Regisztráció Blogot indítok
Adatok
basszafasz

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az alanti történetben az a legszebb, hogy csajozni vágyó hőseink egyből fejenként 2 Unicumot rendeltek. Maga a sztori innen a tengerfenékről ugye eldönthetetlen, bár gyanús, hogy ha tényleg hamis pénzt kap egy pultos, akkor nem így viselkedik. Vágtak át valakit szórakozóhelyen…..
Egész jó a Homár lefedettsége, ugyanis jelentkezett még egy utas a Ryanair gironai járatáról, aki tisztába tette a sztorit. Ami így, ebben a formában még riasztóbb. A reptéri checkin díja ugyanis nem fix 20 euró, ahogy azt előző Naiv Ügyfelünk feltételezte, hanem bármennyi…..
Petya szerint a UPC éjszakánként korlátozza a netkapcsolatát, de nem csak az övét. A somszéd is ugyanezeket a tüneteket észleli, de az ügyfélszolgálat szerint ezt nem hálózati probléma okozza. hanem a júzerek modeme a hibás, amit egy újraindítással meg lehet oldani.…..
Hálistennek ritka a politika a Homáron, de Tamás témája a kommunikációs málőrön túl is érdekes, újszerű kampányfogás. A legújabb zöldtudatú magyar kezdeményezés, a Lehet Más a Politika kopogtatócédulagyűjtő partiját az A38 honlapján állítólag ingyenesnek hirdették,…..
Kedden a Vateráé a TeszVesz, listázási díjjal büntetnek című posztban írtuk meg, hogy egy kézbe került a magyar onlinepiactér-piac, vagyis a Vatera és a TeszVesz. Azonnali lépésként sarcot vetettek ki minden egyes aukcióra felrakott termékre. A júzerek háborognak, mi mást…..
Tygger meggyőződése, hogy az Erste szándékosan későn adja föl a hitelkártya tartozásról szóló számlalevelet, hogy az adós ügyfélnek esélye se legyen időben, kamat nélkül törleszteni. A történetet árnyalja az időben megkapott figyelmeztető sms, na meg a posta sebessége, de…..
Szabi tavaly nyáron biztonsági ajtót vásárolt, amiről hamar kiderült, hogy nem is olyan biztonságos, mint amennyibe került. 1 hónap után a zár tönkrement, a garancia ügyében a forgalmazó és a beszállító egymásra mutogatott, de a perrel fenyegtés végül hatásosnak bizonyult.…..
Jusztlacika törzskommentelőnk szusi-mentes története következik Ferihegyről. Helló mindenkinek, JUSZTLACIKA TEGNAP SZOPÓ ÁGON VOLT! Történet röviden: Tegnap fél kettő körül ismerőst Ferihegy 1 re kivittem. Autó lezár, csipp-csipp. Bemegyünk.  Gépe felszáll. Go vissza…..
Zoltán kiborult azon, hogy minek takarítják gőz- vagyis dupla hókotrós erővel a Hősök tere közepét, az utak helyett. Nem gondolt ugyanis bele, milyen lenne, ha váratlanul megpördülne az Ismeretlen Katona. Jó reggelt mindenkinek ezen a havas reggelen!   Szóval hóhelyzet van.…..
basszafasz 2009.02.18 15:24:47
@Egyéves Önkéntes: tulsok filmet nézel. nem azért takaritják nálatok először az utcát, mert ott lakik a james bond, hanem mert ott lakik az utca végén a hókotrós és reggel onnan indul el dolgozni :)
A "legkommunistább dolog a kapitalista Magyarországon"-verseny erős favoritja a magyar hatóságok által kiállított nemzetközi jogosítvány. A dolog annyira szép kerek, hogy el sem hinnénk, ha nem láttuk volna Varga Péter fotósorozatán. Adott egy vicces külsejű,…..
basszafasz 2009.02.17 14:48:38
@ColT: hehe :) talán azért mert anyanyelvén beszélt és nem csak a könyvből megtanult szavakat használta mint a többiek akik szintén csak tanulták az angolt. legrosszabul LOL
A Homár a civil életben, ha ügyfélszolgálatra keveredik, leginkább mulyának, sőt megalkuvónak mondható, de arra azért még én is hevesebben reagáltam volna Jénél, ha egy pénztáros egyszerűen kettétöri a bankkártyámat, majd eszébe sem jut kárpótolni érte. A hülyeség és…..
basszafasz 2009.02.17 10:07:15
@aardwark: nem adod ki a kezedböl LOOOL.
és autód is van, de nem inditod be, mert akkor füstöl, mi? ALAP. ja. :)))))
Tuxi abban a hitben vette meg a tetősín nélküli Skodáját, hogy később anélkül is egyszerűen, külön költségek nélül tudja felszerelni a tetőcsomagtartót. A vásárlás előtt a kereskedő is megerősítette ebben, de a valóság csak a vásárlás után csapta arcul: tetősín…..
Seric2 karácsony előtt bőrdzsekit vett a fiának, de a cipzár az első használatnál szétment. Bár a bolt vállalta a javítást, háromszor kellett visszamenni érte, hogy végül ne készüljön el. A pénz visszajárt és januárban megérkezett a bocsánatkérés is. Karácsony előtt…..
Az Index már 2007 februárjában eltemette, de a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2 évvel később még mindig a floppyra gondol, ha elektronikus adatszolgáltatásról van szó. B. meg is kapta az ideit, postán. Mint gazdasági társaság levelet kaptam ma a Nyugdíjbiztosítótól. Benne…..
A szerencsétlenül induló sítábor történetének második részét is megkaptuk, Ákos levelében megdöbbentő részleteket közöl: táborozókat felpofozó biztonsági őrök, mentőautóban aludni kényszerülő mentősök és sms-ben kapott finom fenyegetés a Homár poszt miatt. Mi még…..
Hiába hadovál nekünk Ferenc, a színész-miniszterelnök, az euró nem fog megállni 300 forintnál sem. De még mennyire, hogy nem! A két lábbal a földön álló élelmiszerkereskedők mindig jobban tudják, merre hány óra. Éppen ezért nézzük rettegve ezeket az Intersparban készült…..
Péter szerint nem tévedés történt, a győri netszolgáltató harcában a Vidanet ügyfeleinek kérés nélül szállítja ki set top boxot, és mellékeli hozzá átvételi elismervényként a szerződést, hátha valaki aláírja és 1 évig biztosan nem vált új szolgáltatóra. A Vidanet…..
Ákos egyenesen a sítáborból közvetít, ahová az Exit Tours szervezésében utazott. Az oda érkező magyarok masszívan átverve érzik magukat, ugyanis az utazási iroda eddig csak egy túlfoglalt buszt, túlfoglalt szállást és egy matrac nélküli kanapét tudott felmutatni a…..
Fantasztikus kalandja volt Istvánnak: talált egy pénztárcát a Belvárosban tele pénzzel és iratokkal, majd amikor le akarta adni, azt egyszerűen nem hagyták a rendőrök, sőt szerencséje volt, hogy mondjuk nem fekvőtámaszoztatták meg. A Nyugatiban lévő rendőrségi irodában persze…..
basszafasz 2009.02.02 10:25:16
Remek, homároid posztot ajánlók a Hütte sí- és snowboardblogról: G. Franciaországba megy sítúrára, a szállást az Intersín keresztül intézi. A cég weboldalán az árakat minimum félreérthetőn jelölik, ugyanis ezt írják a lista mellé: "AZ ÁRTÁBLÁZATBAN SZEREPLO ÁRAK…..
Ha feltételezzük, hogy a spamküldők teljesen hülyének nézik a címzettet, akkor mit gondoljunk arról, ha a spam végén a leiratkozáshoz azt ajánlják, hogy egy 90-es számra küldjünk sms-t? Utánajártunk, a 4 éve üzemelő netfizetes.hu viszonteladójának egy új ügyfele volt, aki…..
Ebben a rohanó világban már normális szociális életre sincs ideje az embernek, nem csoda, hogy ennyire terjedőben vannak az anonim ismerkedési szájtok. Van, azonban, aki ugyan már hallott az internetről, de használni még nem tudja, ezért inkább telefonon próbál magának valakit…..
basszafasz 2009.01.29 16:01:34
@ColT: Miért szerinted a cikkben szereplő telefonáló és a képen szereplők között még véletlenül sem lehetséges hasonlóság?

Véletlenül lehet bárhol bármilyen hasonlóság, de ez igy akkor is cigányozás na. ahétszázát... :)