség kezében, csak az éjszakai zajok. Ahogy megyünk előre, egyre többet lehet kombinálni, viselkedésből kitalálni, összevetni az elmúlt nappalok történéseit.
Ha megöltek egy játékost nappal, akkor és csak akkor leszáll az éjszaka. Persze olyan is van, hogy nagyon nem tudnak nappal gyilkolni, ekkor a j.v. engedélyt ad, hogy halál nélkül menjen le a nap. És éjszaka kezdődik minden elölről, a gyilkosok gyilkolnak, a felügyelő kérdez, reggelre pedig ismét meghal egy ártatlan, lehet, hogy olyan ember, akit amúgy nagyon gyanúsnak tartottak nappal, és már majdnem megölték. Most akkor kiderült, hogy ártatlan volt szegény feje. Vagy mégsem? A gyilkosok nagyon ravaszak, feláldozhatnak maguk közül egyet, persze ezt nagyon "át kell beszélni", hozzá kell járulnia az illető gyilkosnak is. A gyilkosok éjszakai gyilkolása attól is függ, hogy ha van olyan ártatlan, akiről menet közben derül ki, hogy veszélyes, akkor a megbeszélt sorrendet - pl. balra kezdve gyilkolnak sorban - miatta fel kell borítani. Ugyanez a helyzet a végre előjött felügyelővel is.
Természetesen, mint feljebb mondtam, akit megölnek, semmit nem mondhat, hogy életében milyen szerepe volt. A halál tényét faarccal kell tudomásul venni. A hullák a továbbiakban nézők, és nagyon élvezik ezt is.
Ezt a játékot mi éjszakákon át játszottuk, néha tíz, néha húsz játékossal, nem kell hozzá semmi, csak lelkesedés, játékkedv.
Remélem, nem hagytam ki semmit.
üdv.
Krétakörblog "Nekünk az az izgalmas, hogy mit lehet még kitalálni" 2010.03.22 12:53:06
Interjút olvashattok ügyvezetőnkkel, Gáspár Mátéval, a Prae.hu-n a Krétakör új irányvonalairól a Szabadulóművész és a készülő pécsi projekt kapcsán.  ..
gviki 2010.03.23 08:19:00
Szia Árpád. Lehetséges, hogy Neked azért hiányzik hagyományos színházi világ? Mert bár az operarendezés nagyot dobbantott - na nem nálunk, leszámítva néhány eseményt - azért az a néző-játszó viszony, amit a prózai színházban már próbálgatnak, egyáltalán nem jellemző az operára. Egyszer a Kovalik azt mondta - hát nem szó szerint idézve, persze -, hogy a opera sokak szerint olyan, mint egy cirádás aranykeretbe tett szép festmény. Hát szerinte nem.
Szerinted mi? vagy mi nem?
Egyszer láttam a Mupában egy olyat, hogy az Akadémia magánének tanszakon végzős fiatal énekeseinek - Kovalik osztálya volt - vizsgaelőadását rendezte meg egy külföldi rendező. A Don Giovannit énekelték egy szál zongorával - itt az ének volt a középpontban, meg a színjátszás, mert ezek a fiatalok már rendes képzést kapnak színészmesterségből, ahogy én tudom. A képek alaposan össze voltak keverve - nem ezen kell elkezdeni ismerkedni ezzel az operával - , és rengeteg ötlet volt benne - én részben az idős operalátogató nénik arcán figyeltem az elképedést.
Tulajdonképpen arra gondolok, illetve azt akarom mondani, hogy én örülnék, ha ilyesmikben is részt vennél itthon. Ezt nem tartod lehetségesnek?
Az "elszánt színházi fenegyerekek" már körvonalazódnak? Ezek Veletek közös projektek, amiket hozzátok ideiglenesen bekapcsolódó projektvezetők csinálnak?
gviki 2010.03.23 20:57:11
Amit mondasz, hogy csókos dolog ez az operarendezés - ez csak az Operaházra igaz, vagy minden egyéb helyszínen is így van? Persze, tudom, nem az van, hogy egy (dal)színház kiír egy bizonyos darab rendezésére egy tendert, és jönnek a rendezők a referenciáikkal és pályázatukkal, aztán győzzön az ügyesebbik (már amennyiben nálunk a tenderek arról szólnak, hogy a tehetségesebb nyer), de mégis, valami kézzelfogható szempont mégis van, hogy x vagy y rendezőt hívják? Annyian rendeztek már itt operát - színházi rendezők, filmrendezők, karmesterek... nem lehet, hogy mostanában kiesel a látókörből az új utak keresése miatt?
Egyébként engem annyira érdekelne pl. annak a financiális háttere, mikor xy rendező megrendez egy Mozart-maratont a Millenárison. Erre ilyenkor a hely adja a pénzt? Vagy a rendező pályázik, mert van ilyen keret, úgy ahogy a filmeknél? (Illetve, ott sem a rendezőnek kéne megkeresni a forrást, azt hiszem.)
A Sanyi és Aranka színház, ha jól tudom, operajátszó helyként is működik, és ha jól tudom, saját magát tartja fenn, de valahogy kitermelték pl. az Átváltozás c. operaelőadást, nyilván nem nagyzenekarral. díszlet-jelmez nem puccparádé, énekeseket sem tudom, mennyi lehetett a gázsijuk, de valahogy összerakták.
Egy énekes gázsiját kifizetni - erre egész véletlenül van rálátásom - estéről estére, ráadásul többeknek, ez valóban lehetetlennek tűnik megfelelő pénzügyi háttér nélkül.

Láttad Peter Brook Don Giovanni operarendezéséből (Aix-en-Provance Operafesztivál) készült filmet?

Szia MaD, igen, igazad van, nemcsak a színházi projektek alakítják ezt a kis szellemi kört. Én nagyon elmennék hétvégén, de sajnos vidéken vagyunk.
gviki 2010.03.24 20:45:14
Szia Marci, örülök, hogy beszélünk.
Mundruczó rendezett tavaly operát a Mupába. A Kékszakállt, és ráadásul Polgár László énekelte. De gyakorlatilag, hogy fogalmazzak finoman - nem volt siker. Pedig én is azt gondoltam, gondolom most is, hogy Mundruczónál jó helyen kopogtattak.
Ha már felmerültek nevek, miért is ne, Fischer Ivánnál arra gondoltam, hogy megcsinálta a Da Ponte operáit Mozartnak, Igaz, egyet - Cosi - nem ő rendezett, hanem egy operafesztiváli rendezést vettek át, de kettőnél az ő neve volt feltüntetve rendezőként. Ezeket pl. én nagyon élveztem, egyszerűen lehet, hogy nekem annyi is elég egy operánál, ha nem akarja nagyon megvalósítani önmagát a rendező. Bár, mint ahogy Molnár Szabolcs kritikus mondta egy beszélgetésünk alkalmával, "ezzel még mindig nincs megoldva az operarendezés kérdése". Mármint a félig szcenírozott Fischer Iván produkciókkal. Aztán abban egyetértettünk, hogy akkor rendezzen a Peter Brook. Most ide egy szmájlit írnék, ha itt szoktunk volna ilyet.
Én a helyedben nem reménykednék az Operaházi előadásokban, leszámítva esetleg egy-egy fecskét.

Jaj, de jó ez a kis csevegés, már úgy hiányzott itt a fórumon.

Peter Brook féle D.G-ről pedig annyit, hogy láttam pár D.G. operafilmet, de ez mindenképp a legjobb. (Nekem a polcomon van, mint alapmű). Az énekeseken egész egyszerűen látszik, hogy értik, mit énekelnek (nem az olasz nyelvvel kapcsolatos esetleges nyelvi akadályokra gondoltam). És nem kellenek rettenet drága Mozart korabeli cifra jelmezek meg mozgatható színpad, bonyolult díszlet. Az opera drága műfaj, de azért vannak benne lefaragható költségek. szmájli.
Krétakörblog Bázisélet; filmsorozat Németh Gábor Péter dokumentumfilmjeiből – vendégünk volt Tóta W. Árpád (+ NOL videó, és fotók) 2009.10.18 22:05:00
  Október 11-én 16.00-tól vetítettük a Bázison Németh Gábor Péter: Ki tud többet Kádár Jánosról? c. dokumentumfilmjét, amely egy 2000-ben Kazincbarcikán a helyi Kádár János Baráti Kör szervezésében megtartott műveltségi vetélkedőt követett végig. A film után…..
gviki 2009.10.13 19:15:42
Krétakörblog Beszámoló a szeptember 23-ai CNAC-Krétakör munkabemutatóról és szakmai szimpóziumról (+fotók) 2009.09.28 09:56:00
english version here A francia cirkuszakadémia diákjainak és tanárainak budapesti tartózkodásának lezárásaként szeptember 23-án játékos bemutatót és mini-szimpóziumot tartottunk Bázisunkon. Az este első felében a CNAC végzős évfolyama mutatott be egy rövid improvizációt a…..
gviki 2009.10.03 11:07:59
gviki 2009.10.03 17:45:19
Így van, Lars Rudolfsson. Sikerült megtalálnom a cikket
www.oszmi.hu/dok/cirk.doc

Szóval Halász Tamás azt írta, hogy három üzemmódban dolgoznak: társulatként előadásokat hoznak létre, saját művészeti iskolát működtetnek, illetve országszerte közoktatási intézményekben tartanak meglepetésszerű vendégjátékokat. Botkyrában van a központjuk, és a város kultúrális kormányzatával működnek együtt: a meglehetősen szegény, főként bevándorlók lakta város vezetősége tárt karokkal fogadta őket és a kultúrpolitikai projektjeiket. Részt vesznek az ifjúságvédelmi programokban, népszerűsítik a művészetet és részt vesznek a városi közösséget szolgáló vállalkozásokban. (Halász Tamás: A cirkusz szíve. A svéd Cirkus Cirkör)

Nagyon emlékeztet ez a Ti törekvéseitekre - Hm? Sok ilyenre lenne szükség - szerintem.
üdv:
v.
Krétakörblog Készül a francia cirkusziskola és a Krétakör közös előadása (+videók) 2009.08.17 22:17:00
Beszámoló a CNAC-ban vezetett nyári műhelymunkáról 1999-ben a párizsi La Villette-ben Gáspár Mátéval együtt láttuk a CNAC 11-ik évfolyamának előadását és teljesen le voltunk nyűgözve a látottaktól. Akkoriban kezdtünk külföldön dolgozni. A Krétakörrel Bertolt Brecht…..
gviki 2009.08.22 09:50:15
Cirkusz - ez különleges világ; egyszerre zárt és nyitott. Az emberek - ha cirkuszról beszélgetünk - nagyon végletesen reagálnak rá - van, akit borzalommal tölt el, hogy cirkuszba menjen, van, akinek felcsillan a szeme, mert a gyermekkorára emlékezteti. A gyerekeknek alapélmény, mert van a világnak egy sajátos "cirkuszos" olvasata, amit a gyermekkor cirkusz-élményei nélkül nem tud értelmezni. Az egész XX. századi filmművészetet át- meg átszövi a cirkusz- hiszen a mozgókép pályafutása ezzel kezdődött - ; Bergman, Wenders, Coppola, Sándor Pál, és hát természetesen Fellini. S a bohóc-archetípusok megismerése kulcsot ad sok más műhöz - persze a bohócok (clown) megérnének egy misét.
De itt az új cirkusz, ami felnőttek részére ismét visszahozza a cirkusz varázsát - a kunsztok rendszerbe szervezve, gondolattal - szellemmel - megtöltve, igazi összművészeti produkció, és én nem is bánom, hogy kimaradnak az állatos számok. Aki szereti a mozgásszínházat, pl szokott nézni Frenák Pált, ahhoz közel tud kerülni az újcirkusz.
Árpád vágyódása a cirkusz világa iránt egyébként egyszer már testet öltött a Hazámhazám c. Schilling-Tasnádi darabban.
A magam részéről ezért csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz: kíváncsian várom a folytatást! (Itt most mindenkinek hallania kell a feszült csöndet és a halk dobpergést.)
Jó munkát kívánva:
gubucz viki
Krétakörblog A szabadulóművész apológiája - lezárás III. 2009.06.12 21:12:00
A beszámoló-sorozat harmadik része. Ezúttal az elmaradt Nemzeti galériás kiállítás rövid koncepcióját olvashatjátok itt. Ebből az is kiderül, hogy mire használtuk volna azokat az interjúkat, amiket azokkal készítettünk, akik jelentkeztek közületek a felhívásra. Itt…..
gviki 2009.07.06 17:52:24
@Gulyás Marci:
Lehet, hogy nem gondolták át, ki is legyen a célközönség. A képregény, anime, manga, vagy bármilyen másik fajtája - nem ismerem a rendszertani besorolásokat - szubkultúra. Megvannak a maguk sztáralkotóik, akikre egy maroknyi rajongó istenként tekint, időnként még nálunk is sikerül valami boltot összehozni - jelenleg a Trillian - a képregényfanoknak , de a legtöbb ember, aki bemegy a moziba pattikukival, megnézni egy amerikai filmet, nem biztos, hogy megveszi a képregényt. Vagy, ha nem ugyanaz a tömeg volt a képregény célközönsége, hanem a képregényfanok, akkor lehet azt mondani, hogy nektek meg csináltunk egy képregényt, mert a ti szívetekhez ez az út vezet. Végülis nem kell mindenkihez ugyanazon a nyelven beszélni.
A videójátékot nem tudom. Nem látom, hogy tizenhat éves kor felett (vagy akár alatt is) ez milyen pluszt ad az embernek...
gviki 2009.07.08 15:31:00
Oh, pardon, Marci, nem tudtam, hogy egy igazi "rajongóval" van dolgom, igazán, nem szoktam leszólni dolgokat, ha kicsi gyanúm is van arra, hogy esetleg a beszélgetőpartnernek a szíve közepében van. Igazán nem kell lejátszanunk ezt a meccset: ilyen játékok mellett és ellen is millió érv van forgalomban. Minden esetre nálunk nem mennek ezek a játékok - gyerek nálunk nem ül képernyő előtt, mi felnőttek pedig immunisak vagyunk.
Bizonyára hasznosítom tudtomon kívül a "vívmányait" ezeknek a játékoknak, jóllehet meg sem fordul a fejemben, miközben "hasznosítok", de talán nem is baj. Thomas Alva Edisonnak sem mondok hálát minden nap, amikor felkapcsolom a villanyt, vagy pl. nincs semmilyen érzelmi viszonulásom az űrkutatáshoz - pontosabban az ide elköltött dollármilliárdokhoz - de az ennek melléktermékeként létrejött teflonhoz már igen: remekül lehet vele palacsintát sütni, persze nem gondolok palacsintasütés közben a marslakókra. Minden esetre mától pozitív szemlélettel tekintek ezekre a - hogy is mondtad? kultúrtörténeti mérföldkövekre.
Hanem ami ezt a gettómilliomost illeti - elnézést nem láttam a filmet, de amit elmondtál, az nagyon tipikus a sóbizniszre. Bekapja, megrágja, kiköpi. Ugyanez folyt - folyik a valóságsókban: mindenféle felelősségérzet nélkül fenekestül felforgatják egyének életét, reflektorfénybe állítják őket pár másodpercre, aztán magukra hagyják. Hány ember roppant össze ettől? Nehéz szavakat találni ekkora aljasságra.
Ennek a gettómilliomosnak az alkotói pedig jobban tették volna, ha nem mennek oda. Ezt a műfajt csal úgy szabad művelni szerintem, ahogy itthon Bódis Kriszta csinálja a cigányokkal. Velük "élni", velük lélegezni, és igen, ha kell, akkor megebédeltetni a családot, akinél forgat.
gviki 2009.07.18 20:50:36
Marci, Te a saját intellektusodból indulsz ki, amikor azt feltételezed, hogy egyes egyedek azért mert elérték a nagykorúságot, tisztában vannak pl. akár saját cselekedeteik következményeivel. Nagykorúságuk csak arra jó, hogy az ember ne érezze azt a szívszorítást, mint amikor gyerekek kihasználásáról van szó. Egy tudatos társadalmat feltételezel, felelős polgárokkal. Szerintem attól, hogy egy adott kultúrkörben létezik egy jelenség - pl. a showbiznisz, ha már erről beszélünk -, nem biztos, hogy az egyének fel vannak ellene vértezve.
A "felnőttségről" , vagyis a társadalom szellemi állapotáról Spiró György azt mondta, hogy ami most leginkább jellemzi a magyar társadalmat, az egy öntudatlan állapot, tehát egy tudatnélküliség. Ez baj, és nem sok jót ígér. Nádas Péter pedig ezzel szinte párhuzamosan, hogy most sajnos az általános elbutulás, elsötétedés korszaka jön. Vannak szellemileg felfelé ívelő időszakok pl. ilyen volt a felvilágosodással kezdődő nagyobb intervallum, és hát vannak a sötét korszakok, pl. ilyen ez a mostani - és még csak most kezdődik (ő nem csak magyar viszonylatban beszélt egyébként).
Lehet, hogy nálunk van villany - bár itthoni villanynélküli példát is tudok mondani, vagy romániait - , de ettől sajnos nagy sötétség van - a fejekben. Egy cigány kisebbségi vezető nyomatékosan megkérte a délutáni showműsorok szerkesztőit, hogy ne használják ki az emberek tudatlanságát, mert mérhetetlen károkat okoznak ezzel társadalmi szinten, konkrétan a cigányságnak (is). Lényegében nagykorú állampolgárok feletti gyámkodásra lettek felszólítva a tévések. Nem lehetnek illúzióink, hogy milyen eredménnyel. Ahol az állampolgárokat saját maguktól kell megvédeni, mintha két évesek lennének, na, ott nem túl fényesek a kilátások.
Árpád, hallottam valami olyasmiről is, hogy Ausztrália vagy környéke őslakosainak vittek internetet, olyan helyre, ahol addig villany sem volt, nemhogy számítógép. Először elképesztő volt a megdöbbenésük, hogy így ki lehet látni a világba, aztán megkezdődtek a fejlesztések. Most nekik bizony nagyon jó. Van számítógépük, hurrá. Most tényleg, mért vagyok ilyen, amikor nekem is van, és enélkül nem tudnék beszélgetni Veletek.
Minden jót: v.
Krétakörblog Mikó Csaba: Idill (r. Schilling Árpád) 2009.06.28 00:18:00
Az ORTT hangjáték pályázata lehetőséget teremtett arra, hogy Mikó Csaba Idill című drámájából hangjáték-változat készülhessen. Schilling Árpád, egy régebbi felkérésnek eleget téve, vállalta a hangjáték megrendezését a Magyar Rádió számára. Árpád rendezői…..
gviki 2009.06.29 11:40:14
Krétakörblog Vabababa - Macskefecska, kortárs gyerekoprae, Schilling Árpád közreműködésével - riport Dargay Marcellal, a foglalkozás zeneszerzőjével (+fotók) 2009.06.18 17:32:00
Miközben a Szabadulóművész projekt javában zajlott, Schilling Árpád az idei tanévben közreműködött egy újonnan alakult, óvodásokat és kisiskolásokat foglalkoztató pedagógusközösség munkájában Nagykanizsán. A Vabababa nevű összefogást alkotó pedagógusok arra tettek…..
gviki 2009.06.22 15:37:54
Értem. Most nem arról van szó, hogy nem látjuk a határvonalat, de rögtön eszembe jutott Árpád költői kérdése, hogy hol fejeződik be a magánvaló és hol kezdődik a közügy. Hogy hol a határ tulajdonképpen.
Nekem valahogy a Londoni randevú (Hitchcock) c. film jutott az eszembe, láttad? ...ahol az öreg hölgy szőrén szálán eltűnik a vonaton, és amikor a főhős érdeklődik utána, úgy néznek rá, mint egy ufóra. Hősünk pedig kezdi úgy érezni, hogy ő hibbant meg, mert az nem lehet, hogy senki nem emlékszik rá, csak ő. Egész addig gondolja ezt, míg a vonatablakra kívülről a kiöntött szemétből fel nem tapad az a teacímke, ami az eltűnt hölgy kedvenc márkája volt, és ami arról a teafilterről származik, amit a hölgy hősünk társaságában fogyasztott el a vonat étkezőkocsijában ... - és ekkor hősünk már tudja, hogy neki volt igaza, a hölgy igenis létezik.
Én meg rosszkor nyitottam ki a fórumot.
Szóval, csak azt akartam mondani, hogy dolgok akkor is vannak, ha megpróbáljuk őket nyom nélkül eltüntetni, kitörölni. Persze, lehet azt kívánni, hogy ne legyenek, illetve, hogy ne itt legyenek. Remélem, hogy olvasta az a bizonyos illető MaD viszontválaszát. Illetve... miket is beszélek itt össze... milyen illető? ...
Péter, miután ezt olvastad, moderálj ki minket, mert aki ezt olvassa, nem fogja érteni, miről beszélgetünk.
gviki 2009.06.22 16:28:02
gviki 2009.06.29 11:28:58
Krétakörblog A szabadulóművész apológiája - egy tárlat - ELMARAD 2009.05.18 16:30:00
Szabadulóművészek!Többen kérdeztétek, hogyan tovább, hát most itt egy új lehetőség, hogy folytassuk a közelmúltban megkezdett játékot.A Nemzeti Galéria június 20-tól (Múzeumok Éjszakája) július 27-ig biztosít számunkra egy igen jó adottságú termet az A épületben (volt…..
gviki 2009.05.19 10:35:50
Krétakörblog Artproletarz vendégkönyv és fotók 2009.04.27 15:26:00
Ide írjátok meg Artproletarz előadásokkal, eseményekkel kapcsolatos élményeiteket. Vannak még helyek az Örökséta buszos túrán, érdemes megpróbálni a szerdai 14 órás turnust. Ma este még játszhattok egy meccset a Kulti kiszabadításáért a Kinizsi u. 28-ban este 9-től. A 18…..
gviki 2009.05.10 09:02:52
Szerintem a giccs nem lehet szándékolt, mert az már nem giccs. Ezt egyébként feljebb már én is megkérdeztem, hogy ha tudatosan használjuk a giccset, akkor is giccs marad-e, de szerintem nem. Mondjuk vegyünk egy giccses "naplementébe beleautózunk a nevadai sivatagban" témájú képet - és ezt a giccset használjuk fel alapanyagnak a műalkotásunkhoz - mondjuk csináljunk belőle egy pop art képet. Ez már nem lesz giccs. És nyilván a műanyag feszületet is be lehet építeni egy installációba úgy, hogy ott már egy többletmondanivalót hordoz az alkotó és persze a befogadó jóvoltából, tehát, hogy van mögötte valami. Még az is lehet, hogy ezt az erős hatást egy bizonyos térben-időben önmagában kirakva is el tudja érni - pl. gondolok itt Duchamp wc-csészéjére, szemléltetésképpen. Az én wc-csészém, ami lehet, ugyanolyan, nem műalkotás. Az övé pedig igen (hm, milyen igazságtlaan az élet) Tehát maga a fröccsöntött kereszt, maga a tárgy önmagában nem biztos, hogy megválaszolja a kérdést - giccs-e, vagy sem, amit látok. Keressük mögötte a szellemet, a szándékot.
Másrészt, én továbbra is hangsúlyozom, hogy a giccs nem egyszerűen azt jelenti, ha valami túlszép, túlcukros, negédes, hanem egy út kijelölése, méghozzá a rövidebbik, könnyebbik. Egy hamis ígéret, mi szerint neked, mint befogadónak nem kell megdolgoznod azért, hogy átéld, megértsd, stb., különösebb munka nélkül is tiéd lehet az a nagy érzelem, az a mély katarzis; tehát egy kényelmes befogadóvá nevel. (Pl. nem kell elolvasni Jane Austen regényeit, hanem elég néhány mai ponyvaszerző háromszáz évvel ezelőtti környezetbe helyezett szerelmi történetét átfutni, és kész: ugyanott vagyok - ugyanott vagyok?) És akkor itt már nem arról van szó, hogy ízlések és pofonok, hanem arról, hogy valaki belefekteti a munkát, végigjár egy nehéz utat a befogadás során, valaki pedig megelégszik a felszínnel, a "majdnemolyan mintha" (de mi azért tudjuk, hogy mégse) érzéssel, tehát az igazi helyett a talmival.
De egyébként nem tartom borzalmasnak, ha az ember időnként elhajlik a giccs felé - ki az, aki nem választja időnként a könnyebbik utat? Szerintem ez az, ami közös nevező lehet. Az ember, minden ember időnként megelégszik a giccsel - sőt néha még élvezi is, csak tudnia kell, hogy ez most micsoda, akár az alkotó ellenében is.
És, remélem mindannyian észrevettük, hogy milyen jó egy destruktív véleményből konstruktív beszélgetést alkotni, hála nemcsak plummnak, hanem Gulyás Marcinak is, akinek a véleményével nem mindenben értek (értünk)egyet: mégis ő volt, aki először felismerte az itt rejlő lehetőségeket.
üdv
Gubucz Viki
gviki 2009.05.13 16:09:12
gviki 2009.05.14 12:49:56
Krétakörblog Csütörtökön Schilling Árpád beszél a lassan lezáruló projektünkről 2009.04.28 16:35:29
Pár nap és lezárul a Krétakör A szabadulóművész apológiája címmel március 8-án indított városterápiája. Utolsó eseményünk előtt még Schilling Árpád tart előadást és vezet beszélgetést csütörtökön 6-kor a Krétakör bázison (IX. ker. Gönczy Pál u. 2.) az…..
gviki 2009.05.02 08:58:14
Ennyi, Hajnau, szinte szószerint idéztem. De, nem fontos. Csak egy kritikai észrevétel volt valaki részéről.

Gabriella, örülök, hogy megismerkedtünk a beszélgetésen, talán én vagyok konzervatív, de egy idő után szeretek továbblépni a "nulladik típusú találkozástól". Jó dolog szemtől szembe állni valakivel, akiből korábban csak egy kis darabot ismerhetett meg az ember.
Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam résztvenni az utolsó eseményen, de sajnos a beszélgetésből arra mentem haza, hogy lakásunk egy ispotállyá alakult, gyermekeim lebetegedtek.
Most, hogy vége ennek a kalandnak, az ember érez egy kis ürességet, mint amikor egy nagyon jó könyvet kiolvas, és szeretné, ha tartana még, de persze semmi nem tart örökké. Valószínűleg a Szabadulóművészhez tartozó fórumbeszélgetésekre is igaz lesz ez, ezért most, még egyszer szeretném megköszönni ezt az interaktív színházat, a beszélgetéseket és a gondolatokat, amik ezek nyomán születtek. Meg persze azt, hogy ezen a fórumon írhattam, hogy ezt egyedül ez a fórum tudta elérni, hogy tollat ragadjak (nem szoktam ugyanis aktívan használni az internet nyilvánosságát, mert engem taszít többnyire ez az arctalan, szabados szabadság, ami az internetes kommunikációt jellemzi).

Remélem, lesznek még hasonló akciók, ahol ismeretlen ismerősként üdvözölhetem a mostani résztvevőket.

Minden jót a legközelebbi viszontlátásig:
Gubucz Viki
gviki 2009.05.03 20:20:35
@udvardy: rendben, ha Te így érzed, semmiképp nem szeretnélek ebbéli hitedben megingatni. Lehet, hogy az én fülem túlérzékeny, és hall ki valami olyasmit, ami talán nincs is ott. Mint ahogy Schilling Hajnaunak írt válaszában is éreztem valamit, ami talán nincs is ott, de minden esetre engem arra indított, hogy ezt a témát itt és most jegeljük.
Talán lesz még rá alkalom, hogy ilyesmiről beszélgessünk. Talán.
Az azért elgondolkodtatott, amit Árpád mondott a balul sikerült árverezésről. (Azok kedvéért, akik nem voltak a beszélgetésen: szóval egy régebbi történet szerint egy Krétakör által meghírdetett adománygyűjtő árverezésre kb. tízen mentek el, míg az azt követő ingyenes? Színésztánczenekar koncerte ezren - hogy ez miért történt) Valóban, jó lenne, ha ez a "közönség" nemcsak közönségként működne, hanem például bevethető csapat lenne jó ügyek érdekében. Akár egy pályaudvar rendbetétele, akár pénzgyűjtés a feladat. De azért ezen még van mit dolgozni, mert én magam is láttam, hogy Hamlet.ws előadásra valakik egyetlen fillért sem voltak hajlandók adni, ami nemcsak egyenesen pofátlanság, hanem megfosztja az embert annak a magasztos érzésnek a megélésétől, hogy támogathat valami olyasmit, ami erre érdemes, illetve, hogy magamnak azt mondhassam otthon: igen, én meg tudom fizetni, és meg is fizetem, ha valamit számomra nyújtanak, nem várom el, hogy valaki más tartsa el azt, amin én is jól szórakozom. Húsz éve mi is sportot űztünk a csóróságból (autóstopp fesztiválokra, sörre valóért ultizás a helyi erőkkel, cigilejmolás és parkban alvás), mert nem nagyon volt miből fizetni;, ma már - hülyén hangzik - szeretek fizetni bizonyos dolgokért, és büszke vagyok arra, hogy fizethetek, adhatok, támogathatok.
. Szóval, egy szellemi kör. Vagy olyan színház, ahol a gyerekem és én is jól szórakozunk. Mert mégiscsak furcsa, hogy az én gyerekeim nagy szemekkel néznek, mikor elmeséljük, hogy most olyan színházba megyünk, ahol a közönség pl. együtt vesz egy jó fürdőt. (Kicsi lányom által nagy becsben van tartva az a szappan, amit az ovisok készítettek az Oxitocinhoz, újra és újra el kell mesélni neki, hogy ezt apa hogyan szerezte).
De, elnézést, nagyon messzire kalandoztam a Neked szánt választól.
Gabriella, én sem így terveztem a május 1-ét, hogy lázas gyereket ápolok, de sajna én tervezek, aztán valaki más meg végez...
üdv
v.
gviki 2009.05.04 16:30:00
Krétakörblog Vasárnap Feldmár András beszélt a Laborhotelen 2009.04.21 17:08:00
Vasárnap este Feldmár András vezette a Laborhotel utolsó beszélgetős eseményét, ezzel lezárult az április 10-én indult 11 előadásból és 3 beszélgetésből (ebből egy elmaradt) álló második felvonás. Képek a beszélgetésről: INDAFOTO.slideshow.run({…..
gviki 2009.04.25 13:52:06
gviki 2009.04.28 07:18:07

Én egy pillanatra visszatérnék ide:
"Miért foglalkozik ilyesmivel az ember, akinek van más tisztességes szakmája is?"
Ezt kire vonatkoztattad, Árpád, Magadra, vagy Madáchra? Kifejtenéd bővebben?

Hát, úgy látszik, hogy nem fogok megtudni a dramaturgiát a B verzióról. Ezt az emberek úgy látszik nem akarják "kibeszélni" magukból. Végülis ez is egy érthető lélekállapot.

Nem lehet, hogy Feldmár András nem volt még soha hasonló színházban? Lehet, hogy szerette volna élesen elkülöníteni a "darabot" az "élettől", ahogy általában a színházban szokás bemegyünk, helyet foglalunk, függöny, aztán megint függöny - látszódjon már jól, hogy mettől meddig tart egy felvonás - , majd hónunk alá szorított színházi táskával egy kis büfézés és csevely: "xy mennyit öregedett"!, múltkor "z milyen jó volt ebben-abban"... dehát itt ugye összecsúszott, a színház kicsit belelógott a valóságba, a folyosói szünet például meg olyan volt, mintha a koreográfia része lenne. Az emberek elmentek pisilni, ott bent találkoztak Nagy Zsolttal, aki szintén... elnézést..., és megnézhettük, ahogy fürdőnaciban, kissé lógó orral bevonulnak a szereplők a fürdőszobába, mi is nevettünk ezen, utána pedig vidám éneklés hallatszódik ki a férfizuhanyzóból, ahol az előbb még helyszíneltek...
gviki 2009.04.28 10:15:14
Én inkább fordítva tenném fel a kérdést.
Miért nem ír több irodalmat, fejt ki irodalmi vagy egyéb művészeti munkásságot manapság egy jogász, vagy mondhattam volna más foglalkozást, vagy akár nem értelmiségi foglalkozást. (Most ugye, arról beszélünk, hogy Madách két év bölcselet után jogásznak tanult, és ügyvédi szakvizsgát is letett, mert szakvizsga nélkül ma sem tud klasszikus jogászi foglalkozást űzni egy jogvégzett. Volt neki egy "rendes" polgári foglalkozása, képzettsége.)
Az én álláspontom szerint ez hiányzik az oktatásból, itt nyilván elsősorban az alapfokú, középfokú oktatásra gondolok, amikor a gyerekek még jobban formálhatók. Vekerdy azt mondja, korábban a zenélés, drámajátszás, irodalmi körök stb., tehát a művészetre nevelés, a törzse volt az oktatásnak. De még 20 éve is jobb helyzetben volt pl. a zenei képzés, mint most (most ugyanis kritikán aluli). Tehát nem arról van szó, hogy kizárólag költőket és színészeket képezzünk, hanem, hogy minden gyereknek megadjuk azt a lehetőséget, hogy a mindennapjai részévé váljon az a látásmód, amit a művészeti neveléssel kaphat, hogy el tudja választani felnőtt korában - amennyiben befogadók - az igazi alkotást a blöfftől, a giccstől, hogy személyisége gazdagodjon, érzékennyé váljon, hogy a problémái feldolgozásához ezt az eszközt is be tudja vetni; magyarán, hogy gondolkodó ember váljék belőle.

Szerencsés az, akinek a mindennapi foglalkozása, amivel a kenyerét megkeresi, alkalmas az önkifejezésre. De ez valószínűleg egy kisebbség, de nem az ő privilégiumuk csak a gondolkodás létről-nemlétről, felnőtté válásról, tudattalanról, változásról stb.
Krétakörblog LABORHOTEL "vendégkönyv" 2009.04.12 23:44:45
Ezt a bejegyzést csak azért csináltam, hogy ne kelljen sokat keresgélni ha van valami mondanivalótok az előadásról...
gviki 2009.04.20 08:34:39
...A második szobában zenét szerkesztő lány jelenete számomra sajnos igen fájdalmas volt. Nem a lány, hanem az anya miatt, de ezt elég csak magamnak elmesélni...
A lány olyan, mint egy szép virág. Ez a lány kintről nézve zárt, magányos, de a környezete, valamint az általa végzett tevékenység nagyon jól leképezi színes, ábrándos, fantáziával telt belső világát, tisztaságát, ártatlanáságát. Kicsit emlékeztet Bozsik Yvett Lány kertben c. koreográfiájának gyermekére - ott a balettező kislány színes fantáziája, belső élete az egyetlen, ami a nemtörődöm szülők, az őt rendszeresen szexuálisan bántalmazó nagybácsi, a szülők hangos, felszínes házat lepusztító baráti társasága, és az őt kiközösítő gyerektársaság ellen védelmet, menekülést jelenthet.
A lány személyiségében vannak autisztikus vonások (a kicsi gyermekében is vannak), meg kéne találni a helyes módot vele a kapcsolat létesítésére, de sem az anyának, sem az ablakon beszóló fiúknak nincs hozzá kulcsa. Mi látjuk egyedül, hogy milyen, milyen lehetne - felszabadult, élettel teli - ha valaki meg tudná fejteni a kódját. Az anya hullámzó kedély és érzelmi állapotával, kontrollvesztéseivel, nyilvánvaló sérüléseivel nem érti, nem értheti meg; kommunikációs szakadék tátong közöttük, és önerejükből ezt áthidalni nem fogják tudni. A fiúk úgyszintén; erőszakkal, vagy legalábbis túl gyors tempóban próbálják megnyitni, ahelyett, hogy lassan, lépésről lépésre tennék. De persze már az első mondatoknál tudni lehet, hogy az ő gyalulatlan személyiségük ezt a finom lányt sosem érheti el. Ez az ajtó csukva marad számukra (is).

A fentiek helyett, vagy mellé mondhattam volna csak egyszerűen azt is, hogy milyen már, hogy egy beszélgetést a másik bőrszínére tett megjegyzésekkel indítunk (folytatunk) - de nem mondom. Mert tényleg, milyen már?

Én sajnos nem voltam ott a tegnapi beszélgetésen.
Kedves Schilling, bizonytalan felvetésedre azt válaszolnám, hogy amennyiben az alkotásnál a befogadókra számítasz, ne gondold, hogy az alkotás utóéleténél, a befogadók Rád nem számítanak. Nem hiszem, hogy rátelepednél a beszélgetésre, pláne nem írásban, ahol még egymás szavába sem tudunk vágni.
Minden jót:
v.
gviki 2009.04.20 11:11:21
Mad-nek: a tragédia ott van, hogy az anya szereti a gyerekét, és nyilván a gyerek is a szülőjét. Egy kicsi gyereknél mondjuk nem is kérdés, mert az élete függ tőle, tíz ujjal csimpaszkodik a szülőbe, omnipotensnek, mindenek felett álló, mindenre képes félistennek tekinti, mert fennmaradásának ez elemi feltétele. Aztán eljön a kamaszkor, amikor felteszi magának a kérdést az ember, hogy az ő konkrét anyja (apja) tényleg megérdemli-e az odaadó rajongást, a határtalan bizalmat, és a szülők ilyenkor komolyan megmérettetnek, és a dolgok rendje szerint sok általam látott esetben el is buknak - legalábbis időlegesen. És amikor felnövünk, öregszünk, már talán meg tudunk bocsátani nekik, talán megértjük őket. hogyan viszonyulunk a szüleinkhez, ahogy felnövünk? Illusztrációképpen: Az öt éves gyerek csillogó szemmel azt mondja: az én apukám mindent tud. A tizenötéves azt mondja: a fater nem tud semmit. És a huszonötéves: azért, tud valamit az öreg...

Kedves Schilling, olyan ez, mint egy terápia. Amúgy én már korábban eldöntöttem, hogy az előadásaitokat terápiás célra is használom a magam részére. Az író kiírja magából, a színész kijátsza, a kommentelő kikommenteli (a néző kinézi hm, hát ezt talán nem)... ez ezek szerint minden világok legjobbika.

Tulajdonképpen nem tudom eldönteni, hogy Kis Herceg voltam-e, aki bolygóról bolygóra járva mindenféle különös dologra rácsodálkozhat, de valahogy jól jön ki mindebből, vagy Dante voltam a Pokolban, aki bugyorból bugyorba lép. Vagy mindkettő egyszerre. Mindenképpen egy átutazó.

A fürdőszobai jelenetről még:
A fürdőszobai lány nagyon depresziós volt. Elszakadva az ismerős helyeitől, a barátjától, akivel egyébként sincsenek rendben a dolgok, de ha a közelében lenne, lehetne rá remény - legalábbis ő így érzi, mint a babaszobai lány édesanyja, aki felemlíti, hogy mennyire hiányzott neki a kislánya, mikor táborba ment -, hogy valami mégiscsak rendeződik. Szóval depressziós, sebei vannak, és ilyenkor az ember, mint egy spirálban, egyre mélyebbre süpped, egyre beszűkültebb lesz a tudatállapota. Minden ingert, ami a külvilágból éri, félremagyaráz, bántást lát ott is, ahol pedig egy aktuálisan jó állapotú ember - mint pl. a másik francia lány, aki nagyon jól ellenpontozta őt - semmi különöset. Minden apróságot ellene irányuló támadásként él meg, szorong és - kommunikációképtelen. Paradox módon ez a paranoia pedig védelmet is nyújt számára a külvilág általa vélt ellenségességével szemben. Milyen látványos példát tudnék mellé állítani? Talán Anna Kareninát...

Vajon a tudás boldoggá tesz? Ha látom, tudom mi történik velem, a kapcsolataimmal, ki tudom kerülni a csapdákat? Ha látom, hogy a szüleim milyen hibákat követtek el - nem is tudnak róla, nyilván - én nem fogom elkövetni ugyanazokat? Vekerdy azt mondja: nem azzal nevelünk, amit mondunk, nem is azzal, amit csinálunk, hanem azzal, amilyenek vagyunk. És ez, néha kimondhatatlanul nyomasztó...
Most, hogy kellően borongós hangulatot csináltam, talán abba is hagyom.
gviki 2009.04.21 08:57:02
Pont erről van szó, Gabriella, hogy a lelki betegség diagnózisát az emberek bélyegnek tekintik. Valóban, sokan élnek át hétköznapi magányt, de ez a lány a fürdőszobában öngyilkos lett! Itt azért fejben borzalmas dolgok játszódhattak le, mégha kifelé ez nem is volt annyira szembetűnő, vagy egyértelmű (végülis mi a végét láttuk csak). Az öngyilkosoknak egyébként 65-75%-a az öngyilkosságot megelőzően depressziós (bipoláris zavarral küzd régi nevén), és csak mintegy harmaduk áll bármilyen kezelés alatt. Több ember él kényszerűen valamilyen lelki betegséggel együtt, mintsem azt gondolnánk. A legtöbb ilyen ember - és persze környezete - nem is tudja, hogy mi a baj, csak azt érzékeli, hogy széthullik az élete, a kapcsolatai.
Van egy svéd gyerekvers - persze, mi más is lenne, mint svéd - ami arról, szól, hogy éjszaka a kisgyerek rosszat álmodik, és anyukája csitítgatja: ne félj, nincsenek itt szörnyek, láthatod. A kisgyerek pedig azt gondolja, mintha számítana, hogy a szörnyek kint vannak, vagy idebent. Elképesztő szörnyek születhetnek idebent, fejben, és a puszta akaraterő ("szedd össze magad!") nem biztos, hogy képes megállítani őket. Ennél a lánynál sajnos ők győztek.
Krétakörblog Elkezdődött A szabadulóművész apológiájának Nyitánya 2009.03.09 13:01:00
A szabadulóművész apológiája azt a nap mint nap tapasztalható jelenséget vizsgálja, hogy mindig a másikban, és sohasem magunkban keressük egy probléma gyökerét. Metaforikusan próbálja kifejezni a depresszióból való kitörés technológiáját, amely legelébb önvizsgálatot…..
gviki 2009.04.07 10:00:44
gviki 2009.04.16 19:55:02
gviki 2009.04.17 21:20:27
Krétakörblog hamlet.ws felnőtteknek januárban 2008.12.16 12:03:00
Az immár két éve elsősorban iskolákban játszott hamlet.ws előadásunkat legközelebb január elején láthatják felnőtt nézőink a Kisképző (IX. ker. Török Pál u. 1.) autentikus környezetében. Január 5. és 8. között minden este 8-kor kezdünk, helyfoglalás a jegy@kretakor.hu…..
gviki 2009.02.14 10:30:01
Rugózok még egy kicsit Lucián, ha már idekerült szegény... Lucia és Ofélia két extra érzékeny nő, olyan mértékben, ami csakis a vesztét okozhatja egy embernek. A férfiak mindkettőjüket saját céljaikra használják, anélkül, hogy kicsit is tekintettel lennének rájuk. Amikor a bánat már olyan súlyos teher, hogy a normalitáson innen kezelhetetlen, akkor jön a megváltó téboly, akkor végre boldogok lehetnek, az őrületük kegyelmi állapot, ajándék a sorstól. S a végén persze meg kell halniuk, mert a világ nem a boldog őrülteknek van kitalálva, hanem a boldogtalan normálisoknak.

Most visszatérve Schiff Andráshoz, azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha a hallgatóság például elkezdene dudorászni, és pont azért, mert nagyon tetszik neki amit hall, nagyon is figyel az előadóra. Miért énekelünk egy könnyűzenei koncerten, és miért nem az Operában? Mi lenne, ha a közönség lenne a kórus - kivetített szöveg, mint a templomban, aztán hadd szóljon. Vagy prózai darabnál a közönség lenne a kar. Ez a közönség azért járna színházba, hogy együtt alkosson valamit, ne csak nézze, csinálja is. A vallásgyakorlás is performatív közösségi aktus.
De mi a helyzet például édesapámmal, akivel nagyon sokat beszélgetek színházról, hogy ő mit vár el, és hogy én mit várok el egy színházi élménytől. Nos, az ő álláspontja abszolút ellentétes az enyémmel. Ő képes kijönni a színházból, ha III. Richárd ballonkabátban van. Stuart Máriának szép jelmeze volt - mondá ő - , de nehezen barátkozott meg azzal, hogy egy tárgy lehet guillotin és ágy is. Ő szereti, ha az ágyat egy ágy játsza, nekem jó egy asztal is erre a célra, vagy a puszta föld. Majd én elképzelem, ha tényleg olyan fontos az az ágy. Ő nem szeretné elképzelni, látni akarja a maga nagyszerűségében. Nem szeretne továbbgondolni, mert, mind mondja, ő egész nap gondolkodik, ha színházba megy, ki akar kapcsolódni, nem agytornát végezni. Ő szereti, ha sir Neville Merriner frakkban vezényel, én szeretem, ha Daniel Harding kigombolt nyakú ingben, zakó nélkül. Őt lenyűgözi, ha egy díszlet mindenben úgymond "igazi" - ezalatt azt érti, azt hiszem, hogy Shakespeare-t adják elő állógallérban - , ez hozza közel hozzá a drámát; engem ez távolít el.
Tehát ő másért néz meg egy előadást, mint én. Én szívesen vagyok akár kísérleti nyúl is egy "aberrált kísérletező színházban" (na, kit idéztem? megmondom: Eperjes Károlyt, mint színházigazgatót), ő nem. Neki sosem mernék jegyet venni egy TÁP-színházra.

Idemásolok egy-két instrukciót egy tanítónénitől, aki egy teljes A4-es lapot írt tele a viselkedési szabályokkal, hogy hogyan is kell színházban közönségként létezni: "...Ahová leülünk nem szabad felállni, kivéve a szünetet, arról később írok. Az előadás kezdetéig lehet csendesen beszélgetni, de mihelyst kezdődik, azonnal abba kell hagyni. Sötétítéskor néma csendben ülünk, visítani tilos!!! Az előadás alatt szintén csendben vagyunk. Szigorúan tilos: beszélgetni, felállni, zajt kelteni, enni, inni (még zajkeltés nélkül is tilos!) Ugyanis nagyfokú tiszteletlenség lenne a színészek és a színház iránt. Bekiabálni sem lehet, még a legizgalmasabb résznél sem! (Egyszer fordul a nézők felé egy színész, kéri, hogy mondjuk azt, hogy "Igen, hiszünk a tündérekben" Sokásig unszol bennünket, hogy mondjuk. Ez az egy kivétel, egyedül ekkor lehet megszólalni. Ám nagyon szépen!) .... A második felvonásban ugyanazok a szabályok, mint a 4. pontban. ...Jó sok szabály van - gondoljátok most, akkor mi az, amit lehet csinálni? Gyönyörködni a színház épületében. Örülni az előadásnak, nézni, figyelni a színészeket, díszleteket..."

Nos, eddig az idézet. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy ahogy a kis vadembereinket megzabolázzuk, úgymond szocializáljuk, megtanítjuk nekik, hogy kell viselkedni egy színházban szerintünk - inkább mint egy múzeumban - , úgy neveljük le őket arról, hogy valóban ott helyben megnyiljanak, őszintén, gyermekien. Hogy igazából részesei legyenek valaminek, nem csak kivezényelt, engedelmes tapsgépek.
Ki hisz ezek után a tündérekben?
gviki 2009.02.16 19:43:18
@Forza_Lupi:

Hát, hogy Schiff Andrásnál maradjunk, ő speciel hagyott már abba koncertet azért, mert valakire rájött a köhögés.
De milyen rögös úton érkeztünk el eddig.
1830-as években, amikor a hatalmas sikerű premier után Milánóban is bemutatták Donizetti Szerelmi bájital c. operáját, Berlioz is elment meghallgatni. Mikor belépett a nézőtérre, azt látta, hogy teljesen teltház van, de az emberek háttal állnak-ülnek a színpadnak, csevegnek, a páholyukban kártyáznak, vacsoráznak. Az énekesek látható - legalábbis a tátogás alapján erre következtetett Berlioz - erőfeszítéseket tesznek, hogy az alapzajt túlénekeljék, de ez nem sikerült nekik. Az egész zene-bonából csak az üstdobot lehetett tisztán kivenni. Berlioz egész egyszerűen nem tudta meghallgatni ezt a számára új zenét, ezért elment.
Kevésbé volt a színházi élet érdekes akkor, mint most? Ugyan. Kisebb sztárokat lehetett látni a színpadon? Dehogy. (Sőt, bizonyos tekintetben nagyobbakat is). A színház közösségi tér - nem csak azért ment oda a néző, mert a konkrét darabra volt kíváncsi, pedig arra is nagyon. A taps pedig nem járt mindenkinek.

Azt hiszem, a mostani előadók igazán szerencsések ebből a szempontból - mert végighallgatják őket a színpadon, és a végén még tapsolnak is. Mindig.
gviki 2009.02.19 12:14:07
Krétakörblog Made in China előadások decemberben és januárban 2008.12.12 14:21:00
A Made in China szilveszter előtt az Instant design romkocsmába és bárba utazik, egyenesen a budapesti éjszakai élet közepébe, egy sarokra az Andrássytól és 10 percre az Oktogontól.Az Instant bár címe: VI. ker. Nagymező u. 38.Előadások időpontja:december 28. 19:00december 29.…..
gviki 2009.01.14 20:20:55
Én, ha lehet, visszatérnék egy komment erejéig a novemberi Made in China-ra. Tényleg nagyszerű élményben volt részem - a 15-i produkcióról van szó - , gyakorlatilag perfekt előadás volt. Persze többen voltak, akik kimentek, ez szívük joga, egy ember(pár) akciója azonban nem fért a fejembe, ők már rég bent ültek, amikor mi felmentünk, még csak akkor hoztak plusz székeket stb.stb, szóval láthatólag már egy ideje ott voltak, izgatottan. Aztán megkezdődött az előadás, Láng Annamária első mondata hangzott el ... félig koreai vagyok. És itt ők kimentek. Nem később, hanem az első mondatnál. Vajon miért? Nem fér a fejembe.
Kár, hogy a másik fórumon Udvardy olyan kategórikusan leszögezte, hogy a darabnak tényleg semmi köze a kínaiakhoz - bizonyára - , de nem lenne baj, ha ennek a kínai nőnek a történetén keresztül éreznénk késztetést arra, hogy gondolkodjunk azon, mekkora hendikeppel indul neki az életnek Magyarországon egy olyan ember, aki nem fehér, nem férfi, és nem középosztálybeli keresztény.
Még azt megkérdezném, hogy a Made in China honlapján az első néhány előadás lírai hangvételű beszámolója után várható-e a többiről is, pl. a decemberiről (amiről már beszélhetünk múlt időben) hasonló, ami előadói szemszögből láttatja az eseményeket.
Még egyszer, köszönet az előadásért, remélem, eljutok még valamelyikre - a januárira csak családtagot tudtam delegálni.
gviki 2009.01.15 19:39:25
Igen, kedves Udvardy, azt hiszem egyet értünk, azzal, hogy én nem bánom, ha a kínai lány kapcsán a kínaiság, mint olyan is megjelenik. Tehát, hogy ő nem német, vagy brazil, hanem kínai. Van annak valami többlet jelentése, hogy valaki itt Budapesten kínai. Nem egyszerűen külföldi, hanem kínai, vagyis nem ember. (Most nem a saját véleményemet idéztem, mielőtt valakinél "kiverem a biztosítékot"). De valóban, mindegy, milyen irányban tér el valaki a "normálistól", és itt a kínaiság akkor lehet egyszerűen csak egy kiindulópont, amiből kiindulva vizsgáljuk az előítéletességünket. És akkor természetesen nem az a lényeg, hogy a kínaiakhoz konkrétan mi a viszonyunk, hanem mennyire vagyunk egyébként toleránsak bármilyen másság iránt. Itt akkor visszatértem egyben a saját véleményemhez is.
Még az jutott eszembe, elrugaszkodva a "kirekesztő értelmezéstől", hogy ez a lány valamiért nagyon emlékeztetett engem az Elfújta a szél Scarlett-jére. Úgyhogy, lehet, hogy nem is kínai, hanem egy szívós ír.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása