Regisztráció Blogot indítok
Adatok
no mail, no problem

0 bejegyzést írt és 969 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár léteznek szervezetten működő bandák is, a felmérések szerint a betörőknek nem feltétlenül számít az ingatlan értéke vagy éppen a környék, sokkal inkább céljuk, hogy gyorsan jussanak kisebb vagyontárgyakhoz, pénzhez, amit úgy a legegyszerűbb megvalósítani, ha könnyű…..
no mail, no problem 2013.11.19 14:53:47
@s: a fene tudja. nálunk a telepi statisztika nem korrelál az állításoddal, de ettől a mi vidékünk lehet kivétel, ugyanis itt nagyon jól látszik, h legkisebb ellenállás, a leggyorsabban felnyitható lakásokra mennek. és ahogy valaki írta, lehet, h a tulaj is értéktelennek tekinti a saját tárgyait, attól valaki tud belőle annyi pénzt csinálni, amiből kijön a napi zsömle, parizer, kannásbor, dizájner drog, akármi.

felénk a szar ajtókat nyomják fel, mert az a gyors. az emeleti közös szárítókat is, mert azokon is a legócskább, 30-40 éves jelképes zárak vannak. még a kínai ajtós lakásokat is békén hagyják, mert van gyengébb, és a rácsos ajtókkal még a komolytalan elzett zárak ellenére sem próbálkoztak. a lakásokat elsősorban a magasabb levő emeleteken törik fel, gondolom a kisebb az átmenő forgalom miatt. pár éve a pince volt népszerű célpont, ahol szintén 40 éves tollaskulcsokkal, esetleg elzett cilinderzárakkal, vagy nulla lakatokkal zárt helyiségek vannak.

az ajtókon az automata behúzóban télen bedermed a hidraulika, és nem csukja be az ajtót. a lakók 90%-a többszöri kérés ellenére baszik megnézni maga után, így gyakorlatilag októbertől márciusig elől-hátul folyamatosan nyitva a ház. ha erősebbre állíttatjuk a behúzót, akkor mindig lesz aki sírni kezd h ezt azonnal csinálják vissza, mert hangosan csukódik. ha véletlenül az ajtó zárva van, az is csak jelképes, mert azt se lehet megértetni senkivel, h ne eressze be azt akit nem hozzá jön. a mozgásérzékelős kamera vagy elindul, vagy nem, de ha el is indul, akkor se nagyon valószínű h meglesz az ürge, vagy ha mégis, akkor rá lehet bizonyítani bármit is azon kívűl, h bennt volt a házban. hinni biztos jó benne, és a léte sokaknak nyilván felmentést is adhat a gondolkodás és a felelős viselkedés alól. emiatt lassan úgy vagyok vele, h kamera felszerelése több kárt okozott mint hasznot. egy ideje őszintén hiszem, h a lakók min. 90%-a gyengeelméjű, felelőtlen hülye, aki képtelen belátni tettei következményét.
Most komolyan még mindig itt tartunk, hogy van aki ezt megeszi, elfogadja, sőt mi több fizet is érte? Én nem, de sajnos egyedüli fecskeként nem csinálok nyarat. Bár nem a névvel volt a legnagyobb baj. ( A képen nem az említett példány szerepel. Ez még úgy is kívánatosabb, hogy…..
no mail, no problem 2013.07.28 23:14:30
@rezsoatya: szerintem nem sok köze van a műkajákhoz, az embereket egyszerűen nem érdekli mit esznek. vagy ha érdekli is őket, ezt szokták meg, mindenhol ez van, és mivel van egy rettenetesen nagy önigazolás mindenkiben, h amit tesz, vesz, eszik, fogyaszt, az jó, ha nem eleve a legjobb, így is néz rá. nem sokan vannak, akik önként hajlandók szembesülni azzal, h pénzt (nem egyszer sokat, nagyon sokat) adnak szarért. a kaja tipikusan ez a kategória, megeszik a szart, olcsón vagy drágán, az nagy cuppogások és csettingetések közepette megy az önigazolás, "hú, ez isteni volt." próbáld meg egyszer azt mondani, akár még hozzád közelállóknak, h nem ez szar. vagy hülyének néznek és inkább elfordulnak (majd a hátad mögött megvitatják) vagy együttes erővel mennek ellened, meglátod. velem hosszú évek után is leáll vitatkozni a családom, ha azt mondom, h elrontottam az ebédet. annak ellenére, h pontosan megmondom, mi és miért rossz. "az nem rossz, sőt."

kevés dolog van, ami annyira nem jelent semmit, mit egy ebéd utáni "ez nagyon finom volt" fordulat, ez csak egy áludvarias modorosság, egy kötelező dicséret. csak éppen annyit mondták, h már maguk is elhiszik minden nyilvánvaló tény ellenére. legfeljebb a nyers (értsd: nem cipőtalp állagúra sütött) hússal, vagy valami szokatlan fine dining kajával lehet kizökkenteni ebből az állapotból a legtöbb embert.

mert nem gondolkodnak rajta h valójában mit esznek, így nem jutnak arra a következtetésre, h ez márpedig szar, és nem kellene megenni. ha kinnt voltál tavaly augusztus 20-án azon ízek utcája, v hogy hívták izén ahol a magyar konyha büszkeségei, satöbbi, satöbbi. a szenesre égett kolbász, h csak az állagát említsem, a tartalmát ne is firtassuk. ami egy strandon, egy leszakadt régióbeli hetivásáron is ciki, az volt. és az egész ilyen volt, és két pofára zabálták, noha a legtöbb árus megérdemelte volna, ha rájuk döntik a bodegájukat.

én eleve egy weird vagyok, de még 10+ év után is kissé furán néznek rám a kollegáim, h nem megyek helyekre enni, mert szerintem ehetetlen, nem rendelek sehonnan, mert ehetetlen amit hoznak. nekik semmi bajuk vele, és azt se értik, h nekem van. és idegenek is furán néznek akkor is, ha véletlen valami nyilvános büfögőben véletlen meghallják, h ránézésre bemondom, h menjünk tovább, mert én itt nem, ez már kinézetre is katasztrófa.

a legjobb, h elképesztő baromságokkal próbálnak leszerelni az árusok, mintha kb egy teát se tudnék főzni. a múlt héten kértem egy másik lángost, mert amit adni akartak égett volt. elsőre azt mondta, h nem égett, hanem rendesen átsült, ettől kissé idegesen annyit mondtam, h de az nekem égett, mire még mocskos tróger módon be is szólt az eladó, "h ő csak a kedves és szép mosolyomat akarta viszonozni egy ilyen szépen átsült lángossal". eleve a retekért vettem lángost a nagycsarnokban, amikor az akkora ótvar lehúzás, h ha (gasztro)blogger lennék, már arról a gyalázatról posztot írnék, ami ott lángos címén folyik.
ARC-VONAL Áruló SIM-kártyák 2013.07.24 11:07:26
Nem akar véget érni a telekommunikációban rejlő veszélyeket leleplező értesülések sora. Nem elég, hogy az amerikai (és egyéb) nemzetbiztonsági szolgálatok gátlástalanul tallózgatnak felhasználói adataink között, most az is kiderült, hogy tulajdon SIM-kártyánkat is csúnyán…..
no mail, no problem 2013.07.25 10:04:58
ugyan senki nem tud jelenleg semmi komolyat - majd nohl július 31-i, vegas-i black hat-es előadása után - de azért gondolkodni nem árt. ami az általam ismet autentikusnak látszó forrásokból kitűnik, eleve nem sms-sel, hanem fals ota frissítéssel indít, és valszeg az okosabb, de mindenképpen java-s telefonokat/kártyákat érint.

én el tudom képzelni, h az érintett sim-ek pont olyan régi, v még régebbi sim kártyák, mint ami nekem is van: máig westelt ír ki a mobilomra, noha már t-mobil sincs, és a telefon is évtizedes, öreg, buta nokia. lehet, de nem biztos, h ilyen sim-eket rég nem forgalmaznak, és amik még üzemben vannak, azok is hasonló korú, vagy öregebb, és többnyire buta telefonokban üzemelnek. messze nem biztos, h ezek gyakorlatban is törhetők, itt azért ota drissítés messze nem volt, ezek szervíz kábellel, security box-szal, obskurus szervíz programokkal manipulálható telefonok.

az, h ma 7 mrd kártyából 500m törhető, abból mégis hogyan jött ki, h év végére 800m törhető kértya lesz? hogyan? lásd az előbbi bekezdésben leírt kételyeim.

arról nem beszélve, h önmagában a des-56 törése szinte napra pontosan 15 éve megvolt, az eff egy kb 200 ezer dolláros géppel, kevesebb, mint 5 nap alatt, ész és értelem nélkül, sima brute force attackkal elintézte. és akkor is már legalább öt éve tudtuk, h des-56 nem elegendően erős.

az a nagy bajom, h az írásod mellőzi a konkrétumokat, az utánjárásnak, a szakszerűségnek, a gondolkodásnak, sőt a kritikus gondolkodásnak még látszatát is, ellenben tele van a legrosszabb corporate-style fud dumákkal. amit ez tesz különösen ellenszenvessé, h hamis tisztelettel takarózol, lásd a bemutatkozásod. nem baj ha rettegsz, tekerd a telefonod alufóliába, az segít. de nem rémisztgesd a laikusokat rémhírekkel egy egy eleve kórosan és betegesen tekintélyelvű országban, mint "cégépítő, távközlési szakértő, a Business Telecom Nyrt. vezérigazgatója".
no mail, no problem 2013.07.26 10:14:15
@hobe: na, én azt feltételeztem, h telefon is számít, de ezek szerint ezt benéztem.

@közmunkás bérkommentelő: nem erről beszélek. az operátor logó automatikusan átállt westelről t-mobilra a váltás után egy normál ki-bekapcsolásra. flottás cég vagyunk, több ugyanolyan típusú és fw verziója mobillal. az átállás sim-függőnek látszott: volt akinek napokon belül átállt amikor a t elkezdte az oplogók cseréjét, volt akinek a későbbi sim csere után azonnal, és akinek régebbi sim kártyája volt, annak meg egyáltalán nem. és amelyek nem álltak át, azok akkor se álltak át, ha ki- és bekapcsolták a készüléket. és h most, h a t-mobil brandet is kukázzák, itt mutogatták az okostelefonosok, h a készülékeik "t-mobil h" hálózatra vannak csatlakozva, de forgalom számláló már a "telekom h"-ban méri a forgalmat.
2013. 06. 10. - Elindul az Apple fejlesztői konferenciája, melyen bemutatják nagy dirrel-durral az új, "forradalmi" iOS7 mobileszközökre szánt operációs rendszert. Nem, nem kötekedésként van idézőjelben a forradalmi jelző, hanem azért, mert Tim Cook, az Apple vezérigazgatója…..
no mail, no problem 2013.06.14 12:13:24
@][-][alo: @uki: @odamondó:

úgy látom nagy értitek mit mondtam, de nem baj. persze dichotóm gondolkodási sémában, pozitív androidos bias-szal csak így lehet értelmezni, szóval semmi baj. halo: ezzel máraicoelho szintű, sokat markoló, de semmit se fogó álbölcsességel nem tudok mit kezdeni, de sokaknak biztos jól hangzik.

@hungi.: annyit teszek hozzá @ombie: válaszához, az ötletek, hülyéségek jogi védelme pont azt éri el, h monopol helyzetbe kerülhessen valaki egy piaci szegmensben, (az apple se véletlenül szalajsztja az ügyvédeit a előbb a szabadalmi hivatalba, aztán bíróságokra hisztizni, nyilvánvalónak megölni akarja a konkurrenciát) és teljesen ellentmond a kultúrális és technikai fejlődés hétköznapi gyakorlatának: reciklálom és feljavítom mások ötleteit, és mások is ugyanezt teszik az én ötleteimmel. az egy dolog, h te mit gondolsz, de ez így jó, és ettől senki se volt, vagy lesz tolvaj. az apple-t egy hányingerkeltően undorító gyakorlattal bíró cégnek tartom, de letolvajozni még őket se fogom, mert megtetszett nekik pár androidos ötlet és hazavitték. egy normális világban ennek így kell műkődnie, és nekem, a felhasználónak ez a jó.
A héten már sok forrás beszámolt a Gmail frissítéséről, és arról is, hogy ki tudja, mikor lesz elérhető itthon is. Pár órája örömmel vettem észre, hogy már erre sem kell várni, egy gyors frissítés és kis hazánkban is egyre többen vehetik boldogan birtokukba. Azt még…..
no mail, no problem 2013.06.11 23:48:45
@blash: de igen, kikapcsolhatók.
Kockalány konyhája Házi pizza 2013.06.08 15:25:35
Szeretjük a pizzát, főleg, ha házi. Mostanában nem is rendeltünk, mert benne van a pakliban, hogy késnek, megégetik, vagy épp nem sütik meg eléggé, olcsó feltétet tesznek rá, vagy lesajnálják a lényeget. Ezzel szemben ha én készítem, tudom, hogy mennyi idő, mire elkészül,…..
no mail, no problem 2013.06.10 10:03:58
@Kanstruktív:

amikor a műveletlen nyelvtannáci lukrafut, lol.

1) nyisd már ki az osirist, és keress benne kecsöpöt, kecsápot, v kecsapot. esetleg mutass egyetlen üveget, amire nem ketchup van írva.

2) a bacon ebben a formában van benne, elválasztással és teljes ragozási sorral. (plusz az egyszerű magyarosított kiejtése.)

gyenge vagy, kettőből nulla. bezzeg amin kötözködhettél volna, azt békén hagytad, szóval neki kellene futnod még egyszer a témának.
Én kérek elnézést a mai posztért, de annyira szürreális esetnek voltam tanúja, hogy ki kell beszélnem magamból. Beszaladtam a sarki boltba, amikor is az ajtóban rám szóltak az alkalmazottak, hogy ne csukjam be, mert ők kimennek. Míg én a meggyet pakoltam a zacskóba a pénztár…..
no mail, no problem 2013.06.04 23:42:50
@sajtosbrokkoli: a "melyik boltból van a tábla" teszten biztos elbuknék, a tesco is ösztönből jött, az írói munkásságom része, csakhogy nem menjünk chiletől nagyon messze.

annyiban sajnos igazad van, h sokszor látom, h az emberek kézzel összetapogatják, visszadobálják a péksüteményeket. vagy végignyammogja az ovis korú, de nem szólnak rá, mert addig is kussol, ó de jó. elkeserítően kultúrálatlan szokás, maradjunk ennyi understatement-nél. de a boltról ez a véleményem, ahol nincs csipesz, mint valamelyik multis hiperban. (hogy használják-e, azt nem tudom, de a bevásárlókocsiba rámolt gyerekek száma alapján nincs illúzióm arról se.) mindössze egy marginális kisebbség, aki kifordított zacskón keresztül nyúlkál bele a pékáruba. tájidegen kultúlény a tufák között. de olyant is láttam régebben a szigeten, h az eladó felváltva fogdosta a csupasz kézzel az ételt és a pénzt.

de most, h így mondod, hirtelen tudatosult bennem, h ha éppen nem sütök, akkor bizony hosszú évek óta olyan helyeken veszem a pékárut, ahol az eladó adja. és nagyon sok más élelmiszert is, a piac kivételével. bolti csomagolásban is csak folyékony, v mélyhűtőtt árut tartok a hűtőmben.
no mail, no problem 2013.06.05 15:56:43
@rezsoatya: az ott hagyás nálamm is játszik.
@sajtosbrokkoli: őszintén remélem, h nincs illuzióm arról, h mi történik ott, ahol nem látom. (titokban félek, h de.) már többször láttam, h nem csak a híd, de a sámli is túl messze van, és különben is elérhető a hűtőpult teteje, ha a legalsó polc szélére állnak.
In memoriam Szélsőközép Ha egy országban elfogy (vagy eleve nincs) pénz, azon a kicsin, ami még van, nyomban összekapnak a társadalmi csoportok. Ilyenkor a jobb érdekérvényesítéssel rendelkezők megfizetik házi szakértőiket, hogy megmagyarázzák a társadalomnak, hogy épp…..
no mail, no problem 2013.06.05 15:15:32
"De a lényeg: a nyuggerkérdés nem (vagy nem elsősorban) gazdasági, még csak nem is társadalompolitikai probléma, sokkal inkább kulturális."

nem mondod.

ezek szerint az, h társadalom fokozatosan elöregszik, és ez a tendencai egyre inkább erősődik az szóra sem érdemes.

ha nem lenne világos, akkor egyre kevesebb eltartó jut minden egyes eltartóra, és ha jelenlegi trend folytatódik, akkor 30-40-50 belül olyan rossz lesz az arány, h a rendszer simán összeomlik. míg ötven éve nagyjából 3, vagy valamivel több eltartó jutott egy eltartottra, jelenleg 1,3-1,4:1 a járulékfizetők és a nyugdíjasok aránya, és csökken. alacsony a gyereklétszám, a foglalkoztatottsági ráta, növekszik a várható átlagéletkor, magas az adóelkerülés. és emellé megjelent az aktív, fiatal generáció elvándorlása, amelynek valószínűleg legtehetségesebb, legvállalkozóbb, legképzettebb, nyelveket is beszélő rétege megy el. pont azok, akikre a jövőt építeni lehetne.

ha ez szerinted nem gazdasági és társadalompolitikai, hanem kulturális proléma, akkor nem tudom, mit mondjak és nem tudom mi nevezhető gazdasági vagy társadalompolitikai problémának.

azt különösen olcsó és aljas manipulációnak tartom, h írásokat követelve elbagatelizálsz egy súlyos, rendszerszintű problémát, mikor erről végtelen sok statisztikai adata, írás elemzés van, külföldön és itthon egyaránt. pláne úgy, h a ksh-tól egy szerintem kevéssé releváns excel táblát idézel a nyugdíjak összegéről és eloszlásáról, miközben pont a ksh-nak is számtalan nyilvánosan elérhető és letölthető elemzése van a nyugdíjjal kapcsolatos adatokról.
no mail, no problem 2013.06.05 15:46:51
@micsoda?:

"Nem tért ki a statisztika, hogy ez milyen nyugdíj?"

mellébeszélés. abból a szempontból teljesen mindegy, h milyen az eloszlása a 3 millió nyugdíjasnak, h kb 4 millió aktív, szja fizető eltartó van. és az arány folyamatosan romlik. amúgy van olyan statisztikája a ksh-nak amelyben szerepel a kérdezett eloszlás.

"Nem ártott volna a kor szerint is megnézni. A mai 70- 80 évesek nagy többsége 12- l6 évesen már munkába állt, teljesített felnőtt módra"

és? ez mit jelent azon kívűl, h hosszabb szolgálati idejük van, amelyet a rendszer valamivel magasabb nyugdíjjal honorál. szerintem semmit, teljesen érdektelen tény. akkor ez volt, ma más van. tetszettek volna később születni.

"Azt sem kéne elfelejteni az ifjú titánoknak, hogy a mai bérezés másként történik, mint a szocializmusban. Ők tehetnek félre nyugdíjas korukra."

csak éppen a legtöbbnek nincs miből. javaslom az apeh statisztikáit, amiből az látszik, h az szja befizetők kb 80%-a közel egyenlően oszlik el a minimál bér vagy az alatti, a másfél millió alatt, illetve 1,5-3 millió között keresők között. az első két csoport adja az szja befizetések 10, a harmadik a 30%-át. a teljes szja befizetés kb 60%-a az adózók kevesebb, mint 15%-ától folyik be. kb ez a 15% az, amelyik érdemben félre tud tenni.

"Ma, az aktív dolgozónak meg van adva lehetőség, hogy félre tegyen idős korára."

a fentiek mellé nem tudom megvan-e, hogyan védte meg a közelmúltban az állam a magánnyugdíjakat.

"Ne a nyugdíjasokat marasztalják el, okolják a hibás gazdasági politikáért"

persze, ők véletlenül sem tehetnek róla. sőt, az elmúlt negyven évről sem. közülük egy se volt döntési pozicióban, ugye? mindennek mai fiatalok az okai, különben is milyenek már. bezzeg régen...
Ha minden finom, és érett benne, még cukrot sem kell hozzáadni. Valljuk meg, ez nem elhanyagolható szempont. Márpedig tele van a piac és a bolt érett bordó cseresznyékkel, és gyönyörű eprekkel. Könnyed találós kérdéssel kezdem viszont a mai posztot. Honnan származik a…..
Mostanában nem sok időm volt az aktuális dolgokkal foglalkozni, például hogy május elseje óta csak Alstom szerelvények járnak a budapesti kettes (kelet-nyugati, "piros") metróvonalon. Szerencsére tavaly nyáron épp ráértem egy kicsit, úgyhogy bejelentkeztem a BKV Zrt Tájékoztatási…..
no mail, no problem 2013.05.27 19:34:22
@Hamster:

pár hete tanúja voltam, h villamosvezető a bemondón keresztül nekiállt egzecíroztatni egy fiatal, kicsit rockernak látszó párt, h tegyenek szájkosarat a vén németjuhászra, ami szinte alig bírt felmászni a villamosra. párszor bemondta, h addig "nem indulunk el, amíg...", amivel sikerült jól hangolni ellenük hangolni a villamos jó részét.

a villamoson szendergő csövesek rendben voltak, ők maradhattak.

nem az a bajom, h felrakatta a kutyára szájkosarat. és lehet, h a kutya tulajdonosai is el akarták kerülni, mert ha annyira fel akarták volna rakni, akkor feltették volna megállóban, és akkor kezdik keresni, amikor pampog a vezető. az nagyon nem tetszett, h nyilvánvalóan azt kezdte rugdosni, akit gyengébbnek vélt magánál.

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

nekem nem az a bajom, h nem akarok pacsizni a csövikkel (egyébként nem akarok), hanem az, h az elfogadható szolgáltatást nem kapom meg a jegyemért, havi- v éves bérletemért, éppen mi van. és ezek közül csak egy, ámbár kétségkívúl látványos és büdös probléma a hajlékony. és folytatható a takarítatlan és télen fűtetlen, nyáron klímamentes járművel, a végtelen decibeles zajjal, végállomásról tömötten induló járattal, a papírpénzt és bankkártyát nem ismerő jegyautomatával, a modortalan, vagy éppen vérbunkó ellenőrrel, a megállóban meg nem álló járművel, és nem is tudom mivel.
Férjcserélő Gyerekes problémák 2013.04.21 21:55:57
Nem leszek népszerű ezzel a poszttal, DE... (most melyikkel leszek, de komolyan) Arra jutottam, hogy semmi sem tesz tönkre olyan hatékonyan egy kapcsolatot, mint egy gyerek (esetleg kettő). Főleg, ha adott két rendkívül önző és éretlen ember, mint mi Gáborral. Mindig észreveszem…..
no mail, no problem 2013.04.23 03:39:59
"Biztos vannak olyan párok, ahol a gyerek valóban kiteljesíti, megkoronázza a kapcsolatot, őszintén remélem, hogy a többség így van vele, és én vagyok abnormális"

azt hiszem a család melletti érvek közül ez az egyik legnagyobb, legálszentebb hazugság. eddig jobbára csak azoktól a férfiaktól hallottam, akik ha nem is kúrtak le minden szembejövő nőt, de megpróbálták. (esetleg még a megalázott nőiktől.) még meg is indokolták, h a nejüknek nincs kedve, elhagyta magát, mindig fáradt, etc, etc. mert nem bírta hozni a szexistennőt a fullos házimunka plusz az n darab gyerek mellett. ha mégis hozta, akkor feleségként volt alkalmatlannak titulálva, mert elhanyagolja a háztartást és gyerekeket. azt hiszem, a hagyományos szerepmodellben híveí a legaljasabbak ezen a vonalon.

btw nem tudom, tudod-e, de az átlag negyven feletti nők libidója az átlag húsz körüli kisfiúkéval van pariban, szóval nagy eséllyel számíthatsz szép évekre. (ez a magyarázat arra, h a 40-50 körüli nők miért szeretik a toy boy-okat.) és addigra a gyerekek is felnőnek, ugye.

másrészt húszas oldalról - leginkább az elejéről - 30 és 60 között egy egymástól szinte megkülönböztethetlen homogén massza van. a szottyos öregek, igen. én is így láttam, 20 évvel később jöttem rá, hogy sok esetben az az egykor évtizedesnek tűnő korkülönbség jó, ha öt év valójában. a kettő között meg 30-35 évesen voltam jó fej öreg a friss diplomásoknak, hehe.

@Enchantée: mert a szirupos rész az elvárás. és hagyományos szerepmodellt játszók között ebben konszenzus is van, h ilyen az élet. és elvárják, h megjátszd, te meg szégyelled, ha nem aszerint gondolkodsz, ami a természetesnek nevezett, és azt hiszed, h te vagy a kivétel. nem, te legalább magaddal őszinte vagy. meg anonim módon egy blogban, ami hála istennek nem címlapos.
Kevés magyarabb ételünk van a lángosnál, mutatja ezt az is, hogy még Széll Tamás is ezt tartotta érdemesnek a nemzeti karakter megjelenítésénél a Bocuse d'or-on. Ugyanakkor kevés háziasszonyt ismerek, aki maga neki áll otthon lángost készíteni. A lángos valamiért a strand, a…..
no mail, no problem 2013.02.05 08:01:38
@sajtosbrokkoli: látom a hánid a sok zöldség után a saját kezébe vette az élelmezését. aggódtam is tavaly nyáron, h eszik-e rendesen az a gyerek, olyan kis szilfid volt a kámingáut fotón.

amúgy pont az nem részletezett internet használat lett volna az érdekesebb, na mindegy.

nem az ingerküszöböm nőtt meg, a blogokra fordított szabadidőm kevesebb, mint pár hónapja.
  (A fotóhoz: Nem, nem hasmenéses madarak üldögéltek a tányér felett órákig...) Ismét nem volt a karácsonyfa alatt jak, azóta próbálom kiheverni a csalódást. Pedig elképzeltem, ahogy kinézek az ablakon és nem egy távoli pontot fürkészek, hanem az állat ott legelészik a kis tulokformájával a…..
no mail, no problem 2013.01.11 20:30:51
szerintem pár dolog hozzátratozik a képhez:

- az európai emberek között is vannak a tejallergiások. most nem tudom hány százalékban, nincs is kedven kiguglizni, de a mérési hibánál jóval többen.

- a tej azóta olyan roppant egészséges, amióta túltermelik, és az ipar nem bírja másképp eladni. így se tudja, rengeteg tejet dolgoznak fel porrá, és használják fel ebben a formában.

- egyetlen egy felnőtt emlősállat sem iszik anyatejet.

- különösen nem más egy más állatét, ami gyökeresen más szükségletekre optimalizált kizárólagos táplálék az egyedfejledős egy korai szakaszában.

ez utóbbival összefüggésben persze, h megnőttek tőle az emberek, mert fogalmam sincs hányszor több kazein van benne. a kazein az a fehérje, amitől megnőned a csontjaid. és a szarvasmarhának sokkal nagyobb csontokat kellett növeszteni, mint az embernek.

(ugyan nagyon messzi asszociáció, de az utóbbi két pontról az is eszembe jut, h mennyire beszólnak azoknak a nőknek, akik több éven keresztül a saját tejükkel szoptatják a saját gyereküket. sőt, már olyan véleménnyel is találkoztam, h ez undorító. ehhez képest ugyanezek az emberek, egy másik állat csecsemőjének szánt tejet napi rendszereséggel isszák. ez nekem megalol.)

összeségében a nyers tej fogyasztása számomra merőben irracionális, felesleges és szükségtelen szokás. személy szerint még jónak se mondanám, de ez már végképp egyéni probléma.
Régen az Android egyenlő volt a meg nem értett mobilosok fellegvárával, kevés, de kimondottan értelmes és mondhatni tehetős, de bizonyára művelt és tájékozott ember használta, de így 2012-re a népszerűségének és a már olcsón is megvehető Androidos beugró szintű telefonoknak…..
no mail, no problem 2012.12.19 17:44:04
@klarky: ebben az anyanyelvi kommentezésben igazad van, de egy kisebb, külföldi fejlesztőcégtől akkor is nonszens elvárni, h tudjanak magyarul ha pénzt kérnek az appjaikért. és akárhogy is nézzük, az alkalmazások alatti kommentek akkora mocsár, h megértem a fejlesztőket ha nem olvassák.

én inkább azt mondanám, h a kommentek a többi felhasználónak szólnak, nem fejlesztőnek. ha azt is figyelembe vesszük, h kommentek egy-két kivételtől eltekintve erre is teljesen használhatatlanok, akkor meg tényleg mindegy, milyen nyelven vannak.

mellesleg fejlesztője válogatja. én nekik szoktam írni ha bug-ot vélek látni, és akiknek eddig írtam ki is javították. volt aki másnapra.
no mail, no problem 2012.12.19 18:35:00
@mate33: amikor már érzed, h régen minden jobb volt, akkor arcvesztés nélkül elkezdheted.
20 nappal az első Rage Against the Machine lemez megjelenése után, két nappal Csehszlovákia felbontásának törvénybe foglalása előtt, 1992. november 23-án*, hétfőn az IBM a Las Vegas-i COMDEX kiállításon bejelentette a világ első okostelefonját, az IBM Simon Personal…..
no mail, no problem 2012.11.27 11:52:15
@mind:in:rewind:

azért nagyon nem volt az 15 év, iphone előtt is volt élet. 2000 év végétöl volt elérhető okostelefon megoldás, és 2002-től tömegcikknek szánt készülék.

2000/2001 fordulója környékén a handspring vizor készülékekhez már volt vizorphone néven egy springboard modul, itthon is árulták, és adtak is el belőle, noha nem volt olcsó móka, valahol 200-250k között jött ki a teljes ár. és a vizor két aaa elemről működő, 160x160 pixeles lcd képernyős csoda volt. imádtam, megvan, működik.

2002: handspring treo 180. amíg 2008-ban végleg agyon nem verte a palm-ot az iphone, évente több treo modellt is kiadtak, folyamatosan fejlesztették a készüléket.
Rég nem látott izgalmas keynote-on vagyunk szerintem túl. Amellett, hogy Tim Cook konkrét adattal is alátámasztotta, amit korábban sejtettem az iPad-szegmens teljesítményéről, egy egész szakajtónyi új terméket is bemutattak tegnap Phil Schillerrel karöltve. Az iPad…..
no mail, no problem 2012.10.25 12:51:50
@Like a Sir: az apple-nak nincs a nevében $ jelre cserélhető s betű, ez a szerencséje. bezzeg a micro$oft.

@Dr. Justice: én az ipod touch pozicíóját nem vágom az ipad mini fényében, pedig minimum eddig biztos rendben volt, mert abból is kijött egy új modell. (touch: 4", 32/64GB: $299/$399, ipad mini 7.9", 16/32/64GB $329/429/$529.) kíváncs vagyok rá, h te mit gondolsz erről.
no mail, no problem 2012.10.26 01:43:52
@Dr. Justice: köszi a választ. én abból indultam ki, h átlag fogyasztó nem pakol fel annyi zenét, hogy szüksége legyen a touch 32/64 gigás memóriájára, így felhasználói szempontból $30 felárért nagyjából kétszer akkora méretű képernyőt kapsz. véleményem szerint többnyire ez fog számítani. ha így van, akkor az ipad mini kannibalizálhatja a touch piacát. (remélem jól használtam ezt a kifejezést.) ehhez képest kiadtak új touch modelleket. persze erre is tudok magyarázatot gyártani, de akkor az ipod classic a kakukktojás. igaz az már nekem egyideje az.
Egy már 1992-ben megírt Ámokfutók-dallam adja Lady Gaga Paparazzi című slágerének alapját. Maga a képen is látható Kozso mondta el ezt a döbbenetes hírt a Hír24 portálnak nyilatkozva. A producer ezt a hasonlóságot észre sem vette volna, de mivel hűséges, szerető…..
A Postán kívül kinek jó a sárga csekk? Mindig kitör a parasztlázadás, ha egy-egy szolgáltató fölszámolja költségeit azoknak, akik sárga csekken, a postán fizetik be a szolgáltatási díjakat. Pedig ha ingyenes marad a sárga csekk, akkor helyettük is fizetnek azok, akik utalnak,…..
no mail, no problem 2012.10.15 19:39:50
@Bambano: te a környezetvédelmi igazolólapra gondolsz, én meg arra a szintén zöldkártyára, amivel külföldön tudod igazolni, hogy kocsi biztosítva van. ezt a zöldártyát az a biztosító állítja ki és küldi el postán, ahol a kgfb-t kötötted. ezt pont addig érvényes, ameddig a befizetésed tart.

és ennek megfelelően pont alkalmas az általam említett célra.
no mail, no problem 2012.10.15 19:57:02
@tass-tass: pár éve még az elmü is igen nagy tapló volt. az elmúlt 25+ évben egyszer tartoztunk kb 4000 forinttal, akkor kifejezetten meg is akadályozták minden próbálkozásomat, h befizethessem a pénzt, mert ki akarták kapcsolni, meg vissza, 15x ennyiért.
no mail, no problem 2012.10.15 20:07:34
@Lesből Támadó Szárítókötél: ez legfeljebb a te fejedben tökéletes, szerintem minden egyéb esetben káros.

az a tiszta helyzet, ha a szolgáltatás igénybevevője kifizeti a szolgáltatást, és pont annyit, amennyibe az kerül.

én nem jutalmat szeretnék kapni, mert a jutalom az adható, de nem kötelező, ráadásul semmi összefüggés nincs a mértéke és az igénybe nem vett szolgáltatás között. ehelyett nem szeretném kifizetni más szolgáltasának a díját. és ennek most semmi köze nincs semmilyen emberi- társadalmi szolidaritáshoz, mert a jelen esetben nem csak nem kell, h legyen, hanem kifejezetten káros, ha van.

ez micsoda különbség, erről hogy hallgatna a sajtó. ja, cégvezetéssel nem próbálkozz, szerintem bajba kerülnél, hamar.
Belsőség Anand tartja a szavát 2012.10.10 18:11:06
Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68. az India leggazdagabb emberei-listán, de azért mégiscsak áll a neve mellett 825 millió dollár. Anand Mahindrával jó volt interjúzni, ráadásul a fél szerkesztőség…..
no mail, no problem 2012.10.11 12:12:45
@Shadowbull: alapvetően igazad van, de van egy kis de.

én itthon azt szoktam meg az elmúlt 10 évben, amióta elszaporodott az internethozzáférés, mindenki a weben kaserolja magát, meg ha problémád van, írj nekik emailt, h pontosan eddig tart a lelkesedés. írhatsz, de nincs válasz. volt olyan hazai cég, aki nem válaszolt, de amikor komment blog indított cég megkérdező szolgáltatás, és velük tetettem fel ua. kérdést, ua. cégnek, akkor megkaptam a választ a komment blogon keresztül.

újabban egyre többször előfordult, hogy találkoztam emberekkel, volt pár óra közös programunk amely közben lekádereztek h ki vagyok. aki úgy ítélte, h velem nem lehet kapcsolati tőkét építeni, azok legközelebb nem is köszöntek. (mások, akik szintén ott voltak, de az illetőnek fűződőtt érdeke hozzá, arra kurva jól emlékeztek.)

pár ilyen tapasztalat után persze, h mindenki meg van hatva, h mr. mahindra betoszta a gépezetbe a to-do listára winkler dvd-jét.

a külföldi cégekről, partnerekről messze nincs ennyire rossz véleményem, eddig egy amerikai cég volt aki baszott válaszolni az egyszerű megkeresésemre. érdekes, a külföldi ismerőseim számára érdek nélkül is vállalható vagyok, de ettől még lehet bennem a hiba.

és igen, az ember tud örülni az apró gesztusoknak. akkor is, ha egy professzionális pr gépezet arctalan szolgáltatása. (tudod, végre valaki megpróbálja elhitetni veled, h igen, fontos vagy te is. amit itthon általában meg se próbálnak, kivéve ha azonnali érdek fűződik hozzá, de akkor is csak addig és nem tovább.)
Párizsban járt az ősz, meg én is. Na nem most, de egy élményt magammal hoztam. Nem pontosan másoltam le az akkori receptet, mert nem az volt a cél, hanem a paprikalekvárhoz kerestem valamit, ami igazán megmutatja mire is jó ez a édes csípős különleges ízű lekvár. Amikor…..
no mail, no problem 2012.10.08 20:21:50
@sajtosbrokkoli: egyébként nem vagyok pszichológus, és lehet, h nagyon tévedek, de ez nem borstörés, vagy bosszantás. az általad leírtakból én rozált kezelésre szoruló lelkibetegnek látom, aki nem tudta/tudja feldolgozni, h a gaz teréz (de jó, h nem ő kapta az ella nevet) elrabolta tőle az ő hőn szeretett tivadarját és mindenre képes, h visszaszerezze. ez az én anyukámnak se volt könnyű, aki ha nehezen is, de megoldotta. vagy elfojtotta. nem tudom, de ez már rég mindegy is.
no mail, no problem 2012.10.09 12:28:07
@sajtosbrokkoli: a nick nem jelent semmit, nikkek jönnek, nikkek mennek - nemigen kötödők hozzájuk. mindkét nemre direkten utaló nikkjeim is vannak, a következtetéseket az emberek felületességére (ritkábban figyelmességére) bízom.
most azzal kísérletezek, hogy nem a mindenhol elérhető liszteket használom, hanem mindenféle külföldi liszteket veszek több-kevesebb utánjárással és inkább drágábban, mint olcsóbban. van különbség, de ne kérdezd milyen irányba mutat. és állítom, h amit most használtam el, kevesebb nedvességet vesz fel és másképp viselkedik egy kicsit. vagy nedvesebb volt a tej a megszokottnál. vagy a telihold a piténél.
no mail, no problem 2012.10.10 17:32:38
@sajtosbrokkoli: egyelőre kuliboltban. még keveset használtam, jobbára tanulgatom, h milyenek. ehhez még meg kell sütnöm belőlük pár dolgot, amiben otthonosan mozgok. egyébként a pite tésztája pont ilyen volt, ezt tésztát használom némely torták alapjának, nem véletlen voltam annyira meglepődve. azért vagyok lelkes, mert a nagyisütik eddig kimaradtak az életemből, pedig roppant hálás műfaj. hazai pályán verni a nagyikat - igény lenne rá.
Hogy kinek az orosz nagyijától, azt pontosan nem tudom megmondani, a békebeli jelzőt pedig tőlem kapta, mert szerintem valóban az. Lédús alma, mazsola, sok vaj, és a porhanyós puha tészta a békebeliség kulcsa. Szeretem az ehhez fogható egyszerű recepteket. Aki régóta…..
no mail, no problem 2012.10.01 00:44:16
@sajtosbrokkoli: most, hogy kérdezed megyek is ellenőrizni belőle egy kockát. vállalható lett.
no mail, no problem 2012.10.01 22:09:34
@sajtosbrokkoli:

:DD ezzel sokan vannak így, ráadásul világszerte, szóval peched van, valszeg le fogsz maradni willisről, és ugye ott a háni is, mint esetleges erkölcsi akadály, de ehhez semmi közöm.

esetemben azt jelenti a vállalható, h szerintem érződőtt a tésztán a liszt túladagolás, talán egy kicsit kevés volt az alma, felülre került a vastagabb tészta amit alulra szándékoztam tenni, aztán részben leamortizáltam kinézetet mert türelmetlen voltam. a fogyasztók szerint akár ma reggel nekiállhattam volna a következő tepsinek, munka helyett. reggelre összesen két kocka maradt, az, amit eldugtam magamnak. (vö: papa és a zserbó.)
no mail, no problem 2012.10.04 23:18:08
@sajtosbrokkoli:

három kisebb kockát ettem összesen a pitéből, meg egy fél arasznyi keskeny szélét, ezt is 36 óra alatt. voltunk rá elegen és mindenki falta. ennyit a mértéktelenségről :)
a dugdosás se egy komoly sztori. ahogy most is, többnyire én eszem a legkevesebbet abból amit sütöttem-főztem, és nincs ezzel semmi baj. ha valamiért szeretnék belőle enni másnap v. harmadnap, akkor szólok h van egy eldugott adag a másik szekrényben, a sütőben, vagy éppen a hűtő legfelső polcán kis dobozban, félretettem magamnak. vagy csak mondom, h az utolsó kockát nóplíz. vagy megmarad, vagy nem. ez utóbbi szerintem egy vállalható vélemény a főztőmről. :D
Az egyik leggyakrabban felemlegetett dolog, amit az Android mellett fel szokás hozni, a személyre szabhatóság. Azt mindnyájan tudjuk, hogy ez hétköznapi szinten mit jelent: szabadon cserélgethetjük a háttérképet, akár élő hátteret is választhatunk, majd a nyitóképernyőnkre…..
no mail, no problem 2012.09.20 09:30:55
@Yarner: már majdnem beírtam, h mi lenne a kitennéd az eredeti linket, de kiderült h benne van.

csak tudod, engem is csak a képek és esetleg a forrásaik érdekelnek, a szöveged inkább nem, bocsánat. ennek ellenére beszólok, mert olyan vagyok: úgy elegáns, ha a poszt végére kiteszed: forrás: <link>. akár mindre, ha valaki nem akarja fél napokig végigbogarászni az oldalt egy skinre vonatkozó infóért. vagy kattinhatók a képek. köszi.