Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dervenkál Egon

0 bejegyzést írt és 1310 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hatalmasat bakizott a spanyol HBO: véletlenségből négy nappal korábban tették közzé a Trónok harca következő részét, a hetedik évad hatodik darabját, írta meg a Telegraph...
Az Oktoberfest  már ősszel megjárta a Homárt, így az Oktoberfest átverés tárgy láttán először azt hittük, valami régi sztorit kavart elő a levelezőprogramok ördöge. De nem, tényleg vannak, akik még most is futnak az akkor befizetett pénzük után!   Kedves Tékozló Homár! Lányom 2016. szeptember…..
Fotó: Bődey János / Index Mi november elején írtuk meg, hogy Krizsó Szilvia, a közmédia egykori riportere az ATV-hez igazol, és a hírt nem is cáfolta senki. De az ATV mégis csak most, január 17-én tette hivatalossá, hogy tényleg érkezik Krizsó új műsora, viszont nem azon a címen, amit eddig…..
Kaptunk pár érdekes werkfotót a The Last Ship forgatásáról, ezek láthatók fent, a galériában, itt meg némi magyarázat: Igen, az Michael Bay, nem a hasonmása. Nem egy, hanem több, Arleigh Burke-osztályú, szolgálatban levő rombolón forgattak, pontosabban a USS Halseyn, a USS Deweyn és a USS…..
A hónap közepén indul a siófoki Media Hungary 2016 konferencián bejelentett Zenebutik, azaz a TV2 Csoport zenecsatornája. Juhász Előd már korábban jelezte, hogy semmi köze a dologhoz, most pedig már azt is tudni, hogy a zenecsatorna arcai Fresh Andi (a Fresh lánycsapatból) és a dj-ként is ismert…..
Dervenkál Egon 2016.08.02 10:17:48
@mate2003: Euronews most kerül ki. Tehát.
A Netflix tavaly augusztusban mutatta be Narcos című sorozatát, ami elsősorban Pablo Escobar (Wagner Moura) egykori drogbáró kalandos életét mutatta be, úgy hogy közben kitért a nyomában lévő DEA ügynökök munkájára is. A streaming szolgáltató adatai szerint szeptember és december között 3,2 millióan…..
Dervenkál Egon 2016.07.20 21:52:23
@hordalek: a valós (doku) történet igen, de valahogy olyan éppen elég volt az egy évad. Persze lehet, hogy még jobb lesz, ha kettő lesz, csak meglepődtem.
Huszonnégy órával azután, hogy az amerikai CBS leadja a 2017 elején induló, új Star Trek-sorozat részeit, az epizódok felkerülnek a Netflixre is, ahol emellett 2016 végéig elérhető lesz a korábbi sorozatok 727 része is...
Dervenkál Egon 2016.07.20 19:00:46
@JG: De pedig van, már két hete nézem.
Egész nap hullottak a fejek a Tv2-nél, de azt nem gondoltuk volna, hogy emiatt híradóparódiába fog fordulni a 6 órás Tények - aminek ráadásul ma a szerkesztőjét is kirúgták. A mai nap egyik legfontosabb híre, Biszku Béla halála például csak a 38. percben hangzott el, addig Azurák Csabáék lényegében…..
Dervenkál Egon 2016.04.01 19:37:01
Bizony, tessék: A feltámasztott sorozat egy hatrészes miniévaddal jelentkezik január 25-án a Coolon (egy nappal az amerikai premiert követően). A külföldi kritikusoknak az első két rész nem nagyon jött be, majd meglátjuk, igazuk van-e a fanyalgóknak.   ..
Mikor máskor lett volna technikai problémája szegény AXN-nek, mint tegnap este, amikor a Csillagok háborúját adták a tévében (a saga első három részével nagyon izmos, 10 százalék környéki közönségarányt produkáltak)? A csatorna Facebook oldalának tanúsága szerint a Digi, a…..
Dervenkál Egon 2015.10.11 17:44:06
@Thomas Dantes: De nekem van tévém, előfizetésem meg nincs. Ha meg akarok nézni valamit, mekkora az esélye, hogy éppen adják valamelyik előfizethető csatornán? Kábé nulla. A tévémen kiválóan lehet konzoljátékokat élvezni, meg sorozatokat, meg filmeket.
(csak kis kitekintés, hogy egyes fisfos piacokon az elmúlt 5 évben eltűnt a tévénézők jelentős része, pl. a briteknél a 18-35 évesek 30 százaléka, miért lenne ez nálunk másként)
Jó, annyira nem nagy meglepetés, hogy egy várandós nő nem rohangál rockkoncerteken, de ettől még a hír az hír: Tatár Csilla kiszállt a Petőfi Tv Én vagyok itt! című műsorából. A Blikknek azt nyilatkozta, hogy nagyon szerette csinálni, de pocakkal már nem ideális meló,…..
Klasszik közvélemény-kutatós poszt: ki a hibás: a gyártó, mert nem elég feltűnően jelzi a jeleznivalót? A kereskedő, mert a közúti cuccok közé teszi a quadba vagy raliautóba vagy nemtommibe való portékát? Vagy a vevő, mert nem nézett, csak vett? Szavazás…..
Dervenkál Egon 2015.05.06 08:05:17
@ColT: Ha az a jogsi feltétele volna, nagyon kényelmesen autóznék ma reggel.
Nem leszünk spoileresek az első bekezdésben, mert volt gyerekszobánk, de a továbbra csak az klikkoljon, aki már látta a Homeland negyedik évados fináléját. Az évadról azért pár általánosságot elmondunk itt is: jó volt, sokkal jobb, mint a venéz kaland a harmadikban, Carrie, Saul…..
A Showtime-on mutatnak 2016-ban 9 teljesen új Twin Peaks-epizódot, írja a Variety. Az 1991-ben, brutálisan korán befejeződött tévésorozat fontosságát fölösleges kiemelni, még az Index minden idők legjobb tévésorozatait vizsgáló cikkében is első helyen végzett David Lynch…..
Volt a Canonnnak egy pénzvisszatérítéses akciója idén nyáron, aminek hatására Zolinak lett egy Canon nyomtatója. A nyomtatóval minden oké, a promó szerint neki visszajáró 10000 hufból viszont csak 7966 lett, mire megkapta. A hogyan, nem egy nagy rejtély, és tulajdonképpen…..
Nyár, hőség, duplán eladott jegyek, tömeg, hőség, csomagok, késés, hőség, mindez 10 órán keresztül. Mindjárt megszépül az a 3 órás Budapest- Badacsonylábdi út, nem? Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném megosztani Önökkel rendkívül friss tapasztalataimat a MÁV egyik…..
TComment Autóbérlési kiskáté 2014.08.07 08:23:55
Az autóbérlés a legnagyobb pontenciális, utazástönkretevő szívásfaktor, ha nem vigyázunk. Mai közélet-cikkünk kommentposztja...
Van belőlük mindenféle: kicsi, nagy, olcsó, drága, elsőkerekes és összkerekes, a vásárlók feje zsong a sok rövidítéstől: SUV, SAV, crossover és miegymás, de valójában mindegyik ugyanabba a kategóriába tartozik. Telekjárók ezek, melyek korlátozott mértékben, de el tudnak…..
A kormány jövőre 90 milliárd plusz adóbevételt vár attól, hogy a pénztárgépeket rákötik az adóhivatal rendszerére. Számítások szerint kb. 40 ezer gép "korszerűsítésével" vagy lecserélésével lehetne megoldani a feladatot, kérdés, van-e egyáltalán esélye annak, hogy az…..
Ha igaz a Népszabadság értesülése, akkor a tisztán fideszes tagokból álló Médiatanácsnak sikerült egy újabb gödör aljára ásni a mércét. A Bíróságnak a Klubrádiót pártoló döntése ellenére kizárták e médiumot a frekvenciapályázatból, mert a pályázatuk formai hibás…..
Pocsék hete volt a Samsungnak. Az amerikai szabadalmi persorozat keretében az Apple több mélyütést is sikerrel bevitt - a két legjelentősebb a Galaxy Tab 10.1 amerikai forgalmazásának ideiglenes betiltása, a másik pedig, ami már igazán érzékenyen érintette a közvéleményt, hogy…..
Dervenkál Egon 2012.07.05 09:53:06
@S0und: azért nem fognak össze, mert a többségük egymást is pereli valami miatt...