Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gri

0 bejegyzést írt és 81 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megtöröm a légköri zavart, és újra megkezdem a sugárzást. Mondjuk ki: vége a nyárnak. És vége a nyári szünetnek is, ami kicsit hosszúra nyúlt sajnos, egyszerűen nulla időm volt foglalkozni a bloggal. Valamelyest a menekültválság is odakent, illetve egy projekt, aminek az…..
A Google Wallet szolgáltatása eddig csak NFC képes mobileszközzel volt elérhető, de immár fizikai bankkártya formátumú fizetőeszközként is megtestesült. A kártyával olyan helyeken is lehetséges a fizetés, ahol nem rendelkeznek Google Wallet terminállal, valamint akkor is…..
gri 2013.11.22 06:42:56
Bevallom, meglepődtem. Annak ellenére, hogy kifejezetten kedvelem a Sportstereket és szívesen nézek belőlük készült átépítéseket, még sosem találkoztam olyannal, ahol a cél a supermoto külső volt. Endurót, dirtbike-ot és choppert láttam sokat, de az ügyesen átfaragott V2-esen…..
TComment Az utolsó rock'n'roll 2012.06.21 06:18:00
Rémülten tudatosítottam, hogy nem fogom tudni megindokolni, miért éri meg minden kilója a 12 600 forintot, amibe kerül. Ha létezik tökéletes és haszontalan dolog egyben, akkor ez az. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
gri 2012.06.21 21:08:43
Az Audi megcsinálta a maga szuperdízelét, ki is próbáltuk és kijelentettük, hogya BMW felkötheti a derékszíjat… Nos, a BMW nem kötötte fel, hanem félbehajtotta és odasózott. A csatos végével. Hadd fájjon. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
gri 2012.06.12 14:13:57
TComment 250, kis fordulaton 2012.04.25 06:10:00
420 ló az amerikai piacra, ahol a felét is ritkán használják - hülyeség, felesleges, kéne! Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Subba Hosszú hétvége!!! 2012.03.14 00:08:00
gri 2012.03.14 08:41:45
A gazdagsághoz mindig tapad egy jó adag émelygős irigység is. Egészen addig, amíg nem mi vagyunk gazdagok. Ez az autó igazából sose volt még ilyen jó. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Nagyobb. Tágasabb is. Csendesebben fut. Jóval takarékosabb, és már elektromos szervó segíti a kormányát. Ha családi kompaktról lenne szó, tapsikolnánk. De ez az új Porsche 911… ..
gri 2012.02.01 19:59:14
Nem is olyan régen volt egy cikkünk arról, hogy mi hogyan éljük meg a mindennapi közlekedési kultúrát (vagy annak hiányát) idehaza és külföldön. Van, aki magában fortyog, van aki büntetne, de alapjában véve próbálunk nevelni és jólneveltnek maradni minden szituációban.…..
gri 2012.01.31 21:36:58
@Jean-Baptiste Emanuel Zorg:

Mit rinyálsz? Nekiment a kocsidnak? Nem. Akkor mi a gond?
Parkolási stratégia, bazmeg... Jóhogy nem már külön haditervet csinálsz minden egyes parkolásra. Nem vagytok ti normálisak.

Mellesleg ha tényleg a lehető legtávolabb álltál meg, akkor hogy is tudtak mindkét oldalra melléd parkolni? Pancser... :-)
TComment Használt BMW? Soha 2012.01.09 06:15:00
Ha ön a címben jelzett mondattal az ajkán alszik el minden este, akkor ne kattintson, ez nem az ön autója. Akinek prémiumtermék kell, az legyen hajlandó áldozni is rá. Mert akkor jó, még így, hétévesen is. Mai cikkünk blogposztja...
gri 2012.01.09 13:04:59
@NagyTomi:

Egyrészt szánalmas, hogy beleköt egy fotóba, másrészt szánalmas, hogy rossz illesztési hézagnak nézi a szélvédő alatti szellőzőnyílást.
gri 2012.01.09 14:19:59
@NagyTomi:

Avass be kérlek, hogy mire gondolt.
Tudnod kell, mert azt írtad, hogy te is kiváncsi vagy rá, mi az.
gri 2012.01.09 15:11:14
@NagyTomi: nekem sem ilyen BMW-m van. De ha én rést látok a szélvédő alatt, akkor az elmúlt néhány évtized autóipari hagyományaiba belegondolva először általában szellőzőre tippelek...
Mit nem tud még a használtautó-kereskedelemről, a fontoskodó, kisstílű márkaszervizesekről és a bepróbálkozó ügyfelekről?Mai cikkünk blogposztja...
gri 2011.12.31 12:37:22
@NagyTomi:

Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy a magyar a hülye.
gri 2011.12.31 13:17:15
@NagyTomi:

"Akkor Te sem vettél fel hitelt, ha jól látom:)"

Ez hogy is jön ide? Meg mit akarsz vele megmagyarázni/bebizonyítani?

Jobban érzed magad, ha elmondom, hogy ha nekem hitelre van szükségem, akkor először kiszámolom, hogy mennyit tudok havonta visszafizetni, aztán ezt megfelezem, és úgy veszek fel hitelt, hogy ennyit kelljen törleszteni?
Lehet, hogy így A6 helyett csak Astra lesz a ház előtt (vagy Suzuki helyett Lada), de nem is döglesz bele, ha beüt a baj, meg nem veszi el tőled a bank.
gri 2011.12.31 13:27:03
@NagyTomi:

Tényleg jobb, ha hagyjuk, mert megint csak mellébeszélsz, meg személyeskedsz, de semmi tartalma nincs annak, amit leírsz.
Minden jót.
Az a munkánk, hogy vezessünk. Autózunk idehaza és külföldön, így elég jól látjuk a különbséget az országok és földrészek között. Nem a magyarok a legrosszabbak, de a dicső úrvezetők dobogójától fényévekre vagyunk. Az első irodai kávé mellett rendszeresen előkerül a…..
Belsőség Köszi, gyökér! 2011.12.16 18:18:00
Ma egy kicsit később értem be a szerkesztőségbe a megszokottnál. Jó mentségem volt: Károly kutyámmal állatorvosnál voltam, ami nincs is annyira messze a lakásunktól és a szerkesztőségtől, de annyira éppen, hogy autóval kelljen menni. Szinte végig a szentendrei úton. Az idő…..
gri 2011.12.22 10:15:55
@Solct:

Áh, ez nincs is két hely.
Meg nagyméretű tárgyat vett ki a hátsó ülésről.
Meg messze van a bejárattól.

:-)))
Anthony Miranda az esztendő vége felé még gyorsan benevezett az év legnyomorultabb bűnözője címre. A 24 éves fiú Chicagóban a Kenneth Avenue és az 55. utca sarkán szólított le egy autóst, hogy tüzet kérjen tőle. A sofőr közölte vele, hogy nem dohányzik. Miranda ekkor…..
Nem tudom, hogy mázlista vagyok-e vagy sem, de 13 év alatt egyszer sem kaptam még értesítést, hogy bemértek volna. Igaz volt már, hogy számítottam rá, de csak nem jött meg az a levél. Teljesen igaza van Zoltánnak, sok helyen lehet tudni, hol mérnek, vannak bejáratott helyek, meg az…..
A 7 évvel ezelőtti M5 teszt egy éktelen káromkodással kezdődött. Ez a mostani egy régi emlék tűnődő felidézésével. Ebben nagyjából minden benne is van a két autó közti különbségről. ..
gri 2011.10.28 12:08:59
Loretta egy már-már néphagyománynak számító lehúzást szopott be. A "kéne még X pénz, hogy hazajussak" metódus mára odáig fejlődött, hogy valódinak tűnő bankszámlakivonatot is photoshoppolnak az áldozatnak (hogy vissszautalták a kölcsönt), amin már csak a…..
Subba Monday Message 2011.09.26 14:34:21
 ..
gri 2011.09.26 15:50:09
Belsőség A tekerés vége? 2011.07.05 16:20:00
Ma kipattant hírünk azért nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen mindenfelé ezt kommunikáltuk, szakmai fórumokon egyértelműen állást foglaltunk és hangot is adtunk véleményünknek. Tárgyaltunk politikusokkal, importőrökkel, döngettünk zárt és nyitott kapukat. Úgy…..
gri 2011.07.06 12:24:41
@Blog.hu-s nickname:

Attól, hogy egy autó keveset futott (vagy "keveset futott"), még nem biztos, hogy jobb lesz.

És attól, hogy pontosan tudod a futásteljesítményt, attól az autó még kurvára ugyanolyan állapotban van, mintha nem tudnád.

Amúgy sztem próbálj meg előbb gondolkodni, és utána megnyilvánulni.
Subba Facebook: Luke 2011.03.07 13:02:57
gri 2011.03.07 13:18:52
Tényleg úgy van, ahogy István is írja, hogy először mindenkibe beleverik, hogy indexeljen, ha elindul, sávot vált, kanyarodik, aztán elkezdünk mindenféle indokokkal kifogásokat találni? Nálam a mai napig reflexszerűen működik az irányjelzés, röhögtek már ki, amikor udvaron…..