Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Periksz

0 bejegyzést írt és 87 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt már tudjuk, hogy összesen 57 egyéni választókerületben folytatódik a küzdelem, ebből 21 Budapesten található. A fővárosi nyitott körzetek nagyon más képet mutatnak, mint a vidékiek, itt ugyanis az LMP meglepően erős pozíciókkal rendelkezik, akár azt is mondhatnánk, hogy…..
Periksz 2010.04.13 14:40:36
@agent T: Milyen miniszterelnök-jelölti vita? Itt mán csak 1 min. e.-jelölt van, Mházy max listavezető. Szerepzavarban van.
Ártanak-e a Jobbiknak a támadások? – ezzel a címmel írtam március végén azokról a botrányokról, amelyeknek a célja egyértelműen a radikális párt hitelességének aláásása lehetett. A fagyi azonban ma visszanyalt… A kampány legnagyobb botránya – írja a…..
Periksz 2010.04.08 09:25:18
@Tibike15: Pontosan, lehet olyan hatása, hogy a fenyegető rémdiktatúra miatt vasárnap ki sem meri dugni az orrát a lakásából a rejtőzködő komancs savazó.
w Ante portas 2010.04.07 07:30:00
  Minden egész eltörött I. Négy-, esetleg háromrészes cikksorozattal, tarkabarka gondolatcsokorral jelentkezik a blog a választások célegyenesében. Bár később egyes elemzők koherens stretégiaként próbálják interpretálni, szerző valójában csapongó, bizonytalan gondolatait…..
Mától számítva már csak két hét van hátra a hivatalos kampány utolsó napjáig, hiszen április 10-én, szombaton elvileg már csend honol majd a magyar politikában. S bár a nyitott kérdések száma az elmúlt napokban nem változott, engem egyre jobban a választások utáni helyzet…..
Periksz 2010.03.26 09:30:34
@SztupY: A legmegengedőbb konstelláció szerint, extrém esetben még a 48% is elég lehet a 2/3-hoz, ha érvényesül az első forduló után az elsöprő győztes-hatás az akkor még álló 60-70 EVK-ban. + ha OV is akkor indul be, mint ahogy TG is jósolta.
Periksz 2010.03.26 09:48:38
@jjulie: Bocs, utána nézhetsz, de a Fidesz ciklusonként jóval több 2/3-os módosításhoz járult hozzá, mint a most diktatúrától fosó KoviLaci a 4 ellenzéki éve alatt. Ráadásul akkor tetves ORTT-ügyek miatt kaszáltak el a NATO miatt fontos módosításokat. Égtünk is emiatt külföldön.
Amúgy egy párt mindent pártérdekből tesz, és ez szerencsés esetben egybe esik a nemzeti érdekkel. Ez nem jött be a Maszopnak, akkor sem.
Periksz 2010.03.26 10:12:53
@Higany: Inkább megbízásból...
A tegnap délutánt és estét Röjtökmuzsajon töltöttem, ahol egy gazdasági vezetőknek szóló konferencián vettem részt. Kicsit én is beszéltem a választás tétjéről, illetve volt szerencsém meghallgatni Navracsics Tibor és Oszkó Péter előadását, akikről, ha nem…..
Periksz 2010.03.25 13:26:31
@radala: A HírTV- látható is volt a jelenet. Általában véve is jellemző, ahogy Ibolya és Herényi, meg a szocik is kezelik a jobboldali médiát. Ezzel ellentétben nem hinném, hogy a jövőben, bármely Fidesz-kdnp-s prominens ne nyilatkozna munndjuk az ATV-nek, vagy hogy az utánuk rohanó riportereknek hányaveti módon, a foga között undorral kiszűrve nyögje ki semmitmodó válaszát. Minthogy ma sem teszik.
Ez most sajnos általános a MN-t pl. csipesszel sem kézbe vevő Ibolyáéknál. És akkor Veresről még nem is szóltunk.
Az országos listák benyújtásával ma végre lezárul a jelöltállítási szakasz, érdemes tehát egy gyors összegzésben megnézni, az egyes pártok mennyire voltak sikeresek a nulladik fordulóban, illetve mekkora támogatottságra lenne szükségük ahhoz, hogy április 11-én listás…..
Periksz 2010.03.23 14:36:58
@török gábor: Gábor, írod, hogy: „ara is szükség lehet, hogy abban a 85 egyéni választókerületben, ahol nem lesz jelöltjük, a szavazók tömegesen döntsenek a szavazatmegosztás mellett”- Nos, szerintem pont egy LMP-szavazó, aki annyira mást akar, nem fog egyéni jelölt mellett szavazni, ha csak listája van a pártjának a kerületben. Így nem is kell megosztania az 1 db szavazatát. Mivel azonban 30%-ban tolerálják a Fideszt, max. a Fidesz jelölt kaphat néhol pár száz szavazatot. Hogy így lesz-e, ki fog majd derülni a 11-ei statisztikákból.
Lassan talán túllendülhetünk a „miért rémesen szörnyű az oldal új megjelenése” témán, (aki még elmondaná a véleményét, itt örömmel fogadjuk) így azt javaslom, hogy beszéljünk ismét egy kicsit a politikáról. Van egy párt, amellyel elég régen foglalkoztam,…..
Periksz 2010.03.23 09:38:50
@barli: A vita értelméről: az 1. forduló után a ott győztes kb. 100 egyéni és kb ugyanennyi listás mandátumból már meglesz 194, ami a kormányzáshoz kell. Azaz a lelendő nem hivatalos miniszterelnök állna ki a 2-3 valószínű leendő ellenzéki frakcióvezetővel.
Mindez hallatlan Monty Python-szerű kommunikációt adhat Viktornak. Az már nem jelölt-vita lenne.
Periksz 2010.03.23 09:44:36
@kopogtató: Már mér' járna hiába? 50%-nál is lesz vagy 70 első körös győzelem, a többi még nyitva lesz, akkor még nagyobb tétje lenne a 2 fordulónak. 2002-ben 42% után is volt értelme, ha végül nem is ment sokra vele.
visionpolitics.hu/index.php?page=oldal&cikk=342&lang=
(a 2 fordóban megfordult 2002-ben)
Periksz 2010.03.23 12:02:11
@LevLev: Sőt, 55%-kal megkapja a listás helyek 60%-át, ha mondjuk 12% küszöb alatti szavazat lesz. Ez mondjuk 85 mandátum már ápr 11-én.
Egyre többet lehet hallani arról, hogy 2010 áprilisában új időszámítás kezdődik a magyar politikában: nem csupán a kormányváltás miatt, hanem a pártrendszer átalakulása okán is. Magam is írtam már többször erről, például ebben a bejegyzésben, hiszen a tavalyi év egyre…..
Periksz 2010.03.22 13:20:47
@radala: @kalapácstollú: Úgy értem, hogy a "csonka országból" - a 3 megye nélkül, + 22 ezer szavazatot kell szerezniük, mert 60%-os részvétel esetén az 5%-hoz ennyi szavazat jött volna a hiányzó 3 megyéből.
A Budapest-Csapody-ügy vége úgyis bréking nyúz lesz szerintem, magától TG-tól. Csak figyeljünk!
Periksz 2010.03.22 13:41:51
@radala: Valóban érdekes helyzetbe lavírozta magát Somogyi. Még ha be is jutnak, de mondjuk nem lenne képviselő, mert lemarad a listáról, ténykedésével objektíve leégett a szakma előtt. Főleg az LMP-s Karácsony Gergelyhez képest.
Az is érdekes lesz, hogy az mdf-szdsz 1% főlé kerülve milyen marakodást fog rendezni az állami támogatáson. Bár erre is gondolniuk kellett a paktumban. Mondjuk vszeg pont ki tudják majd fizetni belőle a Political Capitalt.
Periksz 2010.03.22 14:05:00
@radala: a gödör alján ásni kezd az mdf :-) keresik a kc-s ládát

vagy a lefolyót.
Holnap végre végleg kiderül, ami azért már ma este is látszik: minden idők legkevesebb országos listát állítani képes pártja várhatja idén az áprilisi választást. A korábbi 12-15-12-8-10 után ezúttal minden bizonnyal csak 6 országos lista versenyezhet, ráadásul három…..
Egy választás kapcsán, ahol szerencsére mindig eljön az igazság pillanata, kiemelt jelentősége van az eredmények utólagos magyarázatának. Márpedig – gondolhatják a pártok - ezt nem lehet a véletlenre, vagy az esetleg nem elég illeszkedően gondolkodó elemzőféleségek és…..
Periksz 2010.03.17 17:09:38
@theofil: Nem gondolja komolyan, minthogy az eshetőség is komolytalan. Ezzel is motiválja a populációt, hogy nehogy bealudjon.
Periksz 2010.03.18 14:35:59
@drfaktor: Csakhogy a magyar akol olyan génmanipulált egyedek kényszerközössége, ahol a kádári mutáció miatt (is) a nemzetközileg megfigyelt és a Nature-ben publikált eseteknél jóval nagyobb, mintegy maszopnyi és ibolyányi arányban fordulnak elő fekete bárányok.
Periksz 2010.03.18 16:03:39
@is: Nos ezzel az általad kevéssé tisztelt társasággal szemben állók úgy kormányoztak 8 évig, hogy azalatt a környező országokhoz képest 25% növekedés-hiányt produkáltak. Azaz itt ragadtunk a sárban. Egy fél nemzedéknyi idő kell konjunktúrában, hogy behozzuk, ha behozhatjuk egyáltalán.
Itt kérem már a világválság előttés nélkül is recesszió volt.
Most már egyértelmű, amiről azért a kampány elején is lehetett tudni: az LMP és az MDF nem csupán a küszöb átlépésével, de egymással is küzd majd ezen a választáson. Miközben a két párt programja jelentősen különbözik, többé-kevésbé mégis van átfedés a megcélzott…..
Periksz 2010.03.17 09:26:39
@jjulie: Valóban nem érinti a Fidesz mandátumainak számát, ha a két kicsi bejut, mert az MSZP-Jobbik OL-mandátumait csökkenti, DE ha valamelyik mégis bejut, az igen kellemetlen lenne Viktoréknak, mert a kétfrontos harc helyett immár körkörös védelemere-támadásra kellene berendezkedniük. Nem is beszélve arról, hogy a moral insanity Ibolyával való újabb 4 éves együttélés milyen stresszt okoz az egészséges szervezetnek.
Periksz 2010.03.17 12:13:48
A legújabb kvk:
hetivalasz.hu/itthon/a-jobbik-megelozte-az-mszp-t-27940/
Célegyenes. Az MSZP is egyenes vonalat mutat a 16%-on.
Periksz 2010.03.17 12:27:39
@radala: Tényleg pancserek, bár lehet, hogy pár tizeddel előz a Jobbik. Lánchíd rádió 12.30.
Számháború nélkül is kijelenthető, hogy valódi tömegek egyértelműen a Fidesz és a Jobbik rendezvényére voltak kíváncsiak. Már az „előénekesek” jelezték, hogy a mai nap a szemet szúró különbségekről fog szólni az azonos időben ünneplő két pártnál - annál…..
Periksz 2010.03.16 11:30:32
@radala: Kár, hogy búcsúzik theofil, mert akkor most olvashatná, hogy bizony-bizony, nem a csillár-ÁFA miatt fog bíróságra járni Fletó, mint te is írod. Hanem egyrészt a Cusi-ügyben MA-val közösen való érintettsége miatt, ugyanis a bíró nem fogja bevenni a süket dumájukat, hogy ők semmire nem emlékeznek. Másrészt az NBH-szál miatt. Ez a terrorista duma kezdve a szlovákoktól, a székházostromon át a mostani RTL-es hősig, igen gázos. Készítik ám a dossziét az igazodni kívánó nbh-sok Kövér Lacinak…
Legalábbis remélem.
Eddig csak egyszer foglalkoztam a közvélemény-kutatásokkal, s tulajdonképpen nem is terveztem, hogy ismét megteszem. Bár nem vagyok szakembere a kérdésnek – mindig meg is lep, amikor az egyes cégek részéről a mintavételhez és a statisztikai eljárásokhoz láthatóan (és…..
Periksz 2010.03.11 17:24:27
@török gábor: Azért az elvárható volna, hogy a már bemért 63-65%-os várható részvételi aránnyal, másodlagos preferenciákkal számolva, és egyéb beugratós kérdésekkel valahogy felossza pl. a Nézőpont azt az összesen 26 százalékot. Na mondjuk a Maszop nem számíthatna a 12+26-ra, csak mondjuk a negyedére.
Abban a jelenleg messze nem elképzelhetetlen esetben, ha az MDF-nek és/vagy az LMP-nek nem lesz meg az összes (azaz húsz) területi listája, ezen pártok szavazóinak egy része április 11-én nem fogja megtalálni kedvencét a szavazólapon. Mindez – a választói csalódáson…..
A hivatalos adatok szerint az LMP benyújtotta nyolcadik budapesti jelöltjének ajánlószelvényeit is, ezáltal – ha a választási bizottság is zöld utat ad - eldőlt, hogy a pártnak lehet fővárosi listája. Egy újabb területi lista természetesen nem a világ, az MDF budapesti…..
Periksz 2010.03.10 12:55:48
@clownfish: Három EVK-s megye pedig nincs is.
Nem lehet azt állítani, hogy ezen a blogon ne foglalkoztunk volna eleget az MDF helyzetével. Január 12-én, amikor kiderült, hogy igaz a sokáig tagadott hír: az MDF valóban az SZDSZ-szel tárgyal, a következőt írtam: „Mi szüksége van az MDF-nek Retkes Attilára? Miért kell…..
Periksz 2010.03.09 09:25:38
@török gábor: Az eredeti témára visszatérve bízvást állíthatjuk, hogy most, hogy Herényi átvitt értelemben is alulról fogja szagolni az iIbolyát, ezzel a Fidesz kerül jobb pozícióba. Persze gondolhatnánk azt is, hogy az MDF budapesti kiesése az MSZP-t hozza majd föl az LMP mellett, de az reálisabb, hogy a Fidesz-KDNP forgatókönyve zajlik most:
1. Az MDF nem indul el Bpesten + 4-5 megyében, de az savazók 2/3-a mégis szavazhat rájuk
2. Az LMP nem indul el 7-8 megyében, de a szavazók 2/3-a mégis szavazhat rájuk;
3. Így kiesnek mindketten 4%-kal, azaz sírba viszik 400.000 derék balos savazóbolgár szavazatát.
Viktorék is csak annyi cetlivel fognak segíteni, amennyi ahhoz kell, hogy a 4,99%-ot ne lépjék át.
Periksz 2010.03.09 13:47:01
@Aldobói.Feldob: Amikor Almássyt kicsinálták, Hernyónyi Károly akkor is a megtévedt fiatalember egészségi állapotát taglalta, mint most is Lévaiét. Meg Kör-Bárczy is tegnap az ATV-n. Olcsó bolsevista trükk.
Tegnap este az MTV esti politikai műsorában voltam, s miután a mi beszélgetésünk csak később, az adás második felében kezdődött, a folyosón szerencsére meg tudtuk nézni a Hír TV-ben a BKV volt vezérigazgatójának „vallomását”. Bár korábban a Magyar Nemzetben már…..
Periksz 2010.03.08 13:45:17
@jjulie: A jobbos savazóbolgárt egy Gyurcsány nyilván nem manipulálhatta, a felháborodás így ezen nem is törhetett ki. Hanem azon, hogy átverte milliónyi nemzettársunkat, azokat, akik nagy számban beikszelték a Maszopot. Amúgy teljes off ez a téma, főleg most, hogy kiderült, hogy Somogyi kiütötte az MDF-et az OGY-ből.
Kevesen gondolták volna akár csak egy évvel ezelőtt is, hogy a választási kampány egyik legkeményebb retorikai küzdelme a Fidesz és a Jobbik között zajlik majd. Bár az MSZP és a Fidesz hozza egymással kapcsolatban a kötelezőt, négy vagy nyolc évvel ezelőtt lényegesen…..
Periksz 2010.03.05 11:35:24
@gossage: Vona-levél: „Hazaárulás; nem szégyellik magukat?;hazugság;ön kisbetűvel;zsidó testvérpárt, (de): izraeli felvásárlók;uniós pusztítás”
Stílus + tartalom nulla, de a célnak megfelelő írásmű.
Két - ezen a blogon már korábban részletesen tárgyalt - ügyben is érdekes mondatok hangzottak el a mai napon. Mindkettő slágertémát érintett: valóban visszalép-e az MSZP a Fidesz javára, illetve tényleg olyan rosszak-e az MDF kilátásai a jelöltállítási folyamatban?Mesterházy…..
Periksz 2010.03.04 10:32:10
@objekt: Krizsó-Krizsó… itt mán mindenkiből sztárocska lehet. Beszédhibás, a gondolatait nem bírja a nyelvével megfeleltetni, ami rettentő msslhngzó-trlódáshoz vezet nála. A nagyobb bajt pedig akkor érhettük tetten, amikor szinte elcsöppent a sziruptól a kormány embereit hallgatva, szemében a megértés fátyolos fényével. Na de ha jobbost kérdezett, az a szegény bizony nagyon beszorult. Már időben főleg, mert túlbeszélni mondjuk bővített mondatokkal nehéz azt a nőt.
Periksz 2010.03.04 16:30:52
@[nev]: És most akkor mi a nemzeti szocialista? - ha mán a náci foglalt. Neked is van nemzeted, csak nem vagy bele szerelmes?
Érdekes interjút adott ma a távirati irodának Szekeres Imre. Idézem az összefoglalót: „A politikus szerint ártanak az MSZP-nek azok a szocialista politikusok, akik most a múltbeli történésekkel vagy a lehetséges jövőbeni pozíciójukkal foglalkoznak ahelyett, hogy a lehető…..
A mai napnak két fontos híre volt a parlamentbe jutásért küzdő egyik kis párttal, az LMP-vel kapcsolatban. Egyrészt megjelent a hivatalos adatokban a párt első jelöltje, a bajai választókerületben indulni szándékozó Ikotity István. Ugyanakkor – sok optimista nyilatkozat után…..
Periksz 2010.03.02 14:49:23
@hoplita: 1 356 508 Bpesti szavazó, 60%-a 813905 savazóbolgár

www.valasztas.hu/hu/parval2010/350/350_0_index.html
Mindössze hat hét van hátra a választás első fordulójáig. A kampány a négy vagy a nyolc évvel ezelőttivel összehasonlítva szinte illegalitásban zajlik: ennyivel a voksolás előtt példátlan, hogy az ember egy vasárnap esti tévézésnél ne ütközzön bele valamelyik párt…..
Folytatódik a választási rendszerről szóló mini sorozat: ezúttal az ajánlószelvények gyűjtése miatt már most is reflektorfényben lévő egyéni választókerületekről lesz szó. A szabályok ismertetése mellett az egyes eljárások politikai jelentőségére is igyekszem felhívni a…..
Periksz 2010.02.25 15:35:22
@TheElf: Ronthatja, de csak egy darabig, és bizonyos körökben. De vegyük például Ficót. Absztinens az összes Slotával kapcsolatos vádra, és lám a Smer újra tagja a szoc. internaci boldog közösségének. Szlovákiáról Nyugaton sajnos ábszolút nem Slotákiára asszociálnak, hanem mondjuk a hajdani 10%-os GDP-dübörgésre.
Mondjuk az igaz, hogy a kettős beszédet ismerve OV és drága hazánk élből kaphat annyi agymosást, mint Fico, pusztán azért, mert Vona beül a Parlamentbe, pedig marhára nem lép vele koalícióra.
Periksz 2010.02.25 15:37:39
@ó jaj: Szólj már nekik légy szíves, hogy jelentkezzek be az albérletük szerinti evk-be mindkét fordulóra.
A miniszterelnök tegnapi parlamenti búcsúbeszéde kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés Bajnai Gordon további karrierjére vonatkozik. Sokan már az MSZP következő miniszterelnök-jelöltjeként látják, mások biztosra veszik, hogy jövőre ő lehet a baloldal közös…..
Periksz 2010.02.23 13:01:34
@az igazi Sipi: Annyi felelőssége csak lehessen már, hogy ha tudott az egész mocskos ügyről, mint ahogy fentebb írod, a cégtől való távozása után fel kellett volna jelentenie azokat, akik szerinted az egészet mozgatták.
Vagyis becstelen volt és sunyi. Több száz milliót kipumpáltak a cégből a termelők kárára.
Szombat délután óta próbálok valamit írni az MSZP kampánynyitójáról. Pedig készültem: megnéztem a beszédeket, szorgalmasan elolvastam a programot, aztán vasárnap a Naplóban bepillantást kaptam a Mesterházy-család életébe, s végül a pártelnök érveit is meghallgattam a…..