Regisztráció Blogot indítok
Adatok
k|M

72 bejegyzést írt és 250 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A jó király betiltotta a seggfejek vonulását, de ez nem elég, sőt, ez sokkal több, és jóval ízléstelenebb is, mint amit megtehetett volna. A liberális sajtó és bloggerek az indextől a cinken át a kettős mércéig azon derpegnek, micsoda alávaló húzás az Élet menetére…..
Méltatlanul alulkommentelt webkontentbe szaladtunk bele: a téma a dialektikus materializmus csúcspontja, vagyis a munkásszocializmus, annak népével, a fizikai melóssal, a mára sajnos letűnt és eltűnt jómunkásemberekkel. A film bizonyára részrehajló és erősen egy irányba húz, de…..
Minden szar, az ország élhetetlen, a fizetés kicsi, az asszony elhízott, a férj hónaljszaga elviselhetetlen. Megy a siránkozás ezerrel, nincs már egér a templom környékén, aki ne itta volna magát halálra. Kis sör, kis unicum, kisfasz, kisember. Augusztus van, meglepnénk egy…..
Azt már az elején szögezzük le, hogy egy tizenötös lista édeskevés azon magyar zenekarok, dj-k és egyéb előadók felsorolására, akiknek munkásságát haladéktalanul megengedhetetlennek nyilváníttatnánk, esetleg száműznénk az ország zenei piacának kínálatáról…..
k|M 2011.06.14 00:22:40
  Indigóemberünk, a tükrök tükre, aki kínosan ügyel arra, hogy országértékelőjének hátterében pont úgy álljanak a zászlók mint ahogyan a jelenlegi miniszterelnök sajtótájékoztatóinál, és - mit ad Isten? - épp ugyanolyan VW Transporterrel látogatja…..
    Nincs ilyen rovatunk, de most az üzemi híradó szpíkerének maskaráját öltöttük magunkra. Ez a blog a Reakció-blog utódja, annak meg az Utolsó Figyelmeztetés a szülőanyja, mely az ősidőkben belső Fidelitas-kiadványként alapozott meg valamiféle, a mainstream…..
k|M 2010.06.25 14:34:04
@Tündér_Lala: ez a bibói az elit példa-, és normamutatását hangsúlyozó tézis, egyetértek.
k|M 2010.06.25 14:36:46
@Arma Gedeon2: nincs ismeretem a konkrét ügyről, joggal feltételezem, hogy neked sem, urban legendekre nem pazarolnám a figyelmünket.
k|M 2010.06.25 14:37:50
@Kettes: nyilván az üvegzsebezés is egy szép, habos mese volt, ami ellen ugyanilyen cinizmussal viseltettél.
A Fidesz eddig se sokat teketóriázott, hogy különböző intézményi vezetőket leváltson, ma azonban stílusában is "egészpályás letámadást" valósított meg.A Nemzetierőforrás-minisztérium egészségügyi államtitkára, Szócska Miklós személyesen, előzetes bejelentés…..
 Ezt is megértük. Az ország IMF-emlőn, gazdaságunk mínuszban, de Horváth Csaba jó hírrel lep meg bennünket: a munkásmozgalom legszentebb ünnepén kinyilvánította, ők aztán tényleg nem tanultak az áprilisi pofonokból és továbra sem fogtak fel semmit a…..
  Folytatódik a titkosszolgálati eszközökkel folyó, nagykoalíciós atombombázás a Jobbik ellen. Az egypárti ármány most a Jobbik hetilapjának főszerkesztőjét, Pörzse Sándort érte utol. A Képviselő Funkyn megjelent, titkosszolgálati felvételek tanúsága szerint…..
k|M 2010.04.02 19:27:14
@zoli29: én is itt olvastam a félhold-elméletről, onnan vettem.

Szerintem ezek a mérések amúgy pont egybeestek a Jobbik lendületcsúcsával, amit akkoriban (három hete) elértek.

Azóta viszont futószalagon érkeznek a fantasztikus elvtelenségre rámutató lelepleződéseik.
k|M 2010.04.02 19:43:25
@elfelejtette: nem számít ki szállítja és az időzítés sem - e kettő csupán a nyilvánvaló politikai célt mutatja.

Egyedül az számít, hogy hektónyi bort isznak és ionkezelt, kristálytiszta vizet prédikálnak. Ennyi.
k|M 2010.04.02 19:46:06
@k|M: mi több, azt szeretnék elérni, hogy miközben ők hektónyi borokat gargalizálnak a torkukon, addig te csak fogyasszad az ő vizüket, mi több, mindenkinek ezt az univerzális vizet KELLENE fogyasztania, mert ez így helyes és erkölcsös és igaz.

Na itt a bibi, a könnyen leleplezhető ellentmondásban.
  Nyolc év hat hónap börtönre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerda reggeli ítélethirdetésén Zuschlag János szocialista politikust. (Zuschlag János pályafutásának összefoglalója itt).   Első pillantásra megelégedve nyalja meg ujjait, bontja fel…..
  A Népszabadság akadt rá a következő videóra, amin Rónai Attila, egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég alkalmazottja arról beszél, hogy cége képviseletében személyesen szállított jelentősebb mennyiségű készpénzt a Debreceni Vagyonkezelő vezetőjének, illetve…..
  Volt ez a Király András-ügy, meg a Szávay István-ügy, a Képviselő Funky kéjjel vadássza le a jobbikos politikusokat. Ugyan kellemetlen mindkettő, de igazából egyik sem komoly, csak épp okoznak némi kognitív disszonanciát egy komolykodó pártban, ahol mindenki kemény,…..
k|M 2010.03.26 01:17:49
k|M 2010.03.26 01:21:12
@Grift: abszolút nem mindegy viszont ennek módozata, mértéke, kontrolláltsága, stb.
Lendvai Ildikó után Verebes István is cáfolja Regőczi Miklós szavait, mondhatni teljesen elgurult a faszi gyógyszere. Emlékeztetőül az interjúrészlet: "– Mely médiumok voltak még fontosak Lelovics Ottónak és a pártnak? – A Klubrádió és a Nap-kelte. Lelovics…..
  Alfőmérnök hívta fel figyelmünket Morvai Krisztina erősen pikáns szereplésére, még a nemzeti radikális ébredése előtti időkből. 2000-ben Morvai a Közép-Európai Egyetem (CEU) színeiben adott elő a Közgáz Társadalomelméleti Kollégiumában (TEK), a…..
k|M 2010.03.23 17:57:45
@bbjnick: én úgy emlékszem a kurucinfón hetekig ment a felhívás, hogy igazi magyar keménytökű férfi nem tűrheti a buziparádét a homárokkal, és ideje megmutatni ezeknek, hol a helyük.

Most erre írhatod, hogy Jobbik =/= kurucinfó, de inkább ne áltassuk magunkat meg egymást, a kettő egymás nélkül nem létezne.
k|M 2010.03.23 17:59:20
@Oli bácsi: az ilyen bonyolult megfogalmazásokból látszik igazán, hogy milyen magasan hordja az orrát a mocskos zsideszes! :D
k|M 2010.03.23 18:32:52
@Pisti, az aragorn: fantasztikus dolog a kognitív disszonancia, csuda dolgokra képes.
  Az utóbbi napokban ez a kedves kis közel-keleti állam a magyar és nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjába került (ha ugyan nem volt mindig ott). Persze nem ugyanazért. Minket elsősorban az érdekelne, mit és mióta csinálnak légterünkben egy nem szövetséges…..
Karácsonykor Lelky Lola már készített egy interjút Timivel, azaz Teknőssel, a Mandiner igen aktív kommentelőjével, aki nem mellékesen kilenc gyermek édesanyja. A kilenc utódhoz a tudomány mai állása szerint szükség van legalább egy apukára is, így mi megkerestük Teknős…..
k|M 2010.03.19 17:05:16
  Miskolc furcsa hely. Kőkeményen ex-szoci nagyváros, ahol a rendszerváltás fölborította a kedélyeket. Egy hely, ami a módszerváltást követően sokáig nem találta magát, de az utóbbi években - a tudatos munkának köszönhetően - sokat változott a városról kialakult…..
k|M 2010.03.19 14:33:27
@OmegA404: hol van az írásban, hogy jobbak?

Másnak akarnak látszani - nekem úgy tűnik, mintha ezt írtam volna, bár szövegértésből sosem voltam kimagaslóan jó...
k|M 2010.03.19 15:03:54
@ben2: ne bántsd a Jobbikost mert eltörik a szivárványkoalíció!
k|M 2010.03.19 15:46:29
@imperial: de csak azután, hogy létrejött a Budaházy - a maffiózókkal is jóban kell lenni - exkatonatisztek - ex-mszmp-sek - exügynökök - füvező erkölcscsőszök - újpogányok - szkinhedek törékeny, ám működőképes koalíciója.

Kapisci?
  Tudvalevő volt már korábban, hogy a Bokros Lajos - MDF - Somogyi Zoltán - SZDSZ - Debreczeni József - Bánk Attila szuperfogat infrastruktúra és aktivisták hiányában nagy bajban lesz a cetlivadászaton, ezt tegnap kivesézték tanult kollégáink a Véleményvezér blogon.…..
  Szokták volt emlegetni művelt publicisták és elemzők, hogy a Fidesz ígéretcunamija az égig ér és ezzel olyan magasra tolta a lécet maga fölé, hogy nehéz lesz azt átugrania - nincs sok vitatkoznivaló ezzel az állítással, a Fidesznek olyan kihívásokkal kell…..
k|M 2010.03.04 13:46:06
Kedves elvtársak jobbról és balról.

Muszáj pár dolgot fixre tenni:

- ez egy blogbejegyzés, nem az MTA politikatörténeti kutatóintézetének évösszegző 500 oldalas kiadványa.

- semmiféle honoráriumot nem kapott ezért senki - ugyan miért kapnék? mert azt írtam a fideszes politikusokról és a kapcsolódó értelmiségről, hogy belterjes és anti-inspiratív?

- nem a Rózsadombon élek, vidéki gyerek vagyok, vannak méheim, földjeim, a szüleimnek meg egy kicsivel több.

- ez a poszt nem azért született, hogy "bánccsa a Jobbikot", hanem régóta feszített az az ostobaság, miszerint a mucsaizmus a Jobbik megerősödésének oka (aki nem tudja értelmezni a leírt szöveget, annak ideírom, hogy nem tartom a vidékieket mucsainak, vili?);

- kevesen értették meg a dolgokat, és többen előjöttek azzal, hogy a Jobbik új alapokra helyezi a dolgokat: srácok, itt nem lesz új alap - IMF, világbank ezután is lesz - a globális kapitalizmussal nem lehet szembehugyozni, mert abból nem lesz olyan érték, amiért valakik fizetnek - holott a XXI. századi kapitalizmus lényege, hogy vannak-e egy népnek olyan termékei, amiért valaki fizet. Ha nincs, marad a córesz. A belső piacok kiszolgáltatottságát és a termelők helyzetét természetesen rendezni kell, mert az tarthatatlan, hogy a gyenge minőségű importszemetet zabálja a magyar.

- ahogy Kövér László fogalmazott, én is kikérem magamnak, hogy összemossanak ezzel a levitézlett, aljasul korrupt mszp-s bagázzsal. Sem eszmeileg, sem másképpen itt közülünk senki nem kötődik a ballibhez. Látom, az összemosás jól sikerült a fejekben, de ettől még a tény tény marad, ha Orbán le akart volna feküdni a maszoppal együtt hálni ez alatt a 20 év alatt, akkor már lett volna ideje megtenni. Nem tette, és hagyjuk az összeesküvéseket, hogy "de a háttérhatalom" meg a hasonló összemosó technikák.

- Orbán cigányozása 2002-es MSZP-s suttogópropaganda, de jól látszik, hogy a Jobbik-faneknél is értő fülekre talált.
k|M 2010.03.04 16:43:18
@ó jaj: te szerencsétlen, hol van itt ebben a csihi-puhi?

Politikai prostituáltnak lenni remek érzés, és igen Szíjjártó Péter a kapcsolattartóm minden fontos ügyben.

Tőle szoktam megkérdezni azt is, kimehetek-e kakilni. Ha összevonja a szemöldökét, akkor még tartom és szorítom.
k|M 2010.03.04 17:23:08
@ó jaj: úgysem hiszed el, de több hete, többször beszélgettünk a srácokkal arról, mi áll a Jobbik fölfutása mögött. Akkor abban maradtunk, összeszedem, ahogy én látom. Így is lett, így született ez a poszt.
Mandiner blog 2-3-7-10? 2010.02.26 18:33:27
  Herényi minősíthetetlen gondolatmenete mellett hadd MDF-ezzünk még egy kicsit: a Forsense-felmérést, hogy ezek a tisztességeskonzervatívok visszaestek, és már csak 2-3 százalékot érnének el (maximálisan hetet tudnának), a FigyelőNet az alábbi, zavarba ejtő címmel…..
  A világért sem szeretnénk elrontani az MDF-jelöltvideóknak köszönhető összmagyar jókedvet, a mai sajtószemlében azonban megakadt a szemünk egy nyilatkozaton, amely mellett nem szívesen megyünk el szó nélkül.   Herényi Károly így fejtette ki…..
  Tegnap volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja.  Lola valamikor 2008 nyarán írt egy posztot  Kommunisták, reszkessetek címmel, illetve a Konzervatóriumon is megjelent egy cikk - Felelősségrevonást! Az írást a szerző azzal a kérdéssel zárta: miért…..
  A Piroslapon találtuk ezt a Fanka-videót, s egy pillanatig sem volt kétséges, hogy reblogolásra érdemes:   Többszöri nézés-hallgatás után sem sikerült felfognunk Fanka barátunk mondandóját, ezért olvasóink segítségét kérjük: mit üzen a Jobbik szellemi…..
Mandiner blog Összeomlás 2010.02.06 12:01:00
  Az elmúlt napokban összeomlott a budapesti érdekeltségű - politikával aktív kapcsolatot ápoló - infrastrukturális-nagybefektetői & gazdasági-tanácsadói holdudvar kapcsolatrendszere Magyarországon. Olyan mértékű átrendeződés lehet Budapesten a jövőben, amire…..
k|M 2010.02.06 14:39:23
@Megszívtuk-waze: ez a meglátás pedig azért téves, mert az általad említett háttéremberek nem teremnek minden bokorban - azaz egy ilyen nagy informális hatalommal bíró hálózat eltűnése a napi menedzsmentből az azt jelenti, hogy eltűntek a kapcsolatok is, aminek az alapját régi ismertségek adták.
k|M 2010.02.06 21:49:22
@smalladam: olyan mentalitással illetsz, ami nem jellemző rám, s közben tágra nyílt szemekkel figyelem azt, hogy mintha szánt-szándékkal nem is akarnád érteni, ami a posztban van.

Nem M. Ernő a lényeg, hanem a módozat és a hatalmi technika. És igen, főpolgármesternek lenni is ugyanolyan hatalom, mint miniszterelnöknek, vagy kerületi polgármesternek, csak a mértéke más; és természetszerűleg is a hatalom = pénz (is), amire plasztikusan az előzetes letartóztatások is rámutatnak.

Ezek az emberek egyszerűen nem csereszabatosak. Nincs olyan, hogy M. Ernő előzetesben, de itt a Kovács Alajos, aki ugyanilyen fasza gyerek.

Gondoljatok a Toller utáni Pécsre, Budapesten ugyanez lesz. Senki nem fog tudni semmit, és pont a bizantikus meg azátláthatatlan viszonyok miatt el fognak akadni ügyek - de ne legyen igazam. Térjünk erre vissza Demszky hétfői bejelentése után. Abból még sokminden kiderül.