Adatok
rajnaig
0 bejegyzést írt és 95 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
"Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán"
fú de fölhúztam magam ezen a videón.ekkora primitív prolit még nem hordott hátán a föld, ő csak mossa kezeit, semmi köze…..
rajnaig
2014.03.01 11:34:52
Már ne is haragudj édespajtás, de hogy merészeled a szádra venni Göncz Árpád nevét, mint korrupt posztkommunistáét. Te szerencsétlen, azt az embert már akkor lesittelték, amikor méltóságos Antall József úr meg az Ángyán féle "becsület lovagjai" épp a kommunistáktól kapott menő kis egyetemi katedráikat próbálgatták, és azt sem tudták örömükben elölről, vagy hátulról nyalják fényesre az illetékes elvtárs valagát, vagy 18 évesen a rendszer bukása előttöt perccel igyekeztek a KISZ-be befelé mint drága Rogánúr, hátha van még mit ellopni. Miközben apád meg anyád ott hozsannázott a 3,60-as kenyérért május elsején a Hősök terén, vagy lapított mint szar a gazban. Ez a nép még a saját hőseit sem ismeri fel.
Egy csodálatosan szürreális videót forgatott a Hír24 Németh Szilárd sajtótájékoztatójáról, ami egy újpalotai panelház egyik lakásának nappalijában tartott.
A Rezsitábornok úrnak már a bejutással is meggyűlt a baja. Kis magyar valóság, avagy ilyen, amikor kilépünk egy…..
rajnaig
2014.02.22 16:25:54
@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Meggyes Tomikáról hallottál már, kispajtás? Annyit lopott, hogy az már a haveroknak is kínossá vált, és nem csorgott vissza elég a sparkasseba. Janó nagy brókerkedése is terítéken van még és ne izgulj lesz is, amivel tízmilliárdos adósságot termelt Hódmezővásárhelynek, pfejj a gonosz deviza. Zuglóban is az egyik Zsaroló BT-tek után nyomozgat épp a rendőrség, hujjaj de határolódik el tőle minden Fideszes potentát. Épp most szándékszanak lesittelni a legfényesebbeket gyöngyem, de ne aggódj, jön a többi haver is szép sorban. Komolyan azt hittétek, hogy a trafik és földügyeket, meg a többit megúszhatjátok? Muhahahaha
Most megmondjuk
Kijevben terroristák zavarják a rendet a hazai lakájmédia szerint
2014.02.21 15:45:00
Európa-szerte attól hangos a média, hogy Kijevben a kormányerők éles lőszerrel lövik a felkelőket, a világ pedig az áldozatokra emlékezve szólal fel ezekben a napokban. És mit gondolnak, ki állt ezekben az időkben az ukrán és az orosz kormány erőszak-politikája mellé?…..
Képzeljük el azt a forgatókönyvet, hogy az április 6-i választásokon az Összefogás megtorpan 14.98 százalékon, az LMP és a 4K! pedig külön-külön is megugorja a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Ebben az esetben az összefosás Gyurcsánytól Szanyiig, Oszkótól…..
A lényeg? Kettős. Egyfelől együttműködés bármilyen külső fenyegetéssel szemben az ellenőrzött oligarchikus verseny feltételrendszerének őrzésében, másfelől a rendszeren belüli versengés az erőforrásokért.
Az együttműködés kifelé összezárja a két érdekcsoportot…..
A szocialista párt adós a magyar társadalom alulnézetből történő elemzésével és az erre épülő programmal.
Fejet hajt az MSZP az egykori 2. magyar hadsereg Don-kanyarban elesettjei előtt. A főhajtás rendben van. Az viszont nagyon nem, hogy „hős katonákat” említ az ezzel…..
Ahogy azt rebesgették - vagy fideszes politikusok néhol elszólták magukat -, Áder János köztársasági elnök és szuverén gondolkodó bejelentette, hogy április 6-án tartjuk az országgyűlési választásokat. Mielőtt a szekértáborok adrenalinsokkos állapotba taszítanák az…..
1. ~ partizán 2. ~ nem 2014-re készül
Példamondat: „A partizán ellen partizánként kell harcolni”
Van itt a baloldalon egy politikus. Pontosabban, egy politikus van a baloldalon, úgy hívják, hogy Gyurcsány Ferenc.
Meggondolatlanság lenne…..
A Horvát Ateisták és Agnosztikusok Szövetségének a Facebook-oldalán egy könnyen kezelhető online felületet tettek közzé, aminek segítségével a Római Katolikus Egyházból kilépni gyerekjáték.
"Szeretne kilépni a Római Katolikus Egyházból, de nem tudja hogyan? A legfonosabb az…..
rajnaig
2013.12.06 18:15:39
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Már elnézést, de akkor, mi a nem éppen saját akaratunkból hívekké lett hívek is kérhetjük az éves vérdíjat a Vatikántól az ezer évig lesájbolt tizedért, az Ottomán birodalom ránkuszításáért, meg a többiért? Mi az, hogy az egyház földjei? Nem, az a magyarok földje volt mindig, ők csak kölcsönkapták, és méltatlanoknak bizonyultak rá. Szerintem jobb lenne nem belemenni abba már, hogy ki kinek vette el a dinnyeföldjét ebben az országban, mert elég hosszú a lista, és a komcsik csak a jéghegy csúcsai.
Amerika elhallgatott történelme címmel mutatja be itthon a Spektrum Oliver Stone tavalyi dokumentumfilmjét, amiben a háromszoros Oscar-díjas rendező egy lázadó punkzenész magabiztosságával megy neki a demokrata párti Truman és Clinton mellett a neokonzervatív Bush-családnak. De…..
A hollandiai 8-1-es vereség óta mintha a 10 millió futballszakértő és a 0 nulla futballozni tudó országává váltunk volna. Megy a vita, hogy mit kellene másképp csinálni, mit kellene az alapoktól újrakezdeni, kinek kellene lemondani, egyáltalán, ilyen focihoz minek kell stadionokat…..
Egy mandátum sorsáról dönthet az erdélyi magyarság - derül ki egy friss kutatásból. Ez az egyetlen kis mandátum természetesen azonnal megmutatta, 2004. december 5. prolijait nem nyelte el a föld az elmúlt évtizedben. Marad a kommentförgeteg az interneten: "aki nem itt adózik, ne…..
Gordon nekiment Schiffernek. De nagyon dulván!
A történteket talán nem kell külön ecsetelni, mégis megteszem dióhéjban. Schifferrel készített interjút kedvenc heti fideszes lakájújságunk a Heti Válasz, amiben a rendkívül tehetséges riporter mindenáron az LMP társelnökének a szájába akarja adni,…..
Ez a fent olvasható címmondat jutott eszembe, miután minden fellelhető anyagot átnyálaztam a tegnap még csak szűk körnek, ma már a nagy nyilvánosságnak is szóló szárszói dzsemboriról. Én ma a munkahelyemen voltam, Farkasházy Tivadar szerint nem vagyok a balliberális értelmiség…..
Ha van idegesítő dolog egy természeti katasztrófában, akkor az, hogy ilyenkor minden politikus meglátja a lehetőséget hazafiasságának demonstrálására.Holott a politikus a gáton annyit ér, mint csimpánz az atomreaktorban: ha csak nincs építésvezetői vagy közmunkás tapasztalata,…..
rajnaig
2013.06.12 19:48:49
@qwertzu: Ja, igaz, és ennél az izzadságszagú posztnál már csak az alanya unalmasabb. Nemigaz, mosmár komolyan, hogy nem tudtok ott a jobboldalon ennél az ötvenes dagadt primitív panelprolinál jobbat leakasztani, hogy az vezessen titeket.
Demszky 2006-os kampányújsága szerint. 2006-ban én még csak 17 éves hormonbajszos közlekedésbuzi voltam, politikával túl sokat nem foglalkoztam, de valamire ráérezhettem akkor, amikor a postaládánkban talált kampányújságot - ahelyett, hogy visszakézből a kukába dobtam volna - a…..
Tragikus esztendőt tudhat maga mögött a kormányoldal. A Fidesz a hatalmán kívül szinte mindenét elvesztette. Akarata megtört, ereje megroppant, hitelessége semmivé lett, támogatottsága köddé foszlott, mozgástere a formális jog paragrafus-tologatására szűkült. A 2012. évi…..
Gery Greyhound (a Mi éveink, és a Best of Gyurcsány videók készítője) egy hiánypótló és egészen elképesztő videót osztott meg a tumblr oldalán.Ez egy "egy szigorúan belső felhasználásra szánt dokumentumfilmecske" a 2009-es pécsi időközi polgármester -választásról, ahol…..
„Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.”
Máté evangéliuma 8. 12., Károli Gáspár fordítása - 1586
Úgy látszik, nem tanulnak a magyarok! A devizahiteleket a 2000-es évek elejétől úgy vették fel, hogy…..
Az elmúlt hónapban egy érdekes fejlemény vezető politikusainkat is felkavarhatta (ami az Index október 11-i cikkének köszönhető). Orbán Viktor tőle szokatlan módon nem állta meg nyilatkozni arról, hogy (szerinte) „ha 2014-ben újra nyer a Fidesz, hazajönnek a fiatalok”; Bajnai…..
rajnaig
2012.10.26 23:39:49
Sajnos október 23-a idén már nyomokban sem tartalmaz ünnepet ... van még 363 nap az évben, amikor össze lehetne mérni, hogy kinek nagyobb a szerszáma tömege, de nem, nekik a nemzeti ünnepet kell tönkre vágni. Mert a holnapi nap sem arról fog szólni, hogy 56 évvel ezelőtt micsoda…..
Főpolgármester Úr ideges. Van rá oka: nem elég, hogy lehetetlen költségvetési helyzetben van a város; nem elég, hogy az ellenzék nap mint nap számon kéri őt vélt vagy valós tetteiért; nem elég, hogy óriási felháborodás kíséri minden intézkedését; nem elég, hogy a…..
Minden szar, az ország élhetetlen, a fizetés kicsi, az asszony elhízott, a férj hónaljszaga elviselhetetlen. Megy a siránkozás ezerrel, nincs már egér a templom környékén, aki ne itta volna magát halálra. Kis sör, kis unicum, kisfasz, kisember. Augusztus van, meglepnénk egy…..
Nyilván azt hiszi, hogy jó úton jár, és nem hiszi, hogy végzetes tévedésben van.
Ez a monoton vesszenorbán, rohadtorbán már állatira bosszant és fáraszt (főleg azoktól, akik az előző kurzust kívánják vissza – na, az már nekem scifi). Az orbanofóbia éppoly nemtelen és…..
Azért van, amikor azt kell mondani, hogy eddig és ne tovább, sőt ha lehet, eddig sem. Mit mondjak erre:
Ha nincs erő, hanem széttagoltság van, nincs összefogás. Ez nem minden kultúrában igaz talán, lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, mondjuk a skandinávoknál el…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz