Adatok
öreghal
0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az van, hogy szerintem a Ciak lámpája kedvesen trendi ocsmányság. Általában a tegyünk egy tökfölösleges ívet oda, ahova nem való, legyen szögletes, ahol ív kéne, hogy megbontsuk az egységet-elv érvényesül, valami ilyesmi lehetett az okítás a dizájniskolában. Nem állítom,…..

Bernie Ecclestone 15 versenyzőből álló álomrajtrácsán a modernkori sztárpilóták közül nem sokan kaptak helyet, sőt a jelenlegi mezőny világbajnokaiból egyedül Sebastian Vettel fért be az illusztris társaságba. A 83 esztendős brit üzletember álomfutamán többek között olyan…..

Elsőre a 2014-es Electra Glide Ultra Classic nem sokban különbözik a 2013-astól, pedig sok ponton változtattak rajta
Az utóbbi évek legnagyobb fejlesztéseit mutatták be pénteken a Harley-Davidson Budapestnél. Sokan voltak kíváncsiak a nagy durranásra, a vízhűtéses klasszikus…..

A legutóbbi nagydíj hétvégéjén Sebastian Vettel ugyan mindvégig nagyon erős teljesítményt produkált, ezzel együtt szinte mindenkit - beleértve a riválisokat is - sokkolt a vasárnapi futamon mutatott fölénye. Az egykori csapatfőnök, Giancarlo Minardi a pálya széléről követte…..
öreghal
2013.10.01 17:03:00
@Szolo: Minardi úr ugyebár olasz, nyilván ért az F-1-hez, és összeesküvés elméleteket gyárt, mert a Ferrarinál áll a bál a botrányosan gyenge szezonok miatt.
Az osztrák tulajdonos rengeteg pénze+Adrian Newey zsenije+Vettel tudása hozza az eredményeket a Red Bullnak. Mi a baj ezzel?
Az osztrák tulajdonos rengeteg pénze+Adrian Newey zsenije+Vettel tudása hozza az eredményeket a Red Bullnak. Mi a baj ezzel?

Volt olyan nap, hogy tíz levelet is kaptam. Olvasók, barátok és motorosok érdeklődtek, hogy mi van Kunióval, a motorja nélkül maradt japán világutazóval. Volt, aki ezer, volt, aki ötvenezer forintot ajánlott fel, és akadtak, akik szállással tették volna könnyebbé magyarországi…..
öreghal
2010.09.10 12:23:33

Hi Bird Sport Cruiser 250Kína motoripara nekünk szürke folt. Tudjuk, hogy gyártanak mindenféle kisköbcentis gépeket, de nagyon kevesen vannak olyanok, akik képesek felsorolni öt különböző márkát. A Hi Bird is ismeretlen név, ennek ellenére érdemes figyelni rájuk.Miért is? Mert…..

Az aktuális verzióA legfrissebb hírek szerint a Honda VCM (Variable Cylinder Management - Változtatható Henger Menedzsment) rendszere a Pan European túramotor következő verziójában debütál. A modellfrissítés 2011-ben esedékes, a formai újdonságokon túl a környezetvédelem és a…..

Gyári források szerint már csak egy évet kell várni, és a Multistrada utódjáról lehull a lepel, feltehetőleg a 2009-es milánói szakvásáron. A Stradaperta fantázianevű túraenduró megkapja a jelenleg fejlesztés alatt álló léghűtéses 1200 DS blokkot. Nyomaték, 100 lóerő…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ezzel mondjuk hiába erőlködnénk.
A robogók királya a 800-as Gilera, 2 hengeres, 200-at is megy.
Mindkét fajta motornak egyaránt vannak előnyei és hátrányai is, ezért ex catedra kijelenteni, hogy melyik a jobb, nem érdemes.
Mindenki ízlése szerint üljön motorra.