Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dez01

0 bejegyzést írt és 563 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miközben már azt is tudjuk, hogy február 16-án indít támadást Oroszország Ukrajna ellen - hiszi a piszi, aki elhiszi -, és azt is tudnunk illene, hogy továbbra is a gonosz illuminátusok mozgatják a világot, szóval az emberi hülyeség végtelensége mellett, a 11 milliárd(!) dolláros James Webb épp a…..
Egyre többet hallunk a sci-fibe illő találmányról, a fúziós erőműről, amellyel szinte végtelen mennyiségű energiát állíthatunk elő, ráadásul biztonságosabb és hatékonyabb módon, mint egy atomerőművel. A fúziós reaktorok a Nap és a csillagok energiatermelését modellezik. A franciaországi ITER-ben már…..
Több mint kétszázezren látták a Totalcar Mesterkurzus eseményéről készült videót a youtube-on, melyben Hanula Barna, a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungária Járműmérnöki karának dékánja beszél arról, hogy Meddig lesznek dízelek, mikor tűnnek el a benzinesek? Rögtön az elején leszögezi, hogy…..
dez01 2019.10.08 13:30:56
@molnibalage: A "kis" tesla 15 millió... A nissan csak 10... és lesznek még olcsóbbak. Jön majd a VW és gőzerővel fogja tolni az új modelljét.

És ugye itt is jellemző lesz az, hogy az igazán sokat futó autók mennek át elősször, mert azoknál éri meg.....

Ez már eldőlt. Innentől csak az utóvédharc fog tartani jó sokáig.
dez01 2019.10.08 15:47:30
@_Wasp_: Ez igaz persze, de mint mondottam már, az elektromos autó egyre nagyobb divat - bár megjegyzem most lassan már az erdőtelepítés is divat lesz:)

Ahogy egyre több lesz majd az utakon, még többen kívánnak rá. Az persze tényleg kérdés, hogy a töltési infrastruktúra hoygan tud majd lépést tartani, de szerintem túl nagy üzlet, meg lesz majd oldva valahogy.
Közismert tény, hogy a svédek szeretnek adót fizetni. Miközben a magyarok számára az adó szinte szitokszó, és az NAV/APEH maga a közellenség, addig a svéd “skatt” szó nemcsak adót, hanem kincset is jelent. Az itteni adóhivatal, a Skatteverket kifejezetten nagy népszerűségnek örvend, és a lakosság…..
A Financial Times írja, hogy a Softbank 110 millió dollárt fektet be egy start-up vállalatba, amely az energiatárolás egy konvencionális módját szeretné ipari szintre emelni, szó szerint. A gravitációs (helyzeti) energiával való energiatárolás nem új keletű megoldás, de az Energy Vault vállalat ezt…..
dez01 2019.09.10 16:52:06
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: 2,4 kg/m betonsúllyal számolva: 1 m3 kocka 2,4 tonna, tehát felfelé kerekítve 17000 m3 beton.... elég soknak tűnik.....
Amerika felfedezte és egyenesen habzsolja a grúz borokat, az elmúlt évek, de pláne 2019 első két negyedévének export adatai legalábbis erről árulkodnak. A Wines of Georgia közleménye szerint az Amerikai Egyesült Államok ma már a 10. legnagyobb export piaca a grúz boroknak, az elmúlt fél évben több…..
Először Szlovákiában (Kalondán) ittam Kozelt egy falusi ház kertjében, a 2000-es évek elején, ahol a bulik nem ritkán 1 hétig tartottak. A WC pottyantós volt, a kutya harcias, de mindenki adott neki egy szelet párizsit és onnantól öri-barikká váltunk. Egy, már korosodó nagy szakállú hobo barátom,…..
A tények: A lakossági ellenérzések, a szakmai kifogások ellenére Pécs 100 kilométeres körén belül Paks 2 építése – késéssel ugyan – de megkezdődik. Bodán, a százötvenezer fős várostól, Pécstől 17 km-re a legveszélyesebb, legsugárzóbb atomhulladékok tárolására alkalmas „atomtemető” megnyitását…..
Figyelemre méltó cikk jelent meg a Népszava mai számában. A szerzője Földvári Zsuzsa, és Haragosak az osztrák-magyar kishatárforgalomból kiszorítottak címmel látott napvilágot. A bécsi tudósító azt írta meg, hogy a két ország között kiépített átkelőhelyekből a kisebbeket immár nem használhatják az…..
dez01 2018.10.31 10:01:01
@AZ IGAZI HUNGAROFIL: Sajna elég logikusnak látszik amit írsz.
dez01 2018.10.31 10:03:23
@Igazamvanvagyigazamvan?: Nézd meg csak az alábbi linket: hu.wikipedia.org/wiki/Vand%C3%A1lok

A történelemben mindenre van példa:)
dez01 2018.10.31 10:45:06
@Igazamvanvagyigazamvan?: Jogos igény? Az meg mi és főleg mit számit? Csak az erősebb (és néha az ügyesebb) kutya b*ik elv számít....

Persze mi már elég régóta sem erősebb, sem ügyesebb kutya nem vagyunk, ez tény. Ügyesebbek esetleg még lehetünk, persze nem ezzel vezető csapattal az biztos.
  Egy hete kezdődött el a kútmizéria. A kormányzati média ezerrel tolta az összes csatornáján az ásott és fúrt kutak kötelező regisztrációját. Szokásos módon csak részinformációkhoz jutottak a polgárok. Ezzel elindult egy össznépi találgatás. Hol és hogyan kell regisztrálni. Mi a fene a vízhozam?…..
dez01 2018.10.17 09:33:22
@midnightcoder2: Ne csak origót olvass .....
dez01 2018.10.17 09:39:24
@Indriq: Azt esetleg megteheti, hogy az állami támogatást leveszi a számláról. De egyébként a pénz zöme az a tied, te fizetted be leadózott pénzedből.... És ráadásul nema távoli jövőben kapnád meg, mint a Manyupot, hanem 1-6 év múlva..... Aránytalanul nagy balhé lenne belőle, és most nincs válság, tele van az állam pénzzel....

Szerintem nem feszítik tovább ezt a húrt...
A Föld nem tűnik el, de mi emberek hamarosan eltűnünk, és sajnos nem apokaliptikus hirtelenséggel, hanem lassú kínlódással. Ebben benne lesz a vízhiány, az éhezés, a háborúk, és a járványok is. Mint egy olyan világvége mozi, amibe mindent egyszerre sűrítenek bele a hatás kedvéért. Csak itt nincs…..
Épp 76 éve, 1942 augusztusában kezdődött az a szovjet katonai hadművelet, mely a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájához vezetett. Az évfordulós alkalomból érdemes áttekintenünk a korabeli körülményeket és eseményeket...
dez01 2018.10.07 00:43:53
@Equalizer.: Igen. Ha nekünk is lett volna pár ezer teherautó, akkor a sereg sokkal nagyobb részét lehetett volna megmenteni:(
Falujáró motorvonat Televonat 2018.09.23 17:34:17
Vasárnaptól új szolgáltatást indít a MÁV-START Zrt., Nyíregyháza és Budapest között elindul a Televonat. A kimondottan a telekocsi elleni versenyben szervezett járat valós megoldást ad több problémára is és egy rendkívül innovatív, bár kétségkívül kényszer szülte megoldása ezeknek. Szerintem ez a…..
Szeptember közepétől mindig nagyon olcsó jegyek vannak őszre, megkerestünk ezek közül is néhány leget. Ezek a legjobb helyek, ahova akár már 5-7 ezer forintért elrepülhetünk melegedni a hűvös-ködös-rövid nappalos időszakban. Van persze egy valag hely, ahova 3-4 ezresek a jegyek, de ezeket már…..
dez01 2018.09.24 11:24:12
@cradbox: Pedig mennyi történelmi dolog történt ott.... Érdekes....
Vacak kacatot árulni, aztán vállat vonni, hogy "jó tanulópénz volt" - hááát nem épp elsőosztályú eljárás, pláne, ha egy akkora cég mutatja be, mint a Media Markt, ahova az ember többek közt azért is megy kínai webshop és a sarki 1eurós helyett, mert bízik abban, hogy amit árulnak, az ha olcsóbb is,…..
Hajnalban érkezett, ki tudja, honnan. Szakadt ruháit sós víz marta szét, bőrére apró kristályok tapadtak, haja fehér volt, mint a tenger habjai. Ázott rongyai haltól bűzlöttek, és itt-ott hínárok és csigák tapadtak rá. Így jött Pécsre a lány...
dez01 2018.08.10 11:45:04
A távol-keleti országról olyan kép él általában az emberekben, hogy egy rendkívül modern (legalábbis a nagyvárosokban mindenképp) hely, ahol orrvérzésig, sőt néha azon is túl dolgoznak az emberek. Nos, Tshabee posztja ehhez képest szolgál majd egy pár nem is kis meglepetéssel, különösen ami az első…..
dez01 2018.08.01 08:57:49
@gabors: A gazdagok sokkal-sokkal több regresszív tpusu adót fizetnek mint a szegények össszegszerűen... lehet hogy jövedelem%-osan kicsit kevesebbet, de a társadalom közös céljainak finanszírozásából - mivel az nem %-okból, hanem befolyt összegszerű pénzekből megy ugye - mégiscsak sokkal többet vállalnak....
dez01 2018.08.02 11:18:46
@gabors: Azaz mondjuk WB fizet mondjuk 1 Md Dollárt, a titkárnője meg 20 ezret.
Vajon mi lenne a társadalom számára jobb? Ha WB-t megpróbálná ráveni hogy fizessen 2 Md dollárt, a titkárnő pedig csak fizessen 10 ezret? Vajon hogy reagálna WB? Nyilván megpróbálna adót eltitkolni....
Most, hogy újra aktiválják kedvenc helikopter típusomat itthon, eszembe jutott a Szolnokon kiállított 574-es. Nem olyan régen kerestük fel, mert kíváncsi voltam, milyen látványt nyújt. Korábban megnéztük már a Kecskeméten hasonló módon kiállított Mig-et, az is nagyon jól sikerült. Ebben sem…..
Roger Vadim '56-os filmjének címe elég beszédes; a nő ősmintáját próbálja elénk tárni és egy személybe építi bele a férfiakkal játszadozó ribanc és a hűséges feleség archetípusát...
dez01 2018.07.20 14:15:15
Ma már kormányoldalon sem fecsérelnek időt és energiát annak a ténynek a tagadására, hogy minden, ami a Fideszben történik, egyedül Orbán Viktor döntéseitől függ. A miniszterelnök hatalmának kiteljesedése azonban nem pusztán saját pártjára, hanem a kétharmados parlamenti többségén keresztül az egész…..
Ha igazán prémium okostelefonra vágyunk, akkor az első kérdés sok esetben a már sok éve igen klasszikus kérdésnek számító lehet: android vagy iPhone? A válasz közel sem egyszerű, hiszen komoly eltérések vannak az árkategóriák közötti eredményekben. A két óriás között sokan csak az operációs…..
dez01 2018.06.26 11:25:12
@ze11: Igazad van, a Microsoft eszméletlen ziccert hagyott ki... ha ügyes, lenyúlhatta volna a telefon piacot is....
A szél- és napenergia megújuló energiaforrások, szinte ingyen rendelkezésünkre állnak, mégsem használjuk ki őket eléggé. A New World Wind nevű francia cég azon dolgozik, hogy a szélturbinákat elérhetőbbé tegye, a hatalmas lapátú szélturbinák helyett mérnökei megalkották a szélfát vagy…..
Kisebb is, zöldebb is, de a miénk! Valójában a szerencsés svájciaké, de nem zárják be, szívesen mutogatják saját canyonjukat és elképesztő színű tavukat a szigetekkel. Míg az amerikai Grand Canyon 446 km hosszú, addig a Rajna szabdalta szurdok Svájcban csupán 13 km. Na de Amerikában minden olyan…..
Sokan nem tudják, hogy a Paks 2-t építő orosz állami kriptocég, a Roszatom nemcsak arról híresült el, hogy az ő létesítményük okozta minden idők harmadik legdurvább atomkatasztrófáját. Utoljára tavaly volt náluk Európában mindenütt érzékelhető, de rejtélyes üzemzavar,…..