Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dajan

0 bejegyzést írt és 93 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Köszönet a beebeer unokaöcsinek. Hálám örök, és ezt nem félek sörben kifejezni. Ahogy ígértük, itt az Amerikai mesterszakács második évada, Gordon Ramsay-vel és velem. Mellesleg itt van Graham Elliot, és Joe Bastianich is, amíg a lelkesítő ami szövegelés megy, elmondom, kik…..
Újfajta, elsősorban bankkártyánk adataira kíváncsi hamis kérdőív terjed a Facebookon. Az Ice IX nevű kártevő valójában csak úgy néz ki, mintha a Facebookhoz tartozna, de valójában egy kisebb méretű hamis oldalról van szó, amit webinject módszerrel jelenítenek meg.   Az…..
„Visszakerült a képbe a kolléga, aki fiatalabb ugyan a nejemnél, de soha nincs senkije, és elkaptam már néhány rajongó pillantását, amit a nejem felé vetett” – a féltékenység tárgya a feleség gyanúsan figyelmes főnöke, aki egyik alkalommal hazakíséri az…..
Tisztelt Praxis Blog! 29 evig eltem Magyarorszagon.Nyilvanvalo volt, hogy valamilyen immunrendszeri betegsegem van, hiszen minden betegseget elkaptam, es egy egyszerubb, masnak 2 napos fekvessel jaro influenzaval en ket honapot fekudtem.   Edesanyam gyermekkoromtol fogva orvostol orvosig…..
dajan 2012.01.15 17:25:17
@gioni44: Nem az a baj, hogy az orvosok fizetése kevés, nem az a baj, hogy elfogadja a hálapénzt. A gond ott van, hogy ha nincs pénze azért, ha van pénze akkor pedig nem arra használja hogy tovább fejlődjön, hogy konferenciákra járjon, hogy minden újat naprakészen be tudjon fogadni. A frissen végzett orvos pár év múlva teljesen lemarad a szakmai fejlődésben, hiszen ehhez nem elég a szakma irodalmának tanulmányozása. Pár év múlva minden betegnek pech lesz egy alul képzett orvossal találkoznia. Csak hát ez az életünkbe kerülhet!
dajan 2012.01.16 10:15:44
@Boka1: Nekem más a tapasztalatom ezzel a kórházzal. Egy olyan orvos team dolgozik ott, akik addig nem nyugodtak meg amíg a barátnőm betegségét nem találták meg. Az uzsokiban másfél évig semmit nem találtak. Itt 2 nap alatt meg volt a diagnózis, és hála pénz nélkül, főleg amikor kiderült, hogy hüvelydaganata van. Azt vettem észre a négy professzoron, hogy kihívás volt nekik a betegség megtalálása. Ha hamarabb került volna oda a barátnőm akkor most jobb lenne a helyzete.
(Bevezető megjegyzés: A most következő bejegyzés semmiképpen nem helyettesíti a szakértőkkel való konzultációt. Ez egy cikk egy laikustól más laikusoknak. Legfőképpen olyanoknak, akik egy ismerőstől, egy körlevélből vagy egy weboldalról olyan dolgokról értesültek, melyek szerint a kemoterápia öl,…..
A semmiről szóló anyagok fő jellegzetessége, hogy igény volna a témára, de beszélő alany nincs. A dubajozás egy ilyen téma. Míg a sajtó azon csámcsog mennyi magyar celeb terpeszthetett pénzért meg Louis Vuitton táskákért a légkondicionált sivatagban, addig mások, például…..
Sziasztok!   Felháborodásomnak szeretnék hangot adni. Szeretném azonban leszögezni, hogy a saját orvosommal, illetve a legtöbb orvossal én elégedett vagyok, ez volt az első igazán negatív tapasztalatom, amiből nem szűrtem le következtetéseket kollektíve az orvosokra nézve.…..
dajan 2011.05.05 20:59:42
@dajan: Komolyra fordítva a szót a minap nekem is volt hasonló, de udvariasabb történetem. Körülbelül 4-5 ember volt az orvosnál és úgy gondoltam, hogy hamar bejutok nem kérek protekciót. Ekkor volt du. fél kettő. Még 4 óra után sem került rám a sor mert annyi protekciós volt. Kezdett elborulni az agyam és amikor a következő "különleges" beteg érkezett akkor felugrottam, elé álltam és azt mondtam, ha a halálért állnánk sorba akkor ön biztos, hogy maga elé engedne. Annyira megijedt, hogy visszahőkölt és így kénytelen volt az asszisztensnő engem hívni.
dajan 2011.05.05 21:06:18
@Bikli néni: Természetesen ennek genetikai okai is vannak.Minél több megpróbáltatás ér egy nációt, és ezt nem kudarcként, hanem fejlődésként éli meg, az hosszabb távon kibővíti az életutat. Nekem van olyan zsidó barátom aki már harmadszor éli túl a rákkal járó műtéti kínokat, és jól van. S van , vagyis volt olyan cigány barátom akit rögtön elvitt fiatalon az agyvérzés.
dajan 2011.05.05 21:08:49
@Anti Anyag: Neked fogalmi tévedéseid vannak. Miért kell mindenben szélsőséges dolgokat látni. Hidd el ez ennél sokkal egyszerűbb.
hogyvolt VV4 - 4X80 2011.03.07 14:15:00
Mélységesen csalódtam tegnap, még az almás pite is megkeseredett a számban. A mamám Alekosz-fan. Nem tagadom, terveztem vele egy mélyinterjút a VV4-ről, de a mama a túl direkt dolgoktól elzárkózik, egyébként is be kell tartani az információ áradatának ökölszabályait. Először…..
A jelenlegi jogalkotási gyakorlat  az alábbi kérdésnél sokkal nagyobb problémákat is generál. A jog mindenestre nem ismeri a visszamenőleges hátrányos megkülönböztetés tilalmát.Tisztelt Zugügyvéd! Sok szó esik mostanában a magánnyugdíj pénztári vagyonok ún.…..
dajan 2011.01.19 18:52:37
@ben2: @Squid: Felesleges egymást hógolyózni, hiszen mindketten féligazságokat írtok, jobbról és balról is.
Én mint kívülálló csak azért drukkolok, hogy a 3 millió ember pénze ne csak papíron legyen meg. Miután a multik az elmúlt 10 évben kivitték mindenhonnan a profitot. Előre veszekedtek egy olyan pénz lenyúlásában ami lehet, hogy csak a számlakönyvek oldalain szerepel. Várjuk ki a végét és utána ismét lehet vitatkozni. / A számlatrükkök ezreit a kreatív amcsik találták ki, húsz- harminc évre beágyazva, míg végre kiderült./
w Tisztelt ING csoport! 2010.12.01 07:09:00
Évtizedes kapcsolatunk során sosem kételkedtem abban, hogy megtakarításaim az Önök nyugdíjpénztárában biztonságban vannak. Biztos voltam benne, hogy ha netalán betéved valamelyik fiókjukba holmi ittas paraszt a gereblyével handabandázni, a pénzem attól még nincs veszélyben, és…..
dajan 2010.12.01 11:14:28
@Tóta W. Árpád: Az ING mint "nagy" csoport a válság alatt 2000 irodát szüntetett meg a világban. S, mert annyira "nyereséges " volt 10 milliárd euróval segítette ki a Holland állam. Tényleg jól forgatják a pénzünket, olyan csoportok akik még megfelelő kockázati alapot sem képeznek a profitból?
dajan 2010.12.01 12:04:20
@Tóta W. Árpád: Hollandiában úgy működik az ING-ben vezérelt nyugdíjelv, hogy aki meg hal a rendszerben nem öröklődik a nyugdíja, hanem újra elosztásra kerül a még élők között. Tehát nemcsak az inflációval generált nyugdíjemelést ismerik, hanem az újra elosztás törvényét is alkalmazzál. Természetesen itt a "balkánon" miért is adaptálták volna.
A János kórházról olvashattunk már rosszat és jót is itt a blogon. Ezúttal sajnos ismét egy szomorú esetről szól az aktuális poszt. Levélírónk édesanyja majdnem két hétig nem kapott infúziót, melynek következtében veseelégtelenség lépett fel nála és ez végzetesnek…..
dajan 2010.11.28 18:44:30
@Leroi: Shalom és békés chanukát! A danaidák és a lyukas hordó, vagy a sziszifuszi talán jobb kifejezés.
dajan 2010.11.28 18:49:30
@Dr.laikus PhD: Köszönöm, hogy megosztottad, mert ezt nem tudtam, de azért utána nézek bővebben.
dajan 2010.11.28 22:51:02
@Leroi: Hidd el egy családba tartozunk és ugyanazt az Istent szeretjük. Egy szimbólummal élnék: a zsidóság a fának a gyökere, a kereszténység a fatörzse, és minden többi vallás amely még létezik a földön az a fa lombja. Ha bármelyiket elpusztítjuk, akkor az egész fa elpusztul, főleg ha a gyökérzetnél kezdik.
Praxis Valamit feldugott magának? 2010.11.26 06:00:00
Sajnos több éve nőgyógyászati problémával küszköd,többször volt már eü kaparásom,tavaly kétszer. Márciusban annyira görcsöltem,és rengeteg vér távozott tőlem,hogy a férjem este 10-kor bevitt a Miskolci kórházba,ahol sehol egy orvost nem találtunk,már a portás…..
dajan 2010.11.28 18:58:50
@Öreg Sam: Még nem hallottam ilyen fogalmat, hogy fél vega, mit takar , hiszen az egyik oldal támadja a másikat.
Praxis Mint egy hotelben 2010.11.28 14:00:00
Újfent egy pozitív történet következik Vera "tollából". Levélírónk majdnem 80 éves  nagymamája kedves nővérekkel, kiváló orvosokkal találkozott, az étkezéssel is teljesen elégedett volt, ráadásul a hálapénzt sem várták el (ettől függetlenül ő adott).…..
dajan 2010.11.28 18:29:21
@Leroi: Itt nem volt "likas", a hozzászólást én írtam, 2003-ban történt az Uzsokiban. A sebész elmondta, hogy tényleg egy nagy kalapba kerül. Ennek felhasználásáról mindenki tud, általában külföldi utakat / továbbképzésre / beteg kollégákat, és nehéz helyzetbe került kollégát finanszíroznak belőle. A bérjellegű kiadásokat kerülik, mert annak sajnos ilyen esetben sok egyéb vonzata van
Én először is azzal kezdeném, hogy miért csak negatív dolog miatt lehet blogot létrehozni? Én eddig soha életemben nem voltam beteg, egy éjszakát nem töltöttem kórházban a születésem óta.Kb. két-három hete kezdődött, hogy fájtak a veséim, én nem tulajdonítottam semmi…..
Szeretném megosztani veletek egy barátnőm történetét. Senki felett nem török pálcát, de nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.A barátnőm Eszter 10 évvel ezelőtt petefészekrákban szenvedett. Operáció, chemoterápia és ami még ezzel jár. 4 évig szenvedés volt az élete de…..
dajan 2010.11.25 21:32:12
@El Visco Stello: Furcsa az amit írtál, mert a kérdés feltevésről, a kérdőjeles beszédről vagy írásról, nekem inkább az érdeklődés, a kíváncsiság és a mindent tudni akarás jut eszembe. Hiszen a kis gyermekek egyik legnagyobb tudáseszköze a kérdezés, amit mi felnőttek kiölünk belőlük. Soha nem gondoltam, hogy valaki egyszer sunyiságnak minősíti.
dajan 2010.11.26 11:32:59
@Hatodéves: @P75: Rendben igazatok van. S ha tényleg meggyógyult, akkor minek köszönheti gyógyszer nélkül? Ezt a kérdést kívülállóként teszem fel és nem "sunyiságból".
dajan 2010.11.26 11:34:43
@dajan: Lehet, hogy az én értelmezésem nem reális, de az egész post nekem arról szól, hogy mi lehetséges és mi nem a rák gyógyítása körül.
Az édesapám több mint 3 hónapig volt a kazincbarcikai kórházban ,agyvérzés után. Lekötözve, kiszolgáltatva, megalázva. Kétszer kiszárították,mert még az infúziót is sajnálták tőle.Mindez az Ápolási osztályon történt,havi 80000 ft ellenében.Minden nap…..
dajan 2010.11.21 23:18:08
@Leroi: Pedig most olyan konstellációban élünk / nem akarom kifejteni /, hogyha valaki meg akar halni, az meg is fog.
Tisztelt Praxis Blog ! Két hét elteltével most jutottam oda hogy leírjam, mi történt november 2-án hajnalban.Lányom 33 évesen első babáját várta, akkor a 34 hétben. 6 hete szigorúan feküdt már, mert már a 12 hetes terhességi UH-on hátul mélyen, majd a későbbi UH-okon elöl…..
dajan 2010.11.21 23:05:24
@Leroi: Shalom, akkor az én vagyok!
Négy éve történt... Elvesztettük édesanyámat, apukám egyedül élt, hiába kértük, költözzön hozzánk. Egy este telefonált, hogy nincs jól, nagyon magas a vérnyomása, hívta az ügyeletet, de nem hajlandóak kijönni többszöri hívás ellenére sem, azt mondták, mérje csak a…..
dajan 2010.11.10 19:39:27
@apolka11: Megpróbálok válaszolni neked. Amikor feleltetek akkor így szólítom meg a diákot, Péter kedves, kijönnél a táblához, hogy megoszd velünk amit tanultál. Válasz, természetesen tanárnő. Ha megfelelő tisztelettel közelítünk a még "elvetemült" diákhoz is nem fordulhat elő "baklövés". Ezen a szinten megszűnik a tegezés a magázás, egyszerűen csak arról a tudás adaptálásáról van szó amit ő visszaad nekem, mert én valamikor megosztottam vele. A tankönyv az mindannyiunk számára csak segédanyag, amin fontos túllépni és nem ragaszkodni hozzá, mert akkor ez a viszony soha nem alakul ki. Ha egy pedagógus csak a leírtakhoz ragaszkodik az soha nem fogja megismerni ennek a pályának a szépségét.
Pótolhatatlan veszteség érte dr. Magyar György ügyvédet. A kolontári vörösiszap-károsultak jogi képviseletéért vállalt 13%-os ügyvédi sikerdíj mérséklésére kényszerül. Emellett a megbízástól esetleg elálló ügyfelek részéről fizetendő ötvenezer forintos ügyvédi…..
Az egyik nap beregisztráltam a  Kaposi Mór Oktató Kórház Traumatológiai ( Baleseti) osztályára kontroll vizsgálatra. Amire aztán mégis órákig várnom kellett a kis védencemmel ( egy idős nénivel), akinek kontroll vizsgálatra kellett menni. Közben megkértem a személyzetet,…..
dajan 2010.11.07 11:48:09
@Irise: Ha a nagypapám aki orvos volt, így beszélt volna mint te, akkor mint unoka kitagadtam volna. Milyen immunitás tudatod van úgy gondolván, hogy bármit leírhatsz és senki nem von felelősségre. Nem szeretnék a kezeid közé kerülni, mert a tapintatlanság,a modortalanság és a türelem hiánya ami írásaidból szól nem jó embert takar, háááát akkor milyen orvos lehetsz. Nyugodtan és gond nélkül tedd el a havi egy milkát és élj belőle nyugodtan és békésen, más embereket nem bántva. Részemről többet ér egy szakmájában kiemelkedő munkás vagy buszsofőr akik nem keresnek ennyit sokkal több munkával, de nem dicsekednek hanem szerényen élnek a mindennapoban.
dajan 2010.11.07 17:04:08
@Leroi: Nem az bánt bennünket, hogy borítékot kaptok, hanem az amikor elvárjátok, hogy előre fizessen a beteg, pedig még semmit nem tettetek érte. Amikor általatok diagnosztizált halálos betegtől fogadtok el pénzt, akiről tudjátok, hogy menthetetlen. Akkor fáj a boríték amikor nincs előtte morális fedezet, és akkor fáj a boríték amikor kikövetelik munka és felelősség nélkül. Magam részéről a tehetséges szegény gyermeket mindig ingyen tanítottam, de akinek volt pénze ott megkértem a produktumom árát. A végeredmény pedig mindig magáért beszélt. Volt olyan tanítványom akinek a szüleivel közöltem, hogy felesleges nekem fizetni, mert a gyermekük nem akar tanulni. Pedig megtehettem volna az ellenkezőjét is, hogy felveszem munka nélkül a pénzt. Nem lett volna értelme a munkámnak.
dajan 2010.11.07 17:19:17
@Leroi: Természetesen nem akartalak téged bántani, de sajnos a tapasztalatomat írtam le amikor saját családtagom került kórházba, aki meg is halt.
Nekem sajnos csak rossz emlékeim vannak a János kórházról. Anyukám szeptemberben került be eszméletvesztés miatt a neurológia osztályra.Kiírták neki az EKG vizsgálatot, csak elfelejtették megcsinálni.Tehát nem derül ki ,hogy mi okozza a napi 4-7 eszméletvesztést neki.inzulinos…..
dajan 2010.10.31 17:43:01
@Leroi: Egy történet leírása nem a névvel vállalás feltétele. Van aki elhiszi és van aki nem, s ezt sem kell névvel vállalni. Az a baj, hogy léteznek olyan ápolók akiknek nem szívügyük az emberek gyógyítása, mert ha az lenne még a haldoklóért is mindent megtennének. Létezik nagyon sok jó szakember, de léteznek ebben a szakmában is huszadrangú iparosok, és ez a történet róluk szól.
dajan 2010.10.31 23:27:44
@Leroi: Shalom, Nekem az a furcsa hogy egy orvos megteheti azt, hogy nem törődik a rábízott beteggel.
Milyen nyugodtan ülünk be egy színházba, vagy ülünk fel egy buszra. Pedig a színházban ha nem felkészült a műszak bármelyik pillanatban a zsinórpadlásról lezuhanhat egy díszlet ami tömegszerencsétlenséget okozhat. Milyen szerencse, hogy nagyon ritkán van tragikus buszbaleset, pedig több ezer buszsofőr van. Milyen érdekes, hogy egy színház minden gépezete egyszerre működik, mint egy fogaskerék, és milyen érdekes, hogy a nem diplomás sofőr jobban tud koncentrálni, mint egyes magas rangú orvosok.
Varánusz A bennem lévő x-faktor 2010.10.17 08:00:00
Nemzeti Média Nostradamusunk jóvoltából ezen a hétvégén már szétültették az eminenseket a kereskedelmi tévék. Megasztár pénteken, X-Faktor szombaton, mert kér a nép, hát adjatok neki. Így tegnap este először jutottam odáig, hogy ne csak a neten található, engem érdeklő…..
dajan 2010.10.17 14:08:19
@Fabius:
Tudom, hogy fogadatlan prókátor vagyok, de nem védte csak tőled ezeket a műsorokat. Hiszen arról beszélt, hogy tiszteljük egymást és ne apukázzunk le minden ismeretlent, hanem udvariasan emberibben viselkedjünk, még virtuálisan is. Ha nem tudnád a leírt vagy kimondott szavak teremtenek jót, vagy rosszat.
Ő a jóról beszél, Te pedig a rosszról. Az ítélet nem rá vár!
dajan 2010.10.17 16:03:50
@Haszontalan:
Ugye viccnek szántad, mert pénz nemcsak mögötte van!
dajan 2010.10.17 16:06:21
@Cuppanj a végére!:

Jó ember miről beszélsz, nagyrészt már Fellegi és Stumpf tulajdona, ja az utolsó már tovább örökítette.
Nyugdíjvédelmi megbízottat nevezett ki Orbán Viktor a befizetések államosításának ellentételezéseként. A frissen kinevezett megbízott feladata kideríteni, mekkora kár érte a magánpénztári tagokat eddig, és szintén az ő feladata felügyelni, hogy eztán ne érhessen kár…..