Regisztráció Blogot indítok
Adatok
P.A.N.

0 bejegyzést írt és 215 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Naperőművek épülnek Pakson, de mindenki nyugodjon le, nem az atomerőművek helyett tervezik a napelemeket használni. Nagyon úgy tűnik, hogy kimondottan az atomerőművek ellenzői és a megújuló energia felhasználását támogatók bosszantására és nem utolsó sorban kényszerből döntött így a kormány. A…..
Ha jönnek az oroszok, meg ha BL-döntő van, illetve lesz, akkor a miniszterelnök nem tud elég beteg lenni. De legalább nem a mi pénzükből utazik. Bár az "önerő" kicsit olyan, mint a saját láb, meg a saját erő...
P.A.N. 2016.05.28 16:58:38
@Burgermeister: Ez pont így van. Csányié a repülő (HA-LKN) Orbán csak az egyik utas. Ha szétdobják a zsetont önköltségen, netán beviszik a pilcsiket a meccsre barátilag, az egész kijön fejenként párszázezerből, de az nem nézne ki ilyen szenzációóóóósan :D Netán Csányi meghívja merő "barátságból" :) Barátságból meg övé lesz valamilyen megbízás. Nem szép ez, meg korrupció is, de ez a repülés nem kerül 23 millába az adózóknak.
Munkába állt a Wizz Air első A321-es repülőgépe, mely a terveknek megfelelően a budapesti bázisra érkezett. Messze nem annyira feltűnő rajta a tömegnyomor, mint ahogy azt sejteni lehetett előre, de üzemeltetésével 10 százalékot spórol a vállalat, s azt ígérik, ezt nagyjából…..
P.A.N. 2015.11.29 01:37:44
@Fillér B. Gusztáv: Az primitív hibával való szembesítés nem igazán írónia... Csendben átírni a címet sokkal bölcsebb, mint előadni az öntudatos firkászt, akinek minden hülye szembejön...
P.A.N. 2015.11.29 09:25:37
@Punxsutawney Mormota: Ennyi... Ha agy viccet magyarázni kell, lehet, hogy nem az olvasó a hülye....
Olcsó húsnak híg a leve. Ez még áll a Wizzairre, de nem áll a magyar államra (hiszen nagyon is drága a magyar társadalomnak): ennek ellenére a két eset összevethető. Hogyan? A Wizzairt, ezt az ún. fapados légitársaságot, a keleti-európai EU-csatlakozás teremtette piac élteti (a…..
P.A.N. 2015.09.09 06:08:52
@Online Távmunkás: Annál is inkább, mert a fapadosok nem IATA tagok - kevés kivétellel.
P.A.N. 2015.09.09 06:22:13
@HaFr: Konkrétan semmi köze a magyar viszonyoknak ahhoz, hogy a Wizz milyen színvonalat képvisel. A wizz mint entitás pedig nem a magyarok hozzáállásából él. Világtrend a légközlekedés tömegközlekedéssé válása. Én sem örülök ennek feltétel nélkül, de ez van. Az összes nagy társasági tömörülés problémája az, hogy milyen diszkont megoldásokkal álljanak versenybe a meglévő fapadosokkal. Ebből következik, hogy a levegő luxusbuszai mellett megjelent a BKV. Mindenhol. Nézd meg mondjuk a Southwest céget viszonyítási alapként... Kevéssé magyar, de a legnagyobb ilyen cég a világon.
Éppen három éve kényszerült földre a Malév, sok évvel később, mint ahogy az a pénzügyi teljesítménye alapján indokolt lett volna. Ahogy várható volt, az adófizetői pénzből fenntartott csődtömeg eltűnése komoly forgalomemelkedést hozott Budapestre, tavaly már kétmillióval…..
P.A.N. 2015.02.07 11:58:13
@Fillér B. Gusztáv:

Szerinted a Malév állt útjában a fapadnak, vagy annak, hogy azok olcsóbban fuvarozzanak? Ezt vezesd le légyszi SZAKMAILAG!

Az egész fapad arra jött létre, hogy nyírja a legacy társaságok árait, aztán meg egymásét is.
A második világháborúban mind Amerikában mind Angliában a fronton harcoló férfiak helyét a gyárakban nők vették át, erről találtunk néhány fotót a netrengetegben. Lövegtorony, jelfestés, motor vagy kabinszerelés mind-mind a nőkre maradt. Ékszerekre is rátaláltak,…..
Régen találkoztunk, ezért írok most Neked. Találtam a szemétben egy levelet, amiben elmondod, milyen jól élünk. Volt benne válaszboríték is, úgyhogy elmesélhetem végre, hogyan alakult az életem. Én vagyok az, Edgar, talán emlékszel még rám. Együtt harcoltunk a kommunizmus…..
Hasznos infók, főleg az először repülő utasoknak. 1. A felszállás lehetőség. A leszállás kényszer. 2. A botkormányt előre tolva, alattunk a házak mérete nő, hátrahúzva pedig csökken. Huzamosan hátrahúzva tartva a kormányt, a házak ismét nőni kezdenek. 3. A repülés…..
Talán a legkisebb nemzeti légitársaság a világon a Bhutáni Királyságban működő Druk-Air. Csak a társaság pilótáinak van jogosítása ahhoz, hogy a Himalájában, a világ egyik legnehezebben megközelíthető  repülőterén Paro-ban leszálljanak. A Kína és India között…..
Nem valószínű, hogy a NASA illetékeseinél létezett valaha is idegesebb emberfajta a Föld nevű bolygón, miután 1961-ben Kennedy elnök bejelentette, hogy még ugyanabban az évtizedben az emberiség kapitalista fele egy röpke kiruccanást tesz a Holdra. A feszkó érthető: a szitu kábé…..
P.A.N. 2012.01.23 14:13:45
"Oda kellett tehát menni. " Oda is mentek.

nssdc.gsfc.nasa.gov/imgcat/hires/ra9_p012.gif

A Felső kép kb 70cm átmérőjű területről készült a Ranger 9-ről 1965-ben.
Van, akinek a házasság szent dolog. Az ifjú férj egy átbulizott hétvégét tölt csinos lányok között, a családja nélkül. Nagyon sok a gyönyörű és vonzó lány körülötte. De nem történik semmi. Levélírónk alig 30, és a helyzet miatt máris kiégettnek érzi magát. Egy…..
P.A.N. 2011.12.07 15:41:33
@KovA: :)))

Jól modndod :))) én is estem már korábban. És ha őszintén a pofámba mondom az igazat, akkor azt kell mondja, hogy ezért estem, mert nem volt annyiras jó a kapcsolatom, hogy titokban ne gondoltam volna, hogy esetleg lehet jobb is. Konkrétan nem éreztem magam megbecsülve annyira, és tán én sem becsültem eléggé a másikat. De ha egyszer megvan az a társ, aki szó szerint tüzön-vizen, azt hülyeség kockáztatni. És ilyen szempontbóül a nálam bevált taktika ez a fajta nyíltság, amit írtam. Bevonom a társaságomba, a munkámba a társam, bepillanthat, ha kedve tartja.

Persze az sem kizárt, hogy valóban kell pár esés, hogy az ember megbölcsüljön kicsit:))
P.A.N. 2011.12.07 15:51:50
@cyd: Hehe.... erről a "nem reagálás a flörtökre", mint pozitív jelzés dologról ez jutott eszembe... és mint minden tréfában, ebben is van komolyság:

Egy férfi iszonyú fejfájással, másnaposan ébred. Próbál erőt venni magán, hogy felkeljen az ágyból. Az ágya mellett talál két szem aszpirint egy pohár vízzel. A széken kikészítve tiszta, vasalt ruha, az egész szobában gyönyörű rend. Az asztalon egy üzenet: "Drágám, fonom, friss reggeli a konyhában. Elmentem bevásárolni, sietek haza. Szeretlek." Kitámolyog a szobából, az egész lakásban minden a helyén, a konyhában meleg reggeli illatozik, mellette friss újság. A fia az asztalnál ül és reggelizik.
- Mondd, fiam, mi történt itt az éjszaka?
- Úgy volt apu, hogy éjjel háromkor hulla részegen betámolyogtál az ajtón, összetörtél néhány bútort, odahánytál a nappali szőnyegére és aztán beverted a fejed a szobaajtóba.
- És akkor hogyhogy ilyen rend van és finom reggeli vár?
- Amikor anyu bevonszolt a fürdőszobába és próbálta rólad lerángatni a nadrágot, azt mondtad neki: "Nana, asszonyom, vegye le rólam a kezét, én nős ember vagyok!"
P.A.N. 2011.12.07 16:02:08
@TetraB: Az ártatlan flört mindkét oldalról annyi, hogy szereztek egy kis (!) visszajelzést arról, hogy nemcsak a társatok talál vonzónak. És ez szerintem kell is. Ha csak a társam talál vonzónak, és értékesnek, akkor valami nincs rendben. Ha sosem futsz bele abba, hogy valakin észreveszed, hogy más térben és időben még érdekesek is lehetnétek egymásnak, akkor vagy vak vagy, vagy érdektelen, és egyik sem jó.
Sokan szabad prédának hiszik az interneten fellelhető fotókat, pedig akár komoly, büntetőjogi  következményei is lehetnek, például ha egy képmást használnak fel jogosulatlanul. Kedves Zugügyvéd!Fotós vagyok, lehetőleg ebből is szeretnék megélni (általában nem…..
P.A.N. 2011.11.29 06:53:22
@bazmegbazmeg: Semmi nevetséges nincs ezen b.meg.... Ugyanis csak halkan szólok, hogy pl. van modellügynökség, aki az - akár hobbiból készített képedre - TÉGED büntet meg, ha a modellnek nem mondtad, hogy mondjuk reklámcélra felhasználod a fotóját, nem írtatok rá szerződést. ÉS akkor is megbüntet, ha azt mondod, hogy lenyúlták a képedet. Ráadásul a maguk oldaláról igazuk is van. Ha tetszik, ha nem, egy lopott fotó szellemi alkotás lopása. Nyilván nem azért lopták, mert ronda... Ha pedig értéket képvisel, mindegy, hogy nagynevű fotós csinálta-e. Jogos a fotós felvetése. És igen, be kell nyújtani a számlát. Persze ehhez nem árt, ha az eredeti megjelenés helyén fent van, hogy ő a fotók minden jogát fenntartja.
medwe szilánkok Vaccpaör 2010.04.08 01:09:00
Ujjé, a Gödörben nagyszerű! Nőnapon nyílik ott egy kiállítás tárgyakkal, amelyek az elmúlt száz évben megkönnyítették a nők életét. A feministák a kiállítás témájára fittyet hányva demonstrálni kezdenek a nő szerepének félremagyarázásával okozott társadalmi károk…..
P.A.N. 2011.10.26 14:49:02
Még mindig jobban állt ennek a Dóri lánynak a próbálkozás az ilyenfajta feminizmus látszólag értelmes köntösbe bújtatására, mint a nemteccikes történet. Az aztán az igazi kisiklás. Nemcsak azért mert Bródy papa épp egy lenyúlt dallamra készült utánnyafogásra tátog a klipben, miközben ő az üres memóriák hologram-vámszedője (Artisjus), hanem azért gáz ez igazán, mert ugyanolyan féligazságot vett a nyakába Dóri, mint a mosógépes ál-sírásrívással. Én pl. nem sértődnék meg, ha a nők kiállítást rendeznének azokból a tárgyakból, amelyeket nők a férfiak munkájának könnyítésére találtak fel ..... ..... ..... .... de azon megsértődöm, hogy megmagyarázza nekem valaki, hogy a mosógépről csak a nő jut az emberek eszébe, vagy hogy a szoclib kormány leváltása óta lett nekünk szar. Nem kell félnünk sem most, sem azelőtt. Nem voltak felelősebben gondolkodók ők sem. Nem csináltak kisebb baromságokat sem. Mindössze a sajtó felejtett el, kritikus lenni. Érdekes módon most, mióta sárbatiporják a sajtót, azóta sokkal több jobboldalt szabadon bíráló cikket lehet olvasni. Ez is egy paradoxon drága Dóri. Őszintén sajnálom, hogy belekevertek a politikai mocsokba, ami amúgy mindkét oldalt övezi. Legyél inkább anya, nő, orvos, tudós, akármi, de ne pártpolitizálj. Segítsd a gyerekeket, a szegényeket, vagy a betegeket, kutass, taníts, dolgozz a gazdaság és a politika EGÉSZÉNEK jó útra térítéséért, vagy csinálj bármit ami egy ennyire üde, bájos jelenségnek jól áll. Ne haragudj a pasikra, hogy feltalálták a nylont, a mosógépet és a többit, hanem használd ezeket bátran, és érezd magad nőnek. Ne harcolj azellen sem, hogy mondjuk külön terveznek nőies autókat, berendezési tárgyakat, cipőket, ruhákat a gaz pasik, hanem használd mindezt bátran. Semmi baj nincs azzal, ha egy nő olyan dolgokat tesz vagy használ, amit általábnan a nők szoktak. Ne lepődj meg azon sem, hogy az óvszerről a pasik jutnak eszünkbe, a tamponról meg a nők. Mindez normális, ahogyan az évmilliók alatt rögzült nemi szerepek is lassan változnak a világban. Mindennek oka volt, hogy így alakult. Lehet hogy ha nők vadásztak volna és férfiak ültek volna otthon a gyerekekkel, akkor kihal az emberiség, mert más feladatra fejlesztett minket az evolúció, és még most sem vagyunk egyformák nők és férfiak... Más irányú általában a tehetségünk, képességünk, a hajlamunk, az érdeklődésünk, és így lesz kerek a világ. Hálistennek... Hagyd a féligazságos maszlagokat az ostobákra. .... Ha valahol konkrét jogtiprás van, kiabálj. De ne válogass aszerint hogy valaki milyen nemű, vagy milyen párt tagja, mert ez az igazán primitív dolog. És ne lengesd az állad, mert az az egy viszont nem áll jól :)))
Bár Budapestet alapvetően retkes városnak tartom, mely retek képződésében egyszerre ludas a gátlástalanul szemetelő embertömeg, a pénzhiányos takarítóvállalat, a légköri viszonyok (nálunk eleve porosabb a levegő, mint például Hollandiában), illetve az általános…..
P.A.N. 2011.08.25 12:53:09
Szia Zsolti!

Tudom, nem vígasztal, de az első igazán imádott autóm egy olyan szép állapotú de öreg csótány-Volvo (340) volt, ami a Dessewffy utcában járt ennél rosszabbul. Korábbi gazdája (barátom)járt vele az országban keresztül kasul, de az igazi szíváshoz többnyire otthon kell parkolni ..... :P Egyik reggel baktatott a verdához, aztán látja, hogy a hátsó ajtótól az első kerékívig fel van nyitva az autó oldala. Hogy ne kelljen sokat töprengeni, még rikító FKFV narancs festéknyomok is voltak az autón. Felhívta a srác a diszpécsert, hogy aznap reggel melyik autó járt kukázni az utcában, amelyiknek esetleg a hátsó fellépőjén ottmaradt egy kevéske Volvo. Esetleg forduljon-e a rendőrséghez. Nos, a válasz igen frappáns volt: nem tudjuk megmondani, nem tartjuk nyilván (!!!!!). Ekkor a srác el a rendőrségre - a másik céghez amit ugyebár szintén kedves polgárok fizetnek. Itt sem járt jobban. Közölte a csíkossapkás, hogy akkor ő most itt vagy lefoglalja az autót egy nyomozás erejéig, ami lehet akár 1-2 hónapos procedúra is, vagy pedig nem tesz feljelentést a kedves polgár. Nos inkább az utóbbit választotta, lévén járta az országot telefonközpontokat programozni, szóval nemigen ért rá az autó hetekig a falnak támasztva állni egy rendőrségi telepen (ami ugye hát amúgy is olyan amilyen...). Így aztán szépen elment egy kasztnishoz, aki meglepően szép munkát végzett konzervnyitó autó után.

Erős a gyanúm, hogy ezek a jóképességű közteres sofőrök jól tudják, hogy sz@rt sem érsz egy feljelentéssel. Szomorú, de ebben a városban, ebben az országban egyáltalán nem meglepő.

Szóval ha valamennyi relatív könnyebséget mégis nyújt a sztori, polírozd ki a vasat a vicsorgást mosolynak álcázva.
A következő évnyi kukadíj csekket meg küldd vissza ezekkel a fotókkal mellékletezve :)))
P.A.N. 2011.08.25 14:52:23
@dukeekud.: Nem az a baj, hogy ennyire beleszarósan kezeled az autókérdést, amíg a sajátodról van szó. A baj az, hogy valószínűleg pont ezzel az alapállással rohangászik a közterületes birka is MÁSOK autói közt. Pontosan ebből a szemléletből születnek a helyszínelhagyások. Nomeg a felelősségvállalás elemi hiánya miatt.

Azt mondjuk nem értem, hogy ha valóban ennyire értelmetlen, egyáltalán miért olvasol olyan honlapot amit egy használati tárgynak szenteltek a szerkesztői...
Belsőség Meg vannak barmulva 2011.05.18 06:00:00
A sors fintora, hogy miután elintéztem a dolgomat, egy sarokkal odébb éppen elém került, így a piros lámpánál szépen ki is szálltam a kocsiból, hogy megvitassuk a kérdéseket. Vélemények az azonos című írásunkról...
P.A.N. 2011.05.18 10:48:33
@akos696:

"refizni is fogok. Nappal. Amióta ezt használom, nem nagyon fordulnak ki elém. Működik. Más nem érdekel."

Így természetesen az sem, hogy elvonod a figyelmet a vakítással, hogy zavarsz vele. Hát ezért van neked két kerékkel kevesebb....
P.A.N. 2011.05.18 10:50:38
@bürokraták rémálma:

Tudod, azt úgy csinálják a rutinosok, hogy a bukóplexi sötétített, így őket nem zavarja. Próbálj meg Te sötétített szélvédővel levizsgázni...
P.A.N. 2011.05.18 11:02:18
@newtehen:
Részben osztom a véleményed. Egy motor, vagy robogó szemből/hátulról alig nagyobb felület, mint egy gyalogos. Jogos, hogy arányaiban jobban szeretnének látszani, mert a legjobb szándék ellenére is nehezebb észrevenni őket. Ugyanakkor fürgébbek és még szabályosan közlekedve is felbukkanhatnak onnan, ahol nem gondolod. Ezen a duplikált tompított valamit segít, de a régi egylámpás tompítottak xart sem érnek. Ezért kellene átmeneti megoldás avakító szúrófény, és a pislákoló tompított közt. Egyébként a villogót nem én találtam ki, van ahol már gondolkodnak rajta. Hogy bevezetve van-e azt nem tudom. Gondolj csak arra, hogy pl vasúti járműveken is létezik villogó fényszóró pl. az USA-ban, de még utasszállító repülőgépeken is kérhető leszálló fényszóró villogtató egység, a kis magasságon kolbászoló kisgépek miatt. Mondjuk ott a jármű mérethelyzet fordított, de értelemszerűen a biztonságot szolgálja az is.
  Eltelt néhány év, s Budapesten, Magyarország és a változatlanság fővárosában valami végleg megváltozott. „Mostanában feltűnt, hogy egyre több a biciklista” - mondják családomban azok, akik évente néhányszor járnak a fővárosban. Emlékeik szerint…..
P.A.N. 2011.04.30 13:38:22
@Ma Baker:

Tökéletesen igaz. DE: Ehhez már kell a KRESZ ismerete és betartása. Manapság ugyanis terjedőben van az a tévhit, hogy kerékpárral mindenhova be lehet menni szemből is. És az sajnos sejthető volt, mikor megjelent a módosítás. Mert senki nem meri leírni egy rohadt paragrafusba, hogy a bringásnak is legyen kötelező a KRESZ-tanfolyam. Ki veszítene ezen? A bringás 5000Ft-ot? ÉS nem győzöm hangsúlyozni a szigorú rendőri jelenlété és intézkedést MINDEN szabálytalkansággal szemben. Persze nem úgy, hogy villantunk kettőt a kékkel, és megfordulunk a kettős záróvonalon, mert kávéznunk kell, hanem szabályosan vezetni tudó és akaró rendőrökkel... Nálunk az utakon mindenkit csak a KRESZ zavar. Itt a legnagyobb baj....
P.A.N. 2011.04.30 13:42:15
@Grift:

Kicsit sarkos, de jó :)
Peka barátunk veleszületett érzéke, hogy valamiképpen mindig a dolgok sűrűjébe keveredik. Ezúttal Sanghajból jelentkezett pár érdekes képpel-infóval. Így végre önök is láthatják, milyen az a hely, ahol az S-klasse is csak egy utcára kiterített áru. Köszi Peka! BYD e6…..
Német és japán városok Utahban felépített másolatain próbálta ki először az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság bombázó ezredei, hogy hogyan kell tökéletes terror alatt tartani a Harmadik Birodalom és a Japán Császárság lakosságát. A "szellemváros"…..
P.A.N. 2011.03.19 10:32:17
@Artúr Gombóc:

Hát... azért nézd meg, mi van most Japánban katasztrófa után: miközben az ország gazdasága megrogyott, az építőipari részvények emelkednek.

A háború kettős binisz. Ez egyik üzlet a fegyver, gépezet, üzemagyag, utánpótlás, a másik az újjáépítés.
P.A.N. 2011.03.19 10:43:39
@Artúr Gombóc: Ha valaki itt álnaív az nem én vagyok azt hiszem... És az, hogy nem hozta a várt eredményt, nem jelenti azt, hogy nem vitt egy centivel sem közelebb. Nyilván nem volt olyan hatékony, mint egyetlen atombomba. Hogy mi mindent próbálnak meg egy háborúban a demoralizálás érdekében, arról több könyvnyi anyag létezik.
P.A.N. 2011.03.19 10:44:42
@serteperte55:
Ha nem lett volna Első Világháború, elhinném, hogy a németek tiszta lovagi páncélben álltak a rajthoz.
Régi védekezési trükk, hogy más használta a WI-FI hálózatomat, de lehat akár igaz is. Mindenesetre kevesen tudják, milyen veszélynek teszik ki magukat, ha nem titkosítják le körültekintően. A rágalmazás a legenyhébb bűncselekmény, lehetne akár tiltott pornográf felvétel való…..
P.A.N. 2011.02.16 17:28:51
Akkor tessen figyelni piszkosul: (Nem akartam azt írni rögtön az elejére, hogy aki hülye haljon meg....)

"Száz eurós büntetést kaphatnak Németországban azok, akiknek a nyitott wifi kapcsolatát kalózkodásra használták fel. A büntetés elkerüléséhez a legegyszerűbb jelszavas védelem is elég.

A precedensértékű ítéletet Németország Legfelsőbb Bírósága hozta meg, miután egy neve elhallgatását kérő zenész beperelte annak a hálózatnak a tulajdonosát, ahonnan albumát feltöltötték a fájlmegosztó szolgáltatásokra. A wifi hozzáférési pontot üzemeltető férfi bizonyítani tudta, hogy nyaralni volt, amikor a feltöltés történt, de ez kevés volt az esküdtszék meggyőzéséhez. A bíróság részben vétkesnek találta a hálózat üzemeltetőjét, és mérsékelt, 100 eurós büntetést szabott ki rá.

"A felhasználóknak meg kell győződniük arról, hogy a wifi kapcsolatuk megfelelően védett-e, nem tudják-e idegenek a szerzői jogok megsértésére használni azt" - mondta a bíró. Az ítélet nem várja el a felhasználóktól, hogy folyamatosan fejlesszék a hálózat védelmét, a német netezőknek nem kell biztonsági szakemberré képezni magukat.

A bíróság arról sem rendelkezett, hogy milyen titkosítást kell bekapcsolni a wifi hálózatokon. Jogi szempontból az egyszerűen beszerezhető szoftverekkel egy perc alatt feltörhető WEP, és a komolyabb kihívást jelentő WPA kódok egyformán elfogadottak. Csupán annyit várnak el, hogy az internethez való csatlakozás előtt kérjen jelszót a router. " origo
Praxis Kisfiunk halála 2011.01.25 06:00:00
A mi történetünk 2009. februárjában kezdődött és 2009. október 6.-án ért véget a 6 napot élt gyönyörű kisfiúnk halálával. A terhességem rendben zajlott, majd a 32. héten volt a kötelező ultrahang vizsgálat, amin kiderült, hogy elzáródott a köldökzsinór és nem…..
P.A.N. 2011.01.26 07:41:04
Először is mély részvétem az Anyukának! Fogalmam sincs milyen egy gyereket elveszteni, mert az enyéim szerencsére rendben vannak. Azt viszont tudom, hogy milyen aggódni egy veszélyben lévő, csak néhány órára vízen eltűntnek vélt nagyfiúért, és már ez is épp elég volt nekem.

Nem tudom, hogy első gyermek volt-e a pici, ahogyan valóban nem derül ki semmi egészen pontosan a posztból, de az igen, hogy az anyuka menet közben már bizonytalan volt. Ez teljesen természetes, sajnos az orvosok sem monhatnak mindig 100%-ot, mert az orvostudomány sokkal többet nem tud a magzati fejlődésről, mint amennyit igen.
Kezeltek már felnőtt fejjel súlyos betegséggel és műtöttek is. Itt sem tud 100%-ot az orvos előre. Egyetlen dolgot tehet az ember: élesen figyel, és ha kérdőjel támad benne, megpróbál más orvost (is) bevonni a dologba. A mai rendszer persze ennek szembemegy, a szabad orvosválasztás melléduma, de azért szülész-nőgyógyász szinten mégis megvannak a kézről-kézre adott orvosok, ahogy szívsebészben, vagy onkológusban is van ilyen. Nehézség, hogy a jó szakemberek - ha megalázónak tartják a hálapénzből való megélést - elmennek külföldre. Nehéz tehát a betegnek, kezeltnek, szülőnek dönteni. Nálunk az első baba a János kórházban született. Zokszó nélkül engedték be a krahácsoló látogatókat az anyukák közé, hiszen hivatalosan nem volt járvány. A vajúdást hagyták 14 órán keresztül menni, ami első gyereknél persze nem abnormális, de a végére elfáradt az anya, és a hasába könyökölve kellett kinyomni belőle a babát, hogy ne fuldokoljon a szülőcsatornában. Én eközben már az ujjaimat is lerágtam odakinn. Egészséges baba lett, okos felnőtt azóta. De a második gyereknél már sokkal okosabbak voltunk mi is. Minden apró részletig minden előre le volt futva, a legapróbb probléma esetén is mentünk vizsgálatra, felkutattuk a megfelelő partner szemléletű orvost. Nem mindenhol könnyű ezt leszervezni, főleg nem ingyen. De nem lehetetlen, urambocsá ha megteheti a család, akkor fizetősben is lehet, de nem feltétlenül jobb (!!). Én már beszéltem fizetős hely orvosával, aki böcsülettel megmondta, hogy xy kórház felszereltsége pl. jobb, mint az övék..... A második baba mindenesetre szerteágazó szervezés, és folyamatos kontrollok után problémamentesen, papás szülés folyamán jött világra. Sehol nincs persze a mi bajunk, az Önéhez képest, de annyi a közös azt egészben, hogy miután a szülés megismételhetetlen és megvannak a maga veszélyei, a problémák tudatosulása után csak egyet tud tenni a szülő: jobban felkészül, illetve jobban felkészült emberekkel veszi körül a leendő csemetét. A jelen traumában ez nem vígasz tudom, mert megváltoztathatatlan dolgok történtek. De a jövőre nézve fontos, hogy az ember ne rettegve várja a majdani babát, hanem abban a tudatban, hogy most azért is elkerüli a korábban tapasztalt bajokat. Nagyon sok kitartást, mihamarabbi lelki megerősödést kívánok! Ez a legfontosabb ahhoz, hogy ne mondjon le a szülői hivatás további vállalásáról. Ismeretlenül is barátsággal: LHA
Az, hogy mennyire jelentéktelen a magánynyugdíj pénztára államosítása nemzetközi, főleg pénzügyi, szempontból, az Economist egyik blogján megjelent poszton érezhető. A szerző szót ejt a kétharmados többségről, az Alkotmánybíróság jogkörének megnyírbálásáról, sőt…..
Belsőség Bazi nagy magyar lagzi 2010.11.24 06:40:00
Vagy inkább olasz teadélután? Egy biztos, jól esik néha szembesülnünk azzal, hogy a Totalcar nem a Seggen Ülő Némák Egyesülete, hanem egy ilyen folyamatosan pörgő izé. Ilyen óriási vitát eddig semmi se generált a szerkesztőségben. Ennél talán egy hosszabb levélváltás volt,…..
P.A.N. 2010.11.24 23:23:36
@Uninvited: "az összefüggést sohasem ismerték fel, hogy azért van ennyi gyorshajtó, mert a nagy részük be akarja hozni azt a lemaradást amit az ilyen gyíkok miatt szed össze. "

Ez egy nagyon gyengécske önigazolás. Nagyon-nagyon gyengécske....
Ezután már csak az jön, hogy a kapun kifordulva a következő percben azért gyorshajtasz, mert mad biztos feltartanak a gyíkok. Szerintem egyszerűen azért, mert nem indultál el időben ÉS/VAGY vagy mert imádod nyomni.....
P.A.N. 2010.11.24 23:29:34
@McK: "Ha egyszer annyira fáradt leszek,hogy ne tudjam tartani a sebességhatárokat,Taxit hívok."

Nem akkor leszel fáradt, mikor nem tudod neki annyival nyomni, amennyivel szabad, hanem akkor, mikor a reflexeidnek sok a megengedett is. Értem amúgy a mondókádat és nagyban igazat is adok, de amíg nem tilos 70-évesen autót vezetni, addig biza ha van némi esze, úgy fogja vezetni a Suzit, mint egy nehézpótost (lásd még feljebb, amit a sebességhatárokig gyorsuló ám lomha autók esetéről írtam.)

Sarkított szélsőség: Őszhajú kalapos szemüveges asszony Skoda 105-ben.... :)
P.A.N. 2010.11.24 23:35:22
@csunyadiszno: Miből gondolod, hogy nem szúrom ki? Azt meg főképp miből, hogy nincs rutinom? Arról volt szó, hogy a fáradtság már elég indok arra, hogy kevésbé nyomjad. Nincs éles határ az alkalma ésa nem alkalmas állapot közt. Ennek felismeréséhez önmagunkban megfelelő önkritika kell, és mégegy dolog: RUTIN :)