Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Morganit

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Libertarian Szerelmünk, az állam 2013.12.02 00:00:00
Mint az az elmúlt hetekben itt megjelent posztokra érkezett hozzászólásokból is jól kitűnik, a társadalom (konkrétan a magát magyarnak nevező társadalom, de valószínűleg a világ szinte bármely országában hasonló eredmény születne) nem csak, hogy bizonyos feladatok ellátását…..
Morganit 2013.12.03 14:56:43
"Hibás gondolatmenet, ugyanis a bűnözésnek igenis van kockázata, nem is kicsi: ha te erőszakot alkalmazol valakivel szemben, akkor elég valószínű, hogy az is erőszakot fog alkalmazni. A jelenlegi helyzet abból a szempontból mesterséges, hogy sajnos az önvédelem és az erőszakosság közé egyenlőség jelet tettek, így a legtöbb ember maga mond le arról, hogy BÁRMILYEN körülmények között erőszakos legyen, ami egy kánaán a bűnözőnek. A vadnyugat pl. sokkal kevésbé volt erőszakos, mint amennyire az ember képzeletében él: mises.org/journals/jls/3_1/3_1_2.pdf
Az állam leépítésének első feltétele, hogy az önvédelmet az ember ne tartsa bűnnek, ami nem lehetetlen feladat."

Azt nem is, de majd jönnek a félreértések és az eltérő szokásokból (vagy akármiből) következő értelmezései a szituációnak (ki lőtt elsőnek?). Egy ilyen rendszer csak homogén, azonos kultúrában működhet, talán. Vagy az egyszerű vérbosszú, ami szépen el tud fajulni (pl. Hatfield-McCoy, stb.)
en.wikipedia.org/wiki/List_of_feuds_in_the_United_States
Minden szerződéses viszony vagy önkéntes közösség előtt ugyanis ott van a család. Egy viszonyrendszer szerintem nagyon gyorsan visszahullana egy alacsony szintű, de permanens hadiállapotban élő törzsi rendszerré.
Az a helyzet, hogy népsűrűség növekedésével az elmúlt 5-6000 évben ellepték a Földet az államok egymástól független kontinenseken és kultúrákban is. Ez nekem, tetszik vagy sem, természetes fejlődésnek tűnik és az ilyesmi ellen jobb nem ágálni.
Kevesen tudják, hogy a szeptember milyen fontos hónapja volt a magyar történelemnek: egy korszakot zárt le. 160 évvel a most megfilmesített mohácsi vész után, 1686. szeptember 2-án az egyesült keresztény seregek bevették Budát. A végső roham a késő délutáni órákra törte meg a…..
A múltkor arra figyelmeztetett régivágású, ám kiváló barátom, hogy vigyázzak a nettel, mert a tempója nem teszi lehetővé a pontosságot, megbízhatóságot, azonkívül nagyobb tévedéseket tesz lehetővé, mint a hagyományos papíralapú írás(mód). Érvelése az volt, hogy a weben…..
Morganit 2010.01.20 23:12:48
@Sün! balázs:
Tényleg meg lehet találni százszoros anyagot, sőt volt már, hogy letöltött dologból értettem meg dolgokat, amit az előadó képtelen volt értelmesen elmondani. Sőt a nálunk elérhető könyvekből sem fogtam fel, mert nem tan hanem szakkönyvei voltak a témának. Viszont találtam és letöltöttem egy nagyon jó kis könyvet, igaz vagy 30 éve még papíron jelent meg, de nálunk esélytelen lett volna megtalálni.

Viszont tudnom kellett, hogy ilyen információ létezik, milyen környezetben kell megtalálnom. Ezt sohasem fogja pótolni az internet. Egyetem végén egy-(két?) területről gondoltam, hogy legalább kezdő szinten értek hozzá, a többiről már csak arra emlékeztem, hogy milyen könyveben találom meg ha kell és azt hol kell keresnem. Ezt könnyíti meg az internet.

A gyakori példával élve gyorsan megtalálom, mikor volt a mohácsi csata, ha már tudom, hogy volt ilyen egyáltalán. Ettől még nem leszek történész és ez az egy darab információ nem lesz úgy felhasználva, mint annál akinél egy fejben már létező információhálózat új eleme lesz.

Nem hiszek abban, hogy mától elég lesz kreatívnak lenni, mert a tárgyi tudás megtalálható az interneten, egy valódi szakmában semmiképpen. Szükség van a tárgyi tudásra aminek az átértelmezésével és fürgébb forgatásával kreatív lehetsz és az új információk gyorsabban kattannak a helyükre. A felgyorsult világ azt is jelenti, hogy nem lesz idő keresgélni válasz vagy megoldás előtt (lásd az rtl-es papírguglit Orbán ellen).

Az internet legfeljebb leértékeli a tárgyi tudást, nem szükségtelené teszi. Már nem lesz elég _csak_ tudni, hanem muszáj lesz tudni és még hozni is a szükséges pluszt. Tényleg van "gyorskaja" a tudásban, de az pont annyit is a különbség, mint a felfújt-gyorsfagyasztott pogácsa és nagymamámé között.
Helyszín: 1073 Bp., Osvát u. 9. Látogatás: 2009. december 19. 18:10-23:30 > Több élvezet jutott bele, mint amit Judy Neronak hozott a pornómikulás. Adatlap Elérhetőség: +36 1 783 6220 Web: http://piszkosfred.eu/Facebook oldal: www.facebook.com/piszkosfredpub Nyitva tartás:…..
Miután a pártok semmi érdekeset nem mutatnak, s a kampány egyelőre meglehetősen unalmas, a sajtó – saját jól felfogott érdekében - próbálkozik izgalmasabbá tenni. Már itt is az újabb nagy szenzáció: a szocialisták arra készülnek, hogy az alkotmányos kiskaput kihasználva…..
 Hétfőn a parlamentben a mezei képviselő státusz felé menetelő Gyurcsány Ferenc ellenzékellenes kirohanása elfedett néhány fontos dolgot. A honatyák szavaztak például a paksi atomerőmű bővítését támogató határozatról: nagyjából konszenzus alakult ki, 330-an voksoltak…..
Morganit 2009.04.02 00:06:41
Jelenleg tényleg bárki belevághat geotermikus energia felhasználásba. De nem olcsó, és lassú a megtérülése, persze ez utóbbi alapvetően függ az egyéb energiahordozók árától.

A földhő nem merül ki néhány év alatt, erősen függ attól, hogy mekkora hőmennyiséget veszel ki, lehet sok vízből egy kevés hőt levenni és fordítva is, bár ekkor romlik a hosszú távú hatékonyság. Számos, pl. svéd, norvég példa van a visszamelegedéshez is, nagyjából ugyanannyi idő kell hozzá, mint ameddig termelted, persze ez függ a helyi földtantól.

És igen épülnek ilyen rendszerek...

Rengeteg új építésű irodaház, gyár, raktár alá építenek 50-100 m mély akár több száz darab hőszivattyúból álló rendszereket, Budapest belterületén is. Ráadásul ezek tovább is bírják, mert nyáron az épületet hűtve a meleget küldik le a földbe. De ehhez nem kell még meleg talaj sem, Németország tele van velük.

A komolyabb dolgok közül, ami még elérhetőek a kkv és vidéki önkormányzatok számára az legtöbbször 1000-2500 m mélységből származó max. 100-120 °C, de inkább 60-80 °C víz, amivel közvetlenül vagy hőcserélőn át fűtenek üvegházat, iskolát, fürdőt, tanácsházát, stb. aztán néhány kilométerrel arrébb visszasajtolják 30-40 °C-kal hidegebben. Egy ilyen kút 50-100 millió forintba kerül,+ a visszasajtoló kút ugyanennyiért, + a felszíni rendszer (azt nem tudom mennyi). Ilyen rendszerek több alföldi városban működnek és lelkesen építenek újakat.

Ezzel viszont nem lehet áramot termelni, amire mondjuk a PannErgy vagy a MOL utazik. Ahhoz mélyebbre kell fúrni 3-4-5000 m-re, _sokkal_ drágább technológiával, ami a fentiek 5-10-szeresébe kerül. Ott lesz 150-200 °C vagy még forróbb fluidum, de Magyarország teljesen más földtani környezetben van, a vulkanikusan aktív országok pl. Izland, Japán, ahol eredetileg használni kezdték ezeket. Például iszonyatosan sósak a vizek, ami a nyomás és hőmérséklet csökkenés miatt lelkesen kiválik és mindent eltöm, legrosszabb esetben a direkt a tározókőzetben. Ezt lehet kezelni, de mind hajtja felfelé a beruházás árát és évtizedekkel a megtérülési időt. A MOL legalább tíz éve "tervez" áramtermelő geotermikus erőművet, de nincsenek sehol.

Ha minden geológiai szempontból értelmes helyen a minden családi ház alatt hőszivattyú lenne, minden üvegházat és a középületet termálvíz fűtene, és ott gőzölögnének az erőművek is, még akkor is csak 20-30% energiát spórolnánk. Bár ezen komolyan vitatkoznak. Ugyanis nem lehet mindenhová efféle dolgokat telepíteni az országba, mert egyrészt egymás elől vennék el a meleget, másrészt számos helyen (pl. hegységek) nem éri meg, vagy a budai fürdők fontosabbak. szóval nem fér el 2000 db, sőt.

Ráadásul nem maguktól működnek hanem áram hajtja őket, a kitermelt energia fele-ötöde, persze ez a jövőben sokat javulhat.
További nehézség, hogy egy ilyen rendszer egyszerre tartozik a vízügyre, a bányahivatalra, környezetvédelemre, energiahivatalra, az egész jogi szabályozása elég lassan kullog az élet után, a hivatalok pedig még lassabban működnek.

Atomenergia:
Mindent meg lehet csinálni, ha betartod a technológiai fegyelmet, ahogy a világon errefelé hajlamosak nem betartani (ez vonatkozik a geotermiára is..., de még mennyire :)

A jövő technológiái és hulladékkezelése szempontjából nem várok csodákat, de nem évezredekig kell tárolni. Már most van rá technika, a 3. és 4. generációs erőművekkel. Másrészt pedig ez csak egy vacak 200 éves technikai civilizáció, a jelenlegi gyors fejlődés csak azt jelenti, hogy nagyon az elején járunk egy csomó dolognak. Fogalmam sincs mit fognak csinálni 50-100-500 év múlva, de nem ásnám túl mélyre azokat a fűtőelemeket, mert lehet, hogy még szükség lesz rájuk.