Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ChatMan

0 bejegyzést írt és 109 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nesze!szer A Vogue majái 2012.11.22 18:10:40
A spanyol Vogue bemutatja az újraértelmezett majákat. A decemberi kiadvány divatanyagát a leghíresebb spanyol (akt) festmény, a Meztelen Maya ihletett, amit Francisco José de Goya festett az 1800-as évek elején. Bár az alkotás annak idején nagy port kavart, most remek kiindulópontja…..
Az előzetes hírek szerint a vasárnap óta aktív Mars-járó nem adott elsőbbséget egy kráternél a 2004 óta aktív Opportunitynak. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal Nem Földi KRESZ Részlege (NASA–NETC) szerint egyértelmű volt a helyzet: a régebb óta a vörös bolygó felszínén…..
ChatMan 2012.08.10 11:34:08
Az ilyen jellegű balesetek könnyen elkerülhetőek. Itt magyarországon is sok ilyen lenne, de egy titkos csoport ezek elkerülésére szenzációs megelőzó terveket dogozott ki potom 08-100 milliárd magyar forintért, ami ugye a mars expedícióhoz képest törpe költség. Elloptam a titkos dokumentációt és most nyilvánosságra hozom:
step 1: Hagyjuk, hogy megfelelő méretű kráter keletkezzen. Ezt pl budapesten, megfelelő számú idegen égitest becsapódása híján, silány minőségű de a nemzetközi árak százszorosáért leaszfaltozott utakkal tudjuk hatékonyan egyetlen tél alatt elérni.

Step 2: Bízzuk meg ugyan azt a silány minőségű aszfaltozó brigádot a javítással újra horribill összegért (ketten odalöknek egy lapát fekete sarat egy meg elkeni)

Step 3: Talán a legfontosabb lépés az 1 m2-nyi terület aszfaltozásához csúcsidőben zárjunk le egy sávot 10 km hosszan, és tegyünk ki egy 15 km-es sebességkorlátozó táblát.

Step 4: A munka végeztével menjen mindenki haza, és hagyjanak ott mindent ahogy van. pár nap elteltével a terelődeszkák maguktól felborulnak, majd lassan egyenként eltűnnek DE.....a tábla persze kint marad !!!!

Step 5: A kint felejtett tábla után 1 méterre közvetlenül a gazzal, és vadon nőtt bokrokkal takart közúti részre állítsunk be egy leleményes traffipaxot, aki az amúgy 70-km/h-s sebességgel közlekedhető úton most a 15 km/h-ás korlátozó táblánál áll.

Step 6: A terv sikeres befejezéseként küldjük el a NASA-nak a számlát, valamint vonjuk be a marsjáró forgalmi engedélyét ami 4 éve a marson közlekedik, így valószínüsíthetően nincs érvényes műszaki vizsgája. Kötelezzük Őket a járművek hazaszállítására.
Mubarak bukása óta vártunk arra a médiatörténeti pillanatra, ami ma bekövetkezett. A Bors számba vette azokat a külföldi politikusokat, akik az utóbbi időben Orbánnal vagy Schmitt Pállal találkoztak, majd meghaltak, vagy jobb esetben megbuktak. Schmitt "lelkén szárad" a…..
Paranoid Android Gyurcsány vall! 2011.10.05 13:25:00
  Efrajim Kishon (Kishont Ferenc) emlékére     Az interneten megtekinthető az a hamis videó, amelyen az látható, hogy Gyurcsány Ferenc nem vall, illetve erkölcsi fölényének reflektorával az ügyészek szemébe villant. Ez utóbbi rész természetesen megfelel az…..
Lengyelország nyugati részén, Szczecintől nem messze található az a furcsa jelenség, amin még a sokat látott lengyel erdészek is meglepődtek. Gryfino községtől nem messze ugyanis néhány száz fa egyszerűen "görbén" nő (lásd a képen): a különös rejtélyre senki sem…..
ChatMan 2011.10.05 11:01:21
Mandiner blog Hillary, segíts! 2011.06.28 07:01:00
   Olyan régen volt már ilyen demokráciaféltő, fékező, ellensúlyozó aláírásgyűjtés. Már kezdtem azt hinni, hogy a magyar jogállamiság oly magasztos ideája végleg felöltözött a Facebookra, ám megjelent itt a történelem szemétdombjáról néhány mamut, akik a jó…..
ChatMan 2011.06.28 15:53:14
@Lasombra: Ha neked abból amit írtam ennyi jött le akkor szivesen helyesbítek neked....

" hogy 99%-ban nem tudnának elhelyezni a térképen magyarországot." helyett

Alig alig van aki el tudná a térképen helyezni magyarországot.

megj: beszéltem olyan hétköznapi emberrel aki európát sem tudta hol van.

Azt, hogy a franciák 66%-a vanilia fagylaltot szeret, elfogadom....te voltál ott, miért ne hinnék neked.
ChatMan 2011.06.28 16:05:32
@GGG77:
Ez olyan szint ahová én nem tudok lemenni.
Bizonyára mindenki emlékszik a novemberi tragikus balesetre, amikor hárman haltak meg, miután a sofőr elnézte a táblát és forgalommal szemben hajtott fel a Lágymányosi hídra. A balesetet követően egyre több helyen tűnnek fel a nagy sárga alapon fekete tenyérben behajtani tilos…..
ChatMan 2011.05.02 13:08:16
Valóban külföldön jártam....de nem gondolom, hogy pénzt nem igénylő dolgokat átvegyünk onnan....
akkor most Stirlitz mintájára:

Svájc
Zürich,
reggel 9:00
Az utcában feltűnik egy egy gyönyörű tiszta képjárművekből 3 tagú konvoj (sehol nem ömlik belőlül az olaj). Egy területet elfoglalva (kevesebb mint egy sáv szélességben) megállnak, és jó látható tiszta (szinte elegáns) kordonokkal körülveszik a területet.

9:10
Két ember a körbekerített terület mellett létrhoz két ideiglenes forgalmi sávot, kiteszi az útszűkület és a sebességkorlátozó táblákat. (Nálunk ekkor kezdődne egy dúrván két hetes mozdulatlanság a forgalmi korlátozás fenntartása mellett).

9:20
Még mindíg semmi féldecizés, kávézás, cigizés, főnökre várakozás, unott lapátratámaszkodás.
Helyette géppel felvágják az aszfaltot, alatta a betont. A törmeléket azonnam teherautóra emelik, és elszállítják.

10:35
Még mindíg nem mentek el a munkások a közeli kisközértbe.
Viszont, szakemberek gyönyörű tiszta ruhában és védőfelszerelésekben dolgozni kezdnek a gödörben.

12:00
A sarkon szinte óraütés pontosságával befordul egy kb 10 személyes kis étkezőbusz (mosdóval, asztalokkal, előre elészített helyben frissen melegített ebéddel)
A munkások megeédelnek.
(ezek megőrűltek....most mindegyik mehetne órákig keresni egy húrkasütőt....de nem !)

12:45
A munkások elhagyják az étkezőbuszt, ami mintha soha ott sem lett volna 12:50-kor elhagyja az utcát. A munkások meg elkezdik betemetni a gödröt....te jó ég...azt hittem, hogy még csak azt találgatják, hogy mit kellene majd kicserélni amásik műszakosoknak.

13:50
Vibrálnak, zömítenek,...de a többiek ezt nem nézik (biztosan láttak már ilyet) viszont összeszedik a már szükségtelen szerszámokat eszközöket, és a szemetet az előre kiterített nejlonról. Azért nem hagyják a szemetet ott, mert azonnal látszana...ugyanis az utcán nincs ilyen.

14:40
Megjelent egy betonszállító (ma sem tudom, honnan tudta, hogy pont most kellett jönnie), hiszen 2 perce még vibráltak. Kiöntötték a betont ami pont annyi...nem értem...

15:25
A beton a helyén, ledöngölve...nem tudom, hogy mit adhattak hozzá...biztosan államtitok...de elkezdték leaszfaltozni...

16:00
Út leaszfaltozva...hihetetlen. Emberek szedelőzködnek, már csak egy autó van a helyszínen. Takarítanak söpörnek (nálunk söprés után sem olyan tiszta mint ott előtte...nem is értem minek csinálják)

17:00
Kordonokat lebontják, forgalom korlátozó táblákat beszedik. Minde helyreáll, az utolsó autó csendben eltűnik a kanyarban.

17:30
Hitetlenkedve odamegyek megnézni mi történt. Megáll az eszem nem áll ki az új aszfalt 5cm-re a régitől és nincs is besüllyedve...szinte nem is látni a régi és új találkozásat...hiszen mindkettő tiszta, így még a színe sem nagyon árulkodik. Miközben nézegetem az új aszfaltot, hallom, hogy a zöldséges panaszkodik az éppen munkából hazatérőnek, hogy miután ő reggel elment dolgozni felbontották az utat és hatalmas felfordulást csináltak.

Halgattam....de azóta sem értem.
Lendvai Ildikó, "az MSZP volt elnöke" a csütörtöki Népszabadságban gyakorolja az önkritikát: a baloldal legfőbb tévedéseiről közöl némileg inkoherens fejtegetést. De hát mit várjunk a szocialista párt egyetlen értelmiségijétől, ő csak egyszerűen…..
ChatMan 2011.04.22 09:55:50
Szinte el sem hiszem, hogy ez a blog felkerült az INDEX-re, ami valljuk be mostanában nem arról híres, hogy bal irányú kritikát megtűrjön a felületén. A blogban szereplő minden betűvel egyetértek, és Lendvai Ildikó figyelmét ez úton is szeretném felhívni arra,hogy miközben az elmult húsz év sajnálatosan elnavigált öbölbe jutását illeti.....az elmúlt húsz évből tizenkettőben ők kormányoztak. Részletezve:
az első négy év az un. rendszerváltás első négy éve az MSZMP által teljesen lepusztított, óriási adósággal rendelkező ország, kiürített nyugdíjkasszájával együtt átadott hatalom volt melynek a kezelése Antal József (és bárki más számára) lehetetlen volt, főleg úgy, hogy Antal József jó három év után elhunyt. Ezután 4 év szocialista kormányzás kezdődött Horn Gyulával, ( másodhegedűs: Bokros Lajos....ugye ismerős a név, kedves Ildikó ) A 8-12.év Fidesz koalíciós kormányt hozott, mely a kényszerkomromisszumok ellenére "éltanulóvá" az eu-hoz csatlakozni kívánó országok éllovasává, mintagazdassággá, valamint kormányozta az országot az államadósság jelentős csökkentése mellett. Sajnos egy a nyugdíjasokat érintő pár ezer forintos döntés miatt a következő választásokat elbukták, így a folyamat megtört, és kudarcok folyamatává vállt a Meggyessy-gyurcsány (a kisbetű nem véletlen. Úgy írtam ahogy majd a történelem könyvekben is lesz) 8 évnyi szocialsta kormányzás gyakorlatilag visszalökött minket a "rendszerváltáskor" lévő helyzetbe, tönkrement ország, egekig érő államadósság, kiürített kasszák, és kilátástalan helyzet. Közben prsze a többi volt szocialasta ország, ahol a régi vezetőket maguk a szocialisták tették tacsvonalon kívülre, és építettek modern baloldalt, elszáguldottak melletünk. A Fidesz az elmúlt egy évben többet tett az országért, a gazdaság rendbehozásáért, és tartható gazdasági folyamatok létrehozásáért mint a szocialisták bármikor is. Lendvai Ildikónak pedig nem elemeznie kelle a helyzetet, hanem végre félreállni Kovács Lászlóval a leszerepelt gyurcsány ferenccel és a többi őskövülettel együtt, és hagyi egy új egy fiatal egy modern baloldal létrejöttét amely képes néha egyet is érteni az ellenzékkel, ha az ország érdeke úgy kívánja, és nem reflexből mindent elutasítani, puszta hatalmi sérelemből. A jelenlegi MSZP ugyanis nem más mint az Orbán Viktort utáló nyugdíjasok pártja, akik nem felejtik el, hogy egyszer az életben néhány ezer forintot nem kaptak meg, mert akkor és ott az ország pénzügyi helyzete ezt nem engedte meg.....a rossz hír, az mszp számára, hogy ezek a nyugdíjasok ugyan apáink, anyáink, de a természet törvényei miatt folyamatossan fogynak (egyébként sajnos)
 Több olvasónkat is levélírásra sarkallta az 1838-as pesti árvíz térképe. A Rottenbiller utcai tavacska fotója után a fenti képet kaptam Ágnestől. A Nagykörútra tervezett hajózható csatorna tervét szerintem elég jól ismerik az Urbanista-olvasók, de ez a vízi M0-s nekem is…..
Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a magyar médiatörvény módosításában – jelentette be szerdán Brüsszelben Jonathan Todd, a médiaügyekben eljáró Neelie Kroes EU-biztos szóvivője. Mint közölte, a magyar kormányzat az uniós végrehajtó testület által…..
A bank ügyfele néhány hónappal a válság kirobbanása előtt döntött úgy, hogy eladja a meglévő lakását és vásárol egy új ingatlant. A pénzintézet „úgyis csak vagy egy évre kell” alapon a legkedvezőbb kamatozás mellett kínált jen alapú lakáscsere hitelét…..
Érdekes volt a tegnapelőtti nap: Orbán Strasbourgban, Schmitt Pozsonyban… És tulajdonképpen mindketten ugyanazt művelték: az itthoni politikai megosztottságot akarták „exportálni”. Azt a politikai megosztottságot, amely csak külső megjelenési formája egy sokkal…..
Varánusz Orbán célkeresztben 2011.01.19 08:00:00
Ma délelőtt az Európa Parlamentben a magyar elnökség tervezett programjáról beszél Orbán Viktor. Ha hagyják. Mármint szóhoz jutni. Meg a programunkról beszélni. A milyen forrón esszük ezt a kását ideje ez, amit vagy le tud hűteni Orbán fogyasztható hőmérsékletűre, vagy…..
ChatMan 2011.01.19 10:09:22
A Blogot jegyző varánusz......hát talán senki nem lepődik meg ezen, de nem teljesen semleges politikai beállítottságú. Ez persze nem baj...legyen ilyen is. A kommentelői között van aki nyíltan mesterlövészért kiált, ami azért valljuk be ne túl európai. Mégis....írhat blogolhat, a kommentelő kommentelhet...mi is a baj a média törvénnyel?.....Letartóztattak, elhalgattatak valakit már? NEM !....Azaz de az az MSZMP idején volt, amikor Lendvai Ildikó volt a fő cenzor......Ja hogy az más akkor más világ volt.....Ja tényleg, más rendszer, más elvárásokkal....de ugyan ezekkel a szocialista vezetőkel....Hát még ez sem baj...ilyen a világ! Egyik nap Kapolyi még mocskolja tőkét.....szinte másnap már a leggazdagabb nagytőkés Magyarországon. Ez van...közel volt, mi meg lemaradtunk....éljen boldogan. De akkor most mi a baj a médiatörvénnyel???.....A hegyek egeret szültek és három kifogást is emeltek nagy nehezen.......háromból kettőt csípőből cáfolni lehetett, mert európai uniós szöveget vettek át szó szerint....a harmadik meg 2/3....Hát a parlamenti demokrácia már csak ilyen...Egyen azért elgondolkoztam. Miért nem időzítették ezt az uniós elnökség utánra?....dilettalizmus?.....Dehogy csak nem lát senki az orránál tovább. Orbán Viktor Úr az Eu legerősebb parlamenti frakciójának az alelnöke....és rúgjon meg a ló, ha nincsenek európai unios politikai ambíciói.....Na most...ha végig viszi ezt a fél évet csendben a sarokban meghúzódva, ki fog rá emlékezni?...De ha ott is csatákat nyer....és fog! mert itthon mögötte a 2/3...gatyába rázza az országot visszafizeti az IMF hiteleket az idő alatt amíg tart az elnökség...átviszi a médiatörvényt, új alkotmányt ad az országnak, eljuttatja Horvátországot az Eu-ba....szt stb.....nagy formátumú európai politikusként fogja átadni az elnökséget...Köszönhetően az ellenzéki politikusoknak és külföldi barátaiknak, akik pusztán az esetleges lejáratás céljából dobnak be olyan témákat amik felett könnyedén fog győzelmet aratni.
Nem jó a negatív kritika az országnak az uniós elnökség idején.Vajon ki mondta ezt a mondatot?a) Orbán Viktorb) Szijjártó Péterc) Schmitt PálA helyes válasz: egyik sem. Ki nem találja a kedves olvasó...Mesterházy Attila az MSZP elnöke -és most már kijelenthetjük haláli…..
ChatMan 2011.01.13 08:52:28
Először arra gondoltam, hogy értelmesen levezetem, hogy mi miért is történik médiatörvény ügyben, kinek mikor hol érdeke ezt nemzetközi témává tenni, kik mikor miért nyilatkozták amit nyilatkoztak, kiknek a felkérésére, milyen tudás bírtokában.

Azután elolvastam itt a kommenteket, és rájöttem, hogy kb arra vállalkoznék, mint az az apuka, aki relativítás elmélet alkalmazásának csillagközi térben való fontosságáról próbálná meggyőzni a három hónapos gyerekét. Így hát le is tettem az értelmes beszéd lehetőségéről. Úgy döntöttem, hogy ha már a véleményemet nem is mondom el (teljesen felesleges volna az itt tapasztalható műveltségi szinten....persze kivétel azért elvétve van.)

Január óta érvényben van az itt "tárgyalt" média törvény....és csak olvassátok végig a bejegyzéseket....mindenki leírhatta amit akart (még ha orbitális baromság is, ráadásul jórészéből süt a rosszindulat)....de még senkit nem vezettek el bilincsben....akkor most van sajtószabadság, vagy nincs? Hol voltak a demokrácia e remek védői amikor röpködtek a gumilövedékek, viperával osztották a tüntetőket, és szándékosan ráterelték a békés emberekre a hőzöngöket?
Azért mégis jó ez a blog valamire pontosan meg tudom számolni az ellenzék számát. Ja....és tényleg kérek én is minden olyan érdeklődőt aki teljesen egyetért az itt kommentelő néhány ember különösen az "Ezt elkurtad gonosz törpe" nevet jegyző kommentelő szinvonalas bejegyzéseivel, hogy feltétlenül menjen el a periszkóp világrádió seprűnyeles tüntetésére, mert imádom nézni a hiradóban este, amikor 5-7 láthatóan igényes 90-éves megy seprűnyeles plakátokkal védeni a súlyosan megsebzett demokráciát.
........Csak ezt az "Ezt elkúrtad gonosz törpe" szöveget tudnám megérteni.....mert nekem nem is tűnt olyan nagyon alacsony törpe formának a gyurcsány demokrata ferenc.
Nemzeti Hírügynökség (Nemhír), Vélemény rovat Örvendezzünk! Örömteli, hogy van az országban egy ember... nem, nem is csak egy ember, hanem az Ember, aki önnön életét, annak minden pillanatát feláldozza, hogy nap mint nap, év mint év rámutasson gyarlóságainkra, hibáinkra,…..
A polgári Magyarország üzenetével a Fidesz ráérzett arra, hogy a magyarok mire is vágynak. De ki akar plebejus lenni? Ki akarja követni a kínaiak példáját? Ki érti, mi fán terem a nemzeti együttműködés? Miért nincs egy jó üzenete, víziója a Fidesznek? Volt valami…..
Erős ellenzék van születőben. Persze nem én látom így, hanem Gyurcsány Ferenc meg az az 1-2 ezer ember, aki képes volt arra az aljas dologra, hogy az utcára ment politizálni. Mert ugyebár "a politikának a Parlamentben a helye". Nem, ezt nem én találtam ki... Ki emlékszik…..
ChatMan 2010.11.04 12:21:23
@bierkamp: Tökéletesen igazad van ! Jól bevállt eszköz van a diktatúra leverésére...... a 2/3-os többség.
Vastagbőr A jogállamért! 2010.11.03 08:31:00
Az Index fotóját máris jelölném az Év sajtófotója címre: Gyurcsány Ferenccel és a háttérben figyelő Nagy Imrével a jogállamért! A Charta újra akcióban lépett, mert most már tényleg itt a diktatúra, nem lopakodik, ott ül a miniszterelnöki székben! A Fidesznek azonban…..
Megkezdték a siófoki nagystrand felújítását, a művelet négy vendéglátó egység elbontásával kezdődött - az indoklás szerint ezek nem illettek a strand új profiljába, emellett gyakori zajproblémákat okoztak, írja a Turizmus Online. A Coke Club épülete megmaradt, de jövőbeni…..
ChatMan 2010.11.03 09:05:26
....Jól ismerem. A kezdetektől oda járok, nyaranta több hetet töltök el ezen a helyen. Szántódon van nyaralónk, de eleinte a magyarországon még ritka, külföldi tengerpartokon teljesen hétköznapi feeling-ért tettem meg minden nap a tizenegykét kilométert. Így hát tanúja voltam a hely tündöklésének, és a már egy-két éve előre érezhető bukásának. A hely egy zseniális kezdeményezésként, a fiatalok életviteléhez, a fiatalos életstílus kedvelőihez igazított, életvidámságot, egészséget, bulit, szerelmeskedést sugárzó balatoni "bulközpont"-ként jött létre, magával hozva a marketingből jól ismert Coca Cola "életérzést". Mindennek erre kellett volna épülnie a továbbiakban is, ám ez (gondolom a hely alakítására befolyással bírók szakértelem hiánya miatt) megbicsaklott. Azt lehetett észrevenni, hogy egyre kevésbé fontos ennek az életérzésnek, hangulatnak a fenntartása, és mindinkább a kizárólagos profit maximalizálás a lényeg. Így egyre inkább megjelentek a kiadott kis igénytelen balatonparton megszokott kis néhány négyzetméteres aranyárban kiadott vendéglátó helyek. Ez persze már egyáltalán nem illeszkedett bele a fiatalos "tinis" hangulatba, hanem a megszokott "jól bevállt" felé hajlott, mellyel a hely maga is középszerűvé vállt. Megjelentek a látogatók között az idősebbek (szeretem őket, de ezt a helyet meghagyhatták volna a fiataloknak) akik az eredeti célok szerinti életérzésből nem, de súlt kolbászból jóval többet kívántak itt magukba engedni. Sajnos csak egy két hely tudta az eredeti célokat megtartani (örök köszönet a Beach Party Cafe-nak), lassan az eredeti célközönség is fogyatkozni kezdett. Így a szinvonalat tartani akarók aranyárban szolgáltatták a fiatalok számára az italt kávét ételt. Persze a fiatalos életérzés nem párosul mindíg kitömött pénztárcával, így ezek az amúgy kellemes helyek is kezdtek halálra ítélődni....és csak jöttek, jöttek...jöttek a nagymamák a pici gyerekkel.....most már kell nekik a csend a nyugalom, a lángos a sűltkolbász...és lassan de biztosan átveszik a helyet az eredeti célközönségtől akik pont ezért lassan el is maradoznak. Nekik nem kell napközben a hangos zene, mert a pici baba nem tud tőle aludni. Nem kell a Mohito, jó lessz az otthonról hozott kőbányai világos, nem kell a fitnes saláta, mert hoztak ők császárhúst meg jó fehér kenyeret hagymával (persze ezek is jók, de hol van már a hely szelleme). Az eredeti törzsközönség kezdett pontá zsugorodni, a szinpad körűl, ahol egy utolsó kísérletként kicsrélték a "bútort" ( pedig tudjuk, hogy nem azt kell. ) hoztak szuper napágyakat amik önmagukban nagyon szépek és persze igényesek is. Pont olyanok mint amilyenek egy ilyen helyre kellenek, persze nem néhány darab, hanem az egész strand területére, mert az utolsó koporsószöget éppen ezekkel verték be a hely koporsójába.......Történt ugyanis, hogy ezeken a helyeken már hajnalok hajnalán le voltak készítve az ott lévő Coca Colások, és barátaik számára a "foglaltságot jelző törölközők)...persze ember csak 11-kor párosult hozzájuk, mégis a belépőt megfizető fiatalok számára azt az üzenetet hordozta "számodra itt már nincs hely". Ezzel győzött is a nagymamák csapata, és létrejött a csendet, nyugalmat igénylő, ám de szolgáltatást igénybe nem vevők strandja, akik úgy érzik, hogy a megváltott belépőjegy pont elég kiadás volt, és lényegében ők ezért nem kapnak semmit. Mint marketing vezető mondom: Vagy egy teljesen új koncepció kell, a belépőjegyek megváltásától, a benne foglaltakon át a hely feelingjének az ujrateremtését, fenntartását, szolgáló teljesen új és totális döntési jogkörrel rendelkező, a látottakat, tapasztaltakat felfogni és megváltoztatni képes csapattal, vagy hagyni kell a nagymamáknak, és eltűnni onnan az eredeti célközönséggel együtt egy másik partszakaszra. Hosszan tudnám elemezni a hely tündöklését és bukását. Óriási előnyöm, hogy nem mint a hellyel kapcsolatos bármilyen érdekeltséggel rendelkező, hanem mint napi használó látom a problémákat, a hely haldoklását, az ujrakezdés lehetőségeit.