Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eljárfelette

8 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindig itt járkál a fejemben, ha valami egetverő ostobaságot olvasok, hogy helyesbíteni kellene. Általában, az utóbbi években már, ez egy mély levegővétellel elmúlik, és képes vagyok továbblépni; persze van, hogy ettől több kell, hogy lerázzam ezt a kínzó, felkavaró…..
Szükségesnek tartom elöljáróban leszögezni, hogy a következő sorokat ne értelmezze senki úgy, hogy szerintem egy államcsőd valami kívánatos esemény volna. Pusztán azért született ez a bejegyzés, hogy legalább a magam kedvéért végiggondoljam, mi van, ha mégis bekövetkezik,…..
Még mielőtt az MSZP végképp az ámokfutás mellett dönt - bár az sem kizárt, hogy Szíjjártó Péternek másodállása van a pártvezetés mellett -, szeretném jelezni: amit tesznek, sehova nem vezet. Folyosók szegleteiben suttogó MSZP-s alkalmazottak közlik a Demokratikus Koalícióhoz…..
A következő bejegyzés az Élőlánc Magyarországért felhívása.Azért teszem ezt közzé itt is, mert szükségesnek tartom, hogy a magyarországi demokráciában minél több szereplő jusson szóhoz, megakadályozva egy hosszútávú kétpólusú (két arcú, de egy pólusú)…..
eljárfelette Hulladék blog 2011.08.17 08:35:00
Hulladék blog ez, el is mondom, miért...Az elmúlt években gyakran elfogott a hevület, hogy nosza komám, ha már itt van ez az internet, hagyjál benne jelet magadról te is, valahogy. Voltak próbálkozásaim honlapra és blogra korábban, de azok rendre elhaltak. Nem volt ugyanis mit mondanom…..
eljárfelette 64 vármegye punkjai 2011.08.15 09:49:00
Nem, nincs semmi tévedés, és el is magyarázom miért...A punk mozgalom központi kérdése, amennyire én tudom, és azért valamennyire tudom, a polgárpukkasztás tetteiben csúcsosodik ki. Mindegy, hogy mi az ideológia mögötte, már ha van (tekintettel a lumpen punkra), a lényeg, hogy az…..
Makeup Blog A makeup blog trolljai 2011.08.13 06:30:00
Mióta időnként volt szerencsénk kikerülni az Index címlapra, ami a hazai internet vezető trolltartója, végre nekünk is vannak saját trolljaink. Büszke vagyok! Persze a komment moderációt azonnal bevezettük, így jó pár megjegyzésük csak a mi szórakozásunkat vagy…..
eljárfelette 2011.08.14 00:53:00
eljárfelette знак - jel - sign 2011.08.13 22:30:00
[Azt hiszem, hogy egy olyan korban (amikor is éltem én a földön, stb...), szóval amikor pusztán a tematikus tv csatornák (nem)tudásával és az interneten fellelhető információkkal felvértezett, és azokra is csak hellyel-közzel emlékező emberkéből önmanágeléssel és…..
Még a haszonélvezők többsége is tiltakozik; a kormánypárt a kiskorúak szavazati jogának kérdését ugyanúgy vezette a közvélemény elé, ahogyan tette azt több más jó és/vagy szükséges ötletével - sehogy. Az elsőre valóban teljesen őrültnek tűnő gondolat mögé pedig…..
Miután néhány héttel ezelőtt kihirdették a jelöltek listáját, tegnap este a Millenáris Teátrumban tartott gálaesten átadták az idei Fonogram-díjakat. A szakmai zsűri tizenhét hazai, valamint öt külföldi kategóriában ítélte oda az elismeréseket. Díjat kapott többek között…..
eljárfelette 2011.03.03 12:45:07
Több rádiós forrásunk is megerősítette, hogy valóban a "Felhők jönnek Magyarországra" sor miatt tiltotta ki Koltay Gergely intendáns az MR2 lejátszási listáiról a Pál Utcai Fiúk új, Balatonszepezd című számát. Koltay a Népszavának nyilatkozva tagadta ezt, és a…..
Százezer bizony, ennyi maradt. Hárommillió pénztártagból ez nagyon kevés, az országnak pedig egy árva százaléka.   Egyiptom egy százaléka nyolcszázezer ember. Kedden körülbelül ennyi vette a fáradságot és felháborodást, hogy utcára menjen Mubarak ellen. Nyilván eszemben…..
eljárfelette 2011.02.02 08:48:52
A tegnapi „első akcióterv” bejelentésekor elhangzott, az állami köztisztviselők bérét havi bruttó 2 millió forintban maximalizálják, beleértve a jegybankot is. Orbán a beszéd bevezetőjében ismét „offshore-lovagozott” egy kicsit: „az a…..
eljárfelette 2010.06.10 09:23:42
A Finntroll tagjai nyilván nem voltak tisztában vele, de amikor 1999-ben kiadták első lemezüket, a Midnattens Widundert, pusztító vírust eresztettek rá a világra: a folk metalt. Nem, nem őrültünk meg, tudjuk, hogy léteztek folk metalt játszó zenekarok a finn erdőlakók előtt is,…..
A Radar.com és a Metal Hammer közös közönségszavazásán ismét megválaszották minden idők legjobb heavy metal-albumait. Az ötvenes lista élén a Metallica 1986-ban kiadott Master of Puppets című albuma végzett, amit a 6000 szavazó húsz százaléka sorolt az első helyre. Második az…..
w A gyermekkor vége 2010.02.03 06:30:00
Kedves magyar radikálisok! Látom, sokan eltévedtek a hülyeség erdejében, és esetleg mellényúlnak, aztán meg jönne a sírás a nem ilyen lóról. Hadd segítsek. A valódi nácikkal meg a fasisztákkal nem foglalkozom, ők igazolatlan órával kimehetnek. Azoknak a fejével akarok…..
eljárfelette 2010.02.03 11:20:00
Inkább csak az ideposztolók kedvéért:

"Kiiktatjuk a magyar adójogszabályokban jelen lévő, burkoltan diszkriminatív, kizárólag a multik tevékenységét
elősegítő, a magyar vállalkozásokkal szemben versenyelőnyt biztosító jogszabályi rendelkezéseket.
Kizárólag a magas hozzáadott értékkel rendelkező és a több mint 50%-ban magyar beszállítótól származó árut feldolgozó, termelő tevékenységet folytató cégeket fogjuk támogatni.
A közvetlenül, adófizetői pénzből juttatott állami támogatásokat, illetve adómentességet biztosító jogszabályokat
kiiktatjuk az adórendszerből.
Az adómegkerülésre lehetőséget adó kiskapuk megszüntetése érdekében felülvizsgáljuk a közvetett, társasági adóalap módosítása által érvényesíthető kedvezményeket, mint például a tőzsdei ügyletek árfolyamnyereségére, a kapcsolt vállalkozások közötti transzferek árazására, a jogdíjak, kamatok elszámolására, a holdingtevékenység végzésére vonatkozó
jogszabályokat.
Felszámoljuk a valóságos gazdasági tartalom nélküli, az off-shore jellegű cégekhez tartozó magyar társaságok adóalapjának
csökkentésére lehetőséget teremtő kiskapukat a jelenlegi adórendszerben és számviteli szabályozásban.
Ezzel együtt adókedvezménnyel ösztönözzük a megtermelt profit, illetve eredménytartalék egy részének hazai kijelölt
ágazatokba történő visszaforgatását."
JOBBIK Választási program vonatkozó része
w A kurvára nemzeti oldal 2009.08.11 05:50:00
Volt valamikor, a békeidőkben – a 2009-es EP-választás előtt – ez a meghitt hülyeség, hogy nemzeti oldal. A jobb-bal dichotómia fideszes feloldása: mi vagyunk a nemzetiek, a többiek meg, khm, azok valami mások, vérmérséklettől függően. Globalisták, internacionalisták a…..
 Ilyen leveleket nem szoktunk közölni. Most is gondolkodtam rajta, de ha egy pici esélye is van annak, hogy ez igaz, akkor a blogon a helye. Nem egy tipikus szerelmi történetet szeretnék megosztani veletek, hanem egy búcsú történetét. A legfájdalmasabb búcsút. Megosztom veletek…..