Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Waldi!

17 bejegyzést írt és 1841 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Megint vita volt, megint belinkelték, megint kifejezetten kérték a véleményemet, megint volt időm bizonyos okokból, - a koronavírus miatt is - megnézni, tehát megnéztem. És van időm írni a vitáról, tehát írok róla. Miközben kitartok azon véleményem mellett, hogy - ahogy a postból ki is fog…..
Waldi! 2020.10.24 17:54:19
Először is köszönöm a méltató szavaidat Mátyás.

A vita témája eredetileg Nagy Gergely személyes hitének racionalitása lett volna, ebből a vita előtt 1 hónappal lett az új ateizmus vallási-filozófiai racionalitásának vitája (NG kifejezetten kijelentette, hogy az új ateizmus mozgalom politikai részét elengedi), majd a vita elött 6 nappal NG átküldte az esemény linkjét abban szerepelt ez a szalmabáb, hogy az új ateizmus szerint minden rosszról a vallás tehet, és a vallás nélkül eljönne a mennyország. Mondtam, hogy én ebben nem hiszek. Erre megállapodtunk, hogy akkor a vitában ezt csak érinteni fogjuk, hogy nem gondoljuk és maradunk az eredeti témánál. Mint utólag kiderült, ő egy büdös szót nem mondott erről Puzsérnak, aki azt gondolta, hogy a kiírt témáról vitatkozunk. Puzsér a vita kezdetén, mivel nem tudott arról, hogy nem ebben állapodtunk, azt mondta, hogy a vita téma a vallás minden rossz.
Én felvezettem, hogy kb. hogy gondolkoznak az ateisták, és a tudományos világképet, amit az új ateista tudósok is képviselni szoktak. Majd következett NG új ateizmus elleni egészen artikulálatlan kirohanásával. Az ateizmus definíció megkérdőjelezésével, a kamu tanulmánnyal. Egy szóval sem jelezte, hogy a vita témája az új ateista/tudományos világkép racionalitása.
Eközben azon gondolkoztam, hogy a halálba fogom elmondani, bizonyítani, hogy nem a vita elől akarok megfutamodni, de nem ebben állapodtunk meg.
A maszkkal nem akartam üzenni semmi, szerintem egy élő közönség előtt megtartott vitában a racionális döntés az volt, hogy védekezem a fertőzés ellen, védve a saját és a családom egészségét. (Én felvetettem, hogy legyen online a vita vagy közönség nélkül). Nyilván így hátrányban voltam, hiszen a mimikám sem látszott, és eleve a maszk viselés is elég stresszes.
Elhiszem, hogyha azt mondjátok, hogy nem fejeztem ki magamat elég érthetően, de azért beszéltünk pár ateista sörözésen ahhoz, hogy tudjad, hogy nem így szoktam beszélni.
Mindenesetre a fentebb leírtak okozta stressz szerintem sokat megmagyaráz ebből, illetve az, hogy mennyire inkorrekt tanulmányokat lobogtatni egy vitán, amit nem küldesz át a vitapartnernek, a tudományosság látszatát keltve.
Sajnálom hogy így történt, de tanultam ebből, a következő viták során nem fogok ilyen hibát elkövetni, hogy nem ragaszkodom ahhoz, hogy a vita leírásába helyesen kerüljön bele, hogy miről vitatkozunk, ha valaki tanulmányt akar idézni, az küldje meg a partnernek, stb.

Szívesen együttműködnénk veled, akár az ateizmus.hu is megjelenthetnénk írásaidat, beszélgethetnénk a tudományfilozófiáról, szerintem mindkét fél, de elsősorban a magyar ateizmus ügye nyerne vele sokat.
A Magyar Ateista Társaság megrendüléssel vette tudomásul, hogy a kormánypárt a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió, a Heti Válasz, a Figyelő és más, korábban független lapok után az Index.hu felett is átvette az ellenőrzést. Egyesületünk az Index.hu-t Magyarország egyik legobjektívebb és…..
Az alábbi poszt a Kálvinista Apologetika oldalán megjelent, Nagy Gergely által írt „Evolúciós érv a naturalizmussal szemben | Hogyan cáfolja az evolúció az ateizmust?” posztra reakcióként született. Hogy is néz ki az Alvin Plantinga által felállított érvelés? 1, Kiinduló feltételezés: tegyük fel,…..
Waldi! 2020.05.30 12:56:18
@midnightcoder2:

A matematikai fogalmak a valóságban nem léteznek, legfeljebb ötleteket találhatunk arra, hogy alkossuk meg a számokat, a geometriát, stb.
Az érzékszerveinkkel észlelt dolgok, a színek, hő, szagok, ízek, hangok, viszont ténylegesen létező fizikai dolgoknak az érzékszerveinkkel felfogott tulajdonságaival hozhatóak kapcsolata.
Elvileg megmondható, hogy egy ilyen és ilyen fizikai dolgot, milyennek fog észlelni az érzékszerveinken keresztül az agyunk.
De vannak dolgok, amiket legfeljebb műszerekkel, detektorokkal vagy még azokkal sem vagyunk képesek észlelni.
Az kérdés, hogy van-e végső, mindent leíró elmélet. Az meg pláne, hogy hogyan ellenőrizhetünk egy ilyen elméletet.
Ajánlom M.M. és P.G. olvasómnak  Két hét múlva kezdődik a zsidó újév, ros hásáná, amikor a világ, pontosabban az ember teremtését ünnepeljük átlépve ezzel az 5780-as esztendőbe. A zsidó hagyomány szerint Isten 5780 éve, Tisré hó elsején, pénteken, teremtette az embert.1 Öt nappal korábban, Elul…..
A KDNP nem képes leállni, most éppen Kuncze Gábor a kereszténygyalázó, minden poén vagy karikatúra mögött keresztényüldözést, ateista inkvizítorokat sejt, akik az üldözött keresztények könnyeit isszák és alig várják, hogy a keresztények életére törhessenek. Úgy látszik, az ostromlott vár…..
„Nagyon rosszul bánnak veled. Kiforgatják a szavaidat és manipulálják az adataidat.” Mary Schweitzer, kreacionistákról (1)   Legutóbbi, Nagy Gergellyel és Waldmann Tamással folytatott, a „10 legrosszabb keresztény érv” c. beszélgetésünkben (2) előkerült érvként/kérdésként/témaként a…..
Hívők gyakori benyögése, akár egy vitában felületes beszólásként, akár akkor, amikor már nincs érvük, hogy "zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták". Na most, mielőtt még egyáltalán azzal foglalkoznánk, hogy vajon igaz-e ez az állítás valamilyen statisztikai értelemben, vagy nem, illetve, hogy érv-e…..
Kedves Farkas Attila Márton! Elképedve olvastuk az új ateizmusról szóló írásodat a Kálvinista Apologetika oldalán. Igazad van abban, hogy az új ateizmus nem olyan, mint a régi. Az új ateizmus sohasem fogja már befogni a száját, nem fog a békesség kedvéért úgy tenni, mintha az egyházak, szekták…..
Waldi! 2020.04.05 19:14:58
@Martin Ethelwolf:

"semmi közöm a kálvinistákhoz. Egy kálvinista ismerősöm kérdezte hogy ezt, az egyébként egy zárt csoportban született posztomat kiteheti-e, s én igent mondtam. Bárkinek igent mondtam volna."

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagy kálvinista, sőt keresztény sem túlságosan.

"Gyakorló vallásos se vagyok."

Hát egy kicsit sokat beszélsz Hermész Triszmegisztoszról, Hamvas Béláról, az Antikrisztusról meg a gondolat teremtő erejéről, de ha szerinted ez nem gyakorló vallásosság, hát legyen.

"Ez esetben csak szimplán titeket utállak (nem személy szerint, hanem mint jelenséget), s ennek adtam hangot, amihez egyelőre még jogom van. Utálom a szar humorotokat, az ostoba arroganciátokat, utálom a bolsevizmushoz hasonló, "emberjobbító" világnézeteteket, otromba frázisaitokat. "

Megértem.

Utálom, hogy a tudományra hivatkoztok, miközben avítt, kétszáz éves vulgármaterialista közhelyeket nyomattok, pedig azóta kicsit többet tudunk az emberről, társadalomról, kultúráról.

"Utálom, hogy a humanizmusra és a toleranciára, a gondolat szabadságára, és hasonlókra hivatkoztok, de ha hatalomra jutnátok, minden általatok károsnak ítélt éltformát, alkotást és gondolatot betiltanátok, mert ebből, a bolsevikokra kísértetiesen emlékeztető frázisokból és a vallások iránti acsarkodásból pontosan ugyanaz jönne ki, mint ami kijött az összes megvalósult ateista mennyországban, ahol a véget vetettek a "sötét, középkori babonák" uralmának a fejekben, és megvalósították a "józan ész és a tudomány" uralmát."

Mi szekulárisok és liberálisok vagyunk, hiszünk abban, hogy az államnak ameddig csak lehet, nem szabad beleszólni a véleménynyilvánítás szabadságába. A legkevésbé sem tiltanánk be a vallást. Tudósként, szkeptikusként, kritikus gondolkodóként azt gondoljuk, hogy mi is tévedhetünk. Mi abban hiszünk, hogy a gondolatokat, ideákat ütköztetni kell és győzzön a legjobb. Így fejlődik a filozófia, a tudomány, az emberi társadalom.
A jóléttel, az oktatással a vallások maguktól is eltűnnek. A fejlett világban évi 10%-kal csökken a vallásosok aránya, a kereszténység már szubkultúra.

"Például Enver Hodzsa Albániájában, Mao Kínájában, Pol Pot Kambodzsájában, hogy csak a legtisztább ateista országokat említsem. Gyanítom nagyjából ugyanaz lenne várható tőletek is adott esetben, mert a hasonló stílus és hasonló tartalom hasonló tetteket eredményez általában."

Mondjuk Magyarországon éppen Európa legkeresztényebb kormánya a veszély a plurális társadalomra, a vallásszabadságra.
Miért tennének liberális ateisták olyat, mint amilyet kommunista ateisták tettek?

"Mert szövegelhettek ti arról, hogy nem akarjátok a vallásos embereket bántani, az az általatok vallott elvből, miszerint maga a vallás gyakorlása támadás az ész ellen, s a vallásos ember, mint olyan, beteg, és a mérsékelten vallásos még rosszabb, mint a fanatikus, mert képmutató (stb), csakis vallásüldözést és jogfosztást eredményezhet."

Ha azt mondom, hogy van evolúció, akkor azzal egy csomó keresztényt megbántok. Ha azt mondom, hogy az istenük egy mese, akkor szintén. Ha azt mondom, hogy a zsidók nem voltak Egyiptomban rabszolgák, akkor szintén.
Kövér László mondhatja, hogy az ateisták külföldről finanszírozott hazaárulók? Az nem eredményez jogfosztást, csak ha röhögünk az EMMI által a mi pénzünkből finanszírozott kreacionista rajzpályázaton?
Az egyházak és az állam évi sok milliárd forintos összegből nyomatják a keresztény propagandát, az ateistákról csak aszimmetrikus hadviselésre telik.

"Amúgy vicces, hogy egy Martin Scorsese vagy egy Carl Gustav Jung beteg, de az Ateista Mémbázis félanalfabéta fikakenegetői egészségesek"

Nem mi vagyunk az Ateista Mémbázis vagy a Szellemes Valláskritika. Amikor politikusok, püspökök közlik, hogy az erkölcs az istenhitből ered, és az ateista ember nem lehet erkölcsös, az nem lényegesebb kicsit, minthogy min viccel egy mémoldal?
Waldi! 2020.04.05 21:47:50
@Martin Ethelwolf:

"Utálom, hogy a tudományra hivatkoztok, miközben avítt, kétszáz éves vulgármaterialista közhelyeket nyomattok, pedig azóta kicsit többet tudunk az emberről, társadalomról, kultúráról. "

Mit tudunk a az emberről, társadalomról, kultúráról, ami szembemenne a materializmusnak? Van bármely olyan tudományos, fizikai, biológiai kísérlet, jelenség amelyhez szükséges lenne az anyagi világon túli magyarázat?
A tegnapi napon került nyilvánosságra, hogy az EMMI kreacionista rajzverseny és magazin indulását támogatja, melyről a Magyar Ateista Társaság számolt be először a facebook oldalán.A közoktatás, az iskola feladata, hogy a gyereket felkészítse az életre, megismertesse őket a tudomány eredményeivel és…..
„Tudománya kellene, hogy legyen az elégedetlenségnek. Az embereknek szükségük van a nehéz időkre, az elnyomásra, hogy pszichikailag megizmosodjanak.” – Muad’Dib, Dűne   Közel két hete az intellektuális beteljesedés felé törtem magamnak utat skandáló Bayerek, kivilágított ablakú Niedermüllerek,…..
Összeszedtünk közéleti szereplők szájából pár ateofób mondatot, hátha komolyan veszik a csütörtöki tüntetés után, hogy nem szabad gyűlölködni meg uszítani...
Az antropikus elvet és a finomhangolást - vagyis hogy a világegyetem természeti törvényeinek, természeti állandóinak olyanoknak kell lenniük, hogy lehetővé tegyék a földi élet és az ember létrejöttét- a kozmológiával foglalkozó tudományos népszerűsítő irodalomból ismertem meg egykor. Nyilván nehéz…..
Ahogy az előző posztunkban ígértük, ezen posztunk témája a hanyatló, ateista, nihilista Nyugat-Európa - ahol a templomok üresen állnak; ellentétben Közép- és Kelet-Európával, ahol még a régivágású kereszténység dívik. Itt, mifelénk, az emberek ismerik a valódi értéket (értsd: utálják a melegeket,…..
Waldi! 2019.08.07 09:41:40
@midnight coder:

Tehát csak a keresztények mehetnek oda az ateistákhoz, hogy Jézus szeret, de az ateisták nem mondhatják el, hogy mit tartanak a kereszténységben ellentmondásnak vagy bizonyítatlannak?
Waldi! 2019.08.07 09:42:49
@chrisred:

Nem is tettünk ilyet, mi csak abból indultunk ki, hogy ki mit válaszolt az ESS-nek.
Waldi! 2019.08.07 10:00:36
@midnight coder:

Mert az orbáni politikai kereszténység annyival toleránsabb az iszlámizmusnál.
A kormánypropaganda és az egyházak egyaránt azt állítják, hogy Magyarország keresztény ország, a hanyatló Nyugat viszont elveszítette kereszténységét, a templomok üresen állnak. Itt, Közép- és Kelet- Európában viszont a túlnyomó többség rendes, keresztény ember, a templomok pedig tömve vannak a…..
Waldi! 2019.07.31 18:37:28
@DrotosRiChard: Köszönjünk, ez nagyon jó!
A közhiedelemmel ellentétben kereszténység tágabb probléma, összetett lelki sérülés, amelynek az isten iránti vonzódás csupán egy kis része, mintegy a jéghegy csúcsa. Ebben a cikkben megpróbálok néhány szempontot leírni a jelenség mélyebb megértéséhez. Tisztában vagyok azzal, hogy ez érzékeny…..
Waldi! 2019.01.21 00:17:57
@Bogotazoo: "Az írás Hodász András katolikus pap homofób írása alapján készült, csak értelemszerűen a homoszexualitással kapcsolatos kifejezéseket kicseréltük a keresztény megfelelőjükre."

Nem tehetünk róla, hogy Hodász András csak a meleg férfiakkal foglalkozott a cikkben :D
Waldi! 2019.01.22 15:06:48
@zriff: Alapvetően a szervezett vallást tartjuk társadalmilag a legkárosabbnak. Az ezotéria, new age, mivel nem követ kötelező dogmákat, nincsenek hierarchikus szervezetei, ezért társadalmi szinten jóval kevesebb kárt tudnak okozni.
Humanistaként nem rokonszenvezünk olyan új "szekuláris valláspótlékokkal", mint az "alt-right", "férfijogvédelem", antigenderpropaganda. Mert léteznek feminácik, akik autóval hajtanak bele a férfiakba, úgy gyűlölik őket. Ja nem, az incelek szoktak nőket ölni.
Az ateizmus megállíthatatlanul terjed a fejlett világban.
Waldi! 2019.01.23 09:13:09
@zriff: A mi felelősségünk, hogy mit engedünk meg a kommentek között. Fasiszta propagandát nem. Éppen elég helyen nyomják ezt a szemetet.

"Annyira fanatikus vagy, hogy letagadod a valóságot a polkorrekt társadalmi pusztítás mértékéről, az utópista lázálmaid védelmében." :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
A youtube-on böngészve egy érdekes videóra bukkantam Elméletek az emberiség eredetéről címmel. A Református Tananyagfejlesztő Csoport csatornáján található videóban Márkus Gábor, a Református Pedagógiai Intézet címzetes igazgatója, történelem szakos tanár, lelkész történelemórát tart elsős…..
A rabszolgatörvény ellen kibontakozott, másképpen O1G tüntetésekkel szembeni kormányzati propaganda egyik központi eleme, hogy a FIDESZ-KDNP politikusai kereszténygyűlölőnek próbálják beállítani a tüntetőket, akik nem tisztelik se a kereszténységet, se a keresztény szimbólumokat, se a karácsonyt, se…..
Először is nagyon gáz dolognak tartom a névtelen észosztást. Na, nem a kommentelőkről beszélek, ott már megszoktam, hanem Tibi atya blogjára gondolok. Amíg az ember mémoldalt vezet, megértem, hogy névtelen, amikor blogján viszont komoly témákban foglal (egyébként időnként abszolút józanul és…..
Waldi! 2018.11.20 09:39:46
@user friendly:

"Puzsér nem troll, csak provokatív és szándékoltan az."

Ez a troll definíciója.

"De az milyen már, hogy a nevét se lehet kiejteni, mint Voldemortnak?!"

Ne etesd a trollt!
Nincs pozitív összefüggés világméretekben a vallásosság mértéke és az erkölcsösség között. Számos afrikai és ázsiai országban a lakosság közel 100%-a vallásosnak mondja magát (feltételezhetően gyakorolja a vallását) - azonban ezek kivétel nélkül elmaradott, szegény országok. A legkevésbé vallásosak…..
Az alábbiakban szeretnénk válaszolni Nagy Gergely kálvinista apologéta ateizmussal foglalkozó blogposztjára."I. Nincs Isten Ez nem egy logikailag tartható álláspont, mivel ahhoz, hogy az ember ezt kijelenthesse minden egyes dolgot ismernie kell a világon, az univerzumban, matematikában,…..
Libertarian Vallások közt 2018.07.18 06:00:00
Egy bloggertárs írt arról, hogy szerinte az ateizmus nem vallás, csak egy ideológia, mert „[n]incsenek ateista misék, ahol az ateistáknak kötelező megjelenni, egyszerűen csak az istentagadó ideológiák összefoglaló neve.” Nos, vitatkoznék. Kezdjünk definíciókkal, hogy legalább azt meghatározhassuk,…..
Waldi! 2018.07.18 15:20:27
"Teizmusnak nevezzük azokat a nézeteket, amelyek szerint valamilyen isten létezik, ateizmusnak azokat, amelyek szerint semmilyen isten nem létezik, agnosztikusnak pedig azokat, akik szerint a kérdés vagy eldönthetetlen, vagy ha el is dönthető, a válasz érdektelen."

Ateistának azt nevezzük, akik nem hisznek istenekben. Agnosztikusnak pedig azt, aki szerint nem eldönthető, hogy léteznek-e istenek. Ha ha valaki agnosztikusnak tartja magát, de nem hisz egyetlen istenben sem, akkor ateista is. Hiszen az egyik a hitre, a másik a tudásra vonatkozik.

"A hétköznapi gyakorlatban ugyanakkor – és az a tapasztalatom, hogy még követői is sokkal szélesebb körben használják ekként – ekvivalens az antiteizmussal, vagyis azzal a nézettel, hogy egyetlen istenség sem létezik; én is így fogom tekinteni."

Az antiteisták nem azt gondolják, hogy egyetlen istenség sem létezik, hanem hogy a vallások károsak.

"Azt azonban kevés, a tudomány módszertani felsőbbrendűségét hirdető ateista fogja elfogadni, hogy valójában a tudomány sem bizonyíthatóan tévedhetetlenebb, mint a vallás."

A tudományos világkép nem tévedhetetlen, mindössze a legjobb predikciós erővel bíró világkép.

"A tudomány bármiféle igazságának abszolút szükséges feltétele a materializmus és a realizmus igazsága, ezek azonban nem bizonyítható tézisek."

Eddig minden természeti jelenséget sikerült materialista alapon magyarázni, és egyszer sem kellett természetfeletti magyarázatot adni. Ezek nem feltételek vagy tézisek, hanem tapasztalati tények.

"Az evolúció igazságáról legfeljebb csak akkor beszélhetünk, ha szükségszerűen elvetjük, hogy világunkat húsz perce hozta létre egy unatkozó isten."

Az evolúció tudományos elmélet, amit számtalan bizonyítékkal rendelkezik, az egyik legjobban alátámasztott elméletünk, a teremtő isten elméletre adott bizonyítékok száma meglehetősen csekély.

"A tudomány – akárcsak az istenhitek – igazsága axiomatikus állításokon nyugszik."

Igen, viszont az ateista, tudományos elmélet számtalan bizonyítékkal és kiváló előrejelező képességgel rendelkezik, a teista elmélet? meg nem.

"Most, hogy tisztáztuk a hit kérdését, térjünk át a vallásosságra. Először is, tisztázzuk: teljesen mindegy, hogy az ateizmus vallás-e."

Ha teljesen mindegy, akkor miért vitatkozol ezzel a kérdéssel?

"Az, hogy az ateizmus ugyancsak egy (az általa mindenhatóként megnevezett tudomány által) bizonyíthatatlan állításba vetett hiten alapszik"

A tudomány olyan feltevéseken alapszik, amelyek nem állnak ellentétben a tapasztalattokkal, a hívők viszont olyan dolgokban hisznek, amelyet már megcáfoltak, vagy nem támaszt alá semmiféle tapasztalat. Csúsztatsz, amikor egy falszifikálható elméletet egyenrangúnak állítasz be egy falszifikálhatatlan, bizonyítottan téves vallással.

"nyilvánvaló, ahogyan az is, hogy követőinek viselkedésében, érvrendszerében félelmetes hasonlósággal jelenik meg ugyanaz a törzsi, autoritatív stílus, amit az istenhívők esetében kritizál."

Ettől vallás lesz?

"Ha a vallás szót a poszt elején definiált formában alkalmazzuk, akkor az ateizmus egyfajta decentralizált vallásként működik, bár ismert értelmiségiek egész komoly munkát öltek és ölnek centralizált elterjesztésébe és az istenhitek démonizálásába."

Az istenhitek démonizálásban a hívők sokkal több munkát ölnek, mint az ateisták.

"Egyre inkább azt látom, hogy a teista és az ateista tábor, noha elvileg radikálisan másképp látják a világot, mégis hasonló vonalak mentén szerveződik."

Vannak egyházaink? Próbáljuk az állam és az ateizmus szétválasztását lerombolni? Próbáljuk a hívőkre rákényszeríteni a vallási parancsainkat?
„A végén még állami eszközökkel fogják betiltani a gyerekkeresztséget” aggódott Balog Zoltán, lelki erőmű és exminiszter az Európa jövője nevű keresztény-nemzeti illiberális kereszténykonferencián (kezdek belezavarodni a permutációkba).  Egy illiberális kereszténydemokráciában embertársaink…..
A Magyar Ateista Társaság tagjai hívták fel először a közvélemény figyelmét a ma megválasztandó EMMI miniszter, Kásler Miklós tudományellenes kijelentéseire, melyeket a fundamentalista keresztény 777blog.hu által szervezett, „Isten és tudomány szolgálatában” beszélgetésen tett. Ugyan számtalan…..
Waldi! 2018.05.20 07:23:03
@zvajo: Köszi, javítottuk!
Waldi! 2018.05.22 15:35:24
@math0: Kedves Mátyás, óhajod számunkra parancs. Most már oszthatod.
Waldi! 2018.05.22 22:17:03
@math0: A kép címe Scientists’ Last Supper. És vicces.
www.patheos.com/blogs/religionprof/2010/04/scientists-last-supper.html