Adatok
dJw_
96 bejegyzést írt és 155 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egyre több helyről olvasni, hallani, hogy online számlázó programokra állnak át a cégek, főleg kis és közepes vállalkozások. Ahogy észrevettem két tábor van: akiknek az online számlázás egyenértékű a világ megváltásával és azok, akik még akkor sem állnának át…..
Nem túl régen egy ismerősöm háborgó posztját olvastam a Facebookon. Egy hirdetés ellen emelt hangot, mivel az újfajta társkereső oldal nem kíméli a házasságban élőket, sőt őket célozva igyekszik utat törni magának. Egy fél pillantást vetettem az oldal nevére, de…..
A rendszergazda blogja
Növekszik azon cégek aránya, amelyek kiszervezik az informatikát
2013.03.07 10:02:45
Az alábbi linkeken két hasznos cikk található, egy 2012-es kutatással kapcsolatosan. A cikkek tanulsága szerint: bár ez az év nehézségeket is hozott a kiszervezéssel foglalkozó cégek számára, a vállalkozások nagyobb része, továbbra is határozottan törekszik arra, hogy minél…..
Úgy döntöttem, nem megyek többet könyvesboltba. Persze, tudom, úgysem így lesz, de a hirtelen indulat nagyon tud dolgozni bennem. Főleg frissen. Bár annyira nem is friss ez az érzés. Mégsem tudom, mikor kezdődött…
Eddig is rendszerint már az internetről rendeltem a…..
dJw_
2013.02.19 21:50:24
Könnyen meglehet, hogy már ilyen korán kénytelenek vagyunk kiosztani ezt a címet. A Volkswagennek - úgy látszik - bejött a Csillagok Háborúja-téma, hiszen tavaly több díjat is besöpörtek a kis Darth Vaderrel. A SuperBowl döntőjének legnézettebb reklámfilmje lett, márpedig ez…..
290 Ft/kg áron mit lehet kapni? Húst biztos nem. De párizsit, vagy ahogy a köznyelv nevezi; parizert igen. Persze ezzel bizonyára a többségnek nem mondtam újat, a legtöbben tisztában vannak vele, hogy az ilyen felvágottak csak hírből ismerik a húst. Vagy még onnan se. Górcső…..
Ha egy komolyabb cég online kommunikációját tervezzük, akkor mindig felmerül az, milyen eszközöket használjunk és ezeket az eszközöket hogyan is használjuk.Az egyértelmű, hogy a megszokott, egyirányú hirdetési csatornáknak a szerepe mi. A display (banner) hirdetések, a ppc, a…..
dJw_
2011.12.21 00:15:37
dJw_
2011.12.21 10:37:28
@Konrad: igaz, ebbe bele se gondoltam. :)
Baromi irigy vagyok, az van. Mi a francért nem nekem jutott eszembe az a kampány, ami a napokban futott a Facebook-on? Lett volna ügyfelem, aki egy ilyenért aranyba foglalja a nevem, és örök életre szóló megbízást ír alá velem. Mert azért ez nem semmi: két ügyes alkalmazással pár…..
Ha eddig voltak is kétségeim afelől, hogy a kormányerők mindegyik tagja megőrült vagy legalábbis valami zseniálisan új anyaghoz jutott, a mai parlamenti felszólalások - a színe-javát összeszedtem az egymondatban blogon - minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy súlyos…..
Akinek esetleg nem világos elsőre, a címben némi irónia is érezhető. Tessék érezni!A post azon felindulásból született, hogy mostanában egyre több magyar nyelvű spamet kapok. Igen, spamet. Nem reklámlevelet, mert valahogy nem érzem reklámnak az efféle megnyilvánulást.…..
dJw_
2010.06.28 12:14:39
@Celtic: na igen... ismét beindul a gépezet...
dJw_
2010.06.28 15:20:08
@Celtic: szvsz ez is csak egy mocskos marketing trükkök közül, amivel rá akarják venni a nemvásárlókat a vásárlásra. Bárgyú emberek dolgozhatnak ennél a cégnél, ha ilyen eszükbe jutott és meg is csinálták, amit alátámaszt az is, hogy a listájukban még olyan egyszerű szűrést sem képesek csinálni, hogy "még soha nem vásárolt" és "már vásárolt" és két külön emailt küldeni ezekre...
De egyébként nevetségesen alacsony volt a gvh bírsága is... mi több minden esetben nevetségesen alacsony... minden ilyen tisztességtelen piaci magatartás esetében az ÉVES fogalom 10%-át kellene befizetni - azt hiszem meggondolnák a kis huncutok, hogy érdemes-e próbálkozni.
De egyébként nevetségesen alacsony volt a gvh bírsága is... mi több minden esetben nevetségesen alacsony... minden ilyen tisztességtelen piaci magatartás esetében az ÉVES fogalom 10%-át kellene befizetni - azt hiszem meggondolnák a kis huncutok, hogy érdemes-e próbálkozni.
dJw_
2010.06.29 11:20:25
@Celtic: én a keményebb büntetések mellett szavazok - persze a tévedés esete az kivizsgálandó, de nehogy már a gondatlanság is bocsánatos bűn legyen ;)
Az éves forgalom 10%-a, mint büntetési tétel már eléggé visszatartó erejű lehet, hogy ne kockáztassák a céget. Nem mellesleg a piacnak talán nincs szüksége tisztességtelen vesenyzőkre. Szerintem.
Az éves forgalom 10%-a, mint büntetési tétel már eléggé visszatartó erejű lehet, hogy ne kockáztassák a céget. Nem mellesleg a piacnak talán nincs szüksége tisztességtelen vesenyzőkre. Szerintem.
A Személyi kölcsön ingatlan fedezettel jellemzői: Szabadon felhasználható bármilyen célra,Ha másképp nem tud a vállalkozása hitelt felvenni, ebben az esetben is hitelhez juthat,Nemcsak magánszemély, hanem vállalkozás is igényelhetifutamidő 1-25 év lehet,alacsonyabb…..
dJw_
2010.06.19 16:17:55
@hitelonline: tessék a dátumra is odafigyelni, hogy mikor kelt a cikk és a bejegyzések.
A cseh és most már a szlovák választási eredmény kapcsán szokás a jobboldal győzelmét emlegetni, helyesebb azonban a liberalizmus és a gazdasági ráció előretöréséről és a szociális demagógia bukásáról beszélni.Csehországban a jobboldal a masaryki hagyományoknak…..
dJw_
2010.06.13 23:00:08
@kicsi____ÉN: erre szokták mondani, hogy "túl hülye, hogy éljen, de túl ritka, hogy meghaljon" ? :)
Kedves Olvasók!Kisfiam születése után némi időre volt szükségem hogy összeszedjem magam, és úgy néz ki, ez mostanra sikerült. :) Immár újult erővel folytathatom a blogolást, mely az elmúlt fél évben életem részévé vált.A blog indulása óta rengeteg kritikát kaptam, de az…..
dJw_
2010.06.03 12:16:45
Az amatőrt értsd a legjobb értelmében a szónak: jó szakember, de nem ezzel foglalkozik hivatásszerűen.Be kell vallanom valamit, de szerintem senki nem fog összeroppanni a hírtől - ha mégis, akkor én kérek elnézést. Tehát én is megbíztam egy külsős rendszergazdát, hogy Linux…..
dJw_
2010.05.22 10:22:15
@ba3525: az alapokkal nem árt tisztában lenni, legalább azért, hogy tudd mondani, hogy erre a feladatra egy Linux rendszer alkalmasabb, mint egy Windows vagy akármi más; hogy ismerd a lehetőségeit és a korlátait a Linuxnak. Ez fontos szerintem.
Mindenki okulására küldte el saját buktáját Nobody, aki az előzés szabályait rosszul ismerve karambolozott egyet és bizony jogilag nem ő jött ki győztesen a dologból. Korábban is voltak már jó nagy viták abból, hogy kereszteződésben hol tilos előzni, íme a KRESZ ide vonatkozó…..
Nincs mit tagadni, a ScienNet nagyon jó marketinggel igen sok embert tagjának tudhatott viszonylag rövid idő alatt. A PSZÁF vizsgálat után most a VPOP bátor katonái vizsgálják a törzsvásárlói rendszert.Lefoglalták a szervereiket, állítólag a cég vezetőjét is őrizetbe…..
dJw_
2009.11.28 17:49:28
@BaraComp Rendszergazda: igen :D és Te mit alakítottál?
dJw_
2010.04.05 23:16:26
@Hitman73: az időrendet tessék követni... :P nem nyúlok szöveget! Kikérem magamnak. :PP
Egy éve és két napja ezzel a ma már eléggé fapadosnak tűnő poszttal indult a stílusos bringások és bringás stílusok magyar blogja. Most viszont nem önfényezés jön, inkább átnyújtjuk Nektek a virtuális tortát, és szeletenként felidézzük az elmúlt év legjobb pillanatait.…..
dJw_
2010.03.20 09:30:18
Pontosabban a kérdés az, hogy hogyan védekezhet egy rendszergazda / programozó / grafikus / webes / klímás / stb. a felhasználói idiótaság ellen?Konkrétan belefutottam egy olyan ügybe, amikor a felhasználó kér valamit, amire van egy jól bevált, működő megoldás, a…..
dJw_
2010.02.19 22:36:17
@BaraComp Rendszergazda: ez oké, de miért az én idegrendszeremen edzi a lányt? :D
Csak azt lehet privatizálni, ami állami tulajdon. A magánnyugdíjpénztárak vagyona a tagoké. A rendszert átalakítanák, de még az Alkotmánybíróság még nem döntött az új jogszabály sorsáról. A tagok eddig beleszólhattak a rendszer működésébe, de a pénztárak nem verték…..
dJw_
2010.02.17 14:06:59
Azt hiszem ehhez nem is fűznék semmi kommentárt :D ..
Habár ez most nem a Gyilkos számok című sorozat különkiadása, de abban talán Charlie Eppes is egyetértene, nem kicsi ez az érték. Az Anti-Phishing Working Group most megjelent 2009 III negyedéves jelentéséből nemcsak ez derült ki, hanem bepillantást kaphatunk az adathalászattal…..
"Alkotmány 57. § (2): A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg."Ennek alapján fordult meg a fejemben az a kósza gondolat, hogy vajon nem alkotmányellenes-e…..
Vajon ez a buszmegállókban látható reklám most mennyire dühíti fel az esetleg buszra váró utasokat? via:kazal..
dJw_
2010.01.16 21:17:17
Ennek a videónak a linkjét most kaptam mélben. Aki küldte pontosan tudta, ugrani fogok rá, bármennyire lerágott csont is a téma. De azért nézzetek bele:
Ezúttal is sikerült az agyamba tolni a vért. Nem álszemérem ez, férfiként nagyon is tudom értékelni a szép női testet. A…..
dJw_
2010.01.16 21:11:32
@shamir: aki sosem esett el a biciklivel, az igazából nem is tud biciklizni. Ki kell próbálni az adott társadalmi közegben, amit a közeg elvár. Ha azt várta el a közeg 10-20 éve, hogy 16 évesen már ne legyél szűz, akkor vagy megoldottad vagy azt hazudtad. Ma az van, hogy 16 évesen már legalább 4 csajjal dugni kell, vagy ezt hazudni. A csajoknál is legalább 4 sráccal dugni vagy ezt hazudni. Ennyi.
Régebben is voltak gyenébb elméjűek, most is vannak. Régebben csak annyi volt a különbség, hogy nem volt iwiw meg myvip, ahova feltegyék a gyengeelméjűek a képeiket mutogatásra.
Régebben is voltak gyenébb elméjűek, most is vannak. Régebben csak annyi volt a különbség, hogy nem volt iwiw meg myvip, ahova feltegyék a gyengeelméjűek a képeiket mutogatásra.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Másrészt pedig a dolog "jó" oldala, hogy olyanok között közvetít viszonyt, akik hasonló helyzetben vannak - tehát a félrelépni szándékozó szomszéd nem arra fog hajtani, akinek ez egyébként meg sem fordult a fejében. Egyrészt a félrelépők úgyis félre fognak lépni, akkor már miért ne keressen ezzel valaki pénzt? Másrészt ha már úgyis félre fognak lépni, akkor keresgéljenek hasonlók között és ne olyanoknál szítsák fel a félrelépés gondolatát, vagy csábítsák őket rossz útra, akik egyébként rendben vannak a saját házasságukban.
Szerintem semmi kivetni való nincs ebben az oldalban. Egy prostikat közvetítő oldal sem erkölcstelenebb, azzal mégsem foglalkozol.