Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ungváry Krisztián

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
          Bolgár Dániel történész a Tilos Rádióban plágiummal vádolta meg kollégáját Ungváry Krisztiánt. A konkrét vád az, hogy Ungváry Krisztián a Horthy-rendszer mérlege című Akadémia Díjjal kitüntetett monográfiájában "százas nagyságrendben" közölt olyan…..
Ungváry Krisztián 2015.01.24 17:57:33
@jotunder:
köszönöm ezt az írást! Némi pontosítást kell tennem. A wesley János főiskolán volt egy könyvvita és erre én hívtam meg opponensnek Bolgár Dánielt. Ezt elsősorban azért tettem, mert nekem azt állította, hogy azért nem képes publikálni kritikáját egy szaklapban mert az én "mesterem" ennek útjában áll. Természetesen állításának ami egy hozzám küldött maillel bizonyítható, semmilyen alapja sincsen. csakugyan elküldte cikkét a BUKSZ-nak, de ott nem fogadták el. Hogy miért, arra a szerkesztőség illetékes. Ezek után szerettem volna könnyíteni Bolgár lelkén és eloszlatni üldözési mániáját és ezért őt kértem fel. Lehet hogy úgy tűnik, helybe mentem a ...-ért. Valójában azonban ma sem cselekednék másképp. Nekem nincsen félni- vagy takargatnivalóm és meg tudom védeni magamat az alantas kritikától is. Tisztelettel: Ungváry Krisztián
Amikor először olvastam Ungváry Krisztián évjárat-értékelését, azt gondoltam, bátor ember. A szőlészek, borászok, gazdák nyilván heroikus küzdelmet folytattak, hogy megmentsék az idei termést. Vagy legalább egy részét. És érthető, hogy ennyi munka után az eredményt…..
Ungváry Krisztián 2010.12.02 19:06:03
Tisztelt Uraim,

attól tartok tévedés van. Amikor engem az évjáratról kérdeztek, csak abban az értelemben válaszolhattam, hogy az általam ismert területeken - amelyek alapvetően az olaszliszkai határhoz tartoznak - sőt azon belül is a Vayi dűlőben milyen volt az évjárat. Eszem ágában sincs arról nyilatkozni, hogy milyen volt pl. a Disznókőnél vagy a Majoros birtokon. Továbbá: attól hogy az évjárat nálam és szerintem botrányos volt, attól még lehet belőle adott esetben jobb bort is csinálni, mint jobb évjáratban. Csak nehéz és véletlenszerű. A szőlő és a belőle készült bor közti összefüggés rendkívül szoros, de nem 100%-os. Nem véletlen, hogy a kérdés nem a borok hanem a szőlő minőségére vonatkozott. Nekem másfél hektárról lett kb. 7 hl 22,5 fokos mustom és 2 hl 16 fokos mustom. Utóbbiból nem is csinálok bort, az előbbiből még érdekes és szép édes bor is lehet.
Egyébként nem teljesen értem, hogyan lehet akárcsak közepesnél jobb értékelést adni egy olyan évjáratnak, amelyben gyakorlatilag végig esett az eső, a szőlő csak ott nem rohadt le, ahol 9-15 permetezést kapott és a fajták alig tudtak beérni. Kivételek mindig vannak (pl. Barta Károly rendkívül gyorsan felszáradó, korai érést biztisító fekése a Királyban), de amerre én Hegyalján jártam, ezt tapasztaltam. Gratulálok azoknak, akik mindezek dacára is jó évjáratot tudnak maguk mögött.
Szerda esti alkalmi perselyünk, felbontás után   A Mandiner szerkesztősége csatlakozik a Fizessük ki Ungváry Krisztián büntetését! kezdeményezéshez.   A Legfelsőbb Bíróság kártérítés fizetésére kötelezte Ungváry Krisztián történészt, mert egy művében azt…..
Ungváry Krisztián 2010.06.17 18:13:55
@Molnargoreny:úgy tűnik nem olvasta el a cikkemet. Én azt állítottam, hogy dr. Kiss túlteljesített, és ezt azzal bizonyítottam, hogy leírtam, mit csinált a többi párttitkárhoz képest. csak dr. Kiss szedetett le plakátot (több is volt) és csak ő szólalt fel a Kari tanácson, továbbá csak ő és Judik írt hangulatjelentéseket. Ne állítsa be, hogy ez neki kötelező lett volna!
Persze nem volt "véres üldözés" mint ahogyan semmi sem volt már az a Kádár rendszer második felében. Azért Heindl Péter jogászként mégis csillézni mehetett diplomájával a Mecseki Ércbányába.
Ungváry Krisztián 2010.06.20 11:41:31
@Molnargoreny: Tudom hogy recenzálta munkánkat. Megjelenése után eljutott hozzám.
Nem értem azonban, miért én vagyok az aktuálpolitizáló és miért nem Ön? Én cikkemben kizárólag Gyurcsány 1983-as szerepével foglalkozom. Akkori tetteinek megítélésében nem befolyásolhat, hogy húsz évvel később mit csinált. Önök aktuálpolitizálnak, akik Gyurcsány szerecsenmosdatását olvassák ebből ki. Mondják meg, mi volt az, ami rá nézve terhelő és nm írtam meg?
Ami pedig az Ön szerint "jogos" büntetést illeti, az végképp elképeszt. Azért, mert nekem van egy véleményem, amit ráadásul nem gyalázkodva, nem hajánál fogva rángattam elő, miért fizessek büntetést? Ön a Bombagyár szerzője volt hosszú időn keresztül. Azon a fórumon folyamatosan finoman szólva is erős jelzőkkel minősítettek folyamatosan közszereplőket. Ha konzekvens, szerintem hamar rájönne, hogy Önnek és szerzőtársainak a rám kirótt összeg sokszorosát kellene kifizetnie azoknak, akiket kritikával illettek.
Több kommentező hozzászólásából is azt látom, nem tudják összerakni azt, hogy velük nem egy politikai nézetet valló ember is lehet adott esetben támogatásra érdemes. Nota bene azért, mert én nem értek velük egyet sok kérdésben, azért nem kellene elképzelhetetlennek tartani hogy konkrétan ebben az ügyben nekem van igazam és egy gyalázat ami velem történt. Az hogy négy éve ügynökök és párttikárok miatt kéthetente bíróságra járok és fizetek. Miközben közérdek lenne, hogy mindenki megtudhassa azt amit ezek az alakok műveltek.
Árokásó Top100 Ungváry Rudolf 2008.07.09 11:05:00
Ahogy Elek István fogalmaz: „Ő a hazai politikai közírás egyik legnagyobb hisztérikusa.” Leginkább az állandó jobboldali veszedelem rémképe tartja rettegésben. Szerinte minden bokor mögött ott lapul egy fekete csuklyás, szittya magyar, aki bármikor előugrik…..
Magyarbűnözők agyonütik Szent Viborádát A zsidót még a hülye fasiszták is kultúrnépnek fogadják el, sőt a legtöbb hülye fasiszta pont azért utálja őket, féltékenységből. Viszont hagyomány és örökség ide, genetika oda, egy ilyen kultúrnép is lopni, rabolni fog, sőt…..